Szóval a helyzet úgy állt, hogy Julian egy pöcs, én meg átmentem az első fordulón az akadémián, de pénz kellett a másodikhoz. Elvileg majd az ő telefonja és ismeretsége a harmadikhoz, de amiatt ráérek akkor aggódni, ha ezen is túl jutottam. A gond az volt, hogy egy makacs fasz voltam, és senkitől nem akartam pénz kunyerálni, legfőképpen annyit, amennyi az akadémiára kellett. A túlóra sem igazán hozta meg a várt eredmény, nekem pedig fogytán volt az időm. A drogokért ugyan kaptam volna zsozsót, de azt nyilván nem tarthatom meg, szóval maradt az ötletelés, amiben viszont sajna nem voltam túl jó. Igazából már majdnem agyfaszt is kaptam volna, ha nem botlok egy fasza kis hirdetésbe. Gyógyszer kísérlet? Nyami! Mondjuk akármire nem jelentkeznék, de nem tűnt vészesnek, és azt gondolom a drogoknál keményebbet úgy sem adhatnak. Biztos ez ilyen kis kocka cukor dolog lesz, ahol a nagy részünk úgy sem kap semmit, a másik fele pedig max néha napján fosik tőle.
A probléma csupán az volt, hogy Julian jelenléte nélkül elég rendesen vissza szoktam egy s másra, ami a tiltó listán szerepelt. De némi száj rágás után kiderült, hogy ha pénzem nincs is, legalább némi ismeretségem azért akad a kórházban lévő nővérekkel, kis dokikkal, akadt köztünk néhány korábbi szerető, szóval, legalább ez könnyen ment, noha figyelmeztettek, hogy a minta meghamisítása sem épp okos dolog, de ha ezt mind azért teszem, hogy valami ismeretlen szert adjanak be, abból bizony nagyobb bajom is lehet. Vállat vontam rá. Ennél nagyobb bajom? Ugyan...

Szépen kirittyentettem magam... na jó, azt azért nem, de előző nap nem ittam és nem drogoztam, nehogy bukta legyen, ha esetleg ott is ellenőrzés lenne, szóval odafigyeltem, még reggeliztem is. Aztán irány a labor. Félni nem féltem, mert még mindig szarságnak gondolom az egészet, ráadásul szerintem ezek a tudósfélék is csak a pénzt szedik be, igazi munkát nem végeznek. Igaz, ha tudom, hogy a doki ismeri az exem és esetleg emiatt mondjuk engem is megutál, akkor lehet mára beteget mondok és inkább el se jövök. De nem tudtam, szóval totál nyugodtan beléptem, vágtam a jó pofit, hogy előbb sorra kerüljek - igaz, kiderült, hogy én voltam az egyedüli már csak - és az irodához való terelgetést követően szépen megvártam míg megjelent a doki is. Nem mondom elég para feje volt, de lehet csak a szemöldökei miatt, amik miatt olyan folyamat morcinak tűnt.
- Roman Hemlock. - rázok vele kezet és bólintok válaszára. A középsőnév kimarad, mert sosem tartottam fontosnak. Közben a mappát is átnyújtom és bízom benne, hogy nem faggatózik majd sokat, mert annyira nem néztem át az eredményeket sem. Na meg allergia? Milyen dedós dolog már... Mindezektől függetlenül nem tervezek felhagyni az életmódommal, csak azért, mert most kicsit gyógyszereznek. Kellenek a szerek, a pia, különben lehet olyasmit teszek, amit aztán... már megbánni sem fogok tudni.
Szépen bementünk az irodába, és leültem miután hellyel kínált. Azt meg kell jegyeznem, hogy még idejövetkor vettem egy szem meggyes nyalókát, főleg, mert ha esetleg rám jönne a stressz, akkor lehet a cigi rossz fényt vetne rám és elküldene üres kézzel, szóval marad a nyalóka. Majd azt mondom szeretek nyalókázni... ez végülis még igaz is, haha... Gondoltam most jön majd az, hogy hosszú percekig bámulja majd a lapokat, elemezgeti az eredményeket, én meg addig el szopkodom a piros pálcás cukrot és várom, hogy kibökje mit kell tennem, mikor jöjjek vissza stb. De tévedtem. Meg is állt a számban a nyalóka. Hát hogy őszinte legyek, felelésre nem számítottam, így nem is készültem. Na már most ez így azért gáz, mert ugyan vannak idevaló passzentos tüneteim, az a baj, hogy azokat káros dolgokkal enyhítem, aminek ugye nyoma kéne hogy legyen a leleteken. Szóval most filózz Roman, emlékezz vissza mi is volt a felhívás alá írva... az összegen kívül. Uhh basszus...
