Alden and Kimberly

“Legjobb barátod nélkül az élet egy csúf, szörnyű hely.”

Annyira, de annyira utálom még a gondolatát is annak, hogy olyan távol kerül tőlem Den. Fél év iszonyú sok idő és hiába, hogy egyértelműen meg fogom Őt látogatni, attól még ugyanúgy hiányozni fog.
- Ne is mond. Már most ki vagyok a gondolatától is, hogy olyan messze leszel. – biggyed le a szám szomorúan.
Tisztán emlékszem, hogy milyen kis pisisek voltunk még amikor elkezdtem Őt tanítani franciául. Akkoriban még egyikünk sem gondolta, hogy valaha idáig eljutunk majd a kapcsolatunk. Mindenesetre én nagyon hálás vagyok érte, mert Den személyében megkaptam azt a kistesót akim sosem volt, és grátisz gyanánt az egyik legjobb barátom is lett. Mi ez ha nem egy hatalmas mázli?
- Csupán nem tudom átérezni a helyzetet. Ennyi az egész. – jegyzem meg halkan.
Tény, hogy a videójátékozás nem az én világom. De ha mondjuk bármi olyanról lenne szó amit én is ugyan olyan lelkesedéssel csinálok, mint Ő. Akkor nyilván én is ennyire be lennék zsongva.
- Hééé! Michael B. Jordan maga a megtestesült férfiasság. Szóval vele csak óvatosan. – jelentem ki határozottan.
De komolyan, az a pasi… Egyetlen szavába kerülne és már omlanék is a karjaiba. Úgyhogy bármennyire is undok húzás Den-től azokat a képeket mutogatni, sajnos be kell ismernem, hogy túl jól ismer.
- Ez egy aljas rágalom! Kikérem magamnak. – vágok hozzá egy összegyűrt papírszakvéta galacsint, miközben elnevetem magam.
- Néha olyan utálatos tudsz lenni. – csóválom meg játszott rosszallással a fejem.
Ahogy tovább folytatjuk a beszélgetést, szinte teljesen meg is feledkezem az imént civakodásunkról. Főleg akkor amikor kiderül, hogy Louie nem tarthat vele LA-be. Az a négy lábon járó kis szőrcsomó már az első pillanattól kezdve elrabolta a szívem és szerencsére Delta is imádja Őt. Úgyhogy rögtön ki is pattant a fejemből a legjobb és legkézenfekvőbb ötlet amit csak, el lehet az adott szituációban képzelni.
- Én szívesen vigyázok rá. Persze csak ha nem beszélted még le valakivel. – nézek rá egy jókedvű mosollyal.
Tudom mennyire szereti Ő is a kiskutyáját és biztos vagyok benne, hogy emiatt a legjobb kezekben szeretné tudni. Bár az is lehet, hogy Cat is szívesen vigyázna rá ameddig itt lesz a városban. Bár nem tudom, hogy mennyi ideig tervezi, hogy itt marad.
- Hogy miért ne? Mert mondjuk nincs benne semmi érdekes? – dobom vissza neki egyből a labdát.
Még azt mondja, hogy szaftos titok. Ha az én szerelmi életemben szaftos titkok után akarna keresgélni, akkor jó mélyre kellene neki ásni. Andy és én még bőven nem tartunk ott, hogy bármilyen szaftos infóval szolgálhassak. Meg amúgy is. Nem egy étteremben fogok a szerelmi életem szaftos részleteiről mesedélutánt tartani neki.
- Nincs itt semmiféle terelés. A minap megismertem valakit, de ennyi az egész. – azért dobok neki egy „csontot” amivel biztos vagyok benne, hogy csak a saját dolgom nehezítem meg, de remélem arra elég lesz, hogy most ne nyaggasson tovább.
Tudatában vagyok annak, hogy neki is mennyire hiányzik a családja és az otthona. De azt is tudom, hogy legalább annyira, mint amennyire én is, már Ő is kialakította az itteni életét. Éppen ezért tudjuk mi ketten a lehető legjobban megérteni egymást.
- Már ne is haragudj, de ezen egy pillanatig nem csodálkozom. – pillantok fel rá játékos cinkossággal, miután én is bekanalaztam az utolsó cseppjét is a levesemnek.
Anya munkájának és végsosoron a sajátomnak is köszönhetően rengeteg nyelvet hallottam már és valamilyen szinten sikerült is egy-kettőt elsajátítanom, de a holland nyelv maga megfejthetetlen talány a számomra. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a német nyelv tuti az ördög nyelve. Hát aki ezt mondta az még tuti nem hallott hollandul beszélni senkit. Esküszöm, hogy ahányszor próbáltam kimondani valamit abba mindig beletört a bicskám és a nyelvem is.
- De hát ez akkora egy szemétség. Na és mi lenne akkor, ha valaki két külön nemzetiségű szülő gyereke? Akkor tagadja meg az egyiket, vagy mi? – csóválom hitetlenkedve a fejem, mikor megjelenik mellettünk egy pincér, hogy elvigye az üres tányérjainkat.
Komolyan mondom, hogy sokszor nem tudom megérteni, hogy egy-egy ország vezetői mit miért csinálnak. Sok esetben annyira logikátlan döntésekkel állnak elő, hogy az ember nyakmerevedést kap tőlük.

