Este nem akarok arra gondolni met tettem volna ha Hartley nem megy el, ha nem szalad ki, mint valami megijedt áldozat. Rosszul is éreztem magam,d e közben meg ott csengenek a fülembe a szavai, hogy akarta, nem én erőszakoltam rá. Minden annyira kusza volt. Nem tudom, hogy az alvás hogy sikerült, nem mondanám se jónak se rossznak az ital kiütött, de forogtam sokat, ez az összegyűrt lepedő elég jól mutatta másnap reggel. Mindenre van gyógyír, és a futás nekem egy ilyen opció, amit meg is ejtettem amint felkeltem. Részben talán jó volt elkerülni Hartley-t de közben meg nem akartam, hogy így váljunk el, mégiscsak ő lesz a gyerekem dadusa, aki majd figyelni fog rá, amikor én nem tudok, aki babázni fog vele és játszani. Munkakapcsolat, ezzé kell avanzsálni és nem lesz kellemetlen, hiszen nem történt semmi. Minden porcikám koncentrál, amikor megérkezek, bemegyek a konyhába, ahol éppen a reggelit készíti, egy idő után ez megszokott lesz, már el kell kezdenem természetesen kezelni, és igazából ezzel nincsen semmi bajom. Nagy ez a ház és jó ha néha valaki otthonaként tudja kezelni, mert én ebben nagyon szerencsétlen vagyok, ez mindit Kat reszortja volt. Jó reggelt! köszönök neki, a hangom átlagos, nem mutatja az előző estéből megmaradt jeleket. Mintha nem történt volna meg és én ezeket a helyzetek már megtanultam kezelni. Sok egyéjszakás kalandom volt a válás után, akik nem akartak hazamenni reggel és nekem nem volt kedvem hazaküldeni őket. Persze Hartley nem ilyen, őt nem is akarom elküldeni, jól esik a jelenléte, jó úgy hazajönni, hogy nem vagyok egyedül, még akkor is ha ez nem több, mint a főnök alkalmazotti viszony. Köszi, letusolok és jövök enni. felelem neki, nem akarok bunkó lenni és igazából elég éhes is lettem, a másnap annyira nem keseríti meg a reggelem, a futás jót tett, de egy ilyen reggelinek nem tudok ellenállni. Mielőtt elhagynám a konyhát lép oda hozzám és szavaira csak bólintok, mit tehetnék, nem kezelhetek olyan lazán, mint eddig, mert tudtuk annak mi a vége, kell, hogy legyen egy olyan pillanat, ami mindkettőnknek leszögezi, hogy meddig mehetünk el. Most kell azt megragadni és tisztázni mindent, még mielőtt bármi más hova fajulna a dolog. A kocsit vidd nyugodtan, délután lesz vége a nagy pizsipartinak, el tudsz menni Rachért? Este későn érek haza és már tudod hol tudsz aludni este, tudsz rá vigyázni amíg hazaérek? nem kötöm az orrára, hogy mennyire szükségem van arra, amit tegnap ő hozott felszínre bennem, mindezt olyan simán közlök vele, hogy kicsit még nehezemre is esik. Remélem jól aludtál, elég nagy a csend erre a belvároshoz képest. mosolygok rá és ellépek tőle. A telefonommal a kezemben indulok meg a fürdő felé, nehéz, mert tudom mi zajlott le bennem, ugyanakkor tudom, hogy az alkohol dominálhatott, a feltételes jelző azért aktuális, mert nem biztos, hogy annyi ital ezt váltotta ki belőlem, bőven kellettem hozzá én is.
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: in our life - Hartley and Daniel
Hétf. Szept. 16 2024, 18:45
Hartley Knight írta:
Daniel & Hartley
fun and coffee
Korán ébredtem. Rendben, tulajdonképpen szinte semmit nem aludtam. Izgatott vagyok, felajzott a fenébe is… Végül segítenem kellett magamon, és közben folyton Daniel-re gondoltam. Tudom, hogy jó döntést hoztam, de Isten a tanúm vagy, inkább Lucifer, hogy többször is lekellett beszélnem magamat arról, hogy ne másszak át hozzá a hálószobájába. Nem tettem. Helyette forgolódtam, és a saját kezem ügyébe vettem a dolgokat. Aztán jött a megbánás, az a pokoli bánat, hogy a francba, de a főnökömre gondoltam, miközben magamat a csúcsra juttattam. Sokkal több Én-időt kell beiktatnom, ebben biztos vagyok! Főleg most, hogy Danielnek dolgozom. Reggel még mindig a pólójában és a rövid alsónadrágban főzök kávét a konyhában, és friss palacsintát sütök bacon-nel. Talán ezzel kiengesztelem. Te jó ég, remélem nem gondolta meg magát, és nem rúg ki az ajtón, amint meglát. Hallottam, hogy reggel elment, de mivel nem hallottam kocsi hangot, arra következtetek talán sétálni vagy futni ment, ami azt jelenti vissza fog jönni. Lófarokba kötött hajam ide-oda libben, ahogy sürgök-forgok a konyhában. Amikor meghallom az ajtó csapódását, megmerevedem. Igyekszem lenyomni a bennem tomboló feszültséget, és lazaságot erőltetni magamra. Megköszörülöm a torkomat, miközben megfordítom a palacsintát. érzem Daniel jelenlétét magam mögött, és amikor hátrapillantok a vállam felett, meglátom őt. Pólója átizzadt és a futónadrág szépen kiemeli a combjait. Nézz az arcára, basszus! - Jó reggelt! – mosolygok rá. – Készítettem reggelit, gondoltam jó macskajaj kaja lesz – dobom rá az utolsó palacsintát a halomra, majd a pultra teszem a többi mellé. – Van friss kávé is. Túlságosan gyorsan belekényelmesedtem az itt létbe. Mintha a saját otthonom lenne, és nem tudom ez hogyan veszi ki magát a tegnapi éjszaka után. Daniel nem látszik olyan férfinak, aki örül annak, ha egy nő marad reggelire. - Én… - pillantok végig meztelen lábaimon. – Azt hiszem, jobb, ha felöltözök és hazamegyek. Óvatosan közelebb lépek hozzá, miközben igyekszem arcán tartani a tekintetem. Bezárom a köztünk lévő távolságot, és fejemet hátradöntöm, hogy felnézhessek rá. - Nem szeretnélek zavarni – mondom halkan. Tudom, hogy azt írtam, hogy felejtsük el, ami történt, de a köztünk lévő feszültség folyton eszembe juttatja a csókjait, a nyögéseket, a meztelen bőrének érintését. Most szóba hozzam, agy bölcsebb csendben maradni? Azt hiszem az utóbbit választom, bár nem tudom hogy festhetek itt előtte teljesen magamba gubózva.
Minden önuralmam elveszik, vagy már régen nem is volt meg, ez a lány, nem olyan, akivel eddig dolgom volt, sokkal törékenyebbnek hat, mégsem hátrálok. Vadul csókolom és annak ellenére, hogy mindez totálisan helytelen folytatom, mert egyszerűen begerjeszt az érzés, ahogy a karjaimban van. Éreztem már ilyet, nem új dolog számomra, mégis a vibrálás, amit áraszt, nem enged, szinte magával ragad és nem igyekszem ki a karmai közül. Nem fogunk sietni. zihálom már csak az ajkaira, mert értem, amit mond, felfogom de az agyam nem igazán úgy dolgozik, ahogy kellene, mert minden vérlemezke eltávozott belőle. A pasik egyik legnagyobb gyengesége pont a nő. Már jócskán visszafordíthatatlan az egész, nem is akarom visszafordítani, de a bizonygatás az ajkaimon van és hangot is adok neki. Mindkettőnket. felhúzott szemöldökkel szakadok el egy szó erejéig tőle, de az arcát nézve nekiesek és egyenesen a szobámban végezzük, ő pedig hamarosan ruha nélkül marad, ami még jobban csak azt ösztönzi bennem, ami egy férfi állatban benne van ilyenhelyzetben, kell, de mégsem kellene. Végigcsókolom a testét és megszabadítom magam a pólótól, mire érzem, hogy megváltozik valami, nem reagálom le, férfiból vagyok, nem tudok már uralkodni magamon, egyetlen egy módon fog menni, ha megálljt parancsol, mert akármennyire is fel vagyok fűtve a női nem sosem lesz az akit lenézek és nem veszem eléggé figyelembe amit kérnek tőlem. És megteszi, olyan sebesen áll fel, hogy szinte reagálni sem tudok, teret adok neki, hogy kimenjen, ahogy összeszedi a cuccait utána szólnék, de olyan gyorsan történik minden, hogy talán az a leghelyesebb ha engedem. Meg sem kellett volna ennek történnie, és kettőnk közül Ő az, ak behúzta azt a bizonyos féket, amire szükségünk volt. De vajon miért most, miért hagyta eddig? Eltelik egy kis idő, és nem hagy nyugodni a dolog, elindulok utána, nem érdekel már semmi, következménye mindenképpen lesz, ez már nem oszt nem szoroz, de megakadok egy cetlin az ajtómban és elnevetem magam. Hát persze… gyűröm össze és az ágyamra hajítom a stelit. Jobb ha lefekszem, kialszom az italt és másnap nem említjük meg, mintha meg sem történt volna Rach érdekében.
Reggel ébresztőre kelek, muszáj elmennek futni, a tegnapi nap történései az agyamba égtek és nem akarnak csillapodni, minden újra és újra megjelenik előttem, a csókjaink, és ez rohadtul nem helyes. Mire visszaérek remélem még itt van, ha este nem ment el, bár a kocsi a felhajtón állt és most is ott pihen, kicsit félve nyitok be, mivan ha most ezzel én űztem el azt a lányt, akit a lányom igazán kedvel, mert mohó voltam?
