Csodálkoznék azon, ha nem hallotta volna az egész iroda, amit az apám végigüvöltözött velem, hiába volt csukva az ajtó. Nagyjából csak annyit jelentett, mint halottnak a csók. Nem tudom egyébként, hogy valaha is láttam volna ennyire kiakadni őt, de ez most egyáltalán nem számít. A haragja a legkevésbé sem meglepő és nagyon is megérdemelt a rám öntött düh és szitoktenger, aminek meg sem próbál gátat vetni. Én is ugyanolyan mérges vagyok magamra, mint ő rám, ha nem még jobban. Fontos volt ez az ügy, ez az ügyfél és nem engedhettem volna meg, hogy veszítsek, hogy az egész tárgyalás olyan végkimenetellel járjon, amivel súlyos összeget veszítünk, a többi negatív hozadékról nem is beszélve. A legkevésbé pedig az volt tervben, hogy feketítsem az iroda nevét és hírét, ami egyáltalán nem állt szándékomban, lévén nem vagyok saját magam vagy a családom, az egész örökségem ellensége. Tudtam, hogy mekkora tétje van, hogy mennyire fontos partnert veszít el a cég, ha valami balul üt ki és akármennyire is volt akaratom ellen a végkifejlet, mégis sikerült csúfosan elbuknom. ..és nem azért, mert ne készültem volna eleget vagy ne ismertem volna az egész ügyet oda és vissza betéve. Nem emlékszem mikor veszítettem utoljára, főleg, ahol nem igényelt volna extra tudást és furfangosabb stratégiát semmi sem. A gond sokkal inkább abban keresendő, hogy tegnap este óta szó szerint képtelen vagyok a normális koncentrációra, hogy odafigyeljek arra, amit csinálok és rohadtul gáz. Ez pedig még jobban bőszít, mint bármi más. Az apám rám öntött haragja, csak apróság ahhoz képest, ami bennem dúl és ő még nem is tudja, hogy mekkora a baj az életemben. Nem is kell egyelőre tudnia, elég, ha nekem sikerül rajta így vagy úgy átvergődnöm, addig viszont nem igazán vonnék be mást. Ráérek porba tiporni minden hozzám fűzött reményét a családomnak. Az ajtót szinte feltépve csörtetek ki az öregebb Riddle nevével fémjelzett helyiségből, hogy aztán a sajátomba vonuljak át. Hangosan vágom be magam mögött a bejáratát, csak annyit odamorogva a folyosón értetlenül bámészkodóknak, hogy vége a műsornak, most már törődhetnek a saját dolgukkal. Nem tudom, hogy Noah bent van-e már, nem figyeltem, de a jelenlegi, kettőnk között lévő kurva szar helyzetre való tekintettel is jól esne a társasága, mert úgy érzem lassan szétrobban a fejem. Aimeenek nem adhatom most elő ami velem történik, több okból kifolyólag sem. Felkapom az oldalsó szekrényre kikészített kristálypoharat, előbb azzal a szándékkal, hogy iszom belőle, de végül visszateszem a helyére, kicsit nagyobb erővel, mint az szükséges lett volna. Az üveg megpattan és ha nem is ezernyi darabra törve, de néhány darabban esik szét, megvágva ezzel a kezemet. Fasza. Elmorgok az orrom alatt valamiféle szitkozódást, amíg előszedek egy zsebkendőt, amibe beletörölhetem a vérző mancsomat. A seb nem mély, nem vészes, nem igényel komolyabb ellátást, de attól még vérzik. Hát nagyszerű, mit ne mondjak. A remek kezdés után még remekebb a mai nap folytatása.
Előbb a legjobb barátom tör rám, mert lefeküdtem a húgával, és utána egy olyan kompozíció részese leszek, amitől a rosszullét kerülget. Egy éjszaka, egy elrontott hiba, és életem végéig szívni fogok miatta? Ég a tenyerem, pofon akarom vágni Solomont, amiért nem mondta el, hogy felcsináltam a kisebb Riddle-t. Az elköteleződés nem az én világom, szeretem a lakásomat, az agglegény életemet, ahol megvan mindennek a helye, és a szabályokat én írom. Mégis most itt állok a férfimosdóban, a kezem reszket, és önmagamat nézem a tükörben. Három napja nem borotválkoztam, a jeti is jobb társaság lenne rajtam kívül egy tárgyalásra, de senkit sem izgat a külsőm. Nem alszom, azt se tudom, hogy kire legyek jobban kiakadva. Sol eltitkolta ezt a „kis problémát”, és egy étterem kellős közepén kell megtudnom, hogy gyerekem lesz, ahol még jelenetet se igazán rendezhet az ember, mert gondolnia kell a családja hírnevére. Dühös vagyok, nem is ez a jó szó, hanem pipa vagyok Aimee-re, hogy hetekig került, aztán meg a szemembe mondja fölényesen, hogy következményei voltak az együttlétünket. Nem egy nemi betegség, hanem egy növekvő magzat, akinek a létezéséről addig nem is tudtam. Előbb mondja el a testvérének, mint nekem? Milyen kibaszott világban élünk, heh? Legszívesebben összetörném a tükröt, de az apám bent tartózkodik az irodájában, és délutánra egy megbeszélést hívott össze a Riddle párossal együtt. Kerülöm a barátomat…mert nem tudom, hogy mit mondhatnék neki. Odafentről könnyű prédikálni, de azt már nem meri a szemembe mondani, hogy konkrétan kilenc hónap múlva apuka leszek, és életem végéig felelős leszek egy másik élőlényért is. Aimee...anyám kiugrana a bőréből, a faterom meg biztosan szívinfarktust kapna, ha erről értesülne. Vannak elvárások, ha nem tárják a szemünk elé, akkor is ott vannak. Az apám keménykezű, a cége az élete munkája, karöltve az idősebb Riddle-vel. Solomont, és engem is úgy neveltek, hogy egyszer átvegyük a helyüket. Micsoda remek egyesülés lenne a magánéleti vonal is. Esküvő…harangok…és már érzem, hogy nyirkos a tarkóm. A szédülés normális ennyi idősen? Kigombolom az ingemet, amikor Adam, és Josh rontanak be a mellékhelyiségbe. - Mr. Hopkins…nem tudtuk, hogy itt van. – szeppennek meg, mint két őzgida, én meg kihúzom magam, és megigazítom a nyakkendőmet. - Talán be kellene jelentkeznem a mosdóba? – ripakodok rájuk, és elindulok kifelé, de a fülemet megüti a veszekedés szó, és a Riddle párosítás. Hamarosan meg is értem az okát, hogy mi történt, mert az idősebb alapító őrjöng, és az apám titkárnőjével üvöltözik. - Noah.. – muszáj megállnom, nem fordíthatok hátat neki, pedig az lenne az ésszerű megoldás. - Igen? – pillantok fel Solomon apjára, és végigmérem a barázdált homlokot, a vékony ajkakat, és azokat a szemeket, melyeket Aimee is örökölt. - Beszélj a fiammal, mert megölöm. – kérdőn nézek rá, de faképnél hagy, és azonnal a szemközti irodahelyiségre tekintek. A munka miatt beszéltünk, de egyébként a legszűkebbre szorítottuk egymás között a kommunikációt, most mégis megemberelem magam, és kopogás nélkül nyitok be a legjobb barátomhoz. A véres zsebkendő, az összetört pohár..nos nem a nyugodtságról, és a kiegyensúlyozottságról ordít. Becsukom az ajtót a leskelődök miatt, és összefűzve a karjaimat a mellkasom előtt nézek a szemébe. - Mivel sikerült felhúznod annyira az öregedet, hogy a temetésedet szervezi? – nem fogom erőltetni, ha nem akar beszélni, de mégiscsak harminc év áll mögöttünk.