öltözet

zene

helyszín

  Alden and Kimberly

“Legjobb barátod nélkül az élet egy csúf, szörnyű hely.”

- Aha – dünnyögöm az orrom alatt, miközben kortyolok egyet a kólámból.
Ez egy olyan kijelentés, amivel még akkor sem tudnék vitába szállni, ha akarnék. Tény és való, hogy Den pasiból van és nem is akármilyenből. Szexi, vicces, okos és a legfontosabb, hogy imád engem. Ennek ellenére én sosem tudtam rá úgy gondolni, mint potenciális pasi jelöltre. Egyrészt azért, mert a legtöbb esetben mind a kettőnknek volt valakije, másrészt meg az évek alatt közelebb került a szívemhez, és inkább lett a testvérem, mint nővérem valaha is. Pedig isten látja lelkem, nagyon szeretem a nővérem, de valahogy a fiúkkal jobban megtalálom a közös hangot. Ez van.
- Jól van, jól van. Vettem az adást, főnök. – forgatom a szemeim a megjegyzésére.
Igazából pontosan tudom, hogy hová akar kilyukadni és miért mondja azt, amit mond. Tulajdonképpen ez az egyik oka annak, hogy itt vagyunk. Ő mindig tudja, hogy mikor és mit kell mondani ahhoz, hogy tényleg két lábbal tapossak bele a fékbe. Plusz, imádom amikor Manó-nak hív. De a viccet félretéve, tudom, hogy igaza van és szerintem Ő is tudja, hogy ezt tőle kellett hallanom ahhoz, hogy tényleg komolyan elgondolkozzam azon, hogy mi az amin változtatnom kell annak érdekében, hogy több szabadidőm legyen magamra, a barátaimra, a szeretteimre és arra, hogy végre igazán kipihenjem magam.
- Wow! Nem mondod!? Tényleg? – vágom rá színlelt hűledezéssel.
Imádom őt cukkolni, főleg, ha a videójáték imádatáról van szó. Esküszöm, hogy én ahányszor csak megpróbáltam játszani bármelyik játékával, az első öt percben véres halálomat leltem. Úgyhogy a legutóbbi eset után megegyeztünk abban, hogy bármikor végig nézem ahogy kijátszik bármilyen játékot, de játszani azt nem vagyok hajlandó.
- Ugye tudod chérie, hogy most olyan képet vágsz, mint egy rajongásig szerelmes kölyökkutya? – vonom fel játékosan a szemöldököm.
Azzal eddig is tisztában voltam, hogy mennyire odáig van Mimi-ért és azt is tudtam, hogy ezek ketten együtt fognak dolgozni, akkor Den a fellegekben fog járni. De arról elképzelésem sem volt, hogy ennyire az ujjai köré fogja csavarni. Mindenesetre remélem, hogy nem fogja megbántani, mert akkor meg fog ismerkedni az őrült énemmel, aki bármire képes, ha a szeretteiről van szó. Tudom, tudom, kicsi vagyok és biztos csak a szám nagy, de rémlik az a mondás, hogy „Kicsi a bors, de erős”?
- Bizonyára… - csóválom meg a fejem, majd kitessékelek egy kósza tincset a látómezőmből.
Mosolyogva hallgatom ahogy válaszol az iménti kijelentésemre. De tény, hogy szeretem, amikor hízeleg és mindenféle bókokkal bombáz. Ettől, hogy is mondjam, igazi nagybetűs NŐ-nek érzem magam. Hiszen nem mindenki mondhatja el magáról, hogy majdhogynem egy lapon emlegetik egy olyan hírességgel, mint Cat.
- Szívesen mondanám, hogy nincs így, de már túl jól ismersz. – mosolygok rá jókedvűen, miközben rebegtetem a szempilláim.
- Én vagyok a főnökük. Majd csak megoldom valahogy. – vágom rá egyből lazán, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog.