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: in our life - Hartley and Daniel
Pént. Szept. 13 2024, 18:48
Hartley Knight írta:
Daniel & Hartley
fun and coffee
Elterülök a puha paplanon, hajam szétomlik a szatén párnáján, és ahogy fölém magasodik, a szívem egyre hevesebben verni kezd. A forróság végigkúszik a gerincem mentén, és olyan melegség önt el, amit már nagyon rég éreztem. Ujjaim megtalálják puha haját, és úgy kapaszkodok belé, mintha attól tartanék, hogy köddé válik, és felébredve arra kapom magam, hogy ez az egész csak egy álom volt. Csókjai szenvedéllyel vannak átitatva, és ha ez mindig ilyen, ha ilyen élményt képes adni a nőknek, akkor teljességgel megértem, ha folyton egymásnak adogatják a kilincset. Elsöpröm elmémből annak gondolatát, vajon hányadik nő vagyok ebben az ágyban, és visszahúzom magamhoz. - Szexeltem már – nevetek fel halkan. – Csak… régen volt már. Nem akarok sietni. Talán behúzza a kéziféket. Talán ő olyan fajta pasas, aki vadul szereti magáévá tenni a partnerét, ami persze nincs ellenemre, de inkább a második menetre tartogatnám a féktelen vágyat. Most inkább lassan élvezném ki. Ajkaimmal végigsimítok az állkapcsán és finoman a szájára harapok, amivel próbálok egy olyan mély morgást kicsalni belőle, amit akkor hallottam, amikor megcsókolt. Kéjes sóhaj tör fel belőlem, ahogy lábaim közé ereszkedik és satuba fogom combjaimmal. A kellemes surlódástól eszemet vesztem. - Istenem… Szavai elevenembe vájnak. Ez csak szex! Na ne mond, nagyfiú? Nem vagyok gyerek, pontosan tudom mit csinálunk, de a mondat mögött valami több rejlik. - Daniel, most engem vagy magadat győzködöd? – kérdezem, de válaszát meg sem várva megcsókolom, miközben lassan végigsimítok feszes hasán, és csupasz mellkasom az övéhez ér. Villámcsapás hasít végig rajtam, miközben fejemet hátravetve kínálom fel magam neki, és akkor ott azon a ponton, ahogy csípőjét úgy mozgatja, mintha már teljesen benne lennénk az együttlétben… valami felcsappan bennem. A józanság egy szikrája. Hogy holnap mit érzek és gondolok. Hogy mi van, ha egy súlyos lejtőn indulunk el, és ő megbánja. Nem tudom mennyire kótyagos a feje, de azt tudom, eleget ittunk ahhoz, hogy ha most továbbmegyünk, talán visszafordíthatatlan hibát követünk el. Örlődőm a két lehetőségen. Hogy kielégülten megbánva ébredjek, vagy pár napig érezzem még a sóvárgást, de legyen büszke. Annyira akarom, hogy már fáj. Annyira akarom ezt az éjszakát, mint egy elfeledett pillanatot, amit megőrízhetek csak egy kicsit. Aztán úgy teszek, mintha nem történt volna meg, de ha most a vágyamra hallgatok akkor teljesen kiszolgáltatom magam. Annyira akarom. Utálom, hogy nem élvezhetem csak úgy korlátok nélkül, de okosnak kell lennem. Szóval… eltolom magamtól, és kissé visszahúzódva nézek rá. - Én… ki kell mennem a mosdóba. Kimászom alóla, és felkapja pólóját a földről kirohanok a folyosón lévő fürdőszobába. Ott ülök vagy negyedórát, és meggyőzöm magam, hogy helyesen cselekszem. Kissé ingatag léptekkel lépek ki a folyosóra, ahol Daniel szobájának ajtaja úgy vonz, mint a bal vállamon üldögélő ördög. Végül úgy döntök, hogy visszamegyek a szobámba, írok egy rövid üzenetet, és az ajtajának kilincsére biggyesztve ott hagyom, abban reménykedve, hogy holnap képesek vagyunk felnőttek módjára kezelni ezt az egész baklövést. Egy nagyon kellemes, és szenvedélyes baklövést… FRANCBA!
Holnap hálás leszel nekem ezért. Ígérem, nem hánytorgatom fel. Sajnálom, hogy belerángattalak… Hart
Régebben a megfontoltság egy fontos szempont volt az életemben, megvizsgálni az ok okozati összetevőket, mindent figyelembe venni, mielőtt meglépek valamit. Ezt persze egészen könnyen fel tudja oldani az alkohol, na meg az a sok egyedül töltött éjszaka. Nem panaszkodok, sosem éhezem olyan értelemben, nem vagyok ráfanyarodva bármilyen nőre, mi több elég válogatós vagyok, de Hartley, mintha egész nap azon lett volna, hogy megcsókoljam, hogy oda érjünk, ahol most vagyunk. Lehet nekem is volt benne szerepem, nem kellett volna a leendő dada előtt félmeztelenül edzenem, de ez már szinte megszokásom ha melegem van, nem gondoltam bele jobban, de mégis ott lapult lehet benne valami, ami most idesodort minket és nem hogy eltávolodnánk ettől az egész őrülettől, még visszacsókol és nem tudom hol hagytam az agyam, de nem állok le továbbra sem. A falhoz szorítom és ahelyett, hogy nemet mondana irányítani kezdi a tetteimet és én hagyom neki, egy bizonyos pontig, nem fogom leállítani, de tudnia kell, hogy velem ez sem annyira egyszerű, még túl sok mindent láttam, és tapasztalatam, hogy mindent elengedjek, tudom mi kell neki, érzem rajta, elég neki egy csók és úgy forr a teste, hogy szinte lángol. Nyögései egyre jobban szaporázzák meg a pulzusom és érzem, hogy minden vér, ami eddig az agyam felé vándorolt egyre délebbre veszi az irányt. Tudod, hogy csak a ma éjszakáról fog szólni. nézek bele a szemeibe és elhiszem, hogy ez csak egy éjszaka lesz, nem lehet több, ő is nagyon jól tudja és én is, ha engednénk többnek, ha csak többnek gondolnánk, akkor mindent elvesztenénk és ő bukna nagyobbat. Mondtam neki, hogy nem ismer, nem tudja mekkorát tud koppanni ha ebbe belemegy érzelmileg velem. Megfogadtam, hogy nem szeretek bele senkibe, elég volt egy olyan érzelmi csalódás, ami az én kudarcom is volt, nem akarom megint átélni, és főleg nem egy ennyire fiatal lánnyal, aki előtt ott a fényes jövő. Annyi minden vár még rá, nem állhat meg egy olyan ember mellett, mint én. Szóval igen egy éjszaka, mert akarjuk, mert vágyunk rá és az alkohol belelök, és ez lehet a mi mentsvárunk másnap, amikor már megbánjuk, de nem lesz visszaút csak a hallgatás. Megcsókolnám, de szavai mosolyra csábítják az ajkaimat és nem tapadnak az övéire. Csak annyit, mondj, hogy nem vagy szűz és esküszöm jó lesz, mindennél jobb. suttogom az ajkaira, és az ölembe kapom, hogy az ágyamba vigyem. Megfontolatlan tett egy olyan embertől, mint én, de mégsem azt érzem, hanem a feszítő nadrágomat és a testét a kezemben, olyan könnyed, olyan sebezhető és én leszek az aki vélhetőleg megsebzi és holnap egyszerűen eldobja a történteket. Ez csak szex Hart, semmi több. szögezem le, részben magamnak is, mert a szemébe nézve ott motoszkál valami több, amit könnyedén hessegetek el, amikor leveszem róla az amúgy is igen nagy pólómat, és elém tárul a teste, nem nagyon tudok már ellenállni.
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: in our life - Hartley and Daniel
Hétf. Szept. 09 2024, 17:40
Hartley Knight írta:
Daniel & Hartley
fun and coffee
Vannak azok a varázslatos, felemésztő szenvedélyes pillanatok, amikor a tudatod atomjaira hullik, és úgy lebegnek az éterben, mint a falevelek. Aztán szépen lassan összerakódnak és egy túlzóan mesés élményt alkotnak meg. A bőröd forró, a végtagjaid bizseregnek, és a sejtjeid fellázadnak. Mintha tűzben égne az egész tested, egy jóféle tisztító tűzben. Nos, ezt érzem, amikor Daniel elmondja az utolsó szavakat, mielőtt ajkai a számhoz csapódnának. Teljesen megdöbbennek, mozdulatlanná merevedem, ahogy csodákat művelő puha ajkai az enyémeket ízlelik. Szemeim önkéntelenül lecsukódnak, és egy éles lélegzetvétellel önálló életre kell minden porcikám, és ujjaimmal erősen a hajába markolva magamhoz húzom, hogy éhesen viszonozzam a csókját. Megbánom holnap? Tuti! Jó ötlet? Határozottan nem. Akarom? Rohadtul igen! Hangos nyögés tör fel torkomból, ahogy hátam keményen a falnak ütközik. Magas, erős teste teljesen csapdába csal és én úgy adom át neki magam, mint a vitorla a viharnak a háborgó tengeren. Fejemet a falnak vetve irányítom őt a nyakamhoz. Borostája végigkarcolja érzékeny bőrömet, amelynek elég egy apró érintés és teljesen kipirul. A forróság elárasztja arcomat, a verejték pedig gyöngyözik a tarkómon. Össze kell szorítanom a combjaimat, nehogy idő előtt véget érjen az álom. Szavai még mindig a fejemben csengenek. Igen, holnapra elkéne felejtenem, de nem akarom. Visszakarom idézni a csókját minden éjszaka, amikor egyedül vagyok, és testem a megkönnyebbülés után sikít. Túl rég volt már... Idejét nem tudom mikor szexeltem utoljára az exemmel, és eltekintve egy pár hónappal ezelőtti botlást (ami nem igazán mondható szigorúan véve szeretkezésnek), teljesen érintetlen vagyok. Túl rég óta... Arra vágyom, hogy vegyen el mindent, és én is elvehessek mindent, hogy birtokoljon és imádja a testem egész kicseszett éjszaka. Újabb csókra húzom magamhoz, és ahogy megérzem nyelvét a számban, még hangosabban felnyögök. - Daniel - szakadok el tőle zihálva. - Én... - rázom meg a fejem. - Ha csak ma éjszakára szól, akkor kiakarom élvezni jó? - harapok erősen duzzadt ajkaimba. Láthatóan ő is teljesen önkívületi állapotba került. Talán az alkohol, vagy a felcsappanó vágyak, fogalmam sincs, de akarom. Nagyon. Ezzel most arra célzok, hogy tényleg az egész éjszakát vele akarom tölteni. Majd ha fel kell a nap, ráérünk felejteni. Igaz? - Rég volt már - vallom be. - És szeretném, ha jó lenne. És hogy bíztassam kicsit, hajtincsét ujjam közé tekerem és játszok vele, miközben megbabonázva figyelem ajkait, és önkéntelenül megnyalom a számat. Lábaimat a dereka köré akarom fonni, és arra vágyom, hogy úgy döntsön a falnak, mintha nem lenne holnap.
Nem annyira szoktam vendégeket fogadni Evelyn nélkül, mindig segít gondoskodni, hogy mindenük meglegyen, de most nincs itt és mégsem kérhetem meg, hogy jöjjön át, amikor én is ittas vagyok és egy lánnyal még csak elbírok. Jönne a mosolygás, az a somolygós, aztán nyilván az értetlen arca, amit annyira jól ismerek, már nem egy nőt látott elmenni innen, és mégis itt van nem szól, de azért a véleménye megvan,amit nem mond el, de az arca mindent leír. A segítség nélkül elfelejtettem odaadni Hartleynak a törölközőt, és ezért most kellene beadnom neki, de hallom, hogy a víz zubog nem mehetek be, pedig tudom, hogy nem lehet átlátni a zuhanykabinon, de a tudat és a pia a fejemben, elég sok mindent engedne meg nekem és ezt nem tehetem meg ennyi józan eszem még van, vagy remélem, hogy van. De benyitok, szavaira csak lenyomom a kilincset és a zuhanyzó felé nézek, de nem sokáig, inkább elkapom a tekintetem lerakom a ruhát, még mond valamit, de nem hallom, mert az ajtó hirtelen kattan mögöttem. Büszke vagyok magamra, ha nem a munkára jött volna, most már nem itt tartanánk, hiszen ismerem magam, de ezt az oldalamat nem akarom neki megmutatni, hiszen a lányomra fog vigyázni, aki szerint én vagyok a legrendesebb apa a világon, holott fogalma sincs, hogy nem vagyok képes egy nő mellett lenyugodni, mert mindig keresem az újat, és megállapodni egyenesen rettegek. Úgy döntök ideje egy kicsit lecsillapodni, elterelni a figyelmem vagy nem tudom, de bemegyek a dolgozószobába és felcsapom a laptopot, de fogalmam sincs mit csinálok, egy levelet sikerül mindössze megválaszolnom, mire hallom, hogy eláll a víz és akaratomon kívül fülelek, hogy mi történik odakint. Nem akarok, esküszöm, de még a lépéseit is hallom, a levegőm is eláll és fogalmam sincs mi jár a kótyagos fejemben, de amikor az ajtó zárul mögötte is megnyugszom és elindulok én is a fürdőbe, mert érzem, hogy a mai nap szennyét le kell mosnom magamról. Semmi baj, már szokásoddá vált ez. nevetem el magam, amikor megint érdekes módon szaladunk egymásba a házamban, ami abszurd, de csak nevetni tudok most rajta, semmi több nem jön ki belőlem. Menj csak én fürdeni indultam. mutatok a fürdő felé, de a lábaim nyilván nem mozdulnak, ez nem okés, nem ilyen egy majdnem 40 éves felnőtt férfi, Hartley nagyon fiatal hozzám, nagyon nem élünk egy világban és ha az nem lenne elég a lányom dadája és a lányom imádja, ha a baklövésem miatt veszti el ki fog bukni és nem akarom szomorúnak látni Rachelt. Jó illatod van. hajolok éppen, hogy egy kicsit közelebb hozzá, érzem, hogy zavarban van a mozdulatai a szavai, az elhalkulás a mondat végén, minden erre mutat, mégsem teszek ellene, hanem csak odahajolok, hogy tényleg megnézzem, hogy én tusfürdőm volt e. A polcon volt egy hercegnős, azt csak a lányok használhatják pedig, de lehet elvitte magával. jut eszembe hirtelen, mert úgy ragaszkodik ezekhez a dolgokhoz, mint más az életéhez. Olyan közel jön hozzám, összeérünk szinte az a pár miliméter, ami még közénk vert éket nem tudom, hogy mázli, hogy létezik vagy balszerencse. A nevemet hallva érzem, hogy megremeg a gyomrom és nem kellene neki, ez nem a legjobb helyzet, nem a legjobb párosítás vagy egyszerűen menjünk aludni. Igen? kérdezem alig hallhatóan tőle, és a szemem teljesen elhomályosul, érzem, ahogy már szinte érintkezünk egymással, hogy forró a bőre, és bassza meg megkívántam Őt, már titkolni is alig tudom, pedig küzdök vele, de túl hamar lenne, két nap elég lett volna, hogy ezt tegye velem, vagy én vele? Azt sem tudom most ki van fölényben, de én kifejezetten nehéznek érzem a levegőt. Veled tartok. mondom hirtelen, mielőtt bármit tennék, és a lépcső felé mutatok, hogy lemenjek vele egy kicsit levegőzni kell az agyamnak a friss oxigén. Ahogy elindul, nem lépek vele, csak várok, és a hátát látva, még pont elérem a kezét és magamhoz húzom. Holnap ráfogjuk az italra és nem beszélünk róla többet. látom a szemeiben a vágyat, amit az egész napos együttlétünk alatt is ott volt, pislákolt, de már egyenesen lángol és meg fogom bánni, de még mennyire, de amint megcsókolom már nem ezen jár az agyam.
