-Nem ismerem a nővéredet, se ezt a gyereket, szóval csak egy tipp volt. Egyébként sem hülyeség, ha a saját tempójában halad és baszik arra, hogy más mit gondol. De mi eleve sem vagyunk hasonlíthatóak senkihez. Már az előtt jóban voltunk, és megvolt köztünk az összhang, hogy rájöttünk volna, a tökéletes ember itt van az orrunk előtt. Ha nem így történt volna is kérdés nélkül elhoztalak volna. –ugyan csak a munkában voltunk jóban, de ha azon kívül is elkezdtünk volna együtt lógni, és el akart volna jönni, ugyanúgy felnyaláboltam volna.
-Szerintem akkor még egyikőtök sem rakta össze, hogy bejön neki. –nekünk sem ment. Csak mindenki másnak.
-Na ugye. –május végére már csak eljutnak az óvodás kapcsolati szintre. Persze mindenki csinál, amit akar, de ezek a közös akármik közelebb tudják hozni az embereket. Nem véletlenül vannak csapatépítős hányadékok és hasonló faszságok.
Az erdei séta ellen sem volt kifogásom, sőt. Imádtam a természetet, és most, hogy vele lehettem itt, kevésbé jutott eszembe az róla, hogy egy idő után kész rémálom volt, amikor be kellett mennem a fák közé, az elbaszott vénemberrel és a puskájával.
-Na még csak az kéne. Itt szerintem agyon is basznák a vezetőséget, ha ilyet csinálnának. Egyrészt itt mindenki imádja a természetet, szóval se direkt, se véletlen ne vágjon ki senki fákat, meg oda rakjanak ilyet, ahol van értelme. Sok rasszista, idegbeteg pöcsarc él errefelé, de ennyire senki nem barom. –mint azok a hülye magyarok. Jesszus.
-Most virágzott nemrég minden, talán a végét még elcsíphetjük. Nem véletlenül hívják Atlanta-t a városnak az erdőben. –szóval lesz lomb is, nem csak sétány.
-Jól. Miért ne lennék? –néztem le rá felvont szemöldökkel, aztán csak sóhajtottam.
-Kibaszott fura. Nagyon régen nem jártam is, és nem is terveztem, hogy visszajövök. Atlanta egyszerre túl jó, és borzalmas emlék. De örülök, hogy itt vagy. –és ez nem egy szar, undorítóan nyálas duma.
-Ráadásul fura lesz megint visszamenni abba a házba, ahol laktunk. Huszonhárom évesen jártam ott utoljára. Minden úgy van, ahogy a vén barom halálakor volt. –nyilván fogadtam valakit, aki azért takarított, mert nem akartam volna azt, hogy teljesen lepusztuljon, ha egyszer mégis túl akartam volna adni rajta. De felé se szagoltam.
-A legjobb hadsereg vigyáz rá, de ettől még megértem. Én is furán érezném magam. Ti nagyon jóban vagytok, de bármikor beszélhetsz vele telefonon. Direkt olyan helyen vagyunk, ahol van térerő. –én nem akarok felhívni senkit sem, mert marhára leszarom, de ettől még Emma-nak fontos a tesója és az, hogy tudjon vele beszélni, amikor csak akar. Érdeklődve figyeltem, ahogy elővette a telefont, így közben elővarázsoltam a cigimet a zsebemből, hogy rágyújthassak. Hitetlenül a szemeimet forgattam, meggyújtva a számban lévő szálat.
-Írd meg neki, hogy csak egy állat van a házban, de eleve veled jött, szóval több már nem fér el. Én meg nem eszlek meg… annyira. –vontam vállat, majd csak ugyanúgy felvontam a szemöldökömet, mint ő. Finoman megsimogattam a kézfejét, amíg kifújtam a füstöt.
-Az az öt barom gondolom tényleg elment az Aunt Marie’s-be, mivel közöltem velük, hogy a tesód ott ügyvezető, így kérdezzenek rá a táboros kajáztatásra. –nem lepődtem meg rajta, ahogy azon sem, hogy jól kijöttek a nővérével. Sierra képek alapján egy szép, mosolygós nő, akinek jó a kisugárzása. Azt a sok idiótát meg a zord külső ellenére kenyérre lehet kenni.
-De ez jó. Őket is ráállítottam a húgodra. A legtöbb volt katona, Ames pedig személyi testőr még mindig, szóval a legjobb kezekben van. És úgy, hogy már tudja, kik ők, nem fog meglepődni, ha random meglátja őket valahol. –így tőlük nem kell majd félnie, mint idegenektől.
-Bár azt nem ígérem, hogy egyik sem akarja majd felszedni. Nagy pöcsök tudnak lenni. –néhány jobban, mint a többiek.

Emma Larson & Mark Reilly

- Nem ismerem ezt a Remington-t, szóval nem küldözgetek neki semmit. - az még tőlem is nagyon bizarr lenne. Nem akarnám elijeszteni, a testvéremet pedig magamra haragítani az ilyen nyomulós viselkedéssel. Ez a kettejük dolga. Beleavatkozás lenne, nem tanácsadás. Talán sosem bocsátaná meg.
- Elég, ha Si megmutatja neki, és rájönnek, hogy nekik is szükségük van valami hasonlóra. Egyébként sem hiszem, hogy ilyesmit terveznének. Még. Nem ismerik annyira egymást, hogy együtt utazgassanak és egy helyen lakjanak. - valahogy így gondolkodhatnak.
- Tudod... a nővérem klasszikus lány. Egy szinte idegennel nem vállalna be ilyesmit, akkor sem, ha a lelke mélyén egyébként nagyon szeretné. Nem kapkodós fajta, és valahol talán igaza is van. A bizalom drága dolog, és előbb alaposan fel kell építeni. - Markkal mi össze sem hasonlíthatók vagyunk az ő vagy bárki más esetével.
- Mi azért ennyi év után már nagyjából tudjuk, mire számítsunk a másiktól. Oké, ezt az oldaladat eddig én sem ismerhettem, de biztos voltam benne, hogy nem csalódnék. - vele már az első perctől kezdve jók a megérzéseim, és általában nem szoktak cserben hagyni.
- Mondtam már nem egyszer, hogy az életemet is rád bíznám, és bármikor feláldoznám a sajátomat a tiédért. De egy ilyen kötelék idő kérdése, hogy kialakuljon. Már ha kialakul valaha. Si-nek ugyan nem olyan konkrétak és elmebetegek az elvárásai, mint az enyémek, de ettől még nem fog alább adni. Nem pazarolja olyan férfira az idejét, aki nem érdemli meg. Már nem naiv kislány. - egyikünk sem.
- És helyesen teszi. - egyszer élünk. Abból próbáljuk meg kihozni a maximumot.
- De amúgy igen, rájuk férne. Sierra már régóta vergődik, és állítólag a srácnak is volt valami mélyrepülése, ami miatt el is húzott az országból egy időre. Annyira nem figyeltem. Akkor még nem raktam össze, hogy bejön a nővéremnek. - azt sem raktam össze, hogy mi bejövünk egymásnak.
Jót nevettem ezen a "Hátha addigra már meg merik fogni egymás kezét." beszóláson.
- Néha akkora seggfej tudsz lenni. - ráztam meg a fejemet hitetlen mosollyal.
- De... jogos. - nem kapkodják el a dolgokat, annyi szent.
Örültem, hogy benne volt a sétában, így kapott is érte cserébe egy hálás mosolyt. A tekintetem aztán a kezeinkre siklott, finoman simítva végig az ujjaimat az övéin. Még mindig fura volt ez a kézfogás dolog. Ez nagyon bensőséges. Nem igazán csináltam ilyesmit korábban. Ez az elkötelezett összetartozósdi nem az én műfajom. Vagyis... eddig nem volt. Vele nem zavart. Csak... szokatlan. Még vagy alig egy napja is bennem volt, hogy hiába beszélek vele, talán csak még jobban elcsesződik minden, és az egész atlantai utazás egy igazi rémálom lesz, a kettőnk és az érzelmek szempontjából. Ehhez képest... Jobban nem is alakulhattak volna a dolgaink.
- Benne vagyok. Csak ne olyan legyen, mint az a magyar. - lombkorona sétány lombok nélkül. A semmibe. Pont vagy egy hónapja volt róla egy cikk a New York Times-ban. Csodás, hogy mik vannak a világban.
- És... jól vagy? - pillantottam fel rá.
- Biztosan fura lehet újra itt lenni. - és nehéz is. Atlanta gondolom, nem a szíve csücske. És hamarosan még jobban fel kell tépnie a múlt sebeit, ha elkezdünk a családi titkokban vájkálni. Nem tudom, készen áll-e rá. De legalább nem egyedül kell csinálnia. Itt vagyok neki.
- Nekem is az. Mármint, hogy fura. Nem Atlantába visszajönni, mivel még sosem jártam itt. Hanem ennyire messze lenni a nővéremtől. Nem vagyunk összenőve meg semmi, de már jó ideje csak mi ketten voltunk egymásnak. Megszoktam, hogy mindig a közelemben van. Utoljára akkor voltunk külön, amikor az FBI Akadémiára járt Quantico-ba. Az hosszú egy év volt. Utána együtt költöztünk New York-ba, és mindig elérhető távolságban voltunk a másiknak. Tudom, hogy nem esik baja, egy egész hadsereg vigyáz rá, csak... fura. - a megszokás nagy úr. A mi kapcsolatunk pedig szoros és különleges.
- Csak emlegetni kellett. - nyúltam bele a zsebembe a telefonért.
- "Anya" azt írja, hogy az erdő közepén este ne nyissunk ablakot, mert bejön valami állat. - forgattam a szemeim.
- És hogy.... találkozott a haverjaiddal?? Akik tiszteletbeli motoros csajjá fogadták, akkor is, ha nem tud?? Jófejek voltak. - kérdőn, felvont szemöldökkel néztem rá, hát ha ő tud valamit, amit én nem.
- Majd elmeséli a részleteket később, amikor felhívom. - ooookééé. Határozottan kíváncsivá tett. Miért is találkozott velük ő előbb, mint én? Si Mark motoros bandájával lóg, én pedig az említett férfival sétálgatok kézenfogva egy atlantai erdőben. Teljesen megőrült a világ?

Mark Reilly & Emma Larson

Ezer meg egy éve nem jártam itt, és rohadtul fura volt visszajönni. Nem mondom azt, hogy ide csak szar emlékek kötöttek, mert kissrácként kifejezetten szerettem itt lakni, csak később volt kétoldali agyfaszom és hányingerem az egésztől. Ritkán mennek el emberek Irakba örömmel, csak ne legyenek otthon. De igazából rohadtul mindegy is. Nem egyedül jöttem, és nem azért, mert bárki is meghalt volna. Egészen más élmény volt úgy bejárni bizonyos helyeket, hogy volt velem valaki. Valaki, aki tényleg fontos volt, és az is marad. Emma-val teljesen új, más élmény lehet ez az egész szarság, ami itt van.
Mivel én voltam a helyi, így a szállásunk választását is rám bízta. Mindenképp olyat akartam, ami közel van a városhoz, de mégis kívül esik Atalanta központjából. Errefelé kurva nagy divat lombházakat, és különféle faházakat üzemeltetni, amik vonzzák a turistákat, akik kicsit ki akarnak szakadni a megszokottból. Én New York-ban is egy erdő közelében lakom, szóval itt is olyat kerestem, ami tényleg egy erdei „kisházra” hasonlít, mintsem egy betondzsungeles szarra. Reméltem, hogy a loft stílusú lakásom után ez is tetszeni fog neki. A tégla legalább olyan nyers, mint a fa, szóval ezzel gyaníthatóan nem lőhettem mellé. Egy ideig olyanban is gondolkoztam, aminek két hálója van, de ez már kibaszottul értelmét veszítette, szóval szerencse, hogy e mellett döntöttem.
-Örülök, ha tetszik. Elég... otthonos. –nem mintha engem ez annyira foglalkoztatott volna. Fontos volt persze, hogy milyen lakásban élek, de alapvetően a munka miatt aludni jártam haza, szóval annyira sosem érdekelt, hogy mennyire berendezett pl.
Figyeltem, ahogy lefotózta a lakás pontjait, addig leszórtam a táskáinkat egy kupacba. Később is rohadtul ráérünk kipakolni, úgy sem két napig terveztünk maradni.
-Akkor lehet, hogy inkább az idő közben tököket növesztett lovagjának kellett volna elküldened a képeket, hátha elvinné valami ilyen helyre. Jobban járnának. Nem csak mi szoptuk be a faszt az elmúlt időben. –Emma azt mondta, hogy a nővére két éve lógott a levegőben, és az a kölyök is valami zenész palánta, ami miatt felmondott. Ha befut, és mindenfelé turnéznia kell, aligha lesz ideje az idősebb Larson-t fűzögetni.
-Ajánlhatod neki akár konkrétan ezt a helyet is. Májusban van az Atlanta Jazz Fesztivál. Hátha addigra már meg merik fogni egymás kezét. -forgattam meg a szemeimet egy aljas mosollyal.
-Naná, menjünk. –pillantottam rá, aztán még gyorsan körbe a házban. Kinyitottam az ajtót, hogy kimehessen rajta, aztán becsuktam magunk után. Az ujjaimat befűztem az övéi közé, elindulva vele az egyik irányba.
-Már el is felejtettem, hogy itt mennyire természetközeli minden. Nyilván nem a kibaszott betondzsungeles belváros, de még ott is több a fa, mint New York-ban. A Piedmont Park-ot is meg kell céloznunk, amíg itt vagyunk. Nem tudom, hogy jártál-e már lombkorona sétányon, de akár az is lehet egy órás program. –pillantottam a mellettem sétálóra.

Emma Larson & Mark Reilly

- Én sem mostanában. A másfél-két óra szokott a rekord lenni. - de az városon belül is összejön sokszor, ha beáll a forgalom. 
Egyetértéssel bólintottam arra, hogy ez még mindig jobb, mint a repülő.
- Ezerszer inkább a hosszú kocsiút, mint a repülés. Az meg sem fordult a fejembem, számomra sosem volt opció. Elvenné az utazás, a kirándulás hangulatát. A kocsiban csak mi ketten vagyunk, hallgathatunk zenét, lehúzhatjuk az ablakot, élvezhetjük a napsütést, a menetszelet. Ott állunk meg, ahol csak szeretnénk. Sétálhatunk azokon a környékeken is. Nekem az ilyen benzinkutas kávézások, kaja szünetek is mind hozzá tartoznak az élményhez. - nem engedtem volna belőle.
- Ha tömegközlekedés, akkor egyedül a vonatot szeretem még. Annak is megvan a maga varázsa. De ott is csak olyan jöhet szóba, ahol külön fülkék vannak. Nem vagyok antiszoc, jól kijövök az emberekkel, de azért mindennek van határa. - szeretem megválogatni a társaságomat, és nagyon nem mindegy, hogy kik és mikor másznak bele az aurámba. Ráadásul tényleg ott vannak azok a büdös, horkoló és egyéb bosszantó tényezők, amiket Mark is mondott.
- A gyerekek nem zavarnak. Nem ők tehetnek róla, hogy a szüleik miket kényszerítenek rájuk. De értem, miről beszélsz. - attól még nagyon zavaró, és az összezártság miatt semmit sem tehetsz ezek ellen. Az utazási kultúra sajnos sokszor kritikán aluli. Az emberek nincsenek tekintettel a másikra, de ők háborognak a leghangosabban, ha valami nekik nem tetsző történik.
Érdeklődve és elképedve hallgattam a sztorit, amit a pánikoló fazonról mesélt, aki beparáztatta a többi utast is azzal az agymenésével, hogy le fognak zuhanni.
- Jaj, ne, fuj. - ráztam meg a fejemet undorodva.
- Én biztosan meg is haltam volna. És nem a turbulenciától. - már a puszta gondolata is kiborít, hogy ilyesmi velem is megtörténhetne. Jó, a gépen nem kezdenék el világvége hangulatot kelteni, és jól beégetni magam, ennél racionálisabb vagyok, de... ehw.
- Amúgy is utálom a pókokat, nem még ha ott tanyázna a fülemben, és beszőné az agyamat. - pislogtam nagyokat az útra meredve.
- Nálam már csak Sierra undorodik jobban ezektől. Szerintem ő még a lepkéktől is fél. - nem is tudom, mit tett volna, ha vele ilyen történik.
- A természetben nem zavarnak, és tudom, hogy elég kicsi az esélye, hogy komolyan bántsanak. Jobban félnek tőlem, mint fordítva. De undorítóak. Instant hidegrázás. Főleg, amikor betörnek a személyes terembe. Nem akarom, hogy valami ilyen másszon a ruhámba. - a belső szerveimbe meg főleg ne.
- Olvastam, hogy egyszer egy nő nem tudott aludni, mert motoszkálást hallott a fülében. Egy pók volt, ott vedlett le. El is hánytam volna magam ott helyben. - ezerszer inkább a vér és az oszló hullák, mint valami ilyesmi. Látszik, hogy Markot rohadtul hidegen hagyják az ilyen gusztustalan ízeltlábú izék, különben sokkal empatikusabban állt volna ahhoz a pasashoz.

