Külvárosi lány és New York párosítás csak a filmekben működik zökkenőmentesen. A való életben? Eltévedsz, rossz buszra szállsz fel, nem segítenek, a telefonod szarakodik mindezt azért, mert nagy volt az arcod és azt mondtad... "Chh... hogy a francba ne oldanám meg, hagyjál már az aggódásoddal.."
Igen. Ez szó szerint elhagyta a számat Remynek körülbelül 1 órával azelőtt, hogy a tüdőmet kiköpve, a telefonomba kapaszkodva rohanok végig Brooklyn utcáin, mert már végképp feladtam, hogy ezt a továbbiakban tömegközlekedéssel megoldjam. Elkések, persze, így végül csak távolabbról és 1-2 dalnyi lemaradással csatlakozom be a Saxomuch rajongói közé. Még szerencse, hogy nem színházban lépnek fel, mert akkor a párbeszédek szüneteiben legalább 12 ember hallaná ahogy hiperventillálok miközben persze előadom, hogy mennyire rohadtul laza vagyok és megigazgatom a ruhám. Evinek azért dobok egy üzenetet, hogy itt vagyok, de inkább hátul maradtam, mintha ez az én döntésem lett volna.
Azt kell mondjam, hogy sokat fejlődött a banda összképe mióta legutóbb láttam őket videón. Tényleg nagyon remélem, hogy bejönnek majd a számításaik ezzel kapcsolatban. Megérdemelnék a nagyobb közönséget.
Ahogy a fellépésük véget ér én a bárpulthoz megyek és kikérek magamnak egy mojitot, mert eszemben sincs átverekedni magamat az embereken, ha tudom, hogy a srácok úgyis itt kötnek ki. Éppen fizetek, amikor meghallom Remy hangját a hátam mögött, ahogy bejelenti, a bandának, hogy ki is vagyok, én pedig az itallal a kezemben fordulok.
-Ottiline Fellowes. De szólítsatok Linnie-nek!-A tekintetem végigsiklik rajtuk, amíg meg nem akad a tekintetem Azi-n. Még jó, hogy nem iszok éppen, mert szerintem keresztbe lenyelném a szívószálat a meglepettségtől. Néhány másodpercre konkrétan lefagy az egész belső számítógépem mielőtt összekapom magam és gyorsan visszavarázsolom a mosolyt az arcomra. A gyors bemutatkozás után Evi és Remy elvonulnak, hiszen a bátyám barátnője édesen tekintettel van arra, hogy nem a bátyám előtt a legkönnyebb ismerkednem. Peter és Rafe az utca felé veszik az irányt én pedig Azi felé fordulok, akivel egészen eddig remekül lepleztük, hogy egyébként ismerjük már egymást.
-Hát öööhhmm. Erre mondják, hogy kicsi a világ?-Nem. Szerintem ez nagyobb fordulat ennél a forgatókönyvben.
-Szóval a túlaggódós, agyalós, tervezős haverod a bátyám.-Szórakozottan nevetek egyet.
-Kezdem azt hinni, hogy szánt szándékkal gyűjtöd ebben a nagyvárosban a Fellowes-okat, mint a ritka pokémonokat.-Hitetlenkedve rázom meg a fejemet.

Ebben igaza van. Első körben nekem is valami cifrább kívánkozott kiszaladni a számon, de mire kettesben maradtunk néhány szűrőn átment az agyamon, hogy hogyan is kellene kifejeznem a meglepettségemet. Azért mentálisan kap egy pacsit tőlem Azi, hogy szavak nélkül is egyetértettünk abban, hogy jobb ha szépen kussolunk arról, hogy nem most látjuk először egymást. Nem is tudom, hogy melyikkel borítanám ki jobban Remyt... azzal, hogy már sikerült félig meddig összeakadnom az egyik bandatagjával vagy azzal, hogy még le sem kopott rólam Evanston szaga és én már itt bulizgatok ész nélkül. Ezt szerencsére nem ma fogjuk megtudni.
