"Biztos, hogy maga az újdonsült szakértő nyomozónk? Azt hiszem, megtévesztő a fiatalos arca, Ms. Morrow! Alig hiszem el, hogy harmincasak táborába tartozik, és frissen végzett az egyetemen."

Ezt az egység vezetője, Harrelson hadnagy mondta nekem az első percben, mikor beléptem az irodája ajtaján két évvel ezelőtt. Mindent el is mondott fél perc alatt, amit külsőmre csak lehetett első látásra. A külsőm még amiatt is különlegesebbnek mondható, hogy a családomban fellelhető apám részéről nigériai, anyám felől norvég felmenők. Fura kombináció, de mindenkitől örököltem mindenfélét.
Lehet, hogy hihetetlennek tűnik a korom, de ez még nem a világ vége. Későn érő típus vagyok, azt hiszem, ez a legjobb válasz az egész szituációra. Évekig nem mertem kijönni a lakásomból, rettegve éltem tizenkilenc éves koromtól fogva, és egészen addig, míg nem vettem bátorságot és kimerészkedtem a levegőre. Édesapám éttermét felgyújtották, engem kimenekítettek pár vendéggel együtt, de a halottak száma sok volt. Köztük volt az imádott édesapám is.
Az engem ért trauma miatt nehezen tudtam bárkivel kapcsolatot teremteni, de én voltam az, aki mindent elutasított. Gyenge voltam, nem tudtam felejteni. Tűzoltói képzést elvégeztem, de fortyogni kezdett bennem a vágy, hogy inkább a szemfülesebb, mindenre odafigyelő, precíz tulajdonságaimat kellene előtérbe helyezni, ezért továbbképeztem magamat. Meg akartam érteni, miért tesznek az emberek olyat, amivel elvehetik mások életét... Szakértőként és nyomozóként vakmerő és precíz ösztönömet kiválthattam, így élvezni kezdtem az életet. Szenvedéllyel csinálom, amit csinálok. Sokáig nem hittem magamban, de most már a bizalmam önmagam felé megerősödött.
A vicceimtől mindenki kifutna a világból, de én ilyen vagyok, nem vagyok túl jó a viccek előadásában, sokkal jobb szeretek másokén nevetni perceken át. Az alaptermészetemből fakadóan segítőkész, kitartó, türelmes vagyok, persze azért, előfordult már, hogy hevesen reagáltam le valamit vagy türelmetlenkedésem okozott némi fennakadást. Egyértelmű, hogy jófej vagyok igazából. Ennyi.

- Morrow! - rázott fel az álomból Harrelson hadnagy engem.
Tökre úgy éreztem magam, mint aki megivott volna legalább három üveg Martinit vagy vodkát. Nem éreztem magam fittnek, inkább fáradtnak, lassított észjárásom volt jelenleg, ami kivetíthető arra, hogy az előző délutánt és estét szinte végig itt töltöttem. Talán csak annyi időre léptem ki, míg mosdóba mentem vagy az édesség- és kávéautomatához. Ja, meg telefonon beszéltem az egyik tűzoltóval is, akinek a csapata elsőként ment ki egy riasztáshoz, a helyszín látványa sokkolt sokakat.
- Hadn... hadnagy - nyögtem ki, miután valamennyire észhez tértem.
A tegnapi jelentésem szűkszavú volt, mivelhogy én sem tudtam még igazán kibogozni semmit, vártam a további elemzésekre, illetve a szexi tűzoltó százados válaszára.
- Maga itt aludt megint...? - kérdezte, miközben én a zsibbadt kezemet igyekeztem mozgatni, amin az előbb még feküdtem, lehet kissé bűzlök is, mert ugyanaz a ruha is van rajtam, ami tegnap hajnal óta, s beleizzadhattam.
- Dolgoztam az ügyön, átnéztem mindent még vagy... Háromszor, ésésés... - azonnali válaszom ez volt, ki tudja, hány órakor szundikáltam el, az biztos, hogy reggel van már.
Beletúrtam a rakoncátlanul előre hulló tincseimbe, aztán eszembe jutott, hogy találtam valamit, ami érdekes lehet.
Őrült keresésbe kezdtem a helyszíni fényképek között, amikor a hadnagy megfogta kezeimet, leállított engem, én pedig szúrós szemekkel tekintettem rá, akartam neki mondani valamit, mire ő kezdett el beszélni.
