Kivételesen nem tudom mi a fene ébresztett fel fél egykor, de azóta viszonylagos ébrenlétben leledzem, igaz néha el-el pilledek, mert hosszú éjszakám volt. Végigbuliztam az estét, és lőttem pár jó képet az egyik zenekarról, amik elmehetnek ilyen promóképnek is, vagy tudja tököm minek. Nekik is tetszett, és már meg is mondták melyikeket retusáljam egy kicsit, és ezzel foglalatoskodom egész nap. Hellyel közzel. A sok cigiszünetet leszámítva és persze az ebédet. A közeli kínaiból rendeltem valamit, szinte nem is érdekelt mit eszem, de legalább a munkámmal kész lettem és el is küldtem a képeket a zenekarnak, és két órával később felvillant a bankszámlámon a megbeszélt összeg. Elégedetten morranok fel, nem panaszkodhatok a számlám miatt, így hát kényelmesen hátradőlve dobom el magam és gyújtok rá egy újabb szálra. A gondolataim mindenhol és sehol járnak, nincs tervem, nincsenek nagy céljaim... Csak egyszerűen sodródom az árral, és azt hiszem tegnap előtt így jutottam el olyan bárba is ahová sose kellett volna elmennem. De volt egy megbízás és a magánszemély jó pénzt fizetett a képekért, és még csak nem is a pikánsakat küldtem el, csak arc, fej és felsőtest. Valahogy nem... lett volna jó a teljes repertoárt és most ezeket a képeket is végiglapozom. Eszméletlen kurva szürke szemek. Világosabb mint az enyém, már azt hinném kontaklencse. Valami sokadik megérzésem azt súgta hogy tartsam meg azokat a képeket és elmentettem őket biztonságos helyre. Ha már helyek, jobb ha elindulok a mai melómra, mert a végén még elkések. Egy újabb gazdagficsúr éjjelét kéne megörökítenem, és ezek nem mindig hivatalos felkérések de jó vagyok, és minőségi képeket készítek.
Három órával később pár képpel hazafelé igyekszem, mert nem volt igazán jó a hely és a szög, és akárhogy is fordultam, hasaltam, kúsztam másztam nem sikerült a legjobban elkapni. Nem baj, holnap éjjel is van éjjel, és megpróbálom újra, addig viszont könnyű flessben sétálok hazafelé. A városban jelenleg a magamfajta uralkodik, fiatalok, bőrben, farmerben cigivel és piával. Egy bandánál meg is állok hogy tüzet kérjek és pár haveri szóváltás után tovább is indulok. Nem tartozom hozzájuk, és nem érdekelnek, mégsem teljesen idegenek számomra. Beleszívok a cigimbe, aminek erőteljes aromája van és nem teljesen tiszta, de kell a stressz és még mindig kísért az a szürke szempár és a szinte vicsor szerű arckifejezés, ahogy leugrottan előle, és már csak a hűlt nyomom találta. Most viszont megint eszembe jut és elkanyarodok a lakásom felé vezető kis sikátoron, amikor nem várt fordulat következik be. Rám támadnak, és hirtelen a hátam nyekken a falon és felnyögve kurvaanyázok. - Akurvaélet - rázom meg a fejem, de nem ijedek meg ha ütni kell, bár nem vagyok nagy harcos, de nem is adom olcsóm magam. Oldalba bokszolom, mire kicsit kitisztul a szemem előtt a világ és azokat a dühös szürke szemeket látom meg magam előtt. - Oh hellóka... - mosolyodom el szarkasztikusan. Bizonyára hiányoztam neki, mi másért támadt volna rám. Fájon dörzsölöm meg az oldalam a bordáimnál. - Tudod, elég lett volna ha leszólítassz... - nézek rá, mert ez azért túlzás és fájt is. Biztos hogy be fog lilulni másnapra.
Hogy kibaszott ideges vagyok? Napok óta? Hogy a húgom megjegyezte, hogy több ember nem mehet be hozzám raportra, mert a végén a kreatív osztályból, csak a szobanövények maradnak bent, de azok képtelenek dolgozni, mert nem rendelkeznek ujjakkal, és aggyal, mint az emberek? Akik majdhogynem összeszarva magukat, jönnek ki az irodámból? A harmadik asszisztensemet faltam a héten, és ez igazán nagy rekord számba ment, a legutolsó, pont szerda délig bírta, pedig ő három hónapot volt mellettem. Már majdnem virágot akartam neki venni, hogy megköszönjem, hogy elbírja a köcsög kisugárzásom, de ahogy jött az ötlet úgy szállt el a titkárom is. Egy laza fenekelésből, és szopatásból az lett, hogy a farkam elrakva rohantam a kis szemétláda után, de annak sikerült megszöknie. Más esetben nem lett volna baj a sprintemmel, mert bár évek óta nem focizom, ugyanazokat az erőnléti edzéseket csinálom, a magam szórakoztatására, és mert, ez az egyetlen másik kikapcsolódási módszerem, ha épp nem akarok úton útfélen kefélni, vagy azzal megnyugodni. mégse lehetek olyan, mint a nyulak. Nem feledkezhettem el a két mazochistáról sem, akik azon az éjjelen kisegítettek, bár őket is kikérdeztem, hogy tudnak-e arról valamit, hogy ki küldhette a fotóst. Mint kiderült nekik se lenne mindegy, ha meglátnák az arcukat viszont. Kurva nagy botrányba csöppentem. Nem hozhattam kellemetlen helyzetbe a másik kettőt sem. Ideges voltam, naná ,hogy az, mert az egyik este megkaptam az első fotót, amin csak a körvonalam, a felsőtestem és az arcom volt kivehető, tény, hogy kurvajó kép volt, jó fotós. De ez nem menti meg attól, amit kapni fog! Ó láttam a tekintetében, amikor épp nem a kamera volt az arca előtt, hogy akarta ő is, lángolt a pillantása. Fogadok, hogy lázba jött ő is. Tudom, hogy lázba jött, láttam a pillantásán, mielőtt még eltűnt volna a szemem elől. Miután elmenekült? Tomboltam, haza kellett mennem, de nekem is van eszem, azonnal kiadtam a parancsot, hogy járjanak utána annak a koszos rocker képű gyereknek. Végül amikor megkaptam az anyagokat róla, másnap délben, a szemei voltak azok, amelyek újra megragadtak. Tudtam, hogy drogos, az embereim utána jártak, kérdezősködtek, és elég jó, alapos munkát végeztek, azt is tudtam, hogy hol lakik. Bár egyelőre nem tudtam hogy ki bérelte fel. Tudnom kellett, hogy ki volt az a rohadék, aki felbérelte őt. Így esett meg az, hogy itt vártam rá órák óta, a kocsimban, és néhány emberem a környező utcákba parkolva, a sikátor lett végül a veszte, amibe lekanyarodott, elkapott a harci ideg. Erősebbet akartam ütni, az őreim le is akarták fogni, de én nem hagytam nekik. - Milo Andreas Morris. – köptem a szavakat, és megnéztem magamnak a félhomályban is még jobban, nőies vonások, szürke, harcias szempár, bennem pedig megmoccant valami. Nem szétrúgni, szétdugni fogom! - Nem hiszem, hogy megelégedtem volna annyival. – mert tényleg nem. az érdekes mély hangja végig szánkázott a gerincem mentén, és nem az agyamba kezdett összpontosulni a vérem, hanem más tájakon gyülekezett. - Fogjátok meg, és rakjátok be a kocsiba. – nem voltam hülye, nem itt a város közepén fogom lerendezni ezt vele. Két tagbaszakadt őröm lépett mellé, én megigazítottam az öltönyöm ujját, és néhány gombot a ruhán, miközben vártam, hogy összeszedjék Milot. Pontosan az ő lesifotós esetéből tanulva gondoltam úgy, hogy a nyílt utcán ellátni a baját, elég karcsú lenne. Így egy olyan helyre viszem, ahol csak mi leszünk.
Pontosan emlékszem ezekre a szemekre és arra is hogy egy pillanatig összekapcsolódott a pillantásunk azon az estén, míg ki nem szúrta a kamerám, és a halk, alig hallható kattintásokat. Nem hangos a masinám, egyáltalán és a vaku se ment érthető okok miatt és most mégis feldühödött vadállat módjára esik nekem, én meg szarkasztikusan próbálom elütni a helyzetet szokásomhoz híven, mert halálosan fáradt vagyok és hat a cigi amit egy fél saroknyire pöccintettem el. Fájdalmasan sajog végig a hátam, ahogy találkozom a fallal és kiszakad belőlem egy masszív káromkodás is, ahogy a férfira nézek. - Milyen jól informált valaki... - húzom el a szám. Nem tudom egészen pontosan ki ez, de elég nagy kutya szóval szerintem most már azt is tudja milyen fogkefét használok, vagy hányas a lábam. Vagy rosszabbakat is, nincsenek illúzióim, már rég kinőttem belőlük. - Nem? Hát magadra vess, nem keltessz túl jó benyomást ami azt illeti - pillantok végig rajta és már éppen megérik bennem a gondolat hogy elindulok és itt hagyom a fenébe amikor két megtermett alak lép mellém, és naná hogy megpróbálok elsurranni kettejük között de gyakorlott gengszterek lehetnek és fél perc alatt pakolnak be a hátsó ülésre, amíg levegőért küzdök a gyomros után. Jó hogy nem kajáltam, most minden visszajött volna. Oldalra dőlök a kocsiban és próbálok nem pánikba esni hogy mibe keveredtem. - Nem fizettem be magam városnézésre, sem esti társaságra. Szóval... én a másik irányba lakom - fordítom oda a fejem, a haragtól szikrázó szürke szemek gazdája felé. Na, csak nem azzal a pár képpel basztam fel ennyire az agyvizét hogy nem bír nyugton maradni?