-Igazából így jobban átgondolva egy kisebb mértékű csoda, hogy nem raktuk össze a képet. Nincs még egy ilyen, mint Remy.-Nevetve vonom meg a vállaimat majd belekortyolok az italomba. A tekintetem leplezetlenül siklik végig rajta és azért fejben vállon veregetem magam, hogy a múltkor ittasan nem alaptalanul mozgatta meg annyira a fantáziámat.
-Éppen ezért tökéletes Remynek. Ő agyal és tervez, Evi pedig gondolom kapásból tud 5 embert, akik tudnak segíteni a megvalósításban.-Egyébként tényleg örülök neki. Szerintem ott helyben elvitt volna engem egy agyvérzés, ha kifogott volna egy hozzá hasonlóan mindenen görcsölős csajt. Egymást idegelték volna ki... meg engem, hiszen már én is ide tervezem a jövőmet.
Esélyem sincs válaszolni, hiszen mire a kérdő hangsúlyig jutna a mondat végén már tudja is a választ. Úgyhogy csak a poharamat megemelve egy pillanatra kacsintok rá.
-Fellowes tervezés, kedves Azi, alapvetően nem szoktuk csapdába csalni saját magunkat.-Mosolygok rá megvonogatva a szemöldökeimet. Pontosan tudtam, hogy nem akarok folyamatosan szem előtt lenni és ez így volt a legegyszerűbben elkerülhető. Meg egyébként is, mint minden lelkes Gossip Girl rajongó... nem hagyhattam ki, hogy ne Manhattanben szálljak meg.
-Most van kettő, ami kifejezetten szimpatikus, de még tárgyalunk és alkudozunk egy kicsit hátha számomra előnyösebben meg tudunk állapodni. Viszont képzeld.. az üzlethelyiség lehet hogy meg is van. Cleo bejárt egy csomót mire én megérkeztem, úgyhogy nekem már csak a befutókat kellett bírálnom. Bár még ott is huzakodunk egy kicsit az anyagiakon.-Itt New Yorkban tényleg minden elég jól pörög szóval lassan elkezdhetek felkészülni lelkileg, hogy otthon be kell dobnom az atombombát miszerint maradok. Imádni fogják... ja nem.
-Jajj.. szinte elfelejtettem. A dzsekid az üdvözletét küldi és köszöni szépen remekül érzi magát velem.-Vigyorgok rá szemtelenül. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy véletlenül húztam be.. de egyébként ő sem kérte vissza a buli után.
-Azért remélem nem szállt el a vezetéknevem miatt az ajánlat, hogy körbevezetsz a városban..-Kíváncsian pillantok rá, hiszen van aki azonnal visszavonulót fújna, hogy a haver húga vagyok. Van akinél meg szerintem konkrétan olaj lenne a tűzre.

Ahogy a hajába túr azt kell feltételeznem, hogy az, hogy a haverja húga vagyok nem csökkentette az érdeklődését, de valahogy mégse tud velem mit kezdeni, amitől az ajkamba harapva próbálok visszafojtani egy vigyort.
-Bahhh. Ne is mond. Sírva fakadtam volna, ha beújít egy karót nyelt fapinát.-Megforgatom a szemeimet egy halk nevetéssel.
-Ohh, igen nagyon kis cukik, szinte már undorítóan..-Mosolyogva ráncolom össze egy kicsit az orromat miközben a vélt irányukba pillantok nehogy nyakon csípjenek egy ilyen kijelentés közben.-Szerintem még az otthoniak is kedvelni fogják, ha egyszer eljutnak odáig.-Nem mintha ez Remynek vagy nekem valaha szempont lett volna, hiszen nem csak a karrier kérdésben voltunk hajlamosak szemen köpni az otthoni elvárásokat. Mondjuk talán a bátyám ízlése elfogadhatóbb otthon, mint azok a fiúk, akiket én eddig felmutattam. No nem mintha ez visszatartott volna.
Kacsintására egy pillanatra le is sütöm a szemeimet, hogy ne látszódjon az árnyalatnyi pirulásom. Jézus... szedjem már össze magam.
-Igen, nagyon lelkesen ajánlkozott, hogy segít, ha szükségem van rá, de lehet, hogy élni fogok az ajánlatoddal, mert szegény még mindig szenved a munka kérdésben szóval nem mindig ér rá. Ráadásul Manhattan neki nem egy kis túra.-Szóval nem tudom úgy felhívni, hogy na most gyere alkudozni, mert megvan az igazi. Azi ilyen szempontból lehet, hogy rugalmasabban mozgatható.