- Hát szakítottam a párommal, aztán így... tudja... depi, öngyihajlamok meg ilyenek... Pechemre a földszinten lakom és tavaly elromlott a zár is az ablakon, szóval azzal még várok. Gondolkodtam dilidokin, de áhh... azok is csak hülyére vesznek. - legyintek félig nyalókával teli pofával. - Akkor... rendben vagyunk? Jaa, meg azt akartam megkérdezni, hogy ugye nem kell bent maradnom, mert hát... dolgoznom kell meg minden... - be is baszna, ha itt fognának. Nem tartom magam függőnek... mondjuk melyik függő tartaná magát annak, de tuti brutál elvonási tüneteim lennének, pláne cigi meg minden egyéb nélkül.

Ahogy gyerkőcként is rosszat sejtetett, ha a szülő a teljes keresztnevén szólított, úgy felnőttként sem túl jó előjel, ha a kérdésbe foglalják a vezetékneved, mert pontosan tudod, pláne, ha sokszor tettél rossz fát a tűzre, hogy most vagy csak igazán nagy szarban. Tagadjam le? Dehát ott van a papíron. A kérdésén meglepődve, mást nem is nagyon reagálok, míg nem rávilágít miért is volt ismerős. Ó, a picsába... Még csak abban sem segít, hogy körülbelül tudjam, hogy ez a jelenség pozitív vagy negatív fényt vetne rám.  Dugtak. Igen, biztos, hogy dugtak. Ah, vagy nem, mert akkor nem hozta volna fel. Ismeri, ez nyilvánvaló. Hm, talán Jenna volt akkora lotyó, hogy rossz dolgokat mondott rólam, és a faszija most faszán kiherél a kísérletek alatt. Hunyorgok, mert még mindig nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet-e válaszolnom rá.
- Hááát... lehet, hogy pont véletlenül van... vagy is volt... - felelem bizonytalanul, az arcvonásaiból próbálva kiszúrni, hogy ez most jó e nekem vagy sem. Még jó, hogy a számban a nyalóka, mert őszintén szólva, nem hittem volna, hogy már az ajtó előtti első kérdésével ilyen stresszbe hoz. De odabent sem volt könnyebb dolgom. Nem tudom, miért gondoltam, hogy ez majd faszán, gyorsan és gördülékenyen fog menni. De legalább egy dologban egyetértettünk.
- Ó, ne szabatkozzon, dokikám! - legyintettem, miután nyeltem egyet a nyalóka után. - Tanultam a hibáimból, csak még... nem hevertem ki. - felelem rá egyszerűen, de éreztetve az a kamu dolgot, hogy még mindig a válás hatása alatt vagyok. Tulajdonképpen jah, meg is ünnepeltük Jujuval, amíg el nem baszta a hisztijével. - Mentségemre szóljon, isteni volt az ágyban... szóval volt mivel elcsavarnia a fejem... - vonok rá vállat, hogy hát csak bedőltem ennek az ősi trükknek. Mondjuk máig ilyen vagyok. Akivel jó, ahhoz ragaszkodom, de minimum jó kapcsolatot ápolok vele. Kivéve Jennával, meg azzal a szarrágó Willy Wonkával. De a jól kezdődő hangulatot csak hamar kioltotta a már-már szimpatikus, mindig morcinak tűnő doki a válaszával. 2 nap. Az baj. Nagyon nagy baj. Kurvára halott vagyok. Onnantól, hogy kiböki ezt a baromi rossz hírt, szinte eltörpül hangja az aggodalmas gondolataim mellett. Baszki 2 nap?! Még egy is sok, de kettő!! Ráadásul nem egy dologról kell két napig lemondanom... Még csak nem is amiatt aggódom, hogy hamis eredményeket szül majd a teszt, hanem, hogy mi a faszt csinálok, ha esetleg elvonási tüneteim lesznek...? Hogy magyarázom meg? És milyen gondom lehet ebből? Kell az a kurva pénz, de gőzöm sincs, hogy mit csináljak azzal, ha lebukom...
- Oké, nem gáz... Két nap sima liba. - bólintok rá úgy téve, akinek aztán végülis tényleg nem okoz gondot. Szarok én a munkahelyre, még a kölykök is meg lesznek valahogy, de én hogy bírjam ki drog, pia és szex nélkül állandóan megfigyelés alatt?! Még jó, hogy Juliannel most szanaszét vagyunk, neki legalább nem kell magyarázkodnom...
Mire feleszméltem, már a papírjaimmal foglalatoskodott, én pedig rá emeltem tekintetem, mikor megszólalt. "...a jó hír az..." tehát van rossz is?! Miért csinálja ezt velem? Hiszen utálja Jennát, ahogy én is. Talán megbántottam valamivel? Meg kellett volna kínálnom a nyalókával?? Ha már most ilyen, mit kapok majd, ha kiderül, hogy átbasztam? Sport? Vitamin. Elvigyorodom.