Én a helyében nem lennék ennyire meglepett, mert szerintem elég intim pillanatokban kapott el. Olyan helyzetben, amit nem szívesen mutogatok akárkinek. Ez a karrierremnek is betehet, magyarázzam meg, hogy valamilyen szinten beteg szadista vagyok, aki akkor érzi magát jól, ha alázatos embereknek segít eljutni a csúcsra? Ők csak azt látják, hogy másokat bántok. Ha pedig a képek olyan beállításban vannak, akkor akár tényleg tűnhet molesztálásnak, és azt kurvára nem akarom. Némán haladon a kocsihoz, ahova bepakolják, az ajtókat az egyik testőröm zárja be, hogy még véletlenül se gondolja úgy, hogy kiszállhat csak úgy a kocsiból. A külváros felé haladunk, egy olyan elhagyatott házba, aminek a pincéjét hófehér padló borítja, kampók és akasztóknak való hellyel van körbe szegezve a fal és a plafon, és a föld is. Senki sem lakik itt, mégis videokamerák őrzik a területet, és a távolban talán még egy kutya is ugat. Mi csak begurulunk, és kiszállok a kocsiból, itt vallatni szoktunk, én ritkán. De tekintve, hogy most igen kényes ügybe csöppent a srác, eléggé megszívta, hogy az én kezeim közé került, és velem kezdett szívózni, a fotókkal. - Szegezzétek fel a kampókra. –ez nálam azt jelentette, hogy a csuklóit és a bokáit kikötik, hogy moccanni se tudjon. Én addig előkészültem, levettem a zakómat, és látványosan feltűrtem az ingem ujjait a karomra, és előtolták a kis asztalom, direkt erre az alkalomra készítettem elő a srácnak. Más elbánást kap, mint egy olyasvalaki, akit a testőröm vesz kezelésbe, néha én is becsatlakozom, csak azért, hogy érezze a törődést. - Látom, a humorodnál vagy, és nem fogod fel, hogy mibe tenyereltél. –– jegyzem meg színlelt nyugalommal, miközben végigfuttatom rajta a pillantásomat. -Amilyen nagy a szád, nem hiszem, hogy nyugodtan megtudnánk beszélni a feltételeket, vagy nem hiszem, hogy megtudhatnám tőled a megbízód nevét. – igen, ez fontos volt, megtudni, hogy ki az a szemétláda, aki ártani akart nekem, aki zsarolni akart. Van egy két oldal, aki nem kedvel túlságosan. Ha a yakuza is megtudja, hogy nem lehetek túlságosan a hasznukra, nekem is lőttek. Vagy távozhatok emelt fővel két lábon, örök életemre hallgatva, vagy holtan, cápák közt, örökre elhallgattatva. Ha úgy érzik úgy hoztam rájuk rossz fényt. Nagyon fogom élvezni, hogy megleckéztethetem. Előre várom. - Bármi kérdés, óhaj, sóhaj, az utolsó szó jogán? – tolom közelebb a kocsit, jó néhány különböző méretű szex játékszer, kis és nagyobb rezgős játék, olyanok is, amiket zsínórok kötnek össze, de szintén virbárlnak. Esküszöm élvezni fogom! Ostorok, pálcák, megannyi játékszer, amit imádok. Még kesztyű is akadt, orvosi kesztyű, ez volt az első holmi amit felvettem magamra, nyugodt mozdulatokkal.
Nem tagadom hogy nyugtalanít a helyzet, de még nem estem teljesen pánikba mert tart a nyugtató cigi hatása, és azt hiszem most ez a legnagyobb segítségem hogy túléljem ezt az éjszakát, már ha még épen kerülök elő valaha is. Meghalhatok. Igen, tudatában vagyok hogy ez a faszi itt nem viccel, és most elég mély szarba kerültem. Érdekel egy kicsit is? Egy kicsit, így az ablak felé fordulva nézelődöm mert az ajtók zárulnak és nem nyílnak ki. Legalább megpróbáltam, és nem a csomagtartóba zsuppoltak be, és így már majdnem normális a helyzet leszámítva a gorillákat és a szikrázó szemek gazdáját. A szürke szem ritka, de hé, nekem is az van. Felismerem a külvárost, és csak hellyel közzel tudom hogy hová megyünk. Ritkán tekergek erre, mert nincs miért. Bár ha ezt túlélem remek képekkel megyek majd valami hatósághoz. Aha, kit akarok átverni? Nem fogom túlélni, túl sok ostoba filmet láttam már ahhoz. Majdnem felborulok ahogy az egyik őr durván kiránt a kocsiból és ketten két felől húznak. Kellemetlen szitu és fájdalmas a szorításuk, és hiába ellenállok, ők jobb erőben vannk és hamarosan már kifeszítve találom magam mint valami kibaszott krisztus. - Felfogom, de segít az rajtam valamit ha sírok hogy jajj de szar nekem? - vonnám meg a vállam ha tudnám, de mivel nem tudom így csak a fejem biccentem oldalra. Akasztófahumorom mindig is volt. Remélem nem hal meg velem. - Ki tudja? Lehet hogy udvariasabb körülmények között beszédesebb vagyok de ez? Fenyegető környezet... - pillantok körbe, de nem tudom ki volt megbízó. Közvetítőn keresztül jött, mint eddig sok más és az előleg is úgy jött. Engem nem érdekel igazán, amíg fizet a képeimért. Bár ezért a szituáért most sok kárpótlást kérnék mert... ha nem tudnám hogy meghalok, elég izgató is lenne. Ch, a normalitásom... Csak én lehetek ennyire hülye hogy még így is megkívánnám a szexet. - Ki kéne mennem wc-re - nyögöm be, persze nem kell, és nem hiszem hogy eloldoznának pedig nem túl kényelmes így. Szorosak a béklyók és nem túl bizalomerjesztőek azok a dolgok. Van amit nem tudom mire való és ez azért nem nyugtat meg túlságosan, de nem könyörgök kegyelemért. Hátradöntöm a fejem egy pillanatra. - Ezt a szívást... - sóhajtok fel. Nem itt terveztem kikötni. Egy szexi vadember kínzókamrájában. Fáradt vagyok én ehhez, és elveszik az erőm.
tudom, hogy minden beszéd felesleges. Mindig csak azért beszélnek, hogy elodázzák az elkerülhetetlent, azt, ami úgy is bekövetkezne, az ő hülyeségük miatt; mert túl messzire mentek. Végig pillantok a karcsú alakon újra. megfogok egy ollót, és míg beszél, addig módszeresen kezdem róla levágni a ruháit. Nem fog zavarni a hangja, van valami borzasztóan izgató abban, ahogy ezen a mély baritonján hülyeségekről pofázik. Mindegy, hogy mit, jó hallani. Egyesek szerint egy kíméletlen szemétláda vagyok, és ha kell, mocskosan szerzem meg a cégeket, és simítom el az ügyeket. Megvannak a kapcsolataim, amikkel megszerzem a terhelő bizonyítékokat, vagy épp én fizetek meg valakit, hogy kreáljanak olyan helyzetet, ami engem juttat lépéselőnybe, de most én estem bele más csapdájába, csakhogy. Ezt a játékot én réggebb óta játszom, sokkal régebb óta, mint az, aki ellenem küldhette ezt a kis lesifotóst. Talán, ha nem veszem észre, megússza, és akkor csak a képekkel kellett volna foglalkoznom, felhajtanom, így vagy úgy az illetőt. Újlenyomatot találtunk néhányat a papíron, néhány dolgozóm kezén is átment a boríték, amiben érkezett, de ez se tartott vissza attól, hogy ráakadjak arra, aki ki akart velem baszni. De ő fog rábaszni. Meglehet, hogy már most tudom, hogy a srác semmit nem fog tudni nekem mondani, ismerem az ilyesmit, általában titkos csatornán kapják a megbízásaikat, hogy pont az ilyen eseteket kerülhessék el, amibe most csöppent. De én egy életre elfogom venni a kedvét attól, hogy ilyen fotókra adja a fejét. Akkor állok meg, amikor végzek a ruhák megszabadításával, ekkor látom, hogy nincs valami túl jó bőrben, nem az a kimondottan izmosabb alkat, akit én kedvelek, de ez most úgy sem arról fog szólni, hogy milyen testalkatú srácokat kedvelek. Hagyom, hogy hadd bontakozzon ki, had érezze át a helyzetet, amibe csöppent, közben pedig azon gondolkodom, hogy mennyire legyek figyelmes? Végül is, ő sem volt figyelmes velem, miért lennék én is vele az? Bekapcsolok egy kamerát, ami kivetíti a képet rögvest a Miloval szemközti falra, a jelenetünket, ahogy én sétálok körülötte, és ő ki van függesztve, már a bakancsa sincs a lábán, az is lekerült róla. Nem szól a másikhoz, nem reagál a megjegyzéseire. - Mi a menete nálad a megbízásnak? – felveszi a kezébe eső első tárgyat, egy lovagló pálca, megsuhogtatja a levegőben és elégedetten hümment. Majd egyet csap vele Milo fenekére.
Ez az én formám, hogy ilyen helyzetbe kerülök egy unalmas este után és a legnagyobb szopás az egészben hogy még csak nem is mondhatom hogy nem az én hibám, mert nem lett volna kötelező elfogadnom azt a felkérést a fotózásra. Mondhattam volna nemet is, de kellett a pénz és csak egy munka volt ez is mint a többi de alaposan megszívtam vele, ahogy most áll a helyzet. Romero felém közeledik egy ollóval, de ha a hajamba nyír én nem állok jót magamért, arra allergiás vagyok. A ruháimat teszi tönkre de az se sokkal jobb. - Levettem volna a ruháimat ha megkérsz, most miért kell mindent tönkretenned? - Morgok ahogy lassan lefoszlik rólam a felsőm és lepillantva elém tárul a jól ismert kép a tetovált mellkasommal és karjaimmal. Nem épp egy bizalomgerjesztő látvány. Látom az arcán hogy ő se éppen erre számított, de nem érdekel, általában gyakran okozok csalódást az embereknek és most neki is. Mit számít egyel több vagy kevesebb. - Kondizni kellett volna.... - sóhajtok fel, hiszen a halálom előszobájában már olyan édes mindegy. Megrángatom a kötelékeim, de szoros és egy cseppet sem ereszt, innen nem szedem le magam egykönnyen. - Jajj ne már - bekapcsol egy kamerát és úgy mászkál, és már csak az frusztrál hogy meztelen vagyok, de nincsenek jóérzéseim. - Úgyis tudod. Minek kérdezed ha tudod a választ, az csak téged minősít - vágok vissza de valahol azért nem vagyok olyan bátor mint a nagy pofám és hallgatni kéne de... képtelen vagyok rá, inkább csak felkiáltok ahogy a csapást megérzem. Még nem olyan rossz de piros lesz. Veréssel, nem sokra mész.... - Kedvesebben nem megy? - morgok.
