“They say "all good boys go to heaven" But bad boys bring heaven to you"
Semmi kedvem nem volt ehhez a rendezvényhez. Nem a szokásos kifogások, mint a tömeg, a sok beképzelt gazdag stb, hanem azok miatt, akik rendezték. Az én drága mostohabátyáim, és az egész Whitfield család. A hátam közepére sem kívántam ezeket a bűnözőket, nem, hogy a családba. Édesapám azonban hajthatatlan volt. Próbáltam lebeszélni őt, nem is egyszer, de ez az új szerelem Mrs. Whitfield iránt, teljesen kifordította önmagából. Beszéltem az édesanyámmal is erről, és ő sem volt elragadtatva, de már jó ideje nem voltak egy pár, és ő is tovább lépet egy Louis nevű futball edzővel. Boldogan éltek egy Brooklyni lakásban. Gyakran látogattom meg őket, hiszen a család a legfontosabb számomra, és eleinte szerettem volna megtudni, ki ez a titokzatos idegen, aki elcsavarta édesanyám fejét. Louis egész jó ember, mint kiderült: vicces, kedves, segítőkész. Tényleg nem sok panaszom lehet rá. Ez viszont nem mondható el édesapám választásáról. Különösen nincs bajom Mrs. Whitfieldel, (most már hála apának Mrs. Grey) kedves velem ő is, és látom, hogy igen igyekezik, de sajnos se benne, se a fiaiban nem tudok bízni. Bűnözők, én pedig rendőr vagyok. Ezen semmi sem változtat. Az sem, hogy női szemmel bizony nagyon vonzóak, de ahogyan említettem, bűnözők. Arra esküdtem fel, hogy a fiaihoz hasonlókat lecsukjam, nem, hogy bátyámnak szólítsam a három pasit. Ráadásul lehet a leendő mostohám is sáros… az ég tudja benne e van a fiai üzleteiben, és hányszor nézett félre a férjének is annak idején. Szóval nem vagyok elragadtatva. Mégis az édesapám kedvéért megtettem, ott voltam az esküvőjén, mint a tanúja, ráadásul, és most erre a nevetséges jótékonysági rendezvényre. Az egész csak a rongyrázásról szól, meg a státuszukról a társaság krémjében. De elkísértem őt, és igyekeztem a lehető legjobb lányaként viselkedni. Legalábbis ameddig lehetséges, mert az biztos, hogy előbb utóbb valamelyik Whitfield felbosszant. Mintha csak valami sportágat űznének abból, ki képes jobban piszkálni engem, főleg Logan. Egy vörös ruhát választottam és csipkés álarcot. Elfelejtettem volna említeni?Álarcos bált lesz. Még fokozták az így is nagy rongyrázásuk. Mrs. Whitfield ragaszkodott hozzá, hogy elmenjek vele fodrászhoz, így állta a meseszép hajkoronát is a bálra. Mindent csak az édesapámért tettem. Mellesleg az sem árt, ha beolvadok a családba, így hamarább leleplezem őket, és apám szeme végre felnyílik. - Köszönöm, hogy eljöttél velem, lányom. – szakítja félbe a gondolataim édesapám, miközben az autóban utazunk. - Szívesen, érted teszem. – válaszolom egy halvány erőltetett mosollyal. - Tudom mennyire nehéz ez, de már ők is a családunk. – válaszolja komolyan. Család! Mit tud az apám erről? Elhagyott még a születésem előtt. Igaz, tizennyolc évesen felkeresett, és az elmúlt tíz évben azon volt, hogy tényleg családtagnak és apának tekintsem. El is érte a célját, hiszen igen, ő az apám, de ezzel a Whitfield házassággal. - Csak a te családod. – válaszolom, miközben az ablakon kifelé nézem New York forgalmas utcáit. Apám nem szól semmit a kis riposztomra, és hamarosan meg is érkezünk az Upper East Side - ra, a Whitfield család három emeletes