-Oh nee.. légyszi...-nyögök fel ahogy kilépek az épületből ahova Ev küldött a vázlatokkal. Innen már csak haza kellett volna húznom a francba, de egy indokolatlan kis szőrcsomó ott szuszmókázott a motorhoz húzódva, aminek a kipufogócsöve gondolom még mindig úgy nyomta a meleget, mint az állat, úgyhogy csóró kis dög gondolom odakuporodott melegedni. Kissé kétségbeesetten nézek körbe, de nem látok senkit aki túl lelkesen keresné a kiskutyáját, meg egyébként úgy néz ki, mint ami napok óta az utcát járja.
-Édes faszom.. gyere ide.-persze nem jön oda, de legalább el sem menekül és nem nehezíti meg még azzal az életemet, hogy még meneküljön is egyszerűen mint egy elhagyott kis plüssmaci hagyja, hogy felkanalazzam félkézzel a földről.
-Hát buksi.. nem akarok genya lenni, mert úgy nézel ki, mint akinek van elég baja, de kibaszott büdös vagy.-fintorgok egyet, hiszen elég volt a mellkasomig felemelnem és máris megcsapott a jellegzetes ázott kutya szag.
Soha semmilyen állatom nem volt, így relatív lövésem sincs mit kezdjek vele, úgyhogy egy gyors google búvárkodás után persze megkapom a lehető legkézenfekvőbb választ... irány egy állatorvoshoz chipet olvasni. Fasza. Be is ütöm, hogy a legközelebbi rendelőhöz vigyen a GPS, ami szerencsére csak néhány saroknyira van. Egy büszke mosollyal teszem a telefont a tartóba, hogy tudjam nézni a térképet, majd jön a következő probléma. Hova tegyem Señor Bűzöst. Végül egyszerűen beteszem a pulcsim alá, amit betűrök a gatyámba és imádkozok az összes általam valaha hallomásból ismert istenhez, hogy maradjon ott. A motort gyorsan berúgom és szépen lassan, a kanyarokban félkézzel a pulcsin keresztül a kiskutyát szorongatva gurulok át. Parkolás után gyorsan be is kocogok. Szerencsére aki bent volt a váróban éppen be is megy a rendelőbe, így én a recepcióshoz lépek.
-Miben segíthetek?-kérdezi a hölgy.
-Csók. Találtam egy kiskutyát.-jelentem be egyszerűen mire csak kérdőn bámul rám.
-Ja..-gyorsan ki is pecázom a pulcsi alól és felteszem magam elé a pultra mire persze már kapom is a csúnya pillantást, így azzal a lendülettel inkább visszaveszem a kezembe.
-Nem tudom mit kell vele csinálni.-teszem hozzá mielőtt megkérdezhetné, hogy mit akarok vele.
-A neve?-kérdezi egy sóhajjal.
-Buksi.. vagy Büdös.. nem tudom. Most találtam és nem mutatkozott be.-vonom meg a vállaimat.
-Mármint a magáé....-szerintem én leszek az ok amiért ez a szegény nő ma hazamegy és egyből egy pohár borral kezd.
-Ja... Peter Panborne.-ezután már rám sem néz csak pötyög valamit a gépbe.
-Üljön le. Dr. Fellowes hamarosan szólítja majd.-int a székek felé.
-Köszönöm.-biccentek közben pedig magamban jót nevetek, hogy soha életemben egy Fellowest se ismertem, most meg lépten nyomon csak ebbe a vezetéknévbe botlok.

“I’d like to think you don’t stop being creative once you get happy. My ultimate goal is to end up being happy. Most of the time.”