- Kicsit mindkettőt és igen, elég rendszeresen. - somolygom, mert végtére is sokat mozgok - bár tényleg eljárok kondizni néha - ami meg a vitaminokat illeti, nos az elkövetkező két napban majd pont azok hiányától fogok szerintem megállás nélkül okádni. Na mindegy, majd valahogy csak lesz. Jaj ne már dokikám, legyünk jóban, jó? Nem szeretném elkúrni az életem azzal, hogy megvádolnak hamis eredményekkel, vagy csalással.
- Na ééés... maga szingli, doki? Vagy inkább nem kísérti a sorsot, nehogy abba a hibába essen, mint én...? - kérdezek, ha már ő is. Lássa már milyen cukorfalat, jófej pasas vagyok, akinek élnie kell, lehetőleg szabadon, a pénzükkel a zsebében.

Azért milyen kicsi a világ, nem? Oké, hogy Jenna mára már egy világot körül utazó kis luvnya lett, de, hogy olyannal is összefussak, aki ismeri, ráadásul hasonló véleménnyel van róla, mint én. Brutál...
- Hát végülis... az. - bólogatok vállat vonva, mert az már részlet kérdése, hogy jó ideje nem érdekel. Attól még fájt. Valamikor... biztos. - Gondolja? - vonom fel egyik szemöldököm, mert ahhoz képest egész alaposan megtudta őket ismerni, ha már így alkot róluk véleményt. De bánom is én, legyen igaza! - Ámen! - teszem össze kezem áldást adva rá, pofazacskómban a nyalókával, ami lassan, de biztosan a semmivel lesz egyenlő, és akkor még majd eztán jönnek a rossz hírek.
- Narkotikumnak...? - nézek vissza kérdőn. Na nem azért, mert nem tudom mit jelent, inkább csak hülyeségnek tartom. Mondjuk, ahogy folytatja valahogy elég logikusan alátámasztja, plusz nekem is dereng ez az, de csak kételkedő somolygással legyintek rá. - Ez baromság... - remélem, mert akkor bizony szarban vagyok. Nehogy már könnyítsünk a dolgon, igaz doki? A rossz hírek viszont kissé letaglóztak. Két nap semmiségnek tűnhet, és alapvetően még jól is hangzana a döglés addig, deee... hát azért vannak itt dolgok, amik híján szerintem én bele fogok dögleni. Pláne, hogy így faszán felvilágosított egy újabb problémáról. Nagyon nem vagyok benne biztos. Sőt legszívesebben rá vágnám, hogy akkor inkább csá. De kell a pénz, még hozzá izibe. Picsába már... Még alkudozni sem merek, mert gyanússá válna neki. Míg ő arról győzköd, hogy ne parázzak kapok igazolást, én azon kínlódom, hogy abban a két napban milyen lehetőségeim lehetnének, hogy enyhítsek a problémákon. Vajon a cigi is tilos? És esetleg elhagyhatom a szobám, hogy levegőzzek? Betudnék akkor szerválni egy kis anyagot...? Mondjuk lehet vannak ilyen nap közbeni vérvételek, meg vizsgálatok, ami viszont bukó lenne egyből. Így az ital is kilőve. Kurva élet.. Na és mi van a szexel? Két napig? Mikor Londonba mentünk is majd elpatkoltam, és hát azért... ott sem kellett kibírnom két napig, csak nagyon diszkrétnek kellett lennünk. Itt meg biztos direkt ilyen undi nővéreket, meg csöves kinézetű ápolókat küldenek ránk, nehogy kísértésbe essünk. Dokikám, te aztán tudod, hogy bassz ki az emberrel... Végül még is rábólintok, bár hat ezerszer átgondolva sem biztosan, hogy tudom e mit vállalok. Nos, valszeg nem...
Helyeslően bólogatok, mikor megállapodunk a dologról, bár lelkem mélyén már a sarokban kuporogva haldoklom. Közben vissza veszem a cuccokat, bár annyira nekem nincs rá szükségem, lévén, hogy full kamu az egész, ergo máshol úgy sem használom majd. S hogy ne dögöljek bele már pusztán abba, hogy állandóan ezen rágódom, gondoltam én is megérdeklődök ezt azt.
Részben? Hogy lehet valaki részben szingli?? Legyintek aggodalmaira, mondjuk pont én mondom...
