⁂ Hétfő 11:00 am:
Három nem fogadott hívás, két hangüzenet. Álmosan bámulom a telefon képernyőjét, kell néhány perc, amíg magamhoz térek, hogy lehallgassam az üzeneteimet.
- Szia Aly! Én vagyok Mitch, csak azért hívlak, hogy eszedbe juttassam a mai próbát. Készülnünk kell a vizsgára, különben bajban vagyunk. Ja, és remélem már jobban vagy. Teljesen kiment a fejemből, hogy mára beszéltük meg a táncpróbát. Második üzenet:
- Ja, az előbb elfelejtettem mondani, hogy a múltheti anyagot viszem magammal, ha esetleg szükséged lenne rá, van mit pótolnod. Akkor...szia, várlak. Lenémítom a telefont, nekem ehhez még túl korán van.

15:15 pm
Hangos dörömbölés a szobám ajtaján.
- Jamal, alszom, nem hagynál békén? - Húzom fejemre a párnát, az ajtó nyílik és ismerős hang üti meg a fülem, Mitch! Basszus, esküszöm el akartam menni!
- Ugye most csak szórakozol velem Aly? Órákon keresztül vártalak és nem voltál képes legalább felhívni?Ez nekem fontos, érted? Nem bukhatom el a vizsgát, mert te képtelen vagy betolni a formás feneked a terembe!
- Nem lehetne halkabban? Szétmegy a fejem!
- Nem érdekel milyen bajod van Aly! Mássz ki az ágyból és indulás próbálni, az sem érdekel, ha a halálodon vagy éppen, én nélküled innen el nem megyek! és minden további magyarázkodás helyett egyszerűen csak ledobja magát az ágyra és kérdő pillantásokat küld felém.
- Elviselhetetlen vagy! - duzzogva mászok ki az  ágyból, hogy emberi külsőt varázsoljak magamnak.

⁂ Kedd: 11:00 pm
-Ezt még vidd ki a kettes asztalhoz!
- De Karen, már fél órája be kellett volna zárnunk!
- Tudom jól, de a főnök feleségét és barátait nem küldhetjük el csak úgy!
- Egyáltalán mi a francért ülnek egy cukrászdában még ilyen későn? Ahogy elnézem őket, jobb lenne, ha több édességet nem tömnének magukba, az a piros ruhás mindjárt nem fér ki az ajtón, aztán még a végén nekünk kell ajtót vágni a méreteinek.
Karen rosszalló pillantására elnevetem magam.
- Jólvan már, viszem!. - pakolom fel a tálcára a sütiket és unott arckifejezéssel sétálok a női társaság asztalához.
- Szeretnék szólni, hogy már fél órája vége a műszakunknak és ideje lenne már nekünk is távozni, de addig az lehetetlen, amíg ti itt tömitek magatokba a süteményt, megtennétek, hogy a lehető leggyorsabban megeszitek ezt és távoztok?
- Tudod te, hogy kivel beszélsz?
- Nem, és nem is különösebben érdekel, a lényeg, hogy nagyon szépen kérlek fogjátok rövidre a csevejt, különben rátok zárom a cukrászda ajtaját és akkor annyit ehettek amennyit csak szeretnétek.

⁂ Szerda: 8:45 am
A lehető legcsendesebben nyitom ki az előadóterem ajtaját, de Mrs Wells sas szemei elől nem lehet elrejtőzni.
- Nocsak Miss Parker, megtisztel minket a jelenlétével? - komolyan mondom, hogy ez a filozófia tanárnő ijesztőbb, mint Freddy Krueger.
- Elnézést a késésért tanárnő, nagy volt a dugó.
- Gondolom annyira, hogy a múlthéten kezdődött és csak most sikerült elérned idáig, szegény lány! - idegesen toporgok a jegyzeteimmel a kezemben és bambán vigyorgok a tanárnőnek.
- Ülj már le! Ez volt az utolsó alkalom, hogy beengedlek az órámra negyvenöt perc késés után.

⁂ Csütörtök 1:22 am
- Jam? Csak szólni akartam, hogy vasárnap estig nem leszek a városban, a srácokkal hajnalban kiruccanunk kicsit kempingezni...- csuklás- ne ijedj meg oké? Minden rendben van, csak – csuklás- csak mennem kell. Na jó – csuklás- akkor vasárnap találkozunk, ha anya hívna akkor – csuklás és nevetés, férfi hang a háttérben – szóval, akkor találj ki valamit, ja...köszi Jam, imádlak...- hívás vége.

Péntek-Szombat
⁂ ⁂ ⁂

⁂  Vasárnap este:
- Jamal? Ha hallod ezt az üzenetet hívj fel kérlek, értem kellene jönnöd...de fogalmam sincs hol vagyok. Valami erdő széli kunyhó, megpróbálom megszerezni a címet, értem tudsz jönni? Kérlek...

