Azt kell mondanom, hogy nem tudok, nem elfogultan hozzáállni önmagamhoz. Így nem mondhatom, hogy kifejezetten tiszta képet kaphatnál pusztán önmagamtól tekintve, hogy mindannyian próbáljuk elrejteni a legrosszabb tulajdonságainkat, a hibáinkat jó mélyre eltemetni. Persze mindez csak szituáció kérdése, hiszen adott helyzetekben azért, hogy elérhessük, amit akarunk képesek vagyunk a felszínre csalogatni a legrosszabb oldalunkat, vagy még azt is, amely nem is állhatna távolabb tőlünk, de mindezt csak a cél érdekében tesszük, míg a másik mit sem sejt róla.
A valóság az, hogy mindenkinek több oldala van. Egy, amit a szüleinek mutat, egy másik amelyet a szoros baráti körönének, az egyik, amit szimpla ismerősöknek, akikbe gyakrabban belefut. De nem csak személyektől függ, hogy ki miként viselkedik a hely, a szituáció is meghatározza mindezt. Hogy vajon melyik is valódi? Valószínűleg mindegyik. A maga módján. Bár az én esetemben az, amit a szüleimnek mutatok talán túlságosan is távol áll a valóságtól. A tökéletes példa arra, hogy a cél érdekében olyan jellemzőket is magunkra aggatunk, amelyek nem állnak túlzottan közel hozzánk. A tökéletes leány mintaképét követem pontról, pontra, mint valami hercegnő. Soha nem ellenkezem szemtől-szembe az akaratukkal szemben, de ez nem azt jelenti, hogy a hátuk mögött nem keverem úgy a lapjaimat, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy azt én szeretném.
A valóság az, hogy egy igazi kis számító dög tudok lenni, ha akarok. A makacsságomnak köszönhetően nincs semmi, amit ne tudnék így vagy úgy elérni. Egy totális kaotikus energiabomba vagyok olyan, akihez egyszerre akarsz közel kerülni, de ugyanakkor el is kívánsz kerülni, mert sosem tudhatod, hogy mégis mikor robbanok fel. A nagy szám egyszer biztos, hogy olyan bajba sodor, amiből nem tudok majd kimászni, de amíg ilyesmi nem fordul elő nem hiszem, hogy vissza tudnám fogni magam.
Regélhetnék évekig magamról, de azt hiszem azzal csak továbbra is a felszínt kapargatnánk tekintve, hogy szinte minden személy és helyzetfüggő. Így, ha nem félsz.. Ismerj meg. De ha pityegést hallassz, akkor rohanj. Még a végén valami robbanni fog..

Már nem kell túl sokáig kibírnom. Csak még egy icipicit. A fejemben már legalább háromszor felborítottam az asztalt, de azzal mindent tönkretennék. Nem törhetem darabokra a finoman kialakított maszkomat, amelyet az évek során sikerült tökéletesítenem. De mégis szinte érzem, ahogy szépen-lassan felforr az agyvizem. Van egy kiszemeltjük a számomra. Ezzel nem is lenne semmi gond, de ahogy tálalják az egész szituációt szinte teljesen átjön, hogy nem csak azt akarják, hogy ismerkedjünk meg, nézzük miként is tudnánk egymással kijönni. Itt sokkal másabb tervek vannak.
De hogy mégis miért is vagyok ellene? Ha azt vesszük nyilvánvaló. Nem élem azt a szendeszűz életmódot, amelyet a szüleim hisznek, hiszen a hátuk mögött nincs olyan, amit ne mernék megtenni. Egyetlen szabály van csak, hogy ne bukjak le. Más nem számít. Eddig pedig tökéletesen működött. Vagy az is lehet, hogy titokban hagyják, hogy műveljem ezt-azt a hátuk mögött, amíg nem kerülök ténylegesen bajba. De azért talán nem olyan meglepő, hogy az előzőt szívesebben hiszem el, mert az azt jelentené, hogy az egész életem során sikerült átejtenem a szüleimet, ami azért valamiféle büszkeséggel tölt el.
Másodszor pedig mégis csak a modern korban élünk, ahol ezek az elrendezett kapcsolatok már olyan ódivatúak, hogy szinte borsódzik tőle a hátam. Látatlanba pedig azt kell mondanom, hogy csak a legrosszabb képet tudom lefesteni a lelki szemeim előtt a srácot illetően, akit igyekeznek fényezni, vagy nem tudom pontosan, mert nem csinálok mást, mint az erőltetett mosolyommal - ami remélem azért valamennyire őszintének tűnik - lelkesen bólogatok a szavaikra miközben fejben már rég mérföldekre járok. Az agytekervényeim a pánik hátterében azon kattognak, hogy mégis miként húzhatom ki magam ebből a szituációból.