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: in our life - Hartley and Daniel
Szer. Aug. 28 2024, 13:06
Hartley Knight írta:
Daniel & Hartley
fun and coffee
Miközben tusolok végigpörgetem fejemben azt, amit Daniel mondott. Az apám lehetne... Ugyan már. Mintha szándékosan öregíteni magát, mintha... leakarná beszélni magát rólam. Vagy csak túl nagyra vagyok a piától, és elhiszem egy pillanatig azt, hogy nem vagyok számára közömbös. Hiába két napja, hogy ismerem, ha két ember között a kémia működik, az már az első pillanatokban adott. Tisztálkodási szerek után kutatok a kabinban, hogy ezzel is eltereljem a figyelmemet. Nos, nem gyakran tusolok férfi szappannak, most mégis ez a helyzet. Lehet, hogy kicsit túlságosan is zakkant módon szagolgattam, hogy magamba szívjam Daniel illatát, és amikor fejemet hátravetve hagyom, hogy a forró víz lemossa rólam, úgy illatozom, mint ő. És a fenébe is, de ez tetszik. Halk kopogást hallok, amikor megjelenik az ajtó előtt. - Gyere be - kiáltok ki, és a csempéhez húzódom. Látom a sziluettjét a függönyön keresztül és nagyot nyelek, amikor a törülközőt és ruhát leteszi a komódra. Vajon a saját pólóját adja? Nyilván... Kétlem, hogy tele lenne női ruhákkal. - Nem sokára végzem - magyarázom, és fejemet hátravetem. Azt hittem kijózanít a fürdő, de még kábábbnak érzem magam, ahogy figyelem testének körvonalait. Amikor tiszta a levegő, kiszállok a kabinból, és megtörölközöm. Elmosolyodom, amikor felhúzom a rövid nadrágot, és a hatalmas pólót, ami a combomig leér. Megölelem magam, mert... annyira puha és finom az anyaga. Kicsit még bele is szagolok. Oké, most már totál olyan illatom van, mint Daniel-nek. Nagyot sóhajtok, és lassan kilépek a folyosóra. Nem találom őt, így a vendégszoba felé veszem az irányt nesztelen léptekkel. Csak bebújok az ágyba, és bárányokat számolok fejben, hogy mihamarabb elaludjak. De ahogy leülök a puha takaróra, a nyitott ajtót bámulva azon gondolkodom, hogy hol van ő. Hogy mennyire nem vagyok még álmos, és nem akarok egyedül lenni. Kiakarok menni a verandára, beszélgetni akarok vele, jobban megismerni, hogy befogadjon. Szeretnék bensőséges kapcsolatot kiépíteni még akkor is, ha ez nincs rendjén, hisz Daniel a főnököm. A fenébe, pisilnem kell... Felkelek az ágyról, lábujjaimat a szőnyegbe mélyesztem, majd elindulok. Amikor kilépek a folyosóra, előbb jobbra fordulok, aztán, amikor balra lépek, nekimegyek ÚJRA, a kemény testnek. Úgy tántorodom hátra, mintha falnak ütköztem volna, mintha égetne. - Sajnálom, csak... gondoltam kicsit kimegyek kiszellőztetni a fejemet - hadarom, és az ajkamba harapok. Pillantása éget, mintha meztelen lennél. Idegességemben a pólójának végét birizgálom. - Köszönöm a ruhát - bököm ki. - És bocs, de használtam a tusfürdődet - vallom be. Ezt meg miért mondtam? Tökre nyilvánvaló, hisz teljesen az ő illatát árasztom magamról. Istenem, annyira puha lehet a bőre, és annyira szeretném végigsimítani azokat az izmokat. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy mindketten felnőttek vagyunk, adhatnánk az élvezetnek, de eszembe jut a másnap, és az, hogy Ő A FŐNÖKÖM! Mégis úgy vonz, mint a mágnes, és már olyan közel állok hozzá, hogy mellem súrolja a mellkasát. Nem tudom mit mondhatnék, csak figyelem markáns vállait, ajkainak ívét, és a pír elárasztja az arcomat. Forró vagyok, izgatott, és totál... zsibbadt az alkoholtól, de eléggé józan ahhoz, hogy rossz döntéseket hozzak, amiről pontosan tudom, talán megbánom. - Daniel? - szólalok meg halkan, bár inkább fohászkodom, mintsem kérdezném.
Erős vagyok, olyan felnőtt férfi, aki nem tud egy olyan gyermeki játékba belemenni, de mégis a belső énem akarná. Szeretnék egy kicsit talán mégis lelazulni, valakivel, de pont azzal, ai Rach életében óriási szerepet fog betölteni, hülyeség. Nem is teljesen helyénvaló, mer az én szórakozásom és elengedés szerintem teljesen más, mint az Övé, holott az a csillogás a szemében az én szívemet is meg tudja melengetni és olyanná tenni, amitől kicsit tudnék gyermeteg lenni. De mindehelyett, ami nyilvánvalóan jó lenne, csak beszédre nyitom a szám és az a csillogás egy kis távolságtartóvá válik. Az ivás nem tudom, hogy segít e, talán nem, de ahogy az alkohol végigfut a torkomon és szépen lassan zsibbasztja le az agyam és a karjaimat felemelő érzés, és ritka. Néha kell ez az érzés, nagyon megvonom magamtól, az egészség fontos számomra, de ehhez az is kell, hogy az ember ilyenkor laza legyen, amikor tudja, hogy nincs kötelezettség, lazulni lehet és a szemben álló lánnyal tudnék is, ennyire kótyagos fejjel bele is mennék, de Rach mindig a lelki szemeim előtt lebeg és Ő a legfontosabb, nem a mi nem tudom milyen játékunk, vagy csak sima szórakozásunk. Felnevetek amikor azt mondja nem mindenki olyan dilis mint Ő, ez így igaz, de lehet azok nem is annyira boldogok, legalábbis jelenleg, mint Ő. Nekik egészen biztos, hogy hiányzik a szemükből a csillogás és lehet, hogy már lassan az apád lehetnék, vagy legalábbis a nagybátyád, aki az apád öccse, és a mogorva énem is már egyrészt ismered, de néha jó lenne olyannak lenni, csak egyszerűen az nem én vagyok. nevetve mondom mindezeket, mert az alkohol elvarázsolta az agyam teljesen ellepte a józan ítélőképességem, de így jár aki ritkán iszik és akkor is tl sokat. Nem lenne szívem elküldeni, pedig el kellene, de nem azt mondom, hogy hívok egy taxit, hanem egyenesen a házamban akarom tartani, mint egy rossz horror mesében, hiszen hogy is bízhatna meg bennem, de mégis elindul velem felfele. Ideje lefeküdni, azt hiszem még egy kis ital és olyan gondolataim lesznek, amit szeretett volna, nem felnőttesek, de garantáltan megbánjuk. Ahogy beengedem látom, hogy tetszik neki, ahogy végigméri, és felém fordul én az ajtófélfának támaszkodva bámulom. Mert erre nincsen jobb szó, az ítélőképességem a béka segge alatt, és most szólna rám éppen Rach, hogy ne bámuljam a néni fenekét, jó hangosan, mert amikor háttal van éppen kiakadt tekintettel ezt teszem, de amikor szembe fordul megrázom a fejem és a mosoly megjelenik az arcomon. A fürdő jobbra van. nyelek egy nagyot de nem mozdulok, csak őt bámulom, ahogy előttem áll és amikor beszól, hogy ideje lenne orábbállni elnevetem magam felteszem a kezeimez és elállok az útból. Bocsi, jogos. Túl sok női ruhát nem tartalmaz ez a lakás, szóval nem sok mindent tudok adni, de fürödj le addig előkerítek valamit. Állok félre előle, amit jelzett is, hogy egy kicsit útban vagyok neki. El kell távolodnom egy kicsit, mert kezdem azt érezni, hogy nagyobb a hatása rám, mint illene és ez nem helyénvaló, én sokkal idősebb vagyok nála és a lányomra fog vigyázni. Amikor eltűnik a fürdőben állok a folyosón, nem tudom, mit kezdjek magammal, mint valami bolond, de észbe kapva inkább visszamegyek a nappaliba, lehúzok még egy pohár italt, remélve, hogy jobb lesz a fejem, de nem hinném, hogy így lesz. Aztán visszamegyek, és a kezembe már ott van a ruha meg egy törölköző, mert azt sem adtam neki és a fürdőben az már nincs, mert túl sok helyet foglalt. Bekopogok, nem nyitok be, nem tennék ilyet, csak jelzem, hogy itt vagyok. Hart, törölköző és ruha itt van nálam, az ajtó előtt hagyjam? biztos hallja a zuhany alatt, de várok, amíg kapok valamilyen választ.
