Nagycsótány mindig is szorosan követte a feketepiac legszigorúbb tanait, úgyhogy naná, én is álmomból felébredve el tudom soroloni őket. Nincs sok, és valóban a legtöbb elég ésszerű - főleg, hogy ha valamelyiket megszeged ÉS lebuksz, akkor már nem lesz agyad, amivel újra végiggondolhatnád... legalábbis a padlóra loccsantva már nem sok új gondolat foganhat benne.
Az egyik ilyen szabály, hogy ne teríts a területeden kívül, az én életem azonban bonyolultabb annál, mint hogy erre külön odafigyeljek. Amikor Jeremiah él és bulizik, minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy messzire elkerüljük Brooklynt, és véletlenül se találkozzunk olyasvalakivel, aki leleplezhetné az álcámat. A saját kényelmemért cserébe ilyenkor nem játszom nagyban és csak az ismerősöket szolgálom ki - érted, Jeremiah ismerőseit. Valamit valamiért elv ez, és eddig működött, úgyhogy bizakodva rántom le a dzsekim cipzárját, amint belépünk az Inferno péntek esti fülledt levegőjébe.
- Az első kört én állom! - ajánlkozom a megszokott udvariassággal. Minden bulit csak elindítani nehéz, utána már úgy isznak majd, mint a kisangyalok. Sőt, úgy szívnak is majd. Haha!
Tíz-tizenöten lehetünk, és bár nem ismerek mindenkit, egyértelmű, hogy külsős (még) nem csatlakozott hozzánk, szabad a terep. Mindenkinek rendelek egy felest is a sörük mellé, elég borsos lesz a számla, de összeszorítom a fogam - ennyi kreténnél biztosan van annyi kápé, hogy kétszázszázalékosan visszatörlesszék ezt az árat. Csak befektetés.
Georgie az egyik legnagyobb speedster, akit ismerek, a tavalyi vizsgaidőszakban csak az ő vásárlásaiból megéltem volna, úgyhogy meg sem lep, hogy a ledöntött rövid után máris mellém helyezkedik. Üresen csevegünk a suliról, az anatómia szívás, és minek ez a sok latin még mindig, neki azt mondták, csak az első félévben szivatnak vele... Szerencsére ismerjük már egymást annyira, hogy ne húzza sokáig, én pedig a belső zsebembe túrva kitapogatom a neki csomagolt duplatabit. A törzsvásárlók igényeire nagyon is odafigyelek, és Gerogie szerint egy bogyó nem bogyó. Adom.
Amíg beindul az üzlet, úgy folyok bele a beszélgetésekbe, mintha tényleg a közösség tagja lennék. Néha nehéz magamat is józanon tartanom, hogy valójában nem tartozom ide, hiszen számon kell tartanom az órákat, a tanárokat, a vizsgákat, toppon kell lennem a legtöbb haszontalan egyetemi infóval kapcsolatban, és néha még a tananyagba is bele kell néznem, hogy tudjam tartani a lépést a belsős poénokkal. Meglepné őket, ha tudnák, mennyire sznobnak és képmutatónak tartom mindannyiukat: gyógyítani akaró drogos banda. Igaz, fogalmam sincs, hogyan tudnám én is tartani a lépést ezzel a sok szarsággal - de szerencsémre nem kell belehalnom a tanulásba.
Én vagyok itt az egyetlen, aki minden este tudna ilyen felszabadultan piálni.

Inferno. Egyáltalán nem hazudok, ha azt mondom, hogy abszolút semmit sem árul el nekem a hely neve, ahova éppen pár perccel ezelőtt érkeztem meg az egyik legjobb barátnőm társaságában, de ahhoz, hogy ennek ellenére jól érezzem magam az éjszaka folyamán, nem is kell róla semmit sem tudnom. Legalábbis Mila szerint, akire jobb, ha hallgatok, pláne akkor, ha egy partiról van szó, legyen az bármilyen, egészen egyszerűen azért, mert nála nagyobb éjszakai baglyot nem ismerek és valószínűleg soha nem is fogok. Nem is tudtam ellentmondani neki, amikor a délután váratlanul felhívott és közölte velem, hogy a lassan minden hetes házibulik után ideje, hogy a város legjobbra értékelt szórakozóhelyeit is megmutassa végre-valahára valaki nekem, ez a személy pedig ki más lehetne, ha nem ő? Ha szerettem volna is, esélyt sem adott rá, hogy bizonytalankodjak egy sort neki a bulival kapcsolatban, mert egész egyszerűen csak megszakította a hívást, mielőtt válaszolhattam volna az ajánlatára, ő pedig a hallgatásomat azonnal igennek vette, ezért másodpercekkel később kaptam is tőle egy üzenetet azzal kapcsolatban, hogy mikorra is legyek kész estére.
Nem vittem túlzásba a készülődést, amúgy sem szoktam soha, meg az nem is én lennék, aki órák hosszat áztatja magam a kád forró vízében vagy vasalja a haját, esetleg már a harmadik réteg alapozót keni fel az arcára. Helyette inkább pár perc alatt lezuhanyoztam és megmostam a hajam, majd kiengedve hagytam, hogy laza hullámokra száradjon. Egészen rövid ideig tartó gondolkodás után pedig elővettem a szekrényemből egy fekete farmernadrágot, hozzá pedig egy mustársárga színű inget, majd végezetül magamhoz vettem a szempillaspirálomat és a kedvenc, barnás árnyalatú rúzsomat... aztán kicsit sem meglepve vettem észre, amint beszálltam a taxi hátsó ülésére és megpillantottam Milát, hogy már megint sikerült alul öltöznöm a barátnőmhöz képest.

Annak ellenére, hogy semmi kedvem nem volt a ma estéhez, egészen jól szórakoztam Milával, megittunk egy-két koktélt, táncoltunk is pár, még dalszöveggel is rendelkező zeneszámra, de, amint a mosdóból visszafelé jövet megpillantottam őt egy másik, igencsak karakteres kinézetű lánnyal elmélyülten beszélgetni, felébredt bennem az az énem, aki jó kislány módjára, soha sem szeretne senkit sem megzavarni semmiben, ezért inkább a bárpult felé vettem az irányt és rendeltem magamnak még egy italt.
A pohárban lévő szívószál végét rágva akadt meg a tekintetem pár perccel később egy csoporton, ahol egy ismerős arcot meglátva már csak erőt kellett vennem magamon ahhoz, hogy ne töltsem egyedül az este további részét.