A dzseki említésére ahogy a szívéhez kap már tényleg nem bírom visszatartani és akármilyen gonosz dolog felnevetek, de ez hamar abba is marad amikor mérhetetlenül bátran szaladnak ki a szavak a száján. Meglepetten pislogok rá mielőtt az ajkamba harapva kuncogva ingatom meg a fejemet.
-Lehetnétek egyszerre is rajtam.-Úgy mondom, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne és nem a bátyám egyik legjobb barátját fűzögetném leplezetlenül.
-Hordom is. Természetesen.-Mosolygok rá. Egy csomó ruhámhoz tökéletesen illik.
-Jajj ugyan már. Majd megvédelek ha kiderül.-Úgyis ki fog derülni.
-Vagy gondoskodok egy szép temetésről.-Ha esetleg Remy tényleg zokon venné.
-Ha tényleg bevállalod, akkor SoHo-t bejárhatnánk együtt. Butikok, galériák ilyenek... a Color Factory például nagyon érdekelne és Cleo szerint jó buli.-Mert persze nála is érdeklődtem, hogy szerinte mikkel kezdjek.  

-Nem ismerted az előző barátnőit?-Kérdezek vissza nevetve, amikor felakad a szóhasználaton. Szerencsére nem sokszor kellett látnom azokat a lányokat, de egyértelműen egyiket sem tudtam megkedvelni. Evi ezzel ellentétben gyakorlatilag egyből levett a kis lábaimról. Csak remélni tudom, hogy ez így is marad.
-Akkor lehet, hogy velem van a baj. Mármint az, hogy becsüljön meg a párom az nyilván egy alap dolog, de hát nem tudom.. én kifejezetten igénylem, hogy legyen egy kis privát terem anélkül, hogy ebből hisztéria lenne. A nyálas, romantikus résznek is megvan a maga helye és ideje, de túl nagy mennyiségben nekem inkább fullasztó.-Megvonom a vállaimat és ezért valószínűleg sok lány konkrétan megkövezni, de hát mit csináljak. Egyébként azt sem bírom, ha túl sokat vagyok ölelgetve például.
-Köszönöm. Akkor elő is léptél a rave partis Clark Kentből az ingatlanos Superman szerepkörbe.-Nevetek egyet, de egyébként tényleg hálás vagyok neki, hogy ilyen lelkesen felkínálta a segítségét még ebben is.
A kabátos dolgot csak vicces megjegyzésnek szántam, de hirtelen sikerül olyan vizekre eveznünk miatta ami azt hiszem egyre veszélyesebbnek bizonyul.
-Hát azt majd meglátjuk.-Még egyet azért odaszúrok minden feltételes mód nélkül, hiszen ő kezdte, még akkor is ha próbálta volna gyorsan elsimítani a dolgot.
-Gyémántot?-Kérdezek vissza nevetve.
-El is postázzalak majd valakinek vagy hordjalak a kabátoddal együtt?-Szemtelenül vonogatom meg a szemöldökeim. Szerintem Remy nem venné annyira a lelkére a dolgot, hogy együtt lógunk bár ki tudja. Lehet ő nem igazán azt a szuperhős oldalát látta eddig Azi-nak, mint amit nekem mutat.
-Hmm. Az jól hangzik. Akkor a Color Factory után zárhatjuk ott a napot.-Bájos mosollyal pillantok rá.
-Oh. Én nagyon szépen tudok ám nézni.-Ártatlanul billenten oldalra egy kicsit a fejembe, miközben a tekintetem egy pillanatra megpihen az ajkain, majd visszatalálok a szemeire.
-Majd mielőtt nekiindulunk annak a túrának küldök képet, hogy jóváhagyd az öltözetemet.-Nevetek egyet, hiszen ő tudja, hogy milyen szerelésben nem csinálok majd bajt magunk körül.
-Meg valamelyik estére, akkor be kell még terveznünk a klubodat is.-Hiszen az is szóba került, hogy megnézhetem majd.

