Rowan & Katniss What the hell?

Egész nap a szobámban ülve gondolkodtam azon, hogy hogy a csudába jussak el a Rowan cirkuszába úgy, hogy a nagybátyám megtiltotta, hogy bárhová is menejek. Szerinte túl sokat vagyok távol és egyáltalán nem látja rajtam, hogy hajlamos lehetnék a változásra. Mintha jó kedvemből mennék el itthonról mindig. Nem értem, hogy mi baja van egyébként sem. Van munkám. Vagyis ő így tudja. Tulajdonképpen tényleg van, nem hazugság, azt meg nem kell tudnia, hogy mi is a valóság. Sosem voltam az az itthon ülős tipus, állandóan kell csinálnom valamit, mert unatkozni nagyon nem szeretek, de azért arra is vigyázok, hogy ne fárasszam ki túlságosan magam. Még a szobám kitakarítására is rá vett, holott pontosan tudja, hogy mennyire utálom azt. Főleg így, hogy fájnak a kezeim, amiket gondosan elrejtek azzal a horogkeresztes kesztyűvel, ami egyébként tök menő még ha gőzöm nincs is, hogy mit jelképez az a kereszt rajta. Hallottam már róla, csak épp elfelejtettem a jelentőségét. Nem is hiszem, hogy fontos, a nagybátyám szerint azonban megbolondultam és rossz hatással van rám az, hogy ilyen sokat tekergek. Ja... hát ha még tudná, hogy milyen társaságba keveredtem? Tutira eldobná az agyát. Na akkor aztán egész biztos, hogy bezáratna valami kolostorba, ahonnan soha az életben nem engednének már ki. Valahol legbelül szerintem örülne is annak, ha megszabadulna tőlem. Nem mintha nekem kedvemre való lenne az együtt élés vele. Óvatosan lesek ki a szobám ajtaján, és miután valahogy éjfél táján az utolsó villany is leoltódik, megkönnyebbülve sóhajtok fel, hiszen tudom, hogy mikor félre vonul, akkor reggelig nem is látom. Kihasználva az alkalmat, lábujjhegyen osonok végig a ház minden zúgán, ami a szobámtól a kijárti ajtóig vezethet, bele bújok a cipőmbe és kabátomba, halkan nyitom ki az ajtót, még egyszer vissza pillantok, aztán mint egy eszement futamodok meg. Szó szerint menekülök el. Reggelig biztos haza érek. Észre sem veszi a távollétem majd. És, hogy mit is szeretnék? Halvány ibolyám nincs. De az őrült főnököm hiába próbált a kedvemben járni azután, hogy jól megkínozott, én mégsem tudtam neki megbocsájtani. Ezért akarok beszélni Rowannel, de hogy mit mondok majd és hogyan, arról fogalmam sincs, Gondolom, ha sikerül megtalálnom, akkor majd úgyis fognak jönni magától a szavak. Abból amiket mesélt és a tudtomra adott legutóbb, biztos vagyok abban, hogy szövetkezhetek vele. A védelmét szeretném élvezni Cale ellen, bár, hogy cserébe mit adhatnék azt nem tudom. Lényegében semmim nincs. De hátha elég annyi majd, hogy szimpatikusnak talált, bár tudom, hogy feldühítettem. Honnan tudhattam volna, hogy az a bohóc szerű valami azért adja a cukorkát, hogy megegyen?

Elég sok időt vett fel, amig rábukkantam az ismerős cirkuszra, a taxis először nem is igazán értette a kérésem, még egy pontos cím sem volt a kezemben, így csak annyira kértem, hogy minden cirkuszhoz menjünk el, aztán ha meglátom a megfelelőt, kiszállok. Harmadjára sikerült rábukkannunk arra, amelyiket szerettem volna, de így is jó sok pénzembe került. Mindegy. A cél érdekében bármit. Amint kiszállok a taxis már el is hajt, valamit motyogott is, de annyira izgulok, hogy nem értettem pontosan, hogy mit. Lassú és óvatos léptekkel közelítem meg a cirkusz, és bízok abban, hogy Rowan sem lesz dühös, amiért ebben az órában ide jövök. Hamarabb szerettem volna, de mit csináljak, ha szobafogságban vagyok? Ráadásul még azt sem tudom, hogy miért. Próbálok vissza emlékezni a múltkori körbe vezetésből, hogy mi merre volt, de sajnos elég rossz a memóriám, így először azt a sátrat közelítem meg, amelyikben van egy nagy medence egy... szirénnel? Na az tutira kamu. Szerintem csak rám akarták hozni a frászt. Bár ha a bohócra gondolok... még a hideg is kiráz. Szerencse az be van valahol zárva, mondjuk nem mintha kedvem lenne megkeresni.
