Rezignált pillantással követte végig azt, ahogy Nadia komótos mozdulatokkal húzta fel a combfixet a lábán. Akkor sem szólt közbe, amikor a hátul kapcsos melltartójával baszakodott legalább két percig, csak hogy szórakoztassa Baldassaret ebben az istenverte hálószobában. Dom nem siette el azt, hogy az ágyat bevesse, és az sem érdekelte, hogy az ajtó résnyire nyitva volt, a fiúk éppen a közös vacsorához készültek a hatalmas konyhában. Amúgy is, amilyen csörtető banda volt, Domenico tudta, hogy mindegyik lépteit be tudta volna azonosítani látatlanban is, mert csak ennyire ismerte azokat, akik a családhoz tartoztak.
- Nagyon finomat fogtok enni - hosszú, hollószín haja a derekát söpörte a lánynak, égkék szemei pedig intelligensen villantak az olaszra, aki az ágy végében ülve nézte még mindig ezt a borzasztóan mívelt, kurva hosszú műsort, amit a nő sokadjára is bejátszott. Mindig abban reménykedett a kurva, hogy egyszer maguk közé fogadja majd Dom, ami persze soha nem fog megtörténni. Nem azért, mert derogált volna Domnak az, hogy egy nővel üljön asztalhoz, hanem azért, mert nem igényelte és különben is csak keféltek, nem volt szó semmiféle kapcsolatról. Ráadásul az orosz bige egyike volt azon kurváknak, akik ráadásul még nem az elit körökben kerültek kézről kézre, ám ezt DB figyelmen kívül hagyta és minden egyes kibaszott alkalommal a majdnem harminc éves nőt busásan megfizetett. Ami igényes volt és profi, azt DB kedvelte. A nő pedig olyan szuka volt, aki nem ellenkezett a kéréseivel, a dominanciája pedig csak akkor mutatkozott meg, amikor nem DB-vel töltötte a napjait.
- Igen, szerencsések vagyunk, hogy mindig akad, akinek van kedve főzni. Tegnap előtt én voltam a soros - mosolyodott el hosszan, ám többet nem tett hozzá a gasztronómiai kísérletezéshez. Az anyja mellett fiatal évei során nem csak teát tanult meg főzni, vagy azt a kibaszott mascarpone krémet megkevergetni, és nem esett nehezére az sem, hogy befűszerezze, vagy bepácolja a húsokat, ha épp arra vágyott. Természetesen lett volna elég pénze, hogy séfet fogadjon fel, de ha szórta is a pénzt, azt nem indokolatlan és felesleges dolgokkal tette meg. Nem mellesleg igényelte azt, hogy megtapasztaljon folyamatokat, hogy tudjon viszonyítani is, ha arra volt szüksége.
- Hmmm, biztos az is annyira finom és édes volt, mint te - búgócsigaként hümmögött az orosz nőszemély, Dom pedig ezt a pillanatot választotta, hogy felemelkedve a nő fölé magasodjon.
- Ne legyél közönséges, nem áll jól neked. Fejezd be - elhagyta a kérlek szót. Nem, kettejük közt ő sosem kért. A nővel ellentétben nem tökölt az öltözködéssel. Magára rángatta a legelső fekete pamut melegítőnadrágot és a hozzáillő halálszínű pólót, amire a Giants feliratot narancssárga színnel nyomtatták. Kedvelte a sportokat, ám az ő első és igazi szerelme az olasz futball volt, a nagyapja egészen a Serie A-ig küzdötte magát a ranglétrán. Zsebébe süllyesztette a telefonját, hogy magára hagyja a lányt a továbbiakban, ahogy az éjjeliszekrényen hagyott hálapénzt is a kefélésért. Nem tartott attól, hogy Ruslanova elemelt volna bármit is a zöldhasúakon kívül, meg egyébként is tudta a járást. A lépcsősoron le, ellépve az intarziás faragott fa asztal mellett, hogy magát kikísérje a főbejáraton, ahova érkezett is másfél órája. A galambszürke, hétköznapi Fordja olyan panaszos hanggal indult, hogy nem volt kérdéses, öreg járgányként ráfért volna egy autóbontó, de a lány ragaszkodott a megszokott ingóságaihoz. Dom nem tudta leszoktatni a párducmintás ocsmány melltartóról sem.