A beszéd felesleges, szerintem ezt tudja jól ő is, és rám úgy sincs hatással. Nem érdekel. Meg kell tudnom, hogy ki bérelte fel a munkára ellenem. Ha kell, így vagy úgy, de kiszedem belőle. Feltűnt, hogy tetoválva van, a szitakötő tetoválás a mellkasán, és a többi más helyeken, a kereszt fejjel lefelé, és egy Batman jel is, ez kissé meglep, valahogy nem illik a stílus a többihez, hozzá. De nem a tetoválásait jöttem elemezni, noha látom ,hogy a lábfején is van egy. Az ujjak, azokról se feledkezzünk el. Androgün, kedvelem az ilyen típusú arcokat, és a testalkata is inkább vékonyabb, mint férfiasabb, a szubjaim általában ilyesmik szoktak lenni, mint ő; csak súlyosabbak, nem vasággyal negyven kilók. Rajtam nem fog múlni kiverem belőle a válaszokat, amiket tudni akarok. Rengeteg ellenségem lehet, meg ez egy egyébként is nyilvános esemény volt, csak én botlottam meg. - Nem mondták még, hogy túl sokat beszélsz? Lényegtelen dolgokról? A magad dolgát könnyítenéd meg, ha válaszolnál. – a hangom hűvös, szemtelen, és nem érdekel, eddig játszadoztam, most nem a domja vagyok, nem köt hozzá semmi, ő nem olyasvalaki akiért felelősséggel és figyelemmel tartoznék, hogy a vágyait elégítsem ki. Egy-két, há’, majd követi a többi ütés is a pálcával, a seggét, és a dereka alatti részt kezdem kicsipkézni, a combokkal egyetemben. Nem állok le, ez nem a számolásról szól, és arról, hogy észnél legyen, a válaszaimat akarom! Az ütéseim nyomán vöröslik a bőre, és biztosra tudom, hogy lüktet is. Leülni, meg sokáig nem fog még tudni, feltéve, ha kiengedem őt innen. Meg sem kottyant az első hajrá. - Még mindig nem akarsz válaszolni? – kerülöm meg, és az asztalon a csipeszekhez nyúlok, egyet a jobb, a másikat a bal bimbójára csíptetem. A megfelelő módszerekkel így is lehet vallatni, és még visszafogom magam, tényleg. Nincs focilabda, és nincs itt a terem cipőm sem. Az a gond, ha focizni kezdek a delikvensekkel, akkor már nagyon elkattantam, és annak általában totális kivégzés a vége. A jobbkezem is, egy ázsiai srác, az utolsó lövést ő szokta bevinni. Hogy miért ázsiai kinézetű srác az asszisztensem? Teljesen praktikus okokból, meg tudnak figyelni engem is, és tud jelenteni a gazdáinak rólam, hogy helyesen végzem-e a munkámat, ez a fő feladata, amellett, hogy a határidő naplómat és a tárgyalásaimat ő tartja rendben. Nem egy szirupos világban élek, ami csak a csillogásról szól, vagy arról, hogy ki, hol tud minél jobban leszopni. - Tudod mi az az iontoforézis? – kérdezem tőle színtelen hangon, miközben fogom, és a sok tappancsos kis gépet amiből számos elektróda vezet ki, elkezdem a kis tappancsokat a testére helyezni egy zselés anyag kíséretében, és oda is ragasztom őket. Lassan haladok, ráérősen. A zselé hideg. A szív környékét kihagyom, de minden izomcsoporthoz teszek, amit érdemes stimulálni, és egy bizonyos fokozat után brutális hatást lehet elérni. A karok, az oldala, az alhasa, a dereka fölötti rész, a fenék hajlata, és a belső combok részére is egyet-egyet.
A kötelékeim szorosak, nem engednek egyetlen egy centimétert sem és a helyzetem kezd egy kicsit reménytelen lenni, de azért igyekszem a humoromnál maradni így a végén mert nem remélek könnyű véget. Elég ha csak ránézek a szikrázó szürke szemeire amik hasonlóak az enyémhez és a mellette álló ázsiai srác sem túl barátságos. Bár hogy mikor ugrottam bele egy ilyen amcsi akciófilmbe azt nem tudom, de nem is én lennék. Figyelem ahogy végigmér, és méricskél, pillantása végigsiklik az egész testemen és kicsit elhúzom a szám, nem éppen a legjobb bőr vagyok, már ha azt vesszük hogy az első szél is el tud fújni így azt hiszem nem meglepő hogy imádom a telet? Ch, rohadt élet hogy hogy meg akarnak ölni, fiatal és szép vagyok a halálhoz. Bár ezen is csak elnevetem magam halkan hiszen nem vagyok szép. Igazából… nem tudom, nem is érdekel. Veszett fejsze az egész minden. Pedig tök jó fotókat lőttem! - Válaszolnék ha tudnám, de mint mondtam nem tudom. Névtelen megkeresés volt, mint mindig – vonom meg a vállam. Nem kérdezek, csak ellövöm a fotókat és bezsebelem a pénzt, és Romeroért kifejezetten jó pénzt is fizettek. Nem érdekel miért, nem az én tisztem tudni. Aztán jön a fekete leves. Az első ütés is csípett és az azt követőek sem éppen kellemesek de a fájdalomküszöböm elég nagy. Julien tett róla hogy elviseljek szinte mindent mielőtt kitörtem volna onnan. Egy egy szisszenés és nyögés amit kiadok, de úgy a huszonötödik után még nem tudom megkülönbözteti hogy hova érkezik az ütés mert egy merő lángolás a derekam alatti rész. A kezeim ökölbe szorulnak olykor és a csuklómon megfeszülnek a kötelek, belevágjak a húsomba. Csoda lesz ha nem fog vérezni. - Szívesen válaszolok olyan kérdésekre, amikre tudom is a választ. Te vagy eltévedve hogy engem faggatsz, miért nem vesztegeted meg a kutyáidat hogy derítsék ki vajon ki utalt nekem pénzt? Jah, vagy ennyire nem vagy befolyásos? Szar ügy – köhintek párat mert nem vagyok a legjobb kondiban egy ilyen veréshez és komolyan várom mikor bokszol gyomorba vagy pofán. Inkább öljön meg mint… na mindegy. - Az én lelkivilágom rendben van, nem kell tudnom mi az – borzongok meg ahogy a hideg zselé hozzám ér és a tappancsok is elhelyezkednek. Nem lesz ez jó előre érzem. Megfeszül a testem hogy mi lesz. - Miért nem érted meg a nyilvánvalót…. – morgolódok elégedetlenül ahogy feszülten figyelem hogy mire készül. Bármi is lesz, az fájni fog.
Az első sorozat után jövök rá, hogy mennyire ellenálló a srác, egész biztos, hogy tanították, vagy… próbálták, hogy honnan tudom? Ránézek és látom, észreveszem, hogy mire hogy reagál, és hiába láttam a szemei mélyén megbúvó félelmet, volt egy pillanatnyi villanás is, ami arra utalt, hogy még izgalmasnak is találja a helyzetet. Szemét rohadt kis geci! Teszek róla, hogy egy életre elvegyem a kedvét attól, hogy újra olyan munkát vállaljon el, ahol az a cél, hogy engem károsítsanak meg. Torz mosolyra húzódik az ajkam, ahogy rápillantok,újra, amikor abbahagyom a pálcázást, és újra beszélni kezd. - Te is tudod, hogy ez már csak a körítés, megtehettem volna, hogy a giliszta kis tested, az ázsiai barátomra bízom, de tekintve, hogy milyen helyzetben kaptál le, pusztán csak személyes ügy, remélem, tudod. – vonom meg a vállam, rohadtul nem érdekel a dumája. – nyugodj meg, már utána jártunk az utalásaidnak is. Sajnos elég faszfej vagyok ahhoz, hogy a szart is kiverjem belőled, leckéztetés gyanánt, és ha túléled, nem hiszem ,hogy elfelejted a nevem, és azt, hogy jobb ha nem packázol velem. –[/color][/i] elkezdem rátenni a tappancsokat. Olyan helyekre, ahol tudom,hogy nagyobb izomrándulást fog okozni, és még a spontán merevedésre is rá tudok vele játszani, csak a megfelelő erősséget kell beállítanom, hányszor fogja ellőni magát! Ha tudná… A végén sírva fog könyörögni, hogy hagyjam abba. - Gondolom, mert nyilvánvalóan nem érdekel már. – vonom meg a vállam, kerül a hátára is, a v izomhoz, ami neki nincs, de nekem van, és nem kis munka árán került oda, viszont nagyon érzékeny terület izom ügyileg. -Hozzátok ide a tölcsért, és a kannát. – a mellettem álló ázsiai hitetlenkedve bólint, általában sosem borítom meg ennyire az alárendelteket, de ő nem az, nem az alárendeltem, és nem is tartozik hozzám. Egy mocskos kis féreg, aki meg akart károsítani. Még nem indítom be az iontoforézis gépet, előbb felkötöm a lábait a plafonra.Úgy lóg itt előttem, mint egy kitárulkozott nő a nőgyógyászati ágyon, épp csak nem asztalon van, hanem lóg. Nem érdekel, hogy belevág a pányva, vagy a bilincs. - Megtehetném azt is, hogy felbérellek, hogy ne fotózz, de mi abban a buli? Ha kapsz egy határozott emlékeztetőt, az még mindig tanulságosabb, mint az, ha csak egy kis pénzmagot kapsz, amiből új gépet, vagy lencséket, bánom is én miket vehetnél. – a saját frusztrációmat is rajta verem le, mert megtehetem. Az ő hibája hogy én megbuktam ott. Nem is az enyém, ez a legegyszerűbb, a saját bajomat kivetítem a másikra. Míg hozzák a kannát, igen kellemes langyos vízzel, és a csövet,addig beindítom fokozatosan a gépet, először a mellizmait, vagyis… annak a környékét stimulálom, a szívére vigyázok, oda nem tettem tappancsot, nem akarom kiütni , mondjuk ez nem is olyan erős mint egy defibrillátor, de ennyi eszem még nekem is van, nem akarom megölni,még. Így megyek végig a combjain, az ágyékán, ott is ,ahol nekem a derekamnál szintén ott van a v vonalam, de neki nincs, oda is tettem mindkét oldalra egy-egy tappancsot. Ha fokozatosan nyomnám fel az erősséget, kicsiről, és nem közepesről kezdeném, rohadtul kellemes tudna lenni. De ez most nem arról szól. -Tudod mi a jó ebben? Hozzád sem kell érjek, de annyi izomrándulást kapsz, mintha épp kefélnél, folyamatosan… De a beöntés lesz benne a legjobb. – készültem, bakancsban vagyok, és egyáltalán nem vagyok finnyás.
