One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Kapcsolatkeresõ

Éjjeli Mátrix  EmptyThaddeus Darnell Wright
Today at 1:22 pm



Lorie x Jude - You are in trouble

Éjjeli Mátrix  EmptyMallorie Dupeyrón
Today at 7:42 am



| Mirabell & Thaddeus |

Éjjeli Mátrix  EmptyThaddeus Darnell Wright
Today at 1:39 am



Behind the business

Éjjeli Mátrix  EmptyRomero D. Bohen
Today at 12:32 am



The snake biting its own tail - Mary & Ewan

Éjjeli Mátrix  EmptyMarianne Brooks
Yesterday at 10:52 pm



Activity Check (09.17-10.01.)

Éjjeli Mátrix  EmptyValentina Delon
Yesterday at 10:22 pm



Valentina & Milo

Éjjeli Mátrix  EmptyValentina Delon
Yesterday at 10:02 pm



Aicha & Aiden - Viszontlátás

Éjjeli Mátrix  EmptyAicha N. Dubois
Yesterday at 9:31 pm



Munkahelyi ismerkedés

Éjjeli Mátrix  EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 9:01 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 36 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 9 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 12 15
Összesen 141 150
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 29 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 23 vendég :: 2 Bots

Alexandra Ruud, Aveline Everhart, Fable Hill, Marissa Grey, Myna Rosegold, Veronica J. Rhodes


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Éjjeli Mátrix

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  EmptyKedd Ápr. 16, 2019 11:40 pm

Boooorrrnnnn tooooo beeeee wiiiild!

Eszement erővel csirimpol valahol és üvölt az örök klasszikus. Kinyírom Blue-t, mert már megint elállította fiziológián a mobilom csengőhangját. Szerinte az eddigi rettenetes unalmas, és az ember inkább felvágná az ereit a chill zenére. Én szeretem.Az én telefonom. Hol a hiba? Persze meg kell szokni, hogy Blue már csak ilyen. Többnyire szeret irányító szerepben tetszelegni, a nővérével Mimivel ellentétben, aki meg inkább a háttérbe húzódik. Ikrek lévén ez a különbség talán érthető is.
A csengőhang megint megszólal, és lassan sikerül félálomban beazonosítanom, hogy a rémesnarancs fotel felől jön, a tengernyi páratlan zokni által alkotott konstelláció alól.Más is van úgy rajtam kívül, hogy nem akarja kidobni a fél pár zoknikat, amiknek ki tudja merre lehet a párja, hátha egyszer megkerül?Sajnos vagy sem, ezen rossz szokásomtól már nem fogok tudni megszabadulni.A zene nem hagy alább, és kezdem azt gondolni, hogy valaki az én bosszantásomra csörgeti hangpostáig a telefont, mire végre valahára sikerül előszednem a készüléket. Mondjuk azt sem tudom hogy került oda, ahogyan az időérzékemet is elvesztettem egy gázokról és szervetlen gázokról szóló jegyzetkupac olvasása közben. Elmúlt már dél? Ja igen, a tegnapi pizza próbálkozásomat ettem meg. Mézes mentolos kolbászos.A legújabb bolondéria, hogy csináljunk abból kaját, amit éppen fellelünk a hűtőben. Namost az enyém nem éppen szisztematikusan berendezett, sokkal inkább a spontaneitás jegyében vásárolok: aminek szép a cimkéje, meg az ára, azt megveszem. Így lehet, hogy néha rém haszontalannak tűnő holmikat tárolok a frigóban.
A kezemben a készülék még egy dupla leszúrt rittbergert lejt, mielőtt apró ujjaim megragadják és a hívás fogadása felé húzzák a tapifelületet.
-...’lllóóó!- szólok bele a magam számára legelfogadhatóbb emberi hangon, de még messze a beszámíthatónak tűnőtől. Pedig ma nem füveztem. Komolyan. Az utolsó buli két hete volt, mármint ilyen házibulis összeröffenés, ahol vizipipás felelsz vagy mersz-et játszottunk, és én elég sokszor veszítettem.
-Táááárrráá!- elképesztő vehemenciával és hangerővel üvölt bele a másik oldalról Blue.El kell egy kicsit tartanom a fülemtől, hogy a hallásom ne sérüljön maradandóan.
-Csiha, csiha! Megvesztél? Mit ordibálsz?
-Fogadok elaludtál!
-Handikeppre könnyű fogadni. Mi a pálya?
-Este valami?
-Mittudomén! Hol van még az este?
-Hahó, mormota, este hét van ám! Mi van, maradt egy kis csokor zőccség, stikában?
Ez a Blue esküszöm nem normális. Az ember néha jól érzi magát, néha túlmegy valamiféle határon, néha megenged magának ezt azt, és mire pislog kettőt, rásütik, hogy drogozik.Sóhajtottam, és inkább visszanyeltem a megjegyzést, helyette arra tereltem a beszélgetést, amiért ez a nagytudású eredetileg felhívott.
-Na mi legyen akkor este?
-Menjünk a Lokálba.Állítólag karaoke lesz meg két kör ingyen koktél.Azt mondják két új mixer is van, az egyiknek olyan világbajnok segge, hogy eldobod az agyad.
-Nekem legalább lenne mit.
-Hehe de vicces valaki, félkómásan. Tízkor találkozunk a kettes bejáratnál. Kapd össze magad! Ne öltözz ki nagyon, senki nem kíváncsi arrafelé a vörös ír törpékre.
Letettük. Nem akartam kiöltözni, alapvetően amúgy sem szoktam túlzásokba esni. Ahhoz tartottam magam, hogy ha valakinek nem kellek reggel párnagyűrötten, akkor ne kelljek úgy sem, hogy magamra borítom a  Bloomingdale’s parfümosztályát.
Egy tiszta, testhez álló zöld pólót, és egy kanárisárga farmert választottam,meg egy indigókék magas szárú tornacsukát. A hajam szokás szerint összefogtam. Egy kevés szájfény, ami szerintem úgy negyed órán belül már a metrón sem nagyon lesz rajtam, de azért adjunk magunkra induláskor. Végül egy kis gyöngyvirág illatú parfümöt hintettem magamra. Ahogy ujjaim az üvegre simultak kicsit azt hiszem elérzékenyültem. Csak álltam a tükör előtt és anya jutott eszembe, amikor tavalyelőtt az utolsó karácsonyon ajándékozta nekem ezt. Átölelt, ahogyan akkoriban olyan sokszor, és csak szorított….én meg nem értettem, hogy mik nála ezek a szeretetrohamok, és ma már lelkiismeretfurdalást okoz, hogy olyan nagyon szabadulni akartam az öleléséből. Akkor nem fogtam fel, hogy búcsúzik. Évek óta folyamatosan.Utálom az érzést, a hiányt, amit az apró tárgyak okoznak, amik a kezem ügyébe kerülnek. A gondolatok, az emlékek, amiket hurcibálok magammal, és a vidámsággal és a bulival leplezem. Meg a társasággal, mert utálok egyedül lenni. Soha nem is szerettem. Persze zajban is el tud veszni az ember...és ha nagyon magam alá kerülök, olyankor feltűnően sokat nevetgélek olyankor is amikor nincs poén. Ez Freud megfigyelése….és néha megrémít mennyire jól ismer. Veszélyesen jól.Még megrázom magam a tükör előtt, és eszembe jut, hogy ha anya most látna, ilyen letört bilifüle ábrázattal, azonnal zavarna, hogy már itthon se legyek, mert nekem nem áll jól a búslakodás. Tudom….tudom persze, és nem is akarok...csak néha kell. Néha jó.
Az ajtóból visszafordulok és az ablakban mintha még látnám a félhomályban az alakját, ahogy a bordó selyemköntösének kötőjével játszik, és törékeny karjával hesseget, hogy menjek már. Gyöngyöző nevetése halkan fut végig a nappalin és jut el az ajtóig. Megyek már anya...tudom, érezzem jól magam, mert az élet túl rövid ahhoz, hogy mindent komolyan vegyünk benne. Persze ez még nem magyarázza meg azt a rengeteg titkot, amelyet előlem rejtegetett, az egész egész ezüst doboz rejtélyét.Ahhoz még rövidebb volt, hogy megossza velem. Vagy egyszerűen azt gondolta minden úgy jó ahogyan van...ahogyan történt.Én nem vagyok ennyire beletörődő.Nem megy. Örökké kíváncsi voltam és vagyok.Tulajdonképpen az élet is egy nagy felelsz vagy mersz játék, és néha mindkettő kell, hogy teljes legyen. Feleljünk és merjünk! Azzal az elhatározással indulok el otthonról, hogy bárhogyan is alakul, ma nem lesznek határok. Semmiben. Persze fogalmam sincs hogy mi vár rám, de pont ez a szép abban, ha valaki egy estére a totális spontaneitásra szavaz.
Ennek jegyében érkezem a Lokál elé, ahol a kettes bejáratnál egy nagy és vidám kompánia fogad. A felét ismerem, a feléről meg azt sem tudtam eddig, hogy létezik, de nem is számít. Blue magához ölel, és érzem a púder finom illatát az arcán, meg a kék hajának kellemes balzsamját.
Csinos. Mint mindig. És magas. Mint mindig. A melléig alig érek.
-Jól nézel ki, Törpilla! Olyan szép színes vagy.
-Irigykedsz Létra?
Nevetünk. Spontán módon pacsizok össze az ismerősökkel. És persze azokkal is, akiknek a nevét most hallom először. Nem garantálom, hogy meg is jegyzem, főleg ha elkezdek inni, de ha legközelebb is jönnek, tuti előrébb leszünk memóriajátékban.
Lesmárolom Scotty-t. Mindig le szoktam, mert olyan a csókja, hogy felér egy Tesla toronnyal, ahogy beindítja az estét.A csók után nevetve koccoljuk össze a homlokunkat és már perdülök is ki a karjából, hogy elinduljunk végre befelé.
A Lokál Manhattan egyik közepes kategóriájú szórakozóhelye, két utcányira a Central Parktól. Zömében egyetemisták, vagy művészpalánták látogatják, meg állítólag inkongnitóban néhány híresség is, bár én még egyikkel sem találkoztam. Külsőre kicsit talán giccses, legalábbis a banánsárga homlokzattal, és az apró kék csillagokkal a falon, végig azt a benyomást keltve, mintha az éjjeli ég költözött volna ide le. Odabent négy helyiség és egy nagy méretű központi bár rész várja a szórakozni vágyókat. A biztonságiak szigorúan veszik a belépéskori ellenőrzést, és a személyi felvillantása nélkül be sem engednek. Szóval ezen most is átmegyünk, ahogyan a tapizáson is, hogy nincs nálunk esetleg olyasmi, amit nem lehet bevinni. Pech, hogy a S&W otthon maradt.Hehe. Dehogy! Nem vagyok hülye, én bulizni jövök nem balhézni.
Nagyjából tíz perces huzavona után foglalunk el egy tíz személyes boxot, és még egyet mögöttünk a többiek. Blue benyomakodik a sarokba, mellé a testvére Mimi, melléjük Scotty és végül a szélére én. Velem szemben Vér, Nyomi és Lakat.Ne menjünk bel annak elemzésébe, hogy honnan kapták a nevüket, de maradjunk abban, hogy mindannyian jó zsaruk, nyomozók lesznek majd egyszer ha végeznek. Mindannyian egy évfolyamra járunk.
-Na mit szólsz a fekete hajú mixer seggéhez?-hajol át két emberen Blue és megemelgeti a szemöldökét. Én meg csak a szemeimet forgatva húzom közelebb magamhoz a bejáratnál kezembe nyomott ingyen koktél. Bloody Mary.
-Nyuszilány, én még csak a te seggedet láttam mióta bejöttünk, senki másét! Hagyj már levegőhöz jutni!
A zene észvesztő erővel dübörög, majd halkul el, és egy pasas bejelenti, hogy húsz perc múlva indul a karaoke.Egyelőre még magamban meccselem le, hogy elindulok vagy sem. Blue-val tuti, hogy nem. Scottyval sem, mert az utolsó ilyen alkalommal minden refrénnél a fülcimpámat nyalogatta, ami perverz és undorító. Ahogyan a tömeget pásztázom és a pult felé nézve végre én is mustra alá akarom vonni azt a bizonyos mixert, megakad a szemem és egy ismerős alakon.Sok ideig bármulom, talán túl sokáig, hogy ez feltűnjön a mellettem ülő Scottynak is.
-Na mi van? Kit látsz?
-Banyek! Mr Anderson.
Lassan de biztosan felismerem, bár ő is éppen a tömeget nézi, meg hát lehet fel sem ismert, vagy nem tudom, de amikor összetalálkozik a tekintetünk azért bizonytalanul integetek neki. Vagy hülyének néz, vagy tudja ki vagyok. Az utóbbira minimális az esély, de hátha.
-Ki az a Mr Anderson?
Blue kortyol a koktélból és már vágja is rá csípőből.
-Önvédelmet oktat az egyetemen, mint vendégelőadó. Mostanság elég sokszor. Tara imádja az óráit.Szereti ha jól összecsomagolja.
-Idióta! Jó a mozgása a pasasnak, ennyi.
-Ha te mondod!- von vállat Scotty és ennyiben hagyja. Persze nekem is ennyibe kellene, meg hát most őszintén...azon túl, hogy órákat tart nekünk, néha sikerül bucira veretnem magam gyakorlás címszóval, túl sokat nem tudok róla.
-Miért nem mész oda hozzá?Úgy bámulod, mintha most pottyant volna ide az égből. Mint Travolta abban a hülye angyalos filmben.
-Michael.
-Ja, az. Szóval?
-És mit mondjak neki?
-Végre megismerhetem önt...Mr.Andeeeerrsooon.- Blue elmélyetette a hangját, és még a szöveg lassúságával is igyekezte visszaadni Smith ügynök híres monológját a Mátrixból.Mindannyian elröhögtük magunkat.A fejem ráztam, de valahogy mégis visszanéztem a tanár úr felé.De most tényleg, mit mondjak? Meg minek? Lehet vár valakit, vagy valakivel van aki kiszaladt a mosdóba. Mit tudom én. Nem akarok pofára esni.
- Még negyed óráig lehet jelentkezni a karaoke versenyre! Gyerünk!
Szólt újra a férfi hang, aki az előbb is ugyanerre buzdította a tömeget.

Tara Thredson
Diákok
Play by :
Danielle Campbell
Kor :
23
Foglalkozás :
rendőrtanonc, labortechnikus
Hozzászólások száma :
351

Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  EmptyPént. Ápr. 19, 2019 4:14 pm