A mai nap elég hosszúra nyúlt, de az előre bejegyzett gazdik szépen lassan megfogyatkoztak. Az utolsó lány a macskáját hozta be ivartalaníttatásra. Nem volt semmi baj, nagyon kedves, kezes állat volt. Nem régóta vagyok a városban, de szépen kialakult már most a hozzám járó vendégek köre, akik törzsvendégekké szeretnének válni a saját elmondásaik alapján. A Queens Állatkórház a legnagyobb, legjobban felszerelt hely, így egyértelmű volt, hogy itt szeretnék dolgozni, amint New York-ba érkezem. Szerencsémre volt is üres hely.
Elmondtam a tudnivalókat, hogy mikre kell figyelnie, majd a gépemhez sétáltam. A kijelzőn megjelent egy újabb beteg, pontosabban egy név nélküli kiskutya, akit úgy hoztak be, mivel a megtaláló nem tudta, mit kellene kezdenie az ebbel. Peter Panborne neve valahonnan ismerősen csengett, de nem tudtam hova tenni, és jelen pillanatban a férfi mellékes volt a számomra.
-Peter Panborne? Kérem, fáradjon be. -pillantottam ki a váróba, ahol szembesültem a fiatal fiúval, illetve a kezében szorongatott kiskutyával. Résnyire nyitva hagytam az ajtót, hogy befáradhasson a talált állattal együtt.
-Dr. Caroline Fellowes. -mutatkoztam be neki a formalitások kedvéért.
-Szóval az utcán találtad az állatot, ugye? Nagyon rendes tőled, hogy nem hagytad csak úgy ott, a legtöbben azt tették volna. -kapott is tőlem egy elismerő, visszafogott mosolyt a tettéért cserébe.
-Remélem, nem zavar, hogy tegezlek. -de furcsán vette volna ki magát, ha magázódva társalgunk, amikor biztosan nem idősebb nálam.
-Lefognád nekem, amíg beolvassuk a chip-jét? Már ha rendelkezdik vele egyáltalán... -az esetek többségében nem, és szerintem ez most sincs másképp.

Peter and Caroline

A kis büdöst ölelgetve ülök a széken és már most tudom, hogy ha ennek nincs gazdája, akkor ez otthon fog kikötni nálunk. Azt mondjuk még nem tudom, hogy anya mennyire keni majd el a számat, hogy pont 21 éves koromra hülyülök meg és viszek a lakásba egy vakarékot, de hát ez van.
Amikor meghallom a nevem hirtelen kapom fel a fejemet és Buksit a kezemben tartva megyek be a rendelőbe a kellemes hangot követve. Ahogy belépek és a kedves doktornőt alaposabban szemügyre tudom venni azt hiszem néhány másodpercre konkrétan nyitva felejtem a számat... tulajdonképpen nekem miért nem volt eddig kisállatom?
-Örvendek.-de még mennyire... A torkomat megköszörülve szedem össze magam és megyek a vizsgálóasztalhoz ahova le is teszem a kis kugli gyereket, de nem engedem túl messzire, mert persze a kis szerencse csomag azonnal megindul amerre éppen a feje áll.
-Igen, a motoromnál várt mintha világ életében együtt lógtunk volna, úgyhogy nem hagyhattam cserben a haveromat.-nem is értem az olyanokat, akik csak úgy kikerülnek egy ilyen kisállatot, pedig tudom, hogy ők vannak többségben. Én meg hezitálás nélkül bevállaltam, hogy tovább húzódjon a napom.
-Nekem nem gond.. sőt.-vigyorgok rá. Egyébként is mindenhol én vagyok a kölyök a csapatban úgyhogy kár ilyen formalitásokkal szenvedni.
-Persze, persze.-bólogatok és igyekszem inkább segítség lenni, mint hátráltató tényező.
-Ha nincs gazdája én hazaviszem.-ezt azért még gyorsan hazateszem.
Nem tudom, hogy mi jelzi, hogy ha valaki hazavárja, így inkább csak várok a fejleményekre.
-Figyelj csak... tudom, hogy az azonos vezetéknév még nem feltétlen jelent semmit, de nincs véletlen egy énekes tesód? A bandánk frontemberének is Fellowes a vezetékneve..-na meg persze ott van Linnie is akit volt szerencsénk megismerni, de most nem fogok ennyire belemenni, mert még közel sem biztos, hogy van köze hozzájuk lehet csak egy vicces véletlen az egész.

“I’d like to think you don’t stop being creative once you get happy. My ultimate goal is to end up being happy. Most of the time.”