Anno amikor megnyitotta Ceasar a klubbot és elkezdtünk együtt dolgozni, akkor úgy alakult, hogy nem igazán volt főnök-beosztott viszony senkivel. Talán éppen ezért sem szeretem hangoztatni azt, hogy jelenleg én vagyok a főnök, ők pedig a beosztottak. De ennek ellenére, ha kell akkor az asztalra csapok és képes vagyok kivívni mások tiszteletét. Az pedig, hogy valakivel elcseréljek egy műszakot, nem egy akkora teljesíthetetlen feladat.
- Szuper! Már alig várom, hogy láthassam. – lelkesedtem egyre inkább.
Viszont ahogy az Ő utazására terelődik a szó, nekem úgy lesz egyre kevésbé valós a mosolyom. Hihetetlen, hogy olyan sokáig távol lesz tőlem. Persze megértem és tiszta szívemből támogatom, de akkor is. Szeretem őt, és pokolian fog hiányozni.
- Hééé… - vágok durcás képet a cukkolásra, de miután elmeséli, hogy miket tervez velem csinálni amikor meglátogatom, már nem a durcás kisgyerek tekintettel nézek rá, hanem sokkal inkább a lelkes „mikor indulunk” fajta tekintetemmel.
- Egyszer lehet szavadon foglak. Bár, képzeld Ceasar aktuális barátnője is egy kutyaszitter. – avatom be egy kicsit a nemrégiben megszerzett információkba.
Lehet, hogy nem is lenne akkora butaság egyszer-kétszer rábízni arra a lányra Delta sétáltatását. Akkor annyival is több időm jutna bármi egyébre, de akkor még annyi időt se töltenék a kiskutyámmal, mint így. Azt meg tényleg nem szeretném, hiszen én akartam őt magamnak, az a minimum, hogy töltök vele egy kis időt azon felül is amikor csak úgy otthon vagyunk.
- Merci beaucoup – köszönöm meg sietősen a pincérünknek az elém helyezett levesem, majd, amikor elsétál az asztalunktól, válaszolok Mr. Türelmetlennek.
- Jó étvágyat neked is. Amúgy meg legalább azt csinálom, amit szeretek és ott, ahol szeretek lenni. – erősködöm, de tudom, hogy igaza van, mint általában mindig.
- Te most komolyan az én szerelmi életemről akarsz beszélgetni? – méregetem gyanakvóan.
Hogy őszinte legyek még fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék neki. A tinder sosem volt az én világom. A pult mögül pasizás meg nem mindig jön be. Bár… Na jó, az biztos, hogy Andy-t nem fogom megemlíteni neki, mert túl babonás vagyok és félek tőle, hogy elkiabálnám a dolgot. Ő egy igazán kedves, udvarias, illemtudó és iszonyatosan vonzó srác, akivel tagadhatatlanul megvan köztünk a kémia. Viszont ez az egész annyira új még nekem, hogy igazából nem is tudom mi van köztünk. Lehet-e ezt már kapcsolatnak, nevezni, vagy ez bőven az ismerkedés szakaszában lévő dolog.
- Képzeld, kiderült, hogy apa ismeri a szakácsot. – kanalazok be én is egy nagy adag levest a számba, majd miután lenyeltem, folytatom.
- Egy suliba jártak amikor apa pár éve ideutazott egy továbbképzésre. – mesélek lelkesen.
Ha a szüleimről, vagy a hazámról kell mesélni akkor képes vagyok olyan szerelemmel és rajongással beszélni, mint ahogyan az emberek a gyerekeik sikereiről szoktak. Tudom, hogy ez furcsán hat, de ha valaki annyira régen elköltözött már az otthonából, mint én akkor azért egy kicsit érthető is. Főleg akkor ha a világ egyik legcsodálatosabb és legromantikusabb országából származik.

