☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

úzzam meg magam, vagy törjek a csúcsra? Mintha nem lenne elég a sok lesifotós és a rajongó, akik rajtam keresztül akarnak a bátyámhoz eljutni. Monacoban voltam egy pár napot, hogy a bátyámmal legyek, hogy tudjam mi van vele, na meg hogy egy kicsit kiszakadjak New York pezsgéséből és halljak egy kis hazai nyelvet. Nem vagyok jól, de nem vallanám be senkinek, mindenki felé a kemény nőt mutatom, aki megértően engedte el Caesar kezét, pedig nem így volt. Ettől függetlenül megértem, és logikus döntés volt, mielőtt bele őrültünk volna egymás hiányába. Ettől függetlenül rosszul vagyok lelkileg, az agyam állandóan pörög és keresi a következő kihívást. Már éppen le akartam állni a az utcai versenyekkel, hiszen vígan lebegtethetem a Forma 2-es szerződésem a DAMS-nál, mármint az első évem még csak a tesztelésről fog szólni, versenyezni fogok, de nem fűznek nagy reményeket hozzám valamilyen téren benne van apám neve a dologban, hogy ott a szerződésem és Chris jelenléte a magasabb kategóriában, ha nem mondják is tudom. De most nem hisztiztem miatta, önerőből akartam eljutni ide, és félig meddig sikerült is, de tudtam, hogy kell az utolsó löket és az az ő jelenlétük volt az életemben.
- Savannah, gyere le! - utoljára akkor szólt így apám hangja hozzám, amikor megtudta, hogy mit művelek az utcán a kocsimmal, vagyis azzal a kocsival, amiről még fogalmam sincs, hogy létezik. A kezemben forgatom a szerződésem, mint valami aranyrudat, bámulom. Leteszem magam mellé, letörlöm a könnyeimet és felülök az ágyon, addigra apám vidáman toppant be hozzám. Nem tudtam, hogy itthon van, azért jöttem Franciaországba, hogy itt legyek, amíg jobban nem leszek, egyedül, de most hazajött és nem tudom mi az oka. kérdőn nézek rá, ő meg mosolyod, mintha valami rosszban sántikálna, talán ezt is teszi.
- Neked nem Melbourne-ben kellene lenned? - nézek rá ijedten, mert tudom, hogy már régen ott kellene lennie és nem itt velem.
- Nem akarom nézni, hogy az én kicsi lányom ennyire maga alatt van, had mutogassalak kicsit. - nyújtja felém a bőröndöt, ami még üres, de pár percen belül megpakoljuk a cuccaimmal és a repülőn eszmélek fel, hogy éppen Ausztráliába tartunk egy versenyre, ami máris egészen más érzelmi világot kelt bennem, Ott lesz Chris, ugyan nem fog versenyezni, de már tudtommal repülhet, és persze apám.

Pénteken már izgatottabb vagyok, mint szerdán, amikor éppen a könnyein közül húzott ki apu az ágyból, máshogy érzem magam, egy kicsit kicserélődtem, hallottam már a kocsik hangját, találkoztam ismerősökkel és belépve a kapun csak még szélesebb lesz a mosolyom.
“Merre vagy?” - írok apunak a reménytelenek nyugalmával, hogy erre egy szabad edzés előtt kapok választ, de mielőtt a telefonomat elrakhatnám toppanok meg mielőtt nekivágódnék valakinek, akinek a nagy telefonozás közben csak a lábát vettem észre.
