Túl sokat nem taglalnám a kettőnk kapcsolatát. Az ET-m második bekezdésében mindent elolvashatsz, ami lényeges, az csak rólad, rólunk szól. Röviden, tömören. New york egyik gyermekotthonában ismerkedtünk meg tinédzser éveinkben. Nagy szerelem, azt hittük miénk a világ, együtt megszökünk és a szokásos, filmekbe illő kamasz ábrándok. Aztán teherbe estél, persze jött a pánik. Megvolt a terv, hogy hogyan fogunk megszökni, de te berezeltél, nem voltál ott a megbeszélt helyen, a megbeszélt időben. Helyette volt egy abortuszod, majd szépen lassan kibontakozott a Borderline személyiségzavarod is (valószínűleg az abortusz okozta trauma hozta a felszínre) és egyenesen a pszichiátriára kerültél, ahol öngyilkosságot követtél el.
Én mindezek után átkerültem egy fiú javítóintézetbe, és szépen lassan elfelejtettelek. Legalábbis nem gondoltam már annyit rád.

Jelenleg az autista öcsémmel élek, és így több mint tíz év távlatából még mindig fogalmam sincs róla, hogy valójában élsz és virulsz. Egyik nap aztán összehoz minket a sors, előadod a szegény, megtört nőt, akinek nincs hova mennie, ügyesen manipulálsz nekem meg naná, hogy megesik rajtad a szívem, habár én sem vagyok teljesen kasu, látom, hogy valami nem stimmel. De mi? A piszkos kis ügyleteim által nálam lapuló és eladásra váró gyógyszerek, tudatmódosítók miatt kellek neked, vagy teljesen más az oka?
Ha a leírtak alapján úgy gondolod Lauren neked való, és szívesen megalkotnál egy pszichiátriai kezelést igénylő beteget (és ki is tudnád élethűen játszani, természetesen), akkor várlak.

Fontos! Nem kifejezett szerelmi szálra fáj a fogam, ezt úgy gondoltam, hogy már az elején leszögezem. Azt szeretném, ha kicsit utána olvasnál a betegségnek mielőtt belevágsz a karakterbe, szeretném, ha életszerű lenne, illetve.... néha a tempóm olyan, mintha kereszteztek volna egy lajhárt egy csigával. Kérlek légy türelemmel. Mindig jelzem előre, ha többet kell várni rám, de nem fogok eltűnni szó nélkül.