-Hát akkor szerencséje volt, hogy téged választott a haverjának, és nem pedig valaki mást. -néztem végig rajta egy elismerő bólintással. A neve és a külsője is elég ismerős, de továbbra sem tudtam igazán, hova kellene tennem az ismerőseim körében. Ráadásul most jöttem csak New York-ba, nem is olyan rég, így esélytelen, hogy régi ismerősök legyünk, tekintve, hogy nem tűnünk egy korosztálynak, de talán egy közegnek sem igazán.
Csak egy megkönnyebbült, halvány mosollyal bólintottam arra, hogy nem gond neki a tegeződés. Ennek örültem, mivel ebben a helyzetben ezt elég terhesnek éreztem volna. Furcsa lett volna magázni őt, de persze megtettem volna, ha ez lett volna a szíve vágya. Vannak, akik ragaszkodnak ezekhez a fajta formalitásokhoz.
-Köszönöm. -egyszerűbb, ha nem nekem kell lefognom és olvasnom egyszerre. Elő is vettem a fiókból a készüléket, ami laikusoknak leginkább valamiféle hatalmas sörnyitóra hasonlíthat, hogy beolvashassuk a gazdi és a kutyus adatait, amennyiben van neki valakije, ugye.
-Komolyan??!! Ez nagyon-nagyon rendes tőled! Így nem kell nekünk keresgélni egy menhelyet, vagy ideiglenes befogadót. Köszönjük, ezzel rengeteg terhet leveszel a vállunkról. -pislogtam rá kissé meglepetten. Ez ma már nagyon nem szokás.
-Hát... gratulálok, van egy új kiskutyád. -tettem le a kezemből az eszközt, majd kérdőn pislogtam rá, amikor ismét beszélni kezdett.
-De, van! Remy a bátyám. Akkor ezért voltál olyan ismerős, ahogy a neved is! Te vagy a gitárosuk, ugye? Mármint az új. -a régiről azért több dolgot tudtam, őt pedig csak nemrég dobta be nekem az internet világa, mint valakit, akit beszerveztek a másik helyére. Talán fél éves történet?
-Ne haragudj, de még nem igazán tudom, hogy hol áll a fejem, a költözés miatt rengeteg gondolat van az agyamban. -sóhajtottam egyet, levéve a köpenyemet, elvéve tőle a kiskutyát, hogy a csaphoz tartozó "mosogatódézsába" pakolhassam.
-Na, megfürdetünk, aztán utána jobb leszel, mint új korodban. -simogattam meg párszor szegényt, aztán visszavezettem a tekintetem a srácra.
-Na és hogy érzed magad a bandában? Azt már láttam, hogy te vagy a "szép és fiatal", de ez nem igazán mond semmit...