Amikor belépett a konyhába, az addigi főtt penne tészta illattól átitatott közeg elnémult, Baldassare pillantása pedig a zavarba jött, csupán hegyomlásnyi méretű Carminére siklott, ahogy elemelt egy tűzpiros almát a konyhapultról.
- Mi van? - nem sokszor lehetett látni a töketlen énjét, mert egyébként olyan volt, mint a mesében a kurva nagy Mackótestvér. Kedves, szerethető és melák állat.
- Csak ötletelünk, hogy mi történhetett - adott választ Everest, miközben Dom beleharapott a gyümölcsbe. Aha. És tovább? Türelmes csenddel várakozott. Az mindig megeresztette mások nyelvét. A tárgyalások egyik módszere volt ez. - Nem akartunk megzavarni, ameddig te meg Nadia épp elfoglaltátok magatokat - vigyorodott el hirtelen, Guy vállába öklözve.
- A lényeget, ha kérhetem - szorítkozott ennyire, visszatéve a pultra az almát. Nem a többi közé.
- Ja, igen! Nos, Tony ránk csörgött, téged kéretve, és azt is megjegyezte, hogy csak rád van szüksége, de én meg mondtam, hogy egy kis türelmet. Így-e - macskakörmözött egyet. - "Egy kis türelmet". Aztán meg mondtam neki, hogy hát nagyjából a szeánszod mindig másfél óra, és abból még húsz perc van vissza, de egyébként most előbb ideértél, szóval akkor mégsem másfél óra - magyarázott, miközben az előző napi sült csirke combját úgy tépte le kézzel a szárnyas testéről, mintha csak egy szöszt távolított el. Felettébb úriemberi megoldás volt ez. Domenico sóhajtott egyet, megdörzsölve az orrnyergét is.
- Hol találom? - megmaradt ennyinél, mert Carmine minden volt, csak lényegre törő nem.
- A hatos pincénél fog várni, azt mondta - szólt közbe Guy, DB pedig otthagyta ezt a falkát, hogy mezítláb, zokni nélkül húzza fel a cipőjét az előtérben, aztán már kint is volt a korábban kocsikulccsal a parkolóban. Csupán nyolc perc alatt ért oda, és az sem érdekelte, hogy a korábbi eső hatására az autó alváza és úgy nagyjából derék magasságig a fényezés is inkább hasonlított egy barna hányásra, mint autóra. Azt is figyelmen kívül hagyta, hogy az egyik mélyebb gödröt összeismertette a bal első kerékkel. A picsába. Nem tökölt azzal, hogy becsukja a kocsi kulcsát, mert az esti órákban már nem bóklászott senki sem a szőlészet soraiban, nem volt eltévedt turista, sem pedig eltévedt legénybúcsú tag, és erről a biztonsági személyzet gondoskodott. Tonyval az élen, akiért nem lehetett elég hálás Dom, hogy évekkel ezelőt összehozta őket az Isteni sugallat. Nem csak a terepjáró ajtaja, de a pincéé is tárva nyitva volt, az onnan kiszűrődő fénypászma pedig bevilágította a kaviccsal felszórt utat. DB sietős léptekkel érkezett meg, a pillantása Tonyra siklott, akinek az arca ma sem volt kedélyesebb vagy vidámabb, mint az év háromszázhatvanöt napján. Minő meglepetés. Ezen az emberen fát lehetett volna hasogatni, és még akkor sem látszott volna rajta a kín egyetlen jele sem.
- Hallom, kerestél. Szia! - nem erőltette, de ha Tony igényelte a ma első kettejük közti kézfogást, hát Domenico nem volt rest élni azzal. - Legalábbis Carmine épp valami jót érzett, gondolom már megint rájárt hat csomag gumicukorra. De a lényeg ez volt. Mi a helyzet itt? - vonta meg a vállait nem törődöm stílusban. Neki elég volt, ha életben voltak a rokonai és azok, akikben megbízott. Hogy menet közben milyen koleszterinszinttel vagy vércukorszinttel éltek és léteztek, nem érdekelte.