öltözet

zene

helyszín

  Alden and Kimberly

“Legjobb barátod nélkül az élet egy csúf, szörnyű hely.”

Tisztán emlékszem, hogy mennyire furcsán éreztem magam az első alkalommal amikor találkoztam Aldennel. Az anyukája egy világhírű színésznő és annak ellenére, hogy már rengeteg híres emberrel találkoztam, még mindig szokatlan volt egy híresség családtagját oktatni. Aztán ahogy telt az idő, egyre inkább kiderült számomra, hogy Den is csak egy sima kamaszfiú, akinek ugyanolyan átlagos problémái vannak, mint bárkinek. Neki is ugyanúgy tanulnia kellett a vizsgáka, mint akár nekem is.
Onnantól, hogy ez tudatosult bennem, valahogy sokkal nyugodtabb és az alap állapotomnál is lazább és barátságosabb lettem vele. Ez aztán a végén addig fajult, hogy most már inkább tartom a kisöcsémnek, mint a barátomnak. Ugyanúgy, ahogyan Ő is inkább tart a testvérének engem, mint az egyik barátjának. Furcsa egy szituáció, de én nagyon élvezem.
- Na jó. Legyen döntetlen. – mosolygok rá tényleg jókedvűen.
Szeretem, hogy mellette az lehetek, aki valóban vagyok. Nem szégyenlem magam, ha kócosan, kinyúlt pólóban lát. Vagy ott vannak azok a pillanatok amikor mind a ketten őrültnél őrültebb fejeket vágunk, vagy amikor egy-egy közös filmnézés közben egymás kedvenc karaktereit utánozzuk és a végén jókat nevetünk a másikon.
- Aha, a legeslegújabb, szóval le vagy maradva. Ejnye, te kis perverz. – nevetek rá jókedvűen. Pontosan tudom miről beszél, mert ha egy nap alatt nem bombázzuk a másikat legalább 10-20 tik-tokvideóval akkor egy darabbal sem.
- Nem értem mire akarsz célozni. – pillogok rá ártatlanul.
Jól esik, hogy aggódik értem és igazából hálás is vagyok neki. Tudom, hogy néha hajlamos vagyok túlhúzni magam és ez nem tesz jót. De Ő mindig itt van nekem és visszaránt a földre.
- Ohh, hát hogyne. A lovagiasság mintapéldánya. – csóválom meg egy kicsit a fejem vigyorogva.
Nagyon is jól tudom, hogy Mimi milyen hatással van rá. Már az előtt is oda meg vissza volt magától a tudattól is, hogy vele szerepel majd, amikor még nem is ismerte. Most meg aztán totál olyan, mint egy szerelmes kiskutya. Ami tulajdonképpen nem rossz dolog, csak nem szeretném ha valami rosszul alakulna és csalódnia kellene.
- Nem, nem. Azért mondom ezt, mert olyan gyanúsan csillog a szemed amikor róla beszélsz. – mutogatok beszéd közben a szemei irányába.
Mind a ketten tudjuk, hogy én vagyok kettőnk közül az aki szörnyen hazudik és ebből sosem csináltam titkot. Viszont Ő piszkosul jól ért ahhoz, hogy megjátssza magát mások előtt és mindenki azt higgye amit Ő akar. Viszont én ismerem már Őt annyira, hogy tudjam mit kell figyelnem ahhoz, hogy rájöjjek mikor akar nekem füllenteni.
- Ugye tudod, hogy nálam már nyert ügyed van? Engem már nem kell bókokkal bombázni? – pillantok rá a telefonom felett vigyorogva.
Nyilván én is nőből vagyok és imádom, ha egy férfi bókol nekem. De azért van önkritikám és tisztában vagyok vele, hogy az a bók éppenséggel jogos vagy nem. Viszont Den a legimádnivalóbb srác akit csak ismerek, így neki még az olyan apró kis füllentéseket is készséggel megbocsátom, minthogy én vagyok a Cat után egyik legcsodálatosabb és legragyogóbb nő a világon.
- Este dolgozom, de megpróbálom elcserélni valamelyik lánnyal. – vágom rá egyből gondolkodás nélkül.
Cat olyan számomra, mint egy második anya, akit igazán szeretek. Pont ezért ki nem hagynám azt amikor végre újra a városba érkezik. Muszáj Őt megölelnem és beszélgetnem vele, ha már vagyok olyan szerencsés, hogy ennyire szoros kapcsolatot sikerült kialakítanom a családjával.
- El se hiszem, hogy olyan messze leszel. – biggyesztem le az ajkam.
Iszonyatosan fog hiányozni és tudom, hogy ugyanúgy fogunk tudni beszélni Facetime-on, de az csak nem olyan, mintha azt mondanám neki, hogy átugrok hozzá filmezni, vagy jöjjön le a klubba. Nem is tudom mihez kezdek majd nélküle.
- Ki van zárva, hogy ne menjek el. A nyakadon fogok lógi, készülj fel. – nyújtom én is a kisujjam, hogy aztán egy abszolút felnőttes esküvel megpecsételjük a kimondott szavainkat.
- Hááát… Ha azt lazulásnak lehet nevezni, hogy eljárok minden áldott nap sétálni Deltával. De amúgy minden fiatal olyan munkáról álmodik, mint az enyém. Szóval nem is értem mit sír a szám, hogy rengeteget melózok. Hiszen a hetem nagy részét egy menő klubban töltöm. – jelentem ki komolyságot színlelve, majd gyorsan beleiszom az üdítőmbe.

