Valamilyen szinten röhejesnek tartom - kit álltatok, az összesen -, hogy a belvárosba kell mennem egy kis fűért úgy egészen konkrétan. Eddig tökéletes működött a rendszerünk Rayjel, hogy szépen elbaktattam a Washintong Sqaure Parkig, ott megkaptam, amit akartam, esetleg még meg is ittunk egy sört, aztán mindenki ment a dolgára, mintha mi sem történt volna, hiszen mégis ki gyanakodva egy kellemes kis városi parkban? A cronaut hipszterek és az új-vegános összecsapása hamarabb kelti fel az érdeklődést, mint a mi, rendszeresnek ugyan bajosan nevezhető, de mégis meghitt (hömm) találkozónk. Sikátorba járni eléggé 1999, legalábbis ha a filmeket veszem alapul, és sokkal több okot ad gyanakvásra, mint ez.
Szóval persze, hogy amint már egy metrózás is képbe kerül, nagyjából esélytelen, hogy időben odaérjek a randevú-pontra, amitől egy jó érzésű ember eszeveszetten toporogna, mert hát milyen illetlen dolog a késés? De én fizetek, megtehetem. Mondjuk. Azért őszintén remélem, hogy nem fog csak úgy otthagyni anélkül, hogy mindenki megkapná, amit akar.
Igazából épp el vagyok foglalva a cigarettámmal oly módon, hogy ne égessem ki a fülhallgatóm zsinórját, miközben az iPhone-omon épp próbálok zenét válogatni, amikor a perifériámban látom, hogy valaki megszólal. Vagyis ezt ugyebár nekem hallanom kellene, de Lauren épp kellemesen dalol a fülemben, így erre esélyem sincs, de mégis látom. Már épp kezdek elgondolkozni, mennyi cigi van még nálam, ha esetleg le akarna tarhálni, hiába nem olyan első blikkre. Ez New York, itt mindenkinek a cigid meg a a taxid kell.
- Tessék? - emelem ki a fülest a helyéről, és kérdezek vissza, mert ugye egy szót se értettem abból, amit mondott, a szájról olvasás pedig kifejezetten nem az erősségem, különösen úgy, hogy nem is figyeltem rá.

Oldalra döntöm a fejem, már amennyire ez kivitelezhető úgy, hogy így is valamelyest féloldalasan hajolok be. Borzasztó gyorsan kattognak az egyébként tehetetlen kis kerekek a fejemben, és próbálok rájönni, hogy ez most mégis miféle átverés akar lenni, míg végül rá kell jönnöm, hogy biztos csak Ray baszakodik velem, és valamiért azt hiszi, hogy ez vicces. Ezért nem jó, ha egy volt csoporttársaddal szerezteted magadnak a füvet, mert akkor... hát, nem tudsz csak szimplán biznisznél maradni. - Oké, ez csak valami vicc, ugye? - fejezem be egy köhintéssel, hogy leplezzem a zavart vihogásomat, amit kicsusszan a szavakat követve. Végignézek a lányon - nem nőn, lányon -, és nem tudom többre saccolni tizenkilencnél. Gondolkodón a szám elé emelem a fülest tartó kezemet, majd visszaeresztem, kinyitom a számat, de nem tudok mit mondani.
Kikerekednek a szemeim, és egy pillanatra berezelek, ugyanis elég szar vagyok díler keresésben - ezért is intéztetek ugye mindent Rayjel. Szóval ha valamiért tényleg tőle kapnék anyagot, akkor lehet, moderálnom kellene magamat. Legfőbb erősségem, miért is ne. - Ugye nem vagy zsaru? - Mert ha az, akkor majd nyilván elárulja, hogy az.

Valahol igazat kell adnom a meglepődésének, de neki is az én gyanakvásomnak. Ez tök egyértelmű. Hiszen megjelent egy maximum középiskolából frissen kiszabadult csaj, hogy ő akkor most füvet fog nekem eladni, és egyébként nem is Raynek hívják, akit az egyetemről ismerek. Csak szerintem kezd ez valami fura vicc lenni. Fújtatok, mielőtt elszívnám az utolsó slukkot az utolsó cigimből. A földre dobom, rátaposok, kikapcsolom a zenét, a fülhallgatót átdobom a nyakamon, és leülök mellé a padra. - Igazad van, tényleg nem lehetsz zsaru - jelentem ki szórakozottan, és épp időben harapok rá a nyelvemre, mielőtt kimondanám, hogy nincs elég jó fizikuma hozzá, na meg ilyen teljesítménnyel hamar kihajítanák az őrsről.
- Jól van, jól van már, nyugodj meg szépen. - A memoáromban biztos meg fogom említeni, hogy huszonhat évesen én nyugtattam le egy drogdílert és nem fordítva. - Kell hát, de ha ilyen hangosan fogod üvöltözni, akkor mindjárt Bronxból is lesznek vevőid - jegyzem meg kitágult szemekkel, és azon gondolkozom, vajon ez tényleg normális-e. Mármint, neki jobban kellene tudnia, hiszen gyanítom, míg engem maximum egy terápiás beszélgetőcsoportba küldenének, mint első alkalommal elkapott, addig őt a sittre. - Egyébként hogy lehet, hogy... te... mármint... te vagy itt? - És ez most tényleg a legszebb modorom volt, hiszen egyik megakadásomat se követte trágár kifejezés.

Szerintem ennél még azt is hamarabb elhinném Ellen bejelentené, hogy egyébként heteroszexuális, és az egész nadrágos téma csak egy vicc. Ó, mennyire szeretem azt a nőt! Már csak azért is megérné híresnek lenni, hogy egyszer bekerüljek a műsorába. - Biztos? - kérdőjelezem meg a mondandóját, amibe nagyjából annyira elfogadható érzelem szorult, mint egy hamburgerpogácsa-dobáló lapátba. Kurvára Kaliforniába kellene mennem, bekamuzni valami fél-autizmust, és csak betotyogni egy gyógyszertárba orvosi fűért. Leszámítva, hogy utálom Kaliforniát. Meg a napsütést. Meg a pálmafákat. Meg azokat az undorító turmixolt zöldség-italokat. Fúj. Egyszer ittam olyat véletlenül. Perelni akartam.
- Már hogy lenne felesleges? - Épp, csak nem háborodok fel teljesen. Legutóbb, amikor csekkoltam, még én voltam a fizető kliens, vagyis neki kell az én pénzem, hogy lepasszolja az anyagot, és ne maradjon a nyakán, különben nem fogja tudni kifizetni a saját dílerét. Amatőr.
- Ó. Hát ez kínos - jegyzem meg mindenhogy, csak nem együtt érzően. Mondjuk, ez sok mindent megmagyarázhatna, ha csupán egy hangyafasznyival jobban érdekelne, de legalább egészen kezdem elhinni, hogy tényleg van nála fű. Közben jegyzet magamnak: keresni egy új dílert. - Rendben. Mennyi? A szokásos?