La La Land
Eláruljam, mit gyűlölök a legjobban New Yorkban? Hogy szinte minden istenverte sarkon egy kocsma van. És azt is megosszam veled, mit kedvelek a leginkább a városban? Azt, hogy szinte minden istenverte sarkon vagy egy kocsma. Ha valakinek, aki még sosem járt a Nagy Almában, le kellene festenem valahogy a metropoliszt, akkor azt mondanám, képzeljen el egy kockát, egy tökéletesen egyforma oldalú kockát: egyik oldala egy felhőkarcoló, másik egy drugstore, harmadik egy bár, negyedik egy neonreklám, és így tovább. Fogd meg ezt a kockát, ismételd meg százszor minden irányban, és íme, máris megkapod New York városát.
Noha nem kedvelem nagy általánosságban az emberek társaságát, attól a bizonyos szükségestől eltekintve, ami a munkához köt, a magányos iszogatást mégsem igazán preferálom. A magyarázatom pedig egyszerűen annyi, hogy a négy fal a kelleténél jobban lekorlátozza az ember mozgásterét ahhoz, hogy nem teljesen józan állapotában a legnagyobb marhaságokat legyen képes elkövetni. Épp ezért ma este szembemegyek az elveimmel, meg azzal a megnevezhetetlen belső kényszerrel, ami elszeparál a homo sapiens fajtájának képviselőitől.
A fényes neonreklám már messziről úgy csalogat, ahogy a virágillat a tavasz mámorától megrészegült pillangót. Kitűnik az éjszakában, még a többi felirat fölött is király módjára uralkodik, narancspiros izzása megvilágítja az alatta elsuhanó autók és emberek sziluettjét. Világom beszűkülő csővé válik: egyrészt a fejemre húzott kapucni zárja le perifériás látásomat, másrészt a fényözön teszi lehetetlenné a minden másra irányuló koncentrációt - miközben sietős léptekkel átkelek az úttesten, felharsan is a fülemben egy türelmetlen vezető hangos dudálása, ahogy a maga passzív-agresszív módján megóv attól, hogy kivasalva végezzem egy jármű kerekei alatt.
A hely ajtaja szinte percenként nyílik ki és zárul be, magába szippantva vagy épp kiokádva az emberiség szórakozásra vágyó, vagy a mámoros befolyásoltság állapotának táborába tartozó egyedeit - ezúttal egy akarok lenni az utóbbiak közül. Ritkán folyamodom az alkohol azon áldásához, amely megajándékoz a feledéssel, ma azonban kivételt teszek: bár az esetek nagyobbik részében nagyobb előnyben részesítem a morfiumtabletták semmi mással össze sem hasonlítható bódulatát.
Belököm a bejárati ajtót, odabiccentek a kétoldalt álló, szekrény nagyságú kidobóembernek, és a félhomályban még éppen csak felsejlő kísértet módjára befelé kezdek sétálni. A hely nem múlja sem alul, sem felül a várakozásaimat: pont olyan, mint amilyennek bárki elképzelne egy bárt. A zene meglehetősen hangos a színpad környékén, ahol párok táncolnak, némelyik olyan eszelősen ropja, hogy széles sugarú körben mindenki eltávolodik a közelükből. Elsétálok a bokszok és asztalok között, a színpadra korlátozódó fények miatt a hely ezen része jóval inkább félhomályba borul: ez, és a fel-fellebbenő cigarettafüst gondoskodik róla, hogy alig lehessen látni az itt üldögélők arcát. Olyan ez, mintha jéghártyán néznék keresztül - amelyet novemberben az utcák pocsolyáiból lehet fölszedni, ha az ember először a széleit repeszti be - és azon követném végig a lépteim nyomán elém táruló látványt. Hullámos, homályos, néhol semmivé foszlik, mégis, a lényeg ott van mögötte.
Elérek a bárpultig, feltornázom magam egy székre, és lelököm fejemről a kapucnit, majd végigsimítom hajamat. Az üvegek csillognak a pultot megvilágító színes fényekben, és már most érzem számban a whisky kipárolgását, a mojito kesernyes zamatát, vagy épp a vodka perzselő égetését.
A színpad felől hangzó zene ütemére dobolok a bárpult fáján, érezve orromban a sör illatát, amely minden helyen, ahol alkoholt mérnek, óhatatlanul és kitörölhetetlenül a fába eszi magát, nézem magam előtt a gyalult deszkában végigfutó ereket - egészen addig, míg egy meglebbenő hajzuhatag ki nem mozdít a néma mélázásból. A váratlan felbukkanása megijeszt, összerándulok, és önmagamra dühödten szorítom össze az ajkaimat. Az isten szerelmére, egy bárban vagyok Manhattan-ben, nem a rémálmaimban. Legalább ebben a világban viselkedhetnék beszámítható módon - mondjuk csak annyira, hogy a kisugárzásommal ne riasszam el magam körül az emberek tetemes hányadát.
- Egy whiskyt kérek, tisztán. Várjon... legyen inkább dupla - adom le a rendelést a pult mögött ácsorgó, kissé unott képű fazonnak, majd az italos poharat kezembe fogva kifordulok a bárszéken, hogy végighordozzam szemem a tömegen. Magam sem tudom, kit vagy mit is keresek éppen, talán egy ismerős arcot, talán egy ma éjjelre való partnert, vagy lehet, hogy tudat alatt csak a tömegiszonyomat szeretném tesztelni, tudja a fene. Mindeközben a zene elhallgat, egy fickó pattan a színpadra, és felgyúlnak a fények az egész teremben. Ebben a világosságban már tökéletesen kivehetőek az emberi arcok - és köztük ismerős vonásokra lelek a sokadalom szkennelése közben. Ha nem tévedek, a fiatal hölgyet, aki épp egy kisebb társaságban ürítgeti a poharakat, Miss Thredsonnak hívják. Néhányszor volt már alkalmam magam alá gyűrni - persze, a tornateremben, a tatamin, kiképzés közben, szigorúan oktatói alapon. Látom, hogy ő is észrevesz, mintha a helyet elöntő fényár felhívná a másikunkra a figyelmet. Ezúttal civilek vagyunk, az egyetem falain kívül, így válaszul az integetésére eleresztek egy vigyort, és felemelem felé a poharamat. Közben fél füllel hallom, hogy a színpadon álldogáló pasas éppen karaoke versenyt hirdet. Azt nem mondom, hogy valaha Grammy díjat kapok majd a kezembe, de szeretek énekelni, bár általában otthon, kizárólag a saját idegrendszeremet tesztelem a hangommal. Ahhoz, hogy ekkora közönség előtt fakadjak mámoros dalolászásra még szükségem van egy-két, vagy akár négy-öt italra. Talán könnyebb lenne, ha nem egyedül kellene égetnem magam a porondon.
~ Megjegyzés ~ Szószám ~zenecím ~ ~

Elias Anderson
Sport
Play by :
Rami Malek
Kor :
29
Foglalkozás :
Ex-rendőr, személyi tréner
Hozzászólások száma :
84

Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  EmptyPént. Ápr. 19, 2019 11:51 pm

Szeretek karaokezni, csak nem tudok. És ez bizony jelentőségteljes különbség ám.Ettől függetlenül sosem mondok nemet, ha éppen arra kerül sor, hogy rommá égessem magam a fél világ előtt. Csak úgy a móka kedvéért.Meg azért, mert éppen ehhez van kedvem. Az önirónia jellemfejlesztő tulajdonság.Stimm?
-Na, odamész?- töri meg az első szemkontaktus alkotta gyönyörű harmóniát Blue hangja. Lakat pesze a sarokban bazsajog mint a tavaszi tubarózsa. Én meg csak vállat vonogatok, miközben a pult túloldalán helyet foglaló tanár urat nézem, és próbálom mosollyal vagy valami hasonlóval üdvözölni.
-’Mittudomén.Várjunk még öt percet hátha csajjal van, aki éppen a mosdóban igazít sminket.Most odamegyek érted, aztán megjelenik tűsarkakon a spiné, én meg dobbanthatok, mert éppen azt a benyomást keltem, hogy ráhajtottam a ma esti lepedőpartnerére.
-Miért, rá akarsz hajtani?
-Hülye vagy? Mr Anderson nem egy bringa, hogy hajtani kell. És különben is, a tanárom.
-Nekem innen úgy tűnik, hogy egy a szórakozni vágyó vendégek közül.De te tudod.
Ennyiben maradunk, meg abban, hogy akár jó a segge a mixernek, akár nem, olyan vadító Bloody Mary-t tud keverni, hogy az embernek a hajszálai is katonás vigyázzba vágják magukat tőle.A fények szinte pofán vágnak, amikor a harsány hangú ürge megint bedobja a vérlázítóan idióta toborzó szöveget, meg a versenyre felhívást, megtoldva azzal, hogy valami wellness hétvége a nyeremény. Nem tudom. Nekem nem nyeremény, ha a szaunában az izzadság kimarja a szemem, szétgyúrják a testem masszázs címszó alatt, mindenféle tengeri trutymákot kennek rám, amiben rém kényelmetlenül, mozdulatlanul kell feküdnöm órákig, és úszkálhatok a medencében, amiben amúgy nem akarnék.Úszni sem tudok. Mondjuk az egészben az óriási gyümölcsös tál ér valamit, meg a hostess fiúk világítóan kék szemei, ahogyan az ember lányára kacsintanak. Na az már wellness! Javítja a közérzetet rendesen.
Újra Mr Anderson felé pillantok, és már játszom magamban a forgatókönyvet, hogy miképp is menjek oda hozzá, mi a fenét mondjak neki. Egyáltalán tegezzem...magázzam...magázva tegezzem, vagy ezt most mégis hogy? Aztán az jut eszembe, hogy ez egy laza közeg, ide szórakozni jön az ember, ahogy valószínű ő is….igaz amit eddig megismertem belőle az óráin az az, hogy nem éppen egy társaság központú ember. Kedves, meg minden, de valahogy nem igazán tudom elképzelni őt mondjuk a mi kis bandánk közepén, amint  Nyomival együtt szívják a mentolos vizipipát és csillámos rózsaszín plüssmajmokról ábrándoznak.
Szóval csak odamegyek, köszönök és megkérdezem mit iszik...valószínű alkoholost. Innen nézve whiskey talán...vagy tea.Mondjuk az utóbbiért jobb helyeken lincselnének, de a Lokálnak az az egyik legjobb tulajdonsága, hogy itt teljesen mindegy mit iszik az ember, csak vevő legyen a jó hangulatra. Bár van aki bánatában issza magát a sárga földig. Ízlés és habitus kérdése a dolog.
Scotty oldalról megböki az oldalam, valószínű egy kicsit elbambultam, vagy túl sokáig bámultam a pult irányába.
-Öt dolcsit rá, hogy csak bámulni fogod egész este és nincs annyi benned, hogy felrángasd a színpadra.
Ez már felér egy vörös posztó belengetéssel és a kis görény tudja is ezt jól, mert úgy vigyorog, mint aki hatost dobott golyóval.
-Tartom és megtoldom még öttel, hogy a ma esti versenyt vele fogom megnyerni. Nem mondom, hogy hangban is a legjobbak leszünk, de hangulatfokozásban mindenképp.-úgy kortyolom le az utolsó véres mariskát, mintha a világ második legdrágább whiskey-je lenne, csakhogy hatásvadász maradjak. A többiek remekül szórakoznak, és tudják, hogy ha valamit a fejembe veszek, akkor azt tűzön és vízen keresztül viszem.
-És mi van, ha csajjal van?- próbálja az utolsó mentőövet bedobni Blue, de ez bizony már késő.Lerakom a poharat, és jól láthatóan indulni készülök, méghozzá pontosan a pult irányába, ahol Mr Anderson még mindig egyedül üldögél.
-Akkor ma este lecsapom a kezéről Neo-t, ő meg feldughatja a kék kapszulát.-a válasz kézenfekvő, és érzékelhető abból a hangsúlyból ahogy mondom, hogy komolyan is gondolom. Persze az igazság az, hogy időnként rettentő hangember vagyok, amit magasztos nagy nekirugaszkodásokkal kompenzálok, és az utolsó pillanatban gyakorta megfutamodok. De a ma este nem ilyen. És még csak most kezdtem inni.
Miközben felé haladok a tekintetem csak annyi időre vonom el az említett úrról, hogy a színpad felé lendítsem az ujjam, jelezve a spílernek, hogy ugyan várjon már kicsit, mert lehet lesz ám még egy páros, akik be neveznek a ma esti versenyre.Negyed óra. Ennyi bőven elég lesz, hogy meggyőzzem a tanár urat, érdemes ma este szögre akasztani a magányt, és velem tartani. Még akkor is, ha nem én vagyok Whitney Huston második reinkarnációja, de még egy nyamvadt templomi kórus második soros alt belépője sem veszett el bennem, ellenben jó hangulatot tudok teremteni. Legalábbis igyekszem.
-Üdv!- lendítem a kezem amúgy Doktor Spock módra, csak az ujjelválasztós mókát hagyom ki, meg azt hiszem kevésbé vagyok vulkáni az apró füleimmel. A hangom is kicsit bizonytalan, de a mosolyom, meg a vidám tekintetem elég meggyőző erő….legalábbis ebben bízok.
-Tara vagyok...Tara Thredson a NYU-ról...izé...maga Mr Anderson….ha jól emlékszem…-basszus, basszus ha itt helyben agyon vernek sem jut eszembe a keresztneve, szóval ezt a részét nem erőltetem, majd megtudom azt is, most egyelőre maradunk annál, hogy magázom. Az úgy mégis udvarias.
-Önvédelmet oktat nekem. Kis csihipuhi, hetente kétszer.- próbálok valamiféle boxolásra hasonlító mozdulatsort bemutatni, ami szerintem inkább idétlen mint hatásos, és nem is kell magam mögé néznem, hogy tudjam, a többiek premier plánból éppen hülyére röhögik magukat. Én közben kézzel és lábbal magyarázok, mutogatva hátrafelé a kezemmel.
-A barátaimmal jöttem….nem tudom, maga egyedül van?- ráncolom egy kicsit a homlokom, amolyan félszeg szerénységgel, mert számomra még mindig nem derült ki, hogy társasága van aki sokáig elidőzik, vagy magányosan érkezett. Mondjuk elég csak azt látnom, hogy egyetlen italt szorongat, és közel távol nincs rúzsos vagy egyéb nőre utaló pohár. De még férfira sem.
Rám mosolyog. Vidám mosolya van, amit leginkább viszonozni szeretne az ember, és azt veszem észre, hogy én meg is teszem.Visszamosolygom rá.
-Épp….az előbb neveztem be a versenyre…-biccentek a fejemmel a színpad irányába, majd gyűjtöm az erőt, a levegőt, minden bátorságot, hogy bevigyem a zsákos három pontost.
-Magával.
Tartok egy csöppnyi szünetet, épp csak annyit, hogy egy minimális reakció időt hagyjak neki, majd előveszem a kampányszövegemet, ha esetleg megpróbálna visszautasítani.
- Tudja a wellness hétvége….kérem!- kell a csudának az a hétvége! Már csak a büszkeségem miatt is...mert nem az az öt dolcsi, hanem, hogy tényleg megnyerjem a fogadást. Persze azért az sem utolsó szempont, hogy Mr Anderson-nak tényleg remek a mozgása, és nem kétlem, hogy velem ellentétben énekelni is tud...meg nem is tudom. Ez egy szórakozóhely, miért ne érezhetnénk magunkat jól?
-Ugye nem utasít el?- próbálom még tovább ütni a vasat, miközben a színpadról a pasas felé pillantok, aki türelmetlenül emeli meg a karját és az ott lévő képzeletbeli órára mutogat.
-Tudom, most így lerohantam magát meg minden…de kééééérreeeemm!- a színpad felé biccentek, ahol a másik segítő éppen a dalok között válogat.
Szóval hogy is indult a mai nap? Tanultam. Sokat, mert hétfőn vizsgázom szerves és szervetlen gázokból. Aztán elaludtam...Blue pofátlanul felébresztett...aztán órákkal később itt vagyok a Lokálban, vállalhatatlanra készülök inni magam, és énekelni akarok az önvédelem oktató tanárommal...akinek...a franc essen bele, még mindig nem emlékszem a keresztnevére.
A pultos megáll előttünk és kérdőn néz rám és a férfira...gyorsan szólalok meg, mielőtt Mr Anderson bármit is mondana.
- Két Gondűzőt keverj ki légyszíves Boris bá’!- idősebb a tag, gyakorlatilag már akkor itt dolgozott szerintem amikor a szüleim agyában én még csak egy pajzán gondolat voltam.Személyit nem kér. Ha nem lenne meg a megfelelő korom be sem engedtek volna.
-Ha eddig úgy érezte, hogy nincs bátorsága, vagy hangja...vagy egyik se, akkor a Gondűző remekül megoldja ezt a problémát. Alapnak mindenképp megteszi.És meg ne kérdezze mi van benne! Addig jó amíg nem tudja!- hajoltam közelebb Mr Andersonhoz és mosolyogva súgtam bele az arcába. Jó illata volt. Valami kesernyés arcvizet vagy parfümöt használ éppen olyan mennyiségben, ami kellemes, de nem bántó. Egy jó pont jár elsőre ezért mindenképp.
Boris hamar elénk teszi a két italt, amiből a sajátomat megragadom és a színpad felé indulok a kezem nyújtva Mr Andersonnak. A fickó onnan messziről a mikrofonját maga elé kapja.
-Meg is van az első duettünk….nagy tapsot a ma esti első fellépőinknek!- egy kisebb reflektor a fényár közepén is ránk irányul.
-És az első számunk….lássuk mi lesz….lássuk!- a monitor mögötte lilásan kezd világítani, majd betük jellennek meg előbb homályosan és egyre kivehetőbben. A tömeg éljenezni, nevetgélni és tapsolni kezd!
-Ez aaaaaaz! Olly Murs és Demi Lovato remek buli indítója az Up!Gyerünk!
A vállam felett visszanézek, kezemben a poharat egyensúlyozom és remélem Mr Anderson követni fog.
Okés, az első öt dolcsit Scotty bukta. A hangulatfokozásban pedig amint beindul a party és fogy a Gondűző nem lesz hiba. De oldódnom kell nekem is mint aranyhalnak a királyvízben.