Háttal az ajtónak támaszkodom az asztalom szélének, így amikor nyílik az ajtó, törzsből kell csavarodjak, hogy lássam mégis ki jött be, pláne kopogás nélkül. Már a nyelvemen van egy cifrább kiutasítás, pláne, ha a titkárnőm vagy valamelyik gyakornok jött be, esetleg az apám, akinek bár egyetértek az őrjöngésével, nem tartom szükségesnek a további folytatását. Felfogtam, hogy elcsesztem, már akkor felfogtam, amikor a bíró ítéletet hozott és nem vagyok már taknyos tízéves, akinek meg kell mosni a fejét, ha valami rosszat csinált. Kiordítozhatta magát az elmúlt húsz percben, a továbbiakban azonban nem akarom hallani ugyanazoknak a köröknek az ismételgetését. A belépő látványa azonban megakasztja a kikívánkozó kiutasítást. Nagyjából az egyetlen személynek számít, akit el tudok és akarok is viselni jelen pillanatban. A szemkontaktust felveszem vele egy rövid időre, addig legalábbis biztosan, amíg a kérdése végére ér. Mielőtt azonban válaszolnék, halkan szusszanok egyet. - Felteszem lemaradtál a műsorról ezek szerint. A koporsót már megrendelte vagy ott azért, még nem tart?! – Mordulok az orrom alatt, végül ellököm magam a masszív súllyal és méretekkel bíró bútordarab lapjától és a székembe ülök, biccentve felé is, hogy tegye le magát szemben az egyik alkalmas ülőalkalmatosságba. Magyarán, szívesen veszem, hogy itt van, de ha tényleg komolyan gondolta, hogy bejött, akkor nem állva fogok belefogni a szájtépésbe. A kezem még mindig vérzik, úgyhogy egy másik zsebkendőt is ráteszek, mielőtt összekenném a teljes környéket. - Elvesztettem a Fridman ügyet. Meg magát Fridmant is, mivel ma reggel szerződést bontott az irodával. – Amivel súlyos dollár százezrek is repültek az ablakon. A fickó évek óta volt az ügyfeleink egyike, számos jogi üggyel és perrel évente. Ahol sok a pénz, ott sok a gond is, bár utóbbiból mi csak profitáltunk. Eddig legalábbis. Aminek olyan gyorsan és szépen vetettem véget, hogy öröm volt nézni. Ha nem az apám fia volnék, akkor valószínűleg már régen szedhetném a sátorfámat innen és valószínűleg azt is elintézné, hogy soha, sehol ne gyakorolhassam többé a szakmámat. De szerencsére így csak csak meg akar fojtani. Fasza. Arra azonban nem térek még ki egyelőre, hogy mégis, hogyan sikerült ezt összehoznom, főleg, hogy egyáltalán nem jellemző rám a veszítés. Pláne nem egy olyan felállásban, ahonnan ez a per indult. - Beszéltél Aimeevel? – Fogalmam sincs, a húgom végül beavatta-e – bassza meg, nagyon ajánlom neki, hogy igen –, ugyanis főleg amiatt, ami kettejük között történt, vagyunk szarban egymással mi is. Hát hurrá.. Ha beszéltek, van elképzelésem arról, hogy milyen szinten lehet pipa, amiért nem közöltem be a hírt, amit nem nekem kellett megosztani vele, de ezzel a döntésemmel együtt tudok élni. Azzal már kevésbé, hogy elszartam egy olyan ügyet, amit simán meg kellett volna nyerjek, ha épp nem foglal le valami egészen más.