- Bocsi.  teszem a vállára a kezem mielőtt kikerülöm és rámosolygok, majd meg is állok hirtelen. - Mera? - a hangomban nem akarok semmi gúnyt rakni, semmi rosszindulatot, de amikor utoljára láttam az az a nap volt, amikor kisodródtam a pályáról és ő elhajtott mellettem, még láttam, hogy felém sem néz, ami tudom, hogy az adrenalin és a sokk okozott, amit mögöttem kellett megélnie, de a sisakja mögött rejtőző arca, ami megjelent előttem még úgy is, hogy nem láttam belőle semmit örökre belém égett. Pedig mi jóban voltunk, amíg a pályán voltam, azóta nem is beszéltünk, ahogy eltűntem, és amióta visszatértem még egyszer sem futottam bele, ami számomra furcsa, mert elég határozottan kijelentette már akkor is, hogy hova akar eljutni és annak eredményeképpen állandóan a Paddock területén kellene lennie.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

osszú volt ez az időszak amíg nem voltam itt, 3 egész év, és annyi idő alatt sok minden változott. A visszatérésem óta már kezdem megszokni ezt a hangulatot, ami itt uralkodik legyünk bármelyik országban, bármilyen pályán, van egy érzés, ami mindig ugyanolyan és ettől kicsit megint a réginek érzem magam, még akkor is ha  a lelkem egy kicsit még odavan.
Nem tudom mit gondoltam, hogy majd megváltom a világot és szerelmes lehetek pont én egy olyan ambiciózus srácba, mint Caesar volt, tudom, hogy mi a fontos neki és nekem is, valahogy már az elején csenghettek volna a vészharangok, de nem bántam meg, csak most fel kell épülnöm és jó lesz minden. Ő minden bizonnyal tovább lépett, még mindig követem őt, nem akarok haragudni rá, miért is tenném, de hazudnék ha azt mondanám, hogy könnyű.
A terápia nekem ez az egész és az ismerős arcok feldobják a napom, a sok sietős ember, a hangos rajongók, a vakuk villanása, minden kellett nekem, és már érzem, hogy javul a közérzetem.
Amint viszont a telefonomon babrálok egy hirtelen kellemetlen érzés fut végig rajtam, amikor feltűnik ki az akivel össze sodort a sors. Nem tudom miért érzem ezt felé, de amikor megszólal az ő hangjában is benne van valami, ami egy kicsit kinyitja a bicskát a zsebembe, de ma nem akarok mindenáron hadakozni, erre nincsen kedvem.
- Gondolom ugyanazt, mint te. - vonom meg a vállam semleges arccal, igyekezve nem kimutatni az enyhe frusztráltságot, amit előidézett bennem, pedig semmi okom nincs rá haragudni. De amikor előveszi azt az élces hangnemet, amit nem tudok hova tenni nekem is összeszorul a szemem és hátrálok egyet, hogy vegyek egy mély levegőt, és ne ugyanabban a stílusban essek neki. Nagyon rosszkor talál be pont ezzel, az életem félig romokban, közben tudom, hogy most készülök a fellegekbe szárnyalni mégis könnyedén hoz ki a sodromból, pedig nem kellene hagynom neki.
- Sosem vártam bocsánatot, nem a te hibád volt, csak tudod az volt a szar, hogy utána még egy SMS-t sem toltál felém, hogy hogy vagyok. Ez az életem tudom, hogy ezzel jár, a másik megy tovább, én is ezt tettem volna. - nem akadok ki a szavain, felesleges lenne, ismerem, hogy csak jobban szítanám a tüzet, de nem hagyom szó nélkül, mert felszínre tör belőlem a sértettség, ami mégiscsak bennem lapul. Nem sok lány barátom van, fiúk között nőttem fel, nem érdekelt sosem ha valaki kicseszett velem a pályán, de az életben nem kötelező, és ő mégis ezt tette, még ha nem is volt kötelessége felkeresni, megtehette volna, mert ő látta az egészet, ott volt és mégsem reagált felém semmit.
- Mi bajod van Mera? Zavar, hogy megint a rajtrácson kell látnod? Azt hittem már megszoktad a látványom ennyi év után. - hozzátenném, hogy ideje ha hátulról is bemér, de nem mondom ki, nincsen erőm jobban összeveszni vele, inkább hagyom, hogy elmenjen. - Ez az ami megy neked, hogy otthagyd akinek lehet, hogy szüksége lenne egy kibaszott kérdésre. - szakad fel belőlem, magamat is meglepve vele, mert az ilyen szavak csak néha jönnek elő, de túl sok minden van körülöttem és Mera olyan szépen hozza felszínre, hogy nehezemre esik visszatartani őket.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

osem voltam olyan ember, aki mindent megenged a másikkal szemben, valamiért gyengének tűntem mindig mindenki szemében egészen addig, ameddig  a kocsiba nem ültem. Fogalmam sincs honnan van ennyi erőm arra, hogy higgadt maradjak mindig, amikor nem ülök a kocsiban és nem kell kiengedni mindent, de megteszem, mindig megteszem és már megszoktam, hogy ilyen vagyok. Nem akarok és nem is szokásom felvenni a másik haragját, de Mera az akitől nem erre számítottam volna az újra találkozásnál, mégis ezt kapom. Kihoz belőlem valamit már a látványa, ami nem miatta van, sokkal inkább amiatt, ami akkor történt, amikor utoljára láttam, és megbélyegezte az egész életem.
