Nem gondolom, hogy ha tényleg eltörném valamelyik csontomat a második hét ápolás után is nagyon lelkes lenne, bér ki tudja, lehet én próbálnám már lerázni őt, hogy ne aggódjon, megmaradok, csinálja amit kell. Nyilván van olyan terület ahol nem használnám ki a segítségét, mégis vicces belegondolni, hogy hogyan is tudnám szívni a vérét egy kis ideig, de persze tudom, hogy nem eshet semmi bajom sem. A terem is biztonságos és Ő is figyel rám, pedig nem rossz fizikummal rendelkezem.
- Az újdonság ereje és az, hogy ha nagyon nagy előnyre teszel szert akkor megpróbálhatok valahogy csalni is. - Bár a hogyant még nem tudom, meg nem is szokásom, de azért vicces elképzelni. Talán egyszer csak felkiáltok majd, mintha éppen zuhanni készülnék, és míg ő rám figyel, addig kizökken a saját tempójából és lesz lehetőségem megelőzni. Bár erre egészen kicsi a valószínűség, mégis ki kell találnom majd valamit, hiszen a tét nagy.
A fallal szemben állva bedobja, hogy még a repülőgépből való kiugrásnál is vannak vadabb ötletei, amikicsit megijeszt, hogy vajon miket forgathat a fejében, de nem sokáig agyalhatok azon, mi juthatott eszébe, mert a falmászásra kell koncentrálnom és talán mindenki sokkal jobban jár akkor, ha nem mindenféle őrültségen járnak a gondolataim, hanem igyekszem arra figyelni, hogy éppen mit is csinálok, és hogyan juthatok fel a lehető leghamarabb a fal tetejére. Nem egyszerű, némelyik kis elemnek egyáltalán nincs jó fogása, és van hogy a kezem útban van a lábamnak, vagy éppen Geordie testrészeire akarok rányúlni, láb, kéz stb.. mikor is megcsúszom és tényleg el is kapom a karját és magammal rántom őt a mélybe. Szerencsére ki vagyunk kötve, és esés vagy inkább ereszkedés közben, mint valami kis majom kapaszkodok Geordie-ba.
Szerencsésen földet érünk és elengedem őt, majd kifújom az eddig bent tartott levegőt. A szívem egyáltalán nem megszokott tempóban dübörög a mellkasomban, de egy pillanatig sem a félelem miatt, hanem mert az adrenalin kezdett el bennem elég intenzíven dolgozni.
- Egyezzünk ki abban, hogy ez még csak egy próba volt? A következő lesz majd az éles menet? – felelem míg ellenőrzi rajtam a szíjakat, hogy minden rendben van-e, de úgy látom, hogy nem lazult ki egyik sem.
- Látva hogy az előbb mit műveltem vagy olyan bátor, hogy alattam mássz? Ha megint megcsúszik a kezem és leesek akkor nem magammal foglak rántani, hanem konkrétan a nyakadba fogok ülni, biztos vagy te ebben, hogy ezt szeretnéd? - nevetek fel ahogy elképzelem a szituációt. Abba pedig inkább nem gondolok bele, hogy ha tényleg így fogunk mászni akkor egész végig tökéletes rálátása lesz a fenekemre.
Tökéletesen vagyok, köszönöm. Nem ütöttelek meg esés közben? - Igaz épp az előbb estünk le jó pár méter magasból meglehetősen jól érzem magam és már nagyon várom, hogy megpróbálhassam újra. Egyre jobban előtör bennem a versenyszellem és a bizonyítási vágy, hogy márpedig én képes vagyok arra, hogy felmásszak a fal tetejére?
- Hééé! Nem hagylak nyerni! Gyerünk menjen a következő kör! - felelem vigyorogva majd a falhoz állok és el is kezdek rajta szépen felfelé haladva, ám most megfogadva a tanácsát, csak akkor nehezedek rá egy-egy elemre amikor már biztos vagyok abban, hogy meg fogom tudni magtam tartani.

Szeretnék egy olyan szupererőt, amivel meg tudnám, hogy mi jár az ő fejében és nem kellene találgatnom, bár Leoval van egyértelműen tudom, hogy mi van a fejében. Hiszen szereti őt én meg becsülöm a kapcsolatukat, olyan, amiben talán mindketten jól érzik magukat, hiszen benne maradt Mini is.
