Nyüzsgő tömeg. Egyszerre szerettem, és utáltam ezt a jelenséget. Azért szerettem, mert általában kellőképp elvonta a figyelmemet a gondjaimról, és nem volt időm azzal foglalkozni, hogy éppen most hogyan tovább. Viszont ennek az egésznek meg volt a hátránya is, mert sajnos nem kevés gyökér tette tiszteletét a pubban. Ha tehettem volna egyenként vertem le volna mindegyiknek, egy-egy sallert, de nyilván nem azért ácsorgok a pult mögött, hogy megneveljem a népet. Így nem maradt más, csakhogy eltűrjem őket, és próbáljam a kezemet féken tartani. - Te sosem mosolyogsz?- teszi fel a ezt a mélyenszántó kérdést, míg próbál beletalálni a szájába. Már-már kezdem megszánni szerencsétlent, és legszívesebben felhívnám a figyelmét, hogy nem olyan nehéz ez. Csak tedd a szádhoz a poharat, és menni fog haver! Ő mégsem így tesz, és a korsó tartalma a pulton folyik szét. Biztos vagyok benne, hogy az ehhez hasonló állatok hugyoznak a wc mellé is. - Ó, ne haragudj.- szabadkozik kásás hangon, míg én igyekszem felitatni a sört, végül a szenvedő alanyunk valamiért úgy dönt, hogy elkapja a kezemet, én pedig csak kérdőn felvonom a szemöldökömet. - Nem mosolyogsz eleget.- ezt most komoly, ez részeg faszi akar megfejten?. Az agyam eldobom. -Rengeteget mosolygok. Este nyolctól hajnal egyig, keddtől egészen péntekig.- rántom ki a kezemet a szorításából, és továbbállok. Nem, nem ez volt álmaim munkahelye, de még mindig jobb volt, mint amikor egy klubban ücsörögve arra várok, hogy valaki elvigyen, és kiélje rajtam a beteges vágyait. Igyekeztem az életem ezen részét, titokban tartani, hisz sem a tanulmányaimnak, sem pedig a másik munkahelyemen nem nézték volna el, hogy csinálok néha ezt azt. Mindez persze nem lenne, ha anyám, nem lett volna ostoba. Nem itt tartanánk, hogy lassan három helyen dolgozom, és bár a pubban, már tini korom óta húzom az igát. Jobb volt óvatosnak lenni minden téren. Persze elkerülhetetlen volt az évek alatt, hogy egy-két embert ne engedjek közel magamhoz, vagy éppen beszélgessek az munkatársaimmal. Így ismertem meg Vio-t is, nem mondom, hogy elejétől fogva “öröbarik” lettünk, hisz a magam módján tartózkodtam mindenkitől. De Violet kedves lány volt, és egy kicsit a nagyon régi önmagamat láttam benne. Amitől csak még közelebb éreztem magamhoz. Miután lemegy a nagy dömping, a pultnak támaszkodva várom, hogy valaki beessen. Ám végül inkább úgy döntök, hogy rendben teszem a bárszekrényt, amit majd újra feltúrhatok, miután megjelenik a tömeg. Éppen fordulok vissza rongyért, amikor szembe találom magam egy gyerekkel. Nagyokat pislogok rá, majd óvatosan körbe nézek hátha valahol itt vannak a szülei, de nem igazán úgy nézett ki a kölyök, mintha akárkihez is tartozni akarna. -Hát Te?- nézek rá kérdőn, majd megrázom a fejemet, talán nem így kéne kezdeni egy gyerekkel. - Helló..- mondom egy kicsit zavartan, miközben lábujjhegyre állok, és lenézek. Hogy a fészkes fenébe ült fel a székre? Hm, érdekes. - Vio, itt a gyereked...öcséd..az izéd..- szólok be neki a konyhába, majd visszafordulok a kis vendégünk felé, miközben eltörlök neki egy poharat és elé teszem. - Mit adhatok? - teszem fel a kérdést, mintha csak egy megszokott vendégeimmel beszélgetnék. - Esetleg a szokásosat? - mosolyodom el játékosan. De azért a szemeimmel még végig pásztázom az éttermet, nem hiszem, hogy bárki elengedne egy ilyen kisgyereket egyedül. Már csak abban reménykedem, hogy Viohoz tartozik, lehet valami rokon.