- Apámnak fogalma sem volt róla, hogy ülést akarok szerezni, elhiheted, ha tőle függött volna a pozicíóm ma nem itt lennék, hanem a kamera másik oldalán és kérdéseket tennék fel és nem megválaszolnám azokat. - felelem még hidegvérrel, bár érzem, hogy a  szívverésem hevesen gyorsul. Csodálkozva mérem végig, a szavait hallva hátrébb kell lépnem, hogy magamhoz térjek, sosem volt nagy az arcom, pedig nekem aztán lehetett volna, a családom a legnagyobbak között van, ami hátrány és nem előny, ahogy sokan hiszik. Apám mindig többet kért tőlem és idővel Chris is látni akarta a fejlődésem, ami mások szerint kiváltság, nekem kétszer annyi meló volt, de sosem rinyáltam, tettem amit kell, ezért nem értem, hogy mire fel az egoista jelző, de benyelem, mint olyan sok mindent már.
- 2 hétig voltam kórházban akkor kellett volna egy üzenet, vagy bármi, igen ezen vagyok kibukva és tudod miért? Mert azt hittem, hogy a többiekhez képest, mi azért közelebb voltunk egymáshoz. Tisztán látom, hogy a naivitásom teljesen elhomályosította az ítélőképességem. - fel vagyok háborodva, nem rinyálok, csak felbosszant, kikapcsolódni jöttem ide és nem veszekedeni, de kijön, minden kijön, pedig nem neki szánom ezeket.
- Nem érzed a túlzott magabiztosságodat, amióta visszajöttem még csak a nevedet sem hallottam sehol, ellenben az enyémmel, ami még ennyi idő után is érdekes a csapatok számára, és ne gyere nekem azzal, hogy mert apám és a bátyám, mert ehhez semmi közük nincsen. Egyedül kapaszkodtam fel, az ő hátuk mögött, és nincsen szükségem egy olyan valaki kioktatására, aki valószínűleg a maga önfejűsége miatt nem tudta megtartani a lehetőséget, amit kínáltak neki. - hiába tehetséges, mert az, és tudom mire képes, ha nem tudja a szavakat magában tartani, hanem tud uralkodni magán, mert a szponzorok és a csapatok nem vevők egy kiszámíthatatlan csajra, és az sem segít rajta, hogy nem nőtt semmi a lába közé.
- Úgy mondod mint aki nem ismerne elég jól ahhoz, hogy tudja nálam jobban senki nem képes felállni bármilyen szar helyzetből. - húzom össze a szemem, és készen vagyok faképnél hagyni, mert jobb ha ezt nem itt folytatjuk, hanem egyszer majd ha lesz elég esze és ülést szerez magának, a pályán. - Azt hiszem pont eleget hallottam abból, amit képviselsz és elég fejbevágás volt minden szavad, hogy ne legyen szükségem másra, csak arra, hogy szépen letoljalak a pályáról. Már ha egyszer lesz olyan hülye, aki kocsiba ültet. - vágom a  fejéhez, bár ezt nem annyira gondolom komolyan. Nem szoktam ennyire rosszindulatú lenni, de egyszerűen nem érzek másfajta módot a vele való kommunikációra, csak támad én meg mintha képtelen volnék megvédeni magam, talán nem is akarom.
Az utolsó mondatára érzem, hogy az eddig megfeszült testem elereszt, mintha valami egészen nagy dolog esett volna ki belőlem.
