Aziel meglepett az üzenetével, és ugyan lett volna más dolgom is, de inkább lemondtam őket. Valahogy fontosnak és sürgősnek tűnt. Fura érzésem volt az egésztől, főleg így, hogy a semmiből találta ki, és a lakására hívott.
- Hát öhm... nincsmit. Mire valók a barátok? Szívesen segítek, ha tudok. - és hát ő úgy ítélte meg, szóval akkor biztos így van. Aziel nem szokott kérni semmit igazán, nem még szívességet, pláne nem nála. Szóval ezek alapján átéreztem azt az SOS helyzetet, és dobtam mindent, hogy jöhessek. Ha egyszer számít rám, nem fogom cserben hagyni. Főleg, hogy tíz év alatt most csinál ilyet először.
Miután felfáradtunk a kastélyba, én is lerúgtam a cipőimet, miközben gyorsan körbefuttattam a tekintetemet a lakás általam is belátható részein. Az enyém szerintem kétszer elférne benne. Minimum.
- Az attól függ, mi a "munka". De kezdetnek jó lesz a kávé is. Két cukor, sok tej. Köszönöm. - több, mint bizarr volt ez a bizonytalan, "otthoni" Azi. Valahogy a zavartsága rám is átragadt, amit rohadtul utáltam.
- Nem szoktam hozzád látogatóba jönni, szóval én is. - vontam meg a vállamat valamiféle együttérzéssel, hogy nincs egyedül ezzel. Most mindketten kibaszott bénák vagyunk. Hurrá.
- Köszi. - hálás mosollyal átvettem tőle a kávémat. Amibe még jó, hogy nem ittam bele, különben instant kiköptem volna.
- Hogy mi...!? - pislogtam párat, miközben a tekintetem a teli kartondobozokra siklott. Ezt nem apróztad el, haver.
- Öhm... oké. Persze. De... minek? Vagy ne kérdezzem? Mit jelent, hogy átnézni? Van valami szisztéma? Szakadt? Régi? Időrendi sorrend? Vagy konkrétan keresel valamit bennük? - megvárhattam volna, amíg magától is kinyögi, de nekem rögtön tízmillió kérdés fogalmazódott meg az agyamban.

- Ne idegesíts már ezzel te is! Épp elég, hogy magamat baszogatom miatta. Elhiheted, hogy én sem így terveztem. Úgy volt, hogy sínen lesz minden az Aunt Marie's-zel és a bandával is. Megvolt az utódom, a saxomuch-nál pedig nem variáltak a tagok. Ja. Egy álomvilágban. Erre mindenki visszatáncolt az utolsó pillanatban, és valahogy két szék között a pad alá estem. Azért dolgozok ennyire kibaszott sokat, hogy minél előbb több szabadidőm legyen. Evelyn meg... nem olyan. Tudja, milyen vagyok. Hogy mindig is ilyen voltam. Hogy ez most fontos. Kettőnk miatt is. Így is azért hanyagolom inkább a haveri programokat, ahogy nevezted, hogy vele lehessek. Aztán meg még itt vannak a testvéreim, akik szintén elvárják, hogy időnként az életük része legyek, ha már egy városban vagyunk. Nem tudok ennyi felé szakadni. Egyszerűen semmit sem így terveztem, és minden szar a semmiből a nyakamba zúdult. A napok pedig még mindig csak 24 órából állnak. De ha megtalálom a következő ügyvezetőt, ráncba szedem a bandát, aztán annyi felesleges időm lesz, hogy kurvára meg is untok. Evi is, te is, a többiek is. Mindenki. - csak tartanánk már ott. Elhihetik, hogy én lennék a legboldogabb, ha végre minden a helyére kerülne, és nem direkt azt élvezem, hogy szopat az élet.
- Megtisztelő. - és valahol tényleg az. Én lehetek az első vendége.
Felvont szemöldökkel, kissé türelmetlenül néztem rá, miközben összefontam magam előtt a karjaimat. (Már amennyire a kávéval a kézben ez kivitelezhető mozdulat.) Megint mi ez a hülyeség!? Először a leendő ex-feleség, akiről azt se tudtam, hogy létezik, most meg az igazi szülők. Aziel olyan, mint valami misztikus krimi-dráma főszereplője.
- Oké. - halljuk azt a pár infót.