Tara Thredson
Diákok
Play by :
Danielle Campbell
Kor :
23
Foglalkozás :
rendőrtanonc, labortechnikus
Hozzászólások száma :
351

Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  EmptyVas. Ápr. 21, 2019 7:54 am


La La Land
Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy miért nem kedvelem túlzottan az embereket, nehéz lenne elmagyarázni az okait és az elmém működését. A szociális fóbia leírásásra nem nagyon vannak szavak, és nehéz elmagyarázni olyas valakinek, akinek még sosem volt, és jó eséllyel nem is lesz benne soha része. Normál körülmények között nem ücsörögnék egy bár fényárjának közepén, nem üdvözölnék barátságosan felbukkanó ismerős arcokat, hanem a sarok félhomályában kuporognék, mint egy kárhozott árnyék, és miután leittam magam a sárga földig, egyszerűen belevesznék a semmibe. Csakhogy két napja valami megváltozott. Ez a változás más számára jelentéktelen, említésre méltó sem lenne, számomra egy fordulópont, egy küszöb lehet, amelyen vagy így, vagy úgy, de át kell lépjek, mégpedig úgy, hogy nem sejtem, mi vár majd rám a túloldalán. Két nappal ezelőtt, Adriana Lane segítségével feltettem mindent egy lapra: meg akarom találni azokat, akik engem csaknem egy lövéssel a másvilágra küldtek, és le akarom sittelni a rohadékokat. Persze, egyszer már csaknem ráfáztam a nyomozásra, és ötven százaléknyi esélyem van rá, hogy ezúttal nem úszom meg egy lövéssel, hanem kapok egy kb hat láb mélységű gödröt valamely temetőben. Más nyilván nem értené meg azt a belső késztetést, vagy akár kényszert, amely arra sarkall, hogy rakjak pontot az ügyem végére - igazából én sem értem magamat. A lélek, és az igazságérzet olyan parancsa ez, amely nem tűr ellentmondást. Hát ezért teszem. Ebből kiindulva vagyok ma itt, méghozzá jókedvűen - amolyan carpe diem életérzés ez. Meg persze a két szem Adderall miatt is, amit felírt a pszichiáterem. Talán ezt kellene szednem a morfiumtabletták helyett: egyrészt legális, másrészt valami olyan empátiát, emberszeretetet és lelkesedést hoz ki belőlem bármiféle dolog iránt, amelyre korábban soha nem tartottam magam képesnek. Példának okáért rávigyorgok egy ismerős, vörös hajú lányra, és érdeklődő, kissé talán kaján figyelemmel hallgatom a színpad felől a karaoke verseny felhívását, már előre szánva és nevetve az idiótát, aki majd felmegy rommá égetni magát.
Látom, hogy Gyömbér kisasszony és társasága folyamatosan szkennelnek pillantásaikkal, és ezer dollárt raknék fel rá, hogy én vagyok a téma. A legkevésvbé sem bosszant a dolog, igazából legyezgeti a hiúságomat, még akkor is, ha nagyjából sejtem, hogy nem a Mr. Universe címet szavazzák meg éppen nekem.
Hátat fordítok a tánctérnek egy percre, visszaperdülök a pult felé, hogy sietősen lehajtva az italomat, egy másikat rendeljek, és mikor a tele pohárral kezemben újfent teszek egy 180 fokos fordulatot, döbbenten pislogok az előttem álló lányra. Önkéntelenül is egy játék jut az eszembe, a hunyó, amit kölyökként játszottunk. Egyiknek el kellett fordulnia, számolnia, miközben a többiek igyekeztek közel kerülni hozzá. Random időpontokban a számoló megfordult, akkor mindenkinek szoborrá kellett merevednie, aztán indult a játék elölről, mígnem a számoló megérezte valaki kezét a hátán. Nagyjából így érzem én is magam: Miss Thredson azalatt az egy perc alatt, míg a poharamat újratöltötték, úgy lopakodott hozzám közelebb, mint egy párduc.
- Üdv! - válaszolom köszönésére széles vigyorral, és figyelem a kissé bénára sikerült karmozdulatát, amellyel az üdvözését kíséri. Hm, nekem most valami római légionárus-féle pózzal kéne erre válaszolnom, megnézném az arckifejezését, amit vágna erre. Aztán inkább lemondok róla, mert az Ave Cesar mozdulat erőteljesen emlékeztet arra, amellyel azt az idiótát üdvözölték, aki kirobbantotta a második világháborút, és nem hiányzik, hogy a bár népe meglincseljen. Helyette inkább kíváncsian várom a folytatást, amit Gyömbér kisasszony bemutat nekem.
- Köszönöm Miss Thredson, hogy megállapította számomra is, hogy ki vagyok - jegyzem meg kissé szemét módon szívva a vérét. Nem tehetek róla, a fellépése mondható mindennek, csak kiegyensúlyozottnak nem, bár alighanem már jó pár ital gondoskodik nála a normális viselkedés szabályainak áthágásáról. Mikor aztán már valamiféle légbokszot kezd el produkálni, kénytelen vagyok a szám elé tenni a kezem, mint aki mélyen elgondolkodik valamin, hogy elleplezzem a feltörni készülő röhögésemet. Ami meglehetős nehézségbe ütközik, legfőképpen úgy, hogy látom amint Gyömbér kisasszony háta mögött az asztaltársasága néhány tagja már levegőt sem kap a nyerítéstől, csak könnyes szemmel csapkodnak, mint egy retardált fóka.
- Örülök, hogy civilként, az akadémia falain kívül is találkozunk - szólalok meg végre, mikor már ura vagyok a hangomnak. Tényleg örvendek, mert ennyire jól időtlen idők óta nem szóraztam, mint az ő alig egy perces standup komédiáját látva. - És igen, egyedül vagyok, bár azt hiszem, maga erre már pontosan rájött - teszem hozzá mosolyogva. Látom, hogy az előbbi pár másodpercben szeme végigszkennelte a pultot, és nem talált olyan poharat, amely közel lenne hozzám, vagy amely azt jelezné, hogy egy nőnemű lény is van a társaságomban. Elégedetten könyvelem el magamban, hogy kis bénázás ide vagy oda, de Gyömbér kisasszony okos lány.  Azt meg remélhetőleg nem hiszi, hogy valami pasival töltöm itt az időmet.
- Nos, ami a versenyt illeti, kíváncsian várom a produkcióját, Miss Thredson - válaszolom, gyanúsan remegő szájjal. Már előre elképzelem, mit fog művelni odafenn - az előbbi jelenetből kiindulva felettébb szórakoztatónak ígérkezik. Hogy leplezzem a torkomat fojtogató és kitörni készülő hahotázást, beleiszom a kezemben tartott whiskybe, amikor is egy olyan szó hagyja el Gyömbér kisasszony száját, hogy akaratlanul is félrenyelek, és köhögve, könnyezve, levegő után kapkodva igyekszem rájönni, hogy ő szórakozik-e velem, vagy a hallásom.
- Hogy micsoda? - bámulok rá, mikor képes vagyok megszólalni végre. Úgy meregetem a szemeimet, mintha legalábbis azt jelentette volna be, hogy a Millenium Falcon leszállt odakinn a parkolóban, és Han Solo meg Chewbacca alkotná az első duett két résztvevőjét. Néhány másodpercre minden egyes gondolat elillan a fejemből, mintha csak a MIB neutralizálójába néztem volna bele. Képes volt benevezni egy karaoke versenyre.... ENGEM? Vagyis, egészen pontosan megfogalmazva, KETTŐNKET? Ez csak valami agyrém lehet.
Nem, nem az. A színpadról türelmetlenül integető pasas, meg Gyömbér kisasszony kérlelő nyígása legalábbis ezt tudatosítja bennem. Azon kapom magam, hogy énem egyik része tényleg szeretne felmenni a színpadra, és kiüldözni a bár népét a világból a dalolászásommal, énem másik része pedig sikítva rohanna világgá, Elias Anderson alakú lyukat vágva a bejárati ajtón. Aztán a józan tudatot legyőzi bennem az alkoholmámor, és olyas valamire adom a fejem, amit 24 órával ezelőtt még elképzelhetetlennek tartottam volna: engedem, hogy a kezem összekulcsolódjon Miss Thredson apró markával, és egy újabb ital - micsoda, Gondűző? - társaságában felbaktatok a színpadra. Közben már kiderül, mit is kell odafenn előadnunk. Még jó, hogy a rádióból ismerem a dalt, bár lehet, hogy egy-két helyen puskáznom kell a szöveget. Egye fene, ez a legkevesebb.
Űzzünk hát gondot! Egy húzásra bedobom a kezemben szorongatott koktélt, majd a színpad szélére teszem a poharat. Addigra már egész valónk fényárban úszik, és szép tömeg gyűlik a színpad elé. Az elé a színpad elé, amelynek a talaja az újabb koktéltól mintha némileg ingataggá válna néhány pillanatra.
Még mielőtt megszólal a zene, és teljesen elcsitul a zajongás, Miss Thredson füléhez hajolok.
- Egyébként tájoztatásul közlöm, hogy a nevem Elias, és nem vagyok a tanára - vigyorgok rá, aztán felhangzanak az első ütemek, én pedig úgy vetem bele magam a dallamokba, mint úszó a medence vizébe. Nem állítom, hogy én lennék az új Freddie Mercury, de azért nem olyan vészes a dalolászásom, hogy mindenki fülét befogva meneküljön - és őszintén bevallom, hogy élvezem a dolgot, és az egész helyzetet. Miss Thredson alighanem boszorkány, ha képes volt sacc per kb két perc alatt elérni nálam olyat, ami másnak egy élethosszig tartó könyörgésbe telt volna. Sőt, azt is merészen kijelenthetem, hogy Gyömbér kisasszony egy bűbájos boszorkány. Lássuk, hogy a varázsereje a hangjára is vonatkozik-e.

~ Megjegyzés ~ Szószám ~zenecím ~ ~

Elias Anderson
Sport
Play by :
Rami Malek
Kor :
29
Foglalkozás :
Ex-rendőr, személyi tréner
Hozzászólások száma :
84

Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  EmptyVas. Ápr. 21, 2019 10:26 pm

Néha rémes mennyire nagy arc tudok lenni a semmire, és időnként még huszonegyre is lapot húzok. De ilyen dolgokban már nem változom, meg őszintén szólva nem is akarok. Alap, hogy ha buli van akkor nem leszek annak gyilkosa, és minden baromságba belemegyek csak azért, hogy a hangulat kellően a tetőfokára hágjon. A barátok, haverok úgy ismernek, mint a vöröske aki ritkán mond nemet, de akkor az erősen nem….azért mindent én sem vállalok be, mint mondjuk Lakat. Ő az a fajta aki egy jó tequiláért fogadásból hagyja magát bucira pofozni. Én egy jó tequiláért legfeljebb többet vagyok hajlandó fizetni, bár nem...még azt sem.Ha szépen nézek, meghívsz?
Néha keresem a kihívást, és meglepő, hogy milyen helyzetekben jön egyenesen bele az arcomba. Mert vidám emberek között viháncolni nem nagy meló, de egy olyan fazont, aki alapjáraton is egy komplett citromültetvénybe harapott, már kihívás felvidítani. Persze nem azt mondom, hogy a hely általam önkényesen kinevezett Neoja ilyen lenne, de az látható és érzékelhető a testtartásából, vagy abból ahogyan a szemkontaktus ellenére is tartotta a mosolygós háromlépést nem éppen központi figura. Nem problem ez, nem lehet mindenki felhúzva mint a rugós bicska, szóval azt akarom makogni, hogy bizonyos embereket másképp kell megközelíteni. Ami persze elméletben baromi jól hangzik, de a gyakorlatban kivitelezve azért már nem ennyire kerek.Nekem azért volt egy elképzelésem, hogy mennyire rohadtul menő módon, és mennyire überszexi külsővel fogok érvényt szerezni a meghívásnak, és felrángatni magammal Mr Andersont a színpadra - dögöljek már meg, hogy a keresztneve még mindig nem jut eszembe, hát lepaszírozom az agyam menten-aztán persze a kivitelezés már nem a terv szerint zajlott. Sikerült magamból komplett hülyét csinálnom, de legalább láttam mosolyogni. Na haladunk kéremszépen. Még két ilyen hülye megmozdulás, és nevetgélni fog. Jóóóó aláírom, hogy ebben nagy szerepe lesz majd az est előrehaladtával elfogyasztott italnak is, remélem nála is, de ez már részletkérdés. Fű az most nincs nálam. Nem azért mert...na szóval nem azért mert megtértem volna, hanem mert a bejáratnál a morci Dwayne Johnson imitátor úgyis elkobozta volna, mondván, hogy drogokkal nem lófrálunk a Lokálban. Mondjuk nem fogom ezredszer is elismételni, hogy a zöldike normális keretek között gyógyszer, mert gyaníthatóan nekem van erősebb kémia ismeretem, nem neki, de ennyiben hagynám úgyis a dolgot. Nem ecsetelgetem. Az ilyenből még azt is kinézem, hogy keveri a hipót a sósavval. Nem a klotyóban, hanem a whiskey-s pohárban.Lapozzunk!
Az első oltást beviszi nekem, én meg csak tovább vigyorgom, mintha Jokerre festették volna a szám, és nem tudom abbahagyni.Hát jah, szeretem az első másodpercekben tisztázni a szerepeket. Mondjuk gondban lennék ha ez egy jelmezverseny lenne, és én ceruzának öltözöm történetesen, akkor nem tudom, hogy mi lenne Mr Anderson. Radír? Vicces lenne talpig gumiban.Nem, azt hiszem nem is gondolom tovább a dolgot, mert időnként roppant meredek a fantáziám. A szája elé tett kezét figyelve arra gondolok, hogy köhögni készül, vagy kiköpni a koktélból a cseresznyemagot, vagy éppen rajtam röhög diszkrét módon. Vagy a három együtt. Köhögve röhög rajtam, miközben kiköpi a cseresznyemagot. Nem,ez elég hülyén hangzik, maradjunk abban, hogy rajtam nevet. A szemei a keze felett egészen derűsek, és én is vele mosolygom...valahogy erre késztet. Szerintem többet kellene mosolyognia, nagyon jól áll neki, és ha ebben segíthetek….tááádááám itt vagyok, nem futok sehova. Legfeljebb a színpadra vele.
Bólogatok serényen, hogy igen ilyen logikai zseni vagyok, hogy rájöttem valóban egyedül van, persze arról nem szólok egy szót sem, hogy mennyire ráparáztam korábban arra, hogy mégsem, és emiatt nem is jöttem ide előbb...és amúgy sem jöttem volna, ha Scotty nem húzza az agyam azzal, hogy nem merek, mert én igenis merek...csak még mindig azon kattog az agyam, hogy normál hétköznapokon ő egy óraadó tanár. Mondjuk igaza van Blue-nak abban, hogy ő is egy sima ember, aki szórakozni jött ide, meg kiengedni a gőzt, jól érezni magát. Na de egyedül? Ez azért szöget üt a fejemben, de jólnevelt gyerek lévén nem ezzel fogok rögtön kezdeni. Ha esetleg tovább jutunk a dalolászásnál és beszédbe elegyedünk a sokadik Gondűző után, lehet lesz annyi bátorság bennem, hogy konkrétan rákérdezek. Mert magamat ismerve rá fogok. Szókimondó vagyok, és néha előbb jár a szám mint az agyam, emiatt aztán időnként nagy gondba keveredek. Például pofára ejtenek, és egyszerűen elhajtanak a fenébe. Én meg okosabb lehetnék olyankor, ha látom, hogy alapból vesztes menet inkább bele se mennék.
Vicces amikor közlöm vele, hogy ő lesz a ma esti duett partnerem, és bizony ne kívángasson sok sikert, mert abban vele is osztozni szeretnék. Félrenyeli még az italát is, és úgy bámul rám, mintha nem lennék teljesen normális. Lehet nem vagyok az, lehet tényleg hülyeség ez az egész, és nem kellene lejáratni magunkat, de az efféle negatív majdhogynem másodpercnyi depizések gyorsan elszállnak, és nem gondolkodom tovább azon mennyire baromság volt belevágni. Vissza már tuti nem fordulok, szóval ha nem jön velem, akkor egy random embert fogok felrángatni, de hogy én ma itt és most énekelni fogok az hétszentség!
Boris bá’ és a zseniális piája azonban segít, meg az is, hogy a mancsomat, amit felé nyújtok elfogadja, így kéz a kézben vonulhatunk fel a színpadra, hogy úgy megsenderítsük itten a jónépet mint a sicc! Azért rendesen kamillázom, amikor egy húzásra lezavarja a Gondűzőt. Ilyet sem sűrűn láttam még, és tekintettel arra, hogy mi minden van benne, nem sok ember lenne erre képes. Újabb jó pont Neonak, ha így haladunk akkor ma este az italozásban is szentté fogom avatni. Mert ahogy megszorongatja az embert a tatamin az biztos, hogy furcsa gondolatokat ébreszt egy olyan hormonokban tobzódó csajban, amilyen én is vagyok.
A fickó a színpadon teljes harci lázban ég.Úgy konferál fel bennünket, mintha a következő Grammy esélyesei lennénk, pedig ha meghallja a hangom azt is megbánja, hogy épek a hallójáratai.
A társaságom nagy része odajön a színpad elé, mert onnan akarják látni mit produkálunk. Blue megemeli felénk a poharat, Scotty hülye szivecskét rajzol a levegőbe és felém lövi, mint a csupaszseggű Ámor gyerek. Lakat éppen a rasztáit igazgatja. Vér pedig Nyomi vállát ölelgeti és a sarok felé mutogat. Egy pillanatra nézek csak abba az irányba és látom, hogy egy tízpontos bigét akarnak felszedni az én drága Nyomi haveromnak. Hajrá! Ez a srác hamarabb kerül intim kapcsolatba egy piszoárral arra a fél percre, mint egy ilyen csajjal.
Épp fordulok vissza a zene első taktusaira, amikor a fülcimpámat megcsiklandozza Mr Anderson lehelete és a hangja is eljut hozzám.Azta búbánatos mindenit! Elias!Az E betű megvolt, csak nem jött a nyelvemre. És nem a tanárom? Visszasandítok rá, és már kérdezném, hogy akkor micsoda? A mókuskám? De erre már nem kerül sor, mert a monitoron megjelenik az első verse, amit persze a pasas kezd, szóval Elias az akinek indítania kell. A rend kedvéért, miközben gőzerővel buccogok a fejemmel a zene ütemére meg is bököm amikor be kell lépnie. Tátogom is vele a monitorról a szöveget, és ha kell akkor bele is nyekergem. A tömeg persze nevet, és nem annyira a produkció zeneiségét, sokkal inkább az előadásmódot díjazza. Még riszálok is, meg próbálom poénra venni az egészet, mert az ilyesmit csak így lehet. Ez buli, nem pedig valami stúdiófelvétel.
Mikor az én részem következik Scotty füttyögni kezd, Lakat pedig felüvölt a színpadra, hogy
-Nyomjad neki Tara! Küggyed meg rendesen!
És hasonló elmés rigmusokkal szórakoztat, én meg csak kínosan röhörészem, végül leintegetek neki, és szólnék, hogy kussoljon már be, de erre nincs lehetőség, mert az én részem következik. Átvedlek Demi Lovatoba, és olyan átéléssel énekelek, ahogy ő szokott. Mintha minimum Desdemona nagyhalálát adnám elő csak kevésbé drámai környezetben. Ez a csaj amúgy is mindig így énekel. Görcsöl mint aki hashajtót szedett.
Mikor megint egy zenei rész következik akkor jutok végre oda, hogy valamit reagáljak Elias korábbi megszólalására.
- Tájékoztatásul közlöm, hogy az én keresztnevem Tara és én sem vagyok a tanára. Ebben hasonlítunk. Másban is vajon?- nevetem el magam, miközben eddig a kezemben szorongatott Gondűzőt én is lehúzom. Mármint a maradékot, mert én azért nem iszom ezt olyan gyorsan.Blue közben hoz még egy kört belőle, és az egyiket felnyújtja a színpadra Neonak a másikat nekem. Én elveszem az enyémet.Nincs sok idő, mert már folytatódik is tovább a zene...megint a férfi jön. Tisztára mint a szex: hol ez van felül, hol az. Hehe!