Mielőtt beértünk volna Atlantába, visszaadtam a volánt Marknak. Elvégre idevalósiként mégis csak ő ismeri jobban a járást, illetve ő választotta ki a szállást is, így ő tudja, hová kell majd mennünk. Még kicsit elidőztünk a városban, hogy a mai napba is kerüljön valami látnivaló. A Krog Street környékét mindenképp látni akartam, imádom a graffitis művészetet. Aztán felmentünk a Marriott Marquis nevű szálloda tetejére, mert onnan gyönyörűen belátni a várost. Rálátni a nem messze lévő, megannyit emlegetett Polaris-ra is. A napokban arra is sor kerül majd. De most nem ott szereztünk vacsit magunknak. Mark tudott egy tök jó helyet, ahol isteni volt a nachos.
Nem messze, néhány mérföldnyire Atlantától béreltünk egy erdő széli faházat, saját kis telekkel. Nagyon otthonos, csendes, természetközeli. Csak mi ketten. Távol mindentől és mindenkitől. De leginkább New York-tól és Shaw-tól.
- Imádom! Ez a sok fa! Annyira szép... Legjobb választás volt. - simítottam végig lelkesen az említett felületeken. Körbejártam az egészet.
Gyorsan lőttem róla pár képet, hogy el tudjam küldeni Sierrának.
"Megérkeztünk, és itt fogunk lakni. Tessék irigykedni."
Vagy valami ilyesmi címszóval.
- Örülnék, ha kedvet kapna az efféle kiruccanásokhoz ő is. - mindenképp felhívom majd később, hogy rendesen is beszéljünk. De előbb Mark! Végre már nem a kocsiban aszalódtunk, hanem kiélvezhetjük egymás társaságát.
- Van kedved még egy esti sétához az erdőben? - pillantottam rá kérdőn.
- A lábaim a sok ülés után eskü, szinte még kívánják a járást. A város ma nem volt egy nagy túra. Érdekes hely, nem jártam még ott korábban, de valljuk be, össze sem hasonlítható az erdővel, annak a hangjával és a friss levegőjével. - magyaráztam a dolgot. Egyáltalán nem kötelező jönnie, egyedül is tudok tenni egy rövidebb kört. Előbb ez, aztán meglesz a kipakolás is. Végül is nem rohanunk sehová sem.

Mark Reilly & Emma Larson

-Ez az általános kommunikáció közöttünk egy-egy sörözés vagy más alkalmával, szóval jobb, ha hozzászoksz. A kreatív foglalkozású emberek bánatos kutyafasza ahhoz képest, amilyen kibaszott változatos nevekkel tudjuk illetni egymást. Szóval párszor még hallod, ahogy valamelyik fasznyakú kis puhapöcs méltatja a kutyaszar képemet. –vontam vállat. Még az a szerencse, hogy senki sem sértődős kis baromarc, így simán elküldhetjük egymást egy normáls beszélgetésben is a szőrös talpú jeti kurva anyánkba.
Rohadtul fura volt, hogy volt valaki mellettem az anyóson, és mégis elengedtem magam annyira, hogy hajlandó legyek kornyikálni, ráadásul nem csak ezt az egy, általam kiválasztott számot. Tökéletesen passzolt a hangulathoz a Simple Man, de ettől még sosem leszek egy világszintű énekes. Nem mintha akarnék. Nincs tömegoszlatóan szar hangom, ahogy Emma-nak sem, de egyikünk sem egy őstehetség. Az viszont elég egyértelmű lett, hogy ha mégsem jönne be valamiért az élet, vagy hóhérok sem leszünk, alapíthatunk egy law budget zenekart. Mivel viszonozta a Cherry Bomb énekléssel a karaoke partymat, nem volt kifogásom még néhány másik mellett. Ha valaki mellett, akkor mellette nem akartam figyelni arra, hogy a tüskés, mindenkit távol tartó páncélom megmaradjon, és ne engedjem közel magamhoz. A legtöbb dolgot tudta rólam, mondhatni csakis ő. Dave is tisztában volt bizonyos dolgokkal rólam, a múltamról, de ennyire mélyen ő sem tudott semmit. És kibaszottul jól is volt ez így.
Bólintottam a lehajtós kérésére, aztán meg is céloztam a megfelelő irányt, hogy letérhessünk végre a monoton útról egy kicsit.
-Fasza, úgy is mindjárt meghalok az éhségtől. –néztem vissza rá, egy gyors, de alapos mozdulattal végigmérve minden porcikáját, amennyire az ülő pozíció lehetővé tette.
-Hát, ha azt szeretnél. Csak van náluk valami édes-habos hideg rettenet. –húztam egy gonosz félmosolyra a szám, rápillantva az autóm hőmérőjére. Talán szerencsénk lesz, és kurva jó időnk lesz, amíg ott leszünk. Na meg nem kap el minket egy kurva tornádó, vagy vihar sem.

-Fogalmam sincs, mikor ültem utoljára ennyit egy huzamban egy kibaszott autóban. –pillantottam a vezetőülésben lévő nőre. Imádok vezetni, utazni, hosszabb távokon is, mentem már rázós terepen a kicsikémmel, de ettől még ez a tizenvalahány óra embert próbálóan szar. Egyrészt: Még mindig úgy gondolom, hogy egy hetet csak az ágyban kellett volna töltenünk és szarni mindenre is. Másrészt: Legyen bármilyen kényelmes egy kocsi, a megállók ellenére is széttöri a picsádat az ülés, tehetsz kb bármit.
-De még mindig jobb, mint a redvás repülő. Valahogy állandóan kifogom a kiabáló, síró, visító kölyköket és a horkoló, meg büdös embereket magam mellé. Mintha mindenki direkt szopatna, és arra időzítené a penetráns lábszagát meg a neveletlen kölykével való utazást, amikor megyek valahova. –forgattam meg a szemeimet.
-Egyszer utaztam… már nem tudom, hova. De legalább hét órás út volt. Egyszer csak elkezdett ordibálni egy fazon, hogy neki leszakad a feje, és miért nem halljuk a zajt, rohadtul meg fogunk halni a turbulencia miatt. Be kellett nyugtatózni, hogy ne keltsen pánik hangulatot mások között tovább. Kibaszott idegesítő volt. Végül hívtak neki orvost a reptéren, és kiderült, hogy egy pók volt a majrézásának az oka. A kis rohadék belemászott a fülébe, és ahogy egyre beljebb ment, a lábai kaparták a szerencsétlen barom fülének belsejét, amitől fájt a feje és olyan nagy volt a „zaj” a fejében, hogy azt hitte, darabokra szakad a gép. Mindenkit totál befosatott, mert képtelen volt a testén kívül tartani egy kibaszott pókot. –biztos kurva szar lehetett, de az ilyen pánikoló, kiabáló balfaszok miatt az amúgy is idegesítő, végtelennek tűnő, zsúfolt és büdös repülőutak végtelennek tűnnek.

Emma Larson & Mark Reilly

- Még nem késő, hogy térdre borulj nagyszerűségem előtt. - húztam ki magam, felszegve a fejem.
- Ja igen, ne haragudj. Tényleg. Természetesen. Sőt. Érzelemmentesebb is. Ugyanakkor temperamentumosabb is. Bárkinél jobban bírom az italt. És persze a szexben is én vagyok a legeslegjobb. - még fel is sóhajtottam a saját érdemeimtől. Valahogy így teljes a lista. Bár bizonyára kihagytunk valamit a világmegváltó felsorolásból. Nem gondolhatunk mindenre.
- Örülök is. Elvégre odáig vagyok azért a kutyaszar képedért.  - simítottam végig az arcán.
- Amivel egyébként nem értek egyet. Ki mond ilyet? Jesszus. - forgattam a szemeimet. Alapból nem bírom, ha Mark és a kutya szó egy mondatban szerepelnek. Leszámítva, ha megfelelő kontextusban használják, mint mikor Se7en-ről és a háziállatokról beszélgettünk. Az más. De Simone-t például sokszor elképzeltem már a saját hullazsákjában.
- Most hát. Ígérem, meghálálom. - nyaltam meg a számat.
Jót mosolyogtam a zöld lámpás kirohanásán. Nem is Mark lenne. Mert hát tegyük hozzá, hogy az a "tötymörgő", akire rádudált, körülbelül fél pillanattal maradt el az átlagos elindulási reflextől.
- Okés. Nem gond. Akkor is akarom. - vontam vállat én is.
A Lynyrd Skynyrd Simple Man-je több szempontból is tökéletes választás volt. Szeretem ezt a dalt. Hallgattuk már együtt a kocsijában. Illik hozzá. És enyhén reflektál a korábbi beszélgetésünkre is. Nem tudtam, hogy vajon szándékos volt-e a részéről, vagy inkább a tudatalattija befolyásolta a végső döntésben. A véletlenekben nem hiszek.
Nyilván velem együtt ő sem lesz egy sztárénekes, de egyébként simán vállalható hangja van. Főleg, hogy annyiféleképpen tud beszélni is, mintha nem is ugyanaz az ember lenne, mikor elküld valakit az anyjába, morog valamit magában, vagy jókedvű és lelkes, mint az állat. Az elmúlt időszakban ezekhez az utóbbiakhoz is volt szerencsém bőven. A munkában is mindig jól megtaláltuk a közös hangot, ott is nagyon kedveltem, de ezt a Markot különösen nagyon szeretem, akit talán csak én ismerek. Ennyire.
Úgy volt fair, ha én is viszonzom az éneklős dolgot. Nálam a Cherry Bomb nyert a The Runaways-től. Hogy miért? Mert True Blood és Jessica Hamby.
"Ráerőszakoltam" még pár dalt, ha már ilyen szépen sütött a nap. Imádok énekelgetni a kocsiban, vezetés közben, vagy utasként is akár. Ő a komfort zónám része volt, hogy mellette elengedhessem magam, és ne kelljen attól tartanom, hogy idegesítem, vagy totál hülyének néz.
- Ott annál a lehajtónál menj le. - mutattam a kijárat irányába. Elég volt az autópályákból és az országutakból. Vagy két órája jöttünk, ami egyébként nem sok, de azoknak, akik utálnak egy helyben ücsörögni, sokszor már egy is büntetés. New Castle környékén, Delaware államban jártunk.
- Van arra egy Wawa nevű... öhm... mhm... akármi. Ez ilyen benzinkút, bolt, önkiszolgáló, elviteles gyorsétterem egyben. Elég nagy parkolóval. Szerintem első megállónak jó lenne. Ott tarthatunk egy... kávészünetet. - néztem végig rajta elgondolkodva.
- Szeretnék valami fagyis, tejszínhabos jeges kávét. - pedig csak max. 17 fok körül lehet kint. A kocsi műszerfala szerint legalább is.

Mark Reilly & Emma Larson

-Dave is mestere annak, hogy mást mutasson, mint amilyen amúgy. És nem arról van szó, hogy megjátszuk magunkat, vagy valami, egyszerűen csak mindenkinek van egy felvett szerepe. Ha végig nézel a hülyék gyülekezetén, aztán megtudod, hogy ki mivel foglalkozik szabadidejében, máris másképp látod azt a sok balfaszt. -jól ellesznek majd, szerintem.
-A világ egy igazságtalan szar, és csak egyre szarabb lesz. Mindenki magát nézi, és arra megy, hogy lejárassa a többieket. Nem mindegy, hogy valamiben nem vagy a legjobb? Hagyd élni a másikat, meg örüljél, hogy tanulhatsz. Ez általánosan is igaz, nem csak mondjuk az anyós-após hozzáállására. -nekünk persze ezzel nincs dolgunk, de ettől még egy faszság. A munkára is simán rá lehet húzni amúgy. Emma a legjobb a területén, és hiánypótló a tudása, még se nevet ki senkit sem, amikor a segítségét kérik, vagy akarja eladni magát többnek.
Jót nevettem azon, ahogy előadta a Scarlet név sötét, véres hangzását, aztán gyorsan feleszmélt.
-Hát... lehet, hogy ők nem örülnének neki. De én egyetértek veled. Szerintem is van  benne valami ilyen sötét, elvont hangzás. Vagy ez, vagy egy rúdon pörgő csaj jut róla eszembe. -de ezt nyilván én sem adtam elő sose.
-Nehéz kifogni a megfelelő kutyát. Én támogatom a menhelyek próba napos programjait. Ne kínozza magát se az ember, se az állat, ha nincs meg az összhang. A kölykök meg... azokat nem tudod visszaadni, nyilván. De ettől még sokkal több az idegesítő, hisztis, akaratos, nagyképű kis pöcs, akin háromszor átmennék egy kibaszott úthengerrel. Szerencsére az ismerősi körömben senkinek nem ilyen a gyereke. Ahogy a kutyákkal is jól kijövök. Se7en pedig semmihez sem hasonlítható. -van egy pár a társaságban, a sajátom pedig tabu. Megmondtam, hogy ha olyannal találkoznék, aki nem szereti, a kutyát választanám.
-Már kibaszottul várom az első megállónkat. -hamarabb is beiktathatjuk, mint terveztük. Kibaszottul nem poén ellenállni neki, miközben vezetek. Legszívesebben állandóan rávetném magam és percenként lehúzódnék megállni.
-Ja, az tény. Nem vagyok túl jó a tanácsok megfogadásában. -vontam vállat. De tényleg muszáj lesz, mert ahogy egyre többet beszélünk róla, egyre nyomorultabbnak érzem a helyzetemet én is. Biztos voltam benne, hogy tényleg tisztában volt azzal, hogy mi történhetett volna, ha a húgom velünk marad. Ő mesélte el nekem annak a lánynak a történetét, akinek az apja brutális kegyetlenséggel megölte a bátyját, és épp csak a szomszédon múlt, hogy vele nem ez történt. Ha az én húgommal történt volna valami hasonló, vagy börtönben, vagy elmegyógyban kötöttem volna ki, tekintve, hogy akkor én is megöltem volna az apánkat. Így némi trágárkodó morgáson, szó szerinti kurva anyádozáson túl nem igazán csinált semmit. Aztán majd meglátjuk. Ha kiderülne, hogy köze volt a ház leégéséhez, megtanulom a feltámasztást, hogy utána én ölhessem meg azt a vén barmot. Újra és újra és újra.
-Mhm, egy főnyeremény vagyok. -jegyeztem meg inkább csak ennyit, de egy hálás mosolyt azért kapott tőlem a mondataiért cserébe. Az eddigi tendencia nem azt mutatta, hogy bármiben is másabb lennék, vagy azt, hogy érdemes engem választania bárkinek is. Azzal, hogy Emma így tett, már így is megtörte a világ rendjét, és bennem van a para, hogy vajon mikor fog történni valami szar, ami kibaszik velünk. Általában, velem kapcsolatban így mennek a dolgok.
-Majd meghálálhatod nekem. Csak álljunk meg végre... -pillantottam rá a szemem sarkából. Egy hitetlen, gúnyos mosollyal hallgattam az összefoglalóját, és jót vigyorogtam magamban ezen az igazi polihisztor felsoroláson.
-Nem tudtam, hogy egy akkora őstehetséggel van dolgom, hogy kilóg még az univerzumból is. Ha ezt előbb mondod, akkor előveszem a seggnyaló énemet és biztos elalélok itt a nagyszerűségedtől. -ráztam meg a fejemet.
-De azt kihagytad, hogy lazább és parasztabb is vagy nálam. -csak, hogy teljes legyen a lista.
-De még mindig jobb vagyok, mint Dave. Nála még a halott, félszemű öreganyám is jobban vezet. Örülj neki, hogy csak az én kutyaszar képemet kell eltűrnöd a volán mögött. -álltam meg végül egy lámpánál, az ujjaimmal a kormányon dobolva.
-Most? Az igen, kicsit se vagy nagyravágyó. -forgattam meg a szemeimet, aztán rádudáltam az előttünk tötymörgőre.
-Menjél már, baszki!!!! Zöld a kurva lámpa!!!! -sok barom.
Fél szemmel a rádiót figyeltem, hogy átugorhassak pár számot, aztán megálltam  az egyik legzseniálisabb Lynyrd Skynyrd dalnál. Eszembe jutott a Radiohead Creep-je is, de az már túl elcsépelt lett volna, szóval maradtam ennél.
-Általánosságban nem szoktam józanul kornyikálni, szóval ha mégis szar, tudd, hogy magadnak kerested. -vontam vállat, a rádió hangerőgombjával baszakodva.
-♫Oh, take your time, don't live too fast. Troubles will come and they will pass...♫

