Atticus & Katniss What the fuck?

Megkönnyebbülve sóhajtok abban a pillanatban, ahogy a betűk elkezdenek felfele menni, jelezve, hogy vége a filmnek, és azt hiszem, hogy az elsők között is hagyom el a hatalmas termet, mert basszus... ez egy rohadt unalmas film volt, annyira, hogy még mindig fogalmam sincs, hogy tulajdonképpen ki is az a Marie valaki. Egy vásárlás alkalmával nyertem meg a mozi jegyet, mert nem tudom hányadik vásárló voltam, és úgy voltam vele, hogy ha már ingyen van egy jegyem, miért ne használnám fel? Hát bárcsak inkább el adtam volna azt valakinek. Mikor ide jöttem azt gondoltam, hogy valami izgalmas filmet vetítenek majd, ehhez képes pedig alig bírtam ki, hogy ne aludjak el. Hogy lehet egyáltalán ilyesmit embereknek vetíteni? Tiszta kínzás. Odakint a levegőn azonban tudatosul bennem, hogy el hagytam a telefonomat, minden bizonnyal ki eshetett a zsebemből miközben próbáltam ébren tartani magamat. Fújtatva indulok hát meg vissza, és csak reménykedek abban, hogy nem találta meg valaki más hamarabb nálam. Még csak az hiányozna, hogy újatt kelljen vennem. Próbálom kiszámolni fejben, hogy hol is ültem pontosan, amint megfejtem, hát végig haladva a székek között, időnként kezemmel is tapogatózva, könnyebbülök meg, hogy az én drágám megvan. Még egy puszit is nyomok rá örömömben, majd a zsebembe helyezve indulok ismét ki, hogy a lehető leghamarabb magam mögött hagyjam ezt a helyet. Egy férfi kiabálása miatt azonban kénytelen vagyok megtorpanni és még vissza is pillantok a hátam mögé, hogy meggyőzzem magam arról, hogy nem nekem szólnak a szavai. Pedig minden jel arra utal, hogy velem beszél, bár kutya legyek ha értem, hogy miről is pontosan. A nyakamat nyújtogatva nézem ahogyan el bújt, meg vakarom idegesen a fejem tetejét, és azt gondoltam, hogy már találkoztam elég sok őrülttel, de ez még számomra is újdonság. Végül pedig muszáj elnevetnem magam amikor elő bújva relytek helyéről egy másikat keres magának. Tutira bolond! Még a drogoktól sem szoktam ilyen hülyén viselkedni, egyből arra gondolok, hogy ez valami írtó jó cucc lehet. Na meg amig ő menekül előlem, addig nincs gáz. Akkor lesz az, amikor nekem kell. A helyzet akkor lesz húzós, amikor megüti a jegyszedőt, majd valamit keresgélni kezd a zsebéből. Remegni kezdek és kezeimet a fülemre tapasztva fordítok hátat neki, hogy a lehető leggyorsabban lelépjek innen, közben pedig azon gondolkodok, hogy mi a búbánatért engem találnak meg az ilyen emberek? Tuti biztos, hogy valami átok ülhet rajtam. Egy pepsis doboz azonban eltalálja a karomat, ami miatt fájdalmasan szisszenek fel, szabad kezemmel megsúrolom azt és félve lapulok végül a falnak, mert nem szeretném, ha a következő a fejemet találná el. Be csukott szemmel kezdek imádkozni magamban és reménykedni abban, hogy mire azokat kinyítom minden eltűnik körülöttem és kiderül, hogy csak képzelgek vagy álmodok. A kacagására azonban kénytelen vagyok felé pillantani, és ügyetlenül rázom meg a fejem, ahogyan meglátok a kezében valami szerszámot.
- Én nem tudom mivel bosszantottalak ennyire fel, de... sajnálom jó? - pislogok nagyokat, bár még mindig gőzöm nincs, hogy miről beszél. Még mindig a falhoz simulva nézem őt, mintha a földbe gyökereztek volna a láabim, félek attól, hogy ha megmozdulok, félre érti és rám ront a kezében lévő szerszámmal. - Csak beszéljük meg, jó? Én...nem akartalak bántani. Valmi félreértés történhetett itt. Kérlek csak...csak dobd el azt iaz izét jó? Ez egyáltalán nem vicces. - próbálkozok abban reménykedve, hogy a szép szóból talán ért és nem fog akarni bántani. Hol vannak a biztonságiak vagy valami? Ki ez az ember egyáltalán? Valami eszelős őrült, aki most szabadulhatott a diliházból. Hihetetlen, hogy az ember még egy moziba sem tud el jönni. Komolyan rá van írvaa homlokamra, hogy hülyék gyülekezete?
 

Atticus & Katniss What the fuck?