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Tara Thredson
Diákok
Play by :
Danielle Campbell
Kor :
23
Foglalkozás :
rendőrtanonc, labortechnikus
Hozzászólások száma :
351

Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  EmptyHétf. Ápr. 22, 2019 10:30 am


La La Land
Ha valaki 24 órával ezelőtt azt mondja nekem, hogy egy általam alig ismert lánnyal, egy bár színpadán, közönség előtt fogok duettet énekelni, szívből jövő hahotával röhögöm képen az illetőt, vagy esetleg azonnal elmeorvost ajánlok neki. Pillanatnyilag viszont úgy érzem, miközben kéz a kézben követem Miss Thredsont a színpadig, hogy nekem van szükségem elektrosokkra, mert alighanem eljött az a pillanat, amitől az elmúlt egy év alatt mindig is rettegtem: megbolondultam, és nem vagyok ura a tetteimnek. Nem igazán tudnék válaszolni a kérdésre, miért is engedelmeskedem a gyengéd erőszaknak alig fél perces nyaggatás után, de a lista elég hosszúra rúghat, ha boncolgatni kezdem: van ebben némi alkoholmámor, egy csipetnyi "carpe diem" érzés, na és persze egy szép adag Gyömbér kisasszony bájából is, amelynek szerintem nincs férfi, aki ne akarna engedelmeskedni. Legyen hát, amit ez a kicsit őrült nőszemély kíván tőlem, elvégre életem 28 éve alatt nekem sem kell mindig - ahogy néhányan fogalmaztak engem illetően - homloktól seggig karót nyeltnek lennem, és néha engedhetek az olyan észbontó idiótaságnak is, mint amit per pillanat teszek.
Ez a néhány gondolat az alatt az idő alatt fut át a fejemen, míg a színpad felé igyekszünk, és felsétálunk azon a pár lépcsőn, ami kissé a többiek feje fölé emel bennünket. Mázli, hogy néha az autóban, vezetés közben rádiót hallgatok, mert különben beégnék, és fogalmam sem lenne róla, miféle dalt is kaptunk, hogy - egyesek reményei szerint - beindítsuk vele a bulit. Nem szoktam sűrűn zenét hallgatni, ha mégis, akkor ragaszkodom azokhoz az ezer éves dalokhoz és bandákhoz, amelyekkel a szomszédaimat őrületbe kergetem, és mocskosul nem zuhanok bele a mainstream árjába. Ha mindenki ugyanazt ismeri, ugyanúgy öltözik, viselkedik, ugyanazokkal a telefonokkal és kiegészítőkkel virít, ugyanazt a zenét hallgatja, hol van abban az egyéniség? A világ egy pöcegödör, sőt a pöcegödrök olvasztótégelye. Lehet, hogy ha felbukkanunk a felszín fölé, akkor is vastagon borítja a fejünket a szar, de legalább kiemelkedünk a lent lévő tömegből és átlagból. Végeredményben így is lehet a dolgot nézni, nem?
Megkapjuk a mikrofonokat, én meg lehúzom az italomat, hogy kissé elérzéstelenítsem vele az agysejtjeimet. Aztán még mielőtt a dal kezdődne, odahajolok Gyömbér kisasszony füléhez, hogy megosszak vele egy apró, mégis lényeges információt, és megcsapja orromat az illata. Egy pillanatra önkéntelenül is lehunyom a szemeimet: nem tudom miért, de egy virágos mező jut erről az eszembe, egy nyári rét közepén, az aranyló mézként csillogó napsütésben, kéklő ég alatt, madárcsiripeléssel körbevéve. Vonzó ez a képzelet, olyannyira, hogy szeretnék belemerülni, de a kezdő ütemek és dallam visszaránt a valóságba, és a színpadra - jó lenne a dalra koncentrálnom, főképp a szövegre, mert kétlem, hogy a lalalázás meg a hümmögés kielégítené a szórakozni vágyók igényeit.
A saját részemet egy-két apró bakival letudom, és láss csodát, nem dobáltak meg sem kajamaradékkal, se poharakkal, szóval elkönyvelhetem, hogy ezek szerint annyira nem is vagyok rossz. Közben Miss Thredson asztaltársasága a színpad elé fúrja magát, és hangos bekiabálásokkal tarkított röhögéssel biztatják barátnőjüket, én pedig kíváncsian várom milyen is lesz, ha Gyömbér kisasszony is dalra fakad.
Erre nem is kell sokat várnom, és az első reakcióm a döbbenettel kevert borzadály, és ahogy látom, ezzel nem vagyok egyedül. A reflektorfények ellenére elég jól belátni a közönséget, az első sorokból csupa kikerekedett szem, meg WTF pillantás sugárzik a színpad felé, de még a hátul állóknak is torzul a feje rendesen, egyedül Miss Thredson asztaltársasága röhögcséli végig a produkciót. Még jó, hogy van időm összeszedni magam, mert ha meg kéne szólalnom, csak keresném a szavakat, a produkció ugyanis minden képzeletet felülmúl. Vagy alul. Megpróbálhatnám leírni ezt a visítással kevert vernyákolást, de azt hiszem ezt nem lehet elmondani, ezt hallani KELL. Produkció első fél percében röhögőgörcsöt kapok, fenomenális az egész, mert ha ezt így minden változtatás nélkül benyomnák egy paródiaműsorba, tökéletesen megállná a helyét. Az eltalált hangok száma már lassan mínuszba megy át, és az egészet Gyömbér kisasszony még megfejeli valami bizarr kígyómozgásos koreográfiával, esküszöm, én imádom ezt a csajt. A tulaj helyében minden estére leszerződtetném, mert azonnal megnyomná az italfogyasztási szokásokat a csehóban. A magam részéről annyira nem zavar a hangja, de lehet hogy csak azért, mert az első tíz másodpercben lyukat fúrt a dobhártyámon.
- Gyerünk, biztassuk a művésznőt! - kiabálom a mikrofonba, és lassan a közönség is kapcsol, vérkomoly helyett poénra veszik a figurát, tapsolnak meg táncikálnak, én meg felveszem a fordulatszámot, és ha már szerelmes dal, odalépek Miss Thredson elé, fél karommal átfogom a derekát, és szemébe mélyedek, hagy legyen már köztünk valami kémia is. Vagy akár egy laboratórium. Ami engem illet, elég nehéz röhögés közben énekelni, de valahogy majd csak megoldom a dolgot. Azt elkönyvelhetem, hogy nem mi leszünk Sonny Bono és Cher reinkarnációi, de részemről remekül szórakozom. Aztán az utolsó refrénnél, a második felhajtott Gondűző hatására már teljesen elengedem magam, meg a hangom is, akárcsak Gyömbér kisasszony. Mikor elhalnak az utolsó dallamok, kitör az elementáris erejű taps, bár nem veszem készpénznek, hogy nem a befejezés miatti megkönnyebbülés miatt.
- Nagy tapsot az első párosnak! - kiabálja a közben színpadra visszakecmergő pasas, és leterel minket, legalább olyan sietséggel, mintha félne, hogy újrázni akarunk. A közönségnek bejöttünk, ez a lényeg, mert szakadatlanul tapsolnak, és röhögcsélnek.
- Hát ez zseniális volt - lép oda hozzánk Miss Thredson társaságának egyik tagja, szőke haját igazgatva, de úgy vihorászik, hogy egy haverjának kell tartnia, hogy megálljon a lábán. - Esküszöm, ezt ki kellene adni cd-n - teszi hozzá, belőlem meg közben kitör a kontrollálhatalan nyihogás.
- Aki azt valami csoda folytán megvásárolná, egész komoly tömegpusztító fegyvert tartana a kezében - jegyzem meg, és csak most veszem észre, hogy fél karommal még mindig Gyömbér kisasszony derekát ölelgetem, gyorsan elengedem hát, még mielőtt kapnánk néhány erre vonatkozó megjegyzést is. - Én kimondottan jól szórakoztam. De komolyan. Talán visszaemlékezni sem tudok rá, hogy mikor éreztem magam ennyire jól utoljára - bólogatok. - Igazán folytathatnánk, nem? - fordulok Miss Thredson felé. - Mit szólna a társaság egy üveg pezsgőhöz? Mindenki a vendégem - biztatom őket, mire lelkesen felüvöltenek, én pedig Gyömbér kisasszony felé fordulok.
- Nem bánod... Tara? - kérdezem, első ízben lépve át a hivatalos távolságtartást, keresztnevén szólítva őt.

~ Megjegyzés ~ Szószám ~zenecím ~ ~

Elias Anderson
Sport
Play by :
Rami Malek
Kor :
29
Foglalkozás :
Ex-rendőr, személyi tréner
Hozzászólások száma :
84

Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  EmptyKedd Ápr. 23, 2019 2:32 pm

Jó, én nem azt mondom, hogy olyan hangom van amire egy komplett fiú kollégium maszturbál hajnal kettőkor kórusban, de azért nem is hiszem, hogy teljesen rossz lennék. Pedig amúgy de. Ám az ember saját magát mindig másképp hallja. Mert én meg vagyok róla győződve, hogy jobb vagyok mint az eredeti, de a reakciókból ítélve maximum a szórakoztatásban vagyok jobb. Mellettem Elias úgy nevet, hogy majdnem lecsúszik az újabb belépőről, én meg csak viháncolok, nyakam behúzom, amúgy idiótán elnézést kérve a fülsértő előadásmódért.
A haverok falkába verődve szenvedik végig az előadásom, és amikor a duettpartnerem következik, na ő megkapja a maga tapsát rendesen. Jó persze a szövegben elég sokszor megbotlik, és valami lalával kompenzál, meg javít de a hangja elviszi a hátán a teljes produkciót helyettem is. Én sem maradok el a biztatásban, ahogyan ő sem tette velem, és a kezem a magasba emelve biztatom a lent ácsorgókat.
- Kezeket fel! Gyerüüüüünkkk adjátok a ritmust ennek a pacsirtának!- és ránevetek Eliasra még biztatóan kacsintok is, hogy csak csinálja, szórakoztassa a tömeget, a nap végére úgyis elfelejtik amit láttak, de a pillanatnyi szórakoztatás rendesen felcseszi mindenkiben a jóleső adrenalint. Na ezért járok én ilyen helyekre. Fontos, hogy az ember eleressze időnként magát, mert a fejében a mindennapokban termelődő gőz, idegbaj és ezek kombinációja ha nem csapoljuk le ilyen elmebajos megnyilvánulásokkal, idejekorán agyvérzéshez vezethet. Ha én valamibe belepusztulok akkor az a túlpörgés lesz tuti, de talán majd egyszer ha idősebb leszek, meg komolyabb - hehe leszek én egyáltalán komolyabb?- akkor lassítok valószínű kicsit. De megváltozni tuti nem fogok senki kedvéért.
Ha lassan is de tudatosul bennem, hogy valamikor a dal felénél, vagy már előbb Neo keze a derekamra vándorolt, és egy futó pillantással nyugtázom, majd a kezem a derekamon pihenő kezére simítom. Ez most így jó, vagy sok, vagy mi a francot csinálok? A második Gondűző hatására azonban elfelejtem a legelső pillanatokban keletkezett minimális aggodalmat, hogy ő a tanárom...na nem, az előbb közölte, hogy nem az! Mi a francot pörgök még mindig ezen? Élvezzem már kicsit a helyzetet. Meg különben is….szinte az első szóra idejött velem, és úgy vigyorog a színpadon mint a vadalma. Jó jel, hogy aki nemrég még az italát szorongatva szkennelt a pultnál egyedül, most itt kornyikál velem, és hagyja, hogy a tömeg folyamatosan biztassa. Blue még csókot is dob Elias felé a tenyerével, és a kezét a magasba lendítve a feje felett csápol neki. Vér valami magánpogót mutat be a tisztelete jeleként, miközben Nyomi katonásan gyalogol egy helyben. Neki ez a tánc. Nála már ez is sok időnként. Ő ugyanis meg van győződve arról, hogy az a tánc amit mi csinálunk egy szexuális előjáték nyitánya, és tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy az egész este végén az ágyban kössünk ki. Ami hülyeség. Nem kell feltétlenül az ágy. Egy jacuzzi is tutikirály! Szóval Nyomi csak akkor táncol ha tényleg meg akarja dugni a csajt. De olyankor belead apait anyait.
A zene közben időnként még rá is játszok az egészre, és élvezem, hogy Elias egyre jobban felszabadul. Persze ennek köze van a szintén két Gondűzőhöz, meg nem tudom mivel alapozott még meg a ma estére. Remélem nem Váliummal, mert akkor totál filmszakadás lesz reggelre. Tudom.Jártam már így. Most azonban emlékezni akarok erre az egészre. Szar érzés amikor elkap valami rossz egy másodpercre, és belegondolok, hogy azóta még jobban felpörögtem mióta anya nincs. Carol szerint így próbálom a hiányát valahogyan tompítani, én meg állandóan lehurrogom, hogy elég már ebből a lelkizésből, nincs nekem semmi bajom. Persze van. Csak hazudok, mert így könnyebb, és különben sem akarok állandóan ezen rugózni, mert belehülyülök. Éppen elég volt az egész költözés, a holmik átválogatása, és egyáltalán...szeretném már lezárni...mondjuk Carol nem akad le a témáról és olyankor jön azzal, hogy beszéljek róla, meg meséljek anyáról, de az igazság az, hogy nem akarok. Sem mesélni, se beszélni, nekem ezt egyedül kell megoldanom. Az ezüst doboz rejtélyét, az egész életemet, mindent, amiben jelenleg vagyok. És az bizony egy jó nagy kutyulék. Önkéntelenül megszorítom egy másodpercre Elias kezét, mintha kapaszkodnék, aztán megrázom a fejem, és a szorítás enyhül, majd nevetgélve integetek a lentieknek. Valami hülyegyerek a színpad alját csapkodja jókedvében, meg szerintem már nem is szomjas annyira...de nekem semmi bajom vele...amíg a berendezés és az emberek egyben maradnak.
A töpszli Lennister utánzat lekeveri a zenét, miközben felharsan a taps, és mi lekecmergünk a színpadról. A többiek odanyomakodnak, és Blue lelkendezik, Elias meg még adja is alá a lovat. Megbököm a pasas oldalát.
- Mi az, hogy tömegpusztító? Kikérem magamnak. Én isteni voltam. Csak ott kullogott a nyomomban, sehol nem volt hozzám képest.- seprem le a vállamról a képzeletbeli pihéket, de persze már el is nevetem magam, és a fejem egy másodpercre Neo vállára hajtom, majd Nyomi kezd bele valami magasröptű elemzésre arról, hogy melyikünk volt a jobb, de Lakat hátulról tarkón vágja.
- Pofa be haver! Nem kell a mélyelemzés. Kurvajók voltak és ennyi!
Hát igen. Lakat az egyszerűség híve. A neve is innen van. Egyszerű a működése mint egy szimpla lakatnak.
- Folytatni? Hát nem tudom...nem tudnak annyit fizetni, meg különben is, nem szabad túlhúzni a dolgokat, mert elvesztik a varázsukat.
- Milyen Kaffka lettél hirtelen!- Vér hangja egyenesen szarkasztikus, de neki még ez is jól áll, hogy pusztuljon bele.
- Kaffka nem filozófus volt, te nagyon hülye, hanem író. Jézuuuusss, el ne mondd Mr Ratber-nek, hogy ennyire idióta vagy, mert visszazavar a gimibe.- forgatom a szemeim és visszafordulok a ma esti duettpartnerem felé. Hogy még mindig ölelget az engem abszolút nem zavar, sőt most már én is ráteszem a kezem a derekára.
- Pezsgőőőőőő!- visítja el magát Blue, és kis híjján rajtam keresztül ugrik Elias nyakába. Én meg csak elkerekedett szemekkel nézem a varázshajú gyönyörűség akcióját.
- Hát, most tudnék erre nemet mondani? Ezek meglincselnek!- nézek vidáman Eliasra miközben megvonom a vállaim, és intek a fejemmel a többiek felé, akik már gyakorlatilag ingyenélő módjára csaptak le az ingyenpiára. Kivéve Scotty, aki mellettünk lépdel, és kissé bizalmatlanul fürkészi Mr Andersont. Látom ám, hogy nem tetszik neki, és azt is, hogy a ma estére más tervei voltak. Ami azt illeti nekem, is de ezt pörgette ma a szerencsekerék ezt kell szeretni. Menjen és szedjen fel valakit, mit bánom én...ha kell még a kecót is odaadom neki.
- Ne puffogj már baszki! Mi bajod?- súgom oda a pult felé haladva Scottynak, aki csak dunnyog magában valami olyasmit, hogy mit ölelget ez a tag, és különben is...meg tököm tudja, se füle se farka érveket sorakoztat fel.
- Nyugi már! Érezd jól magad mint mindenki!
A kiszolgálás gyors, és a pultnál mindenki kap egy-egy pohár pezsgőt, ahogy azt Elias ígérte. Én az enyémmel felé fordulok, hogy amúgy tök romcsi módon koccintsunk arra a fergeteges produkcióra amit a szinpadon nyújtottunk.
- Igyunk a ma estére, meg a folyatásra ami még nem tudom mi lesz de egy ilyen erős kezdés után már bármi lehet...és igyunk a...mittudomén igyunk mindenre ami jó, meg arra is ami nem jó, mert az még jó lehet egyszer, meg igyunk...úgy bármire. Kurva jó beszédet tudok mondani mi? Ja a retorika nem az erősségem. Vagy de, csak nekem másképp.- tartom a poharat és vidáman nézek a szemeibe, amik azóta mosolyognak, hogy olyan törvénytelenül vernyákoltam a színpadon.A poharam nekikoccolom az övének, ha hagyja, és most kezdek valami olyasmit kérdezgetni, amihez alapjáraton semmi közöm, de kíváncsi gyerek vagyok, na.
- A feleségét és vagy menyasszonyát, barátnőjét hol hagyta? Vagy itt van mind a három, csak a mosdóban tobzódnak?- veszem viccesre a figurát, meg egy kicsit pofátlanra is, de arra talán már rájöhetett, hogy ha egyszer belelendülök akkor nehezen állok le. Majd. Később.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Tara Thredson
Diákok
Play by :
Danielle Campbell
Kor :
23
Foglalkozás :
rendőrtanonc, labortechnikus
Hozzászólások száma :
351

Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  EmptyPént. Ápr. 26, 2019 6:25 pm


La La Land
Jöjjön hát a nóta, Olly Murs és Demi Lovato Up-ja lesz, nem mondom, erős vállalás, az elején mintha maga Miss Thredson is azon gondolkozna, hogy nem lenne-e jobb inkább elszavalni ezt a zeneművet. De nem, önfeledt dalolászásra fakad, a szemem pedig önkéntelenül is a közönséget kezdi fürkészni - azon sem lepődnék meg, ha megjelenne két hivatalos öltözetű CIA-ember, egy felvevőkészülékkel a kezükben: ezt a produkciót Guantanamón is alkalmazni lehetne, vagy akár a földteke keleti oldalán, különféle önkényuralmi rendszerekben, hatásos kínzóeszköz gyanánt. Persze ügynökök nem szoktak felbukkanni olyasféle helyeken, mint a Lokál, így háborítatlanul befejezhetjük a duettünket, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy Miss Thredson befejezi a hangokkal vívott sziszifuszi küzdelmét, és távozhatunk a színpadról, átadva a terepet a következő önjelölt áldozatnak. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy csodálom, amiért  a tömeg nem nyílik automatikusan szét az érkezésünk alkalmával, ugyanis a vakító reflektorfény hatékonyabb, mint egy infraszauna, és Gyömbér kisasszony sminkje olyan formát vesz fel időközben, amit bizonyos civilizálatlan törzsek vadászai és harcosai alkalmaznak akkor, amikor bestiális tömegmészárlásra készülnek.
- Kösz, srácok - zsebeljük be a jogosan kijáró elismeréseket Miss Thredson haverjaitól, aztán megforgatom a szemem az említett következő szavai hallatán. - Én kérek elnézést. Meg voltam róla győződve, hogy csak miattam nem lettünk megdobálva olyasféle dolgokkal, amik fájnak, ha eltalálják az embert - jegyzem meg, aztán észbe kapva leveszem a mancsomat Gyömbér kisasszony derekáról. Az általam megvillantott pezsgő ígérete már csak hab a tortán: a társaság lelkes üvöltéssel veszi a bárpult felé az irányt, és úgy vetik rá magukat az ingyen buborékra, mint sáskák a búzamezőre. Egy srácot kivéve: mellettünk ballag, és sanda oldalpillantásokkal méreget. Vagy valamiért tényleg nem vagyok neki szimpatikus, vagy túl sok filmet nézett, és már most felveszi a rossz zsaru viselkedésmintát, bár valamiért inkább az előbbi verzióra szavaznék. Nem tudom, mivel léphettem a tyúkszemére, az italra meghívással aligha, de mivel menet közben - aminek útvonalát az elfogyasztott italmennyiségnek hála egy kígyó is megirigyelhetné - suttog valamit Gyömbér kisasszony fülébe, már sajdítom, merről fújhat a szél. Mindenesetre a srác tőlünk kissé távolabb terheli meg súlyával az egyik bárszéket, míg mi Gyömbér kisasszonnyal némileg különválunk a társaság magjától, de a fickó még onnan sem hagy fel a sanda pillantások felém irányzott lövöldözésével. Azt hiszem, erre a tekintetre mondják, hogy ha ölni lehetne, már a Lokál padlóján hevernék, az élet utolsó szikráját lehelve ki magamból. Kösz, egyszer már megérintett a halál, még ma is nyom a súlya, nem szeretnék újból arra a bizonyos vékony mezsgyére sodródni. Ennél fogva inkább félig hátat fordítok a kölyöknek, és Miss Thredsonnak szentelem a figyelmemet, aki poharát az enyémhez koccintja, és olyan szónoklatot vág ki, hogy mire befejezi, én már el is felejtem az elejét.
- Azta... - rázogatom aztán úgy a fejemet, mint a kutya, akinek víz ment a fülébe, bár nem tudom, hogy a szavai okozta összevisszaságtól próbálok-e szabadulni, vagy a dupla Adderall és a Gondűzők a világ körvonalait kissé ingataggá tévő hatásának semlegesítésén igyekszem. Akár ez, akár ez, rájövök, hogy hiába. - Eddig azt hittem, a te fegyvered a hangod. Ezúton belátom, hogy tévedtem. A retorikus képességeid veszélyesebbek. Bárkinek lyukat tudsz beszélni a hasába. Mellesleg én úgy hittem, tegeződünk - csörrentem oda én is a poharam finoman az övéhez, és belekortyolok a pezsgőbe. Azt hiszem, olyan mix keveredik lassan a gyomromban, amely még egy hét múlva is éreztetni fogja hatását - de momentán a legkevésbé sem érdekel. Lehet, hogy a jövő héten, vagy akár két hét múlva már nem leszek az élők sorában - nem vagyok jós, nem tudom, mivel fog végződni a saját külön kis nyomozásunk Adrianával. Ha túlélem a dolgot, akkor majd visszaveszek abból az őrültségből, hogy két végén égetem a gyertyát. Ha meg nem, hát akkor éljek, amíg lehet, és ezen időszak alatt nem fogok magamtól megvonni semmit, ami káros, árt, kicsinál, vagy széteszi az agysejteket.
Csak az ránt ki a kissé sötét gondolataimból, hogy Gyömbér kisasszony feltesz egy kérdést, és kíváncsian néz rám, a válaszomat várva. Ám legyen, szíves örömest kötöm a csinos kis orra hegyére azt, amiről tudni akar.
- A feleségem? Washingtonban hagytam, amikor elváltam. A barátnőmet pedig a Central Parkban. Éppen tegnap éjjel ástam el - mondom halálos komolysággal, és elnevetem magam, amikor látom Miss Thredson néhány pillanatra meghökkent tekintetét.
- Ugyan már, csak szórakozom veled - csóválom a fejem. - Nincs feleségem, soha nem is volt. Barátnőm meg éppen aktuálisan nincs - vonok vállat. Ja, hát ki lenne olyan önfeláldozó, hogy egy kissé flúgos pasas mellett kitartson jóban-rosszban egyaránt? Biztos van ilyen nő is, csak én még mocskosul nem találtam meg.
- Ami téged illet, bocsánat - mondom, és a hüvelykujjammal hátrafelé bökök a vállam felett. - Ha tudtam volna, hogy a srác a barátod, nem ölelgettelek volna. Nem akartam feszültséget vagy vitát szítani köztetek. Remélem nem fog veled cirkuszolni ma este emiatt - nézek bele Gyömbér kisasszony szemeibe. A francba, ezt nem kellett volna. A kék szempár úgy igéz meg, mint a kobra az elfogyasztani kívánt áldozatot. Mintha különös ködök, galaxisok úszkálnának pillantása mélyén, amelybe az ember lebegés közben belefullad - és a legkevésbé sincs ellenére.
- Szó... szóval... - igyekszem visszakapni a hangomat, meg a többé-kevésbé józan eszemet - ha szeretnéd, szívesen beszélek vele. Ha haragudni akar, inkább rám, mint rád - hajtom fel a pezsgőm maradékát. - Tara - mondom ki aztán a nevét. Különös, szokatlan, de édes, mint a méz. Szinte körülöleli a nyelvemet.



~ Megjegyzés ~ Szószám ~zenecím ~ ~

Elias Anderson
Sport
Play by :
Rami Malek
Kor :
29
Foglalkozás :
Ex-rendőr, személyi tréner
Hozzászólások száma :
84

Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  EmptySzomb. Ápr. 27, 2019 12:04 am

Ha én most a Gondűzőre ráiszom a pezsit, úgy kiüt mint a félkarú rabló karja a mélynövésű golddiggert szenteste Vegasban. Mégsem mondok nemet a meghívásra és ha már itt vagyok egy kis locsifecsire sem. Nem mintha nehezemre esne beszélgetni vele, vagy esetleg kényelmetlen lenne, érted, miért lenne? Azt már bebizonyította, hogy nem egy beszari alak, és nem menekül el egy kis vernyákolástól, még akkor sem ha történetesen én vagyok mellette és kegyetlen merényletet irányozok a dobhártyái ellen. Pedig én ezt tényleg nem néztem ki volna belőle. Az önvédelem órákon mindig olyan távolságtartó volt, mintha egy betonfal lenne közötte és közöttünk, és ne adj úristen, hogy azt bárki áttörje. Nem az a háromlépéses pasas, de nem is az aki ölelget minden másodpercben. Persze azon már túl vagyok úgy sacc negyed órája, hogy amúgy a hétköznapokon az egyetem falain belül futunk össze, ahol történetesen a tanári oldalt erősíti, az viszont már ennyi pia után nem jut el az agyamig, hogy azért úgy kellene viselkednem, hogy a mai este után a szeme elé tudjak úgy kerülni, hogy nem szégyenkezem azért amit éppen mondok, vagy csinálok. Pedig nagyon úgy fest a dolog, hogy egyre inkább elveszítem a kontrollt a cselekedeteim felett. Mondjuk nem mintha alapvetően az a visszafogott szende csaj lennék, de tudok én rendesen és visszafogottan viselkedni. Áú, a plafon! Atlasz légyszi rendesen tartsd ne szakadjon a fejemre ha lehet.
Hát igen. Pofázni azt nagyon tudok. Mindehhez társul egy kellően nyílt kifejezésmód, és gyakran azt sem veszem észre ha valakit megsértek. Van amikor előbb jár a szám mint az agyam, és később kapcsolok, hogy olyasmibe gyalogoltam ami a másiknak esetleg kellemetlen.Nem azért mert hiányzik belőlem az empátia vagy ilyesmi, mert tényleg együtt érző vagyok. Ha beteg lennél főznék neked húslevest. Eskü. Nem mintha tudnék főzni, de a szándék meglenne. Na így. De tudom magamról, hogy rém kellemetlen időnként az a fajta lerohanás amit produkálok.
Kocc-kocc. Hát akkor szevasz, gondolom magamban, ha már letegeződtünk. Valószínű két korty pia, vagy éppen a hangom saját magam által való elviselése közepette történhetett. Na így….látod mennyire a lét határozza meg a tudatot? Ha megiszod a lét a tudat elmegy, ahogy valami régi, humoros pasas mondta. Amúgy a szemem sarkából látom ám, hogy Scotty tüntetőleg valami tök mást iszik, és nem kér a pezsgőből.De most komolyan ne gyerekeskedjünk már! Imádom a búráját amúgy, de amikor ilyen akkor bele tudnék mászni a képébe, és nem úgy hogy lecsókolok a torkáig, hanem rendesen taknyon csapnám. Tiszta bolond!
Amúgy minden figyelmem a velem így srégan ücsörgő Neo-é, akit az első és legfontosabb kérdéssel bombázok meg. Nem, nem készülök éppen arra, hogy feleségül menjek hozzá, de ahhoz sincs kedvem hogy később valami fúria a szememre vesse, hogy rámásztam a pasijára. Kell a francnak a bonyodalom. Mondjuk van amikor nem zavar, meg régebben egyáltalán nem zavart az ilyesmi. Akit lehet vinni, azt hónunk alá csapni, aztán usgyi!
Az első megnyilvánulása után úgy elkerekedik a szemem, mint valami félrerajzolt manga figurának.Baszki, biztos valami washingtoni feminista pacifista politikus luvnya a volt felesége.Remélem nem valami bosszúálló fajta, mert rámzavarja a komplett nemzetvédelmet, nem leszek boldog.Aztán jön a következő löket a barátnőről meg a parkról és az elásásról. He? Az állam a padlón koppan. Washingtoni feleség, meg egy hulla a Centrálban. Ez a pasi nem kispályás….és végül elneveti magát. Hát szórakozik velem. Áááá tudtam ám, hogy nem komoly és amikor elnevetem magam, már rémesen cikinek érzem, hogy az előbb tényleg komolyan vettem. Mondjuk a feleséget még tényleg, a barátnős dolognál már kezdtem gyanakodni. Szóval nem nős, nem barátnős, nem menyasszonyos. Hát, ma este nekem is lehet mázlim. Miért is? Mit is akarok én egyáltalán? Mittudomén. Majd amit a Gondűző akar, és a pezsgő, amivel éppen arra iszunk, hogy mennyire jól érezzük magunkat így együtt. Mármint most egy kicsit külön a többiektől, és persze nem akarok én tőlük eltűnni vagy ilyesmi, eszem ágában sincs….csak most így jó.
A hüvelykujja a háta mögé bök, arra amerre Hawkeye van aki végre beújított valami dögös kis szőkébe.Csak nézem én is Eliast és kérdőn ráncolom a homlokom, a szám sarkában az a huncut vigyor amire a mama mindig azt mondta, hogy olyan vagyok, mint egy csibész kis törpe, aki állandóan valami komiszságra készül.Oldalra billentve a fejem tartom vele a szemkontaktust, és várom, hogy hova akar eljutni ezzel a szöveggel, hogy Scotty a barátom, és mi együtt vagyunk, vagy ilyesmi...legalábbis ő ezt gondolja. Kínlódik rendesen, de amilyen kis mocsok vagyok, nem segítek neki.Valahol elvesztem én is a mondanivalója, a társaság és a tekintete bűvkörében. Persze nem tudom eldönteni, hogy az emelkedett hangulat és a testemben tomboló hormonok, valamint az ital együttes hatása okozza vagy sem, igaz olyan mindegy. Van és kész. Jó érzés, jól esik.
- Scotty nem a pasim, ha erre akartál célozni.- rántom meg a vállam, és a pult mögött megjelenő Boris bá’-nak intek, egy V alakot formázva a mutató és a középső ujjammal, hogy kérem a következő kör Gondűzőt, mindjárt kettőt. Mármint Neo-nak és nekem.Visszapillantok Eliasra és elnevetem magam.
-De annyira édes vagy, hogy így felajánlottad. Dumálás nélkül is rád haragszik. Tudod….hát szóval ez a társaság akikkel jöttem, ezekkel így többnyire együtt bulizok. Jegyzeteket cserélünk az egyetemen, eljárunk moziba, meg kajálni...de semmi nagy lelkizés. Szóval ők haverok. Scotty is haver, de ő olyan haver akivel néha összejövünk így buli közben, meg néha utána is. Ilyen levezetős dolog, tudod.- magyarázom, miközben a pezsgős poharat a pultra rakom és a könyököm megtámasztva a pulton félig Elias felé fordulok.
-De semmi komoly vagy ilyesmi.Nem rád féltékeny konkrétan, hanem mert ma este más tervei voltak, és ha nem futsz be, nekem is ugyanaz lett volna ami neki.- nevetem el magam és Neo válla felett a fejemmel Scotty felé bökök.
-Ahogy látod gyorsan túlteszi magát a dolgon. Mondjuk esélyes, hogy holnapra a nevét sem fogja tudni a csajnak.- jellemzően persze.Nem tudom, hogy Elias mennyit fogott fel abból amit mondtam, vagy mennyire érti meg az én elég komplikált kapcsolatrendszeremet. Abba már bele sem megyek, hogy alapvetően az életem a mama halála óta mennyire a feje tetejére állt, hogy azt sem tudom amúgy, hogy pontosan ki is vagyok, és csoda, hogy ebben a helyzetben még megőriztem a jókedvemet. Mondjuk az alkohol konzerválja a bánatot, szóval gond megoldva. Legalábbis ideiglenesen elnapolva.  
Tetszik ahogy a nevem mondja.És ettől egy picit azért el is komolyodik az ábrázatom. Na nem úgy, hogy most totál komoly lennék hirtelen, csak látható abból ahogy nézem, hogy jól esik. Megszoktam, hogy a legtöbben becézgetnek, mindenféle nevet aggatnak rám, ami alapvetően amúgy nem zavar, mert ez nálunk így szokás. Jól meggondolva annyira ritkán hívnak a rendes nevemen, hogy halálosan jól esik hallani.Lehajtom a fejem, kicsit talán zavarodottan vigyorgom, amit elsősorban az ital okoz, másodsorban meg az, hogy ettől az ismerkedős dologtól kicsit el vagyok szokva. Vagy meg sem szoktam. Mondjuk az olyan körökben amiben én mozgok többnyire valahogy összejövünk, aztán pár nap után szétmegyünk. Az ember ennyi idősen nem tervez komolyan.
Koppan a pulton a két Gondűző és Boris bá’ odébbpöccinti az agyonrágott gyufaszálat a szája egyik szegletéből a másikba. Valami olyasmit motyog, hogy lassan elég lesz már...nem értem mit van úgy oda. Ez még csak a harmadik.
- Amúgy tudod mi van a Gondűzőben? Állítólag az egyik mixer egy fárasztó műszak után a “Tele van a tököm az egész szarral!” felkiáltással az összes létező rövid italból amit éppen akkor elért összepancsolt mindent, majd megnyomta egy kis málna üdítővel, hogy az ízét elnyomja. Ha jól tudom minimum öt féle pia van benne, és a málna. Ötöt küldött le belőle, mire a végén már szuahéli nyelvjárásban káromkodott, elküldött mindenkit a mindenható nemesebbik felére, majd lazán lepisálta a pultot.Az állását elvesztette, de itthagyta nekünk a Gondűzőt. Boris bá’ az egyetlen aki normálisan keveri ki a többi csak pancsolássza.Na egészségedre, Elias!- lendítem meg a saját poharam felé, és úgy vigyorgok, hogy magam sem értem. Jól érzem magam mondjuk szó se róla.
A színpadon még tart a karaoke, de már nem arra figyelek, hanem a táncolók részére fenntartott félig elválasztott rész felől felhangzik a zene. A fickó az üvegkalitkából valami olyasmit motyog a mikrofonba, hogy kívánságos két óra következik, és ennek jegyében az én Nyomi barátom bekérte a kedvencét. Amit amúgy én is nagyon bírok.Van aki a OneRepublic-ot nem szereti? Neeeeemáááár!
Gyorsan kortyolok az italomból, mondjuk úgy leküldöm a felét egy húzásra...jajj, baj lesz még ebből. Vagy nem. Mindegy. A pohár a pulton koppan, én meg Elias keze után kapok, amiben éppen nincs pohár. Ha van benne úgy egyszerűen kiveszem belőle és a pulton az enyém mellé rakom, majd immáron újra a kezét szorongatva a terem felé vonszolom, ahogy felhangzik a zene első pár taktusa.
-Gyereeeeee! Imádom ezt a számot!- vigyorgom ahogyan húzom magam után, és közben már óhatatlanul riszálni kezdek a zene ritmusára, miközben időnként hátrasandítok nevetgélve, vidáman, vagy vigyorogva, kacsintva, kérlelve. A zene első sorait az énekessel együtt éneklem Eliasnak, miközben a teremhez érünk.
-I remember talking and drinking what we could find.Burnin' all those candles and stayin' up through the night.We'd make reservations for the places we know we'd never try.
But then oh, we found some rich love*….tüppp türüpp.-
micsoda érdekes szöveg, mennyire..hmmmm...mennyire érdekes.
Közelebb húzódom hozzá, miközben próbálom rávenni, hogy velem együtt mozogjon a zene ütemére.