- Ne a példákból induljon ki, mert csak befolyásolná magát... Maga nem ők, ők meg nem maga... Egyszerűen csak legyen önmaga. Így magának sem kell stresszelnie, meg a csajnak sem... Az őszinteség nagy kincs, és illő megbecsülni. Ha mégsem illenek össze, inkább derüljön ki előbb, mint gyerek után. - jegyzem meg, mert amúgy ez biztos nem hülyeség. Bár voltak jelek Jennánál is, hogy nem vagyunk épp jó szülő alapanyag, csak mivel mindketten felelőtlen balfaszok voltunk, így jártunk... ötször is. És jön az újabb ominózus kérdés. Hát... szívesem szerint soha... bár attól görcsbe rándul a gyomrom, hogy "költözésnek" nevezi.
- Ó, amiatt ne aggódjon, már felkészítettem őket. A kölykökre amúgy is van, aki vigyáz... - mondjuk az őrangyaluk, de viccet félretéve azért bízom benne, hogy Julian nem hajítja ki őket, csak mert mi összekaptunk. - Legyünk túl rajta minél előbb, nem igaz? - mosolygom, bár nagyon meg kell erőltetnem magam, és ha még lenne valami a nyalókából, most biztos összeroppanna a fogaim közt.
- Uhm... látogatóim lehetnek? - kérdem, ha már narkotikum meg ilyenek. Mondjuk fingom sincs kit hívnák, hogy látogasson meg, akár csak egy-egy gyors alkalomra is, de gondoltam azért rákérdek. Jó, oké, két nap... de mi van, ha társaságfüggő vagyok? Ennyi függőség után bőven belefér még ez is... Ne akard dokikám, hogy rád fanyalodjak.

Bár a munkától el-eltérve, még így is azt gondolom, azért ez a válasza a gyerek ügyre, mert karrierista. Bezzeg, ha tudnám, akár Jennától, hogy egy félig szociopata fickó akar éppen kísérletezni rajtam, hááát... nos valószínűleg akkor is belemennék magam ismerve...Ő se akarta húzni az időt, meg én se, bár mindketten más okból kifolyólag, szóval engedelmesen követtem, félúton kihajítva egy folyosón lévő kukába a nyalóka pálcikáját is és hallgatva a dokit. Lakni??? Jaj ne csináld már ezt velem... Miért nem lehet kicsit finomabban fogalmazni? Elég vegyes érzések fogtak el a válaszokat hallva, és őszintén nem igazán tudom, hogy éppen örüljek e a végén vagy sem. Lehetnek vendégeim. Ez jó! De szobán kívül. Ez rossz. A szobában nincs dohányzás. Ez nem túlzottan üdítő, de alapból nincs tiltva, ahogy szavaiból kiveszem, szóval éljen. Kajálás sincs a szobában, hát ez sem túl kényelmes, hozzászoktam már, hogy ott eszek, ahol akarok, de ez még nem a világ vége. Oké, a cuccos is érthető, és nem is probléma, amúgy sem hoztam semmi... dísztárgyat? Mi a picsának hoznék ide egy váza virágot? A kijárási tilalom már kicsit necces, pláne, ha esetleg olyan elvonási tüneteim vannak, amiket nem szívesen mutogatnék, de jó, oké, majd megoldom. Előzetes egyeztetés?! Okééés... talán jól jönne most egy cigi. Minek ennyi szabály? Vizsgálatok? Tudtam! Itt bizony nem lesz dugi pia, dugi drog. Vér és vizelet minta?! Ó bazdmeg... ó bazdmeg... óóóó bazdmeg. Konkrétan annyira betojtam ettől a röpke kis mondattól, hogy azt már meg sem hallottam, hogy amúgy kurvára mosnák kezeiket, ha elpatkolnék. Ó, bazdmeg, lefogok bukni... Meg kellett volna néznem az eredeti eredményt, hátha nincs akkor különbség, hátha ráfoghatom a szerre. Rábólintottam, akármire is, és aláírtam elolvasás nélkül, ami fura is volna, hisz az előbb mondta el őket. Gondolom. Már így is a fülemben dobogott a szívem, de mikor még be is nyitottunk a szobába. Nagyon megkellett emberelnem magam, hogy ne ájuljak el. Vajon, ha most viszakoznék, érdekelné? Hisz már aláírtam mindent.