- James? - szólítom meg a fiút, azon igyekezve, hogy a legkevésbé érezzem magam kínosan a számomra teljesen ismeretlen emberek között. Azt azért sejtem, pláne körbenézve rajtuk, hogy valószínűleg idősebbek nálam egy kicsit és láthatóan jobban is érzik magukat a szórakozóhelyen, mint én, de James az egyetlen Milán kívül, akit úgyahogy ismerek már néhány házibuliból, amikben a barátnőimmel az elmúlt hónapokban részt vettem, ezért ahelyett, hogy ismételten a pult mellett döntenék, a szinte egészen összefüggéstelen invitálására inkább leülök a bőrkanapéra és engedem, hogy nagyjából mindenkinek bemutasson, legalábbis megpróbáljon. Sőt, még egy kedves, abszolút nem felszabadult mosolyt is megeresztek a társaság tagjai felé, miközben igyekszem megjegyezni az elhangzó neveket, majd az utolsó fiú felé fordulok, aki amúgy a legjózanabbnak látszik közülük, hogy szinte elkiabáljam neki a nevemet. - Szia! Ashley vagyok. Jeremiah, ugye? - kérdezek vissza, mert James egyre kevésbé artikulál érthetően.
Nem, mintha azt gondolnám, hogy bármelyikük is megjegyezne magának, valószínűleg már 3 perc múlva sem fognak rám emlékezni, de a neveltetésem és a jó modor mégis ezt kívánja.

Nem lep meg, hogy innen-onnan csapódnak hozzánk emberek, ez a legjobb a nagy egyetemi társaságokban - egyszerűen nincs végük. Mindenki ismer ezer másik embert, és furcsa lesz, de ez az ezer másik arc még tízezret, így aztán kb bárhova megyünk, ott megsokszorozódik a számunk, ergó a piacom. Remélem, minden szavamból látszik, milyen büszke vagyok magamra, mert én aztán kurva büszke vagyok magamra! A szerepjáték tetszik, szinte ebben nőttem fel, bármihez jópofát tudok vágni, és olyan szinten szedem meg magam, mint még dealer sosem tette. Hívjatok csak úttörőnek.
Hozzászoktam ahhoz is, hogy minden szórakozóhelyen találok magamnak, hm, szűkebb körű partihoz illő társaságot, így egy-egy pillanatnyi Jer-szünetben (azaz amíg éppen nem pofázok vagy pofáznak nekem) körüllesve mérem fel a terepet. Fiatal még az este, és egyáltalán nem szeretném máris elhagyni a bandámat, de fel kell készülni a jövőre.
Éppen egy ilyen kis körülpillantás végeztével pihen meg a szemem egy új lányon hozzám közel, fogalmam sincs, ki hozta ide, de mivel a nevemet, khm, a "nevemet" kérdezi, biztos vagyok benne, hogy lemaradtam egy bemutatós körről.
- Legyen csak Jer - vigyorodok el. Az pedig teljesen normális, hogy végignézek rajta, ha már beszélgetünk, igaz? - Nagyon örvendek, Ashley. - Mathias meg sem mondaná, hogy én vagyok, ha nem ismerné olyan jól a képem. Jól áll nekem ez a szerep. Majdnem annyira, mint a lánynak ez az ing, bár az elég egyértelmű, hogy gőze sincs a megfelelő női viseletről egy ilyen helyen. Inkább valami koktélpartira illene... Netalán ő is az a típus, akinek minden napra másik rucit vesz apuci? Hmm. - Mit iszol? - Közelebb csúszok hozzá, hogy ne kelljen üvöltözni, és a figyelmem most a pohara felé fordítom. Sört biztosan nem szívószállal inna, úgyhogy újabb vad következtetéseket vonok le: talán valami sznob koktél-félét szürcsöl, netalán alkoholmentes üdítőt.
- Egyedül jöttél? Szereted ezt a helyet? - Vigyorogva kezdeményezek beszélgetést, közben újra a kezembe veszem a söröm (vagy legalábbis egy olyan korsót, amiben még van sör és közel volt hozzám), hogy fenntartsam a kedves, péntek-esti-alkoholista imázsát. Végülis nem elrabolni akarom, igaz? A szándékaim tiszták. Éppen olyan tiszták, mint minden cucc, amit árulok! Reklám vége. Érdeklődve figyelek minden válaszra.

Úgy látszik, hogy James társasága sem tart túlságosan sokáig, ugyanis, amint gyorsan elhadarja nekem a körülöttünk lévő személyek neveit mintegy bemutatás gyanánt, máris visszafordul a mellette ülő lányhoz és rögtön át is veti a karját a nyakán, miközben tele szájjal nevetve magyaráz neki valamit, a szótöredékekből azt hiszem, hogy egy viccet. Szegény lány, valószínűleg nem ismeri még James humorát, mert akkor már nem ülne mellette, ha meg mégis, akkor nagy türelme lehet hozzá, ami igencsak dicséretes, ha a fiút vesszük alapul.
Nekem végül is teljesen mindegy, hogy kitart-e mellette vagy sem, esetleg csak annyiban érint a dolog, hogy negyed órán belül már másodjára maradtam egyedül a barátaim jóvoltából. De, amint az egyik bemutatott fiúhoz fordulok, aki rögtön beszélgetni kezd velem, már nem is tűnik olyan vészesnek a kialakult helyzet.
- Rendben, csak Jer. - mosolygok én is vissza rá, elég szélesen és a kelleténél is jobban felszabadultan ahhoz, hogy láthatóvá váljon, sikerült már meginnom pár pohár italt, mert amúgy általában nagyon nehezen ismerekedek. De ez most nem az a pillanat. - Én is nagyon örülök! - hangsúlyozom ki a harmadik szót arra gondolva, hogyha ő most nem lenne itt, akkor valószínűleg már egy taxira várnék odakint, a szórakozóhely előtt, hogy minél hamarabb hazaérjek és befejezettnek nyilvánítsam ezt a kicsit félresikerült éjszakát. De a kialakult helyzetnek köszönetően inkább amellett döntök, hogy maradok még egy fél órát legalább, aztán majd meglátom, hogy hogyan is alakul az este további része.
A kérdésére a poharamban lévő szívószállal kavargatni kezdem a meghatározhatatlan színű és illatú italt. - Igazából nem tudom mi a neve és annyira nem is finom, mint amilyennek Mila hangoztatta, de a célnak éppen megfelelt és amúgy sem nagyon vagyok otthon az alkoholfélék területén. - hadarom kicsit összefüggéstelenül és egy kicsit zavartan is, mert nem biztos, hogy jó ötlet már most elárulnom magam és a szórakozóhelyekhez kapcsolódó tapasztalatlanságomat, pláne akkor, ha éppen ismerkedni szeretnék.