A falhoz lapulva nagyokat nyelve próbálom felfogni azt, amit ez az őrült mond, de fogalmam sincs, hogy miről beszél még mindig. Szeretnék ki szaladni innen és el felejteni ezt az egészet, de nem merek még mindig megmozdulni, mert már nem csak a pepsis dobozokkal találhat el, de azzal a szerszámmal, is, amivel hadonászik. Nem néz ki az olyannak, amivel jól esne, ha fejbe kólintana. Értetlenül rázom meg a fejem a kérdésére, de annyira jó lenne ha érteném is azt. Én nem éheztettem senkit, és bántani sem szokásom az embereket. Az áldozat legtöbbször én szoktam lenni, és pontosan azért, mert be találnak az ilyen elmebetegek.
- Sajnálom, de én...össze tévesztesz valakivel. - hebegem ismét, és újra meg újra képes vagyok bocsánatot kérni azért, amit el sem követtem, csak épp szálljon le  rólam. Nem az vagyok, akinek hisz. Miért nem érti meg végre? Most vajon én vagyok be szívva és képzelődök, vagy inkább ő, de kurvára? Mert a következő megszólalásával aztán végképp elveszítem a fonalat. Ez biztos hülye. Ilyen nincs egyszerűen. Hogy ragaszhatná vissza valaki a fejét egy pillanatragasztóval? Na és milyen villámról beszél? - Basszus... te beteg vagy... - hebegem halkan az orrom alatt remélve, hogy nem hallja meg, pedig az igazat mondom. Mert tényleg nem nomrális. Miért nincs itt senki, aki le tudná őt fogni vagy bármi? Szerintem az ilyen emberekből bármi kitelik. Nagyon nem szeretnék egy moziban meghalni, mert elborul az agya még ennél is jobban. Próbálkozok még mindig a lehető legbarátságosabb hangomon alkudozni vele, holott egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy lehetne vele beszélni értelmesen. Látszik rajta, hogy elgurultak a kerekei. Vajon csak megjátsza magát, vagy tényleg bolond? Komolyan fogalmam sincs, hogy mit ártottam neki, hisz nem is ismerem. Soha életemben nem láttam még ezelőtt, és remélem, hogy ha innen ki szabadulok, akkor nem is fogom már többé.
- Le vágni a fejed? Én? Tényleg nem értelek. Miért akarnék olyant tenni? Én nem...sosem tudnék olyant tenni. Én nem akarom, hogy meghalj.. - idegesen vakarom meg a fejemet miközben ő tovább beszél, és bár úgy voltam vele, hogy bocsánatot kérek, ha az az ára annak, hogy békén hagyjon, de aztán rá jövök, hogy felesleges lenne, mert úgy tűnik, hogy nincs teljesen észnél. Vagy halucinál, vagy pedig tényleg most szabadult a bolondok közül. Én még egy légynek sem ártanék... szándékosan legalábbis biztosan nem. Kivéve, ha Miráról van szó, de Ő most ugye nincs itt. - Nem kérek bocsánatot azért, amit el sem követtem. - szólalok meg végül, de csak akkor mikor el dobja a kezéből a szerszámot, és még egy kicsit meg is könnyebbülök az miatt. Marie? Milyen Marie? Vajon mondjam el neki a nevem, hogy megnyugodjon, hogy nem az vagyok akiről beszél? Inkább csak csendben figyelem és még szorosabban lapulok fel a falra, amint a vállaimhoz ér. Most meg mit kéne tennem? Vajon vegyek részt a játékában és tegyek úgy, mintha a valóság lenne az, amiket mond? Na és ha még dühösebb lesz és tényleg kinyír?
- Én hiszek neked. Tudom, hogy nem vagy bűnös semmiben. - bólogatok egyetértően, bár egyáltalán nem hiszem el, hogy igazak lennének a szavai. Na nem mintha érdekelne. Nekem aztán mindegy, hogy milyen bűnei vannak és milyen jó cselekedetei. Csak épp tőlem férjen el. Mert én félek az ilyen furcsa emberektől. De tényleg. Óvatosan pillantok én is a jegyszedő felé, aki félve a fejét fogva próbálja felfogni, hogy mi is történt vele, és szeretnék is oda menni, hogy megnézzem jól van-e, de nincs rá lehetőségem, mert a következő pillanatban a férfi el kezd ki fele taszigálni az épületből. Nem igazán merek tiltakozni, hiszen fogalmam sincs, hogy egy ilyen szenilis embertől mi telik ki. Odakint megálva azonban hátrálok tőle kétlépést, majd a telefonomért nyúlok.
- Ne mozdulj. Mindjárt hívok segítséget. Majd valaki...meggyógyit. - szólalok meg, és a telefont nézve gondolkodok, hogy a rendőrséget vagy inkább a mentőt kéne-e hívnom. Fogalmam sincs, hogy a bűnözök vagy a betegek közé szoktak-e sorolni egy ilyen embert.  
 

Atticus & Katniss What the fuck?

