Azt mondják, ami Vegasban történik, az ott is marad – ez azonban nem vonatkozik az átmulatott éjszakát követő, alkoholmámorban köttetett házasságokra. A miénk is ilyen.

Az Univerzumnak mindent be kellett vetnie azért, hogy ez a nász megtörténhessen, elvégre, mekkora esélye lett volna a találkozásunknak, úgy egyébként? Teljesen más társasági körökben mozgunk, máshol élünk, máshol dolgozunk, s az egyetlen közös pontunk maga a város volt, a Nagy Alma.

Te egy munkásosztálybeli családból származol, édesanyád tanárnő, édesapád rendőr, és te vagy a család kicsi kincse, a legkisebb gyerek a sok közül, aki a születésétől kezdve könnyedén csavarta ujjai köré az idősebbeket. Nem azért, mert szándékos volt, egyszerűen született napsugár vagy, talpraesett és magabiztos, kreatív, aki minden bizonnyal az élet bármely részében, szakmától függetlenül ki tudna teljesedni. Te mégis a nehezebbik utat választottad, és a divatszakma felé indultál; ma is egy nagy női magazinnál dolgozol a főszerkesztő asszisztenseként, az Ő posztja reményteljes várományosaként.

Talán az élet végett néha citromba harapsz barack helyett, talán a kelleténél többször vágták már eléd a Starbucksos papírpoharat azzal, hogy szójatejeset kértem laktózmentes habbal, de ez sem tör le téged, főleg, mióta a lap hivatalos netes felületeihez is hozzáférést kaptál.

Míg te többek között az emberekért is oda vagy, én leginkább akkor szeretem őket, ha már legalább két napja halottak. Sebész-kezdeményből kórboncnok lettem, tréfásan azért, mert szeretek felvágni másokat, és csak így tehetem meg legálisan, de ezen a poénon kevesen nevetnek; kivéve téged. Nehéz megmondani, hogy a morbid humor vagy a tequila szeretete-e az, ami összehozott minket azon az ominózus napon másfél éve. Vegas nem csak a kaszinók és bűvészek városa, de az indokolatlanul halomra szervezett leány- és legénybúcsúké is; ezek hoztak össze az ország másik felében.

Te egy kicsit magad alatt voltál, amiért nem teljesülnek úgy a kislánykori álmaid, mint remélted, és nem találsz rá a hercegedre tizenhat évesen, mint a Disney hercegnők. Nekem összességében az esküvőkből lett elegem, mikor már a hatodik munkatársam házasodott meg zsinórban.

Nem emlékszem sokra, arra sem, hogy beszélgettünk (de arra igen, miket mondtál), egyszer csak ott álltál mellettem és a sóval hintett nyakadat kínáltad. A citromot már a szádból kellett megszereznem.

A vége macskajaj meg gyűrű lett. Az első pár sokkoló pillanatot meg egy igencsak kínos reggelit követően megkértelek, hogy adj egy esélyt, te pedig valamiért nem gondolkodtál rajta kétszer, az nem illett volna az "azzal dolgozunk, amink van" felfogásodba. Pedig lehet, hogy nem ártott volna. Elvégre, csak a véletlen műve, hogy a végén itt vagyunk másfél évvel később; én azért akartam még egy esélyt, mert már másodjára váltam volna el igen rövid időn belül, és a személyiségemet elnézve egy harmadik is kinézett – azt pedig elutasítom, hogy én legyek az angol Ross Geller...

Te a macskákat szereted, én a kutyákat. Úgyhogy kompromisszumként vettünk két macskát, akik az éjszaka közepén nyalogatják a kukában lévő zacskókat. Te a kora reggeli futást szereted, én meg az alvást, te az extraerős kávét én meg a teát, én elmondtam volna a szüleinknek az igazságot (előbb-utóbb), te viszont nagyon bölcsen beláttad, hogy az apád előbb csinál belőlem szőnyeget a gázteres kandalló elé, minthogy mosolyogva fogadja a részeg vegasi esküvő tényét.

És akkor még nem is említettem a tényt, hogy nagyjából az egész családod utál, mert fehér vagyok, téged meg az enyém, mert te fekete. (Bár engem sem kedvelnek túlzottan, úgyhogy ez tőlük egészen konzisztens.)

//Igazából sok dolog meg is van szabva, meg sok teljesen szabad is, de a lényeg, hogy nagyjából bármivel lehet alkudozni a főbb pontokat leszámítva. Talán kicsit pontosabb kép kapható Tristan ET-jéből, ahol még plusz felvetett probléma az is, hogy Őt a múltja egy darabja igencsak kísérti... De mind azt, mind bármi mást szívesen kifejtek bővebben.
Szóval keresem a csodabogár nejét, és nagyon várom az ő nevében is!   //