Harmadszor pedig még csak 19 vagyok. Nem hiszem, hogy abban a korban élünk, ahol ilyen korban dédelgetnem kellene a házasság gondolatát. Lehet, hogy még mindig vannak olyanok, akik ilyenkor már az örök hűségfogadáson gondolkoznak, meg azon, hogy hány gyerekük legyen és a többi, de tőlem ez nem is állhatna távolabb. A terveim nem nyúlnak ilyen messzire főleg, hogy szinte csak egyik napról a másikra élek, mindenféle kötöttségek nélkül. Most pedig az ölembe akarnak dobni egy ilyen labdát, ami egyelőre finom utalgatások sokasága, de csak idő kérdése, míg minimálisan elérkezik az a pont, amikor már egyfajta nyomás is csatlakozik hozzá. Főleg, mivel ha túlságosan is ellenállok az egésznek, akkor azzal még bajba is sodorhatom magam a szüleimnél. Bár ki ne akarna ezzel az egésszel szembe menni? Egyrészt kicsi az esélye, hogy a srác jól néz ki. Máskülönben miért kellene neki valakit tálcán kínálni? Aztán még, ha ezt valamilyen csoda folytán sikerülne is kipipálni még mindig ott van a lehetősége annak, hogy egy oltári seggfej, vagy a világ legunalmasabb embere. Nem szép dolog ítélkezni, de jelenleg olyan magasra pumpálta a szituáció a vérnyomásomat, hogy nem tudok a vörös ködön kívül gondolkozni.
Eme csodálatos családi vacsora után még illedelmesen távoztam, lassú léptekkel, amelyek helyett legszívesebben rohantam volna egészen a szobámig, ahol kis híján a párnáim közé temettem magam, hogy az ideges sikolyomat elfojthassam. Az adott, hogy én nem léphetek fel még az ötlet ellen sem túl agresszívan. Így nem maradt más, mint elérjem, hogy a másik fél akarjon kihátrálni ebből a nevetséges szituációból. Ami talán nem is lesz olyan nehéz tekintve, hogy csak egy őrült menne bele ebbe az egészbe.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A történeted olvasása közben pontosan azt gondoltam, amit aztán Te magad is leírtál: bizony, ennyi idősen túl fiatal vagy még a házassághoz. Azzal is teljes mértékben egyet tudok érteni, hogy a mai világban az ilyen javaslatok egyszerűen nevetségesnek tűnnek, különösen egy olyan országban, mint Amerika. Vajon a fejlődés hogy ment el ennyire a szüleid mellett, miért fontolgatják akár csak egy pillanatig is, hogy hasonlóba belekevernek téged? Nem annak kellene lennie az első szempontjuknak, hogy Te magad mit szeretnél az élettől és hogyan képzeled el a jövődet? Még csak nem is arról van szó, hogy milyen húzásaid vannak, hogy a Hollis név milyen fényben tűnne fel, ha kiderülne rólad minden. Nem véletlenül szokás mondani, hogy fiatalság, bolondság, Te pedig kihasználod minden egyes percét. Mert ennyi idősen élni kell, nem pedig a boltokat járni a megfelelő karikagyűrű után kutatva. Persze, akinek ez élete vágya, annak szíve joga, hogy ezt tegye.
De Te rafináltabb lány vagy ennél, ez nagyon egyértelműen lejött a soraidból is. Ha valami nem tetszik, nem kell elfogadnod, még ha most nem is lehetséges a nyílt hadviselés. A szüleid helyében sajnálnám, hogy nincs olyan kapcsolatom a saját gyerekemmel, hogy meg tudjunk beszélni ilyen jelentős dolgokat, de azt hiszem Te emlékeztetni fogod őket arra, hogy igenis része vagy a saját életedet érintő döntéseknek - egy házasság pedig akárhogy is nézzük, a Te életedet változtatná meg gyökerestől. Butaság lenne azt kérdezni, hogy vajon mit gondolsz, sikerrel jársz-e, hiszen olyan lány vagy, aki nem fogad el kevesebbet a győzelemnél és a saját útjánál. De mégis érdekelne, mi van ha jobban felforgatja az életedet az a bizonyos személy, akihez hozzá kellene menned, mint maga az ajánlat?
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!