Az ok, amiért Brookline hajlandó fényes nappal, a napszakban viszonylag népszerű Blume-ban tartózkodni, nem más, mint Daniel közelgő születésnapja. És mint minden lelkiismeretes barátnő - cöcöcö - Brooke is igyekszik minden, csak gondolatban támasztott elvárást felülmúlni, ha a párját érintő eseményről van szó. Persze, jobban örülne neki, ha már nem csak mint "barátnő" kerülne megemlítésre, milyen vérlázító ez ennyi év után, de ha hinni lehet a pletykáknak, mindannak a bizalmas értesülésnek, amit Daniel anyja az ő anyjával közölt, hamarosan a családi gyémánt megfelelő helyre kerül. Méltóbb helyre, mint egy fiókban kuksoló díszdoboz selyemborítású belseje.

Éppen a kezét veszi szemügyre, mikor Langford közeledő alakját megpillantja, így gyorsan leereszti és belekortyol a cappucinójába. Esze ágában sincs integetni, mint valami óvodás, majd Darius észreveszi őt, amúgy sem azért ült közvetlenül az ablak mellé, hogy az arrajárókban gyönyörködhessen.
- Végre! Langford - köszönti őt gyorsan, mosolytalanul, mikor meglátja. - Kérsz valamit? A kávéjuk egész jó, de ami a macaront illeti... - elhúzza a száját, jelezve, hogy az bizony nem üti meg a mércét. Persze, Langford nem tűnik olyannak, aki kifejezetten édesszájú, de ami a hírét illeti, talán pont az a bizonyos sweet tooth az, amit nem kéne ilyen serényen ápolnia.
- Készen állsz? Ugye, józan vagy? - vonja fel a szemöldökét szkeptikusan. Langfordnál sosem lehet tudni, nem igaz? Brookline pedig most igazán igényli, hogy gyorsan, hatékonyan átbeszélhessék az egészet, és igazán, igazán boldoggá tegyék Danielt. Ki-ki a maga módján.