- A törött csont még nem a világ vége, tolókocsiban el tudlak tolni bárhová és máris nem lennél olyan háklis. - vágok vissza rögtön, mert ez a mi legszórakoztatóbb játékunk, hogy oda vissza dobáljuk a szavakat, mit sem foglalkozva azzal, hogy a külvilág mit hall ki belőle.
Talán nyugtatni próbálom azzal, hogy itt még nem jártam, de nyilván aki annyit mászik, mint én csak szórakozni jár el másik helyekre, ahol máshogy van elhelyezve ez az és nem a megszokott felosztás. De azért vicces, hogy látom rajta, hogy egy kicsit izgul, de azért mégis fűti a vágy, hogy menjünk már,  mert ilyen téren ő is eléggé bolond és nem foglalkozik semmivel ha menni kell hát menni kell, nincsen kifogás, bár nem igazán szoktuk keresni sem.
- A falmászásban mindig előnyöm van, de lehet  a végén még neked kedvez az újdonság ereje. - talán igaza lesz, vagy csak hagyjam nyerni és akkor jók vagyunk, de a barátságunk annál őszintébb és hát engem is jobban fűt a versenyszellem, minthogy annyiban hagyjam. Szórakozni jöttünk és biztos vagyok benne, hogy lenne valami amit tudnék kérni tőle, amivel be tudom hajtani a nyereményem.
Amint mindenki teljes felszerelésben áll a fal előtt, elhintek egy kósza gondolat, mi lenne ha én nyernék, meglepődik, de kétségem sincs afelől, hogy nemet mondana.
- Még gondolkodok, hogy ha mégis én nyerek bejátszam e, ha ennyire küzdesz a győzelemért. Még az is lehet, hogy valami vadabbat dobok be. - nem hagyom reagálni, elindulok felfelé, ahogy ő is. Egyik kezem a másik után, néha rá lesek, mert a győzelem íze már a számban, de nem akarom elhagyni annyira, kis előnyt adhatnék neki, de abban mi lenne a vicces. Csak közel tartom magamhoz és rápillantok olykor, bár sokáig nem jutunk, amikor megérzem, hogy a kezembe kapaszkodva ránt le magával.
Mivel félig a falon, és félig rajta volt a szemem, nem éppen volt teljes az egyensúlyom és simán kiszakadok a faltól és miközben megfogom, hogy ne legyen baja, ösztönből, de a kötél úgyis megfog, esek le a “mélybe”.
- Ez most akkor kinek a győzelme is? - kérdezem, amikor a földre érünk, elengedem a derekát, amit szinte ösztönösen öleltem körbe, erre persze volt eszem, a kapaszkodáshoz már nem. Néha hátra kellene hagynom a férfi énem, amikor vele vagyok és haverként tekinteni rá, minden annyival egyszerűbb lenne és nem kínos.
- Nagyjából 5 percet voltunk fenn, rendes leszek, és adok előnyt, mássz előttem. - nyelek egyet mielőtt folytatom, mert ezt ami most kijönne belőlem, alig lenne udvarias, és lehet még vicces sem.
- Jól vagy? - igazítom meg rajta automatikusan a szíjakat, de nem engedett el semmi az esésben, ugyanezt megteszem magammal is, majd a falhoz állok és ránézek. - Na most menni fog, csak ne terhelj előre semmire, ameddig nem érzed, hogy stabil. - javaslom neki, majd elnevetem magam. - Vagy csak simán hagyd, hogy én nyerjek és mehetünk jövő héten ugrani. - nyújtom ki s nyelvem rá.

Nagyon szeretem Geordie-val tölteni az időmet, izgalmas, szórakoztató és tökéletes barát, bár néha elfog egy furcsa érzés vele kapcsolatban. Az ő oldaláról is de az én oldalamról is. Zavar, rettenetesen zavar, hogy ez így van, de hiába próbálok ellene tenni bármit is, nem igazán járok sikerrel, valahogy meg kell oldanom és az, hogy együtt töltünk ma egy kis időt az segíteni fog, legalábbis ez a terv, aztán majd kiderül mennyire járok sikerrel. De az is simán elképzelhető, hogy az egészet csak képzelem, erre is jó lesz ez a mai program, megtudni, hogy mi is van. A válasz pedig valószínűleg az, hogy fejben túlságosan is sokat kombináltam.