* A zene linkje: Rich Love

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Tara Thredson
Diákok
Play by :
Danielle Campbell
Kor :
23
Foglalkozás :
rendőrtanonc, labortechnikus
Hozzászólások száma :
351

Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  EmptySzomb. Ápr. 27, 2019 6:37 pm


La La Land
Gyógyszer meg ital, ez volt mára nálam a két kulcsszó – azt nem terveztem, hogy ez a szlogen bulira és lazaságra módosul, ahogy azt sem, hogy egy komplett bárnyi ember előtt mutassam meg, mekkora partiarc (nem) vagyok. Azért a dupla Adderall, a kezdőként megivott whisky, meg a gondűzők gondoskodtak róla, hogy úgy hulljon le rólam a tartás, mint egyszeri kurváról a tangabugyi, szóval ma este már karaokéztam, összepacsiztam egy rakás rendőrhallgatóval, most meg Gyömbér kisasszonnyal vedelem a pezsgőt, miközben a haverja pillantását úgy érzem a hátamban, mint egy éles kést. Jobbnak látom félig hátat fordítani neki, így legalább nem rontja el a meglehetősen ritka jókedvemet. Az isten szerelmére, megfogtam Miss Thredson derekát - hé ember, ez azért még nem a világvége.
Szerencsére Gyömbér kisasszony ért hozzá, hogy elterelje a figyelmemet, bár élek a gyanúperrel, hogy ez nem akaratlagos részéről: bárhogy is, a szónoklatát hallva olyan érzésem van, mintha beültem volna egy csónakba, és kihajóztam volna a tengerre, aminek sosem lesz vége, de a végeláthatatlan hajókázás mégis szórakoztató. El is vigyorgom magam a fura szóáradaton, aztán visszaadom a beszélőkéje okozta kisebb traumát az elképzelt magánéletem ecsetelésével. Amikor aztán Gyömbér kisasszonynál leesik az egycentes, hogy csak szívatom, elkönyvelhetem, hogy az állás egy-egyre áll. Szimpatikus, hogy vevő a hülyeségemre - igazából az egész lénye szimpatikus. Volt már szerencsém találkozni vele önvédelmi órákon, egyszer-kétszer magam alá is gyűrtem a szőnyegen, a fene se gondolta volna, hogy a gyönyörű külső megnyerő személyiséget is rejt, ahogy azt sem, hogy a haverjai sem tanárnak kijáró távolságtartással kezelnek. Apropó: nem hazudtam, mikor azt mondtam, nem vagyok a tanára. Nem kaptam tanári kinevezést, a szerződésem végeredményben civil segítői státusszal ruház fel. Szóval a lényeg, hogy nem kell attól tartani, hogy hétfőn a szőnyeg szélén lesz jelenésünk mindkettőnknek, ahol ő kap egy meglehetősen komoly figyelmeztetést, én meg egy páros lábbal seggbe rúgást azért, mert közelebb kerültünk egymáshoz, mint ahogy egy hagyományos tanár-diák kapcsolatban illene.
Van viszont, ahol mellélövök: Gyömbér kisasszony ujja nyomán hátrafordulok, és szemügyre veszem a srácot - Scott, vagy hogy is nevezte? - aki most lelkesen igyekszik magát felárcímkézni és eladni egy szőkének, a jelek szerint nem minden esély nélkül. Nem igazán értem a szituációt néhány pillanatig, de a felvilágosítás nem várat sokat magára. Kapok egy gyorsan felskiccelt helyzetrajzot Miss Thredson meg a csúnyán néző kölyök viszonyának mibenlétét illetően, én pedig bólintok egyet, mikor elér a lényeg a gondűzőktől felhős agyamig.
- Barátság extrákkal - sommázom aztán a dolgokat gyorsan és egyszerűen összefoglalva. Hát így azért mindjárt más a dolgok fekvése. - Speciel kedves, hogy nem hagytál tovább szenvedni efölött a tévedésem fölött. Bár ahogy láttam, azért élvezted - csóválom a fejem elnéző mosolygással, mert ha akarná sem tagadhatná le a szemében csillogó kaján fényt. - Sajnálom, hogy elszúrtam a ma estére tervezett... khm, levezetéseteket - dünnyögöm. - De ha ez zavar, akkor a pohár pezsgő végén visszaadlak neki, és eltűnök a homályban úgy, ahogy érkeztem. Egyedül rajtad múlik - passzolom át száz százalékig a döntés lehetőségét, bár ahogy Gyömbér kisasszony a neve említésére reagál, valahogy nem úgy tűnik, mintha bánná a társaságomat, ahogy azt sem, hogy a Scott nevű "különleges barátja" már épp a szőkével vonaglik a parketten, erőteljesen párzást imitáló csípőmozdulatok közepette. Azt hiszem, még további két-három gondűző sem lesz elég ahhoz, hogy kitörölje a retinámból ezt a látványt. Ehelyett inkább átadom magam a gondűző és a csapos történetét illető elbeszélésnek, miközben épp belekortyolok az említett italba, hogy a pisálós résznél prüszkölve röhögjek fel, és pia-permettel terítsem be a bárpult felületét.
- Igazi sármőr lehetett - jegyzem meg nevetve, mikor levegőhöz jutok. - Nos, az isten áldja meg az egykori pultost, bárhol is van jelenleg - koccintom a poharamat ahhoz, amit Gyömbér kisasszony szorongat a kezében, de nem jutok el odáig, hogy felhajtsam, mert egy apró, meleg kéz kapcsolódik az enyémbe, és mire észbe kapok, már ott állunk a parkett közepén. Néhány másodpercig olyan tétován álldogálok, mint aki a keringő kezdetén döbben rá, hogy egy kalóz mívesre esztergált falába díszlik a sajátja helyén, és ezzel kellene manővereket bemutatnia, bár a hezitálásom oka abban keresendő, hogy megpróbálom az agyam mélyén megtalálni a választ arra a felmerülő kérdésre, hogy mikor is táncoltam utoljára. Ha nem tévedek, olyan tíz éves lehetettem, és a születésnapom apropóján történt a dolog, és akkor is azért csináltam magamból hülyét, hogy elbűvöljem a szomszéd lányt. Nos, azóta már persze rájöttem, hogy a táncnak létezik más formája is, és a One republic dala Ryan Tedder eltéveszthetetlen hangjával tökéletes alapot ad Gyömbér kisasszonynak a meglehetősen csalogató magakelletéshez. Riszál, hátrafordulva rám nevet, tekergeti a csípőjét úgy, hogy férfi legyen a talpán, aki le tudja venni erről a tekintetét, én pedig valami oknál fogva úgy érzem, hogy a Lokálban kb tíz fokkal magasabb fokozatra kapcsolta valaki azt az istenverte fűtést...
Úgy döntök - és ebben jókora szerepe van a felhajtott gondűzőknek is - hogy felveszem a kesztyűt, meg a fordulatszámot, hát engedem közelebb araszolni hozzám a hátsó fertályát, és néhány centi távolságot megtartva magam is mozogni kezdek. Én nem tudom, hogy mit látnak mások, ha rám néznek, egyesek szerint jóképű pasas vagyok, mások az "egzotikus vonások" szókapcsolattal fogalmazzák meg finoman, hogy számukra a külsőm hagy kívánnivalókat maga után, bárhogy is, arra azért büszke vagyok, hogy némi hanggal, és mozgással azért megáldott a természet, így hát nem fogom vissza magam, átadom minden porcikámat a ritmusnak.
A dalt viszont még a vége előtt lekeverik, és a muzsika átúszik egy másik zeneszámba: ez már némileg közelebb áll az én világomhoz, bár a retro mostanság amúgy is fénykorát éli. Only when I lose myself, Dave Gahan mély tónusú hangján, a tökéletes folytatásnak ad alapot a ma estét illetően. A szöveg találó, a zene pedig olyan, mint egy mámoros drog-trip, ami bársonyos szárnyakon suhan el velünk valahol magasan a táj felett, a felhők habjai között. A Lokál fényei eltompulnak, sötétebbé válnak, szinte már csak alig látható árnyak mozognak körülöttünk a tánctéren, én pedig lapot húzok: ahogy már máskor is életemben, felteszek egy sanszra mindent.
Lépek egyet, hogy hátulról immár szorosan nekisimuljon a csípőm Gyömbér kisasszony hátsójának, és csípőm finom mozgatásával diktálom a dalt ütemét, mozgását az enyémhez igazítva, miközben két kezem elől összekulcsolódik a derekán, elzárva az esetleges menekülése útját.
- Your velvet heaven... - suttogom a fülébe halkan, de olyan közelről, hogy leheletem meglebbentse a nyakába hulló rövidebb, kósza hajszálakat, és lágyan duruzsolom a szavakat Dave Gahann-el egyetemben.

"Megbénítja a testem
Érzékiség, lángolás és misztikum a szülője,
Hipnotizál engem,
Ez az én mennyországom…"


~ Megjegyzés ~ Szószám ~Only when I lose myself ~ ~

Elias Anderson
Sport
Play by :
Rami Malek
Kor :
29
Foglalkozás :
Ex-rendőr, személyi tréner
Hozzászólások száma :
84

Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  EmptyVas. Ápr. 28, 2019 12:10 am