Végül lenyeltem a problémáim, és miután magamra hagyott, megpróbáltam magaménak érezni a szobát, ami nyilván nem ment. Nem baj, sokáig úgy sem maradtam egyedül, ugyanis kaptam ruhákat idő közben, amiket átkellett vennem. Na ettől aztán még pocsékabb kedvem lett, mert a gönc, bár kényelmes volt, úgy néztem ki benne, mint egy beteg, vagy egy pszichiátriáról szabadult. A soron következő vizsgálatoktól ugyan kicsit paráztam, de szerencsére nem volt belőle gond, és hálát adtam az égnek, hogy vért csak az utolsó napokban vesznek majd. Bevallom zavart a tudat, hogy bár sokszor egyedül voltam, figyeltek kamerán. Egy dolog, hogy tudtam Juju bekamerázta a lakásom anno, de ez megint más. Ami meg a bevett szert illeti, hát jobb lett volna egy pirula vagy még az injekció is. Nem volt túl jó íze, ráadásul nem egy kis kanálról volt szó, de mivel volt már rosszabb dolog is a számban, gyorsan letudtam. A vicc az volt, hogy a cucc hatásától féltem a legkevésbé. Alapból nem is hittem benne, és mivel ez még sem egy szív vagy komoly pszichés problémákra fejlesztett szer volt, azt gondoltam kb annyit ér, mint egy darab cukormentes rágó. Kb. semmit.
Cigi hiányában kimenni még nem nagyon tudtam, és bár egy negyed órát elfetrengtem az ágyban, nem vagyok az a nagy fekvős, ha csak nem vagyok hulla fáradt munka után, így egy idő után föl alá kezdtem mászkálni a szobában. A tévé sem kötött le, otthon se néztem, inkább csak a kölyköknek volt, van. Felüléseket meg nem akartam itt csinálni, mert hiába nincs abban semmi, valahogy zavart volna a tudat, hogy közben néznek kamerán keresztül. Ez meg amúgy is idegesítő volt, szóval igazából generáltam magam elég feszkót. Nem telhetett el kb. háromnegyed óra és a frusztráltságom mellett elkezdtem belázasodni. Nem feltétlen a gyógyszer okozta a problémát, hanem az, ahogyan a drogon és italon élő szervezetemnek ment, és a Sweet Dreams apró, tegnapról megmaradt kis maradványainak. Ettől függetlenül nem estem az ágynak, azért én ennél keményebb pasas vagyok, viszont így, hogy ledőltek az immunitásom falai, szép fokozatosan elfognak kezdődni az elvonásai tünetek is. A láz okozta rossz komfort érzet miatt nagyjából egy bő órát bírtam ki a szobában, aminek már hófehérségétől is felkeveredett a gyomrom az első percekben. A szer pedig elő segítette, hogy ne érezzem rosszul magam, amiatt, mert egyszerűen nem tetszik a helyzet. Még nem éreztem magam teljesen gátlástalannak, de már kevésbé aggasztott, hogy mi lesz, ha engedély nélkül hagyom el a szobám. Mert mi lesz...? Fekete pontot kapok? Hagyjuk már...
Szóval kiléptem az ajtón és nemes egyszerűséggel elindultam felkutatni az étkezőt.

Nem vagyok drogfüggő, tudok rá nemet mondani, egyszerűen csak jó, ha van. A Sweet Dreams kifejezetten jót tesz, ha nem tudok aludni, már pedig mostanság elég sokszor nem megy a dolog. Az más tészta, hogy néha felkelve már magam sem tudom, hogy most a valóságban vagyok e vagy álmodom még. Bajom még nem volt belőle, egészen máig. A szobában ücsörgés nagyon nem az én stílusom, ráadásul kezdtem éhes is lenni a morcosságon kívül, hiába éreztem magam pocsékul, ahogy a két szer ütközése végett belázasodtam. Ez eleinte csak hőemelkedés volt, az meg sem kottyant. De mikor már 39 fok fölé emelkedett, a rossz közérzet és a gyógyszer általi gátlástalanság átment valami egészen másba. Eszembe sem jutott szólni, mert úgy voltam vele, hogy felnőtt ember vagyok, így is az egészségem kockáztatom, nehogy már szólnom kelljen, ha enni vagy szarni akarok. Nem bolond vagyok, csak kísérleti patkány. Mondjuk... a kettő nem zárja ki egymást... Na mindegy. Ha nem is azonnal, de megtaláltam az ebédlőt. Nem sokan voltak, de nem is zavart, mert így volt egy csomó hely, meg most valahogy nem vágytam a tömegre. De mondjuk szomorúnak sem éreztem magam. Éppen csak... nem voltam a toppon. Körbe sem néztem mi a kínálat, vagy, hogy asztalhoz hozzák e vagy nekem kell érte odacammognom. Egyenlőre csak ledobtam magam egy helyre és szám húzva agyaltam, hogy mit is akarok. Enni készültem, jó, oké, de mire ideértem már nem sok étvágyam volt. Most úgy jól esett volna inkább egy jó hideg, üveg sör, vagy whisky jégkockákkal. Ó, anyám, mit nem adnék most valami erősért. A dokinak vajon van az irodájában? A filmekben mindig tartanak valahol ilyen ünnepekre meg faszom tudja mikre kapott, drága piákat. Vajon zárja az ajtót? És be van kamerázva? Ahh, ne is gondolkodjunk ilyeneken, mert mire kettőt pislantok már ott is leszek és nem fogom tudni magam kimagyarázni. Éppen csak magamhoz térek eme gondolatokhoz, mikor megjelenik az emlegetett szamár, és le is ül velem szemben. Szinte biztos voltam benne, hogy akar valamit, ha már ilyen kérdőn emlegetett. Na... most biztos rossz fát tettem a tűzre.