Emma Larson & Mark Reilly

- Micsoda kulisszatitkokat tudhatok meg. Eddig is kedveltem Dave-et, de azért ezek így egészen más megvilágításba helyezik őt. Hihetetlen, hogy minden kis mondatoddal, amit elejtesz a többiekről, csak egyre kíváncsibb vagyok rájuk. Sőt. Most már Dave-re is, mert ezek szerint nem is ismerem őt sem. - szeretem, ha meg tudnak lepni. Kellemesen persze.
- A generációknak segíteniük kellene egymást, nem akadályozni. Mindenki hagyja élni a másikat, legyen saját világuk, de segítsenek, amikor és amiben kell. Kölcsönösen. Nem értem, miért annyira nehéz, hogy jól éljünk egymás mellett. Annyira pocsék így ez a világ. - persze a mi esetünkben ez totál lényegtelen téma, mivel mi sosem találkozhatunk egymás szüleivel. Nálunk ez a bemutatós dolog a barátokra és Sierrára szűkül. Ettől még lehet véleményünk és álláspontunk, hogy ne engedjem el csak úgy a témát minden szó nélkül magam mellett.
- Scarlet? - akadtam fenn a dolgon.
- Ne már! Miért van ilyen menő neve? Gondolj bele, ezzel a névvel micsoda szekta királynő lehetnék. Nem mintha bajom lenne az Emmalynn-nel. Imádom, ne érts félre. De a skarlát vörös annyira misztikus, sötét és véres. - magyaráztam lelkesen, aztán eszembe jutott, hogy...
- Oké. Ezt így biztosan nem adom elő Dave-nek és a feleségének. - kicsit erős lenne.
- Remélem, hogy megismerhetem. Ha sor kerül rá, szerintem is jól ki fogunk jönni. Valamiért imádnak a gyerekek és a kutyák is. És persze én is őket. Na jó, azért akadnak kivételek. - ezt beismerem.
- Léteznek borzalmasan idegesítő, irritáló, unszimpatikus kölykök, akiket legszívesebben a falhoz kennék vörös festéknek. És a kutyák között sem mindegyikkel van meg a kémia. Amelyiket pedig sajátodként is legjobb barátodként imádod, nagyon ritkán adódik meg. - vannak kutyák, akiket nem lehet pótolni, hiába szerzel egy másikat. Lehet, hogy nagyon aranyos, de soha nem lesz az az egy. Mark és Se7en köteléke is ilyen egyedi. Biztosan hiányozhat neki a gazdája.
- Ha ilyeneket mondasz, nem bírom kivárni, hogy ez megtörténjen. - akár még félre is ránthatnám a kormányt.
- Még választanunk sem kell. Lehúzódhatsz, és Atlantába is odaérhetünk. Gyorsan is le tudjuk rendezni. - vontam fel a szemöldököm. Nem akarnám, de a szükség törvényt bont. És akkor több megálló is beleférhet. Emellett az éhség mellett az összes többi eltörpül. Kit érdekel a kávé? Mark jobban felpörget, mint holmi koffein. De azért szeretnék odaérni is. Érdekel, hol fogunk lakni. Mivel az ő otthona, rábíztam a választást. Én majd csak ott tudom meg. Így még érdekesebb.
- Seggfej. - jól vállon csaptam az öklömmel a depressziós visszakérdezésére válaszul.
- Tudod, hogy nem így értettem! Ezek nem két perces mutatványok, de időnként hallanod kell egy kívülálló szájából. Te is elmondtad nekem ugyanezt. "El kell engedned a múltadat, nem csinálhatsz hülyeségeket miatta." Ez rád is vonatkozik. - húztam össze a szemeimet. Nem kell a cinizmus. Most nem.
- Rengeteg dolog van, amiben még meg kell fogadnunk a saját tanácsinkat. És persze egymásét is. - a kapcsolatunk hatalmasat fejlődött, az elvárásainkat sem adtuk fel, nem adtunk alá a számunkra tökéletesnek. A kettőnk dolga a legfontosabb tétel a listán, de nem az egyetlen.
Csak bólogatni tudtam arra, amiket mondott.
- Tudom, Mark. - ez az én fejemben is megfordult, mi lehetett volna a húga sorsa, ha ő is ott marad velük. Meséltem neki arról a testvérpárról, ahol az apa verte őket, feldarabolta, majd elégette a fiát a lánya szeme láttára. Aki ebbe teljesen beleőrült. Ő is így végezte volna, ha a szomszéd nem lép közbe. Ki tudja. Talán jobban járt volna, mint örökre elveszíteni a másik felét, és ezzel a tudattal élni tovább hosszú évekig. Én nem bírnám. Belehalnék. Így vagy úgy.
Az a nő meg...
- Egyetértek veled. Ettől még felelős marad mindenért. Csak más az érzelmi és lelki háttere, mint amit hiszel. Ez nem anyukádról szól, vagy hogy ezután megérted-e őt egy kicsit is. Ez nem változtat meg semmit, leszámítva azt, ahogy magadra gondolsz. Nekem csak ez az egy, ami számít ebből. Örökké viselned kell a nyomát a múltadnak, de nem kell mindenestől cipelned életed végéig az összes terhét. Te más vagy, mint ő volt. Ezt beláthatod. Ha nem így lenne, nem szeretnélek. Önmagadért. - szorítottam meg a kezét finoman. Ha kell ezerszer, végtelenszer is elmondom, amíg el nem hiszi végre. Nem olyan, mint én. Ő még nincs rendben magával. Az anyánkkal történtek még befolyásolnak, valamiféle megmentő komplexust váltanak ki belőlem, de már nem hibáztatom magamat. Nem az én hibám volt. Amiket mondott, nem ellenem irányult. Nem vagyok kevesebb a történtek miatt.
- Aaaawww. Köszi, hogy megtűrsz magad mellett. Annyira rendes és önfeláldozó vagy. - pislogtam rá elalélt hálával és csodálattal, amiért igyekszik túlélni az unalmas társaságomat.
- Azt nem tudom, hogy ki tanít végül kicsodát, de azt ne tudd meg, mi mindennek vagyok már a szakértője. Lássuk csak. Autó tunning, régiség kereskedés és restaurálás, zálog értékbecslés, raktárvadászat, határellenőrzés, állatorvoslás, paleoasztronautika, aranyásás, tonhal vadászat, túlélés az alaszkai vadonban. Meg még biztosan kihagytam ezt-azt. - számolgattam őket az ujjaimon, mintha valódi super-skillek lennének.
- Hmm. Azt hiszem, tévedtem. Kettőnk közül én vagyok a nagyobb polihisztor. Sőt! Bárkinél jobb, szebb, okosabb és csodásabb vagyok az egész multiverzumban. Talán még erősebb is. - vigyorogtam rá célzás értékkel.
- És jobban is vezetek nálad. Nem ismertem a nagyit, egyiket sem, de szerintem kb. valahogy ők is így nyomhatták neki, mint most te. Szóval már alig várom, hogy cseréljünk. - viccelek. Ha nem szeretném, ahogy Mark vezet, a saját kocsimmal jöttem volna.
- Most pedig teszteljük a karaoke tudásodat. - pillantottam rá.
- Tudod, hogy nem érem be a szóbeszédekkel. Szóval keress valamit. - böktem a fejemmel a rádió felé. A mély lelkizés után ideje lesz vidámabb vizekre evezni.

Mark Reilly & Emma Larson

-Dave pont akkora megjátszós pöcs, mint én, sőőőőőőt. Nála ez nagyon túl van tolva, és a szexista, szar dolgai mögé rejti, hogy amúgy nagyon normális. Az a barom amúgy amekkora faszfejnek tűnik, legalább annyira normális és hűséges. Van egy személyisége, amit el kell viselni, de az az egy nem elviseli, hanem elfogadja és szereti így. Ők nagyon oda vannak egymásért a feleségével, ennyi év után is. Bírom bennük ezt. Ahogy a másik baromban is. –azaz az ügyeletes öregapánkban, Sharkey-ban.
-A szülők is faszarcúak, és a legtöbben a gyereket a tulajdonuknak tekintik. Nem hajlandóak elengedni őket, és minden percben a nyakukra járnának. Baromság. Mindenki önálló személyiség, és nem kell, hogy a szülők tudjanak minden lépésedről. De tény, hogy többre mennének, ha az ilyen anyós-após jóban lenne a gyereke választottjával. –vontam meg a vállamat. Én speciel örülök, hogy Emma sosem találkozhat a szüleimmel.
-Biztos találkoztok majd élőben is. Szerintem Scarlet imádna téged. –egyrészt, mert Emma jó a barátkozós, szociális dolgokban. Másrészt mert ő is egy „tökös porcelánbaba.”
-Egy: a plató már az akaratod érvényesítése utáni ajánlat. Kettő: Ha ilyeneket mondasz, lehúzódok a picsába, és sose érünk Atlanta-ba. –szívesebben maradtam volna vele kettesben az ágyban, mint itt a forgalomban egy kocsiban, ahol kurvára nem tudok hozzáérni, vagy kibaszottul meghalunk mindketten. De majd a pihenőknél. Az kurva isten, hogy nem fogok tudni parancsolni magamnak. Nem mintha akarnék. Rohadtul kívántam minden porcikáját. Végre szabadon hozzáérhetek, és szabadon szerethetem, mindenféle értelemben. Ott és akkor, ahol és amikor akarom. Minimum egy hetet azzal kellett volna töltenünk, hogy csak ágyban vagyunk és enni, fürdeni, meg a WC-re kimenni kelünk fel. El bírtam volna viselni. Ilyen sorozat darálós-szexelős hét.
-Wow. Ez olyan, mint az, hogy „ne legyél depressziós?” –vontam fel a szemöldököm egy hitetlen horkantással. Nyilván tőle nem vettem ilyen semmitmondó, szar, lerázós dumának, de mondani mindig könnyebb, mint csinálni. Ha neki is menne, nem akart volna szövetkezni egy zakkantal, kurva mindegy, hogy milyen céllal. Emma és a mentális betegségek pont olyanok, mint én és a múlt eseményei. Mindkettőnknek megvan a magunk keresztje, de emiatt is érthetjük meg egymást. Úgy, ahogy talán senki sem. Neki nyilván ott a nővére, de esélyes, hogy teljesen másképp élték meg az adott helyzetet.
-Ebben egyetértünk. –az „anyám” csak egy gyenge, szánalmas nő volt, aki lelépett, és vitte magával az egyik gyerekét, míg a másikat ott hagyta, maga mögött.
Csendben hallgattam azt, ahogy beszélt és kifejtette, hogy szerinte egyáltalán nem az iszákos, paraszt öreghez akart hasonlítani anno engem az a temperamentumos, olasz nő, hanem pont ahhoz, amilyen régen volt. Szerinte emiatt nem akart velem egy levegőt szívni, mert a veszteségére emlékeztettem.
-Elgondolkozom rajta. –pillantottam a mellettem ülőre, aztán vissza az útra.
-De jelenleg azt gondolom, hogy egy dologban volt igaza. Az egyetlen dolog, amit jól csinált, hogy elcibálta onnan Beatrice-t. Jó dolog volt, hogy nem hagyta velem ott, még akkor is, ha így a halála napjáig csak ritkán tudtam vele beszélni. Ha a nem ittas és beteg anyám nem akarta a másikra emlékeztető kölykét, akkor nem tudom, hogy az a vén barom mit reagált volna a kishúgomra. Ha hozzáért volna, kinyírtam volna. –mindenféle túlzás nélkül.
-Az a nő meg… tudta, hogy miben hagy ott, mert akkor is ez volt, amikor még ott lakott. Gondolhatta, hogy minden feszkó rajtam lesz levezetve, mégis elsétált, és évekig arra sem szagolt. Attól, hogy szülő vagy, nem szűnsz meg önálló személynek lenni. De felelős vagy a kibekúrt kölyködért, akit megszültél. –ez az én véleményem.
Csak egy őszinte mosoly volt a reakcióm az arcon csókolós mutatványára és arra is, hogy boldog attól, hogy vagyunk egymásnak. Sokat számít, hogy nem vagyunk egyedül a bajainkkal, amikről azt gondoljuk, más nem értené meg.
-Pfffff. Majd csak túléllek valahogy. –szerintem képtelen lennék rá. Emma minden, csak nem unalmas.
-Az igen baszki. Egy igazi szakértővel van dolgom, és a végén kiderül, hogy neked kell tanítanod engem aligátorvadászatra? –vontam fel a szemöldökömet egy hitetlen vigyorral.