Peter and Caroline

-Isten ments, hogy a kis nyomi menhelyre menjen.-vigyorogva pillantok a doktornőre.
-Így vagy új, de a kis büdös ma hazamegy.-vonom meg a vállaimat. Hogy ez azt jelenti, hogy a gazdijához vagy hozzám haza az majd mindjárt kiderül, bár az én szerencsefaktorommal számolva ma még elveretem magam anyámmal, hogy nem egyedül érkezem meg a munkából. Ésss bingó. Már lassan tényleg kiismerem az univerzum humorérzékét.
-Köszönöm szépen.-nevetek fel kicsit megvakarva a tarkómat. Estére meg is van a program.. olvashatom végig a fél internetet, hogy hogyan kell életben tartani egy kutyát, mehetek boltba, mert valamit ennie is kell. Hát.. ez még egy hosszú nap lesz azt hiszem.
Amikor válaszol nevetve csapom össze a tenyereimet. Szóval telitalálat volt a kérdésem.
-Jaja én jöttem Dave helyére.-bólintok néhányat lelkesen. Úgy tűnik ez a sors keze, hogy mindenhol Fellowes-okra bukkanjon az ember. Egyébként... mi a jó ég van a genetikájukkal? Linnie-n is megállt néhányszor a szemem, de Caroline konkrétan nem e világi.
-Ugye most nem azért kérsz bocsánatot, mert nem ismertél fel egyből?-kérdezem nevetve. Sose láttuk még egymást néhány képből pedig honnan a fenéből kellett volna tudnia, hogy a tesójával zenélek?
-Mióta vagy New Yorkban?-kíváncsiskodok egy kicsit miközben zsebre tett kezekkel követem őt meg a bűzbombát, hogy legalább azt el tudjam lesni, hogy hogyan kell majd megfürdetni a kis szőröst.
A jelzőket hallva leejtve a fejemet nevetek egy kicsit. Úgy tűnik ez a szerep már tényleg rám tapadt teljesen.
-Hát igen... ki mit tud hozzátenni a bandához.-a tekintetem ismét az arcára vándorol.
-Őszintén megmondom neked, hogy én mindig csak hobbi zenész voltam, sosem gondoltam volna, hogy nekem bandában lenne a helyem.. de igazából nagyon élvezem. Tök jól sikerült beilleszkednem a srácok közé és örülök, hogy végre halad az életem, tudod? Nem hittem volna, hogy valaha én színpadon leszek és a hírnévre hajtok, de.. hát az élet tele van meglepetésekkel.-közben néha a kezére pillantok, hogy mit is csinál.
-Hogy-hogy te is New York mellett döntöttél?

“I’d like to think you don’t stop being creative once you get happy. My ultimate goal is to end up being happy. Most of the time.”

-Talán. Általában jó a név és arc memóriám, akkor is, ha nem találkozom valakivel személyesen, szóval bosszantó, hogy téged nem ismertelek fel. -legyintettem a dologra. Szerintem ezt rajtam kívül aligha érti valaki, miért annyira bosszantó. Szeretek képben lenni a testvéreim dolgaival, támogatni őket, mellettük állni és segíteni nekik, akár szóban, akár tettekben. Remy és a bandája pedig eléggé kimerítik a fontosság fogalmát.
-Azt hiszem, most már egy hete élek itt. Az után érkeztem, amikor végeztetek a stúdiózással, és Remy elhozta otthonról Indy-t. Vele együtt engem is fuvaroztak Evelyn-nel. -magyaráztam neki a helyzetet, hogy pontosan mióta és hogy is kerültem én New York-ba. A bátyám pont tökéletesen időzítette a hazajövetelét és emiatt én is gond nélkül ide tudtam költözni, mellőzve a tömegközlekedést, vagy a repülőt.
-Szerintem nem csak ennyi az érdemed, ha Remington hajlandó volt bevenni maguk közé. -pillantottam rá egy félmosollyal, majd minden figyelmem a kutyusé volt ismét. Habár a zene neki is egy hobbi volt, de imádja csinálni, és ahogy láttam, egyre komolyabban veszi ezt az egészet. Nem gondolom, hogy kockáztatná a minőséget azért, hogy legyen egy szépnek titulált tagjuk, akire majd a buta kislányok folyathatják a nyálukat.
-A hírnévre hajtotok? -néztem rá kérdőn, felvont szemöldökkel.
-De az mindenképp jó, ha végre hajlandó a banda egy kicsit... komolyabban venni magát. Remy nagyon szereti a zenét, a bandát, és egyébként jó is ebben. Nem szabadna, hogy mások véleménye befolyásolja ebben. Szerintem rendben lesztek. -valamiért hiszek ebben, legyen a dolgok eleje bármilyen rögös és kellemetlen is.
-Az én álmom az, hogy egynap saját rendelőm lehessen, egy vidéki házban, olyan környezetben, mint egy farm. Nagyon szeretném megvalósítani ezt, de ehhez előbb pénzt kell keresnem. Nem alapozhatok arra, hogy majd találkozom egy férfival, akivel közösen megvalósítjuk ezt, hisz lehet, hogy sosem jön el ez a valaki. New York hatalmas, sok emberrel, akik egyre komolyabban veszik az állattartást. Így pedig sokkal több páciens, illetve hozzám járó gazdi fordul meg a kezeim alatt. Főként anyagi megfontoltságból jöttem ide, ráadásul a testvéreim is itt vannak. Ugyan nem vagyunk összenőve, de jó, ha elérhető közelségben vagyunk egymásnak. -bármiről is legyen szó.
Közben belemasszíroztam a kutyus bundájába a sampont, alaposan eloszlatva a bőrén a szőre alatt, majd elkezdtem finoman lemosni, megtisztítva őt a kosztól és az esetleges élősködőktől.