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: in our life - Hartley and Daniel
Kedd Aug. 20 2024, 11:30
Hartley Knight írta:
Daniel & Hartley
fun and coffee
Látom szemeiben az ellenállást, szóval nem erősködöm. Nem mindenki olyan, mint én, és ezt ideje lenne elfogadnom. Daniel minden bizonyára boldog úgy, ahogy van. Nem hiányzik neki egy fiatal lány, hogy kirángassa belőle a felszabadult énjét. Majd megmutatja, amikor akarja. Türelmesnek kell lennem vele, ha azt akarom, hogy ez simán menjen. Mégis mióta ismerem? Két napja? Felnevetek halkan, és megrázom a fejem. Biztosan dilisnek gondol. Egy csajnak, aki a fejében él, és kizárja őt a belső beszélgetéséből. Mintha egy epés viccet mondtam volna magamnak. Ahogy kimondja, hogy lassan negyven éves lesz, megmerevedem. Nem azért, mert idősebb nálam, hanem azért, ahogyan mondja. Mintha egy gyerek lennék, egy gondtalan tinédzser. Senkinek soha nem akartam bizonygatni, de most mégis azt érzem, hogy megakarom mutatni neki azt, hogy ennél több vagyok. Csak mondjuk nem akkor, amikor elvagyok ázva a szó minden értelmében. Mármint… vizes a ruhám, és részeg vagyok, na meg… azt hiszem, hatással van rám a közelsége. A teste, az illata. Mélyen belélegzem, amikor nem figyel. Ujjaim bizseregnek, hogy beletúrjak a hajába. Istenem, nem mozdulhatok rá a főnökömre részegen úgy, hogy még tulajdonképpen élesben nem is dolgoztam neki. Csak részeg vagyok, és hiányzik az érintés, a törődés. Rég volt már, hogy… úgy igazán szeretkeztem volna valakivel. Amikor az előző pasassal ágynak estem még csak nem is tartott tovább tizenöt percnél. Azt akarom, hogy valaki uralkodjon a testemen egy éjszakán át, hogy megérintse érzékeny pontjaim, hogy szeresse a testem, és lelket megremegtető orgazmust okozzon… Ezzel is voltak gondjaim a múltban, de talán csak nem jó helyen kerestem a felszabadulást. Ha valaki úgy igazán szenvedéllyel végigsimítaná a testem, azért nagyon hálás tudnék lenni. Oké, vegyél vissza Hartley! Éppen a főnököd szemébe bámulsz. Arcomat elönti a forróság, és hátralépve megköszörülöm a torkomat. - Rendben, örülök, hogy nem dühítettelek fel – törlöm kezemet a farmeromba. – Majd elengeded akkor magad, amikor akarod. Nincs jogom tőled azt kérni, hogy állj az eső alá – rándul meg a szám széle. – Nem mindenki olyan dilis, mint én – vonom meg a vállam. Meg kéne lepjen, hogy felajánlja, az itt alvás lehetőségét, de Daniel már csak ilyen. Szerintem még az esküdt ellenségét sem szívesen engedné haza éjszaka totál részegen. Szóval csak bólintok. Bár a fejem már kezd tisztulni, mégis kissé ingatag léptekkel követem őt az emeletre. A lépcső nyikorog a talpunk alatt, és izgatottság fut végig a testemen, amikor belépek a vendégszobába, pontosabban az aktuális másod szobámba. Az igazi mindig is a tetőtéri lakás kis szobája lesz. Végigsimítom a puha, lila bársonytakarót. A vihar szele meglebegteti a függönyöket, és csak akkor látom, hogy van egy kicsi erkélyem. Istenem, ez a hely egy álom. Élnék itt határozottan! Daniel felé fordulok, és az ágy szélénél állva zavartan állok egyik lábamról a másikra. Hajamat a fülem mögé simítom. - Köszönöm. Én… kérhetek valami ruhát? Elég egy régi póló, vagy bármi – magyarázom. – És azt hiszem, jót tenne egy fürdő. Lassan felé sétálok, továbbra is a vizes farmeremet birizgálva, és amikor bezárom a köztünk lévő távolságot, megállok előtte. - Szóval azt hiszem, veszek egy fürdőt – pillantok fel rá. Még közelebb lépek. Megcsapja orromat férfias illata. Képes lenne karjaival összeroppantani, mégis biztonságban érzem magam, amikor melleim súrolják a mellkasát. - Öhm… Daniel? – hajtom hátra a fejemet. – Eléggé monstrum egy pasas vagy, szóval nem hinném, hogy kiférek az ajtón, ha teljesen beteríted. Kiengednél?
Én nem akarok játszani, nem akarom, hogy a gyermeki énem megint felszínre törjön, már nem abban a világban élünk vagyis én nem. Fel kellett nőnöm és meg is tettem, de ha egyszer azt érzem vissza kellene zökkennem, akkor nem tudom hogyan tudnék az eredeti azaz a mostani állapotba kerülni újra. Tudom mikor voltam olyan, amilyennek Hartley kér, hogy legyek, de az sem most volt, hanem, amikor feleségem volt, a gyűrű az ujjamon volt és nem egy majdnem üres házba mentem haza esténként a munka után. De itt volt a baj, hogy este jártam haza és nem tudtam annyit együtt lenni velük, hogy a varázs megmaradjon, lehet az én hibám erről sosem beszéltünk, nem is kellett, a szeretet megmaradt mindkettőnkben. Sosem a hibát kerestük a másikban hanem sokkal inkább hogyan tovább és bevált. De az, hogy egyszer sikerült nem jelenti azt, hogy máskor is fog. Nem is tudsz, közel 40 éves leszek, nem fogok tudni és nem is akarok más ember lenni. Nem tudom, hogy ezt az énem kedvelni fogod e, de nem is fontos, hiszen főként nem miattam leszel majd itt. térek ki megint Rachre, próbálva minden erőmet rá és nem az előttem álló lányra fókuszálni. Nem kellene többet inni, mégis becsábítom, hogy folytassuk. Olyan ritkán adatik meg, hogy nyugodtan ihassak, nincs rá szükségem sosem volt, de az nem igaz, hogy nem esik nagyon jól. Kitöltök mindkettőnknek és odaadok neki egyet és olyan nagyot kortyolk bele, mint ha az életem függene tőle, pedig nem, csak a józanságom és ezzel együtt a józan eszem. Nem dühítettél fel, lehet, hogy vaskalaposnak hatok néha, de nem vagyok haragtartó fajta. nem éreztem felőle rosszindulatot ez a lány tele van jósággal és ez árad belőle, egészen biztos van olyan oldala, ami nem éppen idevaló, de ezt nem felém fogja kimutatni, talán sosem ismerem meg azt a Hartleyt, és van egy olyan érzés benne, ami ezt nagyon sajnálja, mintha látni akarnám, milyen ő úgy ahogy. Felkacagok, de nem nézek rá csak hallgatom, hogy kifejti miért is lett volna jó nekem ha kimegyek az esőre, ha engedek annak, amit magamban tartok a gátat felszedem és simán újra gyerek leszek. De ez akkor sem én vagyok, sosem leszek már ilyen, jobban szeretem az érzéki pillanatokat, azokban kiadni, ami felgyülemlik, mintsem ezt. Rach mellett mégis másnak kell lennem és azt az énemet azt hiszem jobban szeretem, talán mellette mégis gyerek lehetek kicsit, miközben a felelősség rajtam, de ez az amit még el bírok viselni könnyedén. Rá emelem a tekintetem és lépek felé egyet, nem nagyon közel, de közelebb és úgy válaszolok. El szoktam én engedni magam Hart, csak éppen nem így. nevezem én is a lányom által adott becenevén, túlságosan közelséges ez az egész egy munkamegbeszéléshez képest, túlzottan el van borulva az agyam és másra sem tud gondolni, mint arra, hogy nyilvánvalóan láttam, mit rejt a póló, mégha nem is csináltam nagy ügyet belőle, férfiból vagyok észreveszem és ittasan még takán gondba is kerülhetek a gondolattól, így inkább lehúzom a maradék italt és töltök még. Végig őt nézem ahogy aláírja a papírt, szinte jó érzéssel tölt el. Itt akarsz aludni? kérdezem félve tőle, mégis hogy engedhetném haza én nem tudok vezetni ennyi ital után és ő sem, főleg, hogy eg yújabb kör landol a poharában. Megmutatom a szobát, amit neked szánunk ha gondolod. Rachnek van egy csomó ötlete hogyan lehet kidekorálni, hogy tetsszen neked, de még elég egyszerű. kérdezem tőle, de ennél hülyébb dolgot nem is tehetnék, de elindulok a szoba felé.
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: in our life - Hartley and Daniel
Csüt. Aug. 15 2024, 13:32
Hartley Knight írta:
Daniel & Hartley
fun and coffee
Érzem a feszültséget a levegőben. Valamit sikerült elérnem, csak még nem tudom mit. Megadom magam, de csak egy időre és belemegyek a játékba. Már az, hogy megnyílt nekem, hálával önt el, és talán nem is volt olyan rossz ötlet önmagamat adni. Ha tetszik neki, tetszik, ha nem, akkor sem bánom, mert önazonos maradok, amire Rach-nek nagy szüksége van. - Nem akartam tolakodó lenni odabent - vallom be, amikor magához húz, de azonnal hátra is lép. Érdekes. - Elfogadom, hogy olyan vagy, amilyen. Nem akarlak megváltoztatni. Csak segíteni kicsit elengedni magad, de ezt már csak gondolatban teszem hozzá. Eldöntöm, hogy szeretném, ha ilyenkor, csak ilyenkor levedleni a gátlásait és nem gondolná túl. Aztán, ha nem vagyok itt visszatérhet a jól bevált formákhoz. Munka, késő esti utal, névtelen nők. Kisimítom arcomból a nedves hajamat, és kissé zavartam húzom le a pólómat, ami már teljesen átüt. A fenébe. Kezeimet karba téve rejtem el melleimet, mivel nos... nem húztam melltartót. Szerintem a fehérneműt sokszor túlértékelik. Nagyokat pislogok, ahogy kiejti száján a szavakat. Ital, tánc az esőben. Ez felhívás! Elfogadom, mert a fejembe vettem, hogy szabaddá teszem ezt a férfit egyetlen percre legalább. Nem zavar, ha tartja a zárkózott énjét a mindennapjaiban, de amikor itt vagyok, abban a kicsi időben, szeretném, ha merné elengedni magát. Talán gyerek vagyok, de remélem ezt az énemet soha nem fogom elveszteni, soha nem szürkül meg, vagy fakul ki, mint egy elfeledett fénykép. Kezemet érdes tenyerébe csúsztatom, és a bizsergés végighasít a bőrömön. Megköszörülöm a torkom, és követem őt befelé, vissza az étkezőbe, ahol a maradék ital vár ránk. Nem bízom magamban, ha alkoholról van szó, számtalan meggondolatlan döntéshez vezetett, például akkor, amikor a születésnapomon szomorú voltam, és lefeküdtem Wyatt Monroe-val, akivel azóta egy-két alkalommal, pontosabban múlt hónapban élveztük kicsit egymás társaságát. De semmi több. Leülök a pulthoz, miután egy törölközővel, amit Daniel-től kaptam, megszárítkozom, lábamat felhúzva a mellkasomhoz kortyolni kezdem a borostyán italt. Égeti a torkom, és grimaszolok, ahogy nyelek egyet, de a forróság kellemesen elárasztja a fejemet. Ujjaim között görgetem a poharat, és megkockáztatok egy pillantást Daniel-re. - Feldühítettelek? - kérdezem óvatosan. - Nem állt szándékomban. Kissé elmerülök a gondolataimba. Arra gondolok, vajon hányszor lesz még alkalmunk ilyen meghitten iszogatni és beszélgetni. - Lehet, hogy gyerek vagyok, de a gyermeki én mindenkiben ott van. Ezt anyukámtól tanultam. Színesebbé teszi az életet, és bár lehet sebezhető vagyok, de megélem a fájdalmat, hogy aztán ne robbanjon rám az egész szar - mondom halkan. - Nem várok tőled semmit, csak megakarom mutatni, hogy néha elengedhetjük magunkat, Dan. Most először hívom a becenevén, és csak imádkozom, hogy ne rúgjon ki miatta. Talán nem alkalmazotthoz méltó. Röhejesen sok pénzt kínál fel nekem, de csak Rach boldog arcára tudom gondolni, amitől fesztelen mosoly húzódik végig az arcomon. Kezembe veszem a tollat, és végül ráfirkantom nevemet a papírra, ami vagy valami nagyon jó dolgot tartogat számomra vagy egy újabb szívfájdalmat. Mégis kockáztatok.