- Nincs veszteni való ugye? Ez az egész életünk és hozzád hasonlóan nekem más nyúlt bele olyan szarul, hogy ne legyen lehetőségem visszatérni, könnyen mondod, hogy szívjam fel magam, ha az egész családom a karrierem ellen van. - fogalmam sincs mennyit tud arról, hogy miért tűntem el a pályáról 3 évre. Nem beszéltem vele és apám nem szívesen számolt be erről a sajtónak, mindenki úgy tudta, hogy tanulni mentem New Yorkba, pedig nem száműzött oda és el kellett kerülnöm a pályákat, hogy ne készüljek ki. Örökre a versenyzés nélkül, talán Mera tudja milyen gondolatokat kelt ez az emberben.
- Van ülésed jövőre vagy nincs és ezért vagy ilyen zabos? - kérdezem az egyik lábamra állva elindulva a VIP részleg felé, hogy a nagy néző közönséget inkább magunk mögött hagyjuk.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

a apámon múlt volna valószínűleg olyan haragos és hirtelen lány lennék, mint Mera, de szerencsére anyám adott nekem elég nyugalmat, hogy ne engedjek a hirtelen feltörő másik haragjának, hanem próbálj meg higgadt maradni. A testemen kívül nem mutatja semmi más, hogy szépen lassan kezd kihozni a sodromból, ami nálam elég nagy szó, mert szinte lehetetlen, Nekem nem szoktak csak úgy ok nélkül beszólni, nem adok rá okot, békésen élem az életem mosolygok a kameráknak, válaszolok mindenkinek és ha olyan van mlg Christ is ráveszem egy mosolyra ha valaki nagyon akar vele egy képet, mert nagyon sokan akarnak vele képet. De Mera nem a rajongóm, nem a családom egyik nagy követője, inkább lenéz engem azért mert az vagyok aki és simán a  szemembe köpi amit gondol. Jogosnak érezheti, hogy bezsóogasson, mert nem kezdtük jól az egészet, de én nem érzem ezt sőt, a szemem összeszorulva már már érzem, hogy idegbe került, de nem fogom neki megadni amit szeretne, nem fogom azt megtenni amit ő akar, nem dühödök fel olyan könnyen.
- Nagyon jól tudod, hogy csak magamat okolom, de nem én akartam lejönni a pályáról, és nem akartam tudni mi folyik itt, éppen elég volt nekem amit Chris és apám hazahozott, el akartam szakadni ettől az egésztől, és nem nem olvastam utánad, olyannyira nem, hogy képzeld a saját magamról szóló lejárató cikkek is hidegen hagytak, furcsa mi? - kérdezem már szinte megvetve a szavait, mert nincsen jga ahhoz, hogy így beszéljen, mert fogalma sincs arról min mentem keresztül. Mindenki egy elkényeztetett libának tart, aki ott van ahol, mert a nevem vonzza a hírnevet és a sikert, de nem, tehetséges vagyok, nagyon, a legjobbak között voltam, voltunk, amikor abbahagytam én azért estem ki, mert a családom volt olyan tehetős ebben az egész világban, hogy kicsesszen velem ő magát cseszte ki és ezért úgy érzem rám mérges.
- Mera ezt ne! - fújtatok, de hamar lehiggad a lélegzetem és igyekszem megfontoltam válaszolni neki. - Tudod mit, nem érdekel, ha a nevem miatt akarnak, akkor legyen, mert bekerültem vele, megtartani nem fognak azért mert Deneuve vagyok, ki fognak ugyanúgy rakni ha nem teljesítek és te is ismersz, hogy teljesíteni fogok, addigra meg majd csak azt fogod látni, hogy szépen előre török, amíg te hol leszel? A garázsban fülessel a fejeden, amíg én megélem az álmaimat, lényegtelen, hogy hogy. - nem akarom használni az előnyt, amivel születtem, de nem hagy más választást, hogy kimondjam, hogy ha ez így is van és a nevem miatt vettek be, akkor meg fogom mutatni, hogy mire vagyok képes,én  a pályán, ő meg a szimulátorban, óriási különbség, az én javamra.