Megérkezik és hamar át is öltözik, és mehetünk a terem felé.
- Eddig még sohasem, és mindig vigyáztál rám csak szeretném felhívni a figyelmed, hogy ha ma itt eltöröm valamimet akkor sajnos téged terhel a felelősség és neked kell addig ápolni amíg fel nem épülök… és csak hogy tudd, borzalmas beteg vagyok. - mosolygok rá, ahogy elképzelem egy pillanat erejéig a szituációt. Én fekszem törött lábbal és mindenkit azzal nyaggatok a környezetemben, hogy szerintem tökéletes ötlet ilyen állapotban túrázni egyet, mert a friss levegő majd segít.  Előbb vagy utóbb mindenkinek az idegeire mennék, de pontosan tudom, hogy ez nem történhet meg.
- Akkor is van egy kis előnyöd hozzám képest, de majd meglátjuk, hogy mire mész vele. - Nem vagyok egy nagy falmászó bajnok, csináltam már, vagyis nem teljesen idegen számomra ez a terep, de ha sportolásról van szó, akkor magamtól biztos, hogy nem ez a sport lesz az első gondolatom, sokkal inkább valami olyan ami… közelebb van a talajhoz.
Segít felvenni a hámot, próbálom mindenemet a megfelelő lukba bedugni, és viszonylag hamar sikerrel is járok, majd nézem ahogy ő is felveszi a sajátját. Lehet egyedül is fel tudtam volna venni, de biztosabb az ha ő állítja be nekem a szíjakat amik majd tartanak, nem pedig én a pár alkalmas tapasztalatommal.
- Hogy mi? - nevetek fel szavai hallatán - Komolyan repülőből szeretnél ugrani? De tudod mit? Legyen, ez sem szegi kedvem, sőt, még inkább le akarlak majd győzni! -  próbálom kiélvezni az életet és minél több dolgot megtapasztalni, persze bizonyos határokon belül és egy esetleges ejtőernyős ugrás egészen azon a bizonyos határon táncol, de már magam is elgondolkodtam azon, hogy mi lenne ha… de egyelőre túl sok negatív érv volt mint pozitív, így eddig kimaradt az életemből.
A falhoz állva próbálom kitalálni, hogy melyik lehet a lehető legoptimálisabb út felfelé, de valahogy innen lentről egyik sem tűnik túl optimálisnak… nincs valahol inkább egy lépcső?
- Igen, kérlek mindenképp fogd a kezem, hátha együtt esünk le és akkor ha rád esem legalább valami puha lesz alattam. - vigyorgok rá.
- Háromra kezdünk? - Ha belemegy akkor számolok, és mikor elérem a hármat már indulok is felfelé. Nem agyalva túl semmit, csak megyek és nyúlok a következő és következő falból kiálló elem felé, hogy fel tudjam magam húzni. Az egyik elem sajnos túl csúszósnak bizonyul, elvesztem az egyensúlyom és elkezdek esni, de közben elkapom Geordie karját is, és ha nem elég ügyes akkor őt is magammal rántom.

A késés sosem volt az én műfajom, most mégis rossz érzés volt hátrahagyni és nemet mondani egy munkatársi barátnak és közben meg már nagyon is húzott erre a szívem, mert hiányoztak a beszélgetések Minivel.
Amióta elmondta, hogy mi történt kicsit visszavettem magamból, az ok az én fejemben sem tiszta, de mivel nem állhatok egyik oldalra sem, mert a barátaim ugyanannyira fontosak nekem vagy csak egyszerűen kiveszem magam az egyenletből, vagy simán nem akarok olyan mélységbe merülni valamibe, amibe lehet nem kellene belekezdenem. Mindig amikor azt hittem, hogy most már jobb a lelkem, a sebem kezdenek gyógyulni, és jött valaki, akire azt hittem majd vele más lesz, csalódtam. És nem akarom már folyamatosan ebben a reménykedésben élni, egyszerűen nehéz volt és nem volt rá szükségem, de a barátaimra annál inkább.
Amikor odaértem, szélsebes köszönés után öltöztem át, hogy végre rávehessem, hogy egy egész órát ennek a remek sportnak rajongjunk. Bár ő elég sok mindenre vevő, néha azt érzem, hogy csak miattam vág bele ilyenekbe, de ne legyen igazam, nem akarok ennyire magamra vonatkoztatni mindent.
