Robert Ray neve neked is ismerősen csenghet. Tudod, egy magas, izmos, jóképű férfiről van szó, aki a negyvenes évei elején az életét veszítette és akinek az életed köszönheted. Emlékszel az első találkozásunkra? Mindössze pár hete volt, valami zűrös okból kifolyólag elhoztak a régi sulidból és most odajársz, ahová én. Kint cigiztél a suli mögött abban a hülye egyenruhában, amit mindenkinek kötelező itt hordania és én odamentem a társaságodhoz rágyújtani. Elnevettük magunkat azon, hogy ugyanaz a vezetéknevünk. Micsoda véletlen! Te vagy a nagyszájú új lány, akinek voltak gondjai az életében. Apádat szidtad, hogy elhagyta anyádat valami másik nőért. Elmondtad, hogy áldod a napot, amikor Robert Ray meghalt, azt mondtad, mint valami nemzeti ünnep tartod számon a június 26-ot. Túl sok volt a véletlen, ennyi minden nem klappolhat egyszerre. Furcsa volt nekem, de nem szóltam. Este anyának meséltem rólad. A fura új lányról akinek ugyanúgy hívták az apját, mint az enyémet és ugyanazon a napon halt meg, ám az a Robert Ray egy igazi pöcsfej volt, aki sosem törődött vele. Anyám arcán látni kellett volna azt a döbbentséget. Elmesélte, hogy amikor egy vagy netalántán már másfél éves voltam apa megcsalta őt, teherbe ejtett egy másik nőt, de annyira szerette anyát, hogy nem tudta otthagyni. Én vagyok kettőnk közül a szerencsésebb, mivel egy jómódú, szerető családban nőttem fel, mindent megkaptam, amiről te még álmodni sem mertél volna. Mikor ez az egész kiderült konkrétan megfenyegettél, hogy kinyírsz és jobban teszem, ha elkerüllek, de én nem akarlak elkerülni, azt akarom, hogy jobban megismerjük egymást, hogy bepótoljuk az elmúlt 16 évet, amennyire ez csak lehetséges. Tudom, hogy hihetetlen és megrázó ez az egész, de én nem vagyok rossz. Kérlek próbálj meg nyitni felém!