A szinte mindig Kaszásnak öltöző sokadik generációs olaszról a pillantása a bal sarokban álló fáradt bordó színű kádra vándorolt, ami természetellenesen még mindig nagyon sok megerjedt, még nem lefejtett bort tartalmazott. Három napja kérte már Benitoékat, hogy csinálják meg.
- Szeretnéd, ha privát órát tartanék neked arról a szar munkáról, amit az embereim csinálnak? - mutatott körbe olaszos gesztikulálással - vagyis mindkét karját széttárva mutatott végig a helyiségen. Gyűlölt mások után szart eltakarítani.

Egy kívülállónak rettentően nehéz lehetett megérteni annak a burjánzó szervezetnek a működését, amelynek részeseivé váltak - vagy születési joggal, vagy pedig úgy, hogy a valódi hozzátartozók vérszerződésben részesültek. Ha nem is volt teljesen befogadó ez a csoport, Domenico nem utasított el első kézből senkit sem. Jó emberismerőnek vallotta magát, akinek analitikus elgondolásai voltak, s a tanulmányait is bőséggel kamatoztatta mindazon közegekben, ahol megfordult, ahol részese lehetett a lüktető életnek, ahol megvethette a lábát. Baldassareként az út ki volt neki kövezve egy jövedelmezően sikeres és tágítható business eléréséhez, dagadozó bankszámláira befolyt bevételek pedig olyan visszajelzései voltak a működésnek, aminél büszkeség honolt a gondolataiban. Mert mindezek a pillanatok visszajelzései voltak annak az elgondolásnak, hogy valamit jól csinált. Hogy olyan emberek közt mozgott, akik szintén értettek a feladataik elvégzéséhez.
Számos kisstílű, magát bűnözőnek és bandatagnak valló egyén fordult meg az "alvilág" köreiben, akikkel nem akart foglalkozni, akiknek a hatalmát nem ismerte el, ha őszinte akart lenni magához, mert ezek a hivalkodó emberek nem végeztek jó munkát. A mások által okozott túl sok halál, a túl sok leszámolás pedig egyértelműen DB stratégiáját erősítették meg. A megüresedő hézagokat tapasztotta be betartható ígéretekkel, az alapjaiban megrengetett bizalomba marta bele méregfogait és engedte, hogy a hit, a remény az ő oldalára csorogva pártoljon azokban az emberekben, akiktől mások elvettek valamit - valami fontosat. Nem kellett, hogy Baldassare legyen a legvéresebb New York utcáin. Elég volt, ha olyan lapokat tett le az asztalra, amiket mások inkább elvettek, és talán ebben rejlett az igazi ereje. Mert hiába volt csak trequartino, a lehető legjobb emberekkel tudta magát körülvenni, és az embereinek egy szűk rétegére nem csak a saját életét is feltételek nélkül rábízta volna (hanem minden létező és lélegző emberét is), s csakugyan, ezek az emberek pedig Dom védelmét, és feltétlen hűségét kapták viszont. Ilyen volt Anthony, Guy, Carmine és Silvio. A legfőbb céljait pedig hamarosan el fogja érni - efelől semmi kétsége sem volt az olasznak.
Nem foglalkozott lehetetlen, hirtelen fellángoló kérdésekkel, azonban ha valamit elvárt, akkor azt kő-kövön is megvalósította és nem hagyott lehetőséget a nemleges válaszra. Türelme sem volt határtalan, ezért az irányított kérdésre Carmine nem adhatott kitérő választ, mert hiába, hogy nem csak a szervezet tagja volt, ráadásul az unokatestvére is, még mindig Dom kezében volt a megkérdőjelezhetetlen hatalom. Még ha gyűlölte is alkalmazni a saját bizalmasaival a szűken és tágan értelmezett család tagjaival szemben, de ha kellett, szembeszállt bárkivel. Maga mögött hagyva a fiúkat a konyhában és az almát a pulton vette az irányt a hallott pince felé a soron, s annak ellenére sem kapcsolta be a zenét, hogy agyának minden sejtje vágyott volna Wagnerre, Beethovenre vagy Liszt szimfóniájára. Ahogy kicsúszott az autóból, a kormánykeréken hagyta az almaleves ujjlenyomatát, ám a tenyerét szárazra törölve lendítette Tony felé, aki köszönés helyett inkább kérdéssel indított. Kedvelte Dom Pasettiben ezt a lényegre törő álláspontot.