Minden erőmet össze kell szednem, de nem adom meg neki azt az elégtételt hogy minden ütése után hangosan kiabáljak, és egy bizonyos ponton már nem fáj. Kellemesen sajog, lángol az egész derekam és ha nem lenne bennem egy két nyugibogyó már biztos üvöltenék a fájdalomtól. Bár a fájdalomküszöböm elég magas, szinte már nincs is. Tettek róla hogy így legyen, de erre most nem szívesen gondolok, és inkább azon vagyok hogy a szürke szemeibe nézzek. Minden utálatomat belesűrítem. Nem mondok semmit, egyszerűen nem fogok megalázkodni itt egy ilyen gazdag seggfej előtt. Akkor se ha beledöglök! A mosolya nem tetszik, elég ronda dolgokat vetít előre és hirtelen összemosódik a képe egy másik képpel. Egy olyan ember arcával akit sose akarok látni többé, és aki remélem elfelejtette a létezésem is egy életre. - Meg lehet próbálni faszfejkém.... De tudod mit? Te papolsz hogy sok a duma, de te se vagy jobb nálam! - vágom az arcába egy fájdalmas vigyorral, mert azért feszül mindenem, és a tappancsok hidege alatt is megborzongok. Nem lesz ez jó nekem, érzem én. - Mit érdekeljen? Mi reményem van még? - morgok, mert eléggé nem áll jól a szénám, és ezt ő is tudja. Csak rajta múlik mikor ad át az embereinek hogy elássanak a hátsó kertben. Sajog a karom és fáj minden porcikám. Nincs valami sok energiatartalékom, és ahogy helyzetet változtatok akaratlanul, elkáromkodom magam. Szédülök. Feszít minden és a csuklóm is vérzik már mert elég síkos a fém. - De nem teszed mert egy megalomán faszkalap vagy, világos ez mint a vakablak - értek vele egyet de talán hiányzik az él a hangomból, mert fáradok, fáradtnak érzem magam. Végtelenül... A tappancsok helye beindul, és érzem ahogy az izmaim véletlenszerűen rándulnak meg és nem bírok elfojtani egy két fájdalmas kiáltást, és még a szám szélét is elharapom, és érzem a fémes vérízt a nyelvemen. Csodálatos. Az egész testem rángat és érzem ahogy a farkam is felmered, mintha csak el akarna árulni. Nem tehetek róla hogy reagál ezekre az izékre, de olyan érzés mintha folyamatosan görcsölne a testem és a fokozat miatt elég kellemetlen, és fájdalmas, a végén már nem is nagyon bírom visszafogni magam. Megfeszül mindenem és amikor abbamarad már nem sok energiám van. Kezd ködösülni a világ. - Szé..szédülök... - jegyzem meg, vagy csak akarom. Nem tudom, nem vagyok benne biztos. Abban sem hogy nincs egy kis black out, mert a következő életkép amit érzek hogy valami hideg és erőszakos furakszik befelé az ánuszomba és mintha telnék meg. Feszítő, puffasztó érzés mint amikor az embernek hascsikarása van aztán.... nem tudom. Fogalmam sincs mi történik, nem látom, csak érzem, de az egész kijön... - Gyáva....faszzzzzz - lógok erőtlenül és kezd összecsúszni minden. Ezt egy egészséges férfi is nehezen viselné, nem hogy én. A nyelvem élét nem tudja elvenni de még magamnál vagyok. Úgy hellyel közzel.
Nem érdekel, hogy mit makog, itt van, kifeszítve nekem, és azt tehetek vele, amit akarok, és még nem durvultam be teljesen. Pedig nagyon morbid tudok lenni, ha előkerülnek az injekciós tűk, különböző folyadékokkal… Ám elvetem, ekkora bűnt nem követett el. Kiparancsolom a helyiségből az embereimet, egyedül akarok vele maradni. Ez már rég nem arról szól, hogy csak úgy megkínzom. Benne akarok lenni, amióta megláttam, hogy másképp reagál a kínzásra, mint ahogy gondoltam volna. Határozottan képezték, de nem egy gyenge jellem, nem olyasvalaki aki szubnak született, és nem is lehetett megtörni,hogy azzá váljon, mert kellő határozottsággal, egy lélek nélküli bábbá lehetne formálni, talán. Talán már nem is tartana sokáig… Még ebben a helyzetben is pofázik, de nem bánom, egyáltalán nem bánom. Az utolsókat rúgja a kifeszített állapotban, látom rajta, még el is ájult, de élvezi. Mégis beszól, én csak mosolyra húzom az ajkam, aztán megmosdatom, és leakasztom őt a béklyóiról, és a karjaimban viszem fel az itteni kis egyszerű szobába. A hely egyébként menedékhelyként is szolgál ,ha bújkálnom kéne a rendőrség elől. Így, van itt egy teljesen natúr berendezéssel megáldott szoba, fekete minden, a bútor lapok, a takaró is, és az oldalt nyíló fürdő is. Elfektetem az ágyra, de azért kikötöm a kezeit a feje fölé. A cipőmből még az ajtó előtt kiléptem, és be is húztam magam mögött azt, a puha süppedős szőnyegen járok végig, új szaga van a helyiségnek, és van egy nagy képernyős tv is a szemközti falon. Teljesen levetkőzöm, és mögé fekszem, már túl van azon a ponton, hogy ellazítsam, rég megtörtént,az első menet vad, mert már a kikötése óta vártam rá. A második lassabb, élvetegebb, többet simogatom, és az arcára is jut néhány puszi. Nem mondom ki hangosan egyszer sem, de őt magamnak jelölöm meg éppen, tudnia kell, éreznie kell, hogy ő az enyém mostantól. Nem mehet sehova a tudtom nélkül, és anélkül, hogy ne tudnám min dolgozik. Lehet ,hogy többször is elájult, olyankor lassítottam és gyengédebb voltam, de az is lehet, hogy közben nem vettem észre elsőre.Jó, hogy nincs a szobában tükör, mert most undorodnék magamtól, hogy mennyire rákattantam. Ő más mint a többiek, mer nekem ellent mondani, talán ez-az ami felizgatta a fantáziámat. Később, amikor mellette fekszem, a testét figyelem, az emelkedő és süllyedő mellkasát, a vékony alakját. Mint egy törékeny madár. Ahogy itt fekszik csapzottan és kipirultan, minden horzsolását tőlem szerezve, elgondolkodva veszem szemügyre. Sosem volt bajom a férfiakkal, uralkodtam mér férfi felett, de nem keféltem meg így, mint Milot. A formás fenekét cirógatom, amit úgy megszorongattam többször is. Lustán takarom be, lekerültek róla a kötelékek is. Úgy veszem ki a mozdulataiból, a légzéséből,hogy jelenleg még a fejét is képtelen lenne megmozdítani. A fürdőszobába megyek, és egy kis tálba engedek forró vizet, meg a kedvenc , méregdrága tusfürdőmből is nyomok a vízbe, és előveszek egy szivacsot is. Én csak gyorsan letusolok, és egy szál fürdőlepedőbe lépkedek be a szobába, hogy mellé ülve végig mosdassam. Az arcát, a nyakát, és mindenhol.
Egy idő után összemosódik minden és már nem érzem hogy hol fáj, mert mindenütt fáj és nem tudok különbséget tenni köztük. Romero kezeit érzem mindenhol, de nem feltétlenül rossz és ha lenne elég erőm most kiröhögném magam. Julien miatt az első kör mégnem volt olyan rossz de ez a tappancsos szörnyűség... Kihagytam volna az életemből. Fájnak a karjaim, ahogy lógok, és belevágnak a kötelékek rendesen. Aztán az egész olyan könnyű lesz, súlytalan, mintha iszonyatosan be lennék tépve és lebegnék, de mégsem lebegek. Megborzongok. Hideget érzek, főleg a fenekem és a derekam körül, de nem tudom mi az, már nem látom. Összecsúszik minden és néhány másodperc ki is esik az életemből, és fogalmam sincs hogy kerülök le innen. Látom a plafont és a lámpákat ahogy vakítanak. Mintha vinnének. Képtelenség. Azt hinnék hogy meghaltam és most el akarnak ásni? Vagy mi történik? Küszködve próbálok magamnál maradni de nem igazán sikerül, és a fejem hátrabillen ahogy elveszítek egy percet az életemből. - Mi... mi ez - nyögöm ki ahogy a lámpák helyett hirtelen egy szobát látok ködös szemeim előtt és derekam alatt puha matrac ami nem esik jól. A pálcázás után a puha minden a halál. Legalább nem feszül semmi de Romero szürke szemei bekúsznak a látóterembe ahogy fölém hajol, és az ezernyi gúnyos visszavágásból egy sem jön ki a torkomon, csak a nyögések, ahogy átveszik az uralmat az ösztönök, és élvezem ahogy bennem van. Kurvára nem kellene hogy így történjen, de tudom hogy most nem foghatom semmire mert nem téptem eleget ehhez, és ő se kábított be semmivel mint korábban... Nagy nyögéssel élvezek el, mert szégyen vagy nem tudom letagadni hogy valahol az egekig ingerel ez a helyzet és egy utolsó élvezet még jár nekem. Az agyam valahol tudja, hogy ha a halálom kívánná valaki akkor nem éppen megdugna, és a második körben kicsit több levegőm jut. Meglepően finomabb és többször nekifutok hogy megkérdezzem. - Mih...ért... - nyöszörgöm, két blackout között ahogy próbálok nem pánikba esni hogy ennyiszer kimaradnak a gondolataim. Aztán csak azt veszem észre hogy a karomba is visszatér az élet, és meg tudom mozdítani. Mármint tudnám, ha lenne bennem élet, de zsibbad minden és próbálok megmoccanni, hasra fordulni. Kis nehézséggel sikerül is és felnyögök. Kifulladva heverek és kell pár perc mire lecsillapodik a légzésem és nem kezdek hiperventillálni sem. Érzem ahogy az ágy mozog egy kicsit tehát valamerre megy és becsukom a szemem egy kicsit. Fáradt vagyok, végtelenül fáradt. Fel akarok kelni, és elmenni, de oldalfekvésbe is fáj fordulni és a látóterembe kerülnek a vérző csuklóim. Megdörzsölöm őket egy kicsit ahogy belegondolok hogy fog ez fájni nekem holnap mondjuk ha kicsit jobban a tudatomnál leszek. Megrezzenek ahogy hirtelen visszaér és majdnem odagurulok mindenesetre hanyattfekvésbe végzem és egy nyögéssel szusszanok fel hogy kivörösödött hátsórészem minden porcikája fáj. Már semmire nem számítok, és meglep amikor a szivaccsal közelít felém. Össze húzom a szemöldököm. - Ezt már...csak... képzelem ugye? - mert olyan nincs hogy ez igazi legyen. Végtelenül fáradt vagyok és csak szeretnék befordulni a fal felé aludni aztán felébredni.