Bármennyire is közel kerül hozzám Jeremiah a kanapén, azért a hangos zene miatt még mindig erősen kell figyelnem, hogy jól értsem minden egyes szavát, amit kiejt a száján, ezért talán a kelleténél kicsit hosszabb ideig is hagyom, hogy a tekintetem az ajkaira összpontosuljon. - Nem, igazából az egyik barátnőmmel vagyok itt, csak ő most éppen... nagyon elfoglalt lett, én pedig nem akartam zavarni. Aztán megláttam az egyetlen ismerős arcot a tömegben, Jamest, és gondoltam még egy javarészt ismeretlen társaságban is jobb lennem, mint egyedül a bárpultnál. - vonom meg a vállaimat szórakozottan, majd kortyolok egyet az italomból, melléktevékenység gyanánt. - Soha sem voltam még itt és őszintén, nem is vagyok egy nagy partiarc, mint azt bizonyára már észrevehetted. - ismerem be nevetve. - Te gyakran jársz ide? - kérdezek vissza, miközben az egyik lány a társaságunkból Jeremiah füléhez hajol és belesúg valamit.

A lányok nagyon furcsa teremtmények, olyanok, mint a hatoslottó, igazából sosem tudhatod, mit húznak ki a kalapból. Én szerencsére mindig bizakodó és lelkes vagyok, Ashley pedig úgy kezd csicseregni, mint az álom - máris biztos vagyok benne, hogy kiskorú, és talán még szűz is. Nem mondom, hogy ennek hamarosan utána is járok, mert ennyire nem kelti fel az érdeklődésemet, és mivel éppen nincs itt senki, akivel fogadhatnék, hát egyszerűen igazat adok magamnak, vitának helye nincs. Persze, ezek a tények semmit sem befolyásolnak, csupán a hozzáállásomon módosítanak itt-ott egy picit, hiszen a különböző piacokon különbözőképpen kell kínálni a portékát.
Mila, feltehetően egy barátnő. Ashley pedig láthatóan elveszett lenne jó barátok nélkül. Igazán szerencsés, hogy egy társaságba keveredtünk, igazán jó barát tudok lenni!
- Mutasd! - nyúlok a pohár felé, majd ha ideadja, az orrom előtt keringetem meg benne az italt, majd egy kortyot is lopok - szigorúan a pohár funkciói szerint, a szívószálnál kevés nőiesebb dolgot tudnék elképzelni egy kocsma berkein belül. - Ó, ez a ház specialitása lesz. - Elhúzom a számat, pedig ennél rosszabb piát is árulnak. - Vodka az alapja, de citruslikőrrel van megspékelve. - Nem igazán értek a piákhoz, engem másféle kábítószerek érdekelnek, de azért az Inferno kínálatával többé-kevésbé tisztában vagyok. A többiek csípik a helyet, én pedig remekül alkalmazkodtam.
- Bevallom, édesebb típusnak néztelek. - Megint csak nem azért, hogy felvágjak, de ha már ez a téma, megosztom vele a véleményem. Valami nyál kókuszos dolog... az illene a gyöngédségéhez. A kezdők piái.
Felteszem, A Barátnőnek már nem kellene bemutatni a választékot.
Rá is kérdezek, hogy került ide, ő pedig tovább csicsereg, repesek. Néha eszembe jut, mennyire is nem gyanakvóak a környékbeli fiatalok - három ilyen kérdés után már be is zárhatnám a mosdóba, senkinek sem tűnne fel. Így pedig még jobb dolgokat tudok tenni vele...
James említésére megkeresem a srácot a pillantásommal, ő azonban annyira el van foglalva Michaela leitatásával, hogy még én is átlátszónak találom. Gáz. Jobb, ha nem tudom, milyen körökből ismerik egymást - bár, ha A Barátnő bevállalósabb...
- Ez volt a legokosabb döntés! - erősítem meg habozás nélkül. Javarészt ismeretlen társaság, de legalább társaság. Nem mondom, hogy "mi vigyázunk egymásra" meg egyéb ilyen közhelyes bandás összetartó mantrák, mert engem aztán nem érdekel, melyik hogy jut haza; a társaság viszont tényleg pazar. - A barátnőd is csatlakozhat majd. Mila, igaz? - Szívesen megismerném.
Édes, ahogy szabadkozik, tényleg rá van írva minden.
- Egyszer mindent el kell kezdeni - kacsintok rá bátorítóan. - Igen, ez az egyik kedvenc... - Mielőtt még ecsetelhetném, miért is olyan jó ez a pub, Cassie ajkát érzem a fülemen, a kérésére pedig kissé elgondolkozva pillantok vissza az új lányra. - Dohányzol? Lenne kedved kijönni velünk? - Még mielőtt válaszolna, máris a kezéért nyújtom a kezem. Egy kis friss levegő még nem ártott senkinek, nem igaz?
Cassie lelkesen pattog előttünk kifelé, mintha csak az utat mutatná, egy másik barátnője is kap az alkalmon és csatlakozik hozzánk. Szuper, minél több, annál jobb! Cassie-vel a megállapodásunk része, hogy csak a bulis estéken szolgálom ki, és akkor is a lehető legvisszafogottabban. Nem mintha nem tudná mindenki, miért akar bárki is velem bagózni, a látszatra viszont adnunk kell, és a lány befolyásos szülők kölyke, vigyázni kell a hírnevével. Aranyos kiscsaj lenne, ha pia nélkül is képes lenne elengedni magát - hát még, ha egy kis nyugipipát is tol rá, nyugodt kisangyallá változik.
Sokszor gondolkoztam már rajta, hogy nagyobb kabátra lenne szükségem, de az ezer zseb között így is megtalálom a megfelelő dohányt, a szűrőt és a papírt, így pár perces művelettel három szép szál jointot osztok szét. Ebből egy az enyém, de csak mert éppen egy sikeres negyedéves vizsgát ünneplünk vagy mi.
- Ki a barátnőd, 'Miah? - A fekete ördög beszél, de mindkét lány végigméri a szöszit. James tényleg nem vitte túlzásba a bemutatást.
- Ashley, James ismerőse. - Még mielőtt bárki is azt gondolná, én vagyok a túl nagy kujon. Odaadom Cassie-nek a gyújtóm, és mire az visszaér hozzám, mellé van hajtva az este ára. Úgy látom, párszor kijövünk még... Igazi megtiszteltetés.
- Megkínálhatlak? - nyújtom át a második slukk lehetőségét az új lánynak, attól függetlenül, mit mondott korábban a dohányzási szokásairól. Nem vagyok tukmálós, de két kérdés még nem a világ, az édes illat pedig szerintem egészen csábító tud lenni.