Néha elhiszem, hogy más tudok majd lenni, egyszer Rach kedvéért, de igazából a magam kedvéért kellene megváltoznom olyan értelemben, hogy engednem kéne az embereket, hogy közelebb jöjjenek hozzám. De nem megy, minden jó, amit megélek, minden percet élvezek az életemben, és tudom, hogyan lehetne jobb, de nehezen teszek érte, mert egy részem bezárt és pont ez a rész kellene ahhoz, hogy kicsit nyitottabb legyek, szinte bármire. Szavaimmal érzem, hogy megváltoztatom a környezetünkbe telepedő hirtelen jött zavart. Idegenek vagyunk egymásnak és Ő próbált nyitni, de ez édeskevés velem szemben, mert nekem nem elég egy kedves mosoly, egy bájos monológ, mert ezek benne vannak. Hartley kedves lány, olyan, amit minden apa akar a lánya mellé, de ennél többet nem kell belelátnom. A szívem amint megnyílik, ott van az esély, hogy össze is törik, már azt hinném, hogy törhetetlen vagyok, közben nem, és ettől mindig óvni fogom magam. A vacsora csendben telik, a telefonomat nyomkodom, miközben hagyom őt olvasni, van ideje átolvasni mindent, anélkül nem is hagynám, hogy aláírja, fontos, hogy tudja mit várok tőle és azt is, hogy mit várhat Ő tőlem. Nem vagyok szűkmarkú ha a lányomról van szó és neki is igyekszem olyan bért adni, amit nem fél elfogadni. Chris barátom mondta ma nekem, hogy óvatosan mit merre lépek, a csaj dögös, amit nekem nem is kellene észrevennem, de mire valóak a barátok ha nem arra, hogy olyan gondolatokat ültessenek a fejembe, amiknek ott sem kellene lenni. Egyszerűen helytelenek. Néha ránézek, de a monotonitás szinte leült ide, és a hangtalan étkezést csak a zene csendje töri meg. Nagyban válaszolok egy kevésbé fontos e-mailre, amikor érzem a beáradó eső illatot és a csattanó toll hangját. Odakapom a tekintetem a teraszra, ahol a haja messziről virít. Nem akarok utána menni, csak ránézek a szerződésre, és nem látom az aláírást. Talán nem felelt meg neki valami, vagy sok volt, amit elvárok tőle, mondjuk nem az aggodalom jelenik meg benne, hanem inkább, hogy mégis mi a fene folyik itt. Magamba töltök még egy pohár italt, ami nem tudom ma hányadik, a sok munka, a kis szabadidő okoz némi felszabadultság érzést és ilyenkor eléggé el tudok szállni. Felállva a székről érzem is az enyhe hatását már, de csak az alig megyek, ahol annak támaszkodva nézek rá értetlenül. Te is gyerek vagy még Hartley, nem fogok kimenni oda, és fogalmad sincs róla, hogy milyen az életem. Bele kell látnod, mert része leszel… nem fejezem be, mert valami elönti az agyam, valami megmagyarázhatatlan, de nem dobom le a cipőm, én nem lettem fiatalabb, nem leszek már olyan szeles, mint Ő. Megfogom a kezét és egyszerűen behúzom a fedél alá. Túl közel vonom magamhoz, amikor már az eső nem veri a fejünket, de azonnal teszek is egy lépést hátra. Nem, nem lehet, hogy a Chris által mondott dolgok előtörnek, ilyen állapotban nem, most túlságosan is sebezhető vagyok, olyan, aki ittasan elég meggondolatlan dolgokat képes tenni és mondani. Bár a tetteimet könnyebben uralom a szavaim sosem voltak olyanok, amik szerettek odabent maradni. Ne akarj olyannak látni, amilyen vagyok. felelem neki egyszerűen, nem őt nézve, inkább a terasz külső része felé fordulva az esőt bámulva. Tudom, hogy alá fogod írni a szerződést, mert megszeretted Rachelt, velem nem kell sokat találkozni, ha nem megy, mert olyannak tartasz, amilyen nem leszek. Tévedsz ha azt hiszed nem kedvellek, és nem vagyok karótnyelt sem egy világi komoly pasas, csak egyszerűen könnyebb ha senki nem kerül olyan közelségbe hozzám, ami már más ajtókat kopogtat meg. csalódást okoztam neki, mondtam, hogy ez lesz, talán nem hitt nekem és a csillogó szemek, amik az első napon itt voltak, most eltűntek. Két nap kellett csupán, hogy ezt elérjem, nem igazán olyan teljesítmény, amire büszke lehetek. Felé fordulok, és próbálom menteni a menthetőt, nem akarom, hogy úgy váljunk el, hogy másnap már nem azt a mosolyt látom rajta, amit tegnap vagy akár ma reggel. Töltök neked egy pohárral, van egy üveg, amit már ki kéne üríteni, ha a végén is táncolni akarsz az esőben akkor legyen. nyújtom felé a kezem mintha fogadást kérnék tőle, de ez csak játék, Ő akart játszani, de most az én szabályaim játszanak.
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: in our life - Hartley and Daniel
Csüt. Aug. 15 2024, 11:20
Hartley Knight írta:
Daniel & Hartley
fun and coffee
Amikor próbálsz valakit megismerni, ugyanis ez minden munkakapcsolat alapja, ő pedig egyből bezárkózik, önvédelemből minden mozdulatát leutánozod. A legtöbb ember udvariasan megköszöni a bókot, de Daniel mintha megakarna győzni arról, hogy nem jó ember. Épp elégszer voltam már olyanok közelében, akik megfejthetetlenek voltak, és Isten a tanúm, a ma esti próbálkozásom puccsba menetele után nem fogok még egyszer úgy loholni valaki nyitottsága felé, mint egy kiskutya. Megfeszítem magam, és próbálom nem figyelni a hajából elszabadult apró vízcseppet, ami végigfolyik a kulcscsontján. A pólója ráfeszül izmaira. Kemény férfi, még keményebb belsővel. Vettem az adást. Én egy idegen vagyok a házában és az egyetlen, akit el kell bájolnom, az Rach. Elég, ha Daniel szimplán csak elégedett a munkámmal, így minden válaszomat leszűkítem egy oké-ra, és egy rendben-re. Nem tartozik rá, miket terveztem el, Rach-en múlik mennyire fogja élvezni a közös programjainkat, Daniel pedig úgyis lépten nyomon figyelni vagy figyeltetni fog, így felesleges csacsognom bármiről is. Túl sokat beszélsz, néha jobban áll, ha csendben maradsz! Exem szavai késként vájnak belém, és ökölbe szorított kezekkel követem vissza Daniel-t az étkezőbe. Mert pont olyan érzést keltett bennem az iménti, mint akkor. Túl sok vagyok. Amikor beszél a szerződésről, annyit mondok: - Oké. Amikor elmondja, hogy valószínűleg csalódni fogok benne, megvonom a vállam, és érdektelen álarcot húzok magamra. Nekem nem nehéz csalódást okozni, megszoktam már. A lényeg, hogy én ne okozzak csalódást, a többi nem érdekel. Így jobb is. Ha érdektelen vagyok, és az emberek azt hiszik, könnyen átgázolhatnak rajtam bárhol és bármikor, kevésbé szar érzés, ha valakit félreismerek. Érdektelenséggel könnyebben lerázod magadról. Amikor elmondja a gondolatait tárgyilagosan, továbbra is visszahúzodóan hallgatom. - Rendben. Csak ennyit mondok. Nocsak, a két napi szómenésem után talán idegesítő, hogy alig beszélek, miközben megeszem a lasagne rám eső adagját. Figyelem, ahogy Daniel belekortyol a whiskey-be, és tekintete egyre ködösebbé válik. Ádámcsutkája mozog, ahogy nyel egyet, és az ital cseppjei megmaradnak a szája ívén. Nagyot nyelek, ahogy figyelem megfeszülő izmait, és hogy mennyire fontos ember látszatát kelti. Továbbra is csendben maradok, miközben a szerződést átnézem, és mindent elmond, amit tudnom kell. Érdekes, mert most ő dumál rohadt sokat, miközben tettetett távolságtartással figyel rám. Csak bólogatok, mint egy kiskutya, mert nincs mit mondanom. Rach-re akarok koncentrálni, nem pedig az apjára, aki bár fizikailag talán hatással van rám, de ez nem fontos. Nem szabad, hogy az legyen. Művészlélek vagyok, így hajlamos vagyok azonnal belelátni az emberekbe azt, ami nincs is bennük, és ekkor kólintanak fejbe a szavai. Nem ismerem őt, és talán jobb is, ha távolságot tart, mielőtt a tűzbe nyúlnék. Úgy döntök kisétálok a verandára ahelyett, hogy aláírnám a szerződés. A toll nagyot koppan a márványon, én pedig töretlenül masírozok ki, reménykedve abban, hogy utánam jön. Nekünk még itt dolgunk van! Meglátom a szakadó esőt, ahogy dörren az ég, és erőt veszek magamon. Nem vagyok marionett bábú, és bár megértem, hogy nehéz az élete, mégis arra gondolok, mennyi fájdalmat éreztem abban a pár szóban, amikor azt mondta, hogy alig van ideje Rach-el. De vágyik rá. Leveszem a cípőmet, nem törődve azzal, hogy mit gondol rólam. Az eső az egyetlen, ami képes megnyugtatni ilyenkor tomboló idegeimet, így mezítláb lepattanok a verandáról, és a puha fűbe mélyesztem a lábujjaimat. Istenem, érzem, ahogy a megtisztulás végighasít a testemen, ahogy vigyorogva hátravetem a fejem, és hagyom, hogy a hideg eső teljesen eláztasson. Arra számítok, Daniel előveszi az apa énjét, és jól rám szól, majd megfenyeget, hogy ne merjem kihozni a gyerekét esőbe, de mielőtt megszólalhatna felé fordulok, és végül erőt véve magamon levedlem az egy órája tartó szótlanságomat. - Nem foglak megfejteni, nem vagyunk barátok. Az alkalmazottad vagyok, de Rach miatt kedvelnünk kell egymást, hogy példát mutassunk. Velem ne csináld - rázom meg a fejem. - Ha egy hely van, ahol nem játszod meg magad, az legyen az otthonod, ahol nem kell keménynek lenned, hiába vagyok itt. Szóval egy feltétellel fogom aláírni azt a szerződést - húzom ki magam. - Ha most először leveszed azt a kicseszett "nem vagyok jó apa, túl sok a munkám, fáj a múltam" álarcot, és kisétálsz ide velem az esőre, hogy megnézd miért ennyire rohadt jó egyszer valahára gondtalan felnőttnek lenni. Csak pár perc - mosolyodom el. - Természetesen cípő nélkül. Esküszöm, érzem, hogy olyan a pasas, aki szereti a kihívásokat, szóval lássuk mit lép az ajánlatomra. Talán túl toltam, talán túl idős ahhoz, hogy bolondozzon egy huszonhárom évessel, így eldöntöm, nem számít. Nem tudja, mit hagy ki. És akkor ott megpördülök mezítláb, egészen addig, ameddig az esőáztatta testemre nem tapadnak a ruháim és nem kezdek el nevetve szédülni.