Mondanám, hogy a hétvége az elvárásaim szerint alakult, de akkor nagyon nagyot hazudnék, azt pedig kifejezetten nem szeretem. Ezennel megfogadom, hogy soha többé nem döntök semmiről részegen, azt pedig főleg nem engedem, hogy Ashely rábeszéljen ilyen baromságokra. Attól a ténytől még el tudok tekinteni, hogy nem hoztam magammal váltás ruhát, mert szerencsére Ash mérete megegyezik az enyémmel, az viszont már nekem is túl sok ahogyan viselkednek. Ha valaki, hát én szeretem a kikapcsolódást, a bulit, de...ez már túl sok. Unottan forgatom ujjaim között a poharat, csak bámulom a nappali közepén vonagló Ashleyt.
- Te, Aly...biztos, hogy nem kérsz egy csíkot? Sokkal jobban éreznéd magad utána. huppan le mellém a vörös hajú és arcú Damian, ujjai között szórakozottan rázogatva a kis tasakot benne az említett porral. Szemöldököm a magasba ugrik és kérdő pillantásokat küldök felé.
- Mit nem értesz azon, hogy nem? - Közelebb csúszik hozzám és hátrasimít egy hajtincset a fülem mögé. Idegesen húzódom el tőle a kanapén.
- Naa, cica, nem fogod megbánni, ez a legjobb cucc, amit árulnak a piacon, tudod...nekem mindenből a legjobb jár. Kacsint rám és mit sem foglalkozva azzal, hogy egyáltalán nem vágyom a társaságára még közelebb araszol hozzám. Ha tehetném most azonnal indulnék, magam mögött hagyva ezt a halom idiótát, meg sem állva a szobám kényelmes menedékéig. Sajnos azonban fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, és innen, az erdő fogalmam sincs melyik pontjáról sosem jutnék haza gyalog.
- Nem! És vedd már le rólam a kezed!
- Jól van, jól van...csak kérdeztem, azért nem kell mindjárt leharapni a fejem! mosolyt erőltetek az arcomra, muszáj még kibírnom ezt a néhány órát, bár amilyen állapotban vannak, kétlem, hogy a megbeszéltek alapján ma este már a saját ágyamban fogok aludni. Jamal tuti, hogy ki fog nyírni, őt ismerve holnap reggel az lesz az első dolga, hogy nyomozókutyákkal indul a megkeresésemre. Kiiszom a poharam tartalmát és egyszerűen csak próbálok megfeledkezni arról, hogy a vöröske még mindig engem bámul, ráadásul egyre közelebb csúszik hozzám az amúgy sem túl nagy kanapén.
- Megtennéd, hogy hozol még egy italt? -pislogok rá és kezébe nyomom a megürült poharat. Hosszú másodpercekig még bámul, majd bólint és magamra hagy. Idegesen pillantok rá a telefonom képernyőjére, már régen az utat kellene szelnünk visszafelé, ehelyett még mindig itt ücsörgök, egy tucat idiótával körbevéve és figyelem ahogyan a drogoktól és piától szédülve táncot imitálnak a kicsi nappali kellős közepén. Könyörgöm, legyen már ennek vége és soha többé az életben nem állok szóba ezekkel itt.
- Parancsolj cicám huppan vissza mellém és a kezembe nyomja a kért italt. - Egészségedre! emeli koccintásra a poharát. Megpróbálok vigyort erőltetni az arcomra mielőtt beleiszok a whiskey-be.
- Tudod, arra gondoltam, hogy táncolhatnánk egyet...nézd a barátnőd milyen jól érzi magát. Amúgy sem lehetsz mindig visszautasító. Két napja teperek már utánad, de te még meg sem csókoltál...ennyire visszataszító vagyok?
- Őszintén? El sem tudod képzelni mennyire. Sajnálom, de sem most, sem pedig máskor nem foglak csókolgatni. Köszi az italt!
Állok fel mellőle és a sarokba sétálok. Eszem ágában sincs lesüllyedni az ő szintjére, lehet, hogy Ashley-nek bejön ez a stílus, de nekem egyáltalán nem. Felhajtom a maradék italt és unottan bámulom az egyre szenvedélyesebben riszáló párost. Haza akarok menni.
       
Fogalmam sincs, hogy mióta álldogálok már a szekrénynek támaszkodva, de egyre kényelmetlenebbül érzem magam. A pulzusom az egekben, iszonyatosan izzadok, forog velem a világ és képtelen vagyok megtartani magam a saját lábaimon. Az éjjeliszekrénybe kapaszkodom, hogy ne essek össze, a következő másodpercben pedig már Damian vörös arcát látom magam előtt. Átölel mindkét karjával és látom, hogy valamit mondd nekem, de már nem hallom, hogy mit. Próbálok ellenállni, de olyan gyengének érzem magam, karjaim egyszerűen nem engedelmeskednek és nem tudok megkapaszkodni. A kanapéig vonszol. Erőtlenül esem le a puha ülőalkalmatosságra.
- Nyugiiii, mindjárt jobb lesz, ígérem. érzem ahogy undorító virsli ujjait a mellem köré fonja, próbálok szabadulni tőle, de egyszerűen arra sincs erőm, hogy elfordítsam a fejem.
- Damian! Teljesen megbolondultál? Mit adtál be neki? Ashley hangja visszahangzik a fejemben, félrelöki a vöröst és megpróbál lábra állítani. Szinte vonszol magával, de nem ellenkezem, engedem, hogy cipeljen magával. A verandára ültet le, kezembe nyom egy pohár vizet és csak mondd és mondd, de fogalmam sincs, hogy mit.
A nap már teljesen lement mire magamhoz térek, sajog a fejem és kiszáradt a szám. Odabent teljes csend honol. Kissé szédelegve állok lábra, belépek a kunyhóba, de senkit nem találok odabent. Elmentek. Értetlenül sétálok körbe a lakásban, a fejem tisztul és kezdem összerakni a kirakós minden darabját. Kedvem lenne sírni, de erre most egyáltalán nincs idő. Előhalászom a telefonom és Jamalt tárcsázom. Nem tudhatja meg, hogy bedrogoztak és itt hagytak, de...valahogy haza kell jutnom.
- Jamal? Ha hallod ezt az üzenetet hívj fel kérlek, értem kellene jönnöd...de fogalmam sincs hol vagyok. Valami erdő széli kunyhó, megpróbálom megszerezni a címet, értem tudsz jönni? Kérlek...