öltözet

zene

helyszín

  Alden and Kimberly

“Legjobb barátod nélkül az élet egy csúf, szörnyű hely.”

Olyan régi kapcsolat már ami Alden és köztem van, hogy az már majdnem történelem. Ha nagyon őszinte akarok lenni akkor már arra sem emlékszem, hogy mikor történt meg, hogy ennyire közel kerültünk egymáshoz. De nem a mikor és a hogyan a lényeg, hanem az, hogy megtörtént.
Már akkor egy hatalmas mosoly terült el az arcomon amikor megláttam az utcán közeledni, de amikor odasétált hozzám, ez a mosoly csak még inkább kiszélesedett. Annyira szeretem őt, mintha a testvérem lenne. Amikor bemutattam Őt a nővéremnek akkor nem akarta elhinni, hogy mi csak barátok vagyunk. Heteken keresztül faggatott és nyaggatott, hogy valljam be, hogy több van köztünk. Mert annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy ilyen nem létezik. Pedig mi vagyunk rá az élő példa, hogy mégis. Aztán végül Jo is belátta, hogy tévedett és azóta nem szekál minket, szerencsére.
Olyan szorosan ölelem magamhoz, mintha az életem múlna rajta. De igazából csak iszonyatosan hiányzott. Nyilván nem telt el úgy nap, hogy ne küldtem volna neki legalább egy vigyorgó smile-t, de az teljesen más. Az, hogy itt van és megölelhetem, érezhetem az ismerős illatát, akkora löketet ad lelkileg és érzelmileg, hogy azt érzem erre volt igazán szükségem ahhoz, hogy tovább tudjak működni a hétköznapokban.
- Nekem te jobban. – fúrom az arcom a mellkasába és most még az se zavar annyira, hogy megint összekócolta a hajam.
Na meg is érkeztünk… Ahogy meghallom a kérdését egyből tudom, hogy ha nem vigyázok, akkor egy alapos kis fejmosásnak leszek kicsiny gazdája. Igazság szerint lehet pontosan erre is volna szükségem.
- Ez az új divat, nem tudtad? – próbálom elviccelni a dolgot, de tisztában vagyok vele, hogy szörnyen festek.
Ahogy ellép tőlem, hogy felakassza a dzsekijét, sietve visszahuppanok a székemre és azon agyalok, hogy mit is mondhatnék. Nyilván nem fogok neki hazudni, hiszen miért is tenném? A mi kapcsolatunk mindig is az őszinteségen alapult és ezen nem most szeretnék változtatni.
- Igazából, lehetséges, hogy egy picurkát túltoltam a munkát. – mutatom a két ujjam közt hagyva egy mákszemnyi rést ezzel jelezve, hogy mennyit is jelent az a „picurka”.
Nyilván nem igaz, hogy csak annyival melóztam többet, mint szoktam, de ahhoz ez az egész étterem kevés lenne, ha meg akarnám mutatni. De már döntöttem és visszafogom magam. Csak még ki kell dolgozni a terveket. De így, hogy most már Den is nyaggatni fog emiatt, azt hiszem tényleg kénytelen leszek betartani a szavamat, még akkor is ha csak magamnak fogadtam meg a dolgot.
- Na várjunk csak! Te már megint Mimit furikázztad? – méregetem gyanakvóan.