- Hogy egy kibaszott pillanatra sem tudod befogni. – veszem tudomásul, ahogy feltűnik az is, hogy elkezdett ficeregni, mocorogni, és helyezkedett. Szappanos vizes szivaccsal törölgetem, legalábbis ez a cél, és utána egy szárazabb törölközővel átlapogatom a testét. Az arcát is megtörlöm, a nyakát is, a seggénél óvatos vagyok, de egyetlen négyzet centi sem marad ki a testéből, amit ne mosnék át neki. Van időm a tetoválásait is szemügyre venni, egyetlen egyet ismerek fel, a lefordított kereszten kívül, a Batmen jelet. - Denevérember fannal van dolgom? – kérdezem csak úgy, mellesleg. Nem számítok válaszra. Engem egészen megnyugtat, ahogy megfürdetem, és közben a vékony alakját tanulmányozom. Sosem feküdtem le hozzá hasonló alakokkal, mert nem szeretem a vékonyat, és látszik rajta, hogy nagyon elhagyta magát. Egész biztos, hogy drogozik is, túl…vékony. Bár elég karakteres az arca, kissé nőies. Az ágy végében nyújtózkodom, és végül megszánom. A hasára fordítom, és az éjjeli szekrényemből veszek ki egy hűsítő, nyugtató , és fájdalom csillapító krémet, a seggét jól kicsipkéztem. Le kéne állnom, mert úgy viselkedek vele, mintha a háziállatkám lenne, akit épp jutalmazok, mert kellően a kedvemre tett. De valahogy jól esik, és akarom. Mikor volt utoljára petem? Sürgősen be kell szereznem magamnak egyet, mert ha egy olyan emberen kezdem ezt művelni , akit nem erre képeztek ki,vagy kölcsönösen nem egyeztünk meg benne, akkor… ott gáz lesz. Ismerem magam, tudom milyen vagyok. Szörnyen… sarkos, szabálykövető és szeretem, ha minden sínen van az életemben, és a petek is az ex petek is a rendelkezésemre álltak akkor és ott, amikor nekem szükségem volt rájuk. Lotte… az a szemét kis ribanc… pedig túl ritkán jött, hogy levezessem a feszkót magamban. Utáltam ,ha más pasikkal van, vagy mások körül legyeskedik. De értett az ügyfeleink gondjainak elsikálásához, teszem azt, családos emberek, Vegasban való kikapcsolódó buliját leszervezni… vagy… bánom is én, de elégedett volt az ügyfél, és így tudtuk legombolni róla a cégét… vagy az időpontok olyan pakolásához, amit váratlanul generáltam. Nem esett kétségbe, elvégre pelenkás kora óta ismerem… Befejeztem a fenék krémezést, és elgondolkodva pillantottam végig az ágyon, majdnem megérinteném a haját, de elhúzom a kezem. Akarom őt, de el kell engedjem, még most. Mert most még képes vagyok rá. Nem függtem rá annyira, mint amennyire rá szoktam egyes emberekre. - Haza viszlek. –jelentem ki halkan, és elmegyek felöltözöm, át egy kényelmes melegítő ruhába, edző cipőbe, és felöltöztetem őt is, puha hűvös anyagú ruhát kap, hogy a seggét ne sértse fel jobban az anyag. Egy kapucnis pulóveremet, ami úgy lóg rajta, hogy legalább hatszor beleférne, pedig én csak izmosabb vagyok mint ő, és alig pár centivel alacsonyabb mint én, de erősen meg kell kössem a derekán a nadrágom. Nem engedem senkinek sem, hogy a kocsiba vigye, én fogom őt mindvégig a karjaimban, és a kocsiban is az ölemben ül, úgy hogy minél kevésbé fájjanak a sérülései. Oda kellene figyelnem magamra, mert már most túl óvatosan bánok vele.
Már csak lebegek a semmiben, és két tisztább pillanat között még eljut hozzám a hangja, hogy én nem tudom befogni. Hát abban nem vagyok túlságosan jó de csak fáradt vigyorra futja, és ha kicsit több élet lene bennem esküszöm kinyújtanám a nyelvem is rá. Így viszont csak csapzottan heverek és jól esnek a hűvös érintések ahogy letörölget és lehunyt szemekkel próbálok magamnál maradni ahogy a vizesség után száraz leszek. Kinyitom a szemeim és rápillantok. Markáns arca a fényképemen is jól mutat hiszen nem lövök rossz képeket. Nem vagyok amatőr. Oldalra nyaklik a fejem. - Igen. Bírom a denevért... - szusszanom ahogy rápillantok a karomon lévő jelre. Nagyon régi, az elsők egyike bár részeg voltam amikor csináltattam. De tetszett, és nem takartattam el később sem. - Az összes hős közül... egyedül ő ember. Nem valami... mutáns vagy földönkívüli - köhögök egy kicsit, kiszáradt a torkom. Meg rég cigiztem. Tisztul a világ de nem tudok még felkelni pedig kellene. Aztán oldalra gurít és hasra landolok, felnyögve. Mit akar még tőlem?! Sajogva és kielégülten heverek és hirtelen valami hideg és kellemes ér hozzám, mire megugrok de aztán felnyögök. Ez jóóó! Istenem ez jó.... Aztán abbamarad egy elveszítek megint egy kevés időt, nagyon fáradt vagyok. Hetekig tudnék aludni... Valaki haza akar vinni, ezt még hallom aztán felriadok hogy valami hozzám ér és betemet. Felriadva tiltakoznék a dolog ellen, de rájövök hogy csak ruhát kaptam. Meg tudok állni a lábamon egy kicsit de nagyon szorosra kell kötni a nadrágot ami hosszban pont jó de derékban... A pulcsiról nem is beszélve. Teljesen eltűnök benne. - Sátor.... - húzgálom meg az ujját aztán megtántorodom. Elvesztem az egyensúlyom. A picsába már! Utálom amikor ennyire használhatatlan vagyok. - Ne... ne... - sötétedik el minden és fogalmam sincs hogy kerülök a kocsiba. A következő emlékem már ez és ahogy felnézek a szürke szemeit látom magam felett. Nem moccanok meg és kivételesen csendben is vagyok. - Miért...hagytál életben? - kérdezem meg végül.
- Én is kedvelem, milliárdos, playboy és az eszével győzi le az ufókat, és más hasonlókat. Bár… én amolyan anti Batman lennék, ha létezne az ő világa.hablatyolok valamit a válaszára, bár gyanítom, azért teszem, mert úgy sem fog emlékezni arra, hogy bármit is beszélt velem, mert elég sokszor ájul el. Igen, igénybe vettem a testét, és élveztem is. Elgondolkodom,hogy mit kéne adnom neki, egész megrémülök magamtól, mert csak a petjeimnek, vagy az olyan szolgáknak adtam, akik pár hétnél több időt töltöttek velem. Végül elvetem az ötletet. A sátor történetesen a ruhám, és itt meg is elégelem a belső gondolatmenetem, jó lesz neki a melegítőm, és egy vagon krém a seggére, láttam ,hogy mennyire jólesett neki az enyhülés, amikor bekenegettem. Megérzem,hogy mocorog a karjaimban, amikor már a kocsiban ülünk, de nem válaszolok azonnal, ezen én is elrágódom. Számtalanszor elrágódtam már ezen, amióta mást tettem vele, mint amit akartam.Megmoccanok, de úgy mozdítom, hogy továbbra is vigyázzak a fenekére, és jobban a fejébe húzom a kapucnit, hogy ne lássa az utat, amint hazafelé visszük. - Roppant egyszerű… élvezted, hogy kínoztalak, és ritka kincs az ilyen ember az én köreimben. Egész biztos, hogy nem most láttál utoljára. – teszi hozzá, mint egy mellesleg, és odahajolok hozzá, bebújok a kapucnijába, beszívom az illatát, a friss tusfürdő keveredik az öblítőm és az ő saját illatával, kellemes. Ezután határozottan csúsztatom a nyelvem az ajkai közé, és ha akarja, ha nem, megcsókolom. Ez a biztosítékom, a figyelmeztetésem. Az enyém. Lassan döcög hozzá a kocsi. - Végtére is örölök,hogy találkoztunk, ilyen körülmények közt, mert ha nem fotózól, nem lett volna ennyire kimerítő és alapos a találkozásunk sem. – suttogom a fülébe halkan a csók végeztével, a kocsi megállt és egy ideje nem is moccan, ezért felpillantok, megérkeztünk a lakásába. Nem engedem át egyetlen testőrömnek sem, késő van már, és jól a fejembe húzom a baseball sapkám, és a kapucnim, senki sem fog felismerni. Darren már nyitja is az ajtót, nincs lenyűgözve a látványtól, én sem különösebben, de megengedem neki,hogy a konyha közelében várakozzon, míg az ágyba pakolom Milot, gyengéden befektetem, és félre simítom az arcából a haját is.Még elücsörgök a matrac szélén néhány pillanatig.
