is it something you want to tell me?

Az új srác még nem dolgozik olyan régóta a kávézóban, ahogy Johanna sem. Lévén annak, hogy még nincs bejáratott munkaerő, hiszen úgy három hónapja nyitott a kávézó, kénytelen vagyok legalább kétnaponta benézni, de ha időm engedi, azért igyekszem inkább befutni minden nap, ha mást nem, legalább öt percre.
Ma viszont más oka is van annak, hogy bejövök, hiszen csütörtök van, Herberttel azt beszéltük meg, hogy csütörtökönként egyeztetjük a következő hét különleges kávéjához passzoló sütiket, így hoztam is pár receptet kinyomtatva képpel együtt. Egyébként meg szerintem nála jobban senki nem lepődött meg jobban, mikor behívtam egy állásinterjúra az önéletrajza alapján és bevallom, erősen agyaltam rajta, hogy felvegyem-e vagy sem, hiszen nem is olyan szakmai háttérrel bír, mint amilyenre nekem konkrétan szükségem lett volna, de mégis itt van. Gáz ha azt mondom, hogy az is közrejátszik, hogy megsajnáltam a srácot? Csak három évvel idősebb nálam és kénytelen volt feladni az álmait egy baleset miatt, most meg tuti emiatt baromi nehezen talált munkát és ezért is akartam neki segíteni. Reméltem, hogy mindent megtesz majd azért, hogy bebizonyítsa nekem, hogy tud ő konyhatündér is lenni, ha nekem arra van szükségem és eddig nem csalódtam benne. Tudom, milyen az, ha meg akarunk felelni valakinek, én is mindig ezen vagyok, nem akarok csalódást okozni a nevelő szüleimnek, ha már az igaziaknak én nem kellettem, de az ikertesóm meg igen... Milyen szülő az, aki egy gyereket tart meg a kettőből? De tényleg... Létezik nagyobb szívtelenség ennél a világon?
Mindegy is, nem érdekes, hiszen megérkezem a kávézóhoz, aminek ajtaján ilyenkor még a zárva felirat olvasható. Lecsipogtatom oldalt a kártyámat, hogy bejussak, anyával ezt a megoldást tartottuk a legmegbízhatóbbnak és legegyszerűbbnek, mikor arról beszélgettünk tavasszal, hogy hogyan is legyen a zárral. A kulcsos zárhoz sorakoztattuk fel a legtöbb ellenérvet, s a csipogó jött ki végül a legpozitívabban, hiszen így a dolgozóknak is csak egy kártyát kell adni, és azzal tudnak bejönni már nyitás előtt.
- Szia! Jó reggelt, kérlek nyugtass meg, hogy beüzemelted már a kávégépet - nézek Johannara szenvedő fejjel. Otthon nem volt időm főzni egyet, így is úgy érzem, hogy elkéstem, korábbra ígértem magam, de lehet, hogy csak azért gondolom ezt, mert az agyam még nem kapta meg a napi koffeinadagját. Amint meghallom, hogy a kávégép használatra kész, már be is mennék a pultba, hogy csináljak egyet magamnak, de Johanna megelőz és már készíti a szokásos karamellás tejeskávémat. Időközben én kikutatom a táskámból a recepteket francia sütileírásokat és recepteket, valamint lecsekkolom, hogy hánykor is lesz az a meeting az állatvédő konferenciáról. - Oh, köszi, életmentő vagy - pillantok fel, mikor elém kerül a hőn áhított kávé, aminek már csak az illatától is kezdem érezni, hogy éledek. Telefonomat a farzsebembe süllyesztve, bal kezemben a papírokban, jobban a kávéval indulok el a konyha felé. Hallom, hogy Herbert motyog valamit a konyhában, de pont akkor iszom bele az életmentő italba, így nem arra figyelek. Nem tűnik föl neki, hogy megérkezem, el van foglalva a fánkokkal, ami amúgy nagyon cuki, aztán meglepődöm, hogy szinte már úgy jön le, hogy megijesztettem. - Oké, hogy a főnököd vagyok, de legközelebb lécci ne hívj így, minimum kilenc évvel öregebbnek érzem magam tőle, pedig kettőnk közül mindketten tudjuk, hogy én vagyok a fiatalabb - kérem tőle, miközben helyet keresek a pulton a papíroknak. - Egyébként mi a helyzet? Minden jól megy? - érdeklődöm, mielőtt még a francia témára kerülne sor.

is it something you want to tell me?