Peter and Caroline

-Már egy hete? Shame on Remy, hogy eddig nem mutatott be nekünk.-vigyorgok rá. Tudtam, hogy mennek egy jó nagy kört Evelyn-nel, de ha tudtam volna, hogy ilyen a Fellowes felhozatal biztosan velük tartottam volna még akkor is ha ez egy romantikus program volt nekik... legalább odafelé édes kettesben.
-Nem igazából már elég régóta követtem a munkásságukat és korábban is többször beszélgettünk egy-egy fellépés után. Kézenfekvő választás voltam, de valóban kevés lett volna az esztétika és a lelkesedés, ha nincs mögötte képesség.-vonom meg a vállaimat. Másnak talán elég lett volna, de Remynek biztosan nem és ez tökre megnyugtató, hogy tényleg kiérdemeltem a helyemet közöttük. Legalábbis remélem... mármint még egyik se csapott agyon szóval azt hiszem jó lesz ez az együttműködés.
-Ezt így nem mondanám. Mármint nyilván a nagyobb nézettség és a hírnév kéz a kézben jár, de alapvetően magunkat, a stílusunkat nem dobnánk el azért, hogy tényleg befussunk. Vagy kellünk úgy ahogy vagyunk vagy nem...-kíváncsi vagyok mennyire tudjuk majd tartani ehhez magunkat.
-Remélem igazad van. Jó lenne ha tényleg beindulna a dolog. Mármint én szívesen alapoznék erre akármennyire is bizonytalan jövőkép. Mondjuk én még bőven ráérek kísérletezni, a többiek ugyan idősebbek, ha hamarabb is helyezkednek el, ha végül valahogy befuccsol a dolog.-vonom meg a vállaimat.
-Hát ezt mondjuk totál megértem. Meg nem is biztos, hogy olyan pasit fogsz ki, aki ezt csak úgy alád tudja tenni, meg talán jobb is ha saját magadnak teremted meg... legalább egy részét. A tesós részét abszolút megértem. A nővérem ugyan már külön költözött tőlünk és az első ember lenne aki a mai napig nekifutásból tarkón vágna, de.. tökre megnyugtató, hogy relatív közel van.-bár most így hirtelen azt sem tudnám megmondani, hogy mikor találkoztunk személyesen utoljára, de azt hiszem ez most mellékes. Mindegy is. Ha baja lenne.. közel lennék.
-Hé.. öhm.. ez tök random, meg kb 15 perce sétáltam át a rendelőd ajtaján, de.. elvihetlek vacsorázni valamikor? Mármint.. randi.. de ha nem akarod vagy ez ciki neked, akkor csak egy hello itt New Yorkban vacsi.-fiatalabb is vagyok, a tesójával zenélek és a haverja vagyok, de fasz lennék kihagyni egy ilyen lehetőséget.

“I’d like to think you don’t stop being creative once you get happy. My ultimate goal is to end up being happy. Most of the time.”

Jót mosolyogtam azon, hogy shame on Remy, amiért nem mutatott be nekik eddig. Valamiért úgy érzem, nem véletlenül.
-Sajnos egyikünk sem ér rá a munka mellett csak úgy, hogy összeüljünk egy bemutatkozó körre. De a legközelebbi fellépéseteken én is ott szeretnék lenni végre, és akkor hivatalosan is bemutatkozom majd nektek. –de legalább egy valakit már biztosan ismerni fogok onnan a bátyámon kívül.
-Akkor nem csak kézenfekvő választás, hanem jó választás is voltál. Már várom, hogy hallhassalak élőben is játszani, nem csak esetleg felvételen, vagy elképzelve. –néztem rá egy halvány, de annál biztatóbb mosollyal. Nem választották volna őt, ha csak a rajongása lett volna meg, a tudása pedig nem. Ráadásul legyen valaki bármilyen helyes, ha nincs tehetsége, akkor hátráltató tényező, és inkább álljon modellnek.
-Jó lenne, ha ez a hozzáállás, akkor is megmaradna mindenkinél, amikor már híresek lesztek és ismertek is, szélesebb körben. Egy-egy nagyobb fellépés is simán befigyelhet majd, de mindig jó, ha tudjátok, honnan jöttetek. Az alázatosság, az elérhetőség, a „szomszéd srác” effektus szerintem mindig vonzó és mindig megnyerő tud lenni, akkor is, amikor már tíz, vagy akár százezrek rajonganak értetek. –vagy épp milliók, de az talán még egy fokkal távolabb van. De hiszem, hogy azt is össze tudják majd hozni. És közben talán tényleg nem veszítik el önmagukat az oda vezető úton.
-Csak addig bizonytalan igazán, amíg be nem indul ez az egész. Plusz dolgozhattok együtt akár más énekesekkel, énekesnőkkel is, mint valakik, akik a zenei alapot szolgáltatják, aztán az után is járna nektek részesedés az eladások mértékétől függően. Meg aztán, ha elég lemezt adtok el, illetve a zenétek tényleg elég sok emberhez eljut majd, akkor a jogdíjakból is kaptok bevételt. Nem egyszerű, nem a legkönnyebb, de nem lehetetlen az út, amit választottatok. Ha elég kitartóak vagytok, és mind ugyanannyit tesztek bele, támogatjátok egymást, akkor nem lehet baj. Ugye? –néztem előbb Peter-re egy bíztató mosoly kíséretében, de a kérdésre már átvezettem a tekintetemet a kis szőrpamacsra, aki elképesztően jól viselte a fürdetést és még jókedvűen vakkantott is egyet válasz gyanánt.
-De én nem féltem egyikőtöket sem. Ha kellően talpraesettek és némileg földhözragadtak vagytok, akkor mindenkinek lehet B), vagy épp C) terve, akár a zenén belül is. –ha egyszer ezt szeretnék igazából, akkor kár lenne magukra erőltetni valami tök mást.
-Igen, illetve nem is szeretném, ha egy férfitól függenék. Önálló vagyok, és habár jó dolog, ha számíthatsz valakire, sosem tudhatod, mi történik. Tegnap még minden rendben, holnapután pedig akár válhattok is. Ezek elég bizonytalan dolgok, így jobb úgy számolni, hogy az ember önállóan is helyt tudjon állni. –néztem fel rá, majd a testvérével kapcsolatban csak bólintottam.
-Igen, ez így van. Mindig jó, ha a testvérek közel vannak egymáshoz, főleg, ha a viszony is olyan közöttük. –mosolyogtam egy jót ezen a tarkón vágós dolgon.
Épp az utolsó simításokat végeztem a kutyus tisztogatásánál, amikor a hirtelen megszólalásától belefagytam a mozdulatsorba. Egy pillanatra összehúzott szemekkel, elgondolkozva fürkésztem őt, majd végül kinyújtottam a kezemet.
-Ideadnád a törölközőt? –mutattam el mellé, majd amint megkaptam a kért anyagot, elkezdtem finoman megszárítgatni a kis szőrgombócot. Miután kész lettem vele, Peter kezébe adtam az újdonsült háziállatát. Érdeklődve néztem végig rajta, némi gondolkodás után szólalva csak meg.
-Szombaton nem én ügyelek, szóval egy „üdv New York-ban” vacsora belefér. Ki tudja, lehet, hogy az este végére randi lesz belőle. –vettem magamhoz egy papírt, amire felfirkáltam a nevemet és a telefonszámomat is.
-Ha kitaláltad, mikor és hol találkozzunk, hívj fel. –adtam át neki a cetlit egy mosoly kíséretében.

Peter and Caroline