- Mikor hagytam, hogy bármi bajod legyen? - kérdezem tőle, szinte sértve, de csak megjátszom, mert nem engedném, hogy valami baja legyen. Nem olyan vészesen magasak ezek a falak, olyan kezdő és a nagyon profi szint között van, pont nekünk való. - Amúgy itt még én sem voltam, talán csak egyszer, nem leszek nagyon nagy mester én sem. - na jó kicsit azért kamuzok, de ezt úgyis láthatja rajtam, elég sokat járok falat mászni, bár konkrétan nem ide, de nagyon jók voltak az értékelések és ki kellett próbálnom, na meg az is plusz pont, hogy ő velem jött. De erre most egyáltalán nem fókuszálok, Mini a barátom és ennyi.
Nyelek egyet, amikor segítséget kér, de bólintok és megyek ráaggatom a hámot, ami majd tartani fogja őt, egy tartó emberrel együtt, aki majd lentről lesz a támaszunk.
- Hogy tessék? Nem is tudtam, hogy ennyire versenyszellemű vagy, de legyen, ha ennyire akarsz veszíteni. - állok előtte és becsatolom a csatot előtt és ránézek. - De aztán ne mond majd, hogy rossz voltam hozzád, amikor ki kell ugrani egy repülőből, hogy be tudjam hajtani a nyereményem. - kacsintok rá ismét, amit abba kellene hagynom, de ez nem feltétlen neki szól vagyis de, de én mindig mindenkivel ennyire közvetlen igyekszem lenni, de vele kapcsolatban azért van más is a fejemben, vagyis már csak motoszkál, mert egész ügyesen kiöltem onnan.
- Készen álltok? - kérdezi az egyik felügyelő, akin már szintén rajta van a felszerelés, és lentről fog minket tartani majd, ha bármi gond lenne. Nem egy nagy feladat, mert nem hinném, hogy vissza fogunk esni, de ha mégis elég sokat bízunk rá.
- Igen, fél perc. - csatolom be én is magam,on a felszerelést és a falhoz állunk. - Adjak előnyt, vagy fogjam a kezed? - cukkolom egy kicsit, mert ezzel mindketten le tudunk lazulni. Nem egyszerű sport, de nagyon jól kitisztítja a fejet és rá és rám is fér már egy kis kikapcsolódás, ami aktív és nem vesz körül minket mindenki. Ha jól cisnljuk ki tudunk zárni mindent, ami rajtunk kívül áll, csak mi leszünk és a fal, hiszen figyelni kell rá, hogy jó helyre lépjünk, magunkra és arra aki rajtunk kívül a falon van. Mondjuk nehezemre esne nem rá figyelni sajnos.

Manapság a Disney mesék népszerűsége újra felfelé ívelő pájára állt és a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a Live action filmek mellett az eredeti rajzolt filmekre is ráfér némi vérfrissítés, ezért az újra szinkronizálás mellett döntöttek. Azon szerencsések között vagyok, akik szerepet kaptak ebben az új verzióban és nem más szereplőnek kölcsönözhetem a hangomat, mint Belle a szépség és a szörnyetegből. Nem egyszerű szerep, mert egy csipkerózsikával ellentétben rengeteg dal és ének van benne, de ez nem szegi kedvem, sőt, még inkább örülök a feladatnak.
A mai nap folyamán felénekeltem egy betétdalt, felvettünk pár párbeszédet, majd mivel még az időm engedte végig hallgattam ahogy felveszik Gaston dalát, amin persze az egész csapat végig röhögött és volt olyan rész amikor én is beszálltam énekelni, persze csak a kórus résznél, hogy még véletlenül se lehessen felismerni a hangomat, hiszem mégis milyen lenne már ha Belle is ott örömködne Gastonnal a kocsmában?

A kelleténél hamarabb indultam a nap következő állomására, a falmászó terembe, és nem vallanám be senkinek, de nem csak a testmozgás lehetősége sarkalt korábbi indulásra, hanem inkább a jó társaság lehetősége. Az elmúlt hetekben nem beszéltünk annyit mint korábban, és nem tudom, hogy ez miért alakult így, mind a ketten túlságosan is elhavazódtunk volna? Előfordulhat, de nem hiszem, biztos van más is, talán most más társaságában jobban érzi magát, mint az enyémben. De most itt lesz a lehetőség, hogy megkérdezhessem, hogy mi van vele mostanában.  