- Ja, ja, értem én, majd megszokod, de azért azt jobb, ha megjegyzed, hogy szerintem nem én vagyok az egyetlen nő, aki kiakad ha öregítik - nézek rá biztatóan, majd belekortyolok a kávémba, ami minden egyes korttyal egyre több életet lehel belém. Talán ennek a hiánya okozta, hogy Herbertet is kicsit kioktattam a koromat illetően, de hát már annyiszor kértem, hogy tegezzen, hogy néha már ki tudna kergetni a világból azzal, hogy Ms. Wheatonnak hív. Bár az azért egy - sőt több! - fokkal jobb mint az asszonyom... Nem is tudom, én kit asszonyoztam le utoljára, talán egy nénit a boltban, vagy a metrónál, mikor késésben voltam, hogy engedjen már előre. Hmmm...
Helyet keresek a nálam lévő papírkötegnek a konyhában, de nem tudom nem észre venni, hogy Herbert azért élvezi a munkáját és ennek örülök. Nem tudtam, hogy milyen lesz ez neki a katonaság után, hiszen gondolom ott mindennek szigorú menete volt meg ilyesmik, itt meg azért én nem kötöm meg a lábát munka közben. Felőlem olyan zenét is hallgathat, amilyent csak akar, ha éppen ahhoz van kedve, csak legyen készen minden amikorra kell.
Csak azután esik le, hogy mit kérdeztem, hogy meghallom a választ és ég a pofám, hogy nem gondoltam bele ebbe, mielőtt kimondtam volna. Nem könnyű észben tartania az embernek ezt a dolgot úgy, hogy a srácon hosszú nadrágban nem is látszik, hogy az egyik lába helyén művégtag van. Bár én nem is láttam még rövid naciban, hiszen valahogy mindig hűvösebb volt, mikor találkoztunk és a pasik köztudottan nem csajok, hogy még szar időben is felvegyenek egy szoknyát mondjuk. Itt rdemes megjegyezni, hogy a szoknya amúgy Skócián kívül igazából női ruhának számít, szóval szépek is lennének a pasik szoknyában ugyebár.
- Jesus, tudod, hogy nem úgy gondoltam, csak a megszokás... Bocsi? - nem tudom, hogy ezzel most rontok vagy javítok a helyzeten, így még a bocsánatkérésem is úgy jön ki mintha azt kérdeztem volna, hogy "cukrot vagy édesítőt?". Ha mázlim van, akkor olyan poénosan kezeli a helyzetet továbbra is, mint az előbb, ha meg nem, akkor... Akkor eljátszhatom a kemény főnököt, hogy márpedig nem úgy gondoltam. Na jó, ez elég hülyén venné ki magát.
Lepakolom a pult egy kis szabad részére a papírokat, így rövid ideig háttal vagyok a fiúnak, de hát ő úgyis most szaggat új adag fánkot az olajba, abban meg nem szeretném megzavarni. Felé fordulok, s a tervem az lett volna, hogy hagyom kiszaggatni a kis finomságokat, s csak azután beszélek hozzá, de ő sikeresen megelőz, így hát kíváncsian nézek rá. - Miről lenne szó? - kérdezem, hiszen az előbbit hallva mintha valami nagy dolog lenne. Csak azt remélem, hogy nem azon jár az agya, hogy felmondjon, hiszen ahhoz mondjuk tényleg tök sok bátorság kell, meg azt is így szokták felvezetni az emberek, de hé! Én meg voltam győződve róla, hogy nem érzi itt rosszul magát, meg annyira örült, mikor anno mondtam neki, hogy felveszem...
Végül nehezen ugyan, de belekezd, hogy miről is lenne szó, s megnyugtat, hogy csak erről, hiszen nem a világ legkönnyebb dolgai közé tartozik jó munkaerőt találni, főleg a konyhába, s mivel egy ideje már azért dolgozik itt - bár mindketten tudjuk, hogy nem túl régóta, de hát maga a kávézó is viszonylag újnak számít -, így figyelmesen hallgatom az ötletét. Nem az a típus vagyok, aki nem hallgat végig másokat és köti az ebet a karóhoz, hogy csak az lehet jó, amit ő kitalál, mert nagyon is jól tudom, hogy másoknak is lehetnek jó ötleteik. Igazából ez sem hangzik hülyeségnek, én is gondolkodtam rajta anno, mikor döntenem kellett mindenféle ügyben a kávézóról, de végül arra jutottam, hogy egyelőre legyen elég az, hogy még melegszendvicset lehet kapni meg hot-dogot, de jól tudom én, hogy azokat nem Herbert csinálja, mert mire elkezdődik a nagy forgalom, az ő munkaideje lejár. Talán azon kéne kicsit változtatni, akkor neki sem kellene mindent egyszerre csinálni és kapkodnia vagy nem is tudom, bonyolult ez kicsit azért. Az én figyelmemet meg mégis inkább az kelti fel, hogy milyen szépen fogalmaz ez a srác, és akkora önelégült vigyor terül szét a szavai hallatán a képemen, hogy még egy bohóc is megirigyelhetné. És milyen lazán elkezdi a fánkokat fordítgatni, mint aki nem is tett felhívást keringőre. A vigyorom meg nevetésbe megy át, mikor látom, hogy még szabadkozni is elkezd, kíváncsi voltam, hogy akar-e még mondani valamit és megérte kivárnom a fánkforgatást.
- Ha az egyik legjobb barátnőm lennél, most tuti megkérdezném, hogy mikor voltál utoljára együtt valakivel, de nem, nem teszem, mert még asszem nem vagyunk ilyen jóban - próbálom abbahagyni a nevetést, közben meg odalépek Herberthez és a vállára teszem a kezem. - Amúgy megpróbálhatjuk kielégíteni a vágyaidat - húzogatom a szemöldököm vigyorogva, aztán ahogy sikerül abbahagynom a nevetést, végre válaszolok az általa felhozott témára. - Bocsi, de ez most így a kávé mellé reggelre nagyon jól esett. Gondolom nem arra gondoltál az előbb, hogy szeretnéd te csinálni a melegszendvicset meg a hot-dogot... Persze azt is átvehetjük a munkakörödhöz, igazából mostanra kezd összeállni tudod, hogy mekkora a forgalom, gondolkoztam is rajta, hogy a műszakodat szétbonthatnánk meg bővíthetnénk, nem tudom, hogyan érsz rá, van-e még valami mellékállásod vagy sem. Igazából attól is függ, hogy betegyünk-e még valamit az étlapra.  