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
A mai napom sem úgy alakult, ahogyan azt terveztem. Hamarabb sikerült hazaérnem a suliból, és szokás szerint anya nem jött el értem. Otthon se találtam, csak ez üzenet várt: "Este jövök, kaja a hűtőben." A Pókemberes iskolatáskámat a földre dobva nyitottam ki a hűtő ajtaját, de a tejfölös, sült brokkoli szagától majdnem bele is hánytam. Gyorsan becsaptam az ajtót, és kinyitottam az ablakot, hogy levegőhöz jussak. Anya sosem főz, inkább a pizzarendelés a szakterülete, ami engem nem zavar. Nem értettem, hogy miért jött rá hirtelen a főzhetnék, és miért brokkolit készített, amit köztudottan rühellek. Ennél már csak a karfiol a rosszabb. Nagyon éhes voltam már, ezért a tegnapi szalámis pizza maradékát tömtem magamba. Eléggé meg volt száradva, anya nem tett be a hűtőbe, de nem baj. A pizza szárazon is finom. Jóllakottan a keresés is könnyebb, mert Micah még mindig nincs meg. Az is lehet, hogy hazajött már, csak nem szólt nekünk, mert elege lett belőlünk. Pedig próbáltam jól viselkedni, de az nem az én hibám, hogy buta emberek vesznek körül. Gondoltam, hogy felhívom Nathan-t, hátha tud segíteni, de hiába jó fej, mégiscsak egy felnőtt. Beárulna. Múlthéten jutott eszembe, hogy talán apa családja többet tud a bátyámról. Leírtam pár furcsa nevet egy papírra, amit mindig a zsebemben tartok. Nem tudom, hogy hol élnek, és anya sose engedné, hogy megkeressem őket. Szerinte ők is ugyanolyan rossz emberek, mint apa. Én nem tudom, egyiküket sem ismerem. Egy ideig a szobámban tévéztem, majd egy kicsit később elindultam. Azt a vastag, pufi kabátot a nappaliban hagytam, mert túl meleg, és utálom. Reméltem, hogy nem fogok eltévedni, és nemsokára el is jutottam Queens-be. Hazatalálnom már nehezebb lesz, főleg úgy, hogy nemsokára besötétedik. Nem baj én mindent megoldok. Végül amikor már elfáradtam a sok sétálásban, betértem egy bárba. Ha segítséget nem is találok, egy kólát azért vehetek. Szomjan halok, és elfelejtettem innivalót hozni magammal. Nehéz volt a felnőtteket kerülgetnem, néhányan nekem is jöttek. A nyakamat behúzva szlalomoztam köztük. Láttam már részegen apát, és anyát is, szóval tisztában vagyok vele, hogy milyenek tudnak lenni a részeg emberek. Azt láttam a legjobbnak, ha a pulthoz ülök. Általában a nénik kedvesebbek, és józanabbak is. Nagyot sóhajtva léptem a bárszék mellé, ami túl magasnak tűnt. Megpróbáltam felmászni rá, de visszacsúsztam a földre. Gyorsan körbenéztem, és reméltem, hogy senki se látja a szerencsétlenkedésemet. Végül egy nagy levegőt vettem, és felküzdöttem magamat a székre. Büszkén helyezkedtem el a tetején, s ezután a pultra könyököltem. A pultos néni háttal állt nekem, aztán megfordult, én pedig sokkot kaptam. Nem tudom, hogy hogyan kell beszélni az idegenekkel. Már attól is rettegek, ha a mekiben kell rendelnem valamit. Az a legrosszabb, amikor anyával vagyunk a boltban, és már a pénztárnál állunk. Erre ő visszafut valamiért, miközben én kerülök sorra a futószalagnál. Az nagyon félelmetes. - Szia - szinte csak suttogtam, miközben a néninek integettem. Vio? Értetlenül meredtem a szőke nénire, nem tudtam, hogy kihez beszél. Lehet, hogy ő is ivott egy kicsit. Van egy hasonló nevű bébiszitterem, de ő Violet. Őt is felhívhattam volna, de mint ahogyan Nathan esetében is, ő is beárulna. - Egy kólát - feleltem remegő hangon, és előkotortam a zsebemből a pénzt. Nem volt nálam sok, a pultra borítottam az összes aprót, és elkezdtem összeszámolni őket. A családfás papírt az érmék mellé tettem, arra most nincs szükségem. - Ha nem kérek bele jeget, akkor olcsóbb? - kérdeztem kíváncsian. Szerintem ez nem lesz elég, de mivel a jégtől nő a kóla mennyisége, hátha jég nélkül olcsóbban adják.