Ha azt gondoltam, hogy már mindenféle furcsa embert volt alkalmam megismerni itt New Yorkban, akkor tévedtem. Ez az ember mindegyik eddigi ismerettségemet felülmúlja. Úgy nézek én ki, mint aki unalmában emberek fejét vágná le? Lehet, hogy tudja, hogy egy ideig egy gyilkos alkalmazottja voltam? Nyugodjon békében. De én nem bántok embereket. Miről beszél ez az eszelős? Végül úgy döntök, hogy megpróbálom figyelmen kívül hagyni, mert ezer százalék, hogy valakivel nagyon össze téveszt. Valami nagyon kiüthette az biztos. Vagyis inkább ebben bízok, mint abban, hogy esetleg szaladgálhat itt köztünk olyan ember is, akinek az a hobbija, hogy emberi fejeket gyűjtsön. Franciaországban meg életemben nem voltam, bár az igaz, hogy egyszer szeretnék majd el jutni oda. Majd valamikor, amikor sok pénzem lesz, bár azt hiszem, hogy az nem mostanában fog megtörténni.
- Miért gondolod, hogy úgy kéne meghalnod, hogy valaki megöljön? Lehet, hogy csak simán megöregedsz. Nem hinném, hogy bárki is le akarná vágni a fejed valaha is...és a villanyos fotel is túlzás. Lehet, hogy üldözési mániád van. - állapítom meg, mintha valami ehhez értő szakember lennék, pedig gőzöm nincs, hogy mi baja. Ha egy orvos kéne megvizsgálja valószínűleg nagyon hamar kiderülne, hogy nincs ki mind a négy kereke. De én nem vagyok az, így csak próbálom megúszni valahogy. Ezt is. Bocsánatot pedig egyébként még akkor sem szeretek kérni, ha valóban hibás lennék bármiért is, nem hogy ártatlanul tegyem azt. Azt azonban kár lenne tagadnom, hogy nem kicsit félek tőle. Ki tudja mi minden telik ki egy ilyen embertől. A következő megjegyzését tudnám még ragozni, mert mindennek néz ki csak ártatlannak nem, de úgy döntök, hogy ebben is meghagyom, hogy igaza legyen, mert anya egyszer azt mondta, hogy egyetlen hülyével sem éri meg vitatkozni. Így hát csak megpróbálok úgy tenni, mint akinek sokkal több esze van nála.
- Ha te mondod... - vonom meg a vállam, mert igazából nekem mindegy is, hogy mennyire tiszta vagy épp nem az. A levegőre kiérve bár kicsit megkönnyebbülök, de mégis elő kapom a telefonomat, mert úgy érzem, hogy muszáj segítséget hívnom neki. Saját magam miatt is. Csak tudnak erre a problémára adni neki valami nyugtatót, vagy mit tudom én, hogy mivel kezelik. Azt azonban tudom még én is, hogy egyetlen nem normális ember sem ismeri azt be, hogy valami nem stimmel vele odafent az emeleten. Szóval ettől csak még biztosabb leszek abban, hogy nagyon is segítségre szorul. Olyanra, amit nem tőlem kaphat meg. Amint azonban megérint, elhúzódok egy kicsit tőle remegve és megrázom a fejem, mert tényleg nem a balhé a célom, csak...segíteni szeretnék. Nem rakom el a telefonomat, csak kicsit lejjebb engedem a kezem.
- Nem. Én nem pszichiátereket akartam hívni csak... azt hittem, hogy rosszul érzed magad és szükséged lenne egy kis segítségre. De nem akartalak megbántani, sem bajt okozni. Komolyan. - szinte remegve mondom a szavakat miközben felém ugorva kap el, és félve nézek rá miközben el veszi még a  telefonomat is. Az ölébe kerülve azonban még jobban urrá lesz rajtam a pánik, és szemeimet el takarva, idétlenül kezdem lóbálni a lábamat is annak reményében, hogy le is rak. Az ujjaim közül lesek ki közbe, amint érzem, hogy el is indul velem. El veszem végül kezeimet a szemeim elől és még tiltakozóbban igyekszem vergődni az ölébe, mert nem akarok vele menni sehová. Mi lesz ha bántani akar? A szavai pedig egyáltalán nem könnyítenek a helyzetemen.
- Nem akarom, hogy be zárj egy szekrénybe! Tegyél le kérlek! Nem árullak el senki sem. Bocsánatot is kérek bármiért. De ne zárj be sehová, jó? Én félek ha be vagyok zárva és... a sötétségtől is. - már nem is kapálózok, csak mélyeket lélegezve próbálok körbe nézni, hogy lássam merre is megyünk tulajdonképpen, bár az nem igazán hiszem, hogy jót jelentene, hogy még Ő maga sem tudja. Ha el tévedünk? Én amúgy sem ismerem annyira a várost, meg rosszul is tájékozódok. Vajon Ő? Ugye nincs neki is valami cirkusza, ahová az áldozatait gyűjti? - Ha nem teszel le sikítani fogok, és akkor meglátod, hogy mi lesz majd utána! - próbálok fenyegetően hatni rá, bár sajnos azt már tudom, hogy a legtöbb ember túlságosan is büszke ahhoz, hogy maguktól segítsenek egy bajba jutott emberen. De hátha Ő meg ettől mégis megijed.