- Nadia. A mai napot beszéltem le vele - nem rejtette véka alá a nőügyeit. Pontosabban a testi szükségleteit, mert senkinek sem kellett az, hogy szexuálisan frusztrált legyen. A titoktartáson túl pedig arra sem volt szüksége, hogy az esetleges komoly kapcsolatra áhítozó nő lépjen az életébe, mert habár képes lett volna megvédeni, mégis csak a gyenge pontjává vált volna. Tanult a látott hibákból. Hagyta, hogy a férfi meginduljon előre, a feltett kérdésre pedig hümmögő választ adott, ami egyértelmű jele volt annak, hogy teljesen és minden részletére a feldúlt helyiségnek emlékezett. Arra is, hogy az öreget milyen állapotban találták meg. Pedig Luigi csak megvédeni akarta azt, ami az övé is volt. Megtorpant, amikor Tony is, fáradtkék szemeit pedig ráemelte a vele szemben állóra, végül a még csukott ajtó lapjainak erezetét figyelte. A hatos pince nem csak arra volt kiváló, hogy a vallatásának helyszínéül szolgáljon, de tökéletes volt az elhelyezkedése: minden létező és bekamerázott útvonaltól mentes részen helyezkedett el, ahol maximum csak drónok figyelhették meg a terepet.
- Gondolom csak adózni akarnak az afrikai gyökereiknek, miközben ők válnak taplókká és tiszteletlenné. Szót váltanék vele, jól gondoltad - nem igazán volt gondja azzal a rengeteg hitvilággal, melyben hittek a New Yorkban élő emberek. A bőrszínnel sem volt kifejezetten gondja, egészen addig, ameddig az útját nem keresztezték és ameddig problémát nem jelentettek. Bízott Tonyban, és soha nem kérdezte, hogy milyen forrásokkal dolgozott, láthatóan eredményesen. Pasettinek is megvolt a maga élete, a még Dom előtti élete, amelyet hallomásból ugyan ismert, de ameddig amaz nem beszélt neki őszintén a múltjáról, Dom nem vájkált benne feleslegesen. A bizalom illékony dolog volt, ráadásul ő sem volt az, aki az életének apró-cseprő mozzanatait a világ elé tárta volna.
Tony újabb, a bort illető szavaira Dom elmosolyodott lassan. Kedvelte a nőjét is, még ha problémás kapcsolatuk is volt, de nem szólt bele és tanácsokat sem osztogatott.