Emma Larson & Mark Reilly

- Biztos aranyos lehet. - imádom az ilyen kis vagány gyerekeket, akiket nem kell félteni, de viselkedni is megtanították őket. Az hogy valakinek jó a dumája, el lehet vele játszani, hülyéskedni, nem bújik el anyuci szoknyája mögé, még nem jelenti azt, hogy tiszteletlen, bunkó, pofátlan, idegesítő és még sorolhatnám.
- Akkor együtt rontjuk el mindenki gyerekeit is. És ők imádni fognak minket érte. - viszonoztam a cinkos vigyort. Mert ha én vigyázok Sierra egyelőre még csak képzeletbeli gyerekeire, akkor esélyes, hogy Mark is ott lesz. Ha szeretne.
A káposztásos megjegyzésére csak ciccegve a szemeimet forgattam.
- Oooookéé. Vágom, hogy nem a gólya hozza csak úgy, már nagy kislány vagyok, nem is erről van szó. - emeltem fel a kezeimet megadón.
- Sokkal inkább arról, hogy Dave-et és a házasságot elég nehezen rakja össze az agyam. Azt még kinézem belőle, hogy gyereket nevel, mert mondjuk azt se tudja, ki az anya, csak valaki a sok közül a nyakába varrta. Nem gondoltam volna róla, hogy egy felelős családapa, aki évek óta boldog házasságban él. Mármint láttad már, hogy viselkedik másokkal?? Egy szexista provokátor. - gondolom nem kell bemutatni. Oké, hogy Mark is szívtelen, érzéketlen seggfejnek tűnik a kívülállók szemében, míg ez nem is állhatna messzebb a valóságtól, de azért a kettő nem ugyanaz. Össze sem lehet hasonlítani Dave elmebetegül túltolt álcájával.
- A kislányos apukák rémálma. Pedig megsúgom, egyszer mind kirepül a fészekből. Pikk-pakk felnőnek. De ugyanez igaz a fiús anyákra is. Anyuci szemefényét elrabolja valami hülye picsa. Akkor is így látja a sok begyöpösödött, szemellenzős hülye, mikor tök normális szerencsétlen. Mivel én szívből gyűlölöm a sztereotípiákat, tutira jó anyós akarnék lenni. Jobb lenne, ha inkább a lányoddá fogadnád és megtanítanád, hogy legyen jó társa a fiacskádnak, ahelyett, hogy tönkrebaszod az életüket. Ne legyél irigy a tudásodra, mutasd meg neki, hogyan tudja ugyanúgy megcsinálni a kedvenc kajáját, mint te. - de mindenki rosszindulatú, ítélkező, irigy, kritikus. Az empátia és a segítőkészség pedig luxus.
A többi részét szándékosan nem kommentáltam, mert nem akartam feleslegesen a vérét szívni, hogy valami védekező reflexes tagadásba kezdjen és bezárkózzon még előttem is. Ezt sosem tenném kockára. De a mosolyom elárulhatta, mit gondolok róla. Mark egy titkos cuki. A legédesebb fajtából. De tényleg. Számon tartja Dave dolgait, évre pontosan az eseményeket az életében, a családját. Törődik a kislányával is. És még képei is vannak róluk a telefonjában. Még hogy ő nem kötődik senkihez sem. Dehogynem. Csak próbál úgy tenni, mint aki egy tüskés paraszt, de a tudatalattija egyszerűen nem hagyja neki, ha ilyeneket csinál. Ha nem vezetne, halálra ölelgetném, pedig nem is vagyok ilyen nyakba ugrósan ölelkezős típus. Persze Mark a kivétel, de vele a másfajta "öleléseket" szeretem.
- Aw. Annyira gyönyörű kislány. Mint egy kis "tökös" porcelánbaba. Imádom ezeket a képeket. - téged főleg. Hogy lehetsz ennyire...!??? Nem tudom. Minden, ami legjobb.
Drámaian felsóhajtottam.
- Ez egy baromság, már bocsi. Egy: Nem lenne az akaratom ellenére. Az akaratom csak Téged akar. Mindenhol. Mindig. Mindenhogy. Kettő: Ha a hátsó ülés vagy az öled valamiért netán az akaratom ellenére lenne, akkor a plató is, nem? - húztam fel a szemöldököm, próbálva megfejteni ezt a nem létező logikát.
- Még jó, hogy pótolni kell. Nem is a semmiért mondtam. - továbbra is tartom, hogy legszívesebben el sem indultam volna vele, hanem még mindig az ágyában lennénk. Vagy akárhol. Végül is nem a hely a lényeg. Nem csak detox napot kellett volna tartanunk Atlanta előtt, hanem egy szex napot is, amikor kisajátíthatjuk egymást. Ez így most pont idegesítően rosszul jött ki. Klisés fordulattal élve... ez az egész Vele most olyan, mint sivatagban vizet találni. Erre most megint visszadobtak a homok pusztaságba, mielőtt igazán beleihattunk volna abba a kicseszett vízbe. Na nem halok bele, mert egyszer úgyis odaérünk, de azért egy kicsit mégis. Nem mintha nem egyéni döntésünk lett volna.
Mark családi háttere nagyon nem egyszerű történet. Az enyém sem fenékig tejfel, de az övének a nyomába sem érhet. Ő mindenkit többszörösen is elveszített. Az apját a PTSD és az alkohol, majd a halála miatt. Az anyja és a húga leléptek tőlük, aztán ők is meghaltak. Nem ezt érdemelte volna.
- Ne ragadj le a múltban. Főleg ne a szar emlékeknél. - csak ezt tudom tanácsolni. Kerülnie és kezelnie kell minden olyan helyzetet, ami arra emlékezteti, ami régen volt. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Igaz... még én magam is tanulom ezt a folyamatot. Ha valaki szóba hoz egy mentális betegséget, azonnal elönti valami megmentési kényszer az agyamat, és belemászok minden őrültségbe.
- Nem ismertem anyukádat sem, szóval a véleményem nem igazán valid. Az is vitathatatlan, hogy borzalmas döntést hozott. De ha érdekel, az én véleményem az, hogy nem ellened irányult. Inkább... önző és gyenge volt. - nem szeretnék róluk rosszat mondani, mert semmi közöm hozzá, nincs jogom ítélkezni sem, de tudja, hogy mindig kimondom, amit gondolok. Elég nyers őszinteséggel.
- Szerintem az zavarta leginkább benned és a helyzetben, hogy az apád régi énjére emlékeztetted. Akit elveszített. - Mark lehet, hogy tényleg olyan, mint az apja volt, de még Mogadishu előtt.
- És ezzel a hasonlósággal képtelen lett volna együttélni. Mint ahogy te is mondtad... nehéz úgy, ha vannak róla szép emlékeid is. - például a vacsorák a Polaris-ban.
- A saját fájdalmát helyezte előtérbe, nem a te sorsodat. Ami szörnyű, és nem tudom, hogy volt képes elszámolni a lelkiismeretével. Főleg, ha mellé gyötörte a bűntudat miattad. De... szerintem nem az erőszakos apádhoz akart hasonlítani. Nem erre célzott. - de amikor dühös vagy a világra, amikor azok bántanak a leginkább, akiket a legjobban szeretsz, nehéz meglátni ezeket. És ahogy az apja esetében, úgy az anyjánál sem mentség.
- Csak szeretném, ha ismernél egy másik nézőpontot is. Ha elgondolkodnál azon, hogy az anyukád nem utált téged, hanem az elveszített szerelme emlékével nem tudott megbirkózni. És azzal, ami lett belőle. Ez nem olyan, mint a gyász, hisz életben maradt. De mégsem lehetett az övé úgy, ahogyan régen. Te voltál a vesztesége lenyomata, ami kínozta. - a régi szép idők őrzője.
A szavaira egy csókot nyomtam az arcára.
- Tudom. Boldog is vagyok miatta. - hogy van nekem. Nekem sem kell egyedül lennem semmivel, és mindig számíthatunk egymásra.
- Igen? Elég jól leredukáltam a szektáimat, hogy ráérjek vadászgatni. Nehogy a végén még megund a társaságomat. - attól mondjuk nem félek. Sok mindent lehet rám mondani, de azt nem, hogy unalmas vagyok. Most pedig naaagyon-nagyon szélesre bővült a repertoárom.
- Hát így ismersz engem, Krokodil Dundee? Dehogy maradunk csak az erdei terepen. Ha már van ilyen opció, élek a lehetőséggel. Jöhetnek az alligátorok. Elméletben nagyon pro vagyok amúgy. Rongyosra néztem egy ilyen befogós műsort. - egy időben a csapból is a Gator Boys folyt.

Mark Reilly & Emma Larson

-Jaaaa, iszonyat cukorfalat vagyok, csak a jó közegbe kell tenni. –szóval állatok, a haverok kölykei, vagy Emma. Ez a három opció.
-Oh, igen, ez ismerős. Én is imádom felbújtani az ő kis hercegnőjét, hogy együtt legyünk nyakig sárosak, vagy együnk a kutyával és hasonlók. Egyébként nem nehéz, mert magától is ilyen baromira vagány kiscsaj. Jól van nevelve, amúgy, csak nem bújik el egy sarokba. Szóval, ha kellenek tippek gyerek elrontásból, szólj. –pillantottam rá egy cinkos vigyorral.
-Neeeem, egy mezőn találta a kölyköt a káposztásban. Jesszus, Emma. Persze, hogy van anyja. Dave meg Olivia valami… hét… nyolc éve vannak együtt talán. Ebből öt éve házasok, három év meg előzetes volt. A kislányuk, Scarlet négy éves. Nagyon aranyos kiscsaj. Már most nagyon szép amúgy, nem irigylem Dave-et, hogy mi lesz, ha elég idős lesz ahhoz, hogy apa helyett valaki más legyen a szerelme. –kerestem elő a zsebemből a telefonomat, hogy megnézhessen néhány fotót, amit vagy Dave küldött át, mert én vagyok rajta a kis szarossal, vagy én lőttem róluk, amikor náluk voltam.
-Oh, én nem vagyok fantáziátlan. De nem rángathatlak a hátsó ülésre meg az ölembe akaratod ellenére. Van itt pár lehetőség. Ott van mindjárt a kocsim platója is. –vontam meg a vállamat, a hüvelykujjammal hanyagul bökve magunk mögé. Én leszerelem róla azt a motort, ezen nem múlik a dolog.
-És ezt a hiányosságot amúgy is pótolni kell. –olyan mákunk van, hogy pont egy autóban dekkolunk száz órát, hihetetlen.
Örültem Emma lelkesedésének a táborokkal kapcsolatban, és annak is, hogy hajlandó bevonódni a szervezős és kivitelezős munkálatokba is. Kurva jó lenne, ha minden összejönne és tényleg jó élményt adnánk az ellaposodott, gépkukac kölyköknek. Nem akarok az a faszfej lenni, aki azzal jön, hogy bezzeg az ő idejében, de rohadtul nem ilyen volt a világ, és az elmondottak alapján még a mellettem ülőnél sem. Akkor tényleg szerettek egymással játszani a kölykök, rohangálni és hasonlók, de ez ma már nem divat. Talán lesz pár kölyök, aki vevő rá, a szülőkkel együtt, akiknek a beleegyezése kell ahhoz, hogy jöhessenek.
-Igen, én is így érzem. De ha az a hülye barom megijed, már megéri. –vigyorogtam egy jót ezen.
A kérdésére beavattam, hogy én miket tanultam meg anno az öregemtől, amikor még beszámítható és értelmes emberi lény volt, nem egy barom állat.
Csak egy horkantás volt a reakcióm arra, hogy fontos, hogy vannak még jó emlékeim a vén marháról. Csendben figyeltem a szemem sarkából, ahogy a fejét a vállamra hajtotta, aztán beszélni kezdett.
-Szerintem sokkal nehezebb úgy, hogy vannak róla szép emlékeim is. –pillantottam le rá, aztán vissza az útra.
-Ha az első emlékem is az lenne, hogy mekkora egy tahó paraszt volt, könnyebb lett volna utálni, vagy sosem szeretni. De azzal, hogy megzakkant, nem kért segítséget, az anyám pedig lelépett a húgommal és engem ott hagyott, mondván, hogy pontosan olyan vagyok, mint az a barom faterom, tudom, hogy mit veszítettem. Kibaszott nehéz arra gondolni, hogy milyen fasza élményeink vannak, ha közben tudom, hogy az első tizennégy év után mekkora pöcs lett belőle. –de ezt ő is pontosan tudja, elvégre az apjuk halála előtt az anyjuk is jól volt. Nehéz dolog a veszteség, mert mi nem egyszer veszítettük el a családunkat, hanem jóval többször, mint kellett volna. De abban teljesen igaza volt, hogy már itt van nekem, hogy sose kelljen többé egyedül lennem.
-Más meg egyébként is baszódjon meg ott, ahol van. Nekem nincs szükségem ennél többre, mert ez egyébként is minden. De ez fordítva is így van, remélem tudod. -elengedtem az egyik kezemmel a kormányt, hogy párszor megsimíthassam az arcát. Tényleg nem vágyom ennél többre. Nem kell más kolléga, barát, pót akármi, vagy mentorált baromság. Mindenem megvan, sőt. Már jóval több is.
-Öreg hiba, pedig rohadt jó kikapcsolódás. Több erdőjárás, kevesebb szektás. –vontam meg a vállamat egy aljadék vigyorral kísérve.
-Szerintem hamar meg fogod tanulni ezeket a dolgokat. Egy csomót lehet, hogy már így is tudsz. De azért tisztázzuk… aligátort fogni is meg akarsz tanulni, vagy maradunk az erdei terepen? –tudja, hogy megtanítom arra is, ha akarja, de nem árt néhány dolgot előre fixálni.

Emma Larson & Mark Reilly

- Te vagy az ellenállhatatlanul aranyos. Ne már! Ez nagyon cuki. Megnézném, ahogy kis rózsaszín csészéből szürcsölgeted a képzeletbeli teát a plüss barátokkal, egy mini széken kuporogva. - jót mosolyogtam az elképzelt jeleneten, és nem azért, mert hihetetlenül abszurdnak gondoltam volna. Mark nem ilyen típusnak tűnik, de egyébként simán kinézem belőle, hogy képes ilyesmire, és közben nem érez világfájdalmat sem, sőt. Egyszer már mondtam is neki, hogy szerintem jó apa lenne. Megérzés.
- Egyébként én is nagyon várom már, hogy Sierrának legyenek gyerekei. Aztán kisajátítanám őket. - dörzsöltem össze a tenyereimet.
- Én lennék a menő, badass nagynéni, aki szívesen vigyázna rájuk, ők pedig alig várnák, hogy anyuci nekem passzolja le őket a hétvégére. Mindig lenne fincsi palacsinta és valami para horror sztori. - szóval igen, én lennék az, aki "elrontja" őket. A nevelés legyen a szülők gondja.
- Várj! Dave-nek van lánya?? Mégis mióta? És van anyja is annak a gyereknek? - mármint... totál le vagyok maradva. Soha nem foglalkoztatott senki magánélete és családi állapota, hiába tartozik Dave a kedvelt kollégák közé. Marké sem érdekelt soha, mert lényegtelen volt. De ez az infó most rendesen kisokkolt. Valamiért mindig azt hittem, hogy neki nincs senkije, és ha ilyen tenyérbemászóan pofátlanul nyomulós marad, soha nem is lesz. Erre kiderül, hogy van egy lánya. Mii!?? Őrült egy világban élünk.
Elégedett pillantással és egy nevetéssel nyugtáztam, hogy bizony tálalni fogjuk azt a sárlevest, had sokkolódjanak ki a kölykök.
Én csak reflektáltam a megjegyzésére, mire úgy nézett rám, hogy én is rögtön fájdalmasan hosszúnak kezdtem érezni ezt a "röpke" tizenakárhány órát. A köztünk lévő távolságot pedig szinte szakadéknak. Miért csinálod ezt velem!?
- Főleg ha még kerülnünk is kell, mert belefutunk mindenféle útmunkálatba. - tettem hozzá aljas lazasággal. (nem volt őszinte)
- A térkép jelzett pár lezárást és terelést, mikor utoljára néztem. Valószínűleg nem ússzuk meg őket. - tartottam gyors útinformot.
- De amúgy... párszor meg kell állnunk pihenőt tartani, szóval nem tudom, mit fantáziátlankodsz. - vetettem rá egy futó pillantást.
- Sosem csináltam még kocsiban. - súgtam meg csak úgy mellékesen ezt az orvosolandó problémát. Mert hát mily' véletlen, épp egy kocsiban voltunk.
Én tényleg nem pazaroltam az időmet és az energiámat felesleges, érzelmi vagy fizikai kapcsolatokra sem. Nem éreztem szükségét, hogy efféle dolgok miatt felrúgjam azt az álláspontomat, hogy inkább legyek egyedül, mint valami idiótával. Ez rám minden téren igaz. Főleg, hogy ha valakivel nem működik a kommunikáció, nem vagyunk egy hullámhosszon, akkor a fizikai része még annyira sem tud érdekelni. Az emberek vizuális ingerek, kémiai vonzódás, szükségletek alapján működnek, és kezdenek el szimpátiát vagy ellenszenvet érezni. Rám ez nem igaz. Nekem mindenképp szükségem van arra, hogy beszélgessünk néhány szót. Nem elég, ha csak elsétál mellettem. Engem a személyiségek, az érzelmek, az intelligencia fognak meg.
Tetszett ez a gyerekeknek szánt tábor, amit szervezni akarnak a többiekkel. Annak idején nekem is bejött az ilyesmi, szóval szívesen kiveszem a részemet én is belőle, ha igényt tartanak rám. Mark szerint van is rá lehetőségem, mivel a vadászat, a túrázás, a természet nem állnak messze tőlem. Átadhatom a tudásomat nekik.
- Ki nem hagynám. - a vörös lencséket.
- Bár van egy olyan érzésem, hogy csak Dave ijedne meg tőle. A gyerekek inkább menőnek tartanák. - valamiért azt gondolom, hogy ők értik a poént, és máshol van az ingerküszöbjük is. Viszont mivel a múltkor sajnos lemaradtam Dave fejéről, így most muszáj lesz bepótolnom ezt az élményt. Enélkül nem lenne teljes az életem. (Amúgy de. Itt van Mark. Mi kellene még?)
Csendben hallgattam őt, ahogy az apjáról, a közös természetjárásaikról mesélt, és hogy ezek során mi mindent tanult tőle.
- Ez nagyon jól hangzik. Ahogy az is, hogy vannak még jó emlékeid is róla. Ez fontos. - döntöttem a fejemet a vállára. Hiába mondja, hogy felülírta őket a sok szarság, ez nem igaz. A lelke mélyén ő is tudja, hogy az apja nem volt egy szörnyeteg vadállat. Vagy legalább is nem szándékosan. Ő is a körülmények áldozata. Sajnálom, hogy ennek pedig Mark itta meg a levét.
- Muszáj megőrizni őket. Tudom, hogy nincs mentség azokra, amiket veled tett, amiken keresztül kellett menned miatta. Semmiféle betegség, trauma, függőség nem menti fel, de meg kell próbálni a pozitív dolgokat is megőrizni. Nem hagyhatod, hogy a múltad rányomja az árnyékos bélyegét a jelenedre. A régi énje volt a valódi. Te pedig soha nem leszel olyan, mint ami belőle lett. Neked itt vagyok én, hogy többé ne kelljen egyedül lenned, bármi történjen is ebben a szar világban. - tudja, hogy mi történt az anyámmal. Bár ő nem próbált meg kinyírni, de vele sem volt egyszerű az élet. Rá sem könnyű úgy emlékezni, amilyen az apánk halála előtt volt. Én is voltam egyedül, kiszolgáltatva. Korábban kellett felnőnünk, mint az normális lett volna. Szóval nagyjából tudom, mit érezhet, és a hasonló tapasztalataink alapján képes vagyok megérteni őt. Ő pedig engem. Ezek nem csak üres szavak.
- És már alig várom, hogy ezt a sok értékes tudást nekem is tovább add. - nem vagyok elveszett a témában, de a nyomába sem érhetek annak, aminek Mark a birtokában van.
- Már nem is emlékszem, hogy mikor vadásztam utoljára. - és a sok nyomorék szektás nem számít annak.