is it something you want to tell me?

Aranyos Herberttől, hogy próbálkozik és kijavítja önmagát, így nem tűnök olyan gonosznak a szemében, mintha mindig én szólnék a magázásért. Meg azért valljuk be, egy idő után biztos megunnám és elegem lenne abból, hogy kijavítgassam, szóval valószínűleg ráhagynám a dolgot. Egyébként is sejtem, hogy a katonai múltja miatt ennyire hivatalos és távolságtartó a stílusa, ezt meg is értem, csak örülnék azért neki, ha kicsit lazább lenne, mert ez egy ilyen kávézó, élvezze csak nyugodtan a helyet meg minden...
Kérdésére bólintok, s inkább nem firtatom a témát. Én tuti nem akarnék a helyében arról beszélni, hogy nincs meg az egyik lábam és most pont ezen poénkodtunk. Jézusom, milyen morbid már ez?!
Figyelmesen hallgatom szavait, hogy hova is akar végül kilukadni, így csak el jutunk arra a pontra, ahol azt mondja, szeretné, ha bővítenénk a kínálatot. Nem mond hülyeséget, nekem is járt ezen az agyam, hiszen szeretnék minél nagyobb közönséget megcélozni a kávézóval, ezzel nagyobb profitra szert téve, de nem szeretném, hogy túlzsúfoltság uralkodjon bármikor is a helyen és a kapkodás esetlegesen a minőség rovására menjen. Szeretem a jó kávét és egy ilyen rohanó városban nem a legegyszerűbb olyant találni, ami nem a tömegekhez szól, olyant, ami kicsit is más és megérint. Ezt szerettem az elmúlt években Angliában töltött idő alatt, hiszen bár a tea hazájaként tartják számon, a kávékat is ugyanolyan odafigyeléssel készítik és ezt az érzést akartam behozni a Base Cafeba én is. Jól tudom, hogy az étlapra kevesebb időt fordítottam, de szerettem volna ha inkább a kávé miatt jönnének ide az emberek, s mostanra már elég szép számmal felfedezték ezt a kis kreatív kávézót. Azt hiszem az nem árthat, ha kicsit bővítjük most a kínálatot, hiszen fenn kell tartanunk az érdeklődést a vendégeknél és újabbakat se ártana becsábítani. Választ adni viszont mégis képtelen vagyok a nevetéstől, amikor meghallom, hogy Herbert mennyire kétértelműen beszél. Nem is azon nevetek, hogy mit mondott, inkább azon, hogy először fel se tűnik neki, aztán meg elkezd szabadkozni, hát nem aranyos?
- Nem tudhatod mit hoz a jövő, így nem zárhatsz ki semmi lehetőséget azt hiszem. Persze cáfolj meg nyugodtan, elvégre te vagy az idősebb - állapítom meg egy korty kávé mellett hitetlenkedő visszakérdezése után, közben meg igyekszem úgy tenni, mintha nem látnám, hogy most csak még jobban zavarba jött és a lekvár is túlcsordult a fánkból. - Én szívesen megeszem azt, ha nem tartod elég tökéletesnek a pultba - állapítom meg az édességre mutatva, miközben ő a kezét törölgeti. Lévén, hogy még nem is reggeliztem semmit - bár a kávé előtt nem is tudok soha -, így pont kapóra jönne egy fánk, amit úgy is megehetek, hogy nincs elrontva, de azért mégiscsak jobb lenne egy olyan, ami lehet, hogy ki se kerülne a vendégekhez.
Figyelmesen hallgatom Herbert szavait a kis monológomat követően és elégedetten bólogatok, hogy sikerült némileg ráéreznem arra, hogy mit is akar igazából. Nem a melegszendvicseket. Meg sem lepődöm, de tényleg, inkább kíváncsian várom, hogy hova is lukad ki a kis mondandójával. - Tiéd a terep - intek neki biztatóan, mikor is jön az ötlet, hogy inkább megmutatja, mire is gondolt.
Nézegetem az üvegcsét és a paprikát a kezében, de mivel nem nagyon vagyok képben a konyhai különlegességek terén, így nem igazán vágom, hogy mi is van nála. - Lehet, hogy én vagyok tudatlan, de mi ez és hogyan kell enni? Valami különleges? - érdeklődöm, miközben odalépek hozzá és az üveg tartalmát nézegetem, ami így elég tetszetős, pedig még azt sem tudom, mi van benne.