Okos lány, tetszik, hogy a szerződést nem akarja elodázni, mert nekem az is a fejemben volt ám, de gondoltam ezt este megbeszéljük. Az ügyvédem már megcsinált mindent, nem nagy ördöngösség az egész, az alapsztori van benne, ami szerintem neki is meg fog felelni. Nem akarom átverni, sosem voltam az a fajta, hiszen jól bánik Rach-el és nagyon is kedveli őt a lányom és azt hiszem én is kezdem elfogadni őt mellette. Igen, a fontos dolgokat este, amikor nincsen egy szem elől nem tévesztendő kisasszony a közelünkben. nem mintha alvás közben nem tudnánk megejteni, de ha ott van Hartley, akkor nem hinném, hogy nagyon akarna aludni, maximum ha nagyon fáradt lenne már, mondjuk a mai nap után szerintem az ottalvós bulin ki is fog. A hazaút zökkenőmentesen megy, a kocsi könnyen vezethető, nem érzem, hogy nagyon bénázna, bár egy kicsit többet nézek rá, mint kellene, de muszáj ezt is megnéznem, hogy mennyire tud biztonságosan vezetni, főleg, hogy nem egy központi helyen van a lakásom, oda mindenkinek egyszerűbb a kocsi. Miután a fagyi jól összemaszatolta Rach-et és hazaértünk, rábíztam Hartley-ra a továbbiakat a lányommal kapcsolatban. Amikor kiürült a ház olyan csend telepedett bentre, ami nem volt kellemes. Benyomtam egy zenét, és elmentem zuhanyozni, belegondoltam, hogy igazából mennyire nehéz lesz ha Rach megint nem velem lesz, bár a telefonom csörgése könnyedén kizökkentett, amiért kivételesen hálás is voltam. A zuhany alól kimászva tekertem magam köré egy törölközőt, már majdnem indultam ki, amikor eszembe jutott, hogy szabad bejárást adtam Hartley-nak nem kellene egy szál semmiben rohangálnom. A háló felé vettem az irányt, közben felvettem a telefont is. Minden annyira fontos az embereknek, még ilyen viszonylag kései órában is, de sikeresen letudtam, felöltöztem és már a konyhában voltam, ha nincs gyerek, akkor ér az esti whiskyzés. Remek, megéheztem. köszöntöm Őt, miközben azon ügyködök, hogy az általam aligha használt sütő üzemképes legyen. Nem mind az én érdemem, a volt feleségem imádja az emlékeket halmozni képek formájában. Tudta, hogy nem lehet velem olyan sokat Rach ezért ezeket mind nekem adta a válás után. a régi szép emlékek, amiktől még mindig gombóc kerül a torkomba, bár a pókerarc az továbbra is rajtam marad, mert megtörni nem fogok. Hiányzik az az élet is, de elvagyok abban, amiben élek, az életem majdnem tökéletes, nincs okom a bánkódásra, és éppen ezért nem is teszem. A házon kívül azzal találkozol akivel szeretnél, amikor ideköltözöl, ha úgy döntünk ez hosszú távon menni fog, akkor persze nem lesz akadálya annak sem, hogy itt találkozz velük. Tudnod kell rólam, hogy elég engedékeny tudok lenni, de mindig is Rach érdekei lesznek az elsők. Ő amint az anyja hazaért nem lesz itt sokat, és fogalmam sincs mikor megy el újra, de ha ezt túléljük akkor szerintem beszélhetünk a továbbiakról. nem akarok ennyire tárgyias lenni, de közel engedni magamhoz valakit, akit két napja ismerek, aligha tehetem meg. Tudom milyen elveszíteni valakit, aki ugyan az életem része a mai napig, de nem úgy ahogy addig volt. Inkább megtartom a távolságot, és felhúzom a védőfalat, de ettől igyekszem mindenben támogatni ezt az egészet, mert ez nekem is ugyanolyan fontos, mint Hartley-nak. Ahogy egyre jobban közeledik, lépek hátra és a kezembe veszem a korábban lerakott poharamat és beleiszok egy nagyot, talán pótcselekvés, hogy ez a helyzet, ami nem éppen értelmezhető számomra csillapodjon. Leülök a pult mellé, ami a konyha közepén van, mint valami kis gyors reggeliző hely, ahol éppen csak bekapja az ember a falatot és rohan is tovább. Én azt kedvelem amilyen vagy, egy olyan lánnyal, mint Rach nem sokan értik meg egymást. Kicsit különb, mint a társai, sokkal érettebb és sok mindent ért, amit még nem kellene neki, ez főként az én hibám is, de majd erre te is rá fogsz jönni. kicsit komolyabb témát feszegetünk, de ezt is jó ha tudja, hogy Rach elbűvölő de nagyon sok mindent megért a felnőttek életéből, mert állandóan a munka volt a fókuszban, akkor is amikor én vigyáztam rá és ez az amiért én nem tartom magam olyan jó apának, még akkor is ha kedvesen ő azért utal rá. Ez kedves tőled, de csalódni fogsz ha már most ezt gondolod. Ez a két nap arra volt jó, hogy találjak valakit, aki állandóan a gyerekemmel van, mert én dolgozok. Kaptam közel egy hónapot vele és mi jut belőle? Hogy amikor már alszik hazajövök és adok neki egy puszit, most boldog volt, mert itt vagyok neki, de az irodában nem tudok jó apa lenni. a munka egyfajta megnyugvás volt nekem, amikor rosszabb volt a magánéletem, aztán ezt az egészet a szingliségem kezdete után átfektettem a nőkbe, akik elég kielégülést adtak, hogy jobban legyek, de nem vagyok jó apa, szeretem Rach-t de ha jó apa lennék, akkor máshogy csinálnám ezeket. A papírok, kérlek olvasd át, nem sok minden van benne, amibe bele lehetne kötni egy egyszerű és értelmezhető szerződést kértem az ügyvédemtől, ha valami nem tetszik persze átbeszéljük. Benne van a béred, az ittlakás lehetősége, amint elérünk oda, a kocsi használat és az, hogy ha bármi gondod van és engem nem érsz el ki az aki értesítendő. terelem a témát, hogy ne az legyen a fókuszban, amiről még alig tud valamit, persze véleménye lehet és nem mondom, hogy nem esik jól, de csalódni fog ha most elhiszi, amit kimond rólam.
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: in our life - Hartley and Daniel
Szer. Aug. 14 2024, 11:45
Hartley Knight írta:
Daniel & Hartley
fun and coffee
Valahogy minden olyan gyorsan történt az elmúlt két napban, mintha egy tornádó kaszabolta volna le egész Brooklyn-t. Végre valahára úgy érzem az életem sínen van. Zeph hazatért a nyaralásból, és együtt folytatjuk a kreatív projekteket, illetve Tyler, aki úgy látszik mégsem kerül, csak sok volt a dolga, na meg az átgondolnia valója, jelentsen ezt bármit is. Aztán itt van Rach és Daniel. A lány szinte azonnal a szívembe véste magát, és tudom, ha nem vagyok óvatos, nagyon fog fájni az elválás, amikor lejár a szerződésem. - Gondolom a szerződés feltételeit és az aláírást megbeszéljük este - pillantok Daniel-re az anyósülésre, miközben beállítom az ülést. Izgatottan simítom végig az ujjamat a kormányon, és bár totál szerencsétlenül igazodom az új autóhoz, Daniel mindenben segít. Epés íz kavarog a torkomban, ahogy útbaigazít és segít a vezetésben. Ty apja tanított meg vezetni, mert nekem ugyebár nem volt apám, és ebben a pillanatban, ahogy a visszapillantón látom, hogy Rachel alszik, Daniel pedig kedves hangon és türelmesen magyaráz elkap a magányosság érzése, a hiány. Apám okozta űr mai napig fáj, ami tudom, hogy normális, de látni ezt a férfit a lányával, felébreszti a vágyat bennem, bárcsak az én apám is itt lett volna, hogy segítsen megtanítani vezetni. Lerázom magamról a negatív érzéseket, és megkeményítem szívemet mindvégig, amig a gyors fagyizás, Rach ott alvós bulira szállítása megtörténik. Miután Daniel-t hazaviszem, és átugrok a lasagne-ért, ami út közben az anyósülésen pihen, imádkozom, hogy ne történjen baleset, amivel tönkretenném a bőr ülést. Szerencsére épségben kiszállítom a vacsit vissza Daniel-hez. Egyensúlyozva lépkedek a verandára, és az ajtó már nyitva áll előttem. Nem tudom arcomról letörölni a mosolyt. Daniel-t a konyhában találom. - Szóval, a futár megérkezett - teszem a pultra a lasagne-t. Segítséget kérek a sütő használatában, és ameddig a vacsora melegszik, lassú léptekkel ismét feltérképezem a konyhát és az onnan nyíló nappalit. Fotók a falakon, az asztalon, és bár tudom, hogy Rach nincs mindig ott, olyan, mintha állandó lakója lenne a háznak. Kétség sem fér ahhoz, hogy Daniel a tenyerén hordozza a kis kobold hercegnőt, és ezt szeretném eltanulni tőle. Magabiztos, határozott, mégis kenyérre lehet kenni. Arra gondolok, mennyire nagy magabiztosságot adna, kicsit is hasonlítani rá. - Látom, nagyon otthonossá tetted a házat - pillantok rá mosolyogva a vállam felett, és kezembe veszek egy régi képet, amelyen Daniel nevetve úgy cipeli Rach-t, mint egy zsák krumplit. - Majd remélem egyszer több időre is bemutathatom Zeph-et és Tyler-t. Szeretném, ha tudnád, hogy megbízhatóak, és nem kell tőlük tartani. Ez fontos nekem, mert ők ketten olyanok, mint a családom - magyarázom. - Ja, és nyugi, titkos bulit sem fogok tartani- kacsintok rá. Lassan lépdelek körbe, és észre sem veszem, hogy önkéntelen léptekkel egyre közelebb sétálok a munkaadómhoz. Daniel olyan magas, hogy hátra kell hajtanom a fejemet, hogy felnézhessek rá. - Visszatérve a válaszodra, igen, talán hibbant vagyok a vörös hajam miatt - fojtok el egy mosolyt.- De jobb, mint olyannak lenni, mint a többiek, nem? - suttogom, ahogy nem túl feltünően végigpillantok a testén. A borostája markáns vonalakat takar, és szemei íriszében egy pillanatra elveszem, ahogyan tanulmányozom őt. Egy férfi, aki falakat emelt maga köré, titkokat rejt, és mintha pontosan tudna rólad mindent, amikor rád néz. Meztelennek érzem magam, pucérnak a lelkemet, de ebben a pillanatban nem is akarom megjátszani magam és elrejteni múltam fájdalmát. Valami furcsa érzés fejbe kólint, mi szerint talán ennek a kemény férfinek is szüksége van lágy szavakra és dícséretekre. Anyám szingli szülő volt, és tudom mennyit ér, ha valaki biztosít arról, hogy jól csinálod a dolgokat. - Daniel, nem ismerlek, de amit ebben a két napban láttam, és elnézve a házad, a fotókat, márpedig én jól olvasok ezekből a jelekből, tudnod kell, hogy nagyszerű apa vagy. Tökéletes? Biztos nem, senki nem az, de ha valaki mindent megtenne a gyerekéért, az láthatólag te vagy. Lehet félre ismerlek, de úgy érzem el kell mondanom - mondom el halkan az érzéseim, amik kikívánkoznak nekem. Tartom a pillantását, és szinte hangtalanul üzenem fejben, amit képtelen vagyok hangosan is kimondani. Bárcsak nekem is ilyen apám lett volna...