- Két steak sült krumplival, és két lazac zöldségkeverékkel, a négyes asztalhoz. robogok be a konyhába, kezemben a fekete jegyzetfüzetemmel és gyorsan hadarom a rendelést a séfünknek. Ma este nincs nagy forgalom, de az emberek nem igazán szeretnek sokat várni az ételükre, ami valahol azért érthető is, én sem várnék órákat, ha fordított helyzetben lennék. Utálom a konyhában terjengő olaj szagát, a különböző ételek illatának keverékét, azt hiszem ez a része a legborzalmasabb a munkámnak. - Húsz perc Vio és viheted. bólintok és a kezemben egy almával lépek ki a konyhából, egyenesen a pulthoz sétálok és rendelek két banán turmixot és két csapolt sört, amit szintén kiviszek a négyes asztalhoz. Körbenézek, hogy meggyőződjek arról minden asztalnál felvettem már a rendelést és, hogy minden vendég elégedett. Megigazítom a copfomat, és beleharapok az előbb elcsórt gyümölcsbe. Hátra sétálok az ebédlőbe és pihenőbe, amikor nincs nagy forgalom mindig itt pihenünk meg, és itt fogyasztjuk el a kajánkat is, amikor van időnk, persze. Leülök az egyik székre és jóízűen eszem a gyümölcsöt, ma még nem sikerült normális ételt juttatnom a szervezetembe és már érzem, hogy igencsak fogytán az energiám. Ha Finley itt lenne biztosan leszidott volna már, hogy elhanyagolom az étkezést, tönkre fogom tenni a szervezetem, és majd ő szaladgál az asztalok között amíg eszem. Elmosolyodom ennek a gondolatára, hiányzik és sajnálom, hogy nincs ma itt velem. - Vio, viheted! hallom az egyik konyhai kisegítő hangját Az alma csutkáját a szemetesbe dobom és ismét belépek a hőséget árasztó konyhába, hogy kezemben a tányérokkal egyensúlyozzak végig az asztalok között, hogy mindenki megkapja a rendelését. Visszafele leszedek néhán megüresedett asztalt, és koszos edényekkel meg poharakkal térek vissza a helyiségbe, hogy átadjam őket a mosogató fiúnak. Gondoltaimból Fabes hangja rángat vissza. Összeráncolom a szemöldököm. Ki van itt? - A kicsodám van itt? nézek rá a szöszire, majd kíváncsian, de kissé értetlenül lépek ki a konyhából. Kikerekedett szemekkel, értetlenül nézek végig a bárszéken ücsörgő kisfiún. - Matty! Te meg mit keresel itt egyedül? Jól vagy? közelebb lépek hozzá és magamhoz ölelem. Nem helyes, hogy egy nyolc éves kisfiú egyedül sétál az utcákon és bárokban bukkan fel. - Mi történt az arcoddal? nem kerüli el a figyelmem, hogy zúzódások, kék és lila foltok tarkítják cuki pofiját. - Bántott valaki Matty? pillantok rá jelentőségteljesen és remélem bízik bennem annyira, hogy elmeséli, ha valaki bántotta. - Fabes, hozol neki gyümölcs levet, kérlek. Esküszöm, néha úgy érzem, hogy képes lennék megfojtani a szüleit, mert elhanyagolják őt. Sajnos nem minden nap tudok vigyázni rá, mert a Grillben egyre több a munka és a munkabeosztásom is egyre sűrűbb. De hát szükségem van a pénzre, lakbért kell fizetni, számlákat, és a bár jobban fizet, mint Matty szülei. - Mondd Matty, hogy jöttél el egyedül idáig?
