Fél évvel vagy idősebb nálam. Legalább is ennyit beszéltünk meg, lévén egyikünk se tudja pontosan születésének adatait. Ahogy azt se, miért éppen téged, vagy engem ragadtak ki a környezetükből, és tettek fel arra a bizonyos platóra, mert igen, ott voltál mellettem a kamionon, ezt megtudtuk. Egy végtelenül nyugodt ember vagy, akinek minden mindegy, de azért nem kéne. Mindig ezt hallom tőled, de sose állítanál sose hagynád, hogy ne tegyek meg valamit, amit nem akarok.
Csekéjke éveink ellenére is történelmünk van már, annyi mindent éltünk át együtt. És nem értem. Nem értelek.
Te így beletörődtél ebbe, ami van és próbálod a hasznodra fordítani, sose kerested a valódi szüleid, ellenben míg én igen, végig ott voltál mellettem, és szó szerint a karjaid között törtem össze, mikor megtudtam, hiába. Talán pont ezt akartad elkerülni? Az érzést, mikor megtudod, felesleges a reménykedés, hiába hiszed, hogy valahol várnak, mert szeretnek? Piszok szar, elárulom, és bánom, hogy akkor annyira makacs voltam, hisz azóta indultam el a lejtőn.
Te csak egyet bánsz, hogy azon az éjjelen nem értél időben haza... nem vetted fel a telefont, de héj, túléljük, nem? Na, meg azóta egy csörgésre felveszed, és fájdalmas nyögések közepette hallgatod végig azokat a mérhetetlen faszságokat, amiket öt perc alatt képes vagyok összehordani neked.
De te így szeretsz, és hiába tudod, sűrűbben vagyok beállva, mint nem, elfogadod, mert akkor is ott vagy, mikor az agyam tiszta, és egyszerűen másként nem bírok megküzdeni ezzel az egésszel. Nem vagy elragadtatva Axtontól, jó báty módjára úgy hiszed, jobbat érdemelnék, mégse szólsz egy nyamvadt szót se erről.
Testvérek vagyunk. Ez biztos. Meg az is, ha nem lennél, már Aisha meg én se lennénk.

//lényegében ennyi, gyereeeee //