- Bármelyik bort választhatod a Bambinoból, és ha szeretnéd, akkor el tudom intézni azt is, hogy a Waldorfba menjetek - ajánlotta fel, bár az kevésbé lett volna meghitt. Azt már meg sem említette egyelőre, hogy ő állná abban az esetben a teljes fogyasztás árát, ami egyértelmű lett volna. - Bár ha jól sejtem, akkor te inkább otthon szeretnéd megejteni a vacsorát - fűzött hozzá ennyit, ám Tony bárhogy is döntsön, teljes vállszélességgel segíteni fog neki. Jó lett volna, ha végre rendeződik a páros sorsa, de Dom nem Isten kovácsa volt. A francba is, ha az összes érte való fohászt is tudta, rég volt már utoljára templomban, és még annál is régebben térdepelt a gyóntatófülkében. A bűnök, amelyek a kezéhez tapadtak, nem a megbocsájtható kategóriát súrolták, és ami a legrosszabb volt, nem bánta meg egyetlen véres mozzanatát sem azoknak a pillanatoknak. Nem érzett bűntudatot, sem pedig azt, hogy jobb katolikus is lehetne. Ismerte önmagát és a határait is. Istennek, a vallásba vetett hitének pedig semmi köze nem volt a döntéseihez, még ha az anyja folyton imádkozott is a gyermekei lelki üdvéért. Az anyja szeretete miatt DB olykor keresztet vetett odahaza, s az asztali áldást is végighallgatta, hitt az anyja vallásos elhivatottságában is. A kérdésre bólintással felelt csak, és ahogy feltárult előtte a két ajtólap, a befelé hajló pántok megadták magukat a lendületnek. Nem várta, hogy vörös szőnyeget terítsenek le elé, azonban ez a hányaveti szerelés, amit viselt, nem volt ide való. Öltönynadrágot kellett volna viselnie és legalább fehér, könyékig feltűrt ujjú inget, mert így nem az összeszedettséget jelezte a megjelenése. A rasta fej, a tömzsi, egyszer már eltörött orr és Deandre bőre színének látványára Dom lesajnáló pillantást vetett a székhez kötözött alakra. A lámpa fénye alig pislákoló, holtat idéző jelenléte tökéletes volt arra, amire Dom készült. Nem, nem élvezte azt, amihez értett és amiben jó volt. A vallatás ténye kezdetben megviselte, az ellesett és kikísérletezett módszerek viszont őt igazolták. Mielőtt azonban Tony követhette volna a helyiségbe, hogy szemtanúja lehessen az információszerzésnek, Dom elsétált az asztalig, hogy a már sokat látott harapófogót húzza le róla.
- Tony! Megtennél kérlek nekem egy szívességet? - nézett vissza a bizalmasára, aki ha felé pillantott kérdőn, vagy akár rá is kérdezett, egy nyugodt pillantással később folytatta is: - Maradj kint most. Az ajtót is becsukhatod, majd kopogok, ha végeztem és megtudtam azt, amit akartam - DB hangja nem volt izgatott, inkább csak a lelketlen, érzelemmentes tények hada csúszott ki a száján. Nem várt ellenkezést, és ha az ajtó valóban a párost hagyta csak maga mögött, várt még pár szusszanásnyi másodpercet. Deandre menet közben hiába kezdett el fohászkodni, bosszankodni és még Dom ükapját is elszidva belekezdeni a kurvázásba, DB nem vette a fáradtságot arra, hogy érdemben reflektáljon. Ha a harapófogót eleinte nem is, a filézőkést választva ki kezdett bele abba a csupán negyed órán át tartó, üvöltéssel, üvöltve sírással és magát összehugyozással teli időszakba, ahol már csak egyetlen kérdés volt csupán hátra Dom részéről. Mégis, akkor hátrált el tőle, a nadrágján vérfoltos tócsákkal, amikor Deandre a fájdalomtól elvesztette az eszméletét. Csupán hat ujjbegyéből folyt alá patakokban a vér és háromról a körmöt is letépte az olasz. Baldassare csuklóján a szőrszálakat bíborszínű, alvadásnak meginduló vér színezte be, az ujjaira pedig Deadre hajából pár szál fonódott rá.
Két, az ajtón felhangzó koppanás jelezte Tonynak, hogy Dom egy időre végzett.  Ha feltárult előtte az ajtó, akkor Pasetti tanúja lehetett annak, ahogy Dom lekaparta a fekete kunkorodó hajszálait a kezéről, a háttérben pedig az összepisált nadrágos Deandre nyújtott egészen szánalmas látványt.
- Holnap megpróbáljuk megint. Mint láthatod, a fájdalomküszöbe a béka segge alatt van - nem nézett hátra, amikor ott hagyta az elfogott tagot, kilépve teljesen az ajtón. - Van kedved hozzá holnap esetleg? - érdeklődött, de az lett volna az utolsó, ha Tonynak parancsot ad ki. Tisztelte és megbecsülte. Nem mellesleg ha ő nem végzi el a piszkos munkát, hogy várhatná másoktól is azt? Tonynak volt választási lehetősége, mert rá- és megszolgált arra. A munka rá eső részét egyébként bevégezte a másik férfi. Épp elég volt az, hogy itt ült a pincéjében ez a Deandre, vagy nevezzük inkább Szaralaknak. Már csak az hiányzott a repertoárból, hogy összefossa magát. Dom fogadni mert volna, hogy az is összejön a későbbiekben.