-Akkor lehet csak nagyon más arcukat láttuk.-Végül is én nem sokat láttam az általános viselkedésükből, főleg azoknak akiket Remy itt New Yorkban szedett fel. Aziel nyilván egészen más megvilágításban ismerhette meg őket, hiszen a barátoknak és a családnak nem ugyanaz a bemutató jár. Legalábbis a legtöbb esetben. Na mindegy. Az biztos, hogy az én szívembe nem igazán sikerült belopniuk magukat Evivel ellentétben.
-Abszolút meg tudlak érteni. Kérdezd meg egyszer Remyt, hogy mennyire vagyok képes az osztozkodásra.-Legyen szó figyelemről vagy csak valamiről ami a szívemnek bármilyen okból kifolyólag kedvessé válik.
-Ez olyanoknak nem vészes, akik ezt megfelelően tudják kezelni. Nekem kell az, hogy megnyugtassanak, hogy nincs vetélytársam, de valahol azt is szeretem, ha egy kicsit megdolgoztatják ezzel az agyamat egy egészséges játék keretei között. Mocsok egy dög tudok lenni, ha veszélyben érzem a pozíciómat, de nagyon vékony a határ aközött, hogy védem a párom és a hálóban biztosítom be magam vagy már kiborít.-Ami nálam pedig nem abban merül ki, hogy jelenetet rendezek, hanem egyszerűen elvágom magam érzelmileg amíg nem bírok sérülés nélkül mindent magam mögött hagyni.
-Még nem sokat láttam belőlük így együtt, de egyelőre tetszik.-Bár nem mintha az én véleményem bárhogyan befolyásolná az ő kapcsolatuk alakulását, de csak jobb a békesség minden fronton.
-Lehetsz is. Szép munka volt.-Nevetek egyet szórakozottan, ami csak még jobban fokozódik, amikor látványosan sikerül kibillentenem a lelki egyensúlyából. Jajj édes. Kösd fel a gatyád, mert még csak most kezdek el belejönni.
-Hmm. Jó. Biztos az egyik kedvenc kiegészítőm lennél. Mindig közel a kis szívemhez.-Mosolygok rá miközben végigsimítom a mellkasom ahol a helye lenne nyakékként.
-Ezt mindenképpen észben tartom.-Most nem érzem magam abban a helyzetben, hogy ennek feszegessem a miértjét, ha tényleg megmarad ez a kapcsolat Remy ellenére, akkor lehet, hogy idővel fény derül majd rá.
Igazából nem szánt szándékkal húzom az agyát, arra meg végképp nem szeretnék játszani, hogy tönkretegyem a barátságukat, de igazából ha őt zavarná ez az egész már minden bizonnyal lepattintott volna. Ilyesmiről azonban egyelőre szó sincs. Sőt..
Ahogy a fülem mögé tűri a hajamat hirtelen talál vissza a tekintetem a szemeire. Hát tényleg nem segít abban, hogy viselkedni tudjak.
-Hmm. Jó. De lehet akkor felsőt nem is veszek a kabát meg a pulcsi alá.-Vonom meg a vállaimat. Ez természetesen nem fordulhat elő, de azért hagyom, hogy játszon az agya a gondolattal.
Ajkaim ösztönösen húzódnak szélesebb mosolyra.
-Szóval már beszéltél rólam az asszisztensednek?-Kérdezek vissza aljasul kiemelve ezt a részletet. Ennyire mély benyomást tettem volna rá a múltkori találkozóval?

-Ugyan kérlek. Az azt jelentené, hogy semmi önbecsülésem. Lehet beszélgetni, lehet flörtölni egy bizonyos fokig.. ha úgy érzem, hogy túlságosan elkalandozott a partnerem figyelme, akkor elsétálok mögötte a kezébe csúsztatva a fehérneműmet aztán szépen eldöntheti, hogy mire szeretne fókuszálni. Nálam más a szint, ami kibassza a biztosítékot. Én inkább az a típus vagyok, aki többször jelzi a problémáját és ha a sokadik alkalom után sincs megoldás, akkor szépen szedem a cuccom és más lehetőségek után nézek.-Az én időmet ne rabolja feleslegesen senki. Van elég dolgom és tervem, amire energiát fektethetek és egyikben sem szerepel egy olyan párkapcsolat, ami nem életképes.