- Menjen haza, frissítse fel magát, aztán jöjjön vissza pár óra múlva. Kipihenten!- vágott közbe, én azonban nem akartam ezt tenni, viszont ellenkezni sem akartam, és már fel is álltam, amikor mégsem tudtam elindulni. - Mire vár még?- komolyabb lett a nézése.
- Jó, hazamegyek - olyan semmitmondóan, - ott csillogott azért az a dac a szemeimben, mint mikor apának se akartam szót fogadni -, de válaszoltam. - ...ezt viszont látnia kell. Nézze meg a képet jól, mit lát ott? - vettem fel egy fotót, amin mutattam neki valamit, ami számomra érdekes volt. - Az egy táska vagy bőrönd maradványa, uram... Mi van, ha abban vitték oda a gyújtogatáshoz való dolgokat? A helyszínelők ezt nem vették fel a bizonyítékok közé - mindenféle nyom lehet rajta vagy belül, és úgy láttam, a bizonyítékok között nincs ott ez a tárgy. - Újra visszame... - kezdtem bele a mondatomba, amikor a főnök a kezével 'pszt'-t mutatott, én pedig engedelmesen abbahagytam, hogy hallgassam őt.
- Valakit odaküldök, de maga most szépen hazamegy, és nem a helyszínre. Megértette? - nagyon nehezen bólintottam, hogy oké, megyek.
Szó nélkül összepakoltam mindenemet, pici rendet tettem az asztalon, mert már a hatalmas kupleráj kifejezés is kevés lenne hozzá.
Elvonult a hadnagy az asztalomtól, egyenesen az irodájába ment, de még onnan is figyelt engem, és mutatóujját a lift felé irányította. Még utolsó pillantást tettem a bekeretezett fényképre asztalomon, ahol apával együtt vagyok. Megérintettem az arcát, puszit dobtam, ezután meg már útnak indultam.
Ahogyan beszálltam a liftbe, eszembe jutottak azok a kínkeserves, végtelenül szomorú percek, amiket átéltem, átéltünk azokkal, akiknek a családtagjaik vagy barátaik is benn égtek az étteremben. Nekem apa volt az egyetlen, akivel bármit megtudtam beszélni. A halála után bezárkóztam, hiába voltak ott barátaim vagy épp apa nővére, Penelope. Ellöktem őket magamtól, de mindvégig ott álltak, vártak arra, mikor engedem, hogy segíthessenek.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Gyerekként sokat kérdezik, hogy mi lesz belőlünk, ha nagyok leszünk, ha felnövünk. Akkor még könnyedén mondjuk, hogy hercegnő, asztronauta vagy az Egyesült Államok első női elnöke. Idővel mégis történik valami, találunk valami olyan kapcsolódási pontot egy-egy hivatással, ami igazán pályára állít bennünket. Ha szerencsénk van, nem valamilyen tragédia jelöli ki az utunkat, talán mégis az olyan történetek a legszebbek, mint a tiéd is. Amelyben igenis része van egy tragédiának, amely alapjaiban rendítette meg az életet, amit akkoriban ismertél - hiszen elveszítetted édesapádat. Magad is részese voltál ennek, azt hiszem erre szokás azt mondani, hogy fiatalon történt veled az, ami jó néhány évedet befolyásolta. Nem könnyű felállni ebből, elfelejteni pedig egyszerűen lehetetlen. De mégis olyan döntést hoztál, ami talán segít feldolgozni mindezt és napról napra büszke lehetsz nem csak arra, hogy ezt a pályát választottad, hanem sok embernek segítesz abban, hogy ne éljék át ugyanazt, amit Te magad is. Vagy legalábbis hogy válaszokat kapjanak, ha mégis.
Egy különleges, elhivatott, érzelmes nőt ismertünk meg általad, aki egyben bizonyos értelemben törékeny is és a fiatal kora ellenére olyasmiken ment keresztül, amelyeket sok-sok embernek soha nem kell megtapasztalnia. Azt gondolom nem csak az édesapád lenne büszke rád, hanem később majd a saját gyerekeid is azok lesznek, hiszen elhivatottan dolgozol, akár az éjszakáidat is bent töltöd. Megmosolyogtatott, hogy van aki odafigyel rá, hogy ne álljon be a derekad az irodában való alvástól és aki ha kell, hazaküld. Hidd el, az elhivatottságodban már így sem fognak kételkedni, meg persze akkor sem, ha otthon töltöd az éjszakát.
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!