Az öreg Riddle őrjöng, az apám délután beszélni akar velünk, és nem tudom, hogy mi a fasz van köztem, és a legjobb barátom között. Haragszom rá, az nem kifejezés, és egy egyszerű bocsánatkéréssel az ilyesmit nem lehet elintézni, mégsem ez ami aggaszt, hanem az előbbi jelenet, amiről csak utólag hallottam, de fogalmam sincs, hogy mi történhetett pontosan, ezért veszem a fáradtságot, és bármilyen előjel nélkül nyitok be Solomon irodájába. Az elküldésre számítok, de csak rám néz röviden, és ez elegendő ahhoz, hogy becsukjam az ajtót, és betessékeljem a fenekemet ide. A kérdésem egyértelműen az apja és a közötte történt vitára szorítkozik, még össze is fűzöm a karjaimat, és a válaszára várok, ha végre kinyögi, de amint látom le is sérült. A véres zsebkendő gondolom nemrég került az asztalára. - Hamarosan arra is sor kerül. Megkért rá, hogy nézzek be hozzád, és beszéljek a fejeddel, különben megöl. Nem sokszor láttam kiakadni az öregedet, de most az apámnál van, és biztosan nem dicshimnuszt zeng az egyetlen fiáról. Milyen baromságot műveltél? – kérdezek vissza, és az eltört üveg maradványait tanulmányozom. Solomon nem szokott munkaidőben inni, betartja az összes létező szabályt, amit az őseink hoztak, és az ügyvédek egyik legkiválóbb mintapéldánya, sőt ha fogadnom kellene, akkor ő jobban elhivatottabb, mint én. A városi látkép gyönyörű innen nézve, hányszor nevettünk az ügyfeleinken, és a pitiáner támadásokon. Most úgy érzem, mintha egy előző életben történt volna mindez, és már nem ismerném a barátomat. A néma felajánlásra eleget teszek, és helyet foglalok vele szemben. Az egyik lábamat a térdemre csúsztatom, és a tarkómon kulcsolom össze a két kezemet. Az ügy hallatán egy isteneset káromkodok, és elpillantok oldalra. - Hogy lehettél ekkora barom? Az egyik legrégebbi ügyfelünk volt, sőt az apám golftársa. Meg vagy hülyülve? – akadok ki, most már nekem is sok. Solomon nem szokott hibázni, nem véti el a problémákat, hanem megoldja azokat. Nem gerjeszti a bajokat, hanem elébe megy. Nem értem, hogy mi baja lehet, mert akinek joga van itt szétcsúszni az én vagyok, és nem ő. - Így már értem az apád kiakadását. – fújom ki a levegőt, és a barátomra nézek, aki valahogyan nem önmaga, de amint meghallom az ezt követi kérdését…hogy is mondjam, de kicsúszik alólam a talaj. - Beszéltem. – szűkszavúan nyögöm be, és veszek egy mély levegőt, de a bennem lévő indulatok nem hagynak nyugodni, és rá akarom zúdítani. Felállok, és onnan tekintek le rá. A kezemet az asztalra csúsztatom, és elveszem az egyik közös képünket, ami a diplomaosztásomon készült. - Barátok vagyunk, ugye? Nem titkolózunk a másik előtt. Mondd meg, hogy tehetted ezt bazd meg? Gyerekem lesz, és te tudtál róla. Nem volt annyi vér a pucádban, hogy elmondd Sol? Belepofázol az életembe, aztán meg úgy teszel, mint aki egy magasabb helyről prédikálhat? – vágom le a közös képünket elé, melynek megreped a kerete.
Nem túl látványos grimaszba áll a képem. Gondoltam, hogy nem lesz elragadtatva se az apám, se senki más, de kezdem kicsit túllihegettnek érezni azt, ami itt és most történik. Nem egy életre szóló és levakarhatatlan szart követtem el, csak elvesztettem egy ügyet, amivel ugrott ugyan egy zsíros ügyfél, de basszák meg, majd lesz másik. Az élet már csak ilyen. Röviden foglalom csak össze, hogy mégis mi a búbánatos rákfene a helyzet jelenleg és nem is nagyon akaródzik tovább folytatni a kötelezőnél. ..és a fejmosás nem akar abbamaradni. Csak a szemeimet forgatom meg, tudhatná, hogy ezzel semmire nem fog se ő, se én, se senki menni. - Jah, megvagyok hülyülve, mert úgy ismersz, mint akinek ez a legnagyobb faszsága, hogy kigolyózom az öregeink golfhaverjait. – forgatom meg a szememet és még egy féloldalas grimaszt is tolok felé. Hogy a picsába gondolhatja, hogy szándékosan szartam el, egy ennyire fontos ügyet és ügyfelet, amikor nem feltétlen ez a tendencia igaz rám. Megrázom az üstökömet. Rendben, hogy most éppen elég gány helyzetben vagyunk, de könyörgöm, tényleg ez a legjobb, amibel előhozakodhattunk a másiknak?! Azonban nem az apámmal vagy azzal akarom kezdeni, hogy miért is sikerült ennyire eltolni a dolgokat ahogy végül sikerültek a számomra. Ott van a felszín alatt, hogy a húgom miatt – vagy inkább annak kapcsán, amit ők ketten csináltak – nem kerek a helyzet, úgyhogy talán inkább ezzel kellene kezdenünk, mielőtt bármi másba belemegyünk. Nekem legalábbis más sorrendben nem fog menni, ez a helyzet. Amit viszont most előad, attól majdnem sikerül felpattannom a helyemről és komolyan alig hiszem el, amit hallok. - Én, hogy tehettem?! Remélem, ezt nagyon nem gondoltad komolyan.. – vészjóslóan villannak rá a kékjeim. Ő baszta meg a húgomat és még az a kérdés, hogy én, hogy tehettem?! Megáll az eszem, komolyan. - ..és nem titkolózunk egymás előtt.. mégse én voltam, aki, amikor lehetőséget kapott simán nem állt elő azzal, hogy megbaszta a legjobb haverja húgát.. ha már erre voltál szíves hivatkozni. – horkanok az orrom alatt. - Mert az rohadt jó lett volna, ha a nagy barátság égisze alatt – amibe nem én szartam bele –, beközlöm, hogy felcsináltad a húgomat??! Mondd, hallod, amit mondasz?! – nem beszélek hangosan, mert nem akarom, hogy az irodán kívülre is kijusson mindaz, amiről kettőnk között szó esik. - Ezt nem nekem kellett veled közölnöm, de amúgy szívesen, hogy rávettelek, keresd- és hallgasd is meg. Látom értékeled. – húzom el féloldalasan a számat. Megtettem, amiről úgy véltem, hogy megtehetem. Aimee a húgom és sosem cselekednék ellene, amibe az is beletartozik, hogy a titkát nem adtam volna ki, még a legjobb haveromnak sem. Fordított esetben is igaz lenne ez. Nem az én tisztem volt beavatni, de annyit a tudtára hoztam, hogy beszéljen vele, nem számít mi lesz. Hát nem véletlenül...