Valamit egészen biztos, hogy jól csináltam a nevelésben nem csak én az anyja is, hogy ennyire kedves lányunk lett. Mondjuk a cserfessége egy kicsit mindent felülír, de gyerek ennyi elnézhető neki. Mondjuk én ennél jóval többet is elnézek neki, de az apja vagyok ez a dolgom. Látom, hogy mindkét lány meglehetősen boldog a hír hallatán, ami engem is azzá tesz, az a hülye vigyor le sem jön az arcomról, szinte már ráragadt, ami talán egy kicsit zavar is, de nem foglalkozok vele. Sajnálom Hölgyeim az illetlenséget, ritkán kell bókolnom manapság, szóval ennyi azért még elnézhető nem? nézek nevetve Rach- re aki olyan könnyedén értett egyet Hartley-val, mintha nem az apja ellen kellene ezt megtennie. Ha ezek ketten valamit el akarnak majd nálam érni elég könnyű dolguk lesz lehet kicsit meg kell keményednek hozzájuk. Nyugi Hartley, a kocsi amivel jöttünk lesz amit majd odaadok, hazafele te vezetsz, én elfáradtam, kipróbálod, ha nem jön be akkor meg elmegyünk és nézünk neked egy másikat. bíztató mosolyt engedek meg felé, mert fontos, hogy ne akarjon nagyon rágörcsölni semmire, az izgatottsága aranyos, de ez egy munka, ami lehet, hogy jobb, mint egy irodai, kicsit kötetlenebb és nem is kell majd olyan sokat dolgozni, hiszen nem én nevelem főként Rach-t de tudom mit válthat ki és benne ezerszer megvan a gyermeki cserfesség, ami miatt kicsit sokáig is marad rajta a tekintetem, amit erőltetve kapok el inkább, mielőtt bárki vagy Ő félreérti. Megint elkezd nagyon gyorsan össze vissza beszélni, szembefordulok vele, és megfogom a vállát. Nem akarom, hogy ennyire azon izguljon, hogy nekem megfeleljen, mert azon már túl vagyunk, tudok róla elég sok mindent és még mindig itt van de ő apróságok miatt aggódik. Mosolyogva szólalok meg, hogy megnyugtassam, vagy kicsit helyre billent sem a pulzusát. Menj utána egészen nyugodtan haza, a kocsival, amit kapsz, nehogy gyalog merj menni. Hozd a kaját ha ennyire szeretnéd, de ha kinyitod a hűtőt mindig lesz benne valami amit enni tudtok. Mély levegő Hartley, már fel vagy véve, megvetted kilóra a lányom és lehet ezzel engem is. eresztem le a kezeimet és Rach felé nézek, akit egy pillanatra szem elől vesztettem, de tudom, hogy nem csinál olyat, mi árthat neki. Összeszedem a sosem lefárasztott gyerekem és visszamegyünk Hartleyhoz, aki nem az előző izgatottság eltűnik az arcáról de nem tudom megmondani mi váltotta fel. Fixen őrültek a vörösek, de nem a rossz értelemben, ez a fajta hibbantság még egészen jól is áll. kacagok fel a kocsi felé tartva, nem megragadva azon, hogy a legjobb barátjához hasonlított, aki elég sok van neki és egy nap alatt már kettő is az utunkba került.Talán jó jel, hogy olyan emberekkel veszi magát körbe akik foglalkoznak vele, végülis egy idegen vagyok, aki foglalkoztatni fogja, jobb ha lecsekkolják, ha ez ad neki biztonságérzetet. Tessék, a kulcs, állítsd be magadnak a dolgokat, a gyerekülést szerintem ki fogod tudni tapasztalni nem nagy ördöngösség, de a kisasszony maga is tudja kezelni, csak ha nagyon fáradt akkor esik bele és nagyjából el is alszik, mielőtt bekötné magát. Rach már a helyén én a csomagtartóból kiveszek egy váltó pólót és magamra kapom. Hasonló az előzőhöz, szóval a fagyizáshoz még jó lesz utána szerintem nem nagyon tartom ott elengedem az ottalvósra őket, addig lezuhanyzok, és várom a csodásl aktató vacsorát amiről beszélt.
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: in our life - Hartley and Daniel
Kedd Aug. 13 2024, 16:54
Hartley Knight írta:
Daniel & Hartley
fun and coffee
Madarat lehetne fogatni velem, annyira boldog vagyok. Az pedig, ahogy Daniel a karjában tartja Rach-t, a petefészkem felrobban a látványtól. Nem vagyok vak, oké? De ettől eltekintve nincs több bennem. A szívem zárva, jó rég óta, és időm sincs most egy kapcsolata, nem egy olyan férfival, aki tulajdonképpen valószínűleg még gyereknek tart engem is a huszonhárom éves korommal. Ettől még megengedek magamnak néhány kiéhezett pillantást, mert hülye lennék, ha nem lennék oda a nyolc kockás hasú dilfért. Ja, Daniel egy dilf! - Nagyon hálás vagyok - bököm ki, miközben uralkodom magamon nehogy a nyakába ugorjak. Az felettébb fura lenne, főleg, hogy Tyler-t és Zeph-et leszámítva nem vagyok egy ölelkezős típus. - Egyébként nem mondunk olyat egy hölgynek, hogy nagy a feneke - dorgálom meg, Rach pedig egyetértőn bólogat. Amikor egy jól irányzott mozdulattal a földre ugrik, elszalad, hogy menjen még egy kört az akadálypályán. Fél szemmel végig őt figyelem, miközben Daniel-hez lépek. - Szívesen elviszem. Ide gyalog jöttem, szóval megköszönném hozzátok a fuvart. És akkor beizzítom a kocsit, amit nekem szánsz kölcsönbe. Ó, az én kocsim már jó kezek között van, szóval nem lesz gondom azzal, hogy eljussak hozzátok. De természtesen azzal fuvarozom Rach-t, amit te mondasz! Oké, talán izgatott vagyok, hogy egy drága kocsit kipróbálhatok, hisz sosem voltam tehetős. Ettől még félek, mert életemben nem ültem bőrülésben még. - Szóval akkor este? Ha elvittem Rach-t, akkor hozzád menjek? - kérdezem. - Előtte haza ugrok. Van egy lefagyasztott lasagne-m, amit kisüthetek nálad, így legalább megtudod mennyire értékes tápanyagokkal tudom tömni Rach hasát - vigyorodom el. - Oké, könyörgöm, hadd vigyem én a vacsit, mert tiszta pénz kidobás lesz, ha ma nem fogy el, egyedül pedig nem tudom elpusztítani - nézek rá hatalmas szemekkel. Kisimítom arcomra tapadt hajamat, és úgy döntök spontán felkötöm a csuklómra húzott hajgumival. Fejemet hátravetem, és elégedetten felnyögök, ahogy a nagy hajzuhatag eltűnik a tarkómról, és laza lófarokba kötöm a fejem tetején. Úgy fújom ki a levegőt, mintha minimum száz négyütemű fekvőtámaszt csináltam volna, és csípőre teszem a kezeimet. Érzem, hogy rezzen a telefonom, és miközben figyelem, ahogy Rach lecsúszik a csúszdán, megnyitom Tyler üzenetét.
T: Harminc fok van, és te hosszú, koptatott farmert vettél fel? Jesszus... Nem sül meg a segged?
Értetlenül nézek körbe, és ekkor kiszúrom őt a közeli kávézó előtt. Felém kacsint, majd hátat is fordít, hogy tovább menjen. Szarul érzem magam amiért hosszú idő óta most látom először, és még csak ide sem jön. Beakarom mutatni Daniel-nek, elvégre Ty az életem része, de ahogy figyelem távolodó alakját, csak arra gondolok, hogy rohadtul hiányzik a legjobb barátom... Daniel biztosan látja borús hangulatomat az arcomon, így mosolyt erőltetek magamra. - A legjobb barátom volt, ő a tanulótársam. Biztosan majd találkoztok. Szerintem jól kijönnétek - döntöm oldalra a fejemet. - Kicsit emlékeztetsz rá, csak idősebb kiadásban. Mármint, nem vagy öreg! - mondom azonnal, túlzottan is hangosan. - Bocs, én csak... baromi káoszos napjaim voltak, és ha fáradt vagyok, totál hibbant is - mosolyodok el. - De nem azért mert vörös vagyok! - teszem hozzá. - Rach azt mondta a barátja szerint a vörösek őrültek. Te mit gondolsz? - teszem fel a joker kérdést. Ha osztja a véleményt, az mindent megváltoztat bennem Mr. Morton!
A játszótéren eszem ágában sincs lerázni őket, de teljesen más ha velük vagyok és ha nem, és nem csak Hartley viselkedése a lényeg, hanem Rach-é is, hogyan tud együtt elleni a lánnyal. Túlságosan is üzleti úton fogom meg, de abban sikeres vagyok apának nem mondanám annyira jónak magam, főleg, mert nem vagyok olyan sokat a lányommal, aki ezerszer többet érdemelne. Elvonulok edzeni, ami jól esik, minden gyakorlattól egyre jobban érzem, hogy fáradnak a karjaim, leülök egy pillanatra, leveszem a pólóm, hogy enyhítsek egy kicsit a melegen és beleiszok az italomba, miközben nézem a lányokat, ahogy teljesen jól elvannak. Nem félek, hogy probléma lesz, azt hiszem jó döntés volt az is, hogy Rachet kértem meg, hogy mondja el Hartley-nak, boldog lesz tőle és sokkal aranyosabban hangzik az Ő szájából, mint az enyémből, talán még boldogabb is lesz tőle a lány, mintha én mondanám el. Egy pillanatra találkozik a tekintetünk a lánnyal, oda mosolygok, majd folytatom az edzést. Fel sem tűnik, hogy telik az idő, az órámra nézek, és a szemem sarkából látom, hogy közeledik eggyel több lány, mint akit otthagytam egymásnak. Nem zavartok, éppen pihenőt tartok. üdvözlöm a barátnőjét és látom Rach-en, hogy mennyire jól érzi magát, miközben a lábamat öleli, a fejét megsimogatom és elmosolyodok. Ez az, amit minden apa akar látni, a felhőtlen boldogságot a lánya szemében és ezt megkaptam, hála Hartley-nak, akiért mos rettentő hálás vagyok, de ennyire még nem szaladok előre vele. Gyorsan mennek el mellőlem, szinte menekülnek, nem nézek utánuk, még kihasználom azt a kevés időt, ameddig némításba mertem hagyni a telefonom. Amint azt érzem, hogy az izmaim a végét járják, lenyújtok, majd a pólómat a vállamra dobva megyek vissza a lányokhoz. A kocsiban van váltás cuccom, át kell vennem mielőtt tovább megyünk, ebben nem lófrálhatok, de lehet jó lenne egy gyors zuhany előtte. Amint visszaérek erős falba ütközök, Hartley keze után nyúlok, amint észreveszem, hogy amíg én a telefonomat keresem a zsebembe, ő éppen Rach-t nézi. Aki közben vígan meséli, hogy felvettük, igen ez határozottan cukibb volt, mint tőlem hallani. Igen, komoly, ha te is szeretnéd persze. nézek rá mindkét lányra, mintha ketten lennének, csak az egyik nagyobb, mint a másik, de ez az érzés egyenesen fura is, mert Hartley közel sem olyan, mint ha a lányom lenne. Meg is rázom a fejem és felveszem az ölembe Rachelt. Fúj, apa izzadt vagy. mondja nekem, de persze nem engedi el a nyakam, úgy csimpaszkodik belém. De milyen erős, hogy elbírja a nagy feneked, amit most megtömünk egy kis csokival mit szólsz? nézek rá kompromisszumként, hogy kibírja az izzadt testem, cserébe kap fagyit és nekem is jól fog esni egy adag hideg agyag a testembe. Van kedved fagyzni? Aztán haza kell mennem letusolni, és Rach megy át a egyik barátnőjéhez, ha megkérlek át tudod majd dobni? Vinni kell egy csomó babát, majd segítek bepakolni és utána megejthetjük a beszélgetést is. kicsit hivatalosan mondom de egész egyszerűen egy vacsi mellett otthon gondoltam megbeszéljük a részleteket Rach-el és a munkával kapcsolatban semmi több. Már persze ha ráérsz. rakom be Rach-t a kocsiba és rázárom az ajtót, amikor már nem hall minket. Köszönöm, annyira boldoggá teszed, akkor is, amikor a nagyon foglalt apja nem ér rá, vagy éppen a férjezett nőket kápráztatja el. nevetek fel, mert feltűnt, hogy sokkal több a kíváncsi tekintet, mint a gyűrűtlen ujj.