Hogy az alkohol hatása miatt vagy sem, de máris úgy fecsegek a mellettem ülő fiatal férfinak, mintha csak már évek óta ismerném, nem pedig percekkel ezelőtt mutatta volna be nekem James. Valószínűleg holnap reggel, amikor felkelek az ágyamban - arra a lehetőségre meg még véletlen sem gondolok, hogy valami oknál fogva talán mégsem fogok hazajutni -, rögtön ráébredek majd, hogy mennyire idióta voltam, amikor egy vadidegen embernek ecseteltem az estém előzményeit, de most egyszerűen képtelen vagyok normálisan és helyesen gondolkozni. Talán, sőt biztos, hogy már nem kellene többet innom az éjszaka folyamán.
Persze, ahelyett, hogy inkább Jeremiah kezében hagynám a poharamat, amikor elveszi tőlem, majd megismertet a tartalmával, és hagynám egyszerűen csak elkallódni a minket körülvevő társaságban, vállat vonva visszaveszem tőle, amikor felkínálja és felém nyújtja. - Az is vagyok. De néha kell egy kis változatosság. - kacsintok rá, nem is tudom miért, majd megint iszok egy kortyot a szívószálon keresztül. - Viszont, ha ennyire jól ismered a felhozatalt, esetleg tudnál ajánlani valami finomat? Ezt már kezdem unni egy kicsit. - tartom el magamtól a poharat, hogy egyet grimaszolva, meglötyögtessem benne a maradék italt. Ennyit az előbbi javaslatomról, önmagamnak.
- Hát, remélem. - válaszolom kicsit habozva, amint a fejemben nagyon mélyen megfogalmazódik egy gondolat, miszerint talán mégsem volt a legjobb ötlet James baráti körét választani társaság gyanánt. Hiszen egyáltalán nem is ismerem őket és ennyi erővel bárki máshoz is odasétálhattam volna, aki a szórakozóhelyen tartózkodik éppen. De aztán el is hessegetem a bennem kialakulni kezdődő kételkedést, aminek egyelőre - szerencsére - semmi alapját nem látom, hogy lenne, éppen ezért nem is tartom fontosnak, hogy jelen pillanatban foglalkozzak vele. Helyette csak bólintok egyet a barátnőm nevének említésére, majd határozatlanul hozzáteszem. - Ha szeretne. Azt hiszem elég jól elvan a saját társaságával is. - a hangomban persze egyáltalán nincs semmiféle rosszérzés Mila felé, attól függetlenül, hogy kicsit egyedül érzem magam most miatta, de az, hogy fogtam magam és inkább a bárpultot választottam, nem pedig azt az opciót, hogy odamenjek hozzá és a barátnőjéhez, az én döntésem volt, nem pedig az övé. Valószínűleg nem küldött volna el tőlük, én mégsem akartam őket megzavarni, bármiről is legyen szó éppen köztük. Egyedül is el tudok én szórakozni egy pár percig, nem?
Azt meg, hogy hányszor hallottam már ezt a mondatot a barátnőimtől és nemcsak most, Jeremiah szájából, azt megszámolni sem tudom. Bevallom, néha kicsit unalmas már, hogy én legyek az egyetlen a lányok közül, aki mindig jól megfontolja, hogy valóban el szeretne-e menni a házibuliba, amire éppen meghívták vagy az, aki tizedjére is inkább visszautasítja a felé nyújtott felest, mert időben haza kell érnie, hogy inkább elkerülje Mathias szemrehányó tekintetét. Éppen ezért hirtelen úgy döntök, hogy megpróbálok nem mondani nemet ma éjszaka semmire sem. Egyszer él az ember, egy élete is van, tehát miért ne érezhetném egyszer igazán jól magam, nem gondolva egyetlen egy lehetséges következményre sem?
- Nem, de szívesen veletek tartok. Jól esne már egy kis friss levegő. - fogadom el a felém nyújtott kezet, majd annak ellenére, hogy nem teljesen érzem jól magam az újdonsült és időközben két főre emelkedő lánytársaság miatt, azért ténylegesen velük megyek.
A szórakozóhely előtt állva pedig attól sem érzem jobban magam, ahogy mindkét lány végigmér, az meg szabályszerűen bosszant is, hogy még a kilétemet sem tőlem kérdezik meg, hanem Jeremiahtól.  Nem, mintha képes lennék ezt nekik is megmondani, ellenben tüntetésszerűen hallgatok egészen addig, amíg a fiú hozzám nem fordul. A legszívesebben persze azonnal visszautasítanám a lehetőséget, de a jó előbb megígértem magamnak, hogy nem fogok nem mondani, hacsak nem muszáj és amúgy sem szeretnék a kelleténél jobban jó kislánynak látszani a három személy előtt, ezért ideggörccsel a gyomromban, elveszem tőle a cigarettát és igyekszem nem túlságosan látványosan fulldokolni, amikor szívok belőle egyet. Azt hiszem a dohányzás tényleg nem az én világom, ellenben hálás pillantást vetek Jeremiahra, amiért engem is megkínált, holott alig ismer még.
- Nos, azt hiszem Milával már nem fogsz megismerkedni, legalábbis ma este.  - nézek fel az időközben csipogó telefonom képernyőjéről, amint elolvasom a barátnőm üzenetét. Mivel nem talált sehol, pedig keresett, azt hitte, hogy hazamentem, csak nem szóltam neki, ezért ő sem tett másként és mostmár valószínűleg egy taxi utasterében tart hazafelé. Remek, nem is lehetnék nagyobb szerencsétlenség. A cigarettára nézek és nagyot nyelek. - Esetleg kérhetek még? Csak remélni tudom, hogy nem fog érte pofátlannak tartani.
Percekkel később érzékelem csak, hogy a testem egyre jobban kezd ellazulni és már nem is érzem magam olyan kívülállónak, mint eddig, ellenben egyre nagyobb késztetést kezdek érezni, hogy kihasználjam az éjszaka adta lehetőségeket. Akaratlanul is megérintem a mellettem álló fiú karját, mielőtt beszélni kezdenék hozzá. - Esküszöm, annyira nagyon csinálnék most valami... kalandosat.

- Változatosság? - Zene füleimnek! - Naná! Várj egy pillanatot. Ne mozdulj! - A bátyám szerint az a hobbim, hogy bajba keverjem magam, de legyünk őszinték: másokat sokkal jobban szeretek bajba keverni. Ha egy ártatlan szöszi kisangyal azt kérdezi, milyen italt ajánlanék neki, egy pillanatnál tényleg nem kell többet várnia a segítségemre.