Solomon nem önmaga, és a legjobb támadás a védekezés elvet vallja, akárcsak én. Nem tudom, hogy a két önfejű barát mikor fog visszatalálni egymáshoz, de egyelőre sokkol a hír, hogy elvesztette a Friedman ügyet, és a szüleink nem repesnek attól, hogy ilyen fontos ügyféltől kellett megválniuk. Anyám büszke a családi vállalkozásra, de annyira nem folyik bele az itteni dolgokba. Mindig azt szokta mondani, hogy ez a férfiak dolga, és teljes mértékben megbízik az apámban. - Nem így ismerlek, de akkor sem vall rád, hogy ne tudj koncentrálni, ha a munkádról van szó. Hány ügyet is vesztettél el Sol? Szerintem ez az érték úgy a nulla körül stagnál. – sóhajtok egyet, miközben a lapát ujjaim hegyét egymáshoz érintem, és a hátsó okokon jár az eszem. Az első reakcióm nem volt túl kedves, vehemens vagyok, és irányító. Nem szeretem, ha felborul a tervezet, és ezzel rontott a hírnevünkön, mely meglátszik az apja kiborulásán is. A munka egy újabb ütközőpont, szeretném, ha nem viselkednénk így, de bennem is tombol a düh, amiért elhallgatta Aimee terhességét, és úgy nekem támadt. Ő sem békélt meg a helyzettel idáig. A két bika ütközik, de mások harcait nem vívhatjuk meg. Hullámzik bennem a tenniakarás, és a megbékélés is, de amint elhangzik Aimee neve valahogyan elborul az agyam, és felrovom neki a sérelmeimet, aztán felpattan ő is, és megint egymásnak esünk. - Nem mondtam el, tény, de te meg elhallgattad azt az aprócska információt előlem, hogy apa leszek. Nem egy éjszakáról beszélünk már, hanem egy életen át összekötő kapocsról. Nemcsak lefeküdtem a húgoddal, hanem összehoztam egy gyereket vele. Az apám ki fog borulni, ha rájön, az apád meg őrjöngeni fog, talán még ők is összekapnak, amiért ágyba csábítottam az egyetlen lányukat. – fújtatok, rossz passzban vagyok, ahogyan ő is, és csak a szűklátókörűség, ami jellemez mostanában. Az éjszakáim a plafonbámulással telnek, a statisztikák, és a jövőbeli latolgatások töltik ki az összes időmet. - Hallom, állj le. – emelem meg a hangomat, és rácsapok az asztalra, de csak olyan erővel, hogy súlyosabb kárt ne tegyek benne. A képet visszahelyezem a jobb sarokba, és vészjóslóan mérem végig. - Nem érzem jobban magam attól, hogy elmondta…felborított mindent. Aimee terhes, a baba az enyém, én viszont…akárhogy is nézzük nem akarom. Vétózz meg, ess nekem, az apádtól úgyis rosszabbra fogok számítani, ha ez napvilágra kerül. – temetem a tenyerembe az arcomat, és megpróbálok lehiggadni. Csend telepszik közénk, ott van a felszín alatti feszültség, de ideje lenne felnőni, és túllépni ezen. - Sajnálom Sol…lefeküdtem vele. Most gyerekem lesz, és fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. – a tarkómra csúsztatom a két kezemet, és az ég felé tekintek. A mennyezetet pásztázom. - Minden bonyolulttá vált, és nem pályáztam erre. Nem vagyok apának való. Szeretem az életemet, nem akarok síró csemetékkel rohangálni, nem akarok pelenkát cserélni, bababútorokat összetenni. Nem nekem való. – rázom meg a fejemet, és elkeseredetten nézek a legjobb barátomra.
Grimaszolok egyet. Igaza van, nem veszítek el ügyeket, soha. Kivétel ez alól a mostani eset, ami erőteljesen mozdítja el az eddig bebetonozottnak hitt mérleget a teljesítményemet illetően. Én is tudom, hogy elcsesztem és nem is kicsit. Van rá okom, akkor is, ha ez éppen nem mentség, de arra még nem állok készen ebben a másodpercben, hogy megosszam vele is. Ezért terelem a témát és a húgomra térek ki. Két perccel később azonban már kicsit sem vagyok biztos abban, hogy jó ötlet volt, amikor láthatóan nem tudtam még túltenni magam azon, amit ők ketten műveltek, pláne nem úgy, hogy hamarosan nagybácsi is lehetek az egész remekbe szabott „esemény” után. - ..és akkor most egymásra fogunk mutogatni? Nem nekem kellett ezt közölnöm veled. – Persze, marha kényelmes lett volna, ha én bököm ki, csakhogy akármennyire is sért, amit csináltak, ezt nekik kettejüknek kellett megbeszélni. Akkor is, ha jogot éreztem arra, hogy bemossak neki – ami egyébként tök természetes reakció lett volna –, mégse tettem végül meg. Túl fontosak voltak ahhoz a végén mind a ketten. Aimee és ő is. - Tisztában vagyok vele, szerinted miért akadtam ki annyira, mikor elmondta és miért akartam átrendezni a képed? – Nem emelem fel a hangomat – se magamat, maradok a székemben –, inkább keserűen jegyzem csak meg. Senkinek nem tetszik a kialakult helyzet, de már ez van, nem igaz?! Ami megtörtént, az megtörtént, visszacsinálni aligha lehet és mindannyiunknak együtt kell élnünk a döntéseinkkel és azzal, amiket azok okoztak és okozni fognak még másoknak. Felőlem aztán csapkodhatja az asztalomat, nem mondom, hogy nem értem meg. Látom rajta, hogy felfogja, tudja, érti, hogy mekkora a gáz, nincs szükség arra, hogy megint ráolvassam – pláne úgy nem, hogy fél perce történt meg – a tetteit. Csendben maradok egy ideig és a székemben ülve figyelem őt. Pontosan tudom, hogy milyen helyzetben van és nem is sejti, hogy mennyire meg tudom érteni ebben a percben. - Dehogy esek neked.. – Rázom meg az üstökömet röviden. - Már megtettem és, ahogy mondtad is, vannak még a listán, akik meg fogják tenni, első helyen az öregeink például. Nem állok be a sorba még egyszer. – Ez még nem jelenti azt, hogy örülök neki, vagy elfogadom. A dolgokon változtatni viszont már nem lehet és az semmit sem oldana meg, ha megint neki esnék. - Nem fog vigasztalni, de nekem se. – Nincs se fogalmam se lövésem arról, hogy mit kellene tennie neki vagy a húgomnak. Ez inkább múlik rajtuk, a baj már úgyis megtörtént és ezzel azt hiszem a leginkább ők vannak tisztában. - Tudom, hogy nem neked való és nem is akarod, oké?! Jobban, mint azt sejtenéd, szóval ezzel nem fogok a torkodnak ugrani. Persze, mivel a húgomról van szó, zabos vagyok még és azt hiszem leszek is egy ideig, de ez nem jelenti azt, hogy ne értenélek meg vagy ne lennék a te oldalon is ugyanúgy, mint a húgomén. Szar egy helyzet, de ilyen lapokat kaptunk és abból dolgozunk, amink van. – Nem mondtam ki, nem szó szerint, de ott van a szavaim mögött, hogy jobban a magaménak érzem a problémáját, mint szeretném. A többi meg úgy igaz, ahogy van; Aimee a húgom, a másik felem, de Noah a legjobb barátom és nem akarok választani kettejük között. Akkor sem, ha a helyzet sokkal összetettebb, rosszabb és megterhelőbb, mint amilyennek felszínesen tűnik.
