Apu. Szigorú de következetes ember, aki ha tehette volna, már születésem pillanatában elzárt volna a külvilág elől, hogy soha senki ne tehessen bennem kárt. Apa orosz származású, mint a neve is mutatja, noha ízig-vérig amerikainak vallja magát. Azért ha kicsit feszült vagy idegesebb, gyakran, minden átmenet nélkül vált át oroszra, és úgy folytatja a mondanivalóját. Hogy mennyire kiegyensúlyozott a házasságuk anyával nem tudom, bár az tény, hogy szigorúság tekintetében nem sokszor egyezik a véleményük. Anya sokkal engedékenyebb, apa viszont hallani sem akar arról, hogy bulizni járjak a barátnőimmel, vagy fiúkkal jöjjek haza. Soha életemben nem mondtam neki ellent, elfogadtam a játékszabályokat. Illetve elfogadtam. 2020. januárjában ugyanis, hazafelé tartva elraboltak. Három hétig nem tudtak rólam a szüleim, apát kis híjján felemésztette az aggodalom. Ennek oka a múltban keresendő.Részlet egy reagból: “Arista Romarov mindössze nyolc perccel született később az édesapámnál, de ez a nyolc perc volt az egyetlen ami sokáig elválasztotta őket. Jó testvérek voltak, a legjobbak talán a környékükön, ahol felnőttek. Összetartóak, véd és dacszövetségben lévők akik mindig kiálltak egymásért, és akiket nem nagyon lehetett elválasztani egymástól. Pedig ugyebár kétpetéjű ikrek voltak.Kiváló sportemberek voltak mindketten, már hat éves koruk óta szenvedélyük volt a futás, később a túrázás és a tájékozódási futás. Tizenhárom évesek voltak, amikor beneveztek Connecticut-ban egy versenyre és ahonnan Arista soha többé nem tért vissza. Egyszerűen eltűnt az erdőben, és hiába keresték heteken át, nem került többé elő. Mai napig nem tudja senki hova lett, mi történt vele, életben van valahol, vagy már meghalt? Apa a mai napig hisz benne, hogy Arista egyszer majd besétál az ajtón, és ő fel fogja ismerni, tudni fogja, hogy ő az, mert az ikrek megérzik, ha a másikat elveszítették, és ő tudja, hogy a húga életben van.” Három hét után a fogvatartóm lehetővé tette, hogy elhagyjam a lakást ahol voltunk, én pedig hazamentem. Hallani sem akartam rendőrségről, még kevésbé arról, hogy feladjam azt a férfit aki elrabolt. Mindezeken túl pedig szembefordultam az apai szigorral is, amit a papám nem vett jó néven. Egyre inkább magamra találok,és egyre kevésbé akarok úgy élni, ahogyan ő elvárja tőlem. Ebből pedig előbb vagy utóbb mindenképp súrlódások lesznek. / A karakter múltja, jelene szabadon alakítható( ha közben befut a feleség akkor vele mindenképp egyeztetni kellene, nyilván, csak a hozzám fűződő kapcsolatára tértem ki, illetve arra, hogy mi történt vele egykor ami miatt ennyire félti a lányát. Az avatár ajánlat, én nagyon szeretném, de ha mással képzeled el, szívesen egyeztetek. Üzenj kérlek, ha itt vagy/

Anya. Csupaszív, gyönyörű és olyan de olyan finoman főz.Viszonylag fiatalon ment hozzá az apukámhoz,és ahogyan az lenni szokott, hamarosan teherbe esett. A szíve mélyén mindig is kislányra vágyott, olyanra akivel később bensőséges és jó kapcsolatot építhet majd ki. Ha valami bántott, ha valamit nem tudtam hogy kezeljek, neki mindig volt egy-két jótanács a tarsolyában. Engedékenyebb mint apu, de ő is ugyanúgy félt engem, ugyanúgy nehezen fogadja el, hogy szépen lassan majd felnövök, elvégzem az egyetemet és kirepülök majd a családi fészekből. Mégsem állt soha az álmaim vagy a terveim útjába. 