Habár megremeg a kezem a zsebem felé, végül nem spékelem meg semmivel a rövidet, amit a kezembe nyomnak. Bizakodóbb vagyok annál az estét illetően, mint hogy máris kiüssem szegényt, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy maga sem ismeri a határait. Velem csak azt fogja megtudni, meddig nem szabad elmennie legközelebb.
Mindkét kezemben egy-egy felespohár, bennük barnás színű ital - bár a villodzó félhomályban éppen zöldnek is nézheti -, szélükön egy-egy szelet citrom. Jobb kezem ügyes gyűrűsujjával sószórót tartok még, és mindent hibátlanul helyezek le az előttünk álló asztalra.
- Ismered a szokást vagy enyém a megtiszteltetés, hogy beavassalak? - A válaszától függően szótlanul vagy rövid magyarázat kíséretében nyújtom át neki a sószórót. - A kézfejedre szórd, de rendesen, ne csak úgy ímmel-ámmal. - Van olyan szerencsétlen a körünkben, aki egyszer meglibbenti a keze fölött a szórót, fele a padlóra megy, de jóvanazúgy neki. Nos, Ashley nem lesz ilyen amatőr. Amint megvan, én is utánzom, és a kezembe veszem a poharam. Balommal megszabadítom a citromtól. - Lenyalod a sót, ledöntöd a felest és bekapod a citromot. - Csak egy pillantot várok, hogy biztos legyek, vette az adást, majd a mondottak szerint járok el: egy összefüggő mozdulattal tapadnak a nyelvemre a sószemek, majd mossa le őket a csípős alkohol, hogy a végén a savanyúság koronázza meg az élményt.
Ez a legjobb pia, semmi kétség.
Szívesen innék mindenkivel egy tequilát, aki csak jelen van, de tudom, hogy vannak köztünk ízlésficamosok is. Most legalább az új lány arcát fürkészhetem, ő melyik csoportba tartozik majd. Ha már a barátnőjéről a buli elején le kell mondanunk.
- Miért veled jött, ha most le se szar? - Nem mintha én személy szerint bánnám, de asszem a barátságnak ennél valami komolyabbról kellene szólnia. Vagy csak az idetaxi árát akarta felezni? Ravasz, ebben az esetben.
Az üzlet "sajnos" közbevág, de megoldom, hogy így se kelljen félbehagynunk a beszélgetést. Örülök, hogy nem marad odabent, bár abból, milyen kis árván fest, gondolhatom, hogy kapaszkodni fog a megnyerő nyitottságomba.
Cassie-éket nem nagyon pörgeti sem az én, sem Ashley társasága, bár kérdeznek róla, de tőle nem, és amint megkapták a cigijüket, a saját világukba merülnek el. Nekem nem gond, a figyelmem továbbra is a szöszié, meg a kuckuc session-é, amit profi módon ad elő. Olyan mosollyal figyelem, ahogy mások az újszülött kiskutyákat nézegetik.
Visszaveszem tőle a szálat, még mielőtt nagyon beleéli magát és megfullad nekem, és csak a szemem sarkából figyelem, mennyire lehet új az az iPhone a kezében. Be kéne lőni valahova a pénztárcája vastagságát, hogy tudjam, van-e értelme igazi időt és energiát fektetni bele. Persze, egy fektetés is megérné, végülis, de ennél nagyobban szeretek tervezni.
- Nem tartott neki sokáig a buli. - Tényleg nem értem a lányokat. Néha eljátsszák, mennyire figyelnek egymásra, girl power meg feminizmus, máskor meg fél óra után lépnek le a bulikból, háthagyva a gyengébb láncszemeket. Továbbra is: nem mintha bánnám, csak akkor sem tudnám felfogni, ha akarnám. Úgyhogy jobb elengedni. - Túlteszem magam rajta valahogy. - Elvigyorodok, ezzel őt is bátorítva, nincs semmi sem veszve, ha a barátnő oda is. A kérésére azonban kissé meglepetten húzom fel a szemöldököm, majd enyhe elismeréssel nyújtom felé a jointot.
- De ne úgy csináld, mint az előbb. Kicsit szívj és rendesen vegyél rá levegőt, majd hosszan ki. - Kezdem úgy érezni magam, mint egy tanár bácsi, még ha általában jellemző is rám ez a gondos használati utasítás, hiszen nem szeretném rossz felhasználás kifogásán elveszíteni a kuncsaftjaimat.
Michaela és James meglátogat minket egy pillanatra, ezúttal nincs sok esélyem titokban végrehajtani az üzletet, bár a csomag és a pénz egyetlen érintéssel cserél helyet. James valami olyasmit mond Ashley-nek, hogy jósrác vagyok, meg hogy mulassunk jól, aztán már tovább is dülöngélnek - felteszem, egy nem túl távoli sikátorig. Ez a szerelem.
Kezdek én is ellazulni, bár a lány hangjából ítélve még mindig én vagyok a társaságban a legjózanabb.
- Mondj valami kalandosat, és már csináljuk is - kacsintok rá. Rossz vagyok, amiért nem árulom el neki, hogy éppen most tépett be? Felteszem, életében először, különben már rájött volna. Persze, az is lehet, hogy igazából egy lehúzós drogossal van dolgom, azért adta a szűziest, hogy ingyen kapjon kóstolót - nem mintha azért kérnék felárat, lehet velem üzletelni. Szegényke tényleg olyan elveszettnek tűnik, és még ha a barátnője is magára hagyta, szinte kiabál a segítségemért. Na persze, én nem vagyok a lányokat hazasegítős típus, úgyhogy jobb is, ha nem jegyzi meg a nevem (még a kamu nevemet sem), ki tudja még, hol éri a hajnal.
- Nem szédülsz? - Kérdezem előzékenyen, majd elpöccintem a kifújt csikket. Ha bizonytalannak tűnik a talpán, a karomra húzom a kezét, így éppen annyira tud kapaszkodni, amennyire szüksége van rá, és elkapnom is könnyebb, ha közelebb van.

Én lehetnék a sablonos tinédzserfilmek legnaivabb főszereplője, aki az első adandó alkalommal a halálba kergeti önmagát. Egy random, számomra szinte teljesen ismeretlen férfival ülök a kanapén és ahelyett, hogy inkább lemondanék a kezemben tartott borzalmas italról, hozatok magamnak még egyet; egy olyat persze, amiről még csak nem is sejtem, hogy mennyire fogja tolerálni a szervezetem. Pedig azt viszont tudom magamról, hogy egyáltalán nem bírom az alkoholt, így az is előre borítékolható, hogy bármivel is rukkoljon elő Jeremiah a következő percben, már most részegebb vagyok tőle, mint voltam.