Penthouse otthonába, ahol most az új mostohám élt. Mit is mondhatnék? A véres pénz kifizetődött az évek folyamán. Azért egy pillanatra elámulok a szép otthon láttán, pedig már jártam itt. Amint megérkezünk az inas elveszi a kabátunk, amit illedelmesen meg is köszönök. Az édesapám, azonnal a feleségéhez rohan, az új Mrs. Greyhez, egykori Mrs. Whitfieldhez. Én ezzel magam maradok a tömegben, akik igen érdekesen megbámulnak. Biztosan akad köztük alvilági tag. Biztosan akad a rokonságukban olyan, aki azért nem éppen lelkes, hogy a mostohám egy rendőr apjához ment hozzá. Nem messze tőlem megpillantok két szőke hajú férfit, miközben nevetgélnek egy csomó nő társaságában. Azonnal feltűnik, a magasság és a testtartás alapján, hogy Logan és Darrell az. Odamegyek hozzájuk, és illedelmesen, a lehető legnagyobb műmosollyal odasétálok hozzájuk. - Hát itt vannak az én drága bátyáim. – lépek melléjük, és azonnal felém fordulnak, ők és a műmellű elkényeztetett rajongóik is. - Szia húgi, dögös vagy. – kacsint rám Darrell, miközben végigmér, és most azonnal legszívesebben behúznék neki, de nem teszem. - Te pedig seggfej. – vágom rá gúnyosan, mire elégedetten elmosolyodik. - Mindig élvezem a húgunk társaságát Logan. – fordul a bátyja felé, aki szótlanul néz mindkettőnket. - Élvezd ki, amíg lehet, mert nem fog sokáig tartani. – súgom neki gúnyosan, amit egy mély sóhajtás és olyan „ ugyan kérlek” nézés követ. Annyira önelégült, hogy nem hisz nekem. - Mindig öröm hallgatni a meséid. – teszi hozzá már komolyan Darrell, majd meglát egy nőt, kivágott hátú zöld ruhában, és elégedetten elvigyorodik. - Most mennem kell, de egy táncra az enyém vagy. – jelenti ki, amit én válaszra sem méltatok. Ezután Loganre nézek, és valami oknál fogva zavarban érzem magam. Hozzászoktam az ilyen nagyképű gazdag férfiakhoz, de most mégis feszengek. - Látom a jótékonyságot szeretik a Whitfieldek egybekötni egy kis szoknyavadászattal is. – felelem szarkasztikusan Logan felé. Ideje megszegnem az ígéretem, miszerint viselkedni fogok, és az új „ királyt” kicsit felpiszkálni. - Lehet jobb lesz, ha vigyázok, míg a végén New Yorki alvilág krémje kiszemel magának az éjszakára.
If you love me, I'll always be in your heart. If you heat me, I'll always be in you mind.
- Logan! Gyere ide, kérlek! –hallom anyám halk, lágyan puhatolózó hangját. Mindig a felsőbbrendű bájáról volt híres, a magasztos hanglejtéséről, amit egyszerűen lehetne lekezelőnek, akár még becsmérlőnek is mondani. Soha nem mellőzte ezt a hangsúlyt… se akkor, ha apánkkal, se akkor, ha velünk, vagy éppen valami semmirekellő, huszadrangú figurával folytatott eszmecserét. Kivétel nélkül megőrizte a fönséges viselkedését. Bár a fámák úgy tartják, hogy Michelle Faulkner nem mindig volt nagyzoló. Volt idő, amikor még egy volt a középsorból, állami iskolába járt, csak nagy nehézségek, kölcsönök és dupla műszakok árán tudták felvenni az egyetemre. Akkor emelkedett fel a luxusba, mikor apám szemet vetett rá. A név neki is rangot, pénzt és önbizalmat adott. Az utóbbiból talán még túl sokat is… Most pedig ott áll a tükör előtt vörös bársony ruhájában, esélyt se adva arra, hogy bárki más jobban kitűnjön a tömegből, mint ahogy azt ő eltervezte. Lételeme a