2020. januárjában, a balettórámról hazafelé egy férfi elrabolt.Anya volt az utolsó akit még majdnem sikerült elérnem, hogy lekéstem a vonatot és a következővel megyek. A telefon már kicsengett, de ő  hiába vette fel, a vonal megszakadt és az ütemes sípolás hallatszott csupán. Akkor már tudta, hogy baj van. Heteken át aggódott, heteken át aludni is alig tudtak apával együtt, mert semmit nem tudtak rólam, míg aztán három hét után egyszerűen hazasétáltam. Anya is azon a véleményen van, hogy adjam fel az engem fogva tartó férfit, és azt hiszem ő volt az első aki felismerte, hogy minden bizonnyal Stockholm szindrómám van.Még ha enyhe is. Anya volt az aki áthívta Olivert, a legjobb barátomat nem sokkal a megkerülésem után, hogy segítsen visszatalálni a hétköznapokba, és segítsen meggyőzni, hogy elfogadjam segítségre van szükségem. Kicsit kétkedve és kicsit talán bizonytalanul nézi hogyan kezdek megváltozni, hogyan tűnik el lassan az a kislány, aki egykor voltam és lép a helyére egy fiatal felnőtt aki lassan nővé érik. /A karakter múltja és jelene szabadon alakítható, a kettőnk alapkapcsolatát adtam meg, de ha közben apu befut akkor vele mindenképp érdemes lenne egyeztetni. Az avatárt nagyon szeretném, annyira gyönyörű, de természetesen alkuképes vagyok, csak annyi a kikötésem, hogy mindenképp szőke legyen. Üzenj ha itt vagy kérlek/

2020. februárja előtt még nem akartam pírmabalerina lenni. Régész akartam lenni, aki majd Dél-Amerikába utazik, hogy régi, letűnt korok után kutasson. A balett mindig is hobbi volt, kikapcsolódás, amiben volt tehetségem, de sosem akartam ezt kihasználni. Aztán elraboltak, és három hét után, amikor kiszabadultam, már nem az a lány voltam aki korábban. A balettben találtam meg a menekülési utamat, a táncban, ahol kicsit kikapcsolhattam és elfelejthettem mindent. Mintha rátalálnék egy útra, amit addig nem láttam. Egy éve kerültél az intézethez és lettél a korosztályom oktatója, koreográfusa, mentora. Szerettük a csípős humorodat, az üvöltözéseidet, amikor a végletekig kihajtottál bennünket. Különös, de szerettük és felnéztünk rád. Azt mondtad, hogy aki a balettet választja, teljesen mindegy, hogy hobbiból, vagy miért, az adjon bele mindent, vagy menjen és keressen másik hobbit. Ezt nem lehet félig csinálni. Fél évvel ezelőtt aztán történt valami. Megváltoztál.Befordultál, volt, hogy az órákon egyszerűen felvételről elindítottad a zenét, beültél a sarokba és közölted, hogy mindenki gyakoroljon ahogyan akar. Volt, hogy egy fél üveg whiskey volt a kezedben amikor bejöttél. Pár hónap után új koreográfust kaptunk és hosszú időre eltűntél. Aztán meg én tűntem el, és amikor visszatértem és ismét megjelentem a stúdióba, megint ott voltál. Már nem voltál olyan mint régen, igaz én sem. A lányok azt pletykálták, hogy a feleséged várandós volt. Azt is mondták, hogy komoly alkoholproblémái is voltak, amit még  a terhesség sem tudott leküzdeni, és egy ilyen bódult pillanatban autóba ült. Balesetet szenvedett és elment a baba. Mindez nagyjából akkoriban történt amikor én is eltűntem. Szinte egyszerre tértünk vissza. Egy nap, a szokásos órák után, amikor indulni készültem hirtelen marasztaltál. Odahívtál a zongorához, és leültettél. Azt kérted, hogy játszak neked, én pedig belekezdtem. A következő óra után megismétlődött,majd megint. Mindig ugyanazt a dalt kérted, és a negyedik ilyen alkalom után beszélgetni kezdtünk...azt hiszem mindkettőnknek van miről. / A karakter neve szabadon választható. Az avatár ajánlat, szeretném vele a karaktert, de ha mással képzeled el, egyezkedhetünk. Ha megérkeztél, kérlek küldj üzenetet./