Nincs mit szépíteni a dolgokon: ösztönszintre ittam magam. Ez azért történhetett, mert már induláskor is megalapoztam, folytattam itt bent, az üdvözlő Bloody Mary-vel és végül jó pár Gondűző és a pohár pezsgő, ami a dugó volt, azon a bizonyos üvegen.Mindezt alig pár óra leforgása alatt. Ez még egy gyakorlott alkesznek is rendesen odavágna, nemhogy nekem, aki azért ennyire nem szokott oda meg vissza lenni. Az utóbbi időkben mondjuk pont de. És persze lehet itt azzal jönni, hogy az ital, meg a fű nem megoldás semmire, de amikor elpippantok a többiekkel egyetlen kis szálat, amikor jó pár karika már alkoholból is bennem van, akkor olyan lesz az agyam, mint egy óriási szivacs, ami megtelt vízzel és most ott lötyög a fejemben. De az emlékek és a múlt elsüllyed, ahogyan a problémák is, és nem kell azzal foglalkoznom, hogy amúgy mennyire szar időnként a mama nélkül. Sokak szerint a legvidámabb embereknek a legrosszabb az élete, meg olyan bölcsességek mint, hogy a cirkuszban a bohóc a legszomorúbb mindegyik közül….és amúgy van benne igazság, csak éppen én nem szeretek erről beszélni, érted. Mert kit érdekel? A legjobb barátaimat legfeljebb, de ahhoz, hogy én őszintén nekiálljak lelkizni, ahhoz fű és pia kell. Stimm? Helyben is vagyunk.
És akkor felbukkan a semmiből ez az ember, aki önvédelmet tanít, néha úgy érzem egy lóval könnyebb megtanítani az algebra alapjait, mint engem verekedni, vagy megvédeni magam bizonyos helyzetekben...szóval felbukkan és alaposan felforgatja az estémet. Jól érzem magam vele, határozottan, és ennek az az oka, hogy az összes elmebajos hülyeségemre vevő. Meg én is az övére. Még azon sem bántódom meg, hogy hülyít engem mindenféle politikus feleséggel, hullabarátnővel...szóval együtt röhögök vele. Bár lassan olyan állapotba kerülök, hogy ha a kisujját mutatja az arcom elé, azon is úgy röhögnék, hogy nem tudnám abbahagyni. Asszem’.
-Ja, barátság sok extrával.- hagyom helyben egy pillanatra magam elé dünnyögve, meg vigyorogva, és tudom, hogy most azt gondolja, hogy Scotty meg én lépten-nyomon összefekszünk, pedig azért ez erős túlzás. Az a heti két alkalom igazán nem téma. Kivéve ha éppen jár valakivel, vagy én. Bár esetünkben ez olyan szokott lenni mint a futózápor: jön, megy itt se volt.
Kuncogok. Élveztem hát, hogy ráparázik erre a dologra és az ábrázatából láttam, hogy komolyan is gondolja, hogy a haverom miatt ő majd dobbant mellőlem. Na nem úgy ám! Hogy kivel érzem jól magam adott este azt mindig szeretem én eldönteni, a helyzet, a bennem dübörgő totális hormonális káosz, az elfogyasztott ital és persze a pörgés, ami állandóan a részem. Carol azt mondta, hogy olyan vagyok mint egy baba amit születésekor felhúztak és képtelen megállni, mert kiakadt a szerkentyűje.Legyintettem, hogy már megint azon rugózik, hogy elrontott valamit, vagy belemászott valamibe.
-Lapozz már, Neo!- valahogy önkéntelen jön a számra a korábban ráragasztott becenév a nevére asszociálva, de észre sem veszem.
-Hallod! Ha majd azt akarom, hogy eltűnj a homályba, hidd el tudni fogsz róla. Kellően hangos és határozott lesz. És ennek kurvára semmi köze nem lesz se Scottyhoz, se az egész istenverte Lokálhoz. Csihadj le, nem kell ezen annyit pörögni.Érezd jól magad, ne ezen agyalj!- imádom a fejét, legalábbis a bennem dübörgő alkohol nagyon imádja. Nem tudom eldönteni, hogy józanul mit gondolnék. Nem az esetem alaphelyzetben, és valószínű az utcán lazán elsétálnánk egymás mellett. De most ahogy itt iszogatunk, meg beszélgetünk, meg ahogy nevet, azt veszem észre, hogy én is egyre hülyébben nevetgélek vele és külön is tőle. Néha már mindegy, hogy min.
Lépnem kell valamit mielőtt itt felbukkan valami másik ex, akivel adott esetben szintén jó viszonyt ápolok, és azon is elkezd aggodalmaskodni.Neeeeem szeretem amikor egy pasas hisztériázik, vagy feleslegesen gerjeszt feszkót valamire ami nincs is.
Bár követ engem a táncparkettre, de aztán úgy lecövekel, mint aki gyorsan kötő friss betonba lépett és nem tud kimászni belőle. Pedig én beleadok apait anyait, hogy felhívjam magamra a figyelmét, és meg mernék esküdni, még ebben a félhomályban is, hogy ez valamennyire sikerült is. Pedig azért nekem is megvan a magam keresztje a külsőmet illetően. Nyomi szerint nincsenek meg bennem a klasszikus szépség arányai. A derekam nem elég vaskos, a csípőm túl széles és a melleim is nagyobbak mint amilyennek lennie kellene….hát bocs má’, hogy ezek a szemét mellek csak úgy odanőttek.Vér szerint Nyomi egy barom, és nem baj ha husik vannak ott ahol annak lennie kell. Na de hol kell? Lakat megrántja a vállát és csak annyit mond, hogy Tarát csak tömni kell mint a libát és kész. Mármint nem kajával, érted. Ez barom!Persze poénra veszem, még akkor is ha Lakat ezt komolyan gondolja. Mondtam, hogy egyszerű a gyerek. Nem úgy Elias, akinek kell egy kis idő mire megtalálja a ritmushoz, meg a hozzám vezető utat. Távolabb áll meg tőlem, és én sem megyek közelebb. Ez most tényleg tánc.Felszabadultan pörgök, mozgatom a csípőm, a zene teljesen magával ragad és érzem, hogy egy adag adrenalin löket áramlik szét bennem. Kezd hatni a rengeteg ital, de úgy istenesen, hogy már érzékelhető abból amit éppen tánc címszóval művelek, hogy az egyensúly meg én nem ápolunk felhőtlen kapcsolatot. Nem fogok elesni vagy ilyesmi, csak éppen a mozgásom olyan kígyószerű lesz, amit aztán a később felhangzó újabb, lassabb, vontatottabb zenében tudok kamatoztatni. Zihálva veszem a levegőt, kezdek lecsillapodni az előbbi ugrálásom és mindenféle túlmozgásom után.A fények, amelyek eddig sem voltak túl élesek, most még jobban elhalványodnak, és az egész olyan lesz, mintha valami misztikus tűz közepén ülnénk.
Nem ismerem a zenét ami felhangzik, de a fickó hangja annyira kábító, annyira selymes és andalítóan mély, mintha egy nagy adag vattacukorba akarna az ember belesüppedni. Szinte érzem, hogy hívogat, azt akarja, hogy most azonnal dőljek bele, ebbe a képzeletbeli kényelembe.
Utoljára akkor éreztem ilyet, amikor Blue szerzett valahonnan olyan cuccot aminek két éve lejárhatott a szavatossága, mert ütött rendesen mint a kettőhúsz.
Lehunyom a szemeim, és az ajkaim elválnak egymástól, mintha magamban motyogva énekelni akarnám a szöveget, ami amúgy hülyeség, mert azt sem tudom mit énekel a tag.Ám nincs is időm feldolgozni, mert hátulról egy test ér hozzám. Egy kar kulcsolódik a csípőmre, és vezetni kezd a zene lassú ritmusára.Nem húzódom el. Érzem az illatából, ki sem kell nyitnom a szemeim, hogy Elias az. Karomat megemelve hátulról a nyakához vezetem, fejem a vállgödrében támasztom meg. Illetve picit alatta, a mellkasán, mert apró termetű lévén nem érek fel odáig.Lehajol és a fülemhez súg valamit. A szöveg, a dallam...az ahogyan együtt mozgunk, a velem forgó táncparkett, a vöröses narancs szín fények, a füstös félhomály...meg ahogy a lehelete a nyakamhoz ér. Ó bassza meg! Akkorát sóhajtok, hogy kis híjján szélvihart kavarok magam előtt. A csípőm egy erőteljes lökéssel tolom hátra amúgy ösztönből.Minden összejátszik nekem és ellenem is egyszerre. Azt hiszem dúdolni is kezdek, bár lövésem sincs mit, mert nem ismerem ezt a számot, ellenben úgy tűnik Elias nagyon is. És úgy tűnik ő az aki hipnotizál engem jelen pillanatban, mert kezdem elveszíteni minden irányításom először is a testem, aztán a gondolataim felett.Mondjuk alapból borítékolva volt már órákkal korábban, amikor inni kezdtem, hogy ez így lesz. Mármint nem Elias, hanem úgy alapvetően bárki.Ilyenkor valahogy könnyebben adom meg magam én is mindennek, mint ahogyan bárki más.Nem hagy alább a duruzsolása, és a hajamba fúrja a fejét, én meg még inkább hozzásimulok. A zene lassan halkul, de nem érzem, hogy mi a mozgást akár egy másodpercre is abbahagynánk. Úgy fonódom össze vele, mint ahogyan a pék ujjai alatt a foszlós kalács kis tekervényei, amikor egybefűzi.
Latin zene tamtam ritmusa, egyenletes fülbemászó dallama jut el hozzánk, ahogyan a korábbi füstös hangot most Maluma rekedtes, rohadtul erotikus és pajzán gondolatokat ébresztő éneke váltja fel. A különös az egészben, hogy a mozgáson csupán néhány taktust kell változtatni, mégis én a kezem Elias kezére vezetem, és csupán annyit kérek a szorítás engedéséből amíg szembe fordulok vele. Karomat visszafűzöm a nyaka köré, térdem a két lába közé vezetem, hogy így még inkább összefonódjunk a zenére. Ha foglalkoznék a környezetemmel, azt látnám, hogy a többiek elkerekedő szemekkel bámulják amit éppen művelünk. Innen nézve tánc. Onnan nézve azt hiszem egészen másnak tűnik. Ha kicsit észnél lennék, vagy jobban józan valószínű felismerném, hogy éppen egymásra készülünk mászni. De mit számít ez? Finom az illata, megfürödnék benne ruhástól….csábító a bőre, belekapaszkodnék a kabátjába. Aztarohadt, érzem, hogy abba kéne hagyni, de nem megy. Az agyam rettenetes sebességbe kapcsol, és eldobja a józan eszem utolsó maradékát is.Megnyalom a szám, amikor felnézek rá, és úgy maradok. De a mozgás nem marad abba. Hozzá simulok, ennél közelebb már úgysem lehet,vagy mégis?

*Újabb zene link: Mala Mia

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Tara Thredson
Diákok
Play by :
Danielle Campbell
Kor :
23
Foglalkozás :
rendőrtanonc, labortechnikus
Hozzászólások száma :
351

Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  EmptyVas. Ápr. 28, 2019 11:38 am


La La Land
Úton lenni majdnem mindig kellemesebb, mint megérkezni. A vadászatot jobban szeretjük, mint a zsákmányt. Na persze mindkét megállapításnak ezernyi verziója létezik. Hiszen utazni is sok féle képpen lehet: akár fizikálisan is útra kelhet valaki, vagy csupán lelke és elméje által. Lehet utazni, és egész univerzumokat megismerni az ital, a drogok, vagy akár egy kiadós kefélés alkalmával is - szerencsés esetben minden alkalommal felfelé, a nagyjából behatárolt mennyország irányába érkezünk meg. Igaz, én hiszek abban, hogy ha valami jó, az mindig feltételekkel jár, és ezeket a feltételeket mind ismerjük: a felfoghatatlan üresség érzését, a rossz drog-tripeket, amelyekből csak sikítva lehetséges az ébredés, vagy akár a másnaposság okozta lüktető fejfájást és mosogatórongy-szájízt, és valami azt súgja a megmaradt tudatom mélyén, hogy holnap ezekkel a hatásokkal mind találkozni fogok, szépen sorban egymás után. Örülök, hogy ma péntek este van, és csak kedden kell megjelennem a főiskolán: így legalább van esélyem, hogy addigra kissé helyre rántsam magam, és a keddi csoportom ötven hallgatója előtt egy hevesebb mozdulatnál ne hányjam telibe a tatamit.
Ami pedig a vadászatot illeti, az a férfiasság, az erő, a hatalom szimbóluma minden kultúrában. Mindegy, mire vadászol: medvére egy erdő sűrűjében, vagy éppen egy vörös rókára a Lokál táncparkettjén, a lényeg, hogy sikerrel járj. Nos, az én zsákmányom ma este már célkeresztbe került, lássuk, hogy elugrik-e előlem, vagy jámboran megadja magát.
Ez az infantilis és nevetséges gondolat lüktet a fejemben a One Direction dal közepette, még mielőtt döntő lépésre szánom el magam, és közelebb araszolva immár testközelből is érintkezésbe lépek Gyömbér kisasszonnyal. A pakliban benne van egy kiadós pofon is, jobb ha ezt észben tartom, és lassan, szakaszosan szabadul ki mellkasomból a saját magam számára is észrevétlenül benn tartott levegő, mikor felháborodás helyett csak vet rám egy szexi pillantást válla felett, és a soron következő dal alatt, Dave Gahan hipnotikus hangjának hatására úgy simul hátsó fele az én első felemnek, hogy szinte csak vésővel lehetne leválasztani rólam. A legkevésbé sem bánom, szorításom még erősebbre fogom a csípőjén, és éppen kezdem teljesen beleélni magam a különös, erotikus varázsba, ami Miss Thredson és a dal egyvelegéből keletkezik, de nincs időm rá. A mostani dalt is lekeverik, és latinos ritmusokkal telik meg a levegő. A lámpákat nem kapcsolják vissza, helyette színes fények tucatjai cikáznak oda-vissza a parkett egyik szélétől a másikig, mintha önálló életre kelt lények volnának, aztán csak azt veszem észre, hogy néhány pillanatig az üres levegőt markolom: Gyömbér kisasszony kisiklik a kezeim közül, de még nincs időm sem megízlelni a pofára esés keserűségét, amikor rájövök, hogy csupán pozíciót változtat - szembe fordul velem, karjaival átöleli a nyakamat, térdével pedig - irgalom istene! - a két lábam közé fészkeli be magát, és mintha mi ketten egy testté váltunk volna a zene hangjai közepette, egy ritmusra kezdünk mozogni, teljes és tökéletes összhangban. Miss Thredson tincsei a mozgás ütemére szintén táncot lejtenek, megcsap édes, kókuszra emlékeztető illata, szeretném hajkoronájába temetni az arcomat, de moderálom magam: helyette elveszek a pillantásában, és ahogy ajkát megnyalva szája kissé nyitva marad, azon kapom magam, hogy jó lenne nyelvemmel elveszni abban a forró nedvességben. Fogalmam sincs, hogy ha nem alapozunk ennyi gondűzővel elő a táncnak, vajon akkor is így viselkedne-e velem, vagyis egész pontosan egymással, de az ördögbe is, ez a nő maga a testet öltött erotika, és úgy csábít, mint a lepkét a fény.
Ismét új dal következik, a DJ úgy tűnik élvezettel váltogatja az újat és a régit, a vad és lassú ritmusokat, mert a következő dal egyenesen olyan, hogy akár minden táncoló pár takarót teríthetne a földre, és komplett orgiába foghatna. Madonna, és a Justify my love... oh igen. Emlékeim között feldereng a középiskolás magam, meg a kissé arcpirító tény, hogy hányszor áldoztam önkezemmel a gyönyör oltárán ennek a dalnak a hallatán. A zene, a halk suttogás, a kéjes nyögdécselés ismét vágy-világba repít el bennünket, és újfent közelebb merészkedem egy lépéssel a tűzhöz: mindkét kezem Miss Thredson fenekére simítom, így szorítom a csípőmhöz, és remélem képes leszek még annyira uralkodni magamon, hogy ne produkáljak egy míves merevedést, mert ha a fények kigyúlnak, ciki lenne álló árboccal ácsorognom a parkett közepén. Egy valamit viszont képtelen vagyok megállni: szinte kívülről látom magam, mintha valaki átvette volna felettem az irányítást, ahogy közelebb hajolok, és apró csókokat hintek a nyakára, egészen addig, míg szám a füléhez nem ér.
- Mellesleg, Neo egy fehér nyulat követett. Én egy vörös vadmacskát. Azt viszont bárhová - húzom el aztán a fejem, hogy a szemébe nézzek. - Van  valami megsodorva a zsebemben, ami legalább annyira jó, mint a gondűző. Ennyien sokan vagyunk rá - intek fejemmel a társaság felé, akikkel érkezett - de kettőnknek pont elég lenne. Feltéve persze, ha találnánk egy nyugodtabb helyet hozzá - szögezem le. A lakásom nincs áthidalhatatlan messzeségben, de az asztalon, és a hálómban ott vannak kiterítve a képek, amik akkor készültek, amikor lelőttek - ha engem is sokkol a félig-halott testem, meg a kiömlő vérem látványa, mit szólna hozzá valaki más? Jobb ezt nem kideríteni.
- Szóval, van ötleted? - mormolom lágyan. - Remélem a haverjaid nem feszítenek keresztre, ha elrabollak tőlük. Meg persze, ha van kedved a folytatáshoz máshol... máshogy - engedem aztán el, mert épp ekkor ér véget a dal, a lámpák kigyúlnak, és félig vakon pislogva a hirtelen fényáradatban várom, hogy döntsön az este további menete felől.