Azt hittem ez az ebéd rólam és a magánéleti válságaimról fog szólni, de nagyon úgy fest a dolog, hogy itt több minden van a háttérben, mint amit eddig kiszimatoltam. Áhh öcsisajt ennyivel nem fogod ám megúszni. Kérek minden szaftos kis részletet, amit eddig még nem mondtál el nekem. Nem szép dolog ám titkolózni.
- Még nem rendeltem. De nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod. Gyanús vagy te nekem. – méregetem továbbra is gyanakvóan.
Annyiszor jártam már ebben az étteremben, hogy szinte az egész étlapot ismerem oda-vissza. Így sosem bajlódom azzal, hogy sokat válogassak a kínálatból. Úgyhogy amikor a pincér megérkezik, úgy döntök, hogy kezdem akkor én a rendelést.
- Sikerült választani?  - Kérdezte mosolyogva, miután Den elé is lepakolta az üdítőjét.
- Igen, én kérnék egy tányér Francia hagymalevest és egy Alexander salátát. – adom le a rendelésem, majd miután Den is követte a pédámat, átadom a pincérnek az étlapot, megvárom ameddig elsétál és csak utána kezdek el beszélni.
- Mióta Caesar-nak nincs annyi ideje a klubbal foglalkozni, azóta egy kicsit több a munka. De csak ennyi. Viszont azt nem gondoltam, hogy ennyire szörnyen festek. – emelem fel a telefonom az asztalról, hogy a kijelzőjében szemügyre vehessem magam.
Tény, hogy festettem már jobban is, de azért ennyire nem lehet rossz a helyzet. Vagy ne áltassam magam? A napi négy óra alvás nem éppen arra van, hogy megszépüljön tőle az ember. De legalább nem akarok elaludni minden lépésemnél, ami jó.
A borongós gondolataim egy pillanat alatt tovaszállnak amikor meghallom, hogy Cat ide látogat. Az a nő egyszerűen egy csoda. Iszonyat hálás vagyok a sorsnak amiért megismerhettem és azért meg pláne, hogy olyan személy lett az életemben, mint egy pót anyuka. Ez mondjuk nem meglepő, hiszen Den és szinte mindig együtt lógtunk amikor még nem sűrűsödtek be ennyire a dolgok. Akkoriban azt hitte, hogy a fia és én végül egy pár leszünk. De az soha nem fog megtörténni és ezt neki is elmondtam.
Még mindig tisztán él bennem az a beszélgetés amikor megmondtam neki, hogy szeretem a fiát, de csak úgy, mintha a testvérem lenne. Az imádnivaló, lökött kisöcsém. Viszont ahelyett, hogy Ő ezt rosszul kezelte volna, a lehető legtermészeteseb módon közölte, hogy akkor ha nem is egy menyet, de egy lányt szerzett neki a fia, akire minden sikerénél büszkébb. Ezt mondjuk meg is tudom érteni.
- Ez nagyon szuper. Majd írd meg, hogy mikor érkezik pontosan és szakítok időt rá, hogy meglátogassam. – csicsergem mosolyogva, majd kortyolok egy nagyot az üdítőmből.
- Mikor mentek LA-be? – Kíváncsiskodom, miközben leteszem a poharam az asztalra.