Halvány mosolyra futja csak, mert nem tudom elképzelni fekete-szürke egyenruhában batmannak beöltözve és küzdeni bármiért is. Nem olyannak tűnik, mint aki bármit is tett hogy itt legyen, de ki tudja, én aztán nem ítélkezem. Az öt évvel ezelőtti önmagam is arcon köpne most. Sajog minden porcikám és ki-ki marad néhány momentum. - Az nem igazi... batman - morgok válaszul, hiszen nem anti kell, hanem rendes. Hős, aki ember és megmenti Gotham város lakóit minden rossztól. Engem ki ment meg? Lógnak rajtam a ruhái de az enyémeket szétvagdosta és elhasogatta, pedig azok jól állnának nekem, és nem lógna. Sokkal nagyobb darab nálam és a csípője is vagy kétszer olyan széles. A pulcsinak jó illata van és a kapucni még kispárnának is alkalmas lenne. A kocsiban ébredek meg a karjaiban, és hogy alig látok valamit. Persze, ne találjak ide, de hogy is akarnék? Most se akartam idejönni. A mellkasának döntöm a fejem jobb híján és pihenek. - Az eleje jó volt... meg a vége is - azzal egyet is értek, a tappancsok fájtak és nem a legélvezetesebb módon, túl erős volt a rándulás, de ennek ellenére elsültem. Elárult a saját testem, de mit bánom én? Nem szégyen, és utána kifejezetten jó volt, de ájulásig fáradtam. Ahogy odahajol felnézek a szürke szemeibe és elnyitom ajkaimat a csókjára. Lassú, de követelőző és tudom hogy találkozunk még. - De a fotóm.... jó lett - pillantok fel dacosan, mert ezt be kell látnia. Kifejezetten előnyös kép lett és még sok mindent az arcába vágnék ha lenne elég erőm hozzá. Lassan megérkezünk, és ismerős ház előtt áll meg a kocsi. Hazaértem. A másodikon lakom, nem olyan mérhetetlen magasság és fel szoktam sétálni, de most visznek. Nem is értem miért. Miért nem hagytak kint a kapualjban. Mi változott? Vagy csak képzelődök? - A kulcsom... hol vannak a cuccaim? A mobilom? - élénkülök fel hiszen nem emlékszem hogy azokkal mi lett. Egészen érdekel, és megijedek hogy mindent elvesztettem. A lakásom tipikus. Leeresztett redőnyök, kis rendetlenség de nincs szaladgáló kaja maradvány, csak szétdobált ruhák, és képek, festmények, vázlatok. A hálószoba falán van a kedvencem, Sidi. Fekete-szürke main coon. Hatalmas és gyönyörű macska. Az ágyamat felismerem és a fekete-fehér ágyneműm jellegzetes illatát is, és szerencsére elég nagy az ágy keresztbe tudok feküdni ha akarok. Most csak fekszem mint akit kimostak és szárítógépbe dobtak és háromszor megforgattak benne. Felsóhajtok ahogy mélyebbre merülök az ágyba, nem olyan puha mint az övé volt. - Hé... - köhintek egy kicsit mielőtt elnyelne végleg a sötétség. - Kösz - mármint hogy hazahozott, és nem dobott be az első árokba vagy szemetesbe. Nem tudom. Csak fáradt vagyok, annyira kibaszottul fáradt hogy hülyeségeken agyalok. Fáj a hasam.
Egy fotót hagyok meg neki magamról, ami egyáltalán nem kompromittáló, és épp felpillantok rá, nem látszik más csak a szemeim, és az arcom, és az, hogy épp nagyon élvezem, amit tesznek velem. Egy hete minden áldott éjjel, arra a home videóra fekszem le, amit ott a kis raktár épületben vettem fel. Igen, van nálam valami, amivel sakkban tudom tartani. Elég fixen, nem készíthet rólam több képet, senki másnak, különben nagyon megjárja. Mert igen is meg tudjuk vágni úgy, hogy ő jöjjön ki belőle rosszabbul. Egy hete kiállhatatlan fasz vagyok, mégis csak egy embert sikerült kirúgnom, de ez talán még a vállalhatóbb kategória. Az a gáz, ha egy nap alatt, nyolcat, az összesen óránként egy, mert ennyiszer nyomták fel az idegeimet. De valamit akkor is jól csinálok, mert mindig jók a mérlegeink és a teljesítmény is. Tudom, hogy egy fasz vagyok, de megfizetem az embereim tudását. Képes vagyok megállni, hogy ne matyizzak az irodámban, akkor ők képesek megállni, hogy ne szörfözzenek társkereső oldalakon és hasonlókon. Egyszerű dolgot kértem tőlük nem? Amikor eljöttem tőle, lopva megnéztem a lakását, és volt köztük néhány érdekes hely, például az a kuckó, ahol fest, még a macska is nagyon szép,noha nem vagyok túl macskás , inkább lovas. Hétvégén Military verseny lesz. Beneveztem arra Viharral, a versenyre kéne készülnöm, de képtelen vagyok koncentrálni, és ennek Milo az oka. Vihar pedig a tükörképem, ha kiegyensúlyozott vagyok, ő is az. Segítenem kell magamon. - Uram? Szedjük fel Milot, és irány a Military lovas rendezvény? – kocsit váltunk, és hagyom, hogy Darren vezessen, három napos rendezvény, péntek, azaz ma délutántól, hétfő délelőttig. A hátsó ülésen bámulok kifelé, már akkor is feltűnt,hogy milyen lepukkant környéken lakik a srác, de a szoba az… őt tükrözte, kaotikus, a művészek saját szétszórtságával. Darren átkutatta a helyet, nem talált drogot, utálom a drogot. Gyűlölöm azt, amit képvisel, és általa mivé tudnak válni teljesen egészséges emberek. Megállunk annál a bejáratnál, amit előnyben részesít jobban a srác, és ott várunk rá, de négy óra múlva se érkezik meg, így inkább úgy döntök ,hogy a lakásában várom meg, mert mi van ha belőtte magát és nem tud magáról?! Így Darren kinyitja az ajtót, és bemegy felderíteni, de sehol sem talál senkit. Ismét magamra hagy, és a közeli folyosón áll meg őrködni. - Hm… érdekes helyen élsz Morris. – zavarja a szemem a konyha környékén málló tapéta, és…az egész környezet. Kedvem lenne beköltöztetni az üresen álló belvárosi lakásomba. Igen… ez jó ötlet. Telefonálok is, és hívom a belső építészem, az ágy kinézetéből a feketét és a fehéret kedvelheti, így többnyire ilyen monokórom színekből fog állni. Valami ilyesmit magyarázott az az idióta picsa, aki el fogja költeni a pénzem, örömében majdnem összehugyozta magát. Még beszélgetek a nővel, amikor hallom,hogy kulcs csörren a zárba, Darren elővigyázatosan visszazárta az ajtót, hogy nehogy kihívja rám a fiú a rendőrséget. Magamban pedig egyre inkább szövöm a terveimet.
Rosszul vagyok. Elég rossz a közérzetem de ez a múlt éjszaka eléggé a kimerülésig hajszolt, és a görcsölő hasfájást is kihagytam volna, na meg a fél napos futkosást. Hm. Vánszorgást. Mire felébredtem ő már nem volt itt, de sejtettem is az úri segge menekült a lakásomból, ami nem épp egy fényes hely, de olcsó a bérleti díj és nekem tökéletesen megfelel. Minden látszat ellenére, nem vagyok csóró. Szerencsére megtaláltam mindent az ágy mellett. A tárcám az irataimmal és a telefonom a kulcsommal. Legalább ezek nem vesztek el. Másnap alig bírtam felkelni úgy fájt minden porcikám, de végül megtaláltam a krémet a szekrényben ami hűsítve kicsit jobbá tette az egészet. Rákövetkező nap már egészen aktív voltam, és leültem rajzolni. Semmi kedvem nem volt kimoccanni és még nem feküdtem ki a gyomorrontást sem. Inkább nem kockáztattam. A festőállványom elé ülve végül is festeni kezdtem, fekete fehérben Romerot. Ahogy kinéz a képből, és szürke szemeivel mered a szemlélőre. Azt hiszem a kanapémon is aludhattam el. Harmadnapra már visszaálltam munkába és elpakoltam a hatalmas ruhákat és rendeltem a netről a szétszakadó ruhák helyett újakat. Eseménytelen hét, csak sodródok az árral és beküldöm a kívánt képeket a megrendelőknek és megkapom az összegeket. A plakát tervezésem még folyamatban van, hiszen van elég időm rá. Egy haveri zenekarral lógok péntek délután, mert kértek tőlem képeket és elvittem őket nekik a stúdióba. Egész elnyúlik az idő és késő délután indulok haza felé fülhallgatóval, és nem is igazán figyelek a külvilágra. Kis túlélő szatyrot cipelek magammal a boltban szerzett cuccokkal és a folyosón telefonáló alak ismerősnek tűnik, de hát elég sokan lakunk itt. Lehet hogy láttam már máskor. Mindenesere kizárom az ajtómat és megtorpanok. Nem szoktam így hagyni, de lehet hogy siettem. Mindenesetre belépek és a konyha felé fordulva teszem le a cuccokat és észreveszem a betolakodót. - Meg se lepődöm hogy feltörted a zárat de elég ronda dolog bejelentkezés nélkül érkezni - szólalok meg, ahogy leveszem a táskát a vállamról, és bepakolok a hűtőbe. Nem zavarja meg a napi rutinom. - Miért jöttél? - kérdezem ahogy kilépek a nappaliba és átfut a gondolat a fejemen hogyy valószínűleg látta a festményt. Hát, ez van bassza meg, nem érdekel. Megállok az ajtófélfának támaszkodva és őt figyelem. Ő friss és fitt hogy rohadjon meg, én még mindig úgy érzem mint akit kimostak de szerencsére a csuklóim is begyógyultak már csak a var van. Majd lekopik.