- Rowan? - nem túl bátor a hangom, kicsit még mintha be is lennék rekedve, de azért miközben egyre beljebb bátorkodok mégis csak bízok abban, hogy előbb utóbb meghallja, vagy legalább észre vesz. A medencéhez természetesen nem megyek túl közel, nehogy kiugorjon onnan az a valami, és mivel nem látom itt a cirkusz tulajdonosát, csak sóhajtok azzal a céllal, hogy megkeresem valamelyik másik sátorban. Mert biztosan itt kell lennie valahol. Megfordulva azonban még a vér is megfagy bennem, amint megpillantom belépni azt a bohóc szerű lényt, aki sokkal irtózatosabb így, hogy nem veszik körbe a rácsok. Nyelek egyet és próbálok mozdulatlan maradni, hogy hátha akkor el megy, de valami furcsa hangokat ad ki, csöpög a nyála és egyre közelebb jön felém. Lassan, mintha arra készülne, hogy levadásszon. Én is óvatosan kezdek hátrálni, érzem, hogy elfehéredek és úgy remeg az egész testem is mint a nyárfalevél. Most aztán jó nagy bajban vagyok. Így járok, ha mindig mindenhová bejelentkezés nélkül megyek. Végül nem gondolva a következményekre futamodok meg, amit mintha a gyerekevő bohóc kihívásnak venne, hiszen megiramodik utánam, szinte üvöltve, így ösztönösen síkitok fel én is. Remélem a szirén sem ébred fel és a többi itt lévő akármi sem. Végül aztán megpillantok egy függönyt, aminek fogalmam sincs, hogy mi van a másik felén, de felrántom azt, és próbálom csendben meghúzni magam mögötte, nem is nézve a hátam mögé. Egyik fájós kezem a számra is tapasztom, hogy véletlenül se adjak ki semmilyen hangot. Nem akarok egy bohóc vacsorája lenni. Még a könnyem is kibújik, és haragszok magamra amiért egyáltalán eszembe jutott ide jönni. De honnan tudhattam volna, hogy szabadon van Borgan vagy mi a csudának hívják?

Rowan & Katniss What the hell?

Ha tudtam volna, hogy az a rusnya bohóc szabadon van engedve, akkor valószínűleg eszembe nem jutott volna soha ide jönnöm, de már nincs mit tennem. Különben is azt mondta Rowan, hogy bármikor jöhetek szívesen lát, akkor meg nem is igazán értem, hogy miért van szabadon az a  szörnyeteg. Oké, túl késő van most, valószínűleg nem gondolta volna, hogy éppen ejfélkor fogok betoppanni hozzá, de csak most sikerült meglógnom és az volt az egyedüli reményem, hogy itt találom majd. Nem mintha tudnám, hogy ez-e az otthona amúgy, de nagyon jó lenne ha valahonnan mégis felbukkanna, mert az a morgó valami éppen rám feni a fogát. Nem akarok meghalni, főleg úgy nem, hogy egy fenevad faljon fel. Soha életembe nem éreztem még ekkora félelmet és tehetetlenséget sem. Miközben meghúzva magam egy függöny mögött igyekszem tenyeremmel megakadályozni, hogy bármiféle neszt is hallassak magamból, elgondolkodok azon, hogy vajon az mennyire fájna egyáltalán ha megaharap és mennyi lehet annak az esélye, hogy túl éljem azt, ha rám talál. Hogyan fogok egyáltalán innen ki jutni? Ha Rowan nem fog jönni, akkor minden bizonnyal hosszú éjszaka elé nézek. Az egész testem remeg, és újra meg újra megbánom azt, hogy nem fogadtam szót a nagybátyámnak, mert sokkal kellemesebb lenne a meleg ágyamból várni, hogy ránk reggeledjen. Az itt létem célja az lett volna, hogy megszabaduljak egy bajtól, de semmiképp sem az, hogy egy újabba keveredjek. Márpedig jelen állás szerint jó nagyban vagyok, és még csak a kiútat sem látom. Bár egyáltalán nem vagyok hívő, de mégis magamban legalább háromszor egymás után is el mondom a miatyánkat, mert bizony itt most csak valami felsőbb hatalom az, ami megmenthet. Bár nem hallok már semmit, mintha a bohóc nem is lenne a közelben, de