- Lesz igaz? - nevetek fel egy kicsit gúnyosan, kérdőre vonva a szavait, ahogyan az én ülés szerzésem, úgy az övét is meg tudná akadályozni az apám, ha nagyon felidegesít, de nem tennék ilyet sosem, vele nem és még azzal sem akit sosem kedveltem, inkább ott küzdjünk meg ahol értelme van és ne az életben. - És ne felejtsd el azt sem, hogy ki az aki a dobogón végzett volna, ha nem száll el a fék. És ez nem egyedi eset volt. - mert nem a szerencsétlenségem miatt mentem falnak, de nem is akarom bizonygatni neki nem, én tudom mi történt nem hibáztam, a mérnökök viszont annál nagyobbat, mert már látták, hogy nem jó valami az előtte lévő körben de nem volt sok és az első helyen voltam, gondoltál még kibírja a kocsi, nem bírta.
A családi részről inkább nem beszélek, nem szeretek, szeretem őket, de a vesztemet is ők okozták, vagyis azt hittem pár hónappal ezelőtt, most már teljesen mást gondolok,  mert mindig van feljebb és sose lejjebb,mert annál lejebb mint akkor sosem lehetek már, még akkor sem ha fáj most a lelkem, egy pasi nem tud a földre teríteni, ideig óráig fog csak fájni, nem volt hosszú kapcsolat, így ha ezt kiheverem nem lesz ami megállít, még Mera sem.
Inkább elindulok és valóban nem akarok vele foglalkozni,de a belső énem akarta tudni mi van vele, most is akarja annak ellenére, hogy ellenséges picsa velem, belőlem nem veszett ki teljesen az empátia.
- Héé, nem sajnáltatom magam, nem látja senkit a belső vívódásom, soha senkinek nem adom ki, csak te hozod ki belőlem és utálom ha látja bárki is. - állok meg keresztbe tett kézzel előtte. Nem akarom folytatni a beszélgetést, mert csak felbosszant és rá kell jönnöm, hogy van amiben igaza  van,de nem akarom neki bevallani, ellenkezni meg nehezen tudok már a szavaival.
- Nem baszom, az ülés az enyém, csak meg kell tartanom. - egy apró büszke mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy rá gondolok, hogy pár hónap és én is ott fogok ülni egy kocsiban ha még a szünet alatt tesztelni is fogok akkor is, utána a cél a Chris melletti vagy előtti rajtrács, ami abszurd lesz, lehetetlennek fog tűnni, de megcsinálom.
- Miért vagy velem egyszer ilyen aztán olyan, én csak meg akartam nézni egy futamot, kikapcsolni és képes vagy szembeállítani saját magamat magammal. Nem tudom mire megy ki,de nem fogsz tudni eltüntetni a pályáról, most már nem. - ez nem fenyegetés, számomra ezek tények, amiket jobb ha tud, hogy pár rossz szó, nem fogja meg gyengíteni a lelkemet, apám lánya is vagyok nem csak anyám kedvessége van bennem, apám francia vére is.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

em őt akarom hibáztatni, csak annyira jelen van most és annyira pattog,hogy mindent rávetítek ki, pedig tudom, hogy nekem is ugyanannyiból állt volna hívnom, mint neki engem, de akkor sem engedek belőle és nem a saját magam makacssága miatt, sokkal inkább azért mert nem hagyja. Olyan mélyen hiszi amit mond én meg hagyom neki, mert nem is tudok mást tenni, ő ilyen és azt hiszem engem is sokkal hevesebbé tesz a jelenléta, ami nem jó, mert kikelek önmagamból.
- Kapd be Mera de komolyan. - felelem neki gúnyosan mert már kezd egy kicsit sok lenni a viselkedése. Bevallom, hogy nem mindig vagyok olyan mostanában mint régen, de mentségemre szóljon, hogy New York elit egyetemistái között éltem 3 évig, ami megrontotta azt az énemet amit annyira szerettem itt a pályán, de ez sem jogosítja fel, hogy így beszéljen velem. Meg sem kellene lepnie a viselkedésének, mégis meglep, ennyi ideje nem láttam és ennyire nem akartam ezt a hangnemet tőle megint, hiába érzem, hogy néha jó a pofon, most nem erre van szükségem csak arra, hogy itthagyjam, mégsem teszem.