Amikor elkezdte magyarázni, hogy nem is ez a valódi neve, és hogy örökbe fogadták, mert a szüleit a tizedik szülinapján megölték, inkább én is leültem arra a kanapéra. Mi a fasz, haver!?
Ő egész eddig abban a hitben élt, hogy az apja bekattant, megölte a feleségét, aztán saját magát is, de nem ez történt. Felkereste valami nyomozó, amire csak a szemeimet forgattam. Mert a szemrevalót aztán marha fontos volt kiemelni.
Aztán felvázolta, hogy mi lenne a feladat, mit akar a naplókkal, és miért is hívott át, hogy segítsek neki. Nem azt mondom, hogy így már minden világos volt, de azért időnként fel-felcsillant a fény az agyamban. Értem, hogy ez miért fontos neki, és miért lenne szopás egyedül csinálni.
- Vettem. Akkor segítek. - intéztem el ennyivel a dolgot. Megígértem, hogy segítek, ez nem fog változni egy őrült, csavaros sztori miatt. Legalább végre kezd megnyílni ez az ősbarom, és nem érzem azt, hogy valami horror főgonosszal beszélgetek, akiről azt se tudom, hogy nem ezer éves vámpír-e, aki a húgom vérére pályázik, vagy ilyesmi. Mindezt úgy, hogy tíz éve jóban vagyunk. Kész ez a fazon.
- És hogy vagy? - néztem rá kérdőn.
- Mert azért elég meredek fordulat, hogy volt ott valaki más is, aki ezt az egészet tette. És hogy ennyi év után kezdtek el érdemben nyomozni az ügyben. Ami egyébként azért elég fura. Ráadásul elfogadtad azt, amit akkor tudtál. Gondolom igyekezted elfelejteni, lezárni a múltat, erre most pofátlanul dörömböl az ajtódon. Szívásnak hangzik. - közben magamhoz vettem az egyik naplót, hogy belelapozhassak.

- Nem, nem akarok! Nincs szükségem rá. És különben is... ha annyira tudni akarod a diagnózist, akkor megmondom én neked, mi a baj velem. Egy beképzelt seggfej vagyok, aki azt hiszi magáról, hogy tökéletes és mindenkinél jobban tud mindent, ezért kiveszi mások kezéből a munkát, aztán meg mártírkodik. A munkatársaimat rettegés és nyomás alatt tartom a hülye stílusommal. Nem vagyok munkamániás, csak nem tudom beosztani az időmet. Ja és inkább le kellene cserélnem a barátaimat, mert veletek van a baj, hogy nem fogadjátok el, hogy ilyen vagyok. - szóval szerintem ejtsük a témát.
- Evelyn-t meg ne keverd ide. Tud az exeimről, és hogy melyikkel miért lett vége. Szóval az előző pörgős barátnős sztorit is ismeri. Ő elfogadta, hogy mi jár velem és mi nem. Tudja, hogy nem vagyok egyszerű eset és mit vállal azzal, ha velem kezd. Nem fog megcsalni, és tányérdobálós jelenetet sem fog rendezni, ami után aztán visszakönyörgi magát, mintha mi sem történt volna. Ismered őt. Evelyn nem olyan. - hangsúlyoztam ki egyesével a szavakat. Ne idegesítsen már, mert neki lesz szüksége terápiára, ha eltördelem azokat a pálcika csontjait.
Az inkább jobban érdekelt, hogy vele mi van most, hogy jött ez a plot twist az igazi szülei ügyében. Nem lehet egyszerű feldolgozni, hogy máshogy történtek a dolgok, és hogy tőled pár méterre gyilkosságot követtek el. Egy idegen. Így utólag is traumatikusnak hangzik. Baszki, egy gyilkos volt a házukban, és akár vele is végezhetett volna.
- Szekta?? - kerekedtek el a szemeim. És én még azt hittem, hogy már nem tudja tovább überelni a dolgait.
- Szekta ölte meg őket, vagy az apád volt szektás? - őt nevezte meg erőszakos állatnak, nem az anyját.
- És most...? Ér ez annyit, hogy mégis emlékezni akarj? - nehéz ezt jól megfogalmazni, és hogy ne hangozzon komolytalan, nemtörődöm seggfejségnek.
- Az elméd okkal zárkózott el a történtektől. És már úgysem változtat semmin sem. A szüleidet nem hozza vissza. A nyomozók nélküled is megtalálhatják, akit keresnek. Ez a dolguk. - kevesebből is kellett már dolgozniuk, gondolom.
- Visszaolvastad valaha is a naplóidat? Mert ha nem... nem is tudom, talán nem kellene. Ki tudja, milyen emlékeket hoz fel benned, amik szar, ha egyszerre törnek rád. Bocs, hogy ezt mondom, de a pöcsfej apád nem ér ennyit. - az elmondása alapján az volt.
- Ezt kérned sem kellett volna. - alap, hogy nem adom ki a dolgait másoknak.

- Nem érdekes. - zártam le a témát.
- Egyikünknek sem. - ennyit a kapcsolatokról. Nélküle is végtelen plusz kettő horror forgatókönyv fut az agyamban nap, mint nap, hogy mi szaródhat el. Többek közt a dolgaink Evivel. Nem kell mellé még Aziel vészmadárkodása is. Enélkül is szarul érzem magam, hogy nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy terveztem, és mások balfaszságának részben ő issza meg a levét. Szeretnék többet vele lenni, de ez nem olyan egyszerű.
- A meditálásnak mi köze a szektákhoz? - néztem rá összezavarodva. Lehet, hogy csak én vagyok segghülye, de ezt nem igazán értem. Azt hittem, hogy az ilyen lelki békéhez és hasonlókhoz van. Vagy ez valami zen szekta???
Arra csak bizonytalanul bólintottam, hogy az apjából simán kinézte, hogy anno valami szektás volt. Az anyja meg csak egy gyenge nő.
Felázoltam az aggályaimat azzal kapcsolatban, hogy újra olvassa a naplóit, de leintett, hogy akár másokkal is megtörténhet az, ami vele, és ezt nem hagyhatja. Persze, logikus és érthető, nem is szállok vele vitába, de én Aziel-t ismerem és tartom a barátomnak, nem azokat az ismeretlen gyerekeket.
- A pszicho-dokid mit szólt, hogy odaadod a naplóidat? - én biztos nem örülnék, hogy idegenek olvasgatják a magánéletemet, a gondolataimat, az érzéseimet. Jó ügyet szolgál vele, de...
A munkamániás megjegyzésekre inkább nem reagáltam semmit. Ha ez valami rejtett célzás volt, akkor dugd fel magadnak a naplóidat.
- Magánnyomozót akarsz fogadni? - miért nem működik együtt inkább a hatóságokkal? Oké, hogy nem avathatják be mindenbe, de ez elég drága mutatványnak hangzik. Bár Azi a Lucifer tulaja... és mégis csak a szülei igazságáról van szó, ami fontos lehet neki, akkor is, ha még magának sem vallaná be.
- Nem vagyok a helyedben, de nagyjából értelek. Mindenképp segítek, és az lesz, amit te szeretnél. - bólintottam rá a dologra.
- És van tipped, ki lehet a gyilkos? - tudom, hogy azt mondta, nem igazán emlékezett semmire, amikor a nyomozó kérdezgette, de tippelni és biztosra mondani valamit, nem ugyanaz.

- És te mikor is lettél ennek a témának a szakértője? - néztem rá felvont szemöldökkel. Ha ez valami új keletű tudás, nem kellene rákattannod. Lehet, hogy az apád is valahogy így kezdte.
- Aaaaha. Hát ha a doki szerint jó dolog, és figyel is rád, akkor biztos igaza van. Így már azért mindjárt más. - csak tudja, mit csinálnak. Ha szerinte ez pozitív fejlődés lehet, nem én fogom megkérdőjelezni.
Elmondta, hogy nem akar magánnyomozót fogadni, hanem a klubjában találkozott valakivel, aki felajánlotta, hogy bérmentve fejvadászkodik Azinak.
- Milyen nagylelkű. - nem véletlenül volt ott a hitetlen irónia a hangsúlyomban. Nekem ez az ingyen gyanús lenne. Főleg, hogy azért valljuk be, a Luciferbe nem épp szentek járnak.
- És ha ez a dark-Ronnie meg is találja neked, amit keresel, mihez akarsz kezdeni? Bosszút akarsz? Vagy viszed az infókat a rendőrségre? - nagyon nem mindegy.
- Ez a rejtélyes nagybácsi-fazon jó kiindulási alap lehet. Nem maradtak meg régi családi albumok, papírok, akármik? Vagy azt anno úgyis átnézte, lefoglalta a rendőrség? Hát ha valahol lehet kép, cím, elérhetőség a kamu rokonhoz. - annak idején nem biztos, hogy gyanús volt bármi is és figyeltek ezekre a részletekre mivel öngyilkossági ügyben zajlott az eljárás, nem merült fel idegenkezűség.
Aztán csak meglepve pislogtam, amikor szóba hozta a húgomat.
- Ööö... ooooké. De miért is? Mondott vagy csinált valamit? Egyáltalán mi közöd van neked Ottiline-hez? Ő a titokzatos chicago-i bige, aki lenyúlta a kedvenc dzsekidet? - a saját naplóiddal verlek agyon.

- Mhm. Sejtettem. - valahogy így képzeltem én is a dolgot.
- Örömmel hallom. - hogy nem szeretne a szektás apja nyomdokaiba lépni.
- Képzettnek tűnik. És úgy hangzik, hogy te is elégedett vagy vele. - de így már értem, hogy miért volt ő is annak a pártján, hogy menjek el én is valami orvoshoz a vélt "munkamániámmal". Pedig ha valakiről azt gondoltam volna, hogy nem tenné be ilyen helyre a lábát, az Aziel.
- Akkor mégis csak kell neki cserébe valami. - ha üzlet.
- Csak nehogy megbánd. - hogy ilyen kétes alakokkal kezdesz. Ki tudja, mit akarnak majd viszonzásul.
- Nem tudom, Azi. Angyali seggfej vagy, és bármit kinézek belőled. - aztán döntsd el, hogy ez bók vagy sértés volt. Én magam sem igazán tudom.
Beavatott, hogy szó sincs bosszúról, hanem a rendőrségnek, pontosabban annak a Larson nyomozónak fogja átadni, amit talál.
- Na és te mikor lettél ennyire önzetlen és segítőkész? - hogy azzal legyen elfoglalva, a nyomozónak fontos-e vagy sem.
A feltételezhetően Darkblooméknál lévő albumokra csak bólintottam. Ezek szerint gondoltak mindenre.
Két naplóforgatás között végighallgattam az Ottiline sztorit. A látszat ellenére figyeltem rá, és eljutott az agyamig is minden szó. Nem akartam felhúzni magam rajta, nem akartam senkit se gyanúsítani semmivel, főleg, hogy őszintének tűnt. Az említett csók is jobb, mintha pofátlanul megfektette volna a húgomat. Inkább nem kommentáltam semmit sem. Jobb, ha nem megyünk bele a részletekbe.
- Oké. Majd beszélek vele, aztán leállítom a hülyeségekről. - intéztem el ennyivel a dolgot.
- Egyébként én is akartalak már kérdezni erről, mert úgy tűnt, hogy nem akkor találkoztatok először, amikor bemutattalak egymásnak titeket. De így már összeállt a kép. - az a rave party volt a hiányzó láncszem.
- És kösz. - azt hiszem. Azért, hogy magától elmondta, hogy törődik a húgommal, hogy nem mászott rá, és hogy fontosabb a barátságunk.
A legtöbb napló a "nem tett említést", vagy a "feltehetően nem tett hasznos említést" kupacokat erősítette azok közül, amik a kezem ügyébe kerültek.
- Ha ott hagyom a vendéglátást, szeretnék egy másik bandát is a saxomuch mellé. - néztem rá kérdőn, egyelőre konkrétumok nélkül.

Ciccegve a szemeimet forgattam.
- Egy: Nem vagyok robot. - kapott is érte egy gyilkos pillantást.
- Kettő: Miért baj az, ha munkaidőben valaki a munkájára koncentrál? - nem érzem azt, hogy ez hátrányos tulajdonságom lenne.
- Három: Nem kellene hivatalos személyeket jégcsákányoznod, csak mert te unatkozol. Majd jól lecsuk zaklatásért. - értem én, hogy izgalmas és kihívás meg minden, csak... nem biztos, hogy jó vége lesz. A nyomozó azért nem ugyanolyan kategória, mint bármelyik másik nő, akiket hülyíteni vagy idegesíteni szokott.
A húgommal kapcsolatos magyarázkodásra csak megvontam a vállamat.
- Mindegy. Már úgysem lehet változtatni rajta, szóval olyan lényegtelen, hogy mi lett volna ha. Beszélek Ottiline-nel, aztán téma lezárva. - nem igazán érdekel a húgom szerelmi és/vagy szexuális élete. De ahogy a haverjaimnak is tabuk a tesóim, úgy ezt fordítva is elvárom.
- Mi!? Nem! Dehogy is. - ráztam a fejem tiltakozva.
- Eszem ágában sincs még egy bandában énekelni!! - vagy csak olyanban, amit a kutya se ismer, csak a masszív törzsközönség van, és azt zenélek, amit akarok.
- Frontember pedig végképp nem akarok lenni. - bőven elég a saxomuch. Ez is jócskán a komfortzónámon kívül van, főleg, hogy egyre többen ismernek meg minket, amióta Daisy robbantotta a bombát a közösségi médiában.
- Ja... öhm... igen... így értettem. Amikor ott hagyom. Nem kérdés, hogy egyszer így lesz. - most komolyan képes voltál fennakadni ezen!?
- Inkább egy rockosabb vonal lenne jobb, de nem ilyen begyöpösödött módon. Lehetnének populárisabb dalok, feldolgozások is. Minden, ami illene hozzád. A nulláról szeretném felépíteni. Veled. Mert hát arra gondoltam, hogy itt lehetnél te az énekes-frontember. - kijelentőmódban.
- Teljesen rád szabnánk az egészet, és szerintem még jobban be lehetne futtatni ezt, mint a saxomuch-ot. - rengeteg okból kifolyólag.
- A zenekar többi tagját együtt castingolnánk, hogy csak olyanokkal dolgozz együtt, akik szimpatikusak, megvan velük a kémia, tehetségesnek gondolod őket, stb. - közben újabb napló került a "még jó lehet valamire" kupacba.
- Na mit gondolsz? - és ez csak formális kérdés, nincs választásod.

- A CAPTCHA még sosem panaszkodott. - ha az elhiszi nekem, hogy nem vagyok robot, akkor Azi csak ne kételkedjen ebben.
- Nem mindenkinek. - főleg egy szektás gyilkossági ügyben nem létszükséglet a poénkodás.
- Aha. Minden vágyam, hogy a nem létező szabadidőmben hozzád járhassak beszélőre. - jesszus, Azi. Neked is jól elmentek otthonról.
- Bármennyire is imádnék mondjuk dobolni, vagy tolni egy gitárszólót, nem érzem azt, hogy a fejem beleillene az általam elképzelt zenekarba, így most a háttér szerepeket is kihagynám. A menedzserkedés érdekel. - de nehéz lehetett kitalálni.
- Nem rajtam múlik. - akkor már előbb lenne, és nem utóbb.
- Nem olyan könnyű megtalálni azt, akire egy ilyen komoly felelősséget rá lehetne bízni. - ezt gondolom ő is tudja, mégis csak egy klubot vezet.
Rögtön lelkesedés költözött a szemeimbe, amikor kijelentette, hogy szerinte is van benne lehetőség, szóval részéről sincs akadálya, hogy megpróbáljunk egy olyan formációt, amiben ő lesz az énekes. Ezzzazzz!!!
- Ha jól állna nekem és a hangomnak ez a stílus, rock zenekarom lenne. - de nincs így.
Már éppen készültem rávágni a végső beleegyezésre, hogy király, amikor elkezdett a feltételeivel jönni. Ami nem lett volna baj, hisz rá akarom építeni a bandát, szóval joga van hozzá. Ha nem az lett volna a megkötés, hogy előbb legyen meg a fix utódom. Pfff. Mintha magamtól nem tudnám. Szerinted mivel kínlódok már hetek óta, hm!??
- Na ne mond. Nem is most azonnal gondoltam. Egyelőre csak az érdekelt, benne lennél-e egyáltalán. - nélküle nehéz olyasmit megvalósítani, aminek ő a mozgatórugója. Akkor kénytelen lettem volna újratervezni és beérni egy B.) tervvel. Van az is, különben nem is én lennék, de ahhoz annyira nincs kedvem, mint ehhez a felálláshoz.
- Én is valahogy így képzeltem. - a hangzásvilágot, amelyik passzol a hangjához és úgy a megjelenéséhez is.
- Akkor jó hír: Terveztem bele női tagot, méghozzá a basszeros pozícióra. Már van is jelöltem hozzá. Remélem, te is kedvelni fogod és rá esik a választásod. - mert hogy természtesen mondhat nemet is. Charmaine elég... öhm... speciális jelenség. Egyáltalán nem akarom majd befolyásolni a döntését.
- Szerintem is könnyebb lesz ide castingolni, mint a saxomuch-hoz valaha is. - az indie, pszichedelikus rock  célközönségben is necces, nem még erre fogékony zenészeket találni. Plusz egy rock banda sokkal menőbb, mint elvont hippikkel nyávogni az ópium füstös, piaszagú félhomályban. Több sikerrel kecsegtet.
- Alig várom, hogy összeálljon a banda és elkezdjünk dalokat írni!! - és úgy összességében felépíteni ezt az egészet.
- Csak tudnék már végre elszakadni a melóból... már egyre nehezebben viselem. - és ezt fogalmam sics, minek kellett hangosan kimondanom, de már tök mindegy.
- Inkább haladjunk a naplóiddal, mert szerintem még jövő héten is itt leszünk. Azt nem írtad, hogy csomagoljak hideg élelmet is.

- Egy bandát sem engednék idegen menedzser kezébe, amelyikhez közöm van. És nem nagyképűségből, hogy azt képzelem, jobb vagyok nála, nem is irigységből, hogy sajnálnám a szellemi termékemet, ami hát ha befut, hanem pont az embertelenség miatt. Nem szeretem, amikor lelketlenül kizsákmányolják mások tehetségét, és mások munkájából pofátlanul meg akar gazdagodni valaki. Értem, hogy ez egy kemény világ, ahol sokat kell nyelni, de ha van választási lehetőség, ne kelljen elfásuláshoz vezető baromságot csinálni belőle. Aztán csodálkoznak, hogy mindenki alkoholista, drogos, majd öngyilkos lesz. - jó, nem mindenki, de úgyis érti a lényeget.
- Inkább ez! Főleg ez ne történjen meg. El tudom viselni, ha várni kell rá, de azt nem, ha hülyének néznek, főleg az utolsó utáni pillanatban. Mindent elterveztem, minden fasza lehetett volna, ha... - az a volna ne lett volna. Faszom. Azóta is felbasz, ha eszembe jut.
- Ez a csaj nem lett volna a saxo-ba való, még csak beugrósnak sem. Két percig sem húzta volna, és mi sem idegekkel. Teljesen más fokon ég, mint az indie világa. Egy rockosabb bandában viszont oda tudná tenni magát, és nem csak egy gitározgató senki lenne az énekes mögött. Nem egy dísz típus, maradjunk ennyiben. És igen, elég jó nő. - bár sosem gondoltam rá így, de végül is az.
- Mi lett azzal, hogy majd akkor foglalkozunk az új bandával és a castinggal, ha megvan az utódom? - vontam fel a szemöldököm.
- Charmaine Shaw. Keress rá. - aztán el tudod dönteni, hogy ismered-e vagy sem. Addig úgysem hagyna békén, amíg el nem mondom, ki az, vagy nem mutatok róla legalább egy képet. Így viszont még túladagolást is kaphat tőle, ha akar.
- Egyetértek. Tudod, hogy milyen vagyok. A kihívás, az oda vezető út mindig jobban izgat, mint a végeredmény. Persze szeretem, ha van végtermék és sikeres a projekt, amibe belevágtam, de onnantól már nem izgalmas. - van amiben türelmetlen vagyok, de van amiben jobb, ha a lassú víz partot mos. Én nem tudok úgy pörögni, mint mások. Vagy... inkább máshogy és másban pörgök, mint mások.
- Majd elgondolkodom rajta. Talán tényleg rám férne egy kis szünet, amikor kilépek az életemből, megszűnök létezni, hogy aztán megújult erővel folytathassam. Megfontolom, ígérem. - végül is nem rossz ötlet. Lehet, hogy jót tenne és máshogy látnék dolgokat. Magamat is. Az életemet is.
- Jól van na, seggfej. Nem akartam pöcsarc lenni, hogy megzabálom a kajádat, mint valami ingyenélő. De ha már így szóba hoztad... milyen kajád van? - ééés ez nem költői kérdés volt.
- Én már csak ilyen vagyok. Meg barátok vagyunk vagy mi a fene. Mindig, mindenben számíthatsz rám. Te is megtennéd értem. Szerintem ez nálunk alap. - vagy ha eddig nem így gondoltad, akkor mostantól nyugodtan veheted annak.
- De többször nem mondom el, mert ez pont eggyel volt nyálasabb a kelleténél. Inkább hozd azt a kaját, mert kilyukad a belem.