Mark Reilly & Emma Larson

-Az életünk, hogy a seggfej külső ellenére fura, rejtett dolgaink vannak. Van egy sajátos stílusa mindenkinek, és sokat pofáznak, szerintem téged imádni fognak. A kölykök meg… sok gyerek idegesít, mert neveletlen, kiabál, futkos, de ez nem feltétlen az ő hibájuk. Sharkey és Dave kölykeit kifejezetten bírom, és bármikor hajlandó vagyok velük teázni egyet, vagy bármilyen más szart, ha akarnak. Mondjuk főleg utóbbi lányát szoktam boldogítani, ha feléjük járok. Ellenállhatatlanul aranyos. –nem csoda, hogy Dave-nek ő az igazi szerelme. És nem azért, mert ne lenne jó arc, vagy szép a felesége, de az a kiscsaj. Kis vasgyúró.
Azt, hogy akkor Emma is jön velünk, én lezártnak és innentől ténynek tekintettem. Jó érzés volt a gondolat, hogy ott lesz, és nem azért, mert nem tudok nélküle két lépést megtenni. A külön töltött hét, vagy hetek nem viselték volna meg a kis lelkemet, mivel bízom benne és ő is bennem. Nálunk ez biztosan nem okozna problémát, mint sok más, szánalmas és egymásra akaszkodós ember esetében. Tudjuk, hol van a másik, és amíg nincs baja, csinál, amit akar. De azt, hogy nem érhetek hozzá, kurva nehezen viseltem volna. Már nincs miért a mindennapokban azt játszani, hogy nem akarom kb egész nap fogdosni.
-Meg is nézheted majd. Kizárt, hogy ezt a ziccert kihagyjam a kis szarosokkal. –ráztam meg a fejemet egy aljas félmosollyal. Nyilván nem kell megenniük, de poénnak jó.
Jót mosolyogtam a fintorgásán, aztán csak fél szemmel, de annál éberebben és éhesebben figyeltem őt, ahogy szóba hozta, hogy szívesen befogja a szám, mert van valami izgató abban, ha csendben kell maradni.
-Kibaszott hosszú utunk lesz Atlanta-ba. –remek. Több okból is igyekeztem magam távol tartani a mindenféle függőségtől, és eddig, hiába épültek fizikai vonzalomra a korábbi „kapcsolataim”, sosem éreztem azt, hogy valakiért ennyire oda lennék, és bármikor rávetném magam, amikor csak lehetőségem van rá. Például egy piros lámpánál…
-Nyugi, nem kapnak szexuális felvilágosítást. Legalábbis tőlem, és rólunk kibaszottul biztos, hogy nem. Nem akarnám, hogy egy rakás törpe sorakozzon az ajtónk előtt és hallgatózzon. Hiányoznak, mint egy pattanás az ember pöcsén. –még a hideg is kirázott a gondolattól. Rohadtul nem akarnék egy csapat koraérett tízévest magam köré. Pfujj geci.
Arra, hogy sosem volt szerelmes, pontosabban eddig, csak finoman a lábára csúsztattam a kezemet, megsimogatva azt.
-Én sem. –pedig nem ma kezdtem. De ilyen értelemben sosem érdekelt senki, és a kötődés kibaszottul nem az én műfajom volt. Aztán jött Ő, és átírta az egészet.
Csendben hallgattam az előadását arról, hogy ő is volt hasonló táborban, és mennyire jó élmény volt neki ez az egész. Lehúztam az ablakot, hogy rágyújthassak és kilógathassam a kezemet rajta. Érdekes volt, hogy mennyire sokat tudott mesélni erről, mennyire jól lefestette a képet, és már-már el tudtam képzelni, hogy milyen lehetett.
-Klasszul hangzik. Most meg lesz rá lehetőséged, hogy újra átéld. Tudsz vadászni, imádsz túrázni és a természetben lenni. Szóval be tudsz vonódni abba, hogy megtanítsd a kölyköknek, pontosan hogyan kell eligazodni egy erdőben, lehetőleg ne töröljék ki mérges szömörcével a seggüket, vagy csíp mint a kurva anyja, és hasonlók. Mi is hasonlóan akarjuk összehozni, mint amiről te is beszéltél. Habár Sharkey rusnya pofája önmagában ijesztő, de az éjszakai bátorságpróba ijesztgető csapatában is szívesen látunk. Hozhatod a Dave riogató, vörös lencséidet. –mert az biztos, hogy arról nem mondok le, hogy halálra szopassuk őket.
-Pffff, amatőr. Mi még bunkósbottal meg kövekkel mentünk és a bátorságpróba az volt, hogy félsz-e a kardfogú tigristől. Az állóképességedet meg a mamutban mérték. –pillantottam rá, beleszívva a cigimbe póker arcot véve magamra, majd a fejemet ráztam.
-Anno nálunk ez másképp volt, legalábbis abban, hogy nem ilyen valami által rendezett táborba mentem. Én mindent az öregemtől tanultam. A környékbeli kölykökkel együtt gyakran mentünk vele vadászni. Meglepően jó arc volt, ráadásul hagyta, hogy miután vége mindennek és már nem volt puska a kezedben, meg elmúltál tíz, beleigyál a sörébe, legalább egy kicsit. Szóval nem csak én néztem rá úgy, mint valami puskás hősre. –bírtam azt a vén faszt, mielőtt még megkattant volna.
-Megtanított arra, hogy melyik növény milyen, melyiket eheted meg, melyiket nem. Arra, hogy ne töröld ki a már emlegetett szömörcével, mert olyan piros lesz a segged, mint egy kurva páviánnak. De ezen túl azt is, hogy hogyan kell lelőni valamit anélkül, hogy az adott állat szenvedne. Hogy tudod megállapítani a halott állatról, hogy férges-e, van-e benne valami oda nem illő élőlény. Megkülönböztetni azt, hogy milyen az egészséges, az öreg, a sérült állat nyoma, na meg egy másik emberé, akkor is, ha nem kivehető a cipője. A letaposott ösvényből megállapítani, merre és milyen gyorsan menekült a prédád. Tüzet rakni, húst sütni, gombát, ehető növényt keresni. Megkülönböztetni a megalvadt vért a vörös, besűrűsödött gyantától. A különféle hangokat, amikkel magadhoz tudod csalni az állatokat, hangtalanul lopakodni, ilyenek. Egyszer még azt is, hogy hogyan lehet megfogni egy aligátort anélkül, hogy kinyiffantana. Összességében sok mindent tanított. –nyomtam el a csikket a hamutartóban, amit aztán be is csaptam.
-Ez már rohadt régen volt, és egy idő után ezt a sok szentimentális szart felülírták a frissebb élményeim a vele való vadászattal kapcsolatban. De tény, hogy a vén rohadék tanításai mentették meg a szánalmas seggemet. –vontam vállat.

Emma Larson & Mark Reilly

Ahogy egyre többet megtudtam róluk, annál jobban vártam a találkozást a haverjaival. Illetve hozzájött még az is, hogy Mark egészen máshogy lett az életem része, mint eddig bármikor korábban.
- Egyre jobban érdekel, miféle bandával lógsz együtt. Már csak az ilyen elejtett kis morzsákból ítélve is annyira széles a paletta. A zord motoros "seggfejek" fura szabadidős tevékenységekkel. Akik szeretik a gyerekeket, törődnek is velük, tábort is szerveznek nekik, és még a fine dining-ra is igent mondtak nekem. Ha más miatt nem is, ezért várni fogom, hogy visszajöjjünk ide. - jó, meg persze a nővérem miatt is. De Sierra mindig mindenben kivétel.
- Hát reméltem, hogy elhívsz. - engem személy szerint lelkesített ez a táboros dolog, főleg, hogy gyerekeknek szól, akiknek próbálják megmutatni, hogy van élet az okostelefonon, az influenszereken és a gamereken túl is.
- Ha nem, akkor pofátlanul meghívatom magam valaki mással. Ki nem hagynék egy ilyen túrázós programot! - úgyis találkozom az illetékesekkel, szóval nem különösebben aggódtam volna, hogy kimaradok belőle. A "Hát így már kurva isten, hogy megyünk." mondatból először arra következtettem, hogy inkább Mark volt az, aki nem volt biztos a saját személyes jelenlétében. Túl sok lett volna neki ez a jófejkedés.
Aztán leesett, hogy mi végül is együtt vagyunk. Szóval talán én voltam a kérdőjel a fejében. Ha nemet mondanék, akkor vagy egy hétig nélkülöznie kellene. Nem zavarna, ha egyedül menne, én pedig itthon maradnék, vagy épp fordítva. Az érzéseimen mit sem változtatna. Persze, hiányozna, de élje az életét, ahogyan szeretné és boldoggá teszi. Nekem is fontos a szabadság. Mindenkinek kellenek a saját programok, az önmegvalósítás. De... az igazsághoz hozzátartozik, hogy szerintem én sem bírnám ki a fizikai részét. Most, hogy már nem szerepel a tiltólistán, úgy vonz magához, mint még soha semmi és senki azelőtt. Megőrülnék a hiányától.
- Szegény gyerekek... azért megnézném a fejüket, amikor poénból, póker arccal eléjük szervíroznánk egy nagy topf ilyen jóféle sárlevest. - ha már divat a prankelés.
A szexuális gyorstalpalóra fintorogva a fejemet ráztam.
- Jaj. Ne már, Mark. Ez még viccnek is rossz. - hogy gyerekeket világosít fel, hogy aztán minket hallgassanak. Tutira beütne nálam valami paranoia. A végén még azt érné el, hogy kíváncsiak legyenek.
- Egyébként is van valami izgató abban is, ha csendben kell lenned, nem? Szívesen befogom a szádat. - lennének rá módszereim. Azt nem mondtam, hogy szextilalom lesz. Csak azt, hogy feleslegesen ne toborozzunk magunknak közönséget. Vagy hallgatóságot. Sosem lehet tudni.
- A mai gyerekek sokszor igazi kis mini felnőttek. Ijesztően furák. Már az oviban komolyabb szerelmi élettel rendelkeznek, mint én egész korábbi életemben összesen. Mivel ugye, hogy sosem voltam szerelmes. Vagyis... Eddig. - Mark valami egészen más szint. Nagyon szeretem, és bármikor meghalnék érte.
- Voltam, képzeld. Ez még az én időmben is divat volt. És imádtam! - azóta is szuper emlék.
- Elvittek minket a suliból egy ilyen kis eldugott, erdős községbe. A várostól vagy húsz mérföldre volt egy szőlőhegyen. Az erdő mellett volt a szállás. Egy vagy száz éves, zöldpalából, kőrakásos technikával épült, három szintes házban laktunk. Nevezzük üdülőnek, bár elég régies és lepusztult volt. De pont ezt imádtam benne. A környék is gyönyörű volt. Erdő, vízpart, sziklák, rétek, szőlőültetvények, bányák. Volt ott egy malom is, száz éves borospincék, és több ezer éves halomsírok. A hegy alatt, a szurdokban van egy patak, amiben fürödhettünk is. - most is élénken látom a lelki szemeim előtt.
- A kőháznak volt egy saját kis konyhája, amolyan menzaszerű. Ott mindig kaptunk reggelit, ebédet, vacsorát. Meglepően jó és változatos volt. Persze a tábortűz, a szalonnasütés volt a legjobb. - annak megvan a maga hangulata, ami csak még finomabbá, különlegesebbé teszi a vacsorát.
- Rengeteget kirándultunk, és persze sokat tanultunk is. A környékről, madarakról, növényekről. Voltunk vagy harmincan biztosan, de lehet, hogy negyvenen is. Nyolc fős csoportokba osztottak minket, és a csapatok egymás ellen versenyeztek. Voltak sportvetélkedők, számháború az erdőben, különféle feladatok. Fényképeket is készítettünk, sőt, még ólmot önteni is megtanítottak minket. Volt olyan is, hogy színdarabot kellett megírni, jelmezt tervezni, majd előadni a velünk lévő felnőtt kísérőknek. Ők pedig pontozták. A patakban rákokat fogtunk. - elég változatos volt. Fizikailag, mentálisan is megdolgoztattak minket, sőt, még a kreativitásunkra is alapozni kellett.
- Volt éjszakai bátorságpróba is. Kivittek minket korom sötétben az erdőbe, vagy jó fél órányira a szállástól. Csapatonként kaptunk egy-egy elemlámpát, majd különféle időpontokban indítottak vissza minket a szállásra. Persze előtte a kísérők jól beparáztatták a népet. Meséltek mindenféle vadállatról, amik az erdőben laknak, és hogy soha ne térjünk le az ösvényről. Elrejtőztek a fák közé, a kukoricásba, és ijesztgettek minket. Nagyon vicces volt. Főleg, ahogy mások tényleg komolyan vették, és képesek voltak félni, miközben az egész csak poén, szivatás volt. - én nagyon élveztem.
- Egyetlen nap volt, amikor visszakaphattuk úgymond a modern kort az életünkbe. Adtak egy mobilt, amin felhívhattuk a szüleinket. Hoztak számítógépeket is, így lehetett netezni egy órát mindenkinek. A nap végén pedig valamiféle low budget lemezbemutató volt. Egy helyi rock banda legújabb lemezét nekünk játszották le először. Nekem nagy élmény volt, mert pont imádtam azt az együttest, és tök megható volt, hogy az elsők között hallhattam őket. Volt egy dal, ami szerintem örökre belém égett, és azóta még durvább jelentése lett a számomra. Az anyáinkról szólt. Soha nem fogom elfelejteni azt az érzést. Most pedig maró iróniával gondolok rá. Mintha már akkor előre jelzett volna valamit. - tűnődtem el a dolgon.
- A lényeg, hogy van tapasztalatom az ilyesmiben, és bármikor újra szívesen részt vennék benne. Szervezőként, vagy ilyen kísérő "tanárként" is. Érdekes lehet a másik oldalon lenni is. Arról nem is beszélve, hogy nekem ez valahol szívügyem is. Hogy mások is átélhessék, érezhessék, amit én. Ha csak fele annyit ad nekik is azzal, hogy kiszakadnak a megszokott, sokszor toxikus közegükből egy szeretőbb, elfogadóbb közösségbe, már megérte. - pillantottam rá egy mosollyal.
- Na és te, kiscserkész? Hogy ment az ilyesmi a kőkorban? Nektek mit tanítottak? Szakócát pattintani?

Mark Reilly & Emma Larson

-Tényleg? Én azt hallottam, hogy a sok pózolás után kell a nyújtás. -vontam vállat. Lehet velem beszélgetni is, de úgy érzem, mintha végtelen évet elvesztegettem volna, és ki akarom használni, hogy már hozzá érhetek, és nem csak addig, amíg sajnálatból megölel, vagy véletlenül hozzá érek, amikor átad valamit egy tett helyszínén, vagy az őrsön.
-Az új céltalan tevékenységed az, hogy az első számú modellem lehetsz. Meg aztán, támogathatod a művészetet is. Karban tarthatod az alkotót is. -villantottam meg egy ártatlan vigyort felé.
-Még a végén kiderül, hogy a gyerek tényleg férfi. -innen is gratula, haver. Ámen. Ha egyszer találkozunk, a vendégem vagy egy sörre. Meg egy halálos fenyegetésre is.
-Jaa, majd megírom az ezredik detektív regényt, csak ennek kivételesen nem egy középkorú, nagyképű faszi lesz a főszereplője. -amilyen fura ügyei vannak Emma-nak, abból simán lehetne könyvet írni.
-Egy főnyeremény ez a karma killer nőszemély. -mértem végig az alsó ajkamba harapva, már amennyire lehetséges volt ilyen közel egymáshoz.
-Imádom tökéletesíteni a technikáimat. Ebben kifejezetten szorgalmas diák leszek. -akár már most folytathattuk volna a tanítási órát, de akkor soha a büdös kurva élet faszába nem indultunk volna el innen, hogy eljussunk Atlanta-ba. Pedig tényleg egészen vártam már, hogy elhúzzunk innen, csak Emmalynn valahogy ennél is jobban lekötött. Életem végéig összezárva tudtam volna vele lenni egy szobában. Úgy is megtaláltuk volna a módját, hogy A) Elszórakozzunk egymással vagy csak úgy elüssük az időt és B) Kijussunk onnan.
-Eh. Peeersze. Ártatlan. -a létezésével eltereli a figyelmemet mindenről is. Kurvára nem lesz ez így jó. És nem attól megy a para, hogy a terepen ne lennénk precízek. De úton az őrsre egy kocsiban, vagy bármi ilyen közben, nem mondom, hogy nem lesz agyérgörcsöt okozóan nehéz visszafogni magamat. Bár szeretném hinni, hogy inkább magunkat nem lesz egyszerű.
Nagy nehezen elengedtem és kurva gyorsan összedobtunk mindent, ami kellhetett, aztán egy utolsó körbenézés után megcélozhattuk a kocsit, ami a következő pár órában a bázisunk lesz, Atlanta-ig.
-Hogyne, mi is így gondoljuk. Aki élni akar ezzel, élni is fog. Rengetegféle dolgot tudunk tanítani a kis szarosoknak. Van köztünk önvédelmi oktató, titkos képregény zseni dolgokkal, meg rajztudással. A csoportunk kölyke zuhanó teniszcsillag, aki amúgy vadászni is szeret. És ez csak két ember. Kurva sokat tanulhatnak az életről és arról, hogy mennyire király kimozdulni. -szerintem jót tenne bárkinek egy ilyen. Sokszor az életképtelen felnőtteket is elküldeném ilyen "átnevelő táborba."
-Szóval te is jönni akarsz? -pillantottam rá felvont szemöldökkel, kinyitva neki a kocsi ajtaját, hogy beszállhasson, amíg a hátsó ülésre szórtam a táskáimat.
-Hát így már kurva isten, hogy megyünk. Olyan fasza gilisztás sárlevest ütünk össze nekik, hogy utána a sült oposszumot már nem bírják megenni. -csaptam be magam után az ajtót, ahogy beszálltam.
-Meg majd tartunk nekik egy gyorstalpalós órát a szexről is, nehogy azt higgyék, hogy rossz okból vagyunk hangosak, és ránk hívják a zsarukat. -kizárt, hogy bárki kedvéért visszafogjam magam kvázi egy nyáron át, mert körbe vesznek minket a kölykök.
-Voltál amúgy ilyen táborban anno, vagy ez már akkor sem volt menő? -nem vagyok végtelenül öreg, vén fasz, mint ahogy Sharkey szeret magára hivatkozni, mint "rangidős", de két év is kurva sokat számít, köztünk meg van vagy... tizenöt.