Viktor Georgiy oroszként nem az első és nem is az utolsó, a törvényt be nem tartó férfi volt, aki megvetette a lábát az Államok területén, a kapcsolatai azonban New York városhatárain túlnyúlva olyan ütemben emésztették fel a tisztességet, amelyet még maga Domenico sem látott át tisztán. Habár az idősebb Baldassare megtiltotta neki, hogy valaha is üzleti ügyben felkeresse az oroszt, Dom nem az az ember volt, aki a maga határait átengedte volna mások kezébe, és gyűlölte, ha olyan helyzetbe kényszerítették őt, ahol nem volt szabad akarata, nem dönthette el ő maga, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Habár sosem volt meggondolatlan, a döntéseit pedig mindig megelőzték a pro és kontra érvek felsorakoztatása, hogy még csak véletlenül se essen abba a hibába, hogy adósává váljon bárkinek is, mert tudta, hogy akkor az élete vette át a képzeletbeli sakkpályán a futó szerepét. Olyan játszma volt ez, ahol királyként győzedelmeskedhet legvégül, vagy csúfos bukással fog mindenkit magával rántani. És mint életszerető férfi, DB nem akart volna idő előtt a koporsóba kerülni, azt pedig végképp nem, hogy vele bukjon mindenki, akivel valamilyen szinten törődött is. A vele együtt dolgozó férfiak ismerték Viktor nevét, mert az ő lánya volt többek között Nadia, akinek a csípőcsontjába tintával rajzolt végleges harang mintázat fűzte a férfihoz, olyan kapcsolatot teremtve köztük, amiben a lány az életével tartozott Georgiy-hoz, és a hűségével egyértelműen jelezte azt, hogy bármit megtehettek vele. Baldassare nem is olyan régen pedig aláírta a halálos ítéletét azzal, hogy a nála magasabb pozícióval büszkélkedő kelet-európait burkoltan megfenyegette olyan vádakkal, amelyek ha igazak is voltak, amiről ezidáig az olasz nem ejtett szót egyetlen bizalmasa előtt sem - mert ahogy Tonynak, úgy DB-nek is megvoltak a maga kapcsolatai, pénzzel, a hatalom ígéretével azonban szinte mindenkit meg lehetett venni.
Habár szavakkal nem reagálta le a férfi szavait, DB tudta, hogy a hallottak igazak. Förtelmes zenék, káromkodások sora tarkította a beszédeiket az alantas fekete negyedekben, ahol a minőség elve sem jelent meg, ráadásul arra a söpredék még felettébb büszkén is döngette a mellkasát - azon túl viszont, hogy másfél évszázada felszabadították őket a rabszolgaság béklyóiból, még nem mind tudott mit kezdeni ezzel a szabadsággal, folyamatosan a múltban dagonyázva estek neki a fehéreknek a mai napig. Ha ezen különbözőségeket vették volna számra Tonyval, napestig, egy üveg bor társaságában is kielemezhették volna mindezt, arra pedig egyikőjüknek sem volt jelenleg ideje.
- Ahogy gondolod. Irene a legjobbat érdemli - ezzel persze nem mondott újat. Voltak tabu témák, ám nem ebben a közegben, ahol egymás reakcióitól is függött az életük, így, vagy úgy, de DB az ő környezetében élők gyengeségeiről és pozitívumairól is kellett tudnia. Nem különben, ahogy Silvioék is tisztában voltak azzal hogy Dom hol vált sebezhetővé, és pontosan ezen indokok végett nem tervezte azt, hogy egy mély vöröset kínál majd a házaspárnak. A Deandreval töltött időt nem élvezte, ám a szükséges tettek egyikének tartotta azt, de az információkért cserébe olykor beadta a derekát a fájdalom oltárán, amit szerencsére nem neki kellett elviselnie és átélnie. A felhangzó koppanásokra az ajtó azonnal kitárult előtte, ő pedig kilépett abból a helyiségből, ahol a lekapcsolt villanykörte után a teljes sötétség lesz az otthona abban a huszonnégy órában, amit egymaga fog odabent tölteni a fekete férfi. Étel, fény és higiénia nélkül, Walter pedig kétszer fogja meglátogatni ez idő alatt - hogy a szükséges folyadékpótlás meglegyen, illetve hogy a sérülése ne fertőződjenek el túlzottan. Domnak nem volt kedve a csontkukacok megjelenéséhez, ahol azok vígan zabálták fel a húst.