is it something you want to tell me?

Boldogan veszem el a lekvárral túltöltött fánkot. Úgy néz ki teljesül az a bizonyos kivételes eset, hogy eszek reggelit. Szinte sosem szoktam, mert sietek a munkahelyemre, a kávé előtt meg ugyebár egy falat nem megy le a torkomon. Kicsit örülök is neki, hogy most nem vagyok akkora rohanásban - ez is ritka pillanatok egyike, hova írhatom fel? -, van időm és ezért is tettük mára ezt a kis megbeszélést a jövő heti témáról. Eszembe sem jutott, hogy végül úgy megyek majd el, hogy a kávén kívül még kaja is került a szervezetembe, így hát arra az ötletre is vevő vagyok, hogy Herbert megmutassa, mire is gondolt. Amíg a szekrényben kutat, én elkezdem a fánkot.
- Legközelebb emlékeztess rá, hogy nem ehetek a fánkodból, mert túl finom és el akarom vinni mindet - állapítom meg még pont mielőtt elém kerülne az üvegecske, ami már is eltereli legalább a figyelmemet az említett édességről. Mi ez? Elég jól néz ki, de lehet, hogy én vagyok műveletlen, hogy nem tudom mi ez? Most ez így akkor ciki vagy sem, inkább rákérdezek, legfeljebb elkönyvel tájékozatlannak, erre meg megint csak azzal vághatnék vissza, hogy ő az idősebb, persze, hogy többet tud... Ez is mekkora közhely már...
Gyorsan jön a válasz a kérdésemre, s ahogy hallgatom, nyugodtan állapítom meg, hogy ez valami különleges étel, amiről biztos nem én vagyok az egyetlen, aki nem hallott. Mangó, fűszeres, csípős... elég jól hangzik eddig, így nem is habozok megszagolni, mint Herbert kinyitja, s elém tartja, mély levegőt veszek. - Hmmm - jó illata van azt meg kell hagyni és az is biztató, ahogy a fiú beszél róla. Lehet, hogy volt benne némi hátsó szándék, hiszen már tök sok embertől megkaptam, hogy mennyire kihallani a brit akcentust a beszédemen. Ennyit jelentene öt év? Engem mondjuk nem zavar, mert nekem nem is tűnt fel, hogy máshogy beszélnék, de a kis szakácsnak lehet, hogy igen és mivel egy brit srác evett ilyent folyton, lehet, hogy rögtön hozzám is hozzám kapcsolta és... És a végén még összeesküvés elméletet is gyártok, szóval inkább befejezem ezt a nagy gondolatrohamot és figyelem, ahogy a konyhában tevékenykedik, hogy mit is csinál és hogyan. Igazán otthonosan mozog már és ezt a főnökeként jó érzés látni. Szívesen beszélgetnék közben vele, de látom, hogy mennyire elfoglalt és minden bizonnyal ezerrel koncentrál. Kíváncsian várom, hogy mi is lesz a végeredmény, hogy milyen is ez a mangós chutney. Várakozás közben pedig megeszem a fánkom további részét és a kávémból is kortyolok egyet-kettőt, aztán lelkesen nézek az elém tett tányérra, mikor is Herbert elkészül.
- Wow, de jól néz ki - mondom is ki rögtön, ami elsőre eszembe jut, majd az evőeszközökért nyúlok, itt a várva várt pillanat fiatalember, rajtad a világ szeme! Vagyis inkább a műveden... És nem a világ szeme, hanem csak az enyém... - És finom is! Mondd csak ebből a "chutneyből" van külön reggeli-ebéd-vacsora kombó? Mármint tálalásra, vagy elkészítésre, nem tudom rá a megfelelő kifejezést, de remélem vágod. Mert az tök jó lenne, különleges és változatos, de mégis kicsit ugyanaz - elmélkedek, s közben be-be kapok még egy falatot.