-Hmm. Hát. Köszönöm.-Pillantok rá édesen. Ügyesen csinálja, bár még egyelőre nem tudom eldönteni, hogy pontosan mi is a célja nálam. Talán még ő sem tudja. Nyilván egyszerűbb lenne a helyzet ha nem lenne közöm a haverjához, de talán éppen ezért kétszer is meggondolja, hogy mit is szeretne. Az én érdeklődésemet cseppet sem befolyásolták a ma megismert tényezők.
-Én azért értékelem a szándékot és az igyekezetet is.-Hogy ezek után egyedül vagy az ő segítségével, esetleg Remyével lesz meg a lakás az már igazából csak a szerencsén múlik és engem inkább a végeredmény mozgat. Na meg persze az, hogy ki hajlandó ebben segítséget nyújtani.
Pimasz mosollyal figyelem ahogyan a tekintete követi a mozdulatomat. Ez az egyik kedvenc időszakom, amikor még csak az finoman kóstolgatja egymást két ember. Olyan ez, mint egy hosszú, lassú előjáték. Én pedig minden pillanatot ki fogok ebből használni.
-Nem muszáj feltétlen meghalnod ahhoz, hogy oda juss..-Vonom meg a vállaimat egy halk nevetéssel. Mocsok vagyok. Szerintem azt élvezem a legjobban hogy látom mennyire meg tudom dolgoztatni az agyát. Szenvedj csak édes és fogd vissza magad amíg bírod. Kíváncsi vagyok, hogy meddig bírok elmenni.
-Jó. Addig találd ki, hogy hogyan beszéled meg a lelkiismereteddel, ha végül azt is kipróbáljuk, hogy TE hogyan mutatsz rajtam.. nem csak a kabátod.-Szinte már sajnálom egy kicsit, hogy ennyire szenvedtetem, de rég szórakoztam ennyire jól, hiszen látom a szemeiben megcsillanni a küzdelmet. Bocs édes... kezdek borzasztóan belejönni ebbe a játékba.
A tagadásából hirtelen beismerés válik, mire felnevetek és hitetlenkedve megingatom a fejemet miközben le sem veszem róla a szemeimet.
-Eddig is tökéletes megbecsülésben részesült nálam az a kabát, de ezek után különös gondom lesz rá, hogy remekül érezze magát velem.-Nem vagyok hülye. Biztos vagyok benne, hogy Aziel nagy játékos. Ha ezek ellenére mégis "nálam felejtette" életének egy ilyen ikonikus darabját, akkor valamivel tényleg sikerült megfognom őt. Jobban belegondolva ma mindkettőnknek igen nagy szerencséje van, Megfordult a fejemben, hogy abban a dzsekiben érkezek. Alig lett volna bukó a dolog a Remy előtt.
-Hmm.. igazából téged is szívesen megtartanálak nem csak a kabátodat.-Vonom meg a vállaimat az ajkamba harapva.

-Durva mi? Én nem várom el senkitől sem, hogy egy "semmi" alapján összerakja a képet. Nekem sem menne. De a kurzus nem rossz ötlet, biztos jól keresnék vele.-Jót nevetek bár én nem vagyok az a típus, aki mások életét szereti terelgetni vagy éppen irányba rakni, bár ez inkább lenne egy szemfelnyitás a hölgy társaim számára. Hogyan várhatnánk el bárkitől, hogy mindent tudjon miközben nem vagyunk hajlandóak legalább rávezetést adni.
-Mindenképpen átadom majd az elismerésed a gyártóknak.-Összességében tényleg elég erős lett a felhozatal a Fellowes gyerekek képében. Egyébként tényleg értékelem az elismerését illetve a segítői szándékát is. Ahhoz képest, hogy mindenki mennyire hajtogatja, hogy a nagyvárosban mennyire ridegek tudnak lenni az emberek én egyelőre mindenhonnan csak támogatást kapok ez pedig kimondhatatlanul megnyugtató.