mégsem merek megmozdulni csak tovább várok, bár én magam sem tudom mire. Mégis váratlanul ér mikor valaki a kezét a sajátomra téve akadályoz meg abban, hogy bármiféle hangot is ki tudjak adni, pedig a sérült kezem igencsak fáj. Megszeppenve válok mozdulatlanná, a pánik viszont egyre nagyobb rajtam, főleg amikor a fülembe kezd suttogni valamit, egy számomra ismeretlen nyelven. Nyelek egyet és szabad kezemmel megpróbálom lehámozni a kezét a derekamról. Örülök azonban annak, hogy azt, amit az imént mondott megismétli angolul is, bár nem tökéletesen, de értem, hogy mit szeretne mondani. A kérdés csupán az, hogy mennyire bízhatok benne. Óvatosan rázom meg a fejem a kérdésére, mert eszem ágában sincs sikítani, hogy a bohóc meghalljon, és örülök annak, hogy valaki végre a segítségemre sietett. Amint le veszi a kezét az enyémről, én is szabaddá teszem a szám és félve fordulok meg, hogy láthassam ki az, aki segíteni akar nekem. Egy koreai emberke, akit azt hiszem, hogy láttam már a múltkor is, de nem vagyok biztos benne. Viszont a mosolya igazán barátságosnak tűnik, így meg sem fordul a fejemben, hogy bármi rosszat is akarna velem tenni. Jelenleg meg nem igazán van más, aki ki húzhatna ebből a bajból.
- Veled megyek. - suttogom én is, miközben még bólintok is, ha esetleg nem értene meg. Remélem, hogy abba a lakókocsiba nem talál ránk a bohóc. - Tudod, hogy hol van Rowan? Vele kéne beszélnem... - még mindig halkan beszélek, bár nem tudom, hogy mennyire ért, közben utána lépkedve nézek folyamatosan a hátam mögé, hogy meggyőződjek arról, hogy nem jön utánunk senki. Csak érjünk végre valami biztonságos helyre.

Rowan & Katniss What the hell?

Bár először megijeszt a koreai fiú, aki olyan sunyin termett a hátamban, de végülis szembe fordulva vele már egyáltalán nem tűnik olyannak, akitől félnem kéne. A bohóchoz képest legalábbis sokkal normálisabb kinézete van, meg a barátságos mosolya is valami olyasmi érzést kelt bennem, hogy bízhatok benne. Vagyis muszáj bíznom, hiszen úgy tűnik, hogy rajta kívül senki nincs most itt, aki megmenthet. Nagy valószínűséggel pedig ismeri is elég jól ezt a helyet ahhoz, hogy tudja hová kell mennünk ahhoz, hogy Borgan ne találjon rám és faljon fel. Nem tervezek még meghalni, így ha egy aprócska remény is van arra, hogy túl élhetem ezt a bizar helyzetet, akkor igenis élek vele. Lábujjhegyen, még mindig remegve követem őt, időnként vissza vissza pillantva, de teljesen csak akkor nyugszom meg, amikor elérjük azt a lakókocsit, ami bizonyára az otthona lehet a megmentőmnek. Megkönnyebbülve sóhajtok fel, majd nézek körbe a kocsiba, ami igazán hangulatosan van berendezve, de mégis csak egy helyben állva, toporogva töprengek azon, hogy vajon ennek a valakinek mi lehet a szerepe itt. Sajnos mindent nem tudtam megjegyezni azokból, amiket Rowan a múltkor mondott, egyedül a bohóc maradt meg, és az is csak azért, mert egy hajszálon múlott, hogy nem lettem az eledele a felelőtlenségem miatt. Ahogyan most is, bár nyílván ha tudom, hogy nincs bezárva, akkor még a környékre sem jövök. Mindegy is ez már, hiszen úgy tűnik most már biztonságban vagyok, aztán meg valahogy majd csak sikerül haza is jutnom. Gondolom a bohóc egyszer elfárad és elalszik vagy valami. A furcsa kinézetű ember szavai azonban egy kicsit mégis megnyugtatnak, mert ha Rowan nemsokára tényleg vissza ér ide, akkor Ő majd biztosan bezárja azt a szőrnyeteget, ha megtudja, hogy itt vagyok. Legutóbb is Ő mentett meg tőle, biztosan most sem hagyná, hogy baj legyen.