Ennek ellenére kíváncsian pillantok le az asztalra helyezett sószóró és poharak felettébb furcsa összképére és tapasztalatlanságom okán hagyom, hogy Jeremiah vezessen végig az alkohol elfogyasztásának technikáján, én pedig megpróbálom a lehetőségeimhez mérten a legpontosabban lekövetni azt. - Szóval, először a só. - szórok egy jókora adagot a fűszerből a kézfejemre, majd továbbadom a szórót a fiúnak, mielőtt bizonytalanul a kezembe venném a nekem szánt poharat. - A végén pedig a citrom. Értem én. - bólintok elszántan, majd kevésbé lelkes tekintettel pillantok fel, amint megízlelem a pohár tartalmát. De az enyhe fintor az arcomon csak addig tart, amíg az ízek igazán össze nem érnek a számban. - Nem is olyan rossz, bár azért az utóíze igencsak... érdekes. Általában a kevésbé finom ételeknél használják az emberek az utolsó szót arra, hogy véletlen se bántsák meg a szakácsot azzal, hogy rossznak titulálják a fogást, viszont én most egyáltalán nem így értem, ellenkezőleg. Inkább különlegest kellett volna mondanom, de van egy olyan sejtésem, hogy Jeremiah - ha másból nem is, az arcomból - tudja mire is gondolok valójában.
- Nem szokta ezt csinálni. Valami biztos történt, hogy így alakult az este. - igyekszem megvédeni a barátnőmet, mert eddig tényleg egyszer sem fordult elő, hogy magamra hagyott volna az éjszakában. Persze, tudom, hogy egy kívülálló szemében hogyan is néz ki ez az egész, de attól függetlenül én még mindig hiszek és egyetlen egy másodpercig sem kételkedek benne, hogy számíthatok a lányra. Éppen ezért a ma estére inkább csak úgy tekintek, mintha előre meg lett volna írva a végkimenetele. - Amúgy is, ha Mila nem tűnik el, akkor most mi sem beszélgetnénk itt. - kacsintok rá megnyerően. Ki tudja, lehet, hogy tényleg a sors akarta így.
- Nekem viszont ez az első alkalom, hogy tovább tart. Hogy ez jó vagy éppen rossz, azt pedig minden bizonnyal később tudom csak eldönteni, de az első tapasztalatok alapján inkább az előbbi felé hajlok még. - Hát, reméltem is, hogy azért tudsz majd tőle aludni. - tréfálkozok, magamhoz képest elég gyorsan túllendülve a tényen, hogy mostmár tényleg egyedül maradtam, Jeremiah társaságának pedig éppen ezért nem is örülhetnék jobban. Egyetlen egy kétely nélkül, hallgatok is rá ismételten, amikor a kezembe adja a cigarettát és elmagyarázza, hogy hogyan is fogyasszam, úgymond. Azt pedig már fejlődésnek könyvelem el, hogy kevésbé akarok a dohánytól megfulladni, mint az előbb. - Lassan csak belejövök. Mondjuk egy ilyen jó tanár mellett nem is nehéz. - legyezgetem meg kicsit az önérzetét, mielőtt visszanyújtanám neki a szálat.
James ekkor érkezik az újdonsült szerzeményével, majd másodperceken belül el is hagyja a szórakozóhelyet, a lánnyal együtt, előtte viszont pénzt nyom Jeremiah kezébe, cserébe valamiért, amit ő ad neki, de annyira nem érdekel, hogy mit, meg amúgy sem szokásom beleszólni más dolgaiba, szóval bár magamban azért érdekesnek találom a szituációt, nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Annyira legalábbis, hogy meg is említsem.
Helyette inkább elmosolyodok James szavaira, illetve meg is fogadom azokat, amik a szórakozásra koncentrálódnak. - Bármennyire is meglepő, ebben sem vagyok túlságosan otthon, de... tudsz egy utat a tetőre? Valószínűleg józanul egyáltalán nem kívánkoznék a magasba, pláne, mert erős tériszonytól szenvedek és a létra legalsó fokára is nehezemre esik felállni, de a ma éjszaka pont nem a logikus döntésekről szól, ezt pedig már az elején elfogadtattam magammal.
- Hát, kicsit, de nem olyan vészes. - bizonygatom. Legalábbis még próbálok kitartani és csak később beájulni az egyik sarokba, de mindenesetre élek a biztos lábakon állás lehetőségével és a fiúba karolok.
- Amúgy bocsánat, hogy elszúrtam az estédet. Nem akartam rád akaszkodni, mint egy pióca, csak... még mindig te tűnsz a legjobb társaságban odabent. - mutatok a szórakozóhely belseje felé. - Meg idekint is. - vonom meg a vállaimat, közben pedig érzem, hogy az arcom egy újabb piros színt ölt magára. Remek. Említettem már, hogy imádom zavarba hozni magam? - Szóval, velem tartasz a mennyországba? - az előbbi komolyság után egyszerűen visszautalok a tetős kérdésemre, amennyiben igenlő választ kaptam tőle, viszont, ha nem ez történt, akkor hagyom, hogy ő álljon elő valami más ötlettel. Ma este semmi jónak nem vagyok elrontója.

Szeretem a bátor újítókat, ők jelentik számomra az igazi piacot. Először csak kipróbálnak ezt-azt, végül semmi sem lesz elég, és több kell és jobb kell - ergó egyre több beszerzésben lesz részem, és növekszik a bevételem is. Mindemellett vigyáznom kell az üzleti jóhíremre, és a megbízhatóságomra: barátságos árak egy barátságos arctól. Simán hozom a formát.
Bármilyen új ismerős a legkedvesebb oldalam láthatja, akiben érzem a potenciált, és Ashley-ben bizony bőven bujkál lehetőség. Lehetne bűntudatom is, amiért egyik rosszaságból a másikba csábítom, de amondó vagyok, aki erre nem kapható, úgyis nemet mondana - én csak felnyitom a szemét a lehetőségeit illetően. Öröm nézni, mennyire gyorsan tanul, és még azt is mondja, tetszik neki az ital. Mégis miért kellene aggódnom?
- Ennél csak jobb lesz! - rávigyorgok. Most még érdekes, később jó, vagy éppen állati lesz az a jelző, ami eszébe jut róla. Nem garantálom, hogy leragad a tequilánál, biztosan találunk valami pontosan hozzá illő piát is idővel, de ehhez bizony kóstolni kell. Továbbra is szívesen leszek az idegenvezetője.
Habár ő is zokszó nélkül hallgat rám rövid ismeretségünk minden pillanatában, azt feltételeztem, hogy a barátnők nem hagyják egymást ilyen könnyen hátra. Nem nézek én le ezért senkit, és nem is zavar a dolog; ennél a megfigyelésnél több időt nem szentelek a témán való gondolkozásnak, semmi közöm hozzá.
