“ Vannak segítő, hasznos titkok, és akadnak ártók, amik elnehezítik a szívet és megmérgezik a lelket. Ezek a titkok fájnak, és feloldozást csak az adhat, ha megosztod másokkal.”
Mindig is kedvelte benned Rhett, hogy az a fajta szikla vagy, aki ha el is tűnik kicsit az ember látómezejéből, valahogy tudja, hogy még mindig ott vagy. Azt pedig különösen imádja, hogy nem ütöd az orrod feleslegesen más dolgába, akkor sem, ha családtag. Nem arról van szó, hogy ha látod, nagy a szartenger, ne kérdeznél rá, de messze nem vagy olyan, mint Dahlia ágáról az emberek, akik család jogcímen pálcát törnek, tolakodnak, és ha baj van ugyan nincsenek ott, de ha már a katasztrófa helyszínén kell keselyűként repkedni, megmondó emberként állandó jelleggel felbukkannak. Emiatt sokkal szívesebben tölt időt veletek, mint a saját testvérével. Ha vidámabb okból gyűlnétek most össze, minden bizonnyal hívná Hellát is, mert szereti éreztetni a lánnyal, hogy van normálisabb család is, mint amilyen az övék, ám így, ebben a helyzetben nem terhelne vele, marad hát a triótok, ami gyorsan duóvá alakul, épp hogy átteszitek a lábatokat a lakás küszöbén. Nincs menekvés, nem mintha kellemetlen lenne, vagy teher bármikor is a társaságod számára, nem tőled menekülne, s nem is előled. Talán csak egy kicsit. Mert a jó szemed mindent felfedez, és meglát, még ha megjegyzést nem is von maga után a felfedezés. Önző dolog, hogy azt kéri, a gyászod legyen nagyobb most? Hogy az alkohol nyomjon el annyira, hogy a klisés, kissé untig ismételt témáitoknál maradjatok? - Biztos nem tévedett! Már most uralja a teret! - helyesel, éreztetvén veled, hogy újabb gyöngyszemet juttattál a kezükre. Mielőtt felhelyezné, meg is rázza, és hitetlenkedő kunkorral a szája szegletében tűnik tova egy pillanatra a gondolatai viharfelhője, hogy átadja a helyét a boldog nosztalgia kis sugarának, ami jelenleg kavarog és hullámzik abban a borzasztóan giccses csillámporos löttyben, amit bele voltak képesek zsúfolni egy tenyérnyi kerámiába. Nem kétli, hogy nem ti vagytok az egyetlenek, akik ebből sportot űztök, ki tudja ocsmányabb meglepetéssel elkápráztatni a másikat, s elképzeli miféle háztartásokban lelhető fel ugyan ezen hűtőmágnes, vagy akár a többi. Már-már élőnek tűnő miazmaként szövi körbe a fémajtót a sok csicsa, kívülálló számára bizarr ékeként a lakásnak. Szerencse, hogy előbb szólal meg, minthogy te turkálni kezdj a szekrényben, így fenntartva a „semmiség” látszatát, úgy sorolja a lehetőségeket, hogy szusszanni sincs ideje közben. Hangja majdnem profi módjára csak egyszer bicsaklik meg, de jó helyen jókor, mondhatni ugyanis épp a vodka húzza ráncba az orrát is, betudható így annak ez a szokatlan nyekkenés, meg persze a szünet, ami utána következik, mert az agya mégis csak leblokkol, nem tudván felsorolni még vagy húsz választást, amivel féken tartaná a te, és mozgásban a saját nyelvét. Kreatív, így csak kitalálja, mivel is folytassa, hogy a szófosása vendéglátói buzgóságnak tűnjön csupán, ne pedig átlátszó témakeresésnek. - Rendben, de ha nem bánod, én inkább borozom. - mostanában úgy is jó barátok lettek, persze