~ Megjegyzés ~ Szószám ~Justify my love ~ ~

Elias Anderson
Sport
Play by :
Rami Malek
Kor :
29
Foglalkozás :
Ex-rendőr, személyi tréner
Hozzászólások száma :
84

Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  EmptyVas. Ápr. 28, 2019 10:14 pm

Nem én vagyok a legjobb csaj a Lokálban, és nem Elias a legjobb pasi. A Gondűző viszont elhiteti velünk, hogy de.Szó se róla, a maihoz hasonló esték száma az utóbbi időben vészesen megnövekedett, ellenben az est végén szinte mindig a baráti társaságommal távoztam.Már abban a pillanatban tudom, ködös tudatom mélyéről a felszínre lökődik egy érzés, hogy ez nem így lesz, amikor a tánctérre ráncigálom Eliast. Tudom ám, hogy többiek leginkább attól tartanak, hogy összeszedek valami pszichopatát, akit aztán a kis kulipintyómba viszek és hagyom, hogy kiélje rajtam minden beteges vágyát. Mert hé, ez New York, itt nem csupán feltételes mód, hogy bármi megtörténhet, mert meg is történik. Mindez az én tudatomig jelenleg nem jut el. Még nem vagyok annyira kába, hogy ne lennék magamnál, de annyira mindenképpen, hogy gátlásaim tökéletesen levetkőztem. Meg ha szerencsém van, akkor azt est folytatásában minden mást is.
Annyi mindent akarnék egyszerre mondani neki, de szerintem ha megszólalnék akkor egy magánhangzómentes zagyvaság lenne belőle, amit nemhogy ő nem értene, hanem még én sem.Persze erre szokták mondani, hogy nem kellenek a szavak, nem kell, hogy beszéljen róla az ember, egyszerűen csak csinálja. Ösztönből, érzésből. Nagy szavak, azok, jah!
Talán már nem is a zenére figyelek egyre jobban, hanem az érzésre, ami úgy csípő tájékon csap belém, és ami önálló életre kelti a testem. Kába vagyok, de a lehunyt pillákon túl is tökéletesen érzem mi történik velem, még ha nem is feltétlenül értem.Jó az illata, hogy bassza meg! Van akit egy pasasban a kezei vonzanak, vagy a tekintete, vagy a hangja...én mint valami rohadt kis méhecske az illatokért vagyok oda. Ha az telitalálat, akkor magához vonz, és repülnék is rá mint az a bizonyos kis szárnyas a hívogató bibére. Ez most csak nekem hangzott rohadtul perverzül?
A latin ritmusok már csak hab a tortán, amire az a búgó hangú megalapozott...de ami utána jön az minden képzeletet felülmúl. A hangok, a sóhajok, a ritmus….ha valaki nem ismeri Madonna alapvető zenei munkásságát simán hinné, hogy egy pornó utószinkronját hallja, némi zenei aláfestéssel. Nem azért, de időnként tényleg annak tűnik, ellenben rohadtul izgató. Nagyon az.
A kezei vándorútra indulnak a csípőmről a hátsóm felé, én pedig szinkronban vele, ugyanezt teszem. Az apró kis mancsok simogató egyszerűséggel, de határozottan simítják végig, és kis híjján összecsuklom az érzéstől ami másodpercek alatt elönt. Tudom….tudom, hogy még mindig leginkább az alkohol dolgozik bennem, de akkor is. Egyre erősebben hasít belém a vágy, hogy ha nem történik valami én másodperceken belül le fogom teperni itt a parketten, Madonna ide vagy oda, és a fények sem érdekelnek, meg a többiek sem, és az sem, hogy  Boris bá’ legközelebb nemhogy Gondűzővel nem szolgál ki, hanem alapvetően semmivel, amiben alkohol van.
A nyakamon érzem a csókját, és ez katonás rendbe állítja a kis pihéket a karomon.Még két ilyen és azt hiszem nyugodtan elmondhatjuk, hogy sikerült begerjesztenie anélkül, hogy egyáltalán még csinált volna valamit. Normál esetben most kirongyolnék a mosdóba, hogy a fejem a csap alá tegyem, vagy hátra a raktárba a jeges vödrökhöz, hogy ott hűtsem le magam.Istenem nem hiszem el, hogy mi ez már! Tényleg ennyit ittam volna? Nem hiszem, hogy ez csak az lenne, pedig amúgy bizony az.Még mindig Mr Alkohol szemétkedik velem, és űz gúnyt a vágyaimból testet öltve egy istenkirály mozgású Neoban. Méghogy én vörös vadmacska.
-Nyaúúúú!- vékonyítom el a hangom, és marok felé, amikor visszahúzza a fejét, és a szemeimbe néz.Tök komoly vagyok, vagy csak egyszerűen kábultan egyszerű. Lakat szintjén leledzem jelen pillanatban azt hiszem. Innen nézve amúgy a világ annyira sima és érthető.
Felszalad a szemöldököm és kíváncsian pislogok a zsebeinek irányába, a fejem úgy jár a bizonytalan egyensúlytól, mint a bólogatós kutya a kalaptartón.Van fű! Hűha, ez komolyabb menet lesz mint gondoltam. Azt hiszem Janis Joplin mondta egyszer, hogy a pia, a szex és a drog együttes hatása taszítja az embert a tökéletes orgazmusba. Hát nem tudom. Ezt még így konkrétan nem próbáltam, de azt hiszem mindenen át kell esni egyszer.Nem mintha ez most olyan kellemetlen lehetőségnek tűnne, sőt. Igaz Joplin kurva fiatalon meghalt, szóóóóóval lehet nem az ő életbölcsességei a követendő példa, ellenben megfontolandó. Legalábbis ez.Ha jól értem a szavait, akkor éppen azt próbálja a tudomásomra hozni,hogy jó lenne valami csendes helyen elpöfékelni a cuccost, ami nála van, és hát utána a hatása alatt folytatni amit az előbb elkezdünk. Mondjuk úgy újraforgatni szabad felfogásban Madonna Justify my love klipjét. Határozottan benne vagyok, naná. A lelkesedésem azonban belül valóban szétvet, kívül valami bárgyú vigyorgás sikeredik, meg nevetgélés, ahogyan a karjai közé vetem magam és a fejem belefúrva a mellkasába viháncolok.
-’n rhdtl bnn vgyk…- motyogom bele a testébe, hallom ahogy a hangom visszhangzik nála legbelül, aztán ha lassan is, de kapcsolok, hogy baromira nem lehetett így érteni belőlem semmit, és elhúzva a fejem megismétlem.
-Én rohadtul benne vagyok!Mármint abban is, hogy elővedd ami ott lapul a nadrágod...hehe...zsebében...hehe.És persze abban is, hogy te - bökök felé, majd a saját melleim közé simítom a szétnyitott tenyeremet
- meg én ezt most így és itt ne hagyjuk abba...meg hát...mitiiss akartammég mondani?- összefolynak a végére kicsit a szavak, és megint egy kiadósabb nevetgélés lesz belőle, aztán megrázom a fejem és próbálok valamennyire használható minőségű megjelenést kölcsönözni magamnak.Az megvan amikor annyira józannak akarsz látszani, hogy csak szánalmas próbálkozás lesz a vége? Na most ez az amivel jelenleg próbálkozom, egyelőre nem túl nagy sikerrel. Benyomtam, ez az igazság, de pont azt a határt sikerült elérnem az elfogyasztott italt illetően, ami másnap majd egy nagy adag fejfájást, tengernyi bűntudatot de ma még egy megállni képtelen kis gőzgépet hoz a felszínre.
-Kerrrresztre? Minek nézed te a haverjaimat Poncius Plilá...Plilá...Pilátusnak?- na csak sikerül. Minek próbálkozik nyelvtörőkkel aki iszik?
- Figyelj fehérnyuszis vörösmacskás Neo bácsi! Én most visszasétálok a kis kompániához, és elmondom nekik mi a pálya...addig intézz taxit!Nem lesz közel, azt most elárulom... jersey girl vagyok...hehe.El ne szökj!- futó csókot lehelek az állára, és elindulok a társaság felé a magam lassú, ringatózó, popsiriszáló járásával, aminek nagy részét továbbra is az alkohol áldásos, vagy átkos hatásának köszönhetek. Mondjuk azt, hogy mennyire kihívó pont nem...az magamtól ilyen. Mindig ilyen. Józanul is. Félúton visszafordulok, és a szemeim előtt V alakot formálok ujjaimmal, majd felé bökök ugyanezzel az alakzattal, jelezve, hogy figyelem ám. Elnevetem magam és megfordulva odamegyek a többiekhez. Blue nagyon röhög. Nyomi a fejét csóválja. Vér és Lakat meg összepacsiznak. Ha ezek fogadást kötöttek rám, holnap  az aszpirines dobozzal fogom fejbe csapni mindkettőt. Csak jár a szám, nem kell foglalkozni velem.
-Figyi Blue, az a helyzet….-kezdeném, de a havernő csak legyint.
-Szerinted hülye, vak vagy szűz vagyok?
-Egy hülye vak szűzkurva vagy!
-Kabbe!Hova mentek?
-Asszem hozzám!
-Tuti? Hát te tudod…
-Ne már! Eliot tuti tag.
-Elias.
-Jóvan már! Nézz rá!Tíz pontos.
-Hány Gondűző mondatja ezt veled?
-Három.
-Na takarodj, ne is lássalak! És ha éppen felnyiszálja a hasad, hogy kisérleteket végezzen veled, ne hívj fel, hogy segítsek!
-És ha gumi kell?
-Takarodj már!
Röhögünk, én meg átölelem egy másodpercre ezt a kék hajú bolondgombát.Istentelenül jól érzem magam, és bár a végtagjaim jelenleg úgy funkcionálnak, mint akit belemártottak egy zacskó gumicukorba és ezek lettek a testrészei, igazán nem számít, hogy mennyit is ittam, Vagy mennyit ittunk.Egyszerűen jó volt az egész. Ennek az estének máshogy nem lehet véget érnie, csak úgy ahogyan azt tervezzük.
Amikor kilépek a Lokál ajtaján a kinti éjjeli levegő minimális józanítással csap bele az arcomba. Egy pillanatra le is hunyom a szemeimet, és összébb húzom magamon a farmerkabátomat.Mélyet szippantok a manhattan-i éjszakából. Érezni az egész város lüktetését...vagy ez itt bennem a sajátom, amit a tánc gerjesztett? Kicsit szar érzés kap el, hogy félbehagytuk, de ha jobban belegondolok vagy ha józan lennék minden bizonnyal jobban belegondoltam volna, hogy a publikusan elkövetett közszeméremsértés még mindig törvényellenes, szóval nem kellene egy rossz pont az egyetemen pont egy ilyenért.Vajon ha a taxiban csinálunk bármit, az büntetendő? Hát tiszta hülye vagyok. Apró tülkölést hallok nem messze tőlem. A sárga new york-i taxi jellegzetes alakja ott várakozik, és mivel az egyetlen itt, valószínű engem keres. Sietősre fogom a lépteim, majd odaérve bekukucskálok az anyósülés felőli ablakon. A hátsó ülésről Elias vigyorog rám és int a fejével, hogy szálljak be. Ketyeg az óra.Fél percen belül pattanok be mellé hátulra, majd bemondom a címet a sofőrnek, és kényelmesen elhelyezkedem.Fejem megtámasztom az ülésen, és a bennem ragadt Madonna számot énekelgetem, egy minimális változtatással. Hehe
- I wanna kiss you in Manhattan.I wanna hold your hand in Jersey.I wanna run naked in a rainstorm.Make love in a taxi cross-country.You put this in me.So now what, so now what?
Beharapom az alsó ajkam. Basszus túl hosszú lesz ez az út.Nagyon hosszú.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Tara Thredson
Diákok
Play by :
Danielle Campbell
Kor :
23
Foglalkozás :
rendőrtanonc, labortechnikus
Hozzászólások száma :
351

Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  EmptyHétf. Ápr. 29, 2019 5:23 pm


La La Land
Amikor úgy döntöttem, hogy ma este beülök a város egy random bárjába, és áldozok az alkoholos eszméletvesztés oltárán, még álmomban sem fordult meg a fejemben, hogy a program ilyen váratlan, mégis roppant kellemesnek ígérkező fordulatot vesz majd. Tulajdonképpen csodálkozom is a saját viselkedésemen, mert olyan, mintha egy láthatatlan, nálam jóval hatalmasabb erő kiporszívózta volna belőlem a valóságos önmagamat, és egy olyan fékevesztett lénnyel helyettesített volna, amilyen utoljára valamikor kamaszkorom táján voltam. Arra még nem jöttem rá, hogy ez a felhajtott gondűzőknek, vagy Miss Thredson személyiségének és vonzásának tudható-e be, de igazából nem is nagyon érdekel. A lényeg a végeredmény: a meglehetősen viccesre sikerült karaoke egy teljesen önfeledt, és erotikus táncba fulladt az elmúlt fél órában, finom mozdulatokkal és érintésekkel srófoljuk egymást és a másikunkat is egyre feljebb azon a bizonyos úton, amely az ágyban és párnák között szokott befejeződni - vagy épp egy kocsi hátsó ülésén, a nappali kanapéján, a kádban, a padlón, egy mezőn, és a lehetőségek száma határtalan. Lényegtelen. A fontos, hogy úgy látom, én legalább olyan hatással vagyok Gyömbér kisasszonyra, mint én rá. A kezei, amiket ő is a fenekemre simít, a halk sóhaj, ami kiszakad belőle, a lúdbőr, ami elönti a testét mikor ajkam a nyakát éri, beszédesebbek a színház színpadán hallható jambusoknál meg körmondatoknál. Mintha csak az ő reakciója visszhangozna a testemben, érzem a lábaim között azt a feszítő bizsergést, aminek a betetőzését most még per pillanat, itt a táncparketten állva marhára szeretném elkerülni. Legfőképpen úgy, hogy mikor Madonna szexualitással túlfűtott dala véget ér, nem követi újabb szám, hanem felgyúlnak a fények, én pedig felteszem Miss Thredsonnak a mindent eldöntő kérdést, miszerint az ő elképzelései az este folytatásáról megegyeznek-e az enyémmel? Nyilván a fű is megfelelő csáberő, de reménykedem benne, hogy nem csak az fűti a gondolatait akkor, mikor lelkes bólogatásba kezd, aztán olyan szavakat hadar el gyors egymásutánban, amiket csak a legnagyobb erőfeszítéssel értek meg. Ezen a ponton döntöm el, hogy Gyömbér kisasszony ma már nem kap több alkoholt: nem igazán úgy képzelem a szórakozás hátralévő részét, hogy ő ájultan hever a kanapéján, és az sem igazán vág egybe az elképzeléseimmel, hogy a haját tartsam, miközben ő a vécé előtt térdelve teleokádja a fajanszot. Most még épp abban az állapotban van, hogy képes beszélni és járni, még ha a dolog hagy is kívánni valókat maga után, de tudja, hogy melyik bolygón tartózkodik. Lehetőleg ez maradjon is így.
- Poncius Pilátusból csak egy volt - csóválom a fejem. - A haverjaidból meg... kb öt - végzek gyors számolást a pult felé fordulva, aztán biccentek, amikor búcsúzni megy, és jót vigyorgok látva, hogy olyan bizonytalan léptekkel indul a társaság felé, mintha a parkett hirtelen jégpályává változott volna. Na majd én teszek róla, hogy Gyömbér kisasszony kissé a józanodás útjára lépjen.
Kifelé menet még gyorsan útba ejtem én is a pult másik oldalát, annak a bizonyos aranykezű Boris bá'-nak kifizetem a fogyasztást, jókora borravalóval megtoldva, és jelzem, hogy az itt maradó társaság vendégem még egy további körre is, aztán kilépek a Lokálból, és taxit kezdek keresni. Oké, hogy péntek este van, amikor is kb minden autó tele, de azért nem olyan lehetetlen küldetés ez, mint amilyennek Miss Thredson elképzelte. Elég egy éles füttyentés, meg egy határozott leintés, és máris megáll mellettem a tipikus new york-i yellow cab. Jelzem a sofőrnek, hogy várunk még valakit, és nagyjából egy percig kinn állok a jármű mellett, hogy a hűvös levegő, meg a szemerkélő eső a lehetőségekhez mérten kitisztítsa az agyam. Sőt, még arra is van időm, hogy a sarkon álló, szinte kutyaólszerű kis bódéhoz odalépve bevásároljak - hálás vagyok apámnak, aki már 14 évesen megtanított rá, hogy mi a legegyszerűbb, és legokosabb megelőzése annak, hogy kis Andersonok lepjék el a Nagy Alma utcáit.
Mikor már fázni kezdek, bekászálódom a hátsó ülésre, és a térdemen kissé aggódva dobolva várom, hogy feltűnjön az utcán a vörös hajzuhatag. Végeredményben elég sok minden közbejöhet: vagy összeesik a vécében és alkoholmámoros álomba merül, vagy a haverjai beszélik le a távozásról, és persze rólam. Biztosíték semmire nincs. Szerencsére nem tart sokáig a nyugtalanságom, mert Gyömbér kisasszony feltűnik, és látom, hogy fázósan húzza össze magát. Ez jó jel: talán némileg kezd józanodni. A teljesen részeg és kiütött ember sosem reszket. A megfigyelőképessége - gondűzők ide vagy oda - azért még működik, gyorsan kitaktikázza, hogy a közelben álló taxi alighanem rá vár, és alig fél percen belül be is kászálódik mellém.
- Szia honey - mosolygok rá megkönnyebbülten. Ő is vigyorog lelkesen - ezek szerint semmi nincs veszve - majd bediktálja a címet, és a kocsi finoman meglódul alattunk, hogy besoroljon a forgalomba. Elsuhan mellettünk Manhattan, a neonreklámok, az eső áztatta utcák és épületek, a sétáló vagy siető emberek. Kissé lehúzom az ablakot, hogy a menetszél mindkettőnk fejénk kitisztítsa, és hogy azért ne fagyjon meg, az ölelésembe húzom Gyömbér kisasszonyt. Hallom, ahogy halkan dudorászik, hálát adok az égnek, hogy nem kezd énekelni, mert gyanítom azonnal repülnénk is a taxiból - magamban még mindig mulatok, ahogy eszembe jut a színpadon nyújtott teljesítménye. Közben ujjaimat összefonom az övével, és csak hallgatok. Nem csinálunk semmi mást, nincs érzéki érintés, mint ahogy a parketten, de ez az apró összefonódás legalább olyan jóleső: érzem a bőréből felém áramló vibrálást, és elég tisztességesen uralkodni kell magamon, hogy ne tegyek semmi olyasmit, ami miatt az őrsön végeznénk, közszeméremsértés vádjával. Egyébként is, egyrészt nem szokásom ajtóstól rontani a házba, másrészt a várakozás csak feljebb szítja bennem az iránta érzett tüzet. Ez az út nem lesz olyan rövid Jersey-be - de legalább ugyanennyire élvezetesnek tűnik.



~ Megjegyzés ~ Szószám ~Justify my love ~ ~

Elias Anderson
Sport
Play by :
Rami Malek
Kor :
29
Foglalkozás :
Ex-rendőr, személyi tréner
Hozzászólások száma :
84

Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Éjjeli Mátrix    Éjjeli Mátrix  Empty

Ajánlott tartalom


Éjjeli Mátrix  Empty
Vissza az elejére Go down
 

Éjjeli Mátrix

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