Nem igazán értettem a gyerekekhez. Mivel a környezetemben nem is nagyon volt, így aligha volt esélyem arra, hogy kicsit jobban ráérezzek arra, hogy hogyan is bánjak egy gyerekkel. Anyám pedig ugyanilyen volt, szóval nem is volt nagyon kiről példát vennem. Bár ha anyámról veszek bármiben is példát, akkor elég valószínű lenne, hogy már lenne egy-két gyerekem a nagyvilágban. Akikkel persze nem törődők, és hagyom , hogy az élet nevelje fel őket. Tisztára, mint a gettóban. Ebben a történetben, már csak az a legszebb, hogy én lettem az aranyásó kurva. Milyen szép is ez. Míg én elmélázok a gondolataimon, hogy mekkora nagy faszságok tudnak eszembe jutni, egy ártatlan gyerekről, addig a kölyök megszólal. Bár őszintén alig hallom mit motyog, de próbálom hegyezni a fülemet. Enyhén közelebb hajolok a pulton, de lassan mozdulok, nehogy megijedjen, mert eléggé úgy tűnt, mint aki menten összecsinálja magát. - Kóla, rendben van.- és már veszem is ki a hűtőből, de újra a hang irányába fordulok, amikor megszólal. Zavart arckifejezéssel méregetem a kis srácot, kicsit megmosolyogtat a dolog. - A gyereked, legalábbis remélem valami hozzátartozód, mert nem fogok tudni vele mit csinálni. Legfeljebb megtartjuk majd a pub kabalájának, vagy majd felvesszük. Gyerekek után úgy sem kell annyit fizetni.- mondom, amikor meghallom közelebbről Vio hangját. - Meghívlak egy kólára. Mit szólsz? - kérdezem mosolyogva tőle. Éppen már félig kitöltöm az üdítőt, amikor Vio megjelenik. Kicsit fel is lélegzem, hogy ismeri a fiút. Így nem nekem kell majd hazavinnem magamhoz, és felnevelnem. Vagy éppen hirdetést feladni a képével, hogy kihagyta el. Nem vagyok jó az ilyen dolgokban. -Szóval Matty.- kacsintok rá játékosan, miközben figyelem ahogy Vio aggodalmaskodva felteszi a kérdéseit. Oké, igazából ez lett volna a normális reakció, ha meglátsz egy akkora gyereket a bárban, de mivel én érzelmileg analfabéta volta. Így sok minden nem várható el tőlem. - Gyümölcslé, jól van..- mondom tanácstalanan arckifejezéssel. De nem problémázok sokat, megoldom egy Cherry Coke-al a problémát. Végül is gyümölcs is van benne. Matty felé tolom a poharat, közben pedig a tekintetem a papírokra téved, amiket kirakott a pultra. Biztosan valami rajz. Vagy éppen puska. Bár egy ekkora gyerek még azt sem tudja mi a frász az. - Ezek meg mi a manók? - teszem fel a kérdést, de választ nem várok rá, mert már el is veszem, és megnézem őket. Nem mintha bármi közöm lett volna hozzá, hogy mi van rájuk írva. De minek rakta a pultomra? Ami ide kerül, azt mostantól az enyém. Gyerekes gondolatmenetemet megakasztja a papíron szereplő nevek. Hunyorítva közelebb emelem a papírt, lehet csak káprázik a szemem, vagy annyira krikszkraksz betűkkel ír, hogy félre olvasom. De akárhogy is forgattam, azt a nyamvadék papírt, azon bizony az én nevem szerepelt. Méghozzá nem is akárhogyan, a teljes nevem áll a papíron. - M....- kezdek bele, és egy pillanatra elgondolkodom, mi is volt a neve? Mindegy. - Kisfiú...- tolom elé a papírt, majd az ujjammal a nevem felé bökők. - Ezt a nevet miért írtad fel a papírra ? - teszem fel a kérdést. Hát nagyon remélem, nem az lesz a válasz, hogy kurvát keress. Egyáltalán honnan tudja a nevemet? Míg várom a válaszát, egy pillanatra Vio-ra nézek, mintha Ő magyarázatot tudna adni, de nem hiszem, hogy Ő bármit is tudna erről.
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
Nem értettem, hogy kihez szól a szőke nő. Elég öregnek tűnt már ahhoz, hogy néniznem kelljen. Kértem tőle egy kólát, de ekkor valaki olyan jelent meg, akire nem számítottam. Ijedtemben ugrottam egyet, amitől majdnem lezuhantam a székről. Még időben kapaszkodtam meg a pult szélében, és behúztam a nyakam, hátha így nem fog észrevenni a bébiszitterem. Nem vagyok már kisbaba, tudok magamra vigyázni, anya mégis erőlteti ezt a hülyeséget. - Hát...én..nem...vagyis igen, jól vagyok - habogtam. Hagytam, hogy megöleljen, nem is igazán volt más választásam. Magamban nagyokat morogtam, tök ciki, hogy itt ölelget. - Csak lejöttem sétálni - vágtam rá gyorsan. Violet kedves, még annak ellenére is, hogy felnőtt. Nem olyan szigorú, mint anya, de mindketten ugyanolyan aggódósak, ami nagyon idegesítő. - Igen, Matty - néztem a szőke nénire. Nem tudtam, hogy Violet itt dolgozik. Igazából azt hittem, hogy az a munkája, hogy én rám vigyázzon. Nagyon szegény lehet, ha két helyen is kell dolgoznia. - Nem! - háborodtam fel. - Én bántottam őt. Látnod kéne a másik srácot, alig él - vigyorogtam büszkén. A verekedést az a hülye kezdte, szóval megérdemelte, amit kapott. A körzőmet sajnos otthon hagytam, pedig az a legjobb fegyver. Egyedül éreztem magam a két nő közt, apa szerint ilyenkor kell menekülni, de Violet úgy se engedne el. - De én kólát akarok - csaptam mérgesen a pultra. - A gyümölcslé szar - tettem hozzá. Főleg az, amelyikben ilyen undorító rostok úszkálnak. Fúj. - A lábamon, Violet - folytattam a vigyorgást. Nem akartam bevallani neki, hogy a tesómat keresem, és hogy nagy családfakutatásokban vagyok jelenleg. - Add vissza! - szóltam a szőkeségnek, amikor ellopta a papíromat. Szerencsére hamar visszatette a helyére, talán nem kellett volna mindent kipakolnom a pultra. - Matt - sóhajtottam. Ha a Matty nem tetszik neki, akkor jó a Matt is, de nem "Kisfiú" a nevem. Pff. - A családfámat kutatom. Ez a néni apukám húga, legalábbis azt hiszem - feleltem őszintén, ami tőlem elég ritka dolog.