- Elég a Roman. - legyintek kissé fáradt vagy nyugodt képpel, én sem igazán tudom mit érzek most. Bágyadtságot? Depit nem, ez biztos. Mondjuk azt eddig sem. Eleinte kissé értetlenül összevont szemöldökkel hallgattam, hisz még is csak jól értelmeztem, hogy valamit elkúrtam. De hallgatva őt nem tudtam nem elmosolyodni.
- Mi a fasz, nem tudtam, hogy ez egy óvoda. - vigyorodtam el elképzelve az egész szitut. - Jól van, oké, majd mindig jelentkezem, mint egy kis taknyos, hogy "doktor bácsi, kimehetek hugyozni?" - emelgettem a kezem, el is játszva a dolgot, de láthatóan kicsit sem komolyan véve. Ne már, milyen gáz volna már. - Hülyeség. A folyosókon mindig járkálnak, és biztos az is tele van kamerákkal. Ha meg mégsem... hát... max meghalok. Ha nincs ablak, jó a maguk szere is... - piszkálódtam a lehetséges mellékhatásokkal. Nem éreztem, hogy visszább kéne vennem a stílusomból, egyszerűen nem volt bennem gát, hogy nem mondjak ki mindent, ami a fejemben volt... nos majdnem mindent. Eltévedni? Ez tetszik. Majd erre fogom, ha az irodájába megyek.
- Egy nővér? - nevetem el magam. - A nővér félúton, bugyi nélkül, a fal mentén csoszogva már maga sem tudná, hogy hol van... - rötyögöm, bár nem tudom, hogy erre itt mennyire volnának vevők a dolgozók.
- Pulyka... öhm... jöhet. - bólogatok, mert amúgy sem tudom mi a mai menü, de a pulyka az fini, szóval ja, az jöhet. Közben kényelmesen hátra dőlök a székbe és őt hallgatom.
- Faszán. - felelem egyhangúan. Faszán...rosszul? Jól? Nem tudom. Mindegy, olyan semlegesen. Visszakérdeznék, de gondolom ő sem udvariasságból tette, szóval... keresek másik témát.
- Szóval... Jenna. Hol ismerkedett össze magával? Dugtak? - érdeklődtem, mert kíváncsi voltam mikor hol és hogyan sikerült összefutniuk. Biztos érdekesebb sztori, mint a fehér fal a szobámban. Egy ponton túl a lázam elérte a 40 fokot is, ám mivel a drog, az alkohol is elég szadi módon bánt az immunrendszeremmel, amaz nem volt túl hajlandó harcba szállni se a drog maradványokkal, se a gyógyszerrel, sőt, tárt karokkal várta őket, így nem is kezdtem el izzadni vagy reszketni. Egyszerűen csak néha távolibbnak tűnt a beszélgetés zaja, vagy homályosabb a kép. De mivel egyik sem zavart igazán, nem is zavartattam magam. Max nem felelek minden kérdésre. - Maga próbált már öngyilkos lenni? - tettem fel egy újabb, a témától eltérő kérdést.

Alapvetően nem lett volna bajom a pasassal, a nyakkendője is jól állt neki, csak hát ugye a találkozásunk körülményei, hogy orvosként minden áron felettem akar állni, mivel, hogy aláírtam valamit, amit el sem olvastam, mert kell a pénz. A lényeg, hogy egy olyan domináns fickó, mint én, rossz néven veszi, ha megakarják neki mondani mit lehet és mit nem. Főként utóbbit. Ráadásul azt hiszem a gyógyszer nem éppen azt a hatást nyújtja, mint amire számítottam, bár igazából semmire sem számítottam. Az pedig az én értelmiszintem is meghaladja, hogy milyen okból kifolyólag nem vesznek fel akárkit gyógyszer kísérletre. Szemeim forgatom, nem tetszésem kifejezve. Asszondja nekem, grimaszolás nélkül... Megint elhúzom a szám, mert nem tudom mi értelmeset felelhetnék erre, mert hát aláírtam jah, de... de akkor is. Így hát szavak helyett, csak kiöltöm rá a nyelvem. De azért igyekeztem elengedni a fülem mellett, amiket mondott, mert más esetben biztos, hogy hoztam volna a szokásos bosszús formám. Viszont elég gázos lett volna így hamikázni a társaságában, szóval erőt vettem magamon - ami most dupla annyi energiámba telt - és végig dörgölve arcom, inkább témát váltottam. Érdekelt is, meg gondoltam messziről elkerüljük az orvosos dolgokat, ami jó lesz majd. Tévedtem.