A munkával kapcsolatos problémákat még mindenfajta indulat nélkül tudom kezelni, persze nem tetszik, hogy elveszítette az egyik legfontosabb ügyfelünket, de ott még nem emelem fel olyan mértékben a hangomat, mint amikor a húgát hozza szóba. Nem akarok róla beszélni, mármint nem itt kellene, és nem most…valahogyan még intenzív az élmény, és a tudat, hogy apuka leszek. Mérges vagyok Solomonra, mert eltitkolta, és az egyik felem meg akarja érteni, de a másik felem nem örül neki, sőt elárulva érzi magát. Belenyúlt egy hangyabolyba, és egy darázsfészek keverékébe. Az ordibálással nem érek célt, és le is bukhatunk, ezért a végére már visszafogottan köpöm a szavakat, nem úgy, mint az elején. - Nem fogunk, csak idő kell, hogy megemésszem, mert veled ellentétben nekem ez nem megy olyan könnyen. A fejemet is letéphetted volna aznap este, ha nem tudom az okot. Egy szex miatt nem borultál volna ennyire ki. Nem kell fújtatni Sol, mert így van. – megelőzőm a vélhető kiborulását, mert ha csak szex lett volna, akkor leüvölti a fejem, és pár napon belül lenyugszunk, de ennek sokkal súlyosabb következményei voltak, mint, amire számítottam…számítottunk. - Jól van…változtatni már nem tudunk rajta. – egy gondterhelt sóhaj szökik fel a zárt ajkaim közül, és a barátomat nézem, aki szintén olyan lestrapált, mint én, de azért ott motoszkál a fejemben, hogy miért volt ennyire szétszórt. A munkája az élete, soha nem billentette még ki semmi, de a gondolataim túlságosan zaklatottak, hogy mélyebben agyaljak ezen a témán. - Ez már egy fél siker a mai nap. – nem mosolyodom el, mert most mondtam ki előtte, hogy nem állok készen az apaságra. Nem akartam ezt, meg azt sem, hogy a húga idő előtt váljon anyukává. Aimee amúgy is egy külön eset, nem szívesen tervezek előre, mert a hír közlése is jól példázza, hogy képtelenek vagyunk megmaradni öt percnél tovább a másik társaságában. Egy gyerek felnevelése pedig többet igényel, mint néhány perc. - Mégis hogyan maradhatnál mindkettőnk oldalán Solomon? Ő a húgod, és tőlem terhes. Nem akarom a gyereket, és a legjobb barátom vagy, de ő a családod. A szüleim ki fognak herélni, az apád reakciójától tartok a legjobban. - kérdezek rá az elkerülhetetlenre. - Aimee egyszerűen elsétált, és azt mondta ad időt…mondom köszönöm, de ezzel nem leszek kisegítve. Bárcsak azt mondhatnám neki, hogy gondolja át az abortuszt, de akkor magamat köpném szembe. Az enyém is ötven százalékban, és erre megkérni…jesszusom, szerintem kimenekülne a világból. Szomorú, de talán tényleg az lenne a legjobb, ha nem születne meg. – megvétózhatnak, nekem ugorhatnak, de túl káoszos a helyzet, hogy ez az opció ne merüljön fel. Nem ártana, ha elbeszélgetnénk vele erről, még benne van az időben, nem csúsztunk ki, ha helyesek a számítások. Az első vizsgálat után, mit mondtak neki? - Mellesleg az sem tetszik, hogy eltitkolta. Hetek…neki már volt ideje gondolkodni, mérlegelni, de én csak készen kaptam az infókat. Mit tennél a helyemben Solomon, ha valaki beállítana hozzád, és közölné, hogy gyereket vár? – pillantok mélyen a barátom szemébe, és elkomorodok. Az eddigi fényes életem véget ért. Nincs több buli, jönnek a felelősségteljes napok, ha elszánom rá magamat.
- Mégis mi a fészkes francért gondolod, hogy ez nekem könnyen menne?! – Nem fogom megint elmondani, hogy csessze meg; megbaszta a húgomat, már eleve ezen sem tudok túllépni, azon meg pláne nem, hogy gyerek is lesz ebből. Nincs igaza. Ha nem terhes Aimee, akkor is kilennék, mint a kutya, mert ez az egész minden szempontból iszonyat módon gyomorforgató a számomra. ..és mégis, a legjobb barátom áll velem szemben, akivel három évtizede ismerjük egymást.. kurva nehéz nekem is ez az egész… Elhúzom a számat, mert jah, nyilván nem tudja már utólag megváltoztatni a véleményét, ezzel én is tisztában vagyok. A tények ismerete azonban még nem hoz megnyugvást, elfogadást meg pláne nem. - ..hogy, mégis, hogy?! Hát így baszd meg.. Mert nem hagytatok más lehetőséget vagy választást. Most soroltad fel: Aimee a húgom, aki a legjobb barátom gyerekével esett teherbe. Szerinted nekem ez könnyű vagy simán tudok oldalt választani, amikor egyikőtök a vérem, a másikótok meg az, aki szaros korom óta minden szarban velem és mellettem van, szó szerint?! – Felbassza a fejemet, mert ha azt hiszi, hogy ez könnyen megy vagy tudok kettejük között élesen választani, akkor rohadtul téved. Jelenleg éppen két felé szakítanak ketten és bár a lehető legszívesebben határolódnék el a leginkább az egésztől, pont annyira nem tudok. Pont, hogy miattuk nem. - ..hát öregem, tőle tarthatsz is, de mázlidra hamarosan egészen más faszság fogja lekötni.. – Grimaszba torzul a képem. Aimee egy dolog, az is baszni fogja a csőrét az öregemnek, de az én szarságom jó eséllyel jobban. Nem mondhatni, hogy jó atyám a teljes nemi egyenlőség elkötelezett híve volna, így pedig akármennyire is szeretem a húgomat, tudom, hogy az én vállamon sokkal több nyugszik a nevünk és a családunk jövőjének tovább vitelével kapcsolatban. A szart pedig nem csak a testvéremnek sikerült megkevernie. Lassan emelem az íriszeimet a legjobb barátomra. - Nézd.. nem mondom, hogy elítéllek, ha megkérdezed tőle, de eszedbe ne jusson erőltetni, hacsak nem akarsz odaszarni, ahol eszel is. – Ezen nincs nagyon mit szépíteni. Azaz élet nem csak ő utódja, hanem az én unokaöcsém vagy -húgom is, így pedig, ha az ikerhúgom akarja, akkor meg fog születni és pont. A folytatással kapcsolatban már éppen válaszra nyitnám a számat, amikor olyan érzékeny pontra tapint, amire visszavezethető mindaz, ami ma a bíróságon történt, ami miatt egyáltalán beette hozzám magát. Sok mindent mondhatnék, sok mindent tehetnék, de nem akarok. Pontosabban nem egyebet vagy mást, mint ami a nyelvemen van és amit talán nála jobban csak kevesen érthetnének meg… - Felcsináltam valakit. – Nincs ezen mit szépíteni vagy finomabban tálalni. A helyzet az, hogy egy egy-éjszakást sikerült teherbe ejtenem úgy, mint neki a húgomat. Szép.