- Remélem, azért nem aggódsz? - Ha így lenne, az már hatással lenne az én estémre is, márpedig nekem aztán semmi kedvem nem hogy egy, de két kislány hajkurászni egész este. Ha nyafogni tervezne, amiért lepasszolták, keressen jobb hallgatóságot. Mindennek van egy határa. - Biztosan tud vigyázni magára, ahogy te is, ezért mert magadra hagyni. - Kifejezetten büszke vagyok erre az okfejtésre, komolyan.
Magabiztosabban mosolyodok el a folytatáson.
- Milyen igaz! - Érdekes a lány, hullámzó érzéseket vált ki belőlem... De ha ilyen flirty marad, megtartom társaságnak, ez egészen szórakoztató.
Nocsak, szóval a kislány tényleg most bontakozik ki. Olyan ez, mint a pillangók átalakulása: unalmas és szürke szobanövényekből válnak a partik kis hercegnőivé, akiknek mindent szabad és mindenből a legjobb kell. Kedvencem.
- Micsoda szerencse, hogy megtaláltad a legjobb idegenvezetőt! - A mellkasomra teszem a tenyerem, hogy egyértelmű legyen, magamra gondolok.
A folyamatosan felszívódó THC áldásos hatásának tulajdonítom, hogy felnevetek a viccelődésén. Bárcsak ennyin múlna, hogy tudjak aludni!
- Ó, ne hízelegj ennyire. Született tehetség vagy, csak a gyakorlás hiányzik. - Ezúttal én kacsintok rá, belemegyek a játékba. Azt hiszem, soha nem is szállok ki a játékból igazán, de miért is venném túl komolyan az életet? A kis közjáték is csak azt mutatja, mennyire nem aggódom túl semmit, ahogy James is lazán veszi az életet. Egészen nevetséges, hogy pár év múlva ezektől az emberektől mások élete függ majd, most mégis úgy gyötrik a testüket, ahogy csak tudják. Nem az én gondom.
Az én gondom csakis az, hogy a kislány ne legyen rosszul a társaságomban, és egy kis közös kalandozással dobjuk fel az estét.
- Ha ez a kívánságod, megoldjuk. - Hogy is volt, Travis mindent el tud intézni? Bízzon bennem nyugodt szívvel. Arról is gondoskodom, hogy a kirándulás alatt le essen össze, magabiztosan húzom magamra a kezét, támaszt nyújtva neki. Jól áll nekem ez a szerep (is).
- Ugyanmár, Ash, kettőn áll a vásár. Ha nem hagyom, nem tudsz rámakaszkodni. - Szinte elnézően mosolygok rá. - És, hogy őszinte legyek, szerintem is te vagy pillanatnyilag a legjobb társaság. - Bizonyos tekintetben ez túlzás, másrészt viszont az ilyen esték nagy részét kóvályogva vagy ücsörögve töltöm, folyton azt lesve, kinek éppen mire van szüksége. Ez most legalább egy kis változatosság.
Meglep ez a szóhasználat, féloldalas mosolyt csal az arcomra. Mennyország, huh?
A klub belseje felé veszem az irányt, magammal vezetve a kis oldalbordámat, majd a társaságunkban egy szabad helyre csüccsentem.
- Válassz egy érdekes nevű italt, egy pillanat, és itt vagyok. - Akármilyen jól is hangzik egy szabad este, a munka nem így működik - fenn kell tartani a bizalmat, ergó nem tűnhetek el. Megyek egy gyors kört, egy-két szót váltok a srácokkal, megtudakolom, hogy milyen a buli, meddig terveznek maradni, és mindenkinek elsütök egy-egy kis utalást arra, hogy dolgom akadt a tetőn, szóval csak akkor zavarjanak, ha sürgős a dolog.
- Megvagy? - nyújtom a kezem a szöszinek, majd kikérjük a választott itókákat, és egy perc múlva már a mosdók mögötti zárt ajtó kulcslyukánál matatok, amíg szabaddá nem válik az út előttünk felfelé. A klub fölött van néhány lakás, nem tudom pontosan, ki és mikor használja, de lenne pár tippem - mindenesetre a közös folyosóról még egy szűk lépcsősor vezet felfelé. Nem ez Queens legmagasabb épülete, a levegő itt mégis csípősebb, mint a házak takarásában volt odalent.
- Ilyesmire számítottál? - tárom ki a szabad karom a látóhatár felé, mintegy bemutatva a portékát. A fények felfestik a város életét: autók húznak el alattunk, villanyok klattyannak le és föl a lakásokban, míg az utcai fények folyamatosan bevilágítják a hálózatot. - Szokásod a tetőkön elbújni a világ elől? - Szórakozottan kortyolok az italomból, azt figyelve, vajon vannak e öngyilkos hajlamai a nézelődésen kívül.

Ha negyed órával ezelőtt bárki is felém fordul és azt mondja nekem, hogy a barátnőm helyett egy idegen fiúval töltöm majd az estém további részét, valószínűleg csak legyintek egyet, miközben egy na, perszével elintézem az egész, számomra igencsak valószínűtlen szituációt. Most viszont, ennek ellenére sem érzem azt, egy cseppet sem, hogy nem így kellett volna alakulnia az éjszakának, sőt, igazából kimondottan hálás vagyok Jeremiah társaságáért, pláne, ha már Miláét éppen mellőznöm kell.
- Ennek bármennyire is örülök, azért hagynék magamnak pár perc szünetet a következő kör előtt... regenerálódni. - nevetek fel, számban még az előbbi ital utóízével, miközben a poharat az előttünk lévő asztalra helyezem, és kifejezetten büszke vagyok magamra, hogy az utolsó szót pár pohár után is képes vagyok még kimondani. Pláne, mert ismerem magam annyira, hogy tudjam, túlságosan is könnyen a fejembe tud szállni az alkohol.
Magamban még a friss levegőért is hálát adok a fiú barátaival egyetemben, amikor kiérünk a szórakozóhely elé. A benti zsúfoltság és a körülöttünk lévő embertömeg éppen elég ahhoz, hogy egy darabig ne akarjak közéjük visszamenni, helyette inkább a hideg levegő jótékony hatásait élvezzem. Meg a Jeremiahtól kapott cigarettát. Hirtelen még azt is elfelejtem - vagy csak egyszerűen nem akarok róla tudomást venni -, hogy eddig a pillanatig mennyire a dohányzás ellen voltam. Már attól fejfájást kaptam, ha valaki a környezetemben rágyújtott, most meg az eddigi ellenérzésem ellenére én válok az általam elítélt cigaretta lelkes használójává.