Az se érdekelt volna, ha dugnak, de örülök azért, hogy nem esett annak a spinének a csapdájába.
- Igen, ez rá vall... - bólogatok egyetértően Jenna jellemzésére, mert ha akar valamit, akkor úgy is áll hozzá, de ha épp nincs kedve valakihez vagy csak menstruál, simán kiszúrja bárki szemét a villa tompábbik felével is. Elég lassan emésztődtek az elmondottak az állapotom miatt, de azért így a vége felé már elkezdtem összevonni a szemöldökeim. A svájci mondat még el-el ment, de amikor felhoztam a farkasos témát, meg, hogy FBI. Először kétkedő mosollyal csóváltam fejem rá, kicsit ki is zökkentve az előző gyanakvó gondolat menetből.
- Jenna, mint FBI-os? Be is baszna... Lehet, hogy csak festeti magát szőkére, de higgye el, nincs neki annyi esze se, hogy haza találjon. - mutogatok halántékom felé, igencsak megkérdőjelezve ennek az egésznek hitelességét. Mondjuk a mondandója másik fele sem tűnt valami épelméjű dolognak, bár igaz, a felét sem értettem.
- Julian simán kiszúrta volna, ha Jennának köze lett volna az FBI-hoz, hiszen ért az ilyen dolgokhoz és különben is jó emberis... egy pillanat... - nem mondom, hogy gyorsan, de kezd összeállni a kép. Nyilván rosszul, de a dolog most éppenséggel adja magát. A doki az irodámban még arról beszélt, hogy elég hullámzó viszonyuk volt Jennának és a párjának. Ergo nem csak rosszban voltak. Ráadásul, ha már párnak nézte őket. Ó, édes istenem, add, hogy ne legyen igazam, mert akkor itt most kurva világot rendezek. Benyúltam a zsebembe a telómért és kerestem egy Svájcban készült selfiet Jujuról, de már közben is kattogott a szemhéjam.
- Ez a kis szarházi volt Jennával? - mutattam meg a képet róla, de már kellően idegesen. Én meg azt hittem azért forr az agy vizem, mert ezek ketten a hátam mögött kúrtak, míg engem Cale éppen megakart ölni... Oké, kisebb túlzással. Az, hogy közben érdekelt, hogy a dokinak is vannak e öngyilkos gondolatai innentől irreleváns volt, pláne, hogy válasz helyett, inkább engem akart helyzetbe hozni. Ha pedig rábólintott vagy igenleges választ kaptam, mint megerősítés, hogy bizony tényleg Julian volt az, idegességemben még a telefonomat is a padlóhoz vágtam. Az még annyira nem is zavar, hogy megcsalt, mert én sem vagyok túl hűséges, na de pont vele?! JENNÁVAL?! És még ő háborgott, hogy kibasztam vele, meg a háta mögött, meg minden faszom...?!
- A jó édes kurva anyjukat...! - dörrentem fel, bár nem a doki felé szántam éreztetni, hogy itt ma bizony vér fog folyni, de attól még... itt ma bizony meghalnak egy páran. - És még én érezzem szarul magam?!? - kaptam fejemhez, mert valahogy még mindig hihetetlen volt az egész, de így már kezdett körvonalazódni, hogy miért is örült annyira Julian, hogy egyedül keresheti meg Julieval azt a dögöt. Persze Julie meg neki falaz, mert jobban szereti, mint engem.
- Ennyi, kész! Felmondok! - csaptam az asztalra, bár gőzöm sincs ilyenkor mit szokás mondani. - De legalább tényleg hat a szer, mert itt ma nem magam fogom megölni, hanem azt a két szarházit! - keltem fel nagy hévvel a székből, és lényegében még egy lépésre volt időm, mikor a 41 fokos láztól úgy megszédültem, hogy a másik lábam már lépés közben megrogyott alattam, én meg már zuhanás közben eszméletem vesztettem és mivel már megkapaszkodni sem nagyon tudtam, így annak rendje és módja szerint, úgy bele fejeltem a szomszédos asztal sarkába, hogy jó, hogy a fejem nem tört be, de a halántékomból így is rendesen folyt a vér. Ha nem ájultam volna el, minden bizonnyal rohamot kapok és fennakadó szemekkel rángatóztam volna, szóval szerintem jobban jártam... asszem. Ugyan akkor mondanom sem kell, nem csak a balesettől estek pánikba az emberek, de aki látva, hogy a dokival trécseltem előtte és sejtette, hogy ugyanolyan szert kapott, mint én, jól be is szart, ha az ebédlőben volt.