ezt neked nem kell tudnod, bizonyítéka pedig itt nem igen akad, bezzeg otthon a szemetesben! Meg mellette...meg a pulton. Igen a tegnap esti üveg tuti a pulton maradt. - Akkor majd nekiállok később a krumplinak hozzá. - biccent, és kiveszi a két üveget. Sajnálja, hogy nem kell elfoglalja magát, de valahol örül is, hogy nem kell már most szerencsétlenkednie azzal, hogy találomra megnézze, Wade átpakolt-e mindent máshová, vagy maradt minden az ismerős fiókban a helyén. Legszívesebben arcon csapná magát, hogy ne lásson már mindenben rémeket, csak azért mert kiköltözött, a másik nem forgatott fel mindent, és pakolta az étkészletet meg a krumplipucolót a fürdőszobába baszki. De nem kell tovább fantáziáljon, jön az az arcon csapás, méghozzá tőled, egy körmönfont felajánlással. Rád mered, mert még el is lépsz, de épp hogy találkozik a pillantásotok, és tudja, hogy tudod. Nem egy nagy szám, mindenkinek feltűnt volna, aki a családi körbe tartozik, csakhogy emiatt kerülték eddig mindketten azt, hogy bárki is felmászkáljon a lakásba ellenőrizetlen s pláne kontrollálatlan körülmények között. Erre jössz te, és kiszolgálod magad vízzel, mert ugyan máskor ezért körbe csókolna Dahlia – ugyanis az ő családja tipikusan „szolgálj ki” kategória, nem pedig önellátó és otthonosan mozgó mint te -, most csak a gyomorgörcsöt húzod rá. No meg persze a jogot, hogy dönthessen, kibukik e az elefánt a hűtőből, vagy még hallgatjátok egy darabig a fojtott trombitálást.... Kicsit most utál. Állkapcsának megfeszülése mutatja is, mert a dac ott tombol benne. Nem ő akarta elmondani. Nem az ő rokona vagy, nem az ő dolga lenne, és valahol árulásnak érezné ezt Waddel szemben. Mégis....picsába, kell valaki, aki ha nem is teljesen józanul, de kurvára kívülállóként meghallgatja. Hisz te szart se asszisztáltál végig az elmúlt másfél évből. Ugye?! - Hozd a poharakat. Én is whiskyzem. - utóbbi mondattal jelzi leengedő, beletörődő sóhaj kíséretében, hogy kérdezz, felelni fog, de ahhoz erősebb kell neki a bornál. Újra nyitja a hűtőt, visszahelyezi a boros palackot, és kikapja a sütit, amit hanyag módon a köztetek lévő pultra ejt. Nem durván, nem is leszarom mozdulattal, inkább az „essünk túl rajta” szenvtelenséggel, mintha csak a provokáció lenne számára a legjobb védekezés ebben a helyzetben. - Villa is van a fiókban még....azt hiszem. - tekintetével mutatja csak neked melyik az ominózus fiók, a kezeit lefoglalja az üveg felbontása. - Ha nincs, nekem jó lesz a kanál is. - kézzel is nekiállna a süteménynek, még akár téged is megtömne mint egy óvodás a plüssbékáját keksszel, csak hogy odázza az elkerülhetetlent, amire az előbb utalt olyan nagy vagányan, hogy képes megbirkózni ha rákérdezel. Kicsit ellentmondásos lenne? Lehet. Kicsit most olyan, mint te? Tudod, belőled is mindig úgy kell kierőszakolni az információt, hát, most kénytelen leszel te megtörni a jeget, vagy illemtudóan kerülgetni fogjátok az elefántot, ami már a pulton csücsül, és a lába belelóg a sütibe.
there's this smell, like - cheap beer, like rainwater, burnt grass, burning plastic and rotting wood, rotting something.
A hálája kimondatlan, szavatolt mindkettőtök felé, a maga módján így vagy úgy, de formát fog ölteni, vagy egy rekesz sör fog a küszöbötökön landolni, vagy a kapcsolatai lévén viszonozza, ha a tiéitek kezei nem érnek el olyan messzire, vagy elrángatja valamelyikőtöket, ha a másik épp a háta közepére se kívánja azt, nehogy 'véletlenül' gyilkosságba torkolljon az aktuális parázsproblémátok -- mindezt kérés nélkül, tudjátok, jó a szeme. Most is az, érzékeli valami megy a háttérben, amit civilizált emberek módjára palástoltok esélyesen a temetés miatt, de semmi komolyabba nem gondol bele. Megoldjátok, mint mindig is tettétek. Ha ólmosabb súlya lenne a helyzetnek az csak jobban rátok ülne, legalábbis ez az aktuális feltételezése két korty között, ahogy rátok sandított a lépcső harmadik fokáról ahogy Ray bácsi svédasztalos szokásain forgattátok a szemeteket. Ő csak somolyog a reakciótok egyszeriségén, az öreg világ életében egy disznóra hasonlított, már hozzászokott, és ez zavarja a legkevésbé, meg se karcolja az ingerküszöbét, ellenben szórakoztatja a tiéteket igen. Kevésbé elviselhetetlen a kötelességének lerovása annak ellenére minden porcikája tiltakozik az itt töltött percek ellen. Talán ez az oka annak nem szólalkozik össze senkivel, egyetlen szarkasztikus megjegyzést leszámítva udvarias marad mindenkivel, aki kötelező szót vált vele. Az inger megvolt rá, ott kígyózott a bőre alatt, viszketett tőle a tenyere, mégis lemondott róla egy megemberelt sóhaj kíséretében.
Fél szemmel csípi csak el a búcsúzásotok pillanatát, legalább annyi figyelmet szentel neki, mint a berendezésnek, a dekornak, tehát semennyit -- pont, mint máskor. Rövid szalutálással köszön el a férjedtől, egy rövid 'kitartást' fűzve hozzá a sorban, amit egy 'köszi a mait' követ közvetlenül. A hála apropóján villan be neki a kis miszmösz, amit már mióta folyton elfelejtett átadni nektek. A pálmafás, koktélernyős félsziget gyomrában még csillámpor is van, tökéletesen giccses, hű marad a hagyományhoz, ami az évek alatt beleszőtte magát az életetekbe. - Az árus azt mondta ez a legextrább darabja. - kihangsúlyozza, hogy értékeld az igyekezetét, amiért professzionális segítséget kért a megfelelő alany kiválasztásához. Ha megrázod még kicsit hasonlít egy hógömbre is, amiben a műhavat a csillámló por helyettesíti -- mi többre vágyhatnátok? Hajszál híja van annak nem csilingel a mozdulat közben, olyan rusnya, hogy már gyönyörűnek nevezi ő is. - A korai halálom megelőzéséért bármit. - avagy az ő fordításában, 'szívesen.' A mozdulatodat lemásolja, kettőt tapkod a felkarodon az eresztés előtt, és jól viselkedő vendég módjára megy beljebb, követ a konyha irányába, ahol a szekrényhez megy, elővesz egy poharat, hogy a csapból vizet töltsön magának. Onnan figyeli a meglévő gyűjtemény gyarapodását, az elégedettség egy elismerő biccentést vált ki belőle, a pillantása viszont furcsálló válik, amint be akarná csukni az ajtó szárnyát, amint észreveszi mennyi kerámia, porcelán és üveg hiányzik a polcokról. Ha nem ragadnád meg előbb a beszélgetés fonalat az ital felajánlásával, rákérdezne melyikőtök vágta a falhoz őket az évtized veszekedésének következményeként, de így odázza. Kettő nagyobbat pislogva nyúl a szelephez, kiereszti a hideget, közben hallgatja a felhozatalt. A vodkára veled együtt fintorodik el, nem kell látnia a reakciódat, nem tükörként vágja ő is a pofát, hanem beugrott neki az íze, hogy okkal nem fog soha többet nálatok abból fogyasztani, és mivel nincs ginetek, maradni fog az eddigi választásánál. - Oké, nem sokat kell győzködnöd, tökéletes lesz a whisky. Meg a süti. - elzárja a csapot ahogy megtöltötte a poharát, beleiszik, pár korty múltán folytatja. - Rendesebb kaját most nem kívánok, majd később legfeljebb, de köszi, a csirke jól hangzik. - nem célja az, hogy az asztal alá igya magát. Szokott inni, de azt a bizonyos pontot szereti elkerülni -- borzalmasan viseli a másnapot, nem akarja a holnap délelőttjét az ágyban fetrengve elbaszni csak azért, mert a szervezete már nem olyan kegyes lelkesedéssel támogatja az alkoholfogyasztást, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt.
Lehúzza a maradék vizet is, pontosan ennek elkerülése érdekében, plusz jelzés neked is, hogy nem fogja a történtek ellenére italba fojtani a... nos, semmijét se, nem olyan mértékben, mint talán érthető lenne a részéről. Körülbelül úgy fest, mint aki egy közepesen szar szerda végét járja, nagy reményeket fűzve a közeledő péntekhez, miként átnyomorgatja a képét. Arról fogalmad sem lehet a gondolatai visszakanyarodtak ez idő alatt, és feldob egy képzeletbeli érmét a felmerülő dilemmája eldöntéséhez. Írás -- fejre tippelt volna, így megúszod a talán kényes vizekre evező kérdést. - A poharakat hozzam vagy az édeset? - ezüst tálcán nyújtja át a lehetőséget a hűtőből vegye ki az említett süteményt vagy a szekrényben matasson, ahol eddig úgy fest, mintha nem észlelte volna a bent lévő anomáliát. Technikailag az utóbbihoz van közelebb, ezért lép kicsit odébb, hogy meggondolhasd magadat -- szívesen.
i'm responsible for what i say,
not for what you understand.
★ foglalkozás ★ :
detective, NYPD
★ play by ★ :
jake gyllenhaal
★ hozzászólások száma ★ :
10
★ :
Re: error in the matrix | dahl & rhett
Kedd Márc. 26, 2024 5:46 pm
Rhett & Dahlia
“ Vannak segítő, hasznos titkok, és akadnak ártók, amik elnehezítik a szívet és megmérgezik a lelket. Ezek a titkok fájnak, és feloldozást csak az adhat, ha megosztod másokkal.”
Az igazi gázos családi események ott kezdődnek, amikor mindkét fél családja kicsit máshogy elcseszett. Míg Dahlia feléről mindenki a luxust, a egymásnak való „mink van” dicsekvést és a kényelmetlen partikat preferálja, addig Wade ágáról ott vagy te, és mindenki más aki végül az igazságszolgáltatás, vagy a bűnüldözés mellett döntött, és ez okozza azt a fajta feszültséget, amit lehetetlen kiölni egy családból. De a temetés minden esetben kifordítja az embereket a megszokottból, nem csak a gyász, de az eddig felgyülemlett sérelmek, a stressz és az egymásra való mutogatás is megsokszorozódik. A szertartás utáni fogadás lőporos hordó, s ezt Wade tudván nem véletlenül állt meg az italboltnál, és nem véletlenül forszírozta Dahliának, hogy nem kellene megjelennie. Volt ebből is egy sor veszekedés, ki a mellett érvelt, hogy a látszatot nem ilyen helyzetekben kellene erőltetni, ki amellett, hogy nem a látszat miatt teszi. Mert Dahl hiába költözött el pár hete – vagy van az lassan egy hónapja is? -, a támogatni vágyás fel-fel bukkan benne, mint egy szándékos mazochista kis lény. Ám mindez nem lenne, ha Wade nem ragaszkodna ahhoz, hogy nem írja alá a papírokat, és nem akarja elmondani még senkinek. Úgy óvja ezt a döntést, ezt a kérést, mintha egy szégyellni való hiba lenne. Mintha a családban, legyen az az övé, vagy a nőé, még nem vált volna el senki, köztük te is, Rhett. Így kerülnek ők most melléd, ezen a szar napon, amikor az álszentek és a gyászukat kifelé okádók elől menekülnél, mert a tiéd legalább valós, és ezt nem így, és nem ebben a formában kívánod kinyilatkoztatni. Wade és Dahl nehezére sem esik, hogy koccintsanak veled, habár előbbi csak alkoholmenteset – a készenléti nap miatt -, míg utóbbi csak valami kevésbé ütőset, hisz nem szándékozik kicsapni magát, ellentétben veled. A szőkeség szakmájában nem idegen a halál elfogadása, hisz pontosan tudod, hogy min mentek keresztül a férjével, és azt is, hol dolgozik. Wade meg egyszerűen Wade, ontja feléd a sok témát, bármit, csak ne figyelj a bent elhangzó szavakra, és tűnjön úgy a beszélgetés, mint amit egy rokonnak se illene megzavarnia.
Együtt lélegeztek fel a kocsiban, mindenki más indokból, de a cél és a siker közös: túléltétek, nagyobb dráma, és az érzelmeitek valós kimutatása nélkül. Alig értek fel a lakásba, a nő számára oly' jól ismert csengőhangra mozdul a férje keze, és a derekáról a zsebébe csúszva húzza elő a telefonját, és két-három hümmögés után kínosan pillant rá, majd rád is. Be kell mennie. Már akkor tudták, hogy ennek is megvan az esélye, amikor leszervezték ezt a napot, így nem éri őket érvégésként, hogy a nőre maradsz, az összes ittas gondolatoddal, és felejteni vágyásoddal. Mégis feszülten fut körbe mindkettejük szeme a lakáson, merthogy te nem tudhatod, de Dahlia már rég visszaadta a kulcsokat, így most itt ragadt egészen addig, míg a másik haza nem ér, ami lehet 12 de akár 24 óra is. A készenlét szívás. A búcsúcsók tragikusan nemszar, s nem is tűnik nagyon látszatnak, sem erőltetettnek, de mégis körbelengi valami. A nosztalgia? A feszültség? Valószín egyikük se tudná megmondani, ahogy azt sem kitől melyik is ered... - Ú! Egy újabb csoda? - nyúl a felé nyújtott ajándékért, miután becsukta a férje mögött az ajtaját, és kicsúsztatva a pici papírtasakból vidám arccal tanulmányozza, forgatja az ujjai közt. - Passzol a többihez, határozottan! Köszönjük! - fél karral ölel át, majd intve befelé invitál, míg ő már a hűtő felé igyekszik, és teszi a többi mellé a csicsás, ízléstelen vackot, ami épp annyira béna, hogy már-már művészetnek lehessen nevezni, pláne a többi között. Szereti ezt a hagyományt, hisz ők is szoktak adni neked, bár ők képeslapot, ha elutaznak valahova. Imádták feltúrni a legócskább bazárokat csak azért, hogy láthassák a fejed, amikor megfordítod, és szembesülsz a rajta díszelgő förmedvénnyel. - Még egy italt? Vagy inkább ennél valamit ami felszívja az eddigit? - pillant rád, mintha nem lenne bajban, mert egy olyan lakásban kell lennie, amihez már semmi köze. S ugyan a szertartás előtt feljött, és tett kaját, és sütit a hűtőbe, és körbepillantott, még mindig minden ugyan arra van e, másképp kínosan ügyelt rá, hogy ne lásson többet, mint amit muszáj. Fogalma sincs mitől tartott volna, hisz más nők holmijára sosem volt példa, Wade alapos, s ilyen téren figyelmes, még ha orbitális idióta módokon volt képes lebukni, akkor is. - Van még whisky, meeeg...bor. Meg vodka... - utóbbi említésére egy fintort ejt el, mert pontosan tudja, emlékszik mennyire szar minőség, még bekeverve is, nem csoda, hogy vagy fél éve benn áll az egyik sarokban. - ….de azt nem ajánlom, valami undorító, kísérővel is. - nevet fel röviden. - Kajának csináltam gombával töltött csirkét, ahhoz kell krumpli. Meg van süti. - szigorúan eper mentes....mennyire véletlenül vicces, hogy te épp arra vagy allergiás, mint Hella, így kvázi ő és Wade már évek óta csak a nyaraláson ettek epret.
there's this smell, like - cheap beer, like rainwater, burnt grass, burning plastic and rotting wood, rotting something.
Utálom a temetéseket, személy szerint nem látom értelmüket, nem azon emberek csoportjába tartozom, akiknek szüksége van az ilyesfajta lezárásra, végső megemlékezésre. A szüleim ragaszkodtak hozzá, akárcsak a rokonság meghívásához, a tor megtartásához a házukban, ahol anyám a feszültségét a catering cég alkalmazottjain verte le. Lehet jó ideje nem tartottam velük a kapcsolatot, most is az öcsém halála kényszerített minket össze, de tökéletesen tisztában voltam vele mi volt ennek a hátterében, hogy éppúgy frusztrálta az, amikor odamentem beszélgetni hozzájuk, és az is, amikor nem. A tipikus semmi-se-jó helyzet semmit nem változott, ami csak még nehezebben kiállhatóvá tette az eseményt, még többször sarkallt azokra a bizonyos, tőlük távol eső cigarettaszünetekre, amik a ki tudja hányadik strigulát húzták a képzeletbeli listára. A válás előtt is állandóan kritizáltak, az utána következő, összetettebb súrlódásokról nem is beszélve -- lerövidítve, nem egyik napról a másikra telt be a pohár.
Az ott tartózkodásom utolsó fél óráját már végig a hátsó udvarban töltöttem, egy újabb dobozt megkezdve, egy üveg whiskey, és Wade, a te társaságodban. Zsigerileg undorodtam a benti hangulattól, a hazug szavak tengerétől, amik elhagyták a szüleim száját Bruno-val kapcsolatban, és nem vágytam rá többet halljak belőle, mint amennyit addig a pontig sikerült fél füllel, akaratlanul is elcsípnem. A képmutatástól lesült a bőr a pofámról, az se érdekelt az autóért holnap majd vissza kell jönnöm, mert a második pohár égett szeszből lett egy harmadik is. Eredetileg az Uber mellett döntöttem volna az utolsó pillanatban érkező felajánlás helyett, meg a hazamenetel mellett, de nem volt szükség nagy győzködésre, hogy ne így tegyek. Tömören egyeztem bele, vállvonással egy hosszabban elmélázó másodpercet követően, ami sokkal inkább hatott teátrálisnak, mint valódinak. Az igazat megvallva nem arról van szó egyedül vagy pont, hogy nem akarnék egyedül lenni, hanem arról nem akarok nagy jelentőséget tulajdonítani ennek az eszkábált, színházakba illő darabnak, amit a tulajdon véreim rendeztek. Kínos volt, álszent, kínos megint, és titeket kétszer is emlékeztettelek rá, ha óhatatlanul belesüppedtetek volna a hangulatba, hogy ne tegyétek, ne legyetek olyanok, mint ők, viselkedjetek normálisan. Nem kellenek a sajnálkozó pillantások, beszédek, nem akarok a halálról se beszélni, pontosan tudjátok mindketten a szakma velejárója, mégha nem is annyira, mint a tiedének Dahl, szóval -- hagyjuk a gyászos beszédtémákat, szó szerint, leminősített formában is. Értelmesebb beszélgetésekre vágytam, őszintén, cseppet sem terapeutikusakra.
Wade munkába hívása érthető, feleslegesen szabadkozott érte, amikor megkérték menjen be minél előbb. A készenléti napok hátrányai, a mai napban, pedig nincsen semmi különleges, hogy ne érteném meg. Az öcsém két hete halt meg, nem ma, hangozzon akármilyen nyersen is, tehát voltam már sokkal rosszabb passzban. Olyanban, amikor nem tűnt volna fel másként viselkedtek, és nem a rám való tekintettel, nem velem, hanem egymással, egymás társaságában, amire pusztán udvariasságból nem kérdezek rá, egyelőre. - Ja igen, mielőtt megint elfelejtem. - nyúlok a zakóm belső zsebébe, hogy elővegyem a hazatérésem óta állandó jelleggel elmaradó szuvenírotok átadását. - Újabb hűtőmágnes a kollekcióba. - lehet nem az ajtóban kellene átadnom, de hé, most jutott az eszembe, és ismersz annyira ne lepődj meg, akadj fenn ezen. Valahogy az ilyen jellegű dolgok, a dátumok megjegyzése mindig kiesik a fejemből -- a genetikára fogom.
Kezdőlap