- Ha beszélt, utána már nincs szükségünk rá - kezdett bele, miközben a vízzel teletöltött vödörhöz lépve belemártotta a kezét, hogy a bőréről a vér leoldódjon. - A feje nélkül kerüljön földbe, mert annak ott a helye, ahonnan elszabadult ez a szerencsétlen - a lefejezés nem tartozott az ő módszereik közé, és pontosan ez volt a lényege a kérésének. Az, hogy homályban maradjon az, hogy ki és mit tehetett a feketével. Mindketten kedvelték a szenvedés nélküli halál gondolatát, ám a szállítmány eltűnésével nem csak hogy a bevételi forrásuktól estek el, hanem olyanok is megszenvedték az akciót, akiknek nem kellett volna. A tiszta kezét a nadrágjának szárába törölte azzal az elgondolással, hogy annak már úgyis mindegy volt a vér fröccsenő foltjain túl, miközben Tony felé fordult félig, figyelve minden szóra, amit hallott, és esze ágában sem volt beleavatkoznia, vagy üres szavakat közbeékelni. Tonynak volt ebben tapasztalata, így egyetlen egyszer sem kérdőjelezte meg a hallottakat, ám tudta, hogy Tony beleegyezést vár. Pasetti soha nem ment a feje után és ezt a mérhetetlen önuralmat kedvelte a leginkább Domenico benne.
- Ha megtudod, hogy hol tartják a szállítmányt, egyelőre maradjon ott, nem akarok nagy port kavarni azzal, hogy eltűnne onnan a szállítmányunk, mert azzal azt érnénk el, hogy agyatlan ámokfutásba kezdenének és többen halnának meg, mint szeretnénk, ahogy te is azt várod, hogy megtörténik. Vincentet megkeresem holnap, és ha megvan a cím, akkor őt addig ráállítjuk, mostanában már úgyis viszket a tenyere, hogy nem érvényesülhet, ezzel pedig szerintem újra lesz életkedve - nem akart idebent több időt tölteni, mint amennyi szükséges volt, de voltak olyan témák, amik csupán négy fal, és két szempárra tartozott. Ez olyan volt. - Ameddig viszont Vincent nem lát körülötte mozgást, nem látom annak értelmét, hogy ne lehetne azt tenni, amit ők is. Ez a szemet szemért elv annyira nem lehet rossz elgondolás, azt hiszem - értett egyet Tonyval a módszereivel és a feldúlásokkal kapcsolatban. - Bizonyára vannak fegyvereik is. Egy részük kerüljön rendőrségi kézre, hogy ne csak mi legyünk a seggükben - ennyit még azért kért volna. Mert mire a döntéshozóik oda kerülnek, hogy valamit kellene tenniük, addigra már Vincent a szállítmánnyal is vissza fog térni, a kiesett bevétel pedig meg fog térülni idővel, hiszen az Európából érkező szállítás nem áll le a malőr ellenére sem. Domenico még tartozott egy kínos elbeszélgetéssel az apja felé is, amit a háta közepére sem kívánt. Tony érdeklődése nem lepte meg. Többször megfordult Baldassare fejében, hogy felajánlja neki, tartson vele az olasz csizmába hogy találkozzon azokkal a gyökerekkel, amik a mai napig kihatottak az életére. Az olasz vér sosem szűnik meg csobogni az ember testében, de ez az ajánlat valahogy mindig elaprózódott anélkül, hogy Dom kísérője ne Silvio vagy Carmine legyen, hanem az előtte álló férfi. Az apja biztosan elégedett lenne vele pedig.