- Hidd el sok ember tanácsára kíváncsi vagyok, de a tiedre nem, ami a pályát illeti egyikre sem. Jobban ismerem a pályákat, mint bárki más, csak útban lennél és valami hasonló hülyeséggel traktál nál végig, csak annyit kérek, hogy tűnj el az utamból és az életemből, mert nem segítesz csak még jobban belém rakod azt amitől menekülnék. - már lehet hangosabban beszélek, mint kellene, pedig nem akarok kiabálni, csak kiadok mindent, ami bennem van és amint kijön jobban érzem magam egy fokkal.
Talán blöffölök, talán nem, de mélyen legbelül sejtem, hogy nem tenném meg vele, hogy ennyire alá teszek, nem ilyen vagyok. Ebben az egyben igaza van, jobban akarom a pályán laposra verni, mint azon kívülés nem én leszek az aki elveszi más karrierjét.
- Az emberek változnak, azt mondtad hercegnő vagyok, lehet ki is használom a hatalmam, miért vagy olyan biztos, hogy még mindig az a szabálykövető ember vagyok. - teszem keresztbe a kezem, mert kezd elegem lenni a fene nagy önbizalmából, amivel csak az enyémet húzza egyre lejjebb.
- Lehet azért, mert nem barátkozni jöttem vissza, nem azért jöttem, hogy azokat akik egyszer mellettem álltak magam mellé állítsam. Tudom, hogy sokak véleménye megvan rólam, pont az ami neked is, a Deneuve lány az apja révén visszajött, de nem tudja senki a háttér sztorit, mert semmi közük hozzá. Nincsen kedvem s képmutatókhoz, és a hamis barátok sem kellenek. Tudom kikkel kell barátkoznom, akik őszintén azt teszik, amit gondolnak és nem tesznek alám még jobban. Nem akarok a régi lenni, az sem volt jó, az akivé váltam sem jó, csak túl akarok lenni azon, ami most bennem van és olyan lenni, aki lenni akartam, amióta először a gokartba ültem és ha nem leszel akkor mellettem, akkor nem leszel majd a dobogóról integetek. - már erősen érzem a győzelem szagát is ezzel az elképzeléssel tetszik, tudom, hogy változnom kell, nem keveset, és tudom, hogy menni fog, nem érdekel ki mit mond, mert sosem érdekelt, véleménye mindig is lesz mindenkinek.
Gúnyosan mérem végig amikor újra és újra vérig sért, de felnevetek, amikor a gokartot hozza szóba. Nem is tudom mikor ültem utoljára azokban a kicsi kis gurulós szerkezetekben, a gyermekkorom emlékei.
- Négykor ott leszek, köszi a hotelszobából másodmagammal egy ideig bőven elég volt. - forgatom meg a szemem és hátat fordítok neki, mert pontosan tudom mi jön ezután, két nő, akik két szélsőséges dolgot képvielnek de a pályán mintha egyre járna az agyunk, ami nem lesz jó, már most tudom, de mégis viszket a tenyerem és ég az agyam, hogy ott legyünk.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

onkrétan kezd elegem lenni belőle, nem tudok uralkodni magamon, pedig én hiába nőttem fel fiúk mellett nem vagyok annyira harcias, legalábbis nem akkor amikor a két lábam van a talajon és nem a kocsi kerekei.
lehet csak túl sok most minden egyszerre, hiányzik Caesar, pedig el kellene felejtenem már, jó döntést hoztunk be kellene látnom, hiányzik az a 3 év, amit most kell behoznom és az, hogy ennyire mondja nekem, hogy minden alám van tolva nem segít. Néha sírni akarok, amikor megszólal, de vele szembe ez a gyengeség nem mutatható ki, fogalma sincs róla, hogy jelenleg a darabokban lévő szívem akarom összerakni, csak felbosszant, pedig ma boldognak kellene lennem, de a hotelben is a könnyeimmel áztattam csak a padlót. Csak a karrieremre kell fókuszálnom nem vonhatja el senki a figyelmemet most már, pont ezért, mert mindenki látni fogja, hogy gyenge is tudok lenni.