- Oké...hát akkor itt megvárom. - bólogatok, majd egy kicsit közelebb merészkedek hozzá, a válla felett leskelődve, hogy mit is csinál épp. Nem igazán tudom hová tenni azt, amivel foglalkozik, így ettől még kíváncsibb leszek, majd fel vonom a szemöldökömet, ahogy hátra nézve rám, ismét az ő fura nyelvén próbál mondani valamit. Még a fejemet is megvakarom, de szerencsémre rá jön, hogy egy kukkot sem értek a szavaiból és megpróbálja újra elmondani gondolom ugyanazt érthetőbben is.
- Zenét? Á, értem. Zenét akarsz rakni. Oké...én szeretem. - mosolygok rá bólogatva, hiszen zene hallgatás közben valóban jobban telik az idő. Főleg ha azt Borgan nem is szereti, és így  biztosan nem jön majd a közelünkbe. Engedelmesen ülök le a székre, türelmetlenül dobolva lábaimmal, és amint elindul a zene, egy rövid ideig még a füleimet is befogom. Hát nem csodálom, hogy Borgan ezt nem szereti, nekem sem lesz a kedvencem. Mégis úgy vagyok vele, hogy a biztonságunk érdekében elviselem.
- Tudod hány óra lehet? Szerinted már el ment Borgan is messzire tőlünk? - nem tudom, hogy ettől a zenétől hall-e bármit is egyáltalán abból amit mondok, vagy ért-e, de végül csak legyintek, és úgy pattanok fel a székről. - Nem szeretek sokáig egy helyben ülni. - a lakókocsi ablakához lépek, és elhúzva annak a függönyét sóhajtok egy nagyon. Nem látok odakint semmit a sötétségen kívül. Igazán kellemes ebben a lakókocsiban lenni, de most már jó lenne ha Rowan végre megérkezne vagy valami. Nem akarok egész éjszaka itt maradni.

Rowan & Katniss What the hell?

A lakókocsiban már sokkal nyugodtabbnak érzem magam, szerintem Borgan ha akarna sem férne be itt az ajtón, ez pedig csakis jót jelenthet rám nézve, bár nem tagadom, kezd egyre furcsábbnak tűnni ez a férfi. Főleg mikor rám szól, hogy ne nézzem, azt amit csinál, mintha valami nagyon fontos és titkos dolgon ügyködne épp. Egy váll rántással lépek végül hátra, bocsánatkérően nézve rá, amit valószínűleg Ő nem is láthat, mert túlságosan bele van merülve az elfoglaltságába, én meg a kényelmetlen széken ülve töprengek el azon, hogy ki az az elvetemült, aki egyáltalán végig tud hallgatni egy ilyen zenét? Nem is csoda, hogy még annak a rusnya bohócnak sem tetszik, ha például meghívnának egy házi buliba, ahol ilyen zene szólna, egészen biztos, hogy messzire menekülnék tőle. Mégis úgy vagyok vele, hogy a biztonságom kedvéért elviselem, csak épp egy helyben ülve kezd egyre unalmasabb lenni. Bár általában szeretek semmit sem csinálni, de most még az is unalmasnak tűnik. Még ásítok is egyet miközben az ablakhoz lépek, hogy fel mérjem a terepet, mert arra gondoltam, hogy ha a bohóc már nincs itt, akkor simán le is léphetnék innen aztán meg majd vissza jövök valamikor máskor. Ekkor viszont megpillantom Rowant, boldogan még a tenyerem is össze csapom, de nincs lehetőségem bármit is tenni, hogy a tudtára adjam, hogy itt vagyok, mert a koreai, nem csak a számat fogja be, de még el is rángat az ablaktól. Idegesen kezdek kapálózni és közben rá jövök arra is, hogy a férfinek talán egyáltalán nincsenek is jó szándékai velem. Sikítva próbálok felállni a székről, ahová ezúttal erőszakkal ültetett le, de a pofon váratlanul ér és megértem, hogy jobban járok, ha csendben és nyugton maradok. Az ajkamba harapok, miközben egy könnycsepp kibuggyan a szememből és csak rémülten nézem a leszíjjazott kezeimet. Most aztán jó nagy bajban vagyok.