pompa, a csillogás, a rivaldafény, és ha megvan rá a lehetősége, hát él is vele. Az ő ötlete volt a jótékonysági bál álarcosbállá való előléptetése is… azt mondta, hogy ez megadja a misztikumot az estélynek, túl azon, hogy természetesen mindenki ismeri a másikat. De nem mondtunk ellent neki… Olyan ő, mint valami anyakirálynő, aki a háttérből irányítja az ügyeit- már ami az ilyen civil szervezésű lehetőségeket illeti. A mai este is csak azért jöhetett létre, hogy rászervezzünk egy nagy árucikk átvételére, ezzel védve ki mindenféle gyanút. - Hadd nézzelek! –nyújtja ki felém kezeit, haloványan felsejlő mosoly játszadozik vörösre pingált ajkain. Fáradt sóhaj szakad fel tüdőmből, zsebembe süllyesztett kézzel lépdelek elé makkos cipőm kopogásával kísérve. – Vedd ki a kezed a zsebedből. Nem elegáns –ritkán megütött anyáskodó stílusa most előtör belőle, tenyerét alkaromra simítva rángatja elő kezeimet, én pedig olyan ágrólszakadtan állok előtte, mint amikor ugyanezt harminc évvel ez előtt művelte. Nem értek célt a tanai... Nem szívesen, de állom azt, ahogy végigigazítja csokornyakkendőmet, galléromat, öltönyöm állását, majd végezve dolgával tenyerét az arcom maszk által nem fedett részén simítja végig. Sokan el tudnák képzelni, hogy mennyire repestem az örömtől, mikor közölte velem a család anyja, hogy márpedig az álarcosbál legfőbb követelménye rám is legalább annyira érvényes, mint mindenki másra. Így, hódolva az egyszerűség előtt egy ezüst, féloldalas maszk lett a választott példány… nem örülök… - Megszólalásig hasonlítasz apádra! –eltűnődő meghatottsággal állapodnak meg kezei vállamon. Szinte már egészen megszoktam, hogy az emberek bennem nem Logan Kael Whitfildet, hanem annál inkább az ifjabb Richard Whitfildet, vagy ha úgy tetszik, magát az egykor volt családfőt látják. Ez a tény pedig azóta csak erősödött, mióta elföldeltük apánkat. – Kérlek, kösd fel a maszkomat, aztán indulhatunk is! –a tükör melletti komódról kapja fel a fehér, tollakkal és egyéb strasszokkal ékített álarcát. Még a lelkemre köti, hogy vigyázzak hajára, mielőtt masnit kötnék az általa tökéletesnek titulált hajkoronája mögött. Karomat kínálom neki, így haladva a grandiózus előtérből felszűrődő nyüzsgés irányába. Szemem sarkából vetek rá egy pillantást… a büszke arcmimikájára, a felsőbbrendűségére, miként felszegve fejét néz le a „népére”. Kivárja a tökéletes pillanatot, amikor érzi, hogy a tömeg nagy része rá néz, így kezdi meg leereszkedését a vörös szőnyegen a pereputty közé. A lépcső aljában tenyerembe simítom kezét, szemébe nézve adok finom puszit kézfejére, majd ezzel a lendülettel ő jobbra az éljenzők irányába, én pedig balra, Darrell felé, aki szemlátomást már nagy örömmel fűzi a szemrevalóbb hölgyeket. Enyhe biccentéssel fogadom a felém lépő pincér tálcáján díszelgő egyik pezsgőt, így toppanva öcsém mellé. - Nagyon szép volt a belépőd! –bök oldalba könyökével, őt jellemző pimasz vigyorral. Enyhe grimasszal emelem számhoz a vékony üvegpoharat. - Fogd be… -mint legidősebb fiú, és, mint apám pótléka meg kell felelnem olyan kötelességeknek, amiket szívem szerint elkerülnék. Az egyik az anyánk tündöklésének közvetlen közelről való elviselése… Bár, mint tudjuk, nemsokára lesz, aki végleg levált ezen posztomról. - Szerintem becsülendő, hogy ilyen jó viszonyt ápolsz édesanyáddal! Kevés az ilyen lelkületű férfi –az egyik gesztenyebarna hajkoronás, arany maszkos hölgy készségesen simítja manikűrözött ujjait felkaromra, csalfa mosollyal nem csak ajkán, de annak tündöklésével szemében. Először a kecses kézen állapodik meg tekintetem, mielőtt sejtelmes félmosollyal pillantanék a galádul elfedett, szép vonásokra. Mr. Wilkins lánya mindig is bájos külleméről, na meg természetesen kacér lelkületéről volt híres. Ezt mindig is nagyra értékeltem benne… A halk duruzsolás és elenyésző hangerejű zenei foszlányok között felcsendül egy hang, amitől a hideg fut végig gerincemen. Akaratlanul is felszökik szemöldököm a gunyoros felhangú megszólítás nyomán, így szabad kezemet zsebembe temetve, oldalvást döntött fejjel pillantok újdonsült húgunk irányába, szemérmetlenül tekintve végig rajta. Anyámnak vetélytársa akadt a vörösben… - Mhmm… -reagálom le felettébb gazdag szókinccsel Darrell felém intézett szavait. Véleményemet egyhamar fojtom egy korty pezsgőbe, de poharam felett továbbra se veszem le tekintetemet a rendőr lányról. Mellettünk elégedetlen piszmogásba kezd a három hölgy, akik nyilván elhanyagoltnak érzik magukat Darrell és Alyssa oda-visszája közben, ami természetesen sokkal inkább érdemli az én figyelmemet is. Mondanom se kell, a triumvirátus mindegyike megvolt már, nem tudnak annyira foglalkoztatni… Persze, továbbra is a közvetlen közelünkben maradnak, szem előtt tartva minden eshetőséget, de az elmúlt percekben odébb somfordáltak újabb pasik után kajtatva. Természetesen a vadászás öcsém lételeme is, ezért maradok kettesben „drága” húgunkkal. - Hát, úgy szokták mondani, hogy kellemeset a hasznossal, nemde? –szemtelen mosollyal adok választ szenvtelenül puhatolózó tényközlésére. Futtában intek a közeledő pincér felé, így kapva le egy pohárral a legdrágább pezsgők egyikéből, melyet át is nyújtok Alyssa-nak. – Nehogy kiszáradj nekem, kedves húgi, míg megkísérled próbára tenni a béketűrésemet –újabb hangyányi kortyot csenek a gyöngyöző, arany italból. Soha nem voltam nagy híve ennek a fajta italnak, de korai még az este ahhoz, hogy a whiskey-m után kutassak. Elnyúlik sátáni vigyorom kijelentését követően, ami sokkal inkább tesz az én kedvemre, mint a hallgatóságunkéra. Az imént még körülöttünk legyeskedő három hölgyemény egy emberként kapják ajkuk elé kezüket, és felmérve, hogy feléjük vetem nem túl tenyérbe mászó pillantásomat, inkább másfelé tipegnek szaftos pletykákért. - Nocsak! Milyen haragos kedvedben vagy, csak úgy köszörülöd rajtam a nyelved! Csak nem eldöntötted már az ajtóban, hogy nem fogod magad jól érezni újdonsült családod körében? Tudod, az újsütetű rokonság, és az ezzel kiérdemelt fiatalság érdemrendje nem feltétlen követeli meg azt, hogy olyan legyél bátyáid körében, mint egy durcás gyerek, akitől elvették a kedvenc játékát –minden további nélkül megkísérlem hozni a szemtelen formámat… persze még be kell melegíteni ahhoz, hogy a legjobb sértegetések oda-vissza érkezzenek. – Bár, természetesen ezt egy fásult, csőlátású rendőrnek mondhatom… -tanácstalanul rántom meg vállaimat, arcátlan vigyoromat egy újabb korty pezsgőbe rejtem.