Azt tudom, hogy három napig ki sem mozdult a lakásából, és mivel nincsen senkije, talán illett volna mellette maradnom, legalább… Amíg… nem is tudom. Végtére is erőszakot tettem rajta, ezen nincs mit szépíteni. De nem hiszem, hogy az én pofámat akarná látni, lépten, nyomon. Egyébként is két emberre kicsinek éreztem a lakását. Meg, az győzött meg, leginkább, hogy ő nem a petem, nem tartozom érte úgy felelősséggel, mint egy petért. Ő, rossz fát tett az tűzre, jogosan bűntettem meg. Körbe jártam a helyet, és kiszúrtam a rólam készült portrét is, igazán figyelemre méltó, és gondolom örökre az emlékei közé véstem magam. Egy-két vásznat még azért megnézek, kész festmények, és tehetséges, nagyon is tehetséges. Az érkezésére felkapom a fejem, és szembe fordulok vele, a nadrág zsebembe mélyesztem a kezem, és a mobilom is.Sunyin pillantok rá. - Nem hiszem,hogy ha bejelentkeztem volna, lett volna szabad időpontod. –vonom meg a vállam könnyedén. Ramatyul van, rosszabbul, mint a megfigyelések elején, mielőtt elfogtam. Én tettem volna ezt vele? De egy pillanatra sem látszik, hogy megbántam volna. - Hoztam még krémeket… - intek a barna zacskó irányába, sejtésem szerint elhasználhatta az összest, amit adtam neki, azt az egy tégelyt. A kérdése előtt bököm ki a megjegyzésem. Mintha ez válasz lenne arra, hogy miért jöttem, jah… csak egy gyors vizit. Nem, egyáltalán nem. - Velem kell jönnöd. A sajtósaim szerint, jót tenne, a lenne egy kizárólagos paparazzim. Az jól tudom, hogy azt jelenti a szakmátokban, hogy senki más nem fotózhat engem , rajtad kívül, különben, megütheti a bokáját. – nem kérdezem, kijelentem; igazán utánajártam ennek is, és nem én lennék,ha tisztán közelítenék. Az nem az én stílusom. Másrészt, megnyugodtam, hogy nem itthon fekszik, bedrogozva, vagy… valahol az utcán fetreng, egyik sem jobb. De az biztos, hogy Darrennek ki kell rúgnia jó néhány embert, akik szem elől tévesztették a feladatukat. Vagy egyenesen Darrent magát kellene rá állítanom. A gondolatra is ökölbe szorul a kezem, a rejtekhelyükön, csak ne roppanjon meg a mobil az öklömben. Nem moccanok az ablaktól, az fények körbe veszik a testem, és érdekes megvilágításba kerülök általa, de nem érdekel. Engem a konyha fényében álló alak érdekel jobban. Még nem akarom bevetni ellene a videót, amivel viszont én zsarolhatom, igen, kezdetben tudok finom lenni én is. Kezdetben… Vagy az esetében utólag, amikor még így is ájulásig hajszoltam? Tudom, egy mohó telhetetlen szadista fasz vagyok, és? Némi birtoklási mániával, és uralkodási kényszerrel.Ez van, ha az embert nem ismeri el az apja.
Nem tesz boldoggá a tudat hogy itt van, és betolakodott a magánszférámba hogy még itt is csak kísértsen. Mintha nem lenne elég hogy a szürke szemei néha megjelennek előttem. Most ráadásul itt van, és be is ugrik hogy a folyosón telefonáló fickót is láttam már vele. Az egyik fogdmegje, és nem vagyok biztos benne hogy nem ő vágott gyomorba aznap éjjel. Bedobom a hűtőbe azt a kevés dolgot amit vettem, leginkább univerzális túlélő felszerelés. Tej, felvágott és sajt. Nem nagyon szoktam főzni, bár egyszerűbb kajákat tudok csinálni azért. Ahogy végigmérem pofátlanul kipihentnek tűnik, én még mindig nem szedtem össze magam teljesen és a heveny hányinger is előjön néha ha többet eszem pár falatnál. - Tetszett a látvány? - intek a nappali sarkában lévő festmények felé, valahogy tudom hogy megnézte őket, mert nem olyannak tűnt mint aki nem teszi meg. Eleve az hogy betört ide... - Ki tudja, lehet hogy mázlid lett volna. Szoktam találkozni emberekkel ha felhívnak és megkérdezik hogy ráérek-e - vonom meg a vállam, ahogy inkább letelepszem a székre. Fáradt vagyok egy kicsit. Úgy összességében, de hol érdekel engem ez jelenleg. Majd elmúlik ahogy mindig. Magam elé húzom a hamutartót és rágyújtok. Az én házam, az én váram. Az ablak nyitva van hamar kiszellőzik. - Minek neked paparazzi? - húzom fel a szemöldököm, mert amúgy csak címszavakban tudom hogy üzletember, nem valami modell vagy színész vagy énekes aki után mindig lebzselnek. - Jah vannak ilyenek. Kizárólagosak, de a paparazzinak pont az a lényege hogy te nem tudod hogy fényképeznek, ez nem hivatásos fotós cucc mert spontánnak kell lennie - teszem hozzá ahogy kifújom a füstöt. A táskámban van a kamerám is, előszedem hogy kipattintsam és megnézzem meddig tart még az aksija de egészen sokáig. Felpillantok rá és ahogy az ablak előtt áll, csípőből ellövök két képet is, úgy hogy bele se nézek a kamerába. Tudom hogy jó képek lesznek, és nem villant a vaku sem bele. Bár azért le is csekkolom. A kezemhez van ragadva a kamera, de ezért jók a képeim mert néha ösztönösen lövöm el őket, nem tervezek előre. Kifújok még egy adag füstöt. - Tegyük fel, ráérek a hétvégén. Miért én? Mert múltkor olyan jól bírtam? Ja, aznap éjjel jól bírtam... - nézek rá szürke szemeimmel, ahogy eszembe jut hogy akkor sem voltak teljesen józan és utána három napig beteg voltam a hülye ötletétől, és biztos lement egy két kiló is mert beljebb kellett csatolnom a nadrág övemet. Nem vagyok eléggé oda baszki, még emiatt is... Elnyomom a cigit és a kávéfőzömhöz lépek hogy lefőzzek egy erős feketét. - Kávét? Vagy ilyen egyszerű földi dolgokkal nem élsz? - hajolok hátra hogy egy pillantást vessek rá de már egészen itt van a konyha előtt. Nahát, megmoccant.
Figyelem, ahogy otthonosan mozog, elvégre a saját lakása. Miért ne mozogna itthon magabbiztosan. A sarok felé pillantok. - Ígéretes darabok, tehetséges vagy. Mikor lesz a kiállításod? – persze tudom,hogy nem lesz, mert ő inkább paparazzi fotós. De, na. Ha tehetségs, akkor miért ne hoznám a tudtára. Ez tény, és nem fognék vissza embereket sosem olyasmiben, amiben tehetségesek. Kár érte így is, már csak azért is, ahol lakik és azért is, hogy milyen munkákat vállal el. A következő kérdését figyelmen kívül hagyom, nem telefonálgatok olyan embernek, akitől akarok valamit, és nem olyan helyzetben találkoztunk, ami megkövetelné a telefonos bejelentkezés létjogosultságát. - Mert megtehetem? Az angol lapok egyébként sokat fizetnek egy-egy amerikai képemért. Legyen az épp olyan hétköznapi, mint a te dohányzásod. – nem különösebben vagyok oda a bűzrúdért. Én sikeres üzlet után, baszni szoktam, nem rágyújtani a kubaira, vagy egy rohadt büdös útmenti dohánya. Nekem az a megnyugvás, és a kikapcsolódás, egészségesebb is. Fizikailag és lelkileg is. - Ja, teljesen vágom - jegyzem meg a mai szlenghez híven, ami egyáltalán nem tükrözi azt, hogy ebben a ruhában így kellene beszélnem. – felvilágosítottak a hivatásos paparazzi témáról is. Azt is mondták, hogy egy jó paparazzi hivatásosan is tudna spontán képeket lőni, de meglehet, hogy ez túl nagy falat, és túl tiszta meló neked, megértem. – vonom meg a vállam könnyedén. Figyelem, ahogy matat, tanulmányozom őt, és a viselkedését, nagyszájú, és magabiztosnak szeretne látszani. - Ha tudod a kérdésedre a választ, minek kérdezel? – követem őt a tekintetemmel, ahogy a kávéfőzőjéhez lép, én pedig oda, a konyha közelébe, a gép érdekel, hogy mit matatott vele. Felemelem a masinás, és annyira még értek hozzá, hogy megnézhessem az elkészült képeket, két képet látok magamról, lassan tanulmányozom, hümmentek, jó képek, és észre sem vettem ,hogy megnyomta a gombot. Aztán még néhány fotó idegenekről, ez egy banda, ahogy megtudtam az embereim nyomozásából. Hörgős üvlötős zenét játszanak, valami metálos dolog. Nem különösebben fogott meg. - Teázom. Ritkán iszok kávét. – rá pillantok, ahogy kifacsarodva rám emeli a hasonló szürke szemeit.- - Ezeket a képeket, akkor lőtted, amikor csak simán babráltad a gépet. Úgy gondolom, nem lehet nagy kihívás hivatalosan engem fotózni, ezért megértem, ha lemondod. Pedig megfizetnélek. – biccentem oldalra a fejem. - Egyébként meg. Úgy gondolom, ennyi belefér, egy all inclusive ellátás, azért, mert három napig feléd se néztem, három napért cserébe. Mivel… nem szex játékszer vagy, akivel törődni szokás. Téged leckéztettelek. Annak indult. Tudom,hogy idefent voltál, és fogytál is , amióta utoljára láttalak. Viszont, tagadhatatlanul élvezted, és – itt a képem irányába pillantok. – Mély nyomot hagytam benned.