- Átvertél. - a hangom ezúttal sokkal halkabb és a csalódottság is kihallatszik belőle, bár ez valószínűleg a fogvatartómat aligha érdekelheti. Idegesen kezdek dobolni a lábammal, halkan számolok tízig, hogy lenyugtassam magam egy kicsit és közben próbálok erőt venni magamon, mert bár nem tudom, hogy mi a szándéka velem, de semmiképp sem szeretném, hogy bántson. Tudom, hogy semmi mást nem kell tennem csak valahogy eljutnom az ajtóig, hogy Rowan meghallhassa, hogy itt vagyok. Biztosan nem fogja hagyni, hogy bajom legyen. Legalábbis Ő az utolsó reményem. Bár nem szólalok meg, mert nem akarok egy újabb pofont kapni, az előző miatt még mindig ég az arcom, de azért nyugtalanul kezdek ficánkolni, és nagy meglepetésemre az egyik kezemet szorító szíjj ki is csatolódik. Remegve nézek körbe, de még mindig mozdulatlan maradok, hogy a koreai véletlenül se vegye észre, hogy az egyik kezem szabad, majd megvárom amíg egy kicsit legalább elfordul tőlem, és kapkodva kezdek a másik kezemet szorító szíjjal babrálni, hogy azt is ki tudjam szabadítani. Amint sikerrel járok ismét fel pattanok a székről és el kapok egy üveg poharat, ami egy kis szekrényen pihen és gondolkodás nélkül dobom azt neki a férfinek, reménykedve, hogy eltalálom. Tudom, hogy nincs időm gondolkodni, vagy bámészkodni, így csak az ajtóhoz rohanok - szerencsémre azért nem egy igazi házban vagyunk -, és az azon lévő lakatot próbálom elfordítani, bár a kezeim remegnek, borzasztóan félek, így nem is igazán sikerül. Mégsem adom fel, de közben a másik kezemmel is dörömbölni kezdek az ajtón, abban bízva, hogy Rowan még mindig valahol a közelben van és meg fog hallani, és, hogy a koreai nem öl meg előbb a lázadáasom miatt.  

Rowan & Katniss What the hell?

A fene sem tudja, hogy hogyan és miből nyerek annyi bátorságot, hogy fejbe dobjak egy férfit, aki épp valamit a késekkel akar csinálni, de örülök azért annak, hogy sikerül jól céloznom, és hogy az pillanatnyilag a földön is köt ki a fájdalom miatt. Nem igazán szeretek bántani senkit, utálok fájdalmat okozni az embereknek, de pontosan tudom, hogy fordított helyzetben talán Ő nem kímélne engem egyáltalán. Kihasználva a férfi pillanatnyi állapotát és azt, hogy fölényben vagyok jelenleg, iradomodok meg az ajtó irányába, abban a reményben, hogy a lehető leghamarabb sikerül kijutnom a lakókocsiból, valószínűleg, ha megúszom, akkor soha többé még a környékre sem teszem majd a lábam. A félelem miatt azonban annyira reszketnek a kezeim, hogy még a kulcsot sem sikerül elfordítani, így kénytelen vagyok dörömbölni azon, bár a tenyereimen lévő sebek nem könnyítik meg túlságosan a dolgom. Mégis úgy vagyok vele, hogy inkább az fájjon, mint bármi más, amit ez az ember készül tenni velem. Kétségbeesetten nézek vissza a fogva tartóm felé, aki épp abban a percben tápászkodik fel, így még vadabbul kezdem püfölni az ajtót, ami - mintha a nem létező istenek akarata lenne -, hírtelen zuhan ki és vele együtt én is. Fájdalmasan szisszenek fel, és mormogok is valamiféle káromkodást a bajusszam alatt, közben pedig óvatosan ülök fel és nézek vissza a lakókocsi irányába felkészülve arra, hogy az odabent lévő mikor veti majd rám magát. Nem látok azonban még csak mozgást sem, ellenben meghallom a Rowan hangját, ami hatalmas megkönnyebbüléssel tölt el, és bár nem tudom, hogy az a koreai mennyire tart tőle, de valamiért az az érzésem, hogy nagyon, mert minden bizonnyal az lehet az oka, hogy nem merészkedik elő. Jobb is, ha ott marad ahol van.