“They say "all good boys go to heaven" But bad boys bring heaven to you"
Csak a szemeim tudom forgatni Logan gúnyos megjegyzéseire. Mindenre van válasza? Nagyképű arrogáns barom mind! Kellemes a hasznossal? Ezt most komolyan kimondta? Hihetetlen! Lauren uralkodj magadon! Gondolj az édesapádra! Nem venné magát ki jól, ha alig öt perccel érkezés után behúznál neki! Minden esetre a következő mondataival nem éppen könnyíti meg a dolgom. Ahogyan látom nagyon betörött orral akar elsétálni innen! Csőlátású rendőr? Én??? Gyerek, akitől elvették a játékát? Mégis kinek képzeli ez magát? - Ide figyelj te beképzelt majom! Ne merészelj így beszélni velem! Azt meg végképp felejtsd el, hogy egy család vagyunk, mert sosem leszünk azok. – mutatok rá kissé ingerülten, és az alig 168 cm magságommal kissé nehéz az ő közel 190 magassága mellett felül emelkedni, de igyekezem. Mégis mivel etették, hogy ekkora lett? Nehéz tekintélyt mutatni ilyen magas ember mellett… Mondjuk jobban belegondolva én jöttem ide és provokáltam őket, de ettől az egésztől hányingerem van. még van képe kioktatni! Neki! Engem? Én emberek életét mentem meg! Ő mit tesz? Számolgassa a millióit, miközben embereket lop meg! Az egész családja! - Apám előbb utóbb rájön arra, hogy mégis mifélék vagytok, és akkor ennek az egész rémálomnak végre vége lesz. – hazudtam, mert volt olyan érzésem, hogy apám ennél már csak elvakultabb lehet. Apám mégis hogyan lehet ennyire az? Ezt tenné hát a szerelem az emberekkel? Bólogató majmokat csinál belőlük? Én még sosem voltam igazán szerelmes, így nem tudhatom, de ha ilyen, nem is akarok az lenni. Kedvelem a mostohám (még gondolni is fura.. van egy mostohám! furcsa.) és jó embernek is tartom ahhoz képest, hogy kik veszik körül, főleg mert ilyen fiai vannak, és képes őket ép ésszel elviselni, de ez nem változtat azon, hogy hibának látom ezt az egész frigyet. Sajnos az. Ha tisztességes munkájuk lenne egy szót sem szólok, hiszen édesapám boldogsága a legfontosabb számomra, de ez veszélyes az ő életére nézve is. Ennyit érne neki a pénz és a vagyon, elhajítja a biztonságát? Csalódtam benne, nem is akárhogyan. - Ne merészelj engem kioktatni. – sziszegem tovább Logannek. – Mivel te és az öcséd viselkedtek úgy, mint holmi kanos tinik, akik még nem láttak melleket. – teszem hozzá, és Darrell felé mutatok, aki a három nő társaságát élvezi még mindig. A műsornak ára van, hiszen az emberek minket kezdenek el nézni, ami már nekem is feltűnik. Mrs. Whitfield avagy most már Grey indul meg felénk zavart arccal, mert apám elindul felém a dühös tekintetével, amit kiskoromban általában szobafogság követett. Tehát az újdonsült mostohám akcióba lép, mielőtt még nagyobb botrány lenne az egészből. Remek, most is én leszek a rossz. Röhejes az egész. - Gyerekek, ne beszélgessetek ennyit. Táncoljatok, gyerünk. – néz a mostohám is szigorúan, kivéve a pezsgőm a kezemből, és csak ekkor esik le, hogy arra kér, hogy Logannel táncoljak. Mi a… ez most komoly? Vajon mi jöhet még? - Kérem ne… - motyogom, de már késő, azon kapom magam, hogy Logan karjaiban vagyok, és lassúzunk valami nyálas zenére. Igazán remek. Ami igazán megijeszt, hogy igenis élvezem a közelségét. Belém meg mi ütött? Nem lenne szabad ilyeneket gondolnom. Ő egy rosszfiú, egy bűnöző, én meg itt elgyengülök a testétől, az illatától,az érintésétől. Szent ég! Miért esik jól ennyire a forró keze a hátamon? Nagyon melegem lesz hirtelen, és félek az arcpírom a sminkem sem takarja. Még felnézni sem akarok rá, csak szorosan hozzá simulva táncolok, mert így kell ezt a nyamvadt tudom is milyen táncot. Bizonyára sok nőt elbájolnak a szép kék szemükkel és szőke hajukkal, meg azzal a vigyorral, amitől egy Colgate reklámarc is megvakulna… de nekem erősnek kell lennem, nem lehetek olyan, mint azok a nők. Vajon sikerül? Gondolj arra Alyssa miféle alak! Gondolj…erre! Hát nem igen megy. Felsóhajtok, ahogyan a zene lágy dallama bejárja a nagy helyiséget, egész jól nyomja a banda a Glimmer Of Your Smile számot. Egy pillanatra még sikerül azt is elfejtenem, hogy kivel vagyok itt, és a zene tényleg lenyugtat, de csak egy pillanatra. Aztán mikor véget ér, zavartan nyitom ki a szemeim, és lépek el Logan mellől. Megjelenik mellettünk a pincér egy újabb pezsgővel, amit azonnal meg is húzok zavartan, - már ha az enyém ellopták- csak hogy ne kelljen megszólalnom.
Kezdőlap