A helyszínre érve átöltöztem, majd küldtem Leo-nak egy szelfit azzal a szöveggel, hogy hamarosan Geordie társaságában próbálom majd nem kitörni a nyakamat. A bejárat közelében ültem le, míg vártam, hogy Geordie megérkezzen és közben mint szinte az összes mai fiatal, ha várnia kell… az instagrammomat és a tiktokot pörgettem, némi unaloműzés miatt, de be kell valljam, hogy a látott tartalmak nem kötötték le annyira a gondolataimat, mint amennyire szerettem volna. Sokkal inkább az előttem álló egy óra körül forogtak a gondolataim, hogy vajon mennyire fogjuk jól érezni magunkat.
Megérkezik a várva várt barát és puszival köszöntöm, majd rohan is átöltözni. Hiper sebességgel csinálhatta, mert nagyon hamar vissza tért hozzám.
- Persze, már alig várom, menjünk! - felelem, majd beszólására felneveket ahogy megyünk a nekünk kijelölt terem felé.
- Az elmúlt másfél hétben nem sok testmozgásra volt lehetőségem az új szerepem miatt, de most majd bepótlok mindent. Csak kérlek ne hagd, hogy a fejemre essek. - mosolygok rá, bár ez valószínű nem fog megtörténni. Ahogy a terembe érek a biztonsági felszerelés felé veszem az irányt. - Segítesz felvenni? - Sajnos még nem vagyok nagy rutinos, ezért hajlamos vagyok elsőre fordítva felvenni mindent.
benne vagy egy versenyben? Aki hamarabb felér az nyer valamit? A nyereményt pedig a nyertes választhatja ki.

Két hete le volt fixálva az időpont, éppen ezért igyekeztem annyira, hogy befejezzem a munkát és el tudjak indulni. Valami megszokott, de mégsem vágyott érzés volt bennem, hogy újra találkozunk, a telefonon való beszélgetések már megritkultak. Barátja van, be kell látni, hogy ami bennem van az egy mentőmellény lenne csak és nem több. legalábbis ebben hiszek és elengedtem mindent, ami több mint egy barátság.
Mini fontos nekem, ahogy minden barátom, már nem teszek különbséget fejben sem és ehhez tartom magam. Leo és közte valami egészen elképesztő kapocs van, legalábbis azt láthatják, de mindig van egy rossz érzésem. Főként, mert ismerem a srácot és nem éppen a legrendesebb arc, de valahogy mellette maradt Mini és ezt tiszteletben tartom.
- Elugrunk valahova munka után? - támaszkodik az asztalomhoz Lola, aki akármilyen hihetetlen de nem a pasi társaságot keresi bennem csak simán olyan elvagyunk, mert ő amúgy ugyanarra a  kapura ló, mint én. Sok mindent meg tudunk vele beszélni, de Miniről még ő sem tud, ahogy senki sem és ez jobb ha így marad.
- Megyek falat mászni Minivel. - szedem a cuccaimat és már szinte itt sem vagyok, elköszönök azért tőle, de a siettségem már szinte ijesztő, de hiányzik egy kis mozgás, ennyi az egész. A héten nem jutottam le a terembe, mert a túlórák már teljesen elárasztottak és én nem is akartam nagyon ellene menni, mert lefoglalt, ebben az időszakban, amikor vészesen közeledett a november, és az évfordulója annak, amit egyik évben sem vártam.

- Remélem nem kellett sokat várnod. - köszönöm neki, miután szinte kicsaptam az ajtót, nyomok egy puszit az arcára köszönésképpen és indulok is gyorsan átöltözni. Csak semmi tökölés, nem kell kellemetlen helyzeteket keverni, jól érezzük magunkat és mindkettőnknek egyedül a másik van, a barátaink közül, akik ennyire örültek, hogy szinte mindenre rávehetők.
- Készen állsz? - mosolyogva térek vissza hozzá, teljesen felszerelésben, szeretem a laza cuccokat, de a munkahelyen nem mindig engedhetem meg ezt a fajta lezser életérzést, akármennyire is akarom.
- Jól nézel ki, mintha túlságosan sokat pihentél volna, na gyere lefárasztalak. - kacsintok rá és kézen fogom, hogy elinduljunk a terem felé, ami most 1 óráig csak a mienk.