Már torkig vagyok azzal, hogy mióta lefeküdtem Aimeevel, és kiderült, hogy baba lesz belőle a legjobb barátommal úton útfélen vitatkozom. Fárasztó, és nem olyan fából faragtak, aki haragtartó lenne, de felcseszte az agyamat. Lehetetlen helyzetbe hoztuk, és hiába igyekszik kétfelé nem fog tudni szakadni, mert azzal vagy engem, vagy a másik felét fogja megbántani. Aimeenek rosszabbul áll a szénája, mint nekem, de rá is neheztelek, amiért a testvérének mondta el hamarabb a hírt, és ezzel egy egész orkánt szabadított ránk. A legutóbb se tudta már tartani a száját, de ez egy újabb bizonyítéka volt annak, hogy bármennyire is bírjak egy nőt, attól még megbízhatatlan. Képtelenség, hogy ne veszekedjünk, ne ordítsuk le a másik fejét. Felkészültem volna, hogy én mondjam el Solomonnak, és vállaljam a felelősséget, de úgy sokkal gázabbra sikeredett, hogy én tudtam meg utoljára. Hírvivőnek lenni nem éppen hálás feladat, és valószínű nemcsak tőlem kapja az ívet, hanem az ikerfelétől is. Lenyugodnék, de mostanában alig alszom, a koffein tart életben, és a munkám, de a koncentrációképességem nekem is a béka segge alatt van. Solomon ma elveszített egy fontos ügyfelet, nem tudom, hogy mekkora pénzelállás lesz belőle, de mindenképpen meg fogom kísérelni, hogy én is személyesen beszéljek az úrral. Apa imád vele golfozni, így kicsit kamatoztathatom a tudásomat is, de most még gondolkodni sem tudok, mert egyetlen ember körül forognak a megfoghatatlan képek a fejemben, és az nem más, mint a kisebb Riddle meg az útban lévő gyerekünk. A szerelmünk gyümölcse erős kifejezés lenne, és részben sem fedné a valóságot. Nem voltam szerelmes Aimee-be, kedveltem, és az életem részét képezte már lassan harminc éve, de soha nem agyaltam azon, hogy egy dugáson kívül többre jussak vele. A sors az arcomba röhögött, és íme az agglegények gyöngyét a tökénél fogva szorították sarokba. - Rendben…hagyjuk. Nem foglak választás elé állítani, de tudod, hogy a végtelenségig sem mehet így. – fújom ki a levegőt, és az aggályaimat terítem ki elé. Az apaság nekem idegen, nem tudom elképzelni, hogy valakinek a seggét törölgessem, a sírására ébredjek. A hisztis nőket sem tűrtem meg hosszú távon, akkor egy babát? - Mi más köthetné le az apád figyelmét? Az anyám születésnapja? Ne hülyéskedj, ha ez kiderül, akkor engem karóba huzatnak. Már hallom is az anyám végszavát: Noah nem hozhatsz szégyent a családra…el fogod venni Aimeet, és boldogan éltek, ha már felelőtlenül ágyba bújtál vele. – torzba rándul a szám széle, mert abban biztos vagyok, hogy anyám nem fogja engedni, hogy elmeneküljek a kötelezettségeim elől. Még a végén ő maga fogja babusgatni Aimeet. Elsápadok erre a feltételezésre. Anya csípi…de mint a menyét? Nem akarok házasodni. Ostobaság. - Nem fogok semmit sem erőltetni. – halkulok el, és bennem reked a szó a kérdésem után, mert olyan választ kapok, amire álmaimban sem gondoltam volna. - Te…a hatszor átgondolt pasik mintapéldánya? A munkádban nem hibázol, és most…jesszusom Sol. – tátom el a számat. - Mikor történt mindez, és kit csináltál fel? – a mai nap fordulatos, de hogy ennyire. Lottóznom kellene, vagy mi.
Bólintok egyet. Tudom. Nagyon is tudom, most azonban nem alkalmas, hogy még ezt a szart is lenyeljem a többi mellé, úgyhogy egyelőre tetszik vagy sem, adott a helyzet, amivel meg kell birkóznia mindenkinek a saját szemszögéből. A magam részéről csak mellékága vagyok a kettejük drámájának, de érintett és fontos mellékága, sajnos. Viszont azzal is nagyon jól tisztában vagyok, hogy nekik sem egyszerű feldolgozni azt, ami velük történik. Ráadásul most még nem is sejti, hogy mennyire nagyon átlátom, amin ők ketten mennek keresztül. Sajnos. Felhorkanok a szavaira egy torzult grimaszba vágott, örömtelen mosoly félével a képemen. - Ahhoz szerintem Aimeenek is lesz még egy-két szava, de azt hiszem az anyád ebben a tekintetben remek partnerre fog találni a miénkben. Még szerencse, hogy barátnők. – Húzom el a számat a „kissé” szarkasztikusra sikerült megjegyzésem következtében. Anyánk évek óta nyúzza Aimeet és engem is, hogy házasodjunk meg, de a húgom mindig nagyobb céltáblája volt az egész cirkusznak, mondván a biológiai óra a nők esetében sürgetőbben ketyeg. Megkímélem attól, hogy azt hangoztassam, nem kell elvennie a húgomat, mert ehhez ő is és Aimee is eléggé felnőttek már, el tudják dönteni maguk is. Egyébként sem feltételezem – szülői nyomás ide vagy oda –, hogy egyetlen éjszakányi alkalom miatt olyan nagyon oltárhoz akarna bármelyikük is rohanni. Eleve az elgondolás is