Áll az alku, tetszik az ötlete, és kicsit azért dühösen, de mégis felengedve indulok el a szobába, hogy felfrissítsem magam és a bőrkabátom átvegyem valami kényelmesebbre, valami melegítőre, ami majd lekerül, amint az overál feljön ránk. Még csak végig sem gondoltam, miért megyek oda, mi fog történni, olyan agyatlanul mentünk bele ebbe, pedig látszik rajtunk, hogy fel vagyunk tüzelve, elég keményen, és egy ilyennek akarunk nekiindulni. Amikor apám írt egy SMS-t hol vagyok nem válaszoltam, csak az ágyra dobtam a telefonom, ami mostanában amúgy sem nagy kedvencem, l sok a közösségi oldalon feltüntetett megosztás, amit nekem nem kellene látni.
- Milyen vicces vagy Mera! - nézek rá gúnyosan, azt hiszem mi sosem leszünk jóban, mégsem tudunk leszakadni egymástól most, valami olyan kötél húz össze minket, ami arra van, hogy kicsináljon idegileg és ne hagyja, hogy akármennyire is bántóak a szavaink, de akkor se vegyünk magunkra.
Lebodom a pulcsim és az amúgy is nagyon tapadós ruhámra veszem az overált, majd a bukóval a kezemben indulok meg felé.
- Miért van az, hogy mindig mindenki engem félt? - forgalom meg a szemem, miután fél füllel hallottam egy figyelmeztetést a lánynak. De az ő válaszát már nem hallom, pedig mond valamit látom, hogy mozog a szája, de nem vagyok annyira hallótávolságra, hogy a hátán keresztül is értsem. Nyilván jön egy kiselőadás, hogy esélyem sincs ellene és csak a móka kedvéért van itt. Lehet hagyom nyerni, had érezze milyen, amikor tud ellenem. Volt már rá példa, nem egyedi eset lenne, de most valahogy mégis más, le akarom győzni, de nem itt, mégis jól fog esni, hogy egymásnak mehetünk szabályozott keretek között és nem kell a szavakkal játszani, ami olykor elég bántó tud lenni, főleg ezzel a lelki világgal, ami most nekem van.
Nem érzem azt az izgalmat, most teljesen mást érzem talán vérszemet kaptam a gokartban, pedig még csak biztosítva sem vagyok. éppen, hogy beültem fejbe üt a nosztalgia, amikor sok évvel ezelőtt pont így készültünk egy kis semmi verseny előtt, már akkor a nagyok közé vágytunk, és most, hogy a szélén vagyok enyhe pánik tör rám. Pont azt csinálhatom, amit akarok és egy hülye gokart versenytől esek pánikba, ami nem éppen profihoz méltó. Kapkodom a  levegőt, miközben a srác jön felém, hogy segítsen bekötni az övet és még egyszer átnézni, hogy mehet e a menet.
- Jól vagy? - kérdezi, még nincs lehúzva a rostély, így láthatja a pánikot a szemembe, én meg egy nagyot nyelve bólintok neki, nem akarom, hogy Mera nyerjen, nem akarom, hogy igaza legyen, kárörvendjen mert tényleg gyenge vagyok. Mert en nem arról szól.
- Csak segíts, jól vagyok. - szólok rá határozottan, és a keze után kapok, amikor el akar indulni. - Muszáj mennem, muszáj. - tudatosítom benne, hogy mennyire fontos ez most, nem csak a lány miatt a másik gokartban, hanem magam miatt is.
A forma autóban ülve semmi különöset nem éreztem, nem kísértetett meg ennyire a múlt, mint most, és itt ülök, lecsapom a rostélyt és a srác aggódva mondja el a szokásos mondókát, bár nekünk ez már csak esti mese.
- Savannah, ha bármi baj van, akkor hagyd abba, nem éri meg. - nyilván tudja ki vagyok, én nem ismerem őt, de a nevem megelőz, csak bólintok neki és Mera felé mutatom a hüvelykujjam. Menjünk.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