Emma Larson & Mark Reilly

- Kár, hogy indulnunk kell. Szívesen megmostam volna a... .... hátadat. - időzött el rajta a tekintetem.
- Na majd Atlantában. - vontam meg a vállamat beletörődve. Fájdalmas döntés, de ez motiváljon minket arra, hogy csipkedjük magunkat. Imádnám azt is, ha csak úgy itt maradnánk kettesben, és egész nap a karjaiban lehetnék, élvezhetném a csókjait, az érintését. Annyira új, friss ez az egész, és bennem van ez a fura, "végre" érzés, hogy bármennyire is irreális, nem tudok elszakadni tőle. Nehéz emlékeztetnem magamat, hogy mindez hülyeség. Még rengeteg időnk lesz egymásra Markkal itt vagy bárhol. Olyan, mintha éveket kellene bepótolnunk, miközben még előttünk az élet, hogy ezt megtegyük. Tényleg szeretnék eljutni Atlantába, nagyon vártam ezt az utazást, muszáj végre összeszednünk magunkat, különben soha nem lesz belőlünk így semmi.
- Mhm. El tudom képzelni, őstehetségnek tűnsz. - felőlem akár még a cigi tekerésben is.
Elárulta, hogy Dave szerint még vissza is térhetnének a fejvadász szakmához, és hogy akár én is beszállhatnék hozzájuk.
- Tudod, hogy én benne vagyok. Még mindig nagyon adnám ezt a hóhér dolgot. - és minél többet beszélünk róla, annál inkább. Ha visszajövünk ide, New York-ba, leszámolunk Shaw-val, talán az fogja megadni a végső és egyben kezdőlökést hozzá. Ettől függetlenül Mark tényleg nagyon tehetséges, szóval simán megélhetne ebből a művész dologból is. Főnöke se lenne, nyugisabb is.
- Köszi. - elég lett volna, ha csak az "ezek kurva jók" résznél maradunk. A többit kicsit túlgondolta.
- Lassíts, Mark. Kurvára le is szarom. Nem is külsőre értettem. Hanem hogy a modellkedés nem tartozik az ambícióim közé, és nem is szeretném, hogy így legyen. Ilyen értelemben értettem az alkatomat. Nekem nincsenek önértékelési gondjaim. - nem kell pátyolgatnia, mert sírva fakadok valami dögös színésznő láttán a TV-ben. Rendben vagyok magammal. Nem érdekel a magasságom, és egyéb méreteim sem. És mást se érdekeljen. Mindenki törődjön csak a saját értékeivel és hiányosságaival. A 163 cm egyébként sem a világ vége. Ha felveszel egy magasabb sarkú cipőt, máris a 175 cm-t súrolod. A pasid pedig kiábrándító, ha tol egy RDJ effektet, hogy ne nézzen ki hülyén melletted. Vékony vagyok, de nem formátlan, mint akinek gondjai vannak az evéssel. Szeretek enni, de cserébe le is mozgom azt. Futás, kondi, stb. Aranyos, hogy rögtön a védelmemre kelt, de jól érzem magam a bőrömben, miattam ne aggódjon senki.
- Neked privátban ott vonulgatok, ahol csak akarod. - de másoknak semmi köze a testemhez. Nem szeretnék fehérneműben riszálni idegenek előtt. A strand más. Azt fürdőruhának hívják, és mások is azt hordanak. Nem vagyok szégyenlős, de feleslegesen nem dobálom ki, amit nem illik, vagy már ízléstelen lenne. Nem vagyok sem tárgy, sem trófea.
- Okés. Benne vagyok. Elég logikus ajánlat. - miért ne akarnám? Így hogy tudom, hogy csinál fotókat, olyan felesleges lenne eljárnom valaki máshoz. Ráadásul benne bízom a világon a legjobban.
- Az biztos, hogy élveznénk a közös munkát. Csak azt nem tudom, mennyire lennénk hatékonyak. Nem szerencsés, ha a fotós fél percenként rád veti magát. - deee, nagyon is szerencsés. Meg is sértődnék, ha nem így lenne.
- Tudom hasznosabban is tölteni az időmet, mint hogy rajzolgassak. Céltalan tevékenység lenne. Már nem olyan vagyok, mint régen. - és művész alkat sem. Maradok a csodálásnál.
- Randira hívta vagy valami olyasmi. Szóval nem teljesen reménytelen. - ami Fellowes-t illeti.
- Fiktív dolgokról is lehet írni, és közben a lényednek csak azt a részét kell belevinned, amelyiket te szeretnéd. - nem mintha lenne tapasztalatom. Mégis mit írhatnék? Útikönyvet Atrani-ról?
- Hát Sierra majdnem pasija ilyen körökben mozog, és elvileg rock, metál bandákat fog menedzselni. Talán még valóra válhat az álmod. Látod micsoda szerencse, hogy megismerted a karma killer boss bitch-edet? - húztam elégedett vigyorra a szám.
- Nem mondom... jó úton haladsz. De még rengeteg sok gyakorlásra van szükséged. - még akkor is, ha szinte elolvadok minden csókodtól.
- Bocs, ha kiábrándítalak, Mark, de a saját figyelmedet tereled el! Én ártatlan vagyok. - igaz, hogy mérhetetlenre emelkedett a pulzusom már csak attól is, ahogy az ujjai a bőrömhöz értek.
Szerencsére hajlandó volt erőt venni magán, és elengedett, különben tényleg itt ért volna minket a felfüggesztés vége. Igyekeztem végre hasznossá is tenni magamat, ami az összepakolást illeti. Összeszedtük a cuccait, amikre szüksége lehet, még egyszer csekkoltuk a lakást, aztán a kocsihoz mehettünk, és irány Atlanta.
Érdeklődéssel hallgattam ezt a táboroztatós dolgot, amit az egyik barátjának az unokahúga szervez.
- Ez tök jól hangzik!! - néztem rá lelkes mosollyal.
- Szerintem zseniális ötlet. - és persze tök aranyos is.
- Egy helyre hozná a hasonló beállítottságú, vagány kis kölyköket. Összehaverkodnak, és simán később is összejárhatnak hasonló dolgokat csinálni. Egy ilyenből tök sokat lehet tanulni, fejlődni személyiségileg is. Az örök élményről nem is beszélve, amire évek múltán is emlékezni fogsz. - nagyon tetszett már csak a puszta gondolata is.
- Annyival jobb, mint nyáron otthon punnyadni bezárva, és halálra unni magadat. Hiába tolod végig az ezredik játékot, össze sem hasonlítható a kettő. - a mozgásigényes gyerekekről nem is beszélve. Nekik ez szuper lehetőség. Ki ne akarna a természetben lenni? Távol a szülőktől. Reilly-hez hasonló badass arcokkal.
- Mi is megyünk giliszta levest főzni?

Mark Reilly & Emma Larson

-A legtöbben nem tudják értelmezni ezeket a képeket, és nem értik, miért szeretik mások. De az tény, hogy rólad eléggé lehetett sejteni ezt a fajta hozzáállást. -néztem rá egy félmosollyal. Valamiért nem lepett meg, hogy Emma inkább értékeli a kaotikus, sokszor értelmezhetetlen, de nyers és kendőzetlen képeket, mintsem fintorogjon rájuk. Aki szektásokkal meg okkult, elmebeteg barmokkal foglalkozik, annak a lelkülete valószínűleg kapható az ilyenekre.
Nem szerettem mutogatni ezeket, és nem is szoktam. Ha látta is valaha valaki ezeket a képeket, sosem mondtam meg, hogy nem egy bolhapiacról kukáztam őket. Senkinek sincs köze a dolgaimhoz, és ezeket igyekszem megtartani magamnak. Nem akarok beavatni senkit a magán jellegű dolgaimba, de Emma kivétel volt ez alól. Bíztam benne, és tudtam, hogy nem él vissza az elmondottakkal. Nem kell, hogy mások a felszín alá lássanak, sőt.
Némileg meglepve néztem rá, de csak bólintottam egyet arra, hogy adjam neki a legújabb képet, amit lőttem az elmúlt időszakban. Reagáltam volna mást is, de...
-Most, hogy így mondod... ma még nem emlékszem, hogy fürödtem volna... -nyaltam meg a szám egy finom mozdulattal.
Csak a szemeimet forgattam a szavaira, aztán meg egy kelletlen morgással tűrtem, ahogy szétcseszte a hajamat egy lesajnáló mozdulattal.
-Ja, mondták már, hogy jól bánok velük. Látnád, ahogy cigit tekerek. -mintha ez lenne a legjobb dolog, amit a kezeimmel csinálni tudok. Az őt körül fonó karjaimmal egy kicsit még szorosabban húztam magamoz, hogy az ujjaim végével az oldalát simíthassam.
-Ha kirúgnak minket, bármikor feltalálom magam. Dave szerint lehetünk megint fejvadászok. Te is beszállhatnál. Keresünk valami nagy igazságérzetű, alvilági keresztapát, aztán összehozzuk a hóhér bizniszt. Vagy tényleg marad valami ilyen. -vontam vállat, már amennyire ebben a testhelyzetben tudtam.
Átlapozgattam a galériáját a képeivel, és meg kellett állapítanom, hogy kurva jók lettek. Jó volt a beállítás, a tematika, a fények, a hangulat. A sajátjai és a mások által fotózott verziók is. Tényleg illett ahhoz a darkos, szektás, elmebeteg közeghez, de ami talán a legfontosabb volt, hogy Emma-hoz is. Attól, hogy valakinek sötét tematikájúak a képei, nem kell, hogy maga is egy depresszív, sarokban sírós alkat legyen. Ráadásul nem minden fotója volt sötét és rideg.
-Ezek kurva jók. És mi ez a baromság, hogy nem vagy tipikus modell alkat? Ki a faszt érdekel, hogy mi a sztenderd, miközben ilyen képeket lehet rólad lőni? A fotókon nem látszik a magasságod, és ha csak nem fehérneműben akarsz kifutón vonulni, akkor kurvára szard le ezt a tényt. -fürkésztem az arcát egy pillanatra.
-Bár az is megoldható. Van elég hely itt. -pillantottam körbe a lakásomon, aztán megint rá.
-De én is szívesen csinálok rólad képeket. Fel tudod őket használni, ha akarod, és én is kibaszottul élvezném az elkészítésüket. Ha akarod. -nem erőszak semmi, csak egy ajánlat.
-Olyan ez, mint a biciklizés. Nem tudod elfelejteni, csak néhány pofára esés kell ahhoz, hogy belelendülj megint. -vontam meg a vállamat hanyagul, egy csókot nyomva a nyakára.
Lazítottam a kezeimen, ahogy felém fordult. Visszacsúsztattam a telefonját a zsebébe, viszonozva a kapott csókot.
-Ja, finom vagyok, mint a kicseszett tüskés hal. -simítottam végig párszor az oldalán, aztán a karjain is. Másoknak rohadtul nem áll szándékomban megnyílni, igazság szerint neki sem akartam, egyszerűen csak így alakult. És azt érzem, hogy életemben először talán nem is bánom meg, hogy ezt csináltam.
-Pffffff, neeeeem. Még csak az kéne. A dalszerzést meghagyom a nővéred, remélhetőleg tököket növesztett, majdnem pasijának vagy kijének. -ráztam meg a fejemet.
-Az írás meg... az túl személyes lenne, akkor is, ha álnéven csinálnám, vagy a fiókomnak. Arról tudnék írni, amit tapasztalok, szóval eleve belevinném magam. De soha se mond, hogy soha. Ki tudja, egyszer lehet, hogy erre is ráveszem magam. -érdekes lenne, az tény.
-Klipet egyszer lehet, hogy szívesen forgatnék. Valami sivatagos közegben, a semmi közepén, egy ütős rock vagy metal bandának, vagy valami régi feelingű alter dolognak. -de ehhez olyan banda kellene, akiket ismerek, bírom is őket, és hajlandó lennék ezzel foglalkozni.
-De a legközelebbi polihisztori teendőm az, hogy kiműveljem magam belőled... -hajoltam közelebb hozzá, hogy egy sokkal hosszabb és mélyebb csókot válthassak vele, mint amit nemrég tőle kaptam, a kezeimet a felsője alá csúsztatva.
-Baszki. És így figyeljek a pakolásra?! -támasztottam meg a homlokomat az övén egy pillanatra, hogy kelletlenül elengedjem és elinduljak vele vissza az "emeletre", hogy összedobálhassuk a cuccaimat.
-De amúgy a következő kihívás egy csapat kölyök táboroztatása lesz. Olyan régimódi, nem mostani gáz, hájfejű kocka stílusban. Ez belevaló, tökös gyerekeknek lenne, akik nem félnek bepiszkolni a kezüket. Ames unokahúga szervezi, szóval alap, hogy mindenki segít abban, amiben tud.

Emma Larson & Mark Reilly

Mielőtt belemerültünk volna a már annyiszor emlegetett tárlatvezetésbe, beavatott a legfontosabb kulisszatitokba, mégpedig, hogy ezeket a képeket nem vette, hanem ő maga készítette. A sok természetes fényre az alkotás miatt van szüksége.
- Komoly'? - egyszerre meglepve és csodálattal néztem rá. Szereti a művészeteket, minden ágát. Ért a zenéhez, és most kiderül, hogy szeret festeni, fotózni, szobrászkodni, meg még ki tudja.
- Nyugi, Da Vinci. Nem árullak el senkinek. Megtartom zsarolási eszköznek szűkös időkre. - húztam aljas mosolyra a számat. Persze valójában eszem ágában sem volt őt kiadni senkinek sem. Tiszteletben tartom a kérését, és hálás vagyok, amiért engem beavatott a titkába.
- Imádom ezt a képet. - jegyeztem meg az apácás fotóval kapcsolatban.
- Ami a vallásokat illeti, egyetértek veled. - érdekes volt a kép háttérsztorija. És a rejtett infó is, hogy milyen régóta is hódol már ennek a fotós szenvedélyének. Nem tegnap járt Irakban, ezt jól tudtam.
Bejött a következő is a madarakkal a kerítésen, de az apja halála miatt inkább nem kommentáltam. A pszichológiai elemzést majd lefuttatom magamban, nem kell vele Markot magát kínoznom. Sokat jelenthet neki. Akkor is, ha ezt talán még magának sem ismerné be soha.
- Hát ezzel én is így vagyok. Szeretem, ami letisztult. Egyszerű. Semmi mesterkéltség. Mégis kaotikus és elvont. Nekem is sok ilyen témájú képem van. De az én sötétséghez vonzódó kis lelkivilágomat az okkult ügyeim is jól tükrözik. - és értékelem a szarkasztikus, groteszk, morbid humort. Akárcsak az iróniát.
Aztán a fotós munkái után a festményei is terítékre kerültek. A kommentárjai megmosolyogtattak. Mark nem szokott szerénykedni, és most mégis mintha... nem is tudom. Látszott rajta, hogy mintha zavarban lett volna ettől az egésztől. Tényleg nem mutatta meg őket soha senkinek, ami csak még különlegesebbé tette az egészet.
Ami a legújabb kép dilemmáját illeti... nekem volt rá megoldásom.
- Például, nekem adod? - vontam fel a szemöldököm várakozón. Nem vicceltem. Ezzel megoldanám a problémáját.
- Elzárom és megőrzöm a nyomorék hangulatodat, hogy mellettem sose kelljen így érezned magad. Már itt vagyok neked. Veled. És ha valami vizes hatásúra vágysz, majd velem zuhanyzol. - csak hogy rögtön el is vegyem a dolgok "nyálas" élét.
Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, ahogy megéreztem őt magam mögött, miközben a karjaiba zárt.
- Mínusz végtelen! Még jó hogy. - szavaztam le ezt a képtelen felvetést. Tiltakozom minden ilyen gaztett ellen.
- Nos... tudod... még ha botrányosan tehetségtelen is lennél, akkor sem javasolnám a csonkítást. Más, élvezetes dolgokra is használhatod még őket. - végigsimítottam a karjain.
- Mondjuk a hagyma szeletelésben egész jó vagy. - lesajnálón összeborzoltam a haját, ha már a vállamon támasztotta meg a fejét. Mindketten nagyon jól tudtuk, hogy valójában a legkevésbé sem erre a képességére gondoltam.
- Komolyra fordítva. Imádom őket. Az összeset. Szerintem nagyon tehetséges vagy. Ha nem ragaszkodnék a veled való közös munkához annyira, biztosan javasolnám, hogy ezzel kellene foglalkoznod a jövőben. De legalább, ha kirúgnak minket, nem féltelek. - pillantottam ki az ablakon.
- Amúgy nekem is vannak képeim. Na nem ilyen profik meg semmi, de nagyon szeretek fotózni. Bármit. Ami visszaadja a pillanatot, valamilyen érzést, hangulatot. Legyen vidám vagy sötét és nyomasztó. - mondtam már, hogy hasonló az ízlésünk. Nem is elhanyagolható mértékben.
- Régen is szerettem, de főleg a szektás beépülős kamu személyiségeim miatt kaptam rá. Egy csomó ilyet lőttem én magam, vagy csináltattam másokkal, hogy hitelesebb legyen az egész. Nem vagyok egy tipikus modell alkat, nem is szeretnék az lenni, de szerintem az önkifejezésnek is egy tök jó eszköze. - előkerestem a telefonom galériájában ezeket a képeket, hogy átlapozhassa őket.
- Festeni sajnos nem tudok, pedig egyébként nagyon szeretnék, de egyszerűen semmi tehetségem hozzá. Így marad ez. Kislányként nagyon szerettem rajzolni, és annyira nem is ment rosszul, de most már botrányosan visszafejlődtek a képességeim az évek alatt. - pedig régen még egy vizsga alatt lerajzoltam az Eiffel-tornyot is unaloműzőnek. Változnak a dolgok. Ahogyan mi is.
- Visszatérve rád. - szembe fordultam vele, a karjaimat a nyaka köré fontam.
- Szeretem, hogy ennyire sokoldalú vagy. - apró, puha csókot nyomtam a szájára.
- Erős vagy és kemény. De ugyanakkor megvan benned a finomság is. - kezdtem el a tarkóját cirógatni.
- És mi a következő pont a polihisztor bakancslistádon? Dalszerzés? Vagy mondjuk az írás? - belőle bármit kinézek. És azt is, hogy pazarul csinálná. Amennyire laza és hanyag, pont annyira precíz és fegyelmezett is.

Mark Reilly & Emma Larson

Sok dolgot fel tudtam volna sorolni, hogy mi az, ami kicseszettül idegesít ezen a világon, vagy csak simán utáltam. A mogyoróvajat, a dugót, az okoskodoó, semmire nagyképű köcsögöket, az empátia nélküli nyomozókat, akik gyilkosokat üldöztek, a szüleimet. De most a lista élére került az, amikor Emma magára vette a cuccait. Kevés olyan gyilkos dolog történt velem életemben, mint az a jelenet, ahogy a csupasz bőrét megint ruha fedte el előlem. Szívesen maradtam volna vele úgy kb örökre az ágyban, de nyilván voltak még más terveink, így magamra húztam a jobbik modorom mellé a farmeromat és a pólómat is, bólogatva párat.
-Legyen. Megmutatom, hogy miket rejt a lakás a falain meg a polcokon. -szólaltam meg végül, magamra rántva a cipőimet is egy sóhajjal.
-Bármikor szívesen húzom az időt... -mértem végig az alsó ajkamba harapva, de amint elindult lefelé a lépcsőn, csak egy sóhajjal követtem, egy pillanatra a plafont bámulva.
-Minden? Nem elég csak látni, hogy mi az, mesélnem is kell? -néztem rá kérdőn, de aztán csak megálltam az első képnél, ami a konyhában, a pultnál volt kirakva.
-A legfontosabb talán az, hogy ezeket a képeket nem vettem, hanem én csináltam. Nem a könyvek olvasása miatt kellett a sok fény, hanem mert szeretek festeni, fotózni, meg szobrászkodni is. Nem csak nézegetni szeretem a képzőművészeti alkotásokat, hanem csinálni is. -néztem le rá, aztán vissza a falra.
-De ez egy kibaszott titok, oké? Baromira nem hiányzik, hogy rólam is tudjanak valami fura faszságot. -tettem még hozzá, habár bíztam benne, így lényegtelen volt valahol.
-A legtöbbnek elég sötét, és sokszor még nekem is megmagyarázhatatlan a témája. Egy pszichológus biztos találna benne mindenféle faszságot, mint gyerekkori tarumák, katonaságnál átélt dolgok, perverziót és szexuális vágyat, szabadszelleműséget, a szabályok és társadalmi normák ellen való lázadást. Én meg inkább csak kurvára azt örökítem meg, ami tetszik. Ez az apácás kép például még akkor készült, amikor katona voltam és Irakban teljesítettem szolgálatot. Nem megszokott dolog, és nem is feltétlen engedélyezett, hogy katona képeket lőjön csak úgy, de akkor sem igazán hatottak meg a szabályok. Arrafelé kisebbségben vannak a keresztények, szóval a sötétsége a képnek tényleg valós. Nemrég olvastam, hogy egy 2021-es felmérés szerint már sokkal kevesebben vannak, mint voltak. Lehet, hogy teljesen el fognak tűnni. Nem szeretem a vallást, és eltörölném az összeset a picsába, de valahol idegesítő belegondolni, hogy annyira el van nyomva valakinek ez a fajta meggyőződése, hogy teljesen kihal majd. -magyaráztam el neki a dolgot.
-Az a kép az ágyam felett, amin a madarak vannak a kerítéssel, aznap készült, amikor eltemettük azt a vén barmot. Egyedül ez a kép volt, amiért megérte odamenni. -vontam vállat.
-De gyakorlatilag bármiről tudok képet csinálni, ami megfog valamiért. Szeretem az elvont képeket, és azt is, ha valami nem hétköznapi, kicsit groteszk, vagy épp sokkoló és sötét. Kis szaros korom óta ezek a témák vonzanak. -mutattam még rá egy-két képre, amik kint voltak a falon. Volt, ami tényleg csak jól nézett ki és azért került ki.
-És a festmények. -karoltam át a vállát, hogy az ablak alatt lévő növényhez sétálhassak vele. Leemeltem a ládáról, hogy kinyithassam és előszedhessek belőle két festményt, és egy nem is olyan régi képet.
-Valamiért imádom az ilyen sima, semmit sem mutató, de rohadtul semmit takaró, ízlésesen perverznek tűnő, szexi képeket. A női test művészet. -ez az egyik.
-Ezt meg sose mutasd meg egy pszichomókusnak se, mert kurvára nem érdekel, mit hozna ki belőle. Nem mostani, szerintem még akkor csináltam, amikor Atlanta-ban éltem és egyetemre jártam.-osztottam meg vele ezt a mellékes infót még pluszban.
-Ez meg a legújabb képem. Akartam valami vizes hatásút, ami illik a nyomorék hangulatomhoz. Rohadtul sok szar összejött az utóbbi időben, így tényleg kell ez a kurva eltáv, mint a levegő. Nem szoktam magamat fényképezgetni, szóval nem tudom, mit fogok vele csinálni most, hogy aktualitását vesztette. -nyomtam végül a kezébe az utolsó darabot is, hogy megnézhesse.
Felegyenesedtem, hogy visszapakolhassam a gazt a ládára, aztán hátulról átfontam a karjaimmal, az államat a vállán támasztva meg.
-Őszinte kritikát kérek. Egytől tízes skálán mennyire vágjam le inkább a karjaimat, mintsem csináljak még egy ilyen szart?

Emma Larson & Mark Reilly

Értékeltem, hogy az ágyat választotta, azt hiszem. Kényelmes és praktikus döntés, főleg, hogy nem volt messze, így macerásnak sem nevezhető. Ez is valami olyan elvi dolog lehetett nála, mint az a múltkori. Ha jellemeznem kellene magamat (mint ahogy azt már korábban kellett is), inkább lágy és romantikus típus vagyok, de van, amikor a vágyak és az ösztönök parancsolnak. Markkal ez utóbbit sem bántam volna.
Átadtam magamat a forró csókjának, miközben az ujjai az oldalamat simították. Imádtam hallani a szaggatott lélegzetvételeit, érezni a forró leheletét a bőrömön, az ajkait az enyémeken. Az illata továbbra is megunhatatlan volt. Addig nem hiányozhat valami az életedből, amíg meg nem tapasztalod. Ez most is nagy igazságnak tűnt. A régi Emma borzasztóan irigyelte ezt a mostanit.
- Királyság. Ha már a művészúr díszvendége vagyok, szeretném kihasználni a privát tárlatvezetés nyújtotta előnyöket itt, a művészet oltárán. Újra és újra. - simítottam a tenyeremet az arcára, a másik kezemet a pólója alá csúsztatva, hogy a körmeim végével finom köröket írhassanak le a hátán.
- Nem szeretnék egy remekművet sem kihagyni. Ez az egyetlen, amiben nem zavar az ismétlés. - néztem fel rá széles mosollyal.
- Sőt. Nem is. Örökös bérletet akarok. - húztam magamhoz, hogy újra megízlelhessem a csókját. Egyszerűen lehetetlenség volt betelni vele. A csókjaink egyre hosszabbak, mélyebbek és szenvedélyesebbek lettek. Akartam Őt. Már csak azt nem tudtam eldönteni, hogy melyik késztetés az erősebb. Hogy minél gyorsabban megkapjam és érezhessem őt, vagy hogy játszadozzak vele, és kicsit még húzzam az agyát. Hatalmas dilemma volt még a számomra is. A testem minden hangjára, pillantására, érintésére reagált. Nem tudom, melyikünk halna bele előbb... Azt hiszem, én. A látszat ellenére türelmetlen vagyok.

- Akkor... - pillantottam rá, miközben az ujjaimmal átfésültem a hajamat, hogy hanyag kontyba foghassam.
- A sötét lelkem is megkaphatja, amiért jött? - felhúztam végül a cipőmet is.
- Tényleg érdekel a kis gyűjteményed, még mindig nem tettem le róla. Ha együttműködő leszel, segítek igazából is összepakolni. Aztán elindulhatunk végre. - szóval essünk túl rajta.
- Nem mintha bánnám a halogatást. Életem legjobb időhúzása volt, ami azt illeti. - hogy valamiféle nyomatékot is adjak a szavaimnak, és egyikünk se gondolhassa meg magát, elindultam lefelé a lépcsőn. Az ágyában lévő kincshez már volt szerencsém. Most már jöhet a többi is.
- És minden érdekel mindenről. - szögeztem le gyorsan.
- Szóval mesélj róluk. Honnan van, miért vetted, mit jelent neked. Vagy ha van egy jó sztorija a tárgynak, azt se hagyd ki. - bár megkaptam, amit akartam, többször is, mégsem tűnik elégnek. Nehéz rendezni a gondolataimat, amikor itt van hozzám ennyire közel. Remek. Soha nem volt semmilyen függőségem. A cigi és a whisky is csak alkalmi partnerek. Erre most itt van Mark.

Mark Reilly & Emma Larson

A ruhapakolási terveim valahogy kibaszottul másodlagosak lettek az által, hogy felpillantva találkozott a tekintetem az Övével. Most, hogy már semmiféle akadálya nem volt sem a saját, sem az ő vélt, vagy valós részéről, nem akartam és nem is tudtam volna visszafogni magam. Hozzá akartam érni, az ujjaim, a szám, a nyelvem alatt érezni a forró bőrét. Emma gyönyörű nő, nem mellesleg hozzátenném, hogy mindenhogy. Reggel kócosan, vagy sminkben. Összeszedetten, vagy sportolás után, kurvára nem számított. Eddig kénytelen voltam ellenállni a kísértésnek, de már nem volt rá okom, és magasról tettem arra, hogy így soha nem indulunk el talán. Rohadtul nem siettünk sehova sem.
-Pontosan így. Mint aki pontosan tudja, hogy mit akar és azt is, hogy meg fogja kapni. -ebben a játszmában egyikünk sem volt préda, vagy talán még jobb állítás lenne, hogy mind a ketten egyszerre voltunk a levadászandó célpont, és a fegyvert tartó vadászok is. Kicseszettül akartam már, és ha bele döglök is, akkor is meg fogom kapni.
-Önként jöttem. A kísértés csak megerősítés. -haraptam be az alsó ajkamat egy pillanatra, a tekintetemmel a forró, puha ajkait vizsgálgatva.
Vettem egy mély levegőt, ahogy az orra a nyakamon lévő bőrt érte, amikor pedig ugyanezt az utat a nyelve nedves, forró felszíne tette meg, behunytam a szemeimet, és egy szakadozott, morgással kevert sóhaj tört ki belőlem. Eddig a pillanatig rohadtul bele se gondoltam, hogy mennyire akartam tőle ezeket. Azt, hogy fontos legyek neki, hogy szeressen, és azt, hogy ilyen módon érjen hozzám. A munkás szemellenzés segített ettől elvonatkoztatni, pedig már négy éve ismertem őt, és végig itt volt. A mindenben tökéletes NŐ.
-A díszvendég leszel, nem csak egy kibaszott meghívott. Neked privát tárlatvezetést szánok. -az ujjaimat finoman az álla alá csúsztattam, hogy félredönthessem a fejét. Az útban lévő hosszú, szőke tincseket elsöpörtem a válláról és a nyakától, hogy közelebb hajolva hozzá előbb finoman végighúzhassam rajta az ajkaimat, majd a nyelvemet is, aztán a fogaimmal, figyelve, hogy ne sértsem meg, is megtettem ezt az oda-vissza távot, közben visszacsúsztatva a kezeimet az övéire.
Elhúztam őket a korláttól, hogy a nyakam köré pakolhassam mindkettőt Legszívesebben letéptem volna minden ruhát, túl sokat és túlságosan régóta vártam már erre a lehetőségre, sokkal messzebbre visszanyúlva, mint azt talán tudatosan gondoltam volna. De az ágyamig el akartam jutni. Meg akartam adni a módját, még akkor is, ha szívem szerint darabokra téptem volna itt helyben.
Újra birtokba vettem az ajkait, a kezeimet a derekára, majd a combjaira csúsztatva, hogy megemelhessem előbb az egyik lábát és a csípőmhöz szoríthassam.
-Kapaszkodj erősen. -súgtam a fülébe két levegővétel között, hogy aztán lendületesebben megemelhessem a másikat is, és a feneke alá csúsztatott kezeimmel adhassak neki stabilitást, amíg elértem vele az ágyig, hogy fölé kerülve ledönthessem rá, a földre szórva az útban lévő táskákat.
-Garantáltan élvezni fogod ezt a fajta művészetet. A jegy többször is felhasználható... -hajoltam le hozzá egy újabb csók reményében, finom mozdulattal simítva fel az oldalán, mintha csak ennyitől eltörhetném a tökéletes, porcelán testét.

Emma Larson & Mark Reilly

- Engem sem érdekelne, ha mondjuk utálna vagy ilyesmi, nem tudna vele befolyásolni. De azért szeretem, ha klappolnak a dolgok. - az végül is még nem bűn, ha szeretném, hogy jól kijöjjenek egymással, akiket szeretek. Kár, hogy a szüleim nem ismerhetik meg őt, nagyon kedvelnék Markot. Apuval gyorsan megtalálták volna a közös hangot, anya pedig a világ összes Mac and Cheese -ét megcsinálta volna neki.
- Ezt értem, és nem is vonom kétségbe. Gondolom mennyire zavaró és ijesztő lehet, amikor hirtelen rád zuhan a külvilág. Nem találod a helyed, nem tudod, ki vagy. De attól még örülök, hogy nem siklott ki végleg az élete. Azt kicsit nehezen viseltem volna. - egyszer már végigcsináltam az anyánkkal. A legvégéig. És nem élveztem. Nem szerettem volna végignézni, ahogy Sierra is a sorsára jut.
- Jaj ne. Lebuktam. Egyszerűen telhetetlen vagyok. - dehogy kellenének a haverjai.
- Tényleg? Hát akkor jó hírem van, seggfej. Mostantól minden nap karácsony. - vontam vállat egy sejtelmes félmosollyal fűszerezve. 
- Oké, Mr. Lovagiasság. Majd megbeszéljük, ha ott tartunk. Az is lehet, hogy már nem a te haverjaid lesznek. - adni fogja magát a helyzet. Szívesen állom a teljes számlát, mivel én voltam az értelmi szerző. Nem reménykedek titkon sem osztozkodásban. De mivel Mark barátairól beszélünk, biztos vagyok benne, hogy sosem hagynák, hogy egy nő fizessen helyettük. Ez amolyan elvi dolog a férfiaknál. A valódi férfiaknál. Emancipált nő vagyok, akit nem kell eltartani, és senkit sem szeretnék anyagi csődbe verni, de azért vannak íratlan szabályok. Ha csak egy csokira van pénzed, hát hívj meg arra. Számomra mindig az érzelmi szándék a fontos, nem a materiális értéke.
- Azt nem büntetésnek hívják. - nem élném meg annak.
- Ha tudtam volna, hogy ezért jutalom jár, előbb összekuszálom a dolgokat. - nyúltam a kocsi légkondi kapcsolója felé a hot af hatás kedvéért. Utólag már persze jó poén, nem látom drámainak a helyzetet, de akkor rohadtul nem volt vicces. 

- Ez esetben megtisztelve érzem magam, amiért ennyire kivételes lehetek. Tényleg. Köszönöm a bizalmadat. - nem mintha én valaha is beengedtem volna mást a személyes terembe, aki nem Ő vagy a nővérem. Ezt a kiváltságot ki kell érdemelni.
- Meg tudlak érteni. Szeretek olvasni, amihez nem hátrány. Utálom a villanyfényt. Kifolyik a szemem. - de abban is egyet szoktunk érteni, hogy inkább a papír, mint a pdf-es piszmogás, így nem lepődtem meg.
A száznyolcvan centis megjegyzésére csak megforgattam a szemeimet.
- Felvágós. - de egy jó magassarkúval simán lehozom a százhetven pluszt is. Ezzel is mellé lehet lőni, ha valaki nem tud járni benne, és esetlenebb a mozgása, mint egy részeg flamingónak. Az kiábrándító. Nálam ez a veszély nem áll fenn. A magasságom miatt alaposan begyakoroltam. Egy csinosabb ruhához amúgy is elengedhetetlen kellék. Bár a sportosan elegánst is ügyesen feldobja.
Figyeltem a mozdulatait, ahogy a cuccait pakolta, amíg a kékjeim nem találkoztak az övéivel. Ez az éhes, ragadozó tekintet volt az, amit egész életemben kerestem. Azok a híres lepkék táncot is jártak a gyomromban tőle. Letaglózó és forró volt a közelsége.
- Oh, igazán? És pedig? - vontam fel a szemöldököm.
- Tudod, mennyire szociálisan érzékeny vagyok, szíves... - ...en segítek bármiben. Éppenséggel nekem is voltak ötleteim. Partner voltam a csókban is.
- Miért? Hogy nézek? - a szájára pillantottam, finoman megnyalva az ajkaimat, majd újra a szemeire. Mintha akkora baj lenne.
- Hihetetlen, hogy rám akarod kenni a kísértést, miközben ha jól rémlik, önként jöttél. - amúgy is te nézel ilyen... így. 
- Egyébként... ha engem kérdezel, ez is egy fajta hódolás a művészetnek... - ha már a kezeim fogságban voltak, azzal kellett dolgoznom, ami van. Még közelebb hajoltam hozzá, finoman végighúztam az orromat a nyakánál, magamba szívva az illatát. 
- Vagy talán te nem értesz egyet, Mark? Annyira nem térnénk el a tárgytól. Csak a tárlatvezetést most az élvezetek csarnokában tartják. - ugyanezt az útvonalat megismételtem a nyelvemmel is.
- Megengedem, hogy meghívj a kiállításra. A múltkor úgy is raincheck-et dobtál. Ha csak nem sietsz valahová... - sajnálom, kedves vadász, de én nem átlagos, visszafogott préda vagyok. A játékot úgy jó, ha ketten játsszák.

Mark Reilly & Emma Larson

-Tudom, hogy neked fontos a nővéred, szóval emiatt jó lenne, ha nem akarna szemmel verni többet, de… alapvetően engem nem érdekel, ő hogy lát engem. –vontam vállat. Sierra fontos Emma-nak, így ha baja esne, biztosan kinyírnám a mocskot, aki azt tette vele, amit, ahogy a Fellowes gyerek is jól teszi, ha jól bánik vele, de ennyi. Nem a nővérének kell engem szeretnie, vagy elviselnie.
-Ha ott hagysz valami olyat, mint az FBI, a katonaság, vagy ilyesmit, akkor utána sokáig nem találod a helyed a civil világban. Viccen kívül megértem, hogy totálisan nem tudta, hol lenne a helye. Ha ebben találta meg önmagát, jó esetben azt is, akit szerethet és aki szereti, akkor ámen. –majd Frank megáldja őket a szent késével. Csak nem szó szerint.
-Pfffff. Peeeersze, máris a haverjaim kellenének, mi? –húztam megjátszott fintorra az orromat, aztán meg csak felvont szemöldökkel meredtem magam elé.
-Fingom sincs, hogy néznek ki a mai tinédzserek. Nem szoktam őket nézegetni. De jobban járnának, ha erre gerjednének. Mindig olyan érzés volt, mintha karácsony lett volna. –anno tök sok melóba került, még akkor is, ha jól néztél ki és jó dumád volt, hogy kibeszélj valakit a ruhájából. Főleg, ha hozzátok nem mehettetek, mert egy iszákos faszkalap mindig nyomta a balhét, így vagy a kocsi, vagy a kislány szobája volt a helyszín. Innen is köszi, te halott vén majom.
-Ki van zárva, hogy az egészet te fizesd. Az a sok barom az én haverom, szóval beleszállok. –még ha nem is a felével, mert azt esetleg nem hagyná, akkor sem fogom engedni, hogy fullban egyedül állja a számlát. Magasról leszarom, hogy az ő ötlete volt, ez nem így megy.
-Vannak jobb büntetési módszereim a futásnál. –mértem végig alaposan, aztán inkább az utat figyeltem, mielőtt karamboloztunk volna valamivel.

-Örülök, ha bejön. Még sose hoztam ide senkit. –így belegondolva, ő az első, aki itt jár. Ahogy mindenki, akinek megvan két agysejtje és elég felnőtt, én is szeretem a privát dolgaimat privátként kezelni és úgy is állni hozzá. Ilyen az a hely, ahol élek. Eddig nem éreztem szükségét vagy inkább… nem éreztem azt, hogy bárkit is szívesen hoznék ide.
-A hűtő jól idomított, de a szemetes időnként harap. –néztem vissza rá, egy szalutálás kíséretében bólintva rá a következő szavaira.
-Vettem főnök. –a csipkedjem magam parancsot. Pakolás közben azért fél szemmel igyekeztem a reakcióit figyelni a lakásra, a kint lévő cuccokra meg úgy kvázi mindenre. Érdekelt, hogy mit gondol erről a helyről, elvégre komolyan gondoltam, hogy mindennek stimmelnie kell. A nők többsége nem szereti az ehhez hasonló helyeket, de a nők többsége nem is Emmalynn volt, és pontosan ezért volt most ő itt, nem pedig valaki más.
-Igen, ez fontos volt. Olyan helyet kerestem, ahol sokáig van rengeteg természetes fény. –elég rég óta szeretek hódolni különféle művészeti ágaknak, így fontos volt, hogy ne vakuljak meg és folyjon ki a szemem a helyéről, miközben az utolsó ecsetvonásokat vagy simításokat végzem egy-egy alkotáson.
Némán, pár oldalpillantással figyeltem, ahogy felsétált a lépcsőn, aztán a korláthoz sétált. Igyekeztem gyorsan összedobálni a cuccaimat, hogy minél előbb indulhassunk, és ne vonja el semmi a figyelmemet, de elég nehéz volt a dolog.
-Nem, nem igazán. Csak majdnem 180 centivel sokkal könnyebb az élet… -kezdtem bele a válaszomba, felpillantva rá, de nem igazán akartam, vagy tudtam volna befejezni. Félredöntött fejjel figyeltem a vonásait, a testhelyzetét, azt, ahogy a korlátnak támaszkodva nézett vissza rám. Végigmértem a fehér, hiba nélküli, porcelán bőrét, a ruháját, ami tökéletesen illett a vékony, kifogásolhatatlan alakjához. A kék szemeit, a szőke haját, mindenét.
Közelebb sétáltam hozzá, a kezeimmel mellette támaszkodva meg a korláton, egészen az ajkához hajolva.
-Szerintem ki tudunk találni valamit, amiben segíthetsz rajtam… -a tekintetemet a szájára vezettem, aztán vissza a szemeire, hogy közelebb hajolva végül a számat az övére helyezhessem. Csak annyi időre húzódtam el tőle, amíg a kezeimet végül a kézfejeire csúsztattam, rászorítva a korlátra a mozdulattal.
-Ha így nézel, sosem jutunk a pakolás, nem még a tárlatvezetés végére.

Emma Larson & Mark Reilly

- A te gyönyörű személyiséged mindenkit elvarázsol, abban biztos lehetsz. - így vagy úgy, de Mark mindenkire hatással van, ha akar, ha nem.
- De amúgy tényleg magad miatt igyekszik megkedvelni. - láttam rajta a szándékot, ami nekem sokat jelentett. Sierra nem buta nő, és tudja, hogy én sem vagyok az. Szóval próbálja az én álláspontomat és szemszögemet is figyelembe venni, amikor megítéli őt.
- Nagyon is jó. - Fellowes kapcsán egyetértőn bólogattam.
Az Aunt Marie's szerintem is meghozta neki a várva-várt áttörést. A munkában és a magánéletben egyaránt.
- Ugye? Én is így gondolom. Jó lenne, ha helyre billenne az élete. Amióta eljött az FBI-tól, csak kínlódik, és nem találja a helyét. Semmilyen téren. De most igazán optimista vagyok. Az látszik valaki szemében, ha rendben van magával, az életével, a környezetével. Nagyon jó volt Sierrát újra vidámnak, lelkesnek, izgatottnak látni. Szeretném, ha boldog lehetne, annyira megérdemli. - így azért sokkal jobb szájízzel hagyom magára New York-ban, mintha tudnám, hogy szomorú és magányos. Szeretek egyedül lenni, de ezeket az érzéseket én sem szeretem, így másnak sem kívánom.
- Máris kedvelem őket. - nyugtáztam elégedett mosollyal.
- Látod? Ők rögtön meglátták benne a lehetőséget, egyesekkel ellentétben. - pillantottam rá lesújtó célzásértékkel.
- Bár abban nem egészen vagyok biztos, hogy a mai tinédzser gyerekek ugyanarra gerjednek-e, mint régen. Láttál már egyet is közelről? Uhw. - furcsa "divatokat" élünk. Én elfogadó vagyok, de ez inkább szánalmas.
- Még jó, hogy én fizetek. Az én ötletem volt. Mindenki a vendégem, aki eljön. - remélhetőleg jó társaság jön össze, akikkel nem csak kínos csendben bámuljuk egymást némán.
- Sajnálom, hadnagy. Ott se voltam, mégis party killer lettem. Ez ám a teljesítmény. Majd futok pár bünti kört. - nem is értem, hogy hihette, hogy képes lennék a munkámat választani helyette. Annyira abszurd.

Mint kiderült, Mark lakása a Bulls Head városnegyedben volt, kocsival maximum negyed órányira tőlem. Irtó furcsa volt belegondolni, hogy végig ennyire közel voltunk egymáshoz, és soha még csak össze sem futottunk a munkán kívül véletlenül sem. A környék tökéletes volt. Az épület, az elhagyatottság, és a természet közelsége annyira illett Markhoz. Keresve sem találhatott volna jobb otthont magának.
- Tök jó helyen van. - szinte irigyeltem érte.
- Már értem, hogy a remete segged miért nem válna meg tőle szívesen. A helyedben én sem tenném. - és Se7en-nek sem lehet oka panaszra.
Bezsebelhetett egy hálás pillantást, amiért ajtót nyitott, majd beengedett a lakásba. Rögtön szemérmetlenül körbe is járattam a tekintetem egy alapos felmérés céljából. Egyrészt szakmai ártalom is volt, másrészt érdekelt, hol lakik.
- Okés, köszi. Feltalálom magam. Ha megtámadna a hűtőd, majd érted kiáltok. - mégis mi lehetne, de komolyan??
- Azért csipkedd magad. A beígért tárlatvezetés miatt jöttem. - ha csak magamtól szemrevételezem őket az nem ugyanaz, mintha ő mutatja meg. Remélhetőleg nem csak némán hadonászna, hanem hozzá is fűzne valamit, hogy honnan van, miért vette, mit jelent neki. Ismer, tudja, hogy nem érem be egy szimpla, unalmas "csak"-kal.
- Tetszik a lakásod. Tágas és világos. - bár ezt már egyszer említettem, hogy nekem is bejönnek a loft lakások, a vidéki, illetve az industrial stílus. Nyers, férfias, egyszerű, praktikus, nem túl modern, de nem is lepusztult. Sokkal jobban szeretem ezt, mint a zsúfoltságot, a túlcsicsázott berendezést. Tény, hogy nem túl finom és nőies, de sok dologban én sem voltam annak nevezhető. Csak amiben elengedhetetlen.
Miután lent körülnéztem, én is felsétáltam a lépcsőn, hogy innen vehessem szemügyre a kilátást.
- Mondjuk az ablakpucolás és a pókhálózás egy rémálom lehet, de ezt lehet, hogy csak a százhatvan centim mondatja velem. Csak nem a tetőmászás és a parkour is a hobbijaid közé tartozik? - támaszkodtam neki a korlátnak, őt figyelve a pakolásban.
- Segítsek valamiben? - ajánlottam fel.

Mark Reilly & Emma Larson

-Komolyan? A picsába. Már azt hittem, tényleg engem kezd el bírni és elvarázsolta a gyönyörű személyiségem. –néztem rá megjátszott csalódottsággal, aztán megint az utat figyeltem, a kilógatott bal karommal a lehúzott ablak keretén dobolva.
-De az jó, ha bírja ezt a Fellowes gyereket, nem? Talán mákja lesz a munkában, meg a magánéletben is. Az Aunt Marie’s tényleg jó választás volt neki. –legalábbis eddig úgy tűnik. Ha meg mégse vigyáz rá eléggé, lesznek itt páran, akik szívesen seggbe rúgják. Sierra-ra ugyanúgy figyelni fognak az általunk megbízott emberek, attól, hogy mi elmegyünk, ez nem változott semmit. Persze ő is tud magára vigyázni valamennyire, de jobb ez így. Összetartó rohadék mesterlövész banda tudunk lenni, ha kell. Most mindenki kamatoztathatja azt, hogy kérdés és gondolkodás nélkül agyonlőne bárkit, aki fenyegetést jelent. Kapja be minden féreg, aki megpróbál a mi almánkba költözni.
-Említettem-e? Már jobban fel vannak izgulva, mint tinédzser gyerek, aki először látott életében csöcsöket. –ráztam meg a fejemet egy hitetlen vigyorral.
-Nekik kurva mindegy, amíg mi fizetjük a kaját. Egyébként is meg akarnak ismerni ők is, szóval alapvetően se lett volna kifogásuk ellene. Mondanám, hogy sokat beszéltünk róla, de akkor robbantotta mindenki kisfia a bombát azzal, hogy egy helyen dolgozunk. –forgattam meg a szemeimet. Hazaérünk, agyonverem McKenna-t, amiért még jobban belém rakta a parát.
-Mindjárt ott vagyunk. –pillantottam fél szemmel Emma-ra, aztán vissza az útra. Bulls Head városnegyed csak 11 perc autókázásra van Sunnyside-tól. Pontosabban tíz, de plusz egy perc az, hogy beérjünk a William T. Davis Wildlife Refuge előtti egyik leágazóra, ahol az én… lakásom is volt. Háznak nem ház, de lényegében egy épület, szóval valahol mégis olyasmi. Ráadásul jó, mert természet közeli azzal, hogy a vadászati rezervátum mellé épült.
Befordultam a megfelelő leágazásra, aztán leparkoltam a kocsit. Se7en-t már korábban lepasszoltam Dave-nek, hogy vigyázzanak rá. Imádja azt a gyökeret, szóval náluk tuti jó helyen lesz, és nem valami nyamvadt állatkínzó karmai közé adtam szerencsétlent.
-Otthon, édes otthon. –nyitottam ki előtte az ajtót, hogy beléphessen rajta, és becsukhassam mögöttünk.
-Érezd otthon magad. Nézz körbe nyugodtan. Nincs túl sok helyiség, szóval eltévedni nem tudsz. Addig összedobálok pár ruhát meg ilyeneket. Ha mégis van valami, csak kiálts egyet. –néztem le rá, hogy felvánszoroghassak a lépcsőn és nekiláthassak az ágyam alól elővarázsolt bőröndbe meg sporttáskába összerakni néhány dolgot.

Emma Larson & Mark Reilly