-Igen erre igen nagy az esély.-Bólintok. Akármennyi mérföld volt közöttünk Remyvel és bármennyi idő is telt el az biztos, hogy habozás nélkül lépne a lovagiasság útjára még akkor is ha egyébként a helyzetek túlnyomó többségében én vagyok a felbujtó és Aziel igazából csak él a lehetőséggel. Bár tény, hogy szeme sem rebben miközben a labdákat fel és lecsapkodnia ahányszor csak kinyitjuk a szánkat.
Majdnem minden arcizmomat meg kell feszítenem, hogy ne szaladjon a fülemig a mosolyom miközben ő az orrát masszírozva próbálja nem tönkretenni valószínűleg az egyik leghosszabb barátságát miattam.
-Szerintem nem itt tartanánk, ha valóban nem rendelkeznél ilyesmivel.-Vonom meg a vállaimat szórakozottan. Ha nem az lennék aki, akkor nyilván ez egy más történet lenne, de úgy tűnik bizonyos helyzetekben mégis megszólal az a bizonyos belső hang bármennyire is tagadja.
Résnyire nyílt ajkakkal hunyom le a szemeimet amíg a fülemnél érzem a leheletét és ahogy hátrébb húzódik a tekintetem egyből az övébe kapaszkodik. Mosolyom lassan tér vissza ahogyan az karja néhány lopott pillanatig hozzám simul és a nyelvemmel megnedvesítve az ajkamat hagyok magamnak egy másodpercet, hogy megtaláljam a hangomat.
-Nem is kételkedem benne.-Mosolygok rá ártatlanul miközben már ezerféle kép jelent meg a fejemben, hogy hogyan is mutatna rajtam.
-Azt szerintem nem csak a kabát értékelné, hanem az előző tulajdonosa is.-Csak úgy mellékesen jegyzem meg mintha az természetes volna már közöttünk.
Halkan nevetve veszem magamhoz az új poharat.
-Eddig nem érzem azt, hogy problémát jelentene az érdeklődésed fenntartása.-A vállamat megvonva kacsintok rá majd lehúzom a tartalmát.
-Köszönöm az italt.-a hasára simul a kezem miközben átlépek mellette.
-Jössz cigizni?-kérdezem a vállam fölött hátrapillantva rá miközben megcélzom a kijáratot.

-Szerintem ez a minimum, ami elvárható. Mármint.. kisujjból nem lehet kiszopni a válaszokat, de mielőtt nagyon ráhúznád ezt a lányokra.. a férfiak pontosan ezt csinálják.. vagy még csak azt sem mondják, hogy "semmi" csak addig fojtják el, amíg szinte felrobbannak.-Azzal sem lehet egyébként semmit kezdeni, hiszen a legtöbbször csak akkor jön a kitörés, amikor jóformán már értelme sincsen semmiről sem beszélni.
-Ami azt illeti igen. Carly még rajtam is mérföldekkel túltesz, pedig szerintem nekem is van egy egészséges önképem, belsőre talán ő... moderáltabb, de van akinek az jön be jobban. Az öcsénk pedig... az ég kegyelmezzen.-Szerintem én és az öcsém vagyunk Remy is Carly elvetemültebb kiadásai. Bennem rengeteg közös van Carlyval, de én a magam útját választottam. Lehet, hogy ő is csak éppen az passzolt abba, amit a szüleink látni akartak. Remy és az öcsém pedig... hát hozzájuk sok sikert mindenkinek.
-Én tartom a szám, ha te is.-Angyalian mosolygok rá, pedig ördögi szavak ezek tőlem és talán ez lett volna az egyetértés pillanata amikor be kellett volna húznom a féket nem pedig benzines kannát hajítani a lángoló ház irányába.
Van akivel nem haladok ilyen gyorsan. Az esetek többségében nem hagyom ennyire szabadon nyargalni a fantáziámat és a vágyaimat, viszont vele valahogy egészen más a dinamikám. Minden szó olyan ösztönösen gördül le a nyelvemről, hogy ha akarnám sem tudnám takargatni a kis ördögszarvaimat, amik már oly sokszor bukkantak elő barna tincseim alól a szeme láttára.
-Valahol viszont pