Milo, aki az apjától azt tanulta, hogy mindig tartsa a kezében az irányítást...
... még akkor is, ha ehhez történetesen néha mocskos eszközökhöz kell fordulnia és kikapcsolnia a lényét átjáró empátiát. Nem rossz ember ő, de New York felső tízeztrének egyik tagjaként, különösen olyan "atyai támogatással", amellyel büszkélkedhet, hamar megtanulta, hogy a privilégiuma egyben olyan tényező, melyet mások gátlástalanul megpróbálnak majd kihasználni. Így aztán már nem olyan meglepő, hogy neveltetésének szerves részét a "legjobb védekezés a támadás" filozófia képezte és azon szellemben nőtt fel, hogy ha nem akar sebezhető felületet biztosítani mások számára, akkor jobb, ha ő hajtja az uralma alá a sakktáblán szereplő feleket, mielőtt még ők tehetnék ugyanezt vele. Ha éppenséggel egy hozzá közelebb álló személy vagy és őszintébb pillanatában csíped el őt, azt fogja neked mondani, hogy minden pillanatát utálja azoknak a verbális játszmáknak, amikként a leghétköznapibb beszélgetéseket képes kezelni, ugyanakkor olyan vonásról van szó, melyet nehéz levetkőzni, különösképp akkor, ha körülbelül azóta űzöd, hogy megtanultál normálisan beszélni.

Milo, aki sikeres apucijának köszönhetően ezüst kanállal a szájában született...
... legalábbis, sokan szeretik ezen vonásával azonosítani. Tagadhatatlan, hogy Mr. Mor, a karizmatikus cégvezető, filantróp, és köztiszteletben álló, politikai ambíciókkal rendelkező személy megtestesíti az amerikai álmot, Milo a maga ambivalens érzéseivel egyszerre szeretne olyan lenni, mint az örege és egyben el is határolódni mindattól, ami ki nem mondott példaképének életmóüdjával együtt jár. Ennek érdekében tinédzskerkora óta eljárt bulizni, és bár komolyan ügyelt rá, hogy ennek egyetlen hozadéka se lehessen kihatással a nevére (például egy kósza ittas vezetést sem találni róla), ugyanennyire megtett mindent annak érdekében, hogy látszólag komolytalan attitűdjét az apja orra alá dörgölje. Ez azóta finomodott, mondhatni, kinőtte ilyen szempontból a lázadó korszakát, ám az igazság közelebb áll ahhoz, hogy eszközei már sokkal burkoltabbak egy elkényeztetett partikölyök hozzáállásánál. Kitapasztalta már, mennyit engedhet meg magának a megözvegyült apjával szemben, legyen szó olyan ügyek támogatásáról, melyet a férfi más esetben jelentéktelennek tartana vagy hogy a másokkal szembeni részvénytöbbségét kihasználva szólaljon fel igazgatósági ülésen olyanok ellen, akiknek az apja ilyen-olyan okokból könnyű kiutat adna. Emiatt továbbra is tud olyan hatást kelteni, mintha fenn hordaná az orrát és azt használná ki, hogy bármit megtehet, de súlyos hibát követ el mindenki, aki azt feltételezi, hogy ezen vonása egyet jelentene a nemtörődömséggel.

Milo, aki nem használja a középső nevét...
... mégis jobban meghatározza, mint a Milo megnevezés vagy bármely döntése, amit eddigi élete során hozott. Végigkísérte őt a magániskolákban töltött éveken át egészen egyetemi tanulmányaiig, amikor is professzorai előszeretettel hivatkozták rá az "ifjabb William Mor" néven. Jobb napokon szereti magát azzal áltatni, hogy mindez nem nyomott semmit a latban, míg máskor ő sem tudja letagadni, hogy valószínűséggel éppen ez volt, ami biztosította a jeles osztályzatait egy-egy vizsga során. Ezutóbbi esetekben nem tudná megmondani, miért nem inkább Williamként mutatkozik be, s általában ezen gondolatmenetek végén jut el arra a pontra, hogy megkérdőjelezi magában, ki ő egyáltalán. Áltatja magát azzal, hogy aláírásaiban a W a cég szépen kanyarított logójával ellentétben egy fektetett M betű? Vagy sokkal inkább őszinte magával, hiszen egy ellentétes életet jelöl, melyet egyre inkább érez a magáénak? Nem tudja, s az ismeretlen, akár az idősebb Mor esetében, olyan faktor, melyet nem tud kontrollálni, így kockázatot jelent. Szóval nem használja. Hátat fordít a válaszoknak, ahogy teszi azt rendszeresen a tükör előtt.

- Késtél!
- Találkozóm volt.
- Manapság a korodbeliek így hívják?
- Ne tégy úgy, mintha téged ez érdekelne!
- Te pedig ne gondold, hogy megütheted velem szemben ezt a hangot csak azért, mert egy lány ledobta neked a bugyiját!
Hosszúnak érződő percek telnek el azzal, hogy apám és én farkasszemet nézünk egymással az irodájában. Az ő pillantásából kiolvasható az ítélkezés, s a berögzült működési mód, mellyel az ügyfeleit szkenneli, hogy gyengepontok után kutathasson. Még a  falán lógó óra kattogása is lenézőnek hat a tekintete kereszttüzében.
- Te talán nem így találkoztál an... - befejezni már nem tudom, mert a szobában uralkodó órakattogás monoton hangját letaszítja trónjáról a pofon hangos csattanása. A mélyen tisztelt William Mor tekintetében csupán átmenetileg villan fel a megbánás fénye, mielőtt nyakkendőjén berögzült mozdulattal igazítva köszörülné meg a torkát, mintegy jelzéseként annak, hogy a az apró gesztus közepette sikeresen elásta emberi mivoltát, hogy általa teret engedhessen az üzletember bevett, hivatalos hangnemének. Tisztában voltam vele, mit kockáztatok azzal, ha szóba hozom anyát, ám eme verbális eszközre egy szükséges rosszként tekintettem, hogy apa állandóan éber figyelmét az érzelmi alap kihasználásával tompíthassam. Ugyanazt a sakk taktikát lépem meg, amire ő tanított. Ha a pimaszságom miatt elkönyveli magában, hogy csajozás miatt késtem a találkozónkról, akkor még még hazudnom sem kell neki Hope fellépéséről, hiszen a hirtelen fellobbanó haragja túlzottan elvakítja majd a részletekben való elmélyedéshez.
- Remélem, legalább megérte!- hosszan fürkész, és miután nyilvánvalóvá válik számára, hogy szóban nem fog választ kapni a pofont követően is sztoikusan maradt vonásaimon kívül, ajkai mosolyra húzódnak. Ugyanarra a mindentudó, manipulatív, felsőbbrendű félmosolyra, ami mindig átsuhan ábrázatán, mielőtt kezet rázna egy ügyféllel. Ki nem állhatom, mennyire ismerősnek hat a gesztus. Utálom, mennyire közelinek hat...

*Egy órával korábban*
- Kibaszott jó a csaj! - hajol közelebb hozzám a férfi, miután mohó mozdulattal legurította torkán a whiskeyt, amire meghívtam.
- És nem csak a hangjára értem! - igen, ez már egyértelmű volt abból is, hogy az egész dal alatt le sem bírta venni a szemét a mikrofon előtt álló lányról.
- Úgy tudom, hogy van pasija. - szűröm ki fogaim között, miután sikerült leküzdenem a fickó behízelgő tónusa miatt keletkezett hányingeremet.
- Amiről a barátja nem tud... - a mondatot nem fejezi be, csak egy cinkos kacsintást ejt meg szavai mellékleteként. Szerencsére, még időben emelem számhoz a poharamat, hogy rosszalló fintoromat elrejthessem a korty mögé.
- Beszélnünk kell az üzletről! - szenvtelen hangon tényként közlöm vele a dolgot, mire ő nevetve rázza meg a fejét.
- Már megondtam, az ajánlatod nem... - kezdi bele olyan magabiztossággal, mint aki már megnyerte az NBA döntőjét, pedig még észre sem vette, hogy rossz pályán játszik.
- Nem aktuális, eltaláltad.
A bár tulaja úgy kapja felém a fejét, mintha pofán vágtam volna. Ajkai elnyílnak, de azt nem várom meg, hogy hangot adhasson felháborodásának.
- Kellemetlen lenne, ha az asszony megneszelné a hobbijaidat.
Újra megszólalna, ám most sem hagyom neki.
- Ne aggódj, a titkod biztonságban van nálam, ahogy a képek is a találkozódról azzal a múltkori lánnyal. Sarah, ugye? Tudtad, hogy valójában nem is nagykorú?
A gégéje elárulja, mekkorát nyel. Hiába vagyunk az ő dolgozószobájában, aminek ablaka lenéz az előadóra, épp olyan apró már számomra, mint amilyennek az emeletről az odalent szórakozók tömege hat.
- Új ajánlatot tennék a helyre...
Kétségbeesett pillantása nyomán félmosolyra húzódnak ajkaim. Később majd utálni fogom érte. De ráérek azzal a találkozó után foglalkozni. A kézfogás után.
Az üzenet után, melyet Hope névjegyére bökve pötyögök le telefonom képernyőjén:
Egy ital a fellépőnek?

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Az édesapàddal való kapcsolatod nem kis mértékben befolyásolta az életedet vagy azt akivé váltàl. Egyrészt igyekeztél elszakadni tőle és a világától, hogy màs emberré vàlj, míg másrészt minden oldalról egyre mélyebbre kerültél az ő elvei alkotta valóságban. Ez a kettőség olykor frusztráló és kimerítő lehet, főleg ha még keresed azt ki is vagy valójában. A kitaposott ösvényt egyértelműen mindig kényelmesebb követni, de ilyen esetekben az ember sokszor beleesik abba a hibába, hogy minden részében àtadja magàt ennek az útnak és végül a saját döntéseit is más hozza majd meg helyette.
Nekem tetszett ahogyan ezt megírtad és éreztetted az előnyeit és hàtrànyait annak az életnek melynek a részese vagy. Szépen is fogalmazol, így ez még jobbá tette számomra a történetedet.  
Idővel úgyis rá fogsz jönni mi a jobb neked és végül kialakítod a saját életedet. Én pedig ehhez sok játékot kívánok.
Köszönöm, hogy olvashattalak!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!