Úgy alszok, mint akit fejbe vertek, mélyen, és képtelenség lenne felébreszteni. Meg tudnám szokni, hogy alszik mellettem valaki, és az a valaki lehetne mondjuk pont Milo. Mert ő fogott meg, és kész. Oldalra fordulok, és átölelném, de nincs itt, így az ő illatú párnákba és takaróba markolok bele. Hosszan morgok fel, de már itt is van mellettem, a hű testőröm, hogy lebasszon.
- Mondtam Anettnek, hogy készítsen minél táplálóbb kajákat, a húga meg üzeni, hogy ha be mersz menni így dolgozni, páros lábbal fog kirúgni az ajtón. Nem tudom hogy kivitelezi, de el tudom képzelni, ahogy nekifutásból, a tűsarkaival hátba rúg. – kezdi magyarázni, és már tömi is belém a vitaminokat, infúziót most nem kapok, mert utazni fogunk. Mindezek ellenére, csak morcosan pillantok fel Darrenre, de hagyom magamat, hamarabb szabadulok. A tegnap este jár az eszembe, hogy Miloval mennyire… szabadon viselkedtem, tán még botrányosan is, viszont… nem ellenkezett, és, nagyon jó volt vele lenni. Viszont, számos apró heget fedeztem fel, ami eddig szinte fel sem tűnt. Vagy…csak oda képzeltem őket?
- Nem, Anett, nézd – és a video telefonálást épp rám irányítja Darren, mire csak felvonom az egyik szemöldökömet, és épp Anettel nézek farkas szemet, az ágyból, a takaróim közül.
- Nézzenek oda Romero Dantes Bohen, még mindig az ágyban henyél! Mi ütött beléd, fiam?! – de nem válaszolok, csak csúnyán nézek a párosra.
- Nem inkább mi, hanem ki! – és itt mesél Milo vadkutyaságáról is Anettnek.
- Jaaj, alig várom,hogy találkozhassak azzal a fiúval. Remélem szeret enni, mert finom vacsorát készítek. – Anett lelkesedik, én is lelkesen pattanok fel az ágyóból, mire azért finoman elkap Darren, és elkormányoz a fürdő felé, ott azért magamra hagy. Itt megengedhetek magamnak némi vigyorgást, igen tetszik a fiú. Akarom őt, minden defektjével, mert nem telik el úgy pillanat, hogy ne gondolnék rá. Akarom, mert, megtehetem.
Bő fél óra alatt rendbe szedem magamat, egy shaket engedek meg magamnak, majd a repülőn eszek.
- Szervusz Milo, indulunk. – időzik el rajta a pillantásom, és elindulok a recepció irányába.
- A csomagjaid Darren már összepakolta, a gépeidhez nem nyúlt senki, azt hiszem, azok vannak már csak hátra, a repülőn eszünk. – az ajtóban megvárom, hogy összeszedje a maradék holmiját, és ha kell, át öltözzön. Amikor megvan, elindulok a kocsimhoz, és beülök hátra, bekötöm magamat, szótlan vagyok, de elégedett.
A repülőn megebédelek, Milo is kap, ha kér, bár igyekszem elterelni a gondolatait arról, hogy gépen van. Kérdezgetem a napjáról, arról, hogy mit szól a kis pónihoz, és szóba kerül az is, hogy meglátogathatná Kristályt időnként.