A barátnőmre visszatérve csak vállat vonok, majd megrázom a fejemet. - Éppenséggel nem. Mila egyáltalán nem szereti, ha bárki is aggódik érte, megszámolni sem tudom, hogy hányszor hallottam már tőle, hogy tud magára vigyázni. Plusz, be is bizonyította már ezt egy párszor. - értek egyet a fiú előbbi okfejtésével. Bár az utóbbi gondolattal kapcsolatban, leginkább józan állapotomban talán lenne egy-két ellenvetésem, jelen pillanatban inkább mélyen hallgatok, hogy elhitessem Jeremiahval, valóban képes vagyok magamra vigyázni. Esetleg, ha nagyon erőteljesen próbálkozok, még magamat is sikerül róla meggyőznöm.
- Ez esetben nem ártana, ha többször össze tudnánk futni. Mással úgysem szívesen gyakorolnék. - bármennyire is igyekszem fél vállról venni a mondatokat, amik az alkohol hatására egészen könnyedén hagyják el az ajkaimat, azért mégiscsak sikerül elpirulnom a szavak hallatán. Soha sem voltam a szociális emberek mintapéldánya, sem a barátkozás, sem pedig más kapcsolatok kiépítése nem ment nekem egyszerűen, ma este viszont úgy döntök, mégis megpróbálkozom vele. Nem is lehetne alkalmasabb időpont és helyszín rá, nem igaz?
A szavai -, amikre jelenleg képtelen vagyok egy félénk mosolynál többel válaszolni - is csak még inkább megerősítenek az előbbi gondolatomban.
Engedelmességem határtalan - valószínűleg holnap meg is fogom magam érte dicsérni -, de ahelyett, hogy elgondolkoznék rajta miért is követek egy számomra azért még mindig elég ismeretlen embert az épület tetőterére,  csak szórakozottan kortyolom a percekkel ezelőtt kikért rumos alapú... valamit. Azt hiszem kell még majd pár alkalom, mire megtanulom, hogy amit az itallapon furcsa fantázianévvel illetnek, milyen összetevőket is rejt valójában.
Aztán el is felejtkezek az italról gyorsan, amint felérünk a tetőre és elém tárul az éjszakai New York, legalábbis egy része. - Á, ez sokkal csodálatosabb, mint, amire számítottam. Lehetetlen megunni ezt az összképet. - szemlélem csillogó szemekkel a sötét égbolttal összemosódó város fényeit.
- Azt leszámítva, amikor az anyám és az újdonsült vőlegénye elől kényszerülök menekülni otthonról, egyáltalán nem szokásom. Bár azt be kell, hogy valljam, nehezen viselem a tömeget, valószínűleg még mindig vagyok inkább vidéki lány, mintsem nagyvárosi.
- Te gondolom a nagy társaságot jobban kedveled, mint az egyedüllétet, nem? - vetek Jeremiahra egy érdeklődő pillanatást, miután nagy nehezen, de sikerül elszakítanom a tekintetemet a panorámáról. - Legalábbis a baráti körödből kiindulva ezt gondolná az ember. - utalok Jamesre és a többi illetőre, akik valószínűleg még mindig odalent élvezik az éjszakát.

- Nem rossz ötlet - vigyorodok el. Nyilvánvalóan nem elég részeg még, akkor elfelejtené a regenerálódás szót is, azonban pillanatnyilag nem áll szándékomban egy kislányt sem megrontani, ez nem igazán probléma. Később, ha majd szándékomban áll, amúgy is adni fogja magát a helyzet - hiszen máris imád. Legalább a genetikámért hálás lehetek annak az idegennek, aki felcsinálta az anyámat.
Ugyanezt bizonyítja, hogy elfogadja tőlem a dohányt, majd a barátnőjéről is teljesen lemond. Hát elment, ez van, nem is zavar minket, nem is hiányzik. Csodálatos!
- Vagány csaj lehet - nyugtázom. Azt nem fűzöm hozzá, hogy jelenleg nem nézem ki belőle ugyanezt, hiszen nekem csak hasznomra válik, ha egy kicsit figyelmetlen és naiv marad.
- Abszolút megoldható! Ezentúl nem is lesz szükségünk közös pontra, hiszen ismerjük egymást. - A mai találkozás totális véletlen, a szerencsefaktorról pedig majd később döntök. Viszont ha ilyen nyitott marad a folytatásra, tényleg ki kell használnom a lehetőséget... Egy kis mollytól tuti ellazulna, az elsőre is többnyire jó élmény. Szükség van még egy kis bizalomra, hogy ezt elhiggye... Meg talán még egy-két pohárka italra. Még szerencse, hogy mindkettővel tudok még lendíteni az ügyön.
A tetőre feljutni a legkevesebb, szinte élvezem, hogy egy ilyen különleges és hőn-áhított vágyát teljesíthetem be. Nem egy nagy varázslat, szerintem a bentiek legnagyobb része képes lenne kinyitni egy bezárt ajtót, de ezt Ashley-nek nem kell tudnia. Örülök, hogy tetszik neki a kilátás, közelebb is sétálunk a párkányhoz. Nem vallom be neki, de talán ez az első alkalom, hogy tényleg látom is, ami elénk tárul; nem vagyok az a nézelődős típus, úgyhogy mondjuk, hogy nem rossz. Az élet tetszik benne... az itt soha nem áll meg.
Inkább vidéki, azt mondja. Milyen unalmas lehet.
- Perverz a fickó? - kérdezek rá fintorogva az érdekesebb történetre. Simán el tudom képzelni, hogy egy friss pótapa mennyire szeretne minden családtag legkedvencebb apucija lenni, és azt is megértem, ha ez nem nyeri el a lány a tetszését. Az én mostoháimmal való kapcsolatom (szerencsére?) egészen más volt mindig.
- Ó, igen. Engem ez a pezsgés éltet. - Ez nem titok, nem is tudnám titkolni. Szeretek úgy a figyelem középpontjában lenni, hogy mégsem vagyok; mindenkinek fontos, de senkinek a legfontosabb. Biztonságos, mégis izgalmas pozíció. Nehéz lenne elmagyarázni, úgyhogy meg sem próbálom.
Leteszem a poharam a nagy semmi és az épület határára, majd lekanyarítom a vállamról a dzsekim, hogy a lány vállára terítsem. Úriember, azt mondod?
- Queensi vagy egyébként? Hogy értetted a vidéket? - Talán az egyetem miatt került a városba, talán az anyjával az új férjjelölt miatt költöztek ide vagy ki tudja. Még szerencse, hogy nem activity-zünk és ő is megválaszolhatja a kérdéseimet.