abszurdnak hat kettejüket ismerve. Határozottan bólintok egyet a szavaira. Jól teszi, ha nem erőlteti és nem csak azért, mert nem illene meg ilyen szarságok okán, hanem, mert még mindig a húgomról van szó. Lezárva úgy-ahogy a dolgot, jöhet az én színvallásom is, röviden és velősen. Azt hiszem ezzel megválaszoltam, hogy az apám mégis mi fogja hamarosan jobban lekötni és nem, az nem Julia közelgő születésnapja lesz. Amiket felsorol, kérdésbe burkolva vagy sem, mindben igaza van. Ez nem jellemző rám és sosem hittem volna, hogy valaha is ebbe a helyzetbe kerülök majd. Nem az én stílusom és most lám mégis itt vagyunk, ahol. Végigdörgölöm a képem az ép kezemmel, a másik már nem vérzik, de azért előbb lemosnám majd, mielőtt bármit is csinálnék vele. - Pár hete. Elmentünk szórakozni Gale-el, de mire odaértem, lelépett valami csajjal és én is felszedtem valakit. Nem annak indult a dolog, de nem nagyon van mit szépítenem rajta, a történteken nem változtat. Mindegy, a többit ki tudod találni magadtól is.. Aztán tegnap este beállított hozzám a hírrel. Lolának hívják egyébként. Lola Torres. – Már a nevéből is kitalálható, nem olyan lány, akinek a szüleim örülnének vagy akit elképzeltek volna mellém és ez még csak a kezdet. Persze, csinos, okos, jó humorú nő, kifejezetten szimpatikus és vonzó a számomra, de ez édeskevés még ahhoz, hogy ne legyen botrány, ami mindenképpen lesz, amint kiderül a dolog. - ..és mindenképpen meg akarja tartani a gyereket. – Nincs más felmerülő lehetőség, legalábbis abban a tekintetben, amit az imént pedzegetett meg ő is Aimee kapcsán
- Az én anyám talán még örülni is fog neki, de aztán jönnek a jobbnál jobb érvek, amiért belekényszerít egy házasságba. Nem rettenne vissza, én tudom…hiába élünk a huszonegyedik században Sol, az anyám simán hozzám adná Aimee-t, mert a gyerek nem születhet meg anélkül, hogy ne lenne egy tisztességes kapcsolati alapja a szüleinek. – sóhajtok egyet, mert tudom, hogy ennek semmiképpen sem lesz jó vége, bármit is tegyek, szerintem egyikünk se fog jól kijönni belőle. - Az apád már így is be van rágva rád, hát még egy ilyen hír után…megalapoztam a síromat melléd, és azért az nem kis dolog. – dőlök hátra a széken, és örülök neki, hogy becsuktam az ajtót, mert ez a beszélgetés nem tartozik egyik ügyvédbojtárra sem, akik előszeretettel kajtatnak utánunk. Az apám kérése volt, hogy figyeljek oda rájuk, de ma semmiképpen sem menne a koncentráció. A húgával kapcsolatban még felmerül egy-két téma, de nem fogom erőltetni az abortuszt, ha nem akarja, mégis meg kell kérdeznem. Aimee-nek volt ideje feldolgozni a hírt, de nekem még friss, és az étterem láttán újra és újra az a jelenet játszódik le a fejemben, hogy miképpen tolta elém az ultrahangos felvételt. Örömtelien nyilatkozta ki, nem kertelt, csak a szemembe vágta. A haragom néha kétségbeesésbe hajt, és az éjszakáim megrövidüléséhez vezet, de azt hiszem ezzel jár, ha kész csomagként jön a tény, hogy apa leszek. A saját problémáimon rágódom, de egy költői kérdés elindít egy másik láncolatot is, ahol a felpaprikázott testvérből, sorstársammá lép elő a legjobb barátom. Fülelek, és többször pislogok a kiejtett mondatán. Felcsinált valakit. Nem csak én sétáltam bele ebbe a csapdába, hanem más is, de pont Sol? Nem jellemző rá, hogy ennyire szétszórt lenne, vagy beadná a kulcsot. A munkájára precíz, és idáig azt gondoltam, hogy a magánéletében is ez a szerep játszik, de tévedtem. - Pont Gale asszisztált emellé. – fintorodom el, mert nekem akkor más dolgom volt éppen, és nem értem rá, hogy velük tartsak. A részletek ecsetelése nem visz közelebb, de a név hallatán még jobban elcsodálkozom. - Lola…Torres…ugye ezt most nem mondod komolyan? Nem akarok rosszat feltételezni, de ezek szerint spanyol a kis csaj? Tegnap állított be hozzád…ez mindent megmagyaráz Friedmannal kapcsolatban. - teszem keresztbe az egyik térdemet, és a stresszlabdáját csenem el, hogy azzal szórakozzak. - Vannak iskolái, vagy mit csinál? – abba még nem mennék bele, hogy hány éves, mert szerintem már attól is sírva fakadnának a szülei, nemhogy én döbbenek le. Az agyam kattog, de nem jutok előrébb, így megdörzsölöm az államat, és ránézek a velem szemben ülőre. - De szuper, és most már kész tények elé állított? Neked ez így megfelelő? Akarod a gyereket? Az egy dolog Sol, hogy lefeküdtél vele, de mint apa…hát ezt át kell gondolnod. Hisztis, vagy normális…az sem mindegy a későbbiekben…de én hülye hogyan is jöhetnél rá, ha nem is ismered, csak egy átmulatott éjszakából. – mélyedek bele a szemébe.