Domenico emlékezett arra a nagy tisztogatásra, amely a kilencvenes évek derekán történt, amikor az olasz rendőrség a szervezett bűnözés ellen fellépve rengeteg Cosa Nostra tag bebörtönzését érte el, ezzel megcsappant annak a működése és ha azóta már valamennyire képesek voltak talpra állni, nagy érvágás volt akkoriban ez odaát, Szicíliában. Megköszörülte a torkát, és mielőtt még inkább úrrá lett volna rajta a füstnélküliség, megindult kifelé jelezve a másik férfinak is, hogy nyugodtan menjen ő is, ahol már rágyújthatott kedvére.
- Odahaza jobban tisztelik az embereket, függetlenül attól, hogy mit tesznek. Mindig van egy kedves szavuk a másikhoz és habár én mindig is gyűlöltem a túlzó közvetlenséget, attól még képesek voltak meghívni a legnagyobb ellenséget is akár régebben, hogy egy asztalnál étkezzenek, mert otthon sokkal jobban követik a hagyományokat a mai napig - kiérkezve az este sötét fényeibe nekidőlt az autónak, amellyel érkezett, hogy Tonyval szembefordulva folytathassa. - Évek óta itt élek az Államokban, így leginkább már csak közvetetten tudom követni a hazai eseményeket, de ott nem az állatias ösztönök uralkodnak és talán idővel arra rá fognak jönni, hogy az egyesített erő többet ér itt is. Bár kötve hiszem, ameddig itt az az első gondolatuk az embereknek, hogy kiürítik a fegyverboltokat és a kormány pedig boldog-boldogtalannak fegyvertartási engedélyt osztogat, mintha csak a karácsonyi cukorkás papír lenne az - húzta el a száját, hogy a kezeit a zsebében süllyesztve el a bokáit keresztezze. Kényelmesebb pozíció volt, és csak akkor kért egy szálat, ha Tony is rá kívánt gyújtani, különben viszont nem izgatta az, hogy eggyel több nikotinrudat fog elfüstölni, vagy sem. Olykor dohányzott, de nem volt függő. És inkább a cigaretta, mint az általuk is terjesztett szintetikus anyag okozza a halálát.
- A következő hetek egyikében tervezek hazautazni Calabriaba, anyámékhoz. Mindig metsző éllel a hangjában unszol arra, hogy ideje lenne látnia a kisebbik fiát. Ha van kedved jönni, akkor plusz egy repjegy nem oszt, nem szoroz a kiadásokon. Ott, Dél-Olaszországban inkább a napsütés a jellemző, a hideg telek pedig olykor eső formájában érkezik meg, ott nem fagy be az ember segge, mint ahogy itt. És legalább közöd lesz igazi olasz ételekhez, amit addig eszel, ameddig anyám eléd nem rakja, és ha esetleg visszautasítanád, akkor olaszul kezd pörölni veled - elmosolyodott mindezen, mert az anyja Istenfélő hívő nőként a legjobb vendégváró hírében állt a környéken. - Ameddig mi hárman valóban hazának hívhatjuk Olaszországot, te nem tudod, milyen érzés mindaz, és mi pedig nem tudjuk neked teljes mértékben átadni mindazt, amiben mi felnőttünk, ami mai napig az életünk java részét kiteszi. Hiába, hogy itt van július negyedike, tűzijáték és hot-dog zabálás, attól még ez nem az igazi - vont vállat, belekapaszkodva a baljával a mögötte feszülő motorháztető tetejébe. Nem sietett. Átöltözni sem, mert a rászáradt vért a bőrről könnyedén feloldja a forró víz és a szappan.
Felajánlotta, mert meg kellett tennie. És felajánlotta, mert tudni akarta, hogy Anthonynak milyen mértékeket öltött az a vágy, hogy ne csak hallomásból ismerje az az Itáliát, aminek sokadik generációja felhígította számára annak emlékét.
Igen, ez is egy betartható ígéret volt, olyasvalami, amivel felkínált olyat, amit eddig Tony még soha nem tapasztalt.