Elmászlálok, hiszen én vagyok itthon, de nem úgy tűnik mintha nagyon zavarban érezné magát hogy ő viszont vendég, és őszintén szólva nem is igazán érdekel. Nem azért lakom itt, mert a zár feltörhetetlen és a lakcím kideríthetetlen, nem egy föld alatti bunker basszus. Mindenesetre a konyhát veszem célba, ma még nem is ettem semmit, és kell az a kávé is. - Nem lesz kiállításom, te is tudod - nem vagyok ostoba, nem akarom nevetség tárgyává tenni magam azzal hogy beadom őket egy galériába és kiröhögnek hogy milyen közhelyes és semmilyen. Egy macska, egy alak, és több fantasy beütésű kép is lapul a szoba sarkában. PS alapján készültek, meg Final Fantasy is akad benne, lefestettem Sephirotot is. Kifújom a füstöt és felhúzom a szemöldököm. Ennyire nagy szám lenne az üzleti életben csak mert ő az, aki? Egy szadista seggfej, szexi szürke szemekkel, és kellő dominanciával? Nananana. Nem gondolok ilyesmire! - Igen, tudna lőni. Én is tudnék - teszem hozzá, és mintegy ezt bebizonyítva teszem le a gépem az asztalra, de rossz lóra tett ha arra játszik hogy azt fogom bizonygatni hogy mennyire is jó vagyok valójában. Nem érdekel milyennek tart, amíg a pénzem megkapom, és a képeket le tudom szállítani. A zenekari fotózás is jól sikerült, a képek kikerültek a banda promóanyagába. - Így legalább tudom, hogy nem csak te hagytál bennem mély nyomokat hanem fordítva is megvolt. Megkereshetted volna New York leghíresebb fotósát is - ami persze nem azt jelenti hogy ő a legjobb is, de értse ahogy akarja. Hátraigazítom a hajam, ahogy lefő a kávé és kitöltöm a batman mintás bögrémbe. Két csepp tejjel, két cukorral. A konyhapultnak támaszkodom és átsuhan egy fintor az arcomon ahogy megrándul a gyomrom. Rohadt élet már. - Ezen kívül csak sör és ásványvíz van - vonom meg a vállam, nem kínálgatom feleslegesen. Úgyis otthon érzi magát. - Kihívásnak tényleg nem lenne az, de... - kezdek bele egy apró mosollyal, de ráfagy az arcomra. Honnan tudja? Követtek, megfigyeltek? Végül csak megvonom a vállam, és félrenézek. Nem kell tudnia hogy milyen szarul éreztem magam, mert egyfolytában görcsölt és csikart a hasam. - Voltam rosszabbul is - jegyzem meg végül, de belenézek a bögrém mélyére. Hm, milyen érdekes, hajszálminták vannak benne eddig fel se tűnt. - Szóval ez amolyan kárpótlás.... Jah, nem vagyok pet - köpöm ki, mert eszembe jut Julien és a feltett szándéka hogy azzá tegyen és kicsit ökölbe szorul a kezem, és megfeszül a bögrét tartó markom is. Az a rohadék... - Megint meg akarsz kínozni? Mert akor nem kajálok előtte... - nézek rá, hiszen így is kijött minden két napig, és még mindig nem kompatibilis mindennel. De ezt veheti mondjuk egy igennek. - Kurva mélyet - hagyom rá, mert a nyilvánvaló fájdalom túl... magát a szexet és az elejét.... azt még élveztem is volna. Más körülmények között...
- Kár. Bár bizonyára szereted ilyen veszélyesen élni az életed, ha mások után leskelődsz, nem pedig az érdemi munkád mutogatod az arra kíváncsi emberek számára. – állapítom meg rezzenéstelenül, igen, kíméletlenül megmondom az igazságot bárkinek. Még akkor is, ha nem kérnek belőle. Figyelem, ahogy a konyhában tesz, vesz, igazából körülöttem nincsenek ilyen emberek, akik ennyire elvannak ott. Anettet nem számolom, mert őt szinte ott ismertem meg. Esküszöm torkon szúrok valakit, de tényleg, hogy ha a kereshettél volna más fotós témát, még tovább taglaljuk. - Kell a fotós munka, amit ajánlok, vagy nem? – szűröm halkan a fogaim közt a kérdést. Ismét nem kiabálok, csak a lényegre térek. Nem szeretem a felesleges beszédet, és ez most az volt, már vagy öt perce ugyan arról a témán ugrálok, oda vissza. Nem vagyok hozzászokva hogy a hülyeségen és a körítésen rágódjak. Igen, mást is megkereshettem volna, de nekem ő kell. Ennyi. Ráadásul bajban van, mert nem engedem el. Nem fogom elengedni. - Köszönöm, nem kérek semmit. – nem a vendéglátására, vagy a vizére, sörére fáj a fogam, hanem rá, és még most finom vagyok, óvatos módszerekkel közeledem, elvégre azt szeretném, hogy együttműködő legyen velem. De ha sokáig kéreti magát, nem fog érdekelni, az akarata ellenére viszem el, és ugyan senki nem fogja keresni, mert a New Orleansban élő rokonát se kereste fel már évek óta. - Nyilván, főleg ha elég sűrűn kapsz beöntést, és kefélnek ájultra, akkor tényleg sétagalopp lehetett, amit kaptál tőlem. – értek vele egyet, az állapotát illetően. Egy cseppnyi bűntudat van bennem, mert elkezdtem kötődni hozzá valamilyen szinten, mikor már az ágyban voltunk. Nem lenne helyes, de nem érdekel. - Kár, pedig megkaphatnál mindent mellettem. A hozzám hasonló seggfejeknek elég furcsa hobbijaik vannak. – mintha ez megmagyarázná azt, hogy mindennapos lenne peteket tartani, vagy szadistaként viselkedni bárkivel. - Nem vagy az, de kitanítottak, a tested reagált, és te is. Ki volt a mestered, vagy… -körbe nézek.- Van most is? – vannak még azért homályos részletek az életében, amire nem sikerült teljesen fényt deríteni, de rajta vannak az embereim, hiszen ezért fizetem őket. Kezdek kissé türelmetlenné válni, és metszőn is pillantok rá, úgy látszik nem mondja ki a nyílt igent, hogy velem tart, de határozottan úgy tűnik, hogy nincs ellenére. Úgy tűnik a tervem bevált, hogy szép szóval próbálom meg elhívni magammal, és nem kiüttetem, és vitetem oda ahova nekem szükségem van rá. - Nyugodtan ehetsz most is, bár ha odaértünk vacsorával várnak minket. Ha viszont nem bírod ki, és rég ettél, megvárom. – intek nagyvonalúan, és ha akar, lásson neki nyugodtan az evésnek, addig én visszatérek az ablak környékére, vagy megnézem újra a képeit. Határozottan tehetséges, ha több önbizalma lenne, akkor igazából még art stúdióba fx grafikus dizájnernek is elmehetne. Bolond gyerek.
- Ez is érdemi munka, és jobban fizet mint a természetfotók a madarakról, meg az őszi napsütésről, és a fűszálról lelógó esőcseppekről... - vonom meg a vállam, hiszen nem mindig veszélyes, és neki sem feltétlen kellett volna tudnia hogy áldozat lett, de amikor rám nézett, nem láthatott és mégis olyan intenzív volt a nézése hogy megdermedtem egy pillanatra és nem is adtam ki az összes képet a kezeim közül. A festészetből nem igen lehet megélni, és hobbiként űzöm inkább a PS mellett és a fotókkal való zsonglőrködésem mellékágaként. Rápillantok ahogy kérdez és elégedetten látom hogy az agyára megyek, de viselje el! Meg is érdeli, azután amit átéltem miatta ennyi örömöm hadd legyen nekem is. - Kell - válaszolok végül is, mert hülye lennék kihagyni, és talán ezúttal az erőszakot is lejjebb csökkenthetjük, bár... Hm. Felemás érzéseim vannak. Megvonom a vállam, ha nem hát nem, én megfőzöm a kávém, és egy batmintás bögrébe öntök magamnak sok kávé kevés tej, sok cukor. - Miből gondolod hogy minden hétvégén így telik? Mert neked igen? - mordulok fel ingerülten, és mindjárt meggondolom ezt az egészet ha csak ezen tud lovagolni. Utoljára Julien csinálta ezt és szinte a végletekig tolta a tűrőképességem ezen a téren, ami valahol jó mert a fájdalom is elhalványul, és a tetoválás is kellemesen bizserget. Megrezzen a bögrém a kezemben ahogy kijelenti hogy megkaphatnék mindent. Tudom jól! Julien is eleget adott, de túl sokat követelt, és én nem vagyok pet, nem tudott megtörni és ezért engedett el végül is, mert túl sokszor szegültem szembe vele, és elvesztette az érdeklődését hogy nem kezes bárányként ugrottam. - Nem érdekel, nem kell semmi! Ilyen áron nem! Kurvára nem vagyok pet, és nem is leszek soha, akkor előbb ugrom ki az ablakomon önként! - csattanok fel, ahogy a konyhapultra koccan a bögre alja, és ha pillantással ölni lehetne már holtan esett volna össze. - Nem érdekes. Nincs senkim, és nem is kell hogy legyen, és semmi közöd hozzá hogy ki volt - morgom ahogy újra felemelem a bögrémet és beleiszom a forró kávéba. Lehunyom a szemem, le kell higgadnom, le kell higgadnom! Egész eddig képes voltam civilizáltan viselkedni de Julien említésére össze rándult a gyomrom, és a kaja gondolatára is hányingerem lesz. A szekrény felé fordulok, és kiveszek egy henger forma csomagot, zabkeksz csokis-kókuszos. Megeszek kettőt a kávé mellé, kitart egy ideig. Aztán ott hagyom, és öt perc alatt összeszedem magam. Gépek, lencsék, töltők, kábelek és chipek, laptop és két napi váltás ruha, egyetlen hátizsák, és a fotóstáskám. - Kész vagyok - jelentem be teljesen feleslegesen ahogy az utolsó csatokat kapcsolom be a táskámon. A kamerám a legnagyobb kincsem, és szerintem drágább is volt mint az egész laptopom.
Kezdőlap