- Már, ha Aimee egyáltalán hozzád menne.. – Mert ugye ez sem elhanyagolható tény és hibába olyan makacs nőszemélyek Julia és Victoria, valahogy kétlem, hogy igazán képesek lennének rávenni a húgomat olyasmire, amit nem akar, kivéve, ha ő maga is erre vágyik. Ezt azonban nem tudom, merthogy korábban az sem volt tiszta, egyáltalán vonzódik a legjobb barátomhoz. Ami így utólag.. minden tekintetben igen necces az én szemszögemből nézve és rohadt nehéz ezt elengedve objektív tanácsot adni. - ..viszont nem tudlak hibáztatni azért, ha nem akarod házasságra adni a fejed. – Csendesen jegyzem meg, mert nem illik a tulajdon testvérem ellen beszélni – ha ez egyáltalán ellene beszélésnek számít –, de ezzel együtt nagyon is megértem miért nem akarja és még csak haragudni sem vagyok képes miatta rá. - Együtt jóban-rosszban, mih?! – Gyerek korunkban – voltunk vagy 5-6 évesek – megígértük egymásnak, hogy minden szarban ott leszünk a másik mellett, nem számít mennyire kapunk ki, lesz nagy a büntetés és így tovább. A lényeg, hogy együtt keveredünk bajba és közösen is vészeljük át. Barátok mindig és mindenkoron, amihez valószínűleg nem a bugyuta és nagyon is gyerekes ígéret miatt, hanem a barátságunkra alapozva tartottuk magunkat eddig is. Az apám tagadhatatlanul mérges rám és teljesen biztos, hogy totálisan ki fog akadni Noahra is, amikor kiderül, hogy a húgomat is teherbe ejtette. Így szép a süllyedés, nem?! Arról nem is beszélve, hogy nekem köszönhetően is hamarosan nagyapa lesz, de korántsem úgy, ahogyan azt tervezte vagy szerette volna. Viszont legalább ebben is együtt veszünk részt, mi hárman. Elég fura és ijesztő egyébként.. Ahhoz nincs nagyon mit hozzátennem, hogy Gale rángatott el szórakozni, dönthettem volna úgy magamtól, hogy nem kérek a buliból, de nem így történt, ezért eszemben sincs a felelősséget másra kötni, pláne nem egy ilyen helyzetben. - Dominikai és igen, jól sejted. – Nem mintha sokat számítana, a lényeg, hogy a lány származása se nem amerikai, sem pedig brit, amit még elfogadható lenne a családom szűklátókörűségében. Ami pedig Fridmant illeti, valóban ennek köszönhető mindaz, ami korábban történt és aminek nem csak én, de az iroda is vastagon issza a levét. Nem vagyok rá büszke, egyáltalán nem. - Az apjának vagy egy étterme, ott felszolgáló meg valami blogot is vezet éttermekről. – Húzom el kissé a számat, mert pontosan tudom, hogy most mire is gondolhat. Én sem gondolok másra. Kedves lány és gyönyörű, szexi, de nem mehetünk el azon tény mellett, hogy nem igazán illünk egymás mellé, már, ha a társadalmi elvárásokat nézzük és esetünkben azok a legkevésbé sem elhanyagolhatóak. - Jah, mondhatjuk így is, bár utalt rá, hogy kihagyna belőle, csakhogy.. ismersz. – Vonom meg a vállam, de koránt sem nem törődömségből, hanem pont az ellenkezője miatt; én nem fogok tudni tudomást sem venni arról, hogy van egy gyerekem. Ő az én felelősségem és fogalmam sincs, miként nézhetnék tükörbe ezek után, hacsak megfordulna a fejemben; nem kell semmit sem tennem ezért a gyerekért. Mert kell… - Nem számít, hogy akarom-e vagy sem. A lényeg, hogy ez a baba már létezik és nem tudok, nem fogok neki hátat fordítani. – Hiába tehetném meg. Nem vigasztal a tény, hogy még Lola sem bánná vagy beletörődne, számomra ez nem ennyire egyszerű vagy könnyen átléphető dolog. - Jó fej lány egyébként.. valójában kifejezetten kedvelem a társaságát, de ettől még nem mondhatni, hogy nagyon élvezném az egész kialakult helyzetet. – Húzom el a számat, mert bár Loláról nincs rossz véleményem, valahogyan ez most koránt sem vigasztal.
A legjobb barátom felvetése miszerint Aimee nem jönne hozzám nem is olyan abszurd, mert én is így gondolom. Nekünk nem tenne jót egy házasság, még akkor sem, ha ezáltal egyesülne a két család. Nem bírom elképzelni, hogy feladjam az eddigi életemet, és könnyedén beleugorjak egy ekkora kötöttségbe. Ez fordítva is igaz, és biztos vagyok benne, ha két ökörrel húznák, akkor sem jönne hozzám Aimee, mert egyszerűen nem olyan nő, aki a szülei parancsa miatt elrontaná az életét. A halálos ítélet is elfogadhatóbb lenne mindkettőnk számára. - Ebben van igazság, én sem akarom, meg ő se. El tudnád képzelni, hogy oltár elé vezessem a húgodat? – erőltetetten nevetek fel, de ez a kis hangforrás el is hal, mert nem akarok ezen agyalni. Még igazán azt sem fogtam fel, hogy gyerekünk lesz. Rám férne egy jó ivászat, de nem munkaidőben…az apám meg is ölne, ha néha látna az irodámban, amikor lehúzok egy erősebb itókát a délelőtt folyamán. Mindenkinek megvannak a maga bevált módszerei a nap túléléséhez. - Igen, ez olyan lesz, mint egy házasság, csak éppen veled. – nem tartom lehetetlennek, hogy az apáink összeesküvéséből ne telne ki, hogy már a sírjaink is készen álljanak a végszükséglet esetére. A pöcsömnek minden bizonnyal lőttek, mert esélyem se lesz még nemzeni, ha Horation múlik. Az én apám…hát az más tészta, de a lelkis beszélgetésnek tuti meglesz az ideje, ha fény derül az igazságra. A másik téma egy időre elmulasztja a fejfájásomat, és kibújik a szög a zsákból. Felcsinált egy lányt. A történet röviden tartalmazza az ivászatot, a közös programot Gale-lel, na meg a lánynak a nevét. - Hát…ebbe belenyúltál. Soha nem gondoltam volna, jézusom…Sol. – ingatom meg a fejemet, mert a sztorinak még itt nincs vége, és szépen lassan kiderül az is, hogy mivel foglalkozik a leendő Mrs. Riddle. - Étteremben dolgozik? Az apád biztosan támogatni fogja a kisebb cégek érvényesülését a piacon. Blogger? A weboldal címet nem kérted el? Bocsi, de ezen most röhögnöm kell. – támogatom a nyomorában, mert az én szénám se áll jobban, de ez még hihetetlenebb, mint az enyém. - Várj…el tudod képzelni, hogy a szüleid meglátogatják…hol is van ez az étterem? Ebből balhé lesz. – tekintek rá a barátomra, és egyre jobban látom a lelki szemeim előtt, ahogyan szorul a hurok a nyaka körül. - Te nem adod fel, és ha már megfogant, akkor elvállalod. Még azt is kinézném belőled, ha nem engedné, hogy bepereled a láthatásért. Komoly a szakmai háttered, és tisztában van vele, hogy milyen életet élsz, milyenek a barátaid, sőt a rokonaid? – faggatom tovább, mert én meg Aimee legalább ugyanazokból a körökből származunk. - Sol, attól mert kedveled…még nem lesz szerelem. Megfordult a fejedben a jövő…tudom, hogy tegnap értesültél róla, de amikor nekem elmondta Aimee…máris számolni kezdtem. Öreg hiba…de egy gyerek nagyon sok pénz, és akkor a láthatás, az összeköltözés. – kiráz a hideg, hacsak erre kell gondolnom.
Kezdőlap