Ha nem a saját szemeimmel látnám el sem hinném, hogy Matty ücsörög egyedül a pult mögött. Egy nyolc éves kisfiú egyedül csatangol New York utcáin. Legszívesebben felhívnám az anyját és elküldeném a jó a büdös francba, amiért nem képes megfelelően gondoskodni róla. Minek az ilyen embernek gyerek? Mély levegőt veszek, hogy lenyugtassam magam. A lényeg, hogy Matty itt van és jól van. - Tudod, hogy nem szabad egyedül csatangolnod a városban. Ezt már megbeszéltük, veszélyes. tényleg nem szeretem, hogy egyedül mászkáljon ebben a nagy városban. Felsóhajtok. - Miért bántottad? ezzel a gyerekkel komolyabban foglalkozhatna az anyja, nem szabadna ennyire felügyeletlenül hagyni őt. Megvan a véleményem arról a nőről, és egyszer meg is fogom mondani neki, de nem most, mert attól félek, hogy eltilt Matty-től és akkor még én sem leszek ott neki, ha valami baj van. Inkább csak figyelek és próbálok nyugalmat erőltetni magamra. A mai forgalmas estéhez még csak az hiányzott, hogy Mattyre is figyelnem keljen nehogy valami rosszaságot csináljon. Rápillantok Fable-re. - Ugye tudod, hogy a Cherry Coke nem látott igazából gyümölcsöt? vigyorgok rá, de végül nem erőltetem a dolgot, hadd igyon a gyerek amit szeretne, máskülönben még a végén földhöz vágja itt magát nekünk. Tekintetemmel azért néha a vendégsereg felé pillantok, minden ajtó csengésre felkapom a fejem, azért mégiscsak a munkahelyemen vagyok, és a főnökasszony nem szereti ha traccsparti van munka helyett. - Ettél már Matt? Jöhet egy burger? kócolom össze a haját, majd válaszától függően sétálok a konyháig, hogy leadjam a rendelését, amennyiben nem eszik, tovább támaszkodom a pulton, a vendégeket figyelve. Fable kérdésére viszont közelebb araszolok a páros felé, hogy jobban lássam azt a bizonyos nevet, ami a papíron szerepel. Magasba szalad a szemöldököm, hogy realizálom Fable nevét. - Matty, kitől hallottad ezeket a neveket? Honnan tudod, hogy kicsoda ő? mégis micsoda véletlen, hogy Matt papírján pontosan annak a nőnek a neve szerepel akihez besétált a bárba? Értetlenül nézek hol Mattyre, hol a mellettem álló szőkeségre. Ekkora véletlenek nem létezhetnek. Szeretnék itt ácsorogni, de időközben két asztal is megürült. Felsóhajtok. Általában imádom a munkámat, de most, hogy Matt felbukkant itt a semmiből semmi kedvem az asztalok között szlalomozni és vigyorogni minden idiótára. - Megyek leszedem a nyolcas és tizenkettes asztalt, kérlek addig figyelj rá. pillantok rá Fabes-re majd eltűnök a látóhatárból, hogy a vendégek által hátrahagyott koszt és üres tányérokat eltakarítsam. Fura egy este az már egészen biztos. Remélem, hogy a főni fél órával enged lelépni hamarabb, hogy ezt a jómadarat hazakísérjem majd.
Kezdőlap