öltözet

zene

helyszín

  Alden and Kimberly

“Legjobb barátod nélkül az élet egy csúf, szörnyű hely.”

Mostanában egyre jellemzőbb az rám, hogy azt sem tudom hol áll a fejem. Rohanok egyik helyről a másikra és menet közben még enni is alig van érkezésem. Úgyhogy a mai egy megnyerő változatosságot ígér a hétköznapjaimba.
- Én már itt vagyok! Mikor érsz ide? – pötyögtem be az üzenetet a telefonomba, hogy aztán elküldjem a legrégebbi és legközelibb barátomnak, aki már inkább a testvérem, mint a barátom.
Évekkel ezelőtt amikor az egyetem és a pultos munka mellett még volt szabadidőm, szívesen korrepetáltam embereket franciából. Egy ilyen korrepetálás alkalmával ismertem meg Den-t. Az egyik évfolyamtársam akkori barátnője mutatott be minket egymásnak, mondván, hogy Alden a fejébe vette, hogy meg akar tanulni franciául.
Ahogy beléptem a Little Prince ajtaján egyből elfogott az a kellemes érzés, ami minden alkalommal a hatalmába kerít amikor itt járok. Pici, barátságos, egy szóval összegezve igazán hangulatos kis francia étterem, eldugva a Soho szívében.
Egy az ablak melletti kis asztalkát választottam és kényelmesen el is helyezkedtem, miközben Alden-re vártam. hogy aztán ameddig az étlapot böngésztem, zavartalanul a gondolataimba tudjak merülni.
Mostanában túl sokat mondom, hogy régen láttam a barátaimat, ami igaz is. De azt hiszem itt lenne az ideje, hogy ezen változtassak egy kicsit. Mérlegelnem kell és eldöntsem, hogy meddig mehet ez így tovább. Már kezdem azt érezni, hogy vészesen fogynak az energia tartalékok bennem. Viszont magamat ismerve addig ameddig más nem mondja a szemembe, hogy szarul festek és több időt kellene magamra fordítanom addig nem fogok lépni. Úgyhogy ennek a kis találkozónak van némi hátsó szándékai is. Hiszen Dan az a fajta ember, aki nem teketóriázik, ha arról van szó. Kimondja, ami a lelkét nyomja és egy percig nem habozik.
A klub az életem, ezért az egy percig nem fordult meg a fejemben, hogy feladjam. Főleg most nem, amikor már Caesar sem tud annyit foglalkozni vele, mint amennyit eddig. Viszont pont ennek köszönhetően, a vállamra nehezedő nyomás miatt, lehetséges, hogy a pultozást visszább kellene vennem és jobban a háttérdolgokra koncentrálni. Abba viszont mi a szórakoztató? Imádok a pult mögött állni és különböző koktélokat készíteni, a vevőkekkel foglalkozni és úgy összességében az egésznek a hangulatát. Oda lenne a varázs, ha felhagynék vele. Ohh, hogy a fene esne bele! Mikor lett ennyire nehéz meghozni egy ilyen döntést?
- Szia! Sikerült már döntened? – lépett oda hozzám az egyik pincér
- Öhm… Igazából még várok valakit. Viszont addig hoznál nekem egy Dr. Pepper-t? – adtam le az ital rendelésem.
- Máris hozom. - mosolygott rám kedvesen és már indult is.
Szinte azzal egyidőben, hogy elsétált az asztalomtól, megpillantottam az utca túloldalán Aldent aki sietős léptekkel közelített felém. Eddig is éreztem a hiányát, de most, hogy végre láthatom, rá kellett ébrednem, hogy sokkal jobban hiányzott, mint azt gondoltam volna.

öltözet

zene

helyszín