Dread becomes unannounced and then consumes our feelings with its irrational sense of doom.
★ play by ★ :
Adam Demos
★ hozzászólások száma ★ :
36
Re: in our life - Hartley and Daniel
Kedd Aug. 13 2024, 14:41
Hartley Knight írta:
Daniel & Hartley
fun and coffee
Kidobom az üres kávés poharamat a kukába, és Daniel felé haladok. Rach azonnal kiszúr, és amikor Hart-nak hív, a szívem megdobban. Cuki egy kölyök. - Sziasztok - dobok feléjük egy laza mosolyt, és lehajolok Rach-hez. - Hogy vagy barátom? - Örülök, hogy itt vagy - dönti oldalra a fejét. A fenébe, én is örülök. Túl gyorsan a szívemhez nőtt a kislány. Daniel továbbra is barátságos, de nem tudok elmenni amellett, hogy semmit nem kérdez rólam. Néha említettem is valamit, olyan volt, mintha semmi újat nem mondtam volna. Próbálom félresöpörni paranoiás énemet, amennyire csak tudom. - Nyugodtan menj edzeni - biccentek a szabadtéri gépek felé.- Mi elleszünk, ugye Rach? A lány határozottan bólint, szóval hagyom, hogy a kezemnél fogva elrángasson. Körbe járjuk a játszóteret az anyukák és ivadékok között tekergőzve. Végigmegyek vele egy akadálypályán, sőt még a csúszdán is követem, és imádkozom le essen össze alattam. Egy nő rosszalón néz rám, aki túlzóan is konzervatívan mustrálja a környéket, miközben a félpucér pasasokat figyelgeti a túl oldalon. Ó, hölgyem, teljesen megértem! Pofátlanul rákacsintok, mire csak a szemeit forgatja, és hátat fordít. Rach és én leülünk az egyik padra és komoly eszmecserét folytatunk a sárkányokról, amiket tegnap készítettünk. Felvázolja terveit, hogyan kéne folytatnunk a projektet. Mesélek neki az Akadémiáról és arról, min dolgozom Tyler-el. - Ő a barátod? - néz rám kissé furcsálló tekintettel. - A legjobb barátom! Mindig is fiús lány voltam - vallom be. - Valahogy velük jobban megtalálom a kapcsolatot. - Én is jobban szeretek fiúkkal barátkozni. - Csak apádnak ne mond meg... Zeph-et látom meg, amint kecsesen végig illeg a játszótéren, és amint kiszúr minket, felénk halad. Tudja, hogy itt vagyok, és megígérte bekukkant hozzánk. Feltételezem azért, hogy meglesse Daniel-t. Tekintetem egyből megtalálja Rach apját. Csupa kemény izom, és még a pólóját is levette. A francba, a főnököm (ideiglenes vagy hosszútávú) dögös! Nagyon is. Nem gondolhatok rá így, de nézni még szabad, ugye? Természetesen a távolságot meg kell tartanom, hisz Rach-re vigyázom majd azokon az éjszakákon, amikor biztosan más nőkkel bújik ágyba. Ahogy elképzelem őt... furcsamód nem kellemetlen, inkább izgalmas. A fenébe, most már kukkolnám is őt másokkal? Mi bajom van? Sürgősen le kell feküdnöm valakivel! - Helló idegen - lép oda Zeph. - Te lennél Rach? Hart új legjobb barátja? - Te pedig a régi barátja? - szegi fel állát Rach, majd mindketten felnevetnek. Úgy mutatkoznak be egymásnak mint két felnőtt nő. A szívem felmelegszik a látványtól. - És... hol van az apukád? - néz körbe Zeph, én pedig figyelmeztető pillantást vetek rá, amivel nem foglalkozik. Rach vígan felpattan és elindul az edző férfi felé. Kissé vonakodva követem őt. - Hé? Beszéltél mostanság Tyler-rel? - kérdezi tőlem halkan Zeph. - Úgy kerül engem, mintha valami vírus lennék - sóhajtok fel. - Tegnap keresett egy hét után először, gondolom a közös projekt miatt. Nem tudom mi baja van. Az igazság az, hogy hiányzik a legjobb barátom. Elakarom neki mesélni Daniel-t. Ő a jobb kezem, a másik felem évek óta. Mindig ott voltunk egymásnak. - Hm... - néz rám gyanakodva Zeph. - Tudja, hogy egy szingli apának dolgozol? - Említettem neki üzenetben, de nem válaszolt arra. Miért? Zeph elkapja a tekintetét. - Miért kéne tudnia róla? - nézek rá kíváncsian, de nem válaszol. - Majd ti megbeszélitek - motyogja, amikor elérjük az szabadtéri edzést. Rach int az apjának. Amikor Daniel odaér hozzánk, bemutatom neki Zeph-t. A barátom a férfi háta mögött a szemöldökét vonogatja. - Fejezd be! - suttogom ingerülten. Rach megfogja a kezemet, és előre-hátra lóbálja összekulcsolt ujjainkat. - Zeph csak beugrott, de már megy is - mondom határozottan. - Nem akartuk megzavarni az edzésedet - magyarázom. - Igen, csak gondoltam megnézem a legjobb barátomat, akinek én csak a második legjobb barátja lehetek - kacsint rám Zeph. Ha azt hiszi kevésbé fontos nekem, mint Ty, akkor hülye! Nem akarom itt hagyni Daniel-el, de muszáj vigyáznom Rach-re, így nincs már választásom. - Akkor... mi ott leszünk - mutatok a kaland pálya irányába. - Várunk téged! Félek Zeph olyan dolgokat kotyog ki rólam, amit nem akarok, vagy pedig befenyíti Daniel-t. Úgy vigyáz rám néha, mintha az anyám lenne. Rach összetalálkozik egy barátjával, és határozott beszélgetésbe kezdenek. Úgy döntök két nap után visszaírok Tyler-nek.
H:Bocs, kaotikus két nap volt. Ha már látom a beosztásom összebeszéljük a projekt megbeszélésének időpontját! T: Valaki nagyon hivatalos. Hallom Zeph-től jó a munka eddig. H: Még nem kaptam meg, de nem panaszkodom!
Ismét Daniel szálkás testére pillantok. Igen, ha plátói is, megéri a látványt.
T: Sajnálom, hogy nem voltam elérhető mostanában. Gondolkodtam dolgokon. H: És mire jutottál? T: Semmire... H: Az király! T: Írd majd az időpontot. Szóval, milyen a szingli apa? Nagy, szőrös és sörhasú? H: Határozottan nem. Szerintem megvan a nyolc kockája. T: Mi a fasz, Hartley! Most kezdtél és már láttad pucéran? Te kis pimasz! H: Csak edzés közben!! Lefotózzam? T: Bocs, de még mindig a csajok érdekelnek. H: Összehasonlítjuk a te kockáiddal. T: Hol a francban láttad a kockáimat? H: Épp elégszer kötöttél ki nálam részegen, és egyszer én zuhanyoztattalak le, vagy már elfelejtetted? T: Meg sem lepődnék ha lennének zsarolós fotóid rólam! Kitartást a melóhoz, és kérlek, ne akkor bámuld a pasas kockáit, amikor a gyereke is ott van!
Felhorkanok, és zsebre csúsztatom a telefonomat. Rach visszajön hozzám, és elmeséli miről vitázott a barátjával, akivel ettől a pillanattól kezdve már nem is barátok. - Azt mondta a vörösek őrültek - fakad ki. - Tessék? - lépdelek hátra, miközben őt figyelem. - Megmondtam neki, hogy te vagy a legkirályabb, legklasszabb csaj! - Határozottan - fojtom el a nevetést, és ahogy hátra haladok és megbotlok, neki esem egy kemény, izzadt testnek. Vállam felett hátrapillantva, Daniel-el találom szembe magam. - Apa elmondom neki - kiált fel Rach mögöttem. - Te leszel a dadám! Teljesen döbbenten fordulok felé, majd újra Daniel-re pillantok. - Ez komoly?
A holnap hamar mába fordult át, ami azt jelentette, hogy nem kell dolgoznom, egész napom a lányomnak szentelem, de Ő is tudja, hogy ezzel azt is elfogadjuk, hogy a következő napok húzósak lesznek. A hétvégéim nagyjából szabadok, de most találkozóm van, amit nem szeretnék lemondani. Régen megbeszéltük, bár kicsit önzőségnek hat, hogy elmegyek egy éjszakára, hogy az én szükségleteimet egy olyan személlyel elégítsem ki, akivel aligha tudunk gyakran összefutni. De közben meg tudom, hogy ennyi nekem is jár, még akkor is ha a lányom nem olyan gyakran van itt velem ennyire sokat. Hartley elég jó benyomást keltett bennem, és a reggelt követően biztos vagyok benne, hogy Rachben is. Ugye ma nem ketten megyünk? fiatal volt, de annyira okos, hogy nem tudtam sokáig magamban tartani, hogy ha minden jól megy és jól kijön Hartley-val akkor Ő lesz majd aki vigyáz rá. Már persze ha neki ez megfelel. A nagy bólogatás azt jelentette, hogy benne van, megszerette, és elég volt egyetlen egy nap, nekem azért kicsit több kell. A bizalmamat elég nehezen nyeri meg valaki, még ha ennyire elbűvölő is, mint ez a lány. Azt mondtam neki, hogy érte megyünk és ez nem is volt másként, előszedtem a garázsból a már említett Mercit, hogy majd kipróbálja, és ha holnap már munkába tudna állni, akkor ezzel menjenek ide-oda, ha mégsem akkor elfordulunk a kereskedő felé nézni egy másikat. Mondtam neki, a lányom biztonsága nem ismer határokat, és ezt érezte is, és ennek ellenére ott volt a válasz SMS tőle, amikor jeleztem neki, hogy nemsokára ott vagyunk nála. Rach izgatott volt, nekem állandóan a telefonom rezgett és igyekeztem nem odafigyelni, de nem tudtam elvonatkoztatni, és kénytelen voltam felvenni, amire a kislányos flegmaság megjelent a lányom arcán, ami szintén olyan aranyos volt, hogy nem tudtam komolyan venni. Tartsd! jeleztem a telefon másik végén ülőnek, miközben megálltam a tegnap is megállónak szolgáló helyen ahol már láttam is a vörös hajú lányt. A szemem a visszapillantóban a lányomra irányult, akinek felcsillant a szeme, azt hiszem ez volt az a pont ahol azt mondtam, hogy nem kell más. Visszahívlak Brad, most van egy kis elintéznivalóm, este elérhető leszek ha a lányom alszik. letettem a telefont, már megszokták, hogy nem vagyok a nagy köszöngetős fajta, nincsen rá időm, és így sokkal könnyebb lerázni a nem életbevágó dolgokat. Hívhatlak Hartnak? Apu, elmondhatom neki én? akárcsak a lányom, mintha neki sem lenne elég ideje, ahogy beül a lány mellém, azonnal letámadja, se köszönés semmi, de mosolyog és ez talán neki megbocsátható. Szia Hart! indulok el a kocsival vigyorogva, és hagyom őket egy kicsit csacsogni, úgysem én vagyok most a fontos, és szerintem Rach szájából ezerszer jobban hangzik a kis pösze szavaival, hogy ezentúl Hartley lesz az aki sok időt fog vele tölteni. A játszótér mellett van egy edzőpark, ezer éve nem jutottam el normálisan edzeni, ha nem bánod, ameddig játszotok egy kicsit elidőznék ott. kezdek bele én is vezetés közben, az énidő fontos, de kevés is sajnos.
Kezdőlap