- Csakhogy itt vagy! - nem is tudom, hogy valaha örültem-e még ennyire bárkinek is, mint jelenleg neki örülök. Az a pszichopata odabent ki tudja mit akart művelni velem. Egyáltalán minek kell ilyen embereket egy cirkuszban tartani? Komolyan olyan ez az egész, mintha valami hülye álomba csöppentem volna, amiből nem tudok felébredni. Pedig nagyon is ébren vagyok.
- Igazából mi nem vagyunk jóban. Az a mániákus odabent átvert engem és... huh... fogalmad sincs mennyi kalandban volt részem, amig rád vártam. - pislogok felé nagyokat, majd óvatosan a homlokamhoz kapok, mikor eszembe juttatja, hogy a bohóc a legnagyobb veszély talán itt. Miatta kezdődött minden, és én szinte meg is feledkeztem róla. Remélem, hogy Ő sem mert elő jönni. Óvatosan nézek körbe, még mindig az ajtón ücsörögve, de nem látok egyenlőre semmilyen veszélyt.
- Én csak... azt mondtad, hogy bármikor szívesen látsz. Honnan tudhattam volna, hogy épp most nem leszel itt? Szerettem volna veled beszélni valamiről, de annyi minden történt közben, hogy már én magam sem igazán tudom, hogy mi a fészkes fenét keresek itt. Ugye ha te itt vagy Borgan sem fog ide jönni? - nehéz lenne eldönteni, hogy haragszik-e rám épp vagy csak úgy tesz, de igazából nem is az számít. A múltkor azt amúgy is bebizonyította már, hogy Ő egyáltalán nem olyan gonosz, mint amilyen furán kinéz. Már nem is félek tőle, bár attól még nem gondolom, hogy normális lenne bármi is körülötte.
- Nem terveztem az a micsoda vacsorája lenni. - rázom meg a fejem és még mindig nem értem, hogy hogyan létezhet az a bohócnak nevezett akármi, viszont ami biztos az az, hogy soha többé nem szeretnék vele találkozni. Semmilyen körülmények között. A segítségével végül felállok, szisszenek is egyet, mert most érzem azt is, hogy a lábam mennyire fáj, de az mégis semmiségnek tűnik még mindig ahhoz képest, ami történhetett volna. Vagy, amit a dilis főnököm csinált velem. Sóhajtva hajolok egy kicsit előre, hogy le paljam a nadrágomat az ujjatlan kesztyűs kezemmel, majd a főnököm nevét meghallva, hírtelen egyenesedek ki.
- Jajj...Ő nem tudja, hogy itt vagyok. Légyszi ne is mondd el neki, rendben? - pislogok rá ismét, majd újból vissza nézek a lakókocsi irányába, ami nem olyan rég még annyira rémisztő hely volt. Végül egy nagyot nyelve, sántikálva megyek át inkább a Rowan másik oldalára, hogy ha az a koreai úgy döntene, hogy ki jön onnan, akkor később érjen el engem.
- Nem tudom egyébként, hogy tudod-e, de... itt nem csak Borgan az aki veszélyes. Az odabent lakó nem volt túl kedves vendéglátó ami azt illeti... - mutatok a lakókocsi irányába egy fintor kíséretében, és hiába tudom, hogy én vagyok a hibás, mert hívatlanul ide jöttem, de akkor sem hiszem, hogy mindenképp ki kéne nyírni minden ide tévedő embert. Nagy mákom volt az egyszer biztos.