A Sweet Dreams nélkül sajna szép álmok sincsenek, és ugyan igen hamar és igen jó ellátást kaptam, ami idővel levitte a lázam, azért okozott az még bőven rémálmokat. Régi emlékek idéződtek fel, amiket újra éltem, de az új információk hatására kicsit másként. Nagyon bele ette magát a tudatomba, hogy Jenna és Julian kavartak... egy szobában laktak... és mikor újra éltem egy vitánk vagy egy pillanatot, mikor kettesben voltunk, mindig az járt a fejemben, hogy biztos Jenna is itt van, és mikor körbenéztem, tényleg ott volt. Aztán a következő pillanatban már valami nem létező dolog voltam egy szobában, ahol ők ketten... mindenhol is, és minden hogyan is egymásnak estek... Olyan érzést volt, mintha valami mérget adtak volna be intravénásan és a hatása nem akart igazán elmúlni. Nagyjából eztán kezdett lemenni a lázam, és kaptam nyugtatót, amitől az álmok is elmosódtak. Egy félig álom, félig éber módban szuszogtam, miközben valami különös, kicsit sem reális helyen találtam magam. Pont olyan fehér volt minden, mint abban a rohadt szobában, csak itt nem volt ágy, se ablak, se ajtó, még lámpa se, még is világos volt. Egy széken ültem, ugyanabba a kórházi cuccban, mint amit kaptam. De körben is voltak székek, mellettem és bár elég creepy érzés volt, még sem vágódtam hanyatt, fejvesztett menekülésbe kezdve, mikor láttam, hogy minden széken én ülök, csak más ruhákban, kicsit másabb hajjal, más testtartásban. Megkérdeztem volna tőlük... magamtól, hogy megőrültem-e, de nem tudom milyen választ várnék magunktól. A legdurvább, hogy bár nem hittem benne, hogy ez a valóság, valahogy az sem tűnt reálisnak, hogy nem az. Most akkor meghaltam, vagy mi a faszom? Annyira zavaros volt az egész, hogy azt is elfelejtettem, hogy előtte milyen álmaim voltak, illetve, hogy egyáltalán bajom volt másokkal. Őszintén szólva még így is kényelmetlen volt, hogy a saját társaságomban voltam. Ráadásul tök kussban, pedig amúgy be nem áll a szám.
- Talán felkéne ébredned. - szólalt meg végül a semmiből az öltönyös énem tök nyugodtan, felém fordítva fejét, amire én csak értetlenkedve rántottam össze szemöldökeim. Valaki alszik? Vagy mii vaaan? Kérdőn mutatok magamra, mire nem sokkal néhány székkel odébb felüvöltött egy jóval lazábban öltözködő énem, hogy: Pajzsfal!!!
Na erre pattantak ki a szemeim.
A vakító fehértől persze egyből össze is szorítottam őket, majd kicsit morcogva kaptam fejemhez, ahogy bele nyilallt a fájdalom is, s amin megéreztem a kötést. Nyilván rosszul lettem és elestem, azért van bekötve a fejem. Ahogy lassan hozzá szokott a szemem a fényhez és már az agyam se akart kifolyni a fülemen keresztül, lassan visszaejtettem kezem az ágyra és megint körbenéztem. Voltak kiesett percek, talán órák, de nagyjából vágom, hogy most valami kísérlet folyik és azért vagyok itt, mert kellett a pénz. Hogy mire, az most hirtelen nem ugrik be, ha pedig rágondolok mindig megsajdul a fejem, de lévén, hogy nekem mindig kell a pénz... meg sem lepődöm, hogy itt kötöttem ki. Ahogy pedig kitisztult a kép, csak feltűnt, hogy a nagy hófehérségben, azért akad egy kis fekete folt is... pontosabban nem is olyan kicsi, ráadásul meredten bámul rám. Oké, hát ez így elég para... Most azért néz így rám, mert megkapta az eredeti vér eredményeket és azon filózik, hogy fojtson meg párnával? Ha nem ő, akkor némi zavart pillogást követően én szólaltam meg.
- Tetszik a nyakkendőd... Jól áll... - kínos, de jobb most nem jutott az eszembe, ráadásul így fekve, ennyire kiszolgáltatottan sem jó beszélgetni, szóval lassan fel is ültem, és ha volt a kezeimben olyan cucc, amin keresztül kaphattam infúziót, azt el is kezdtem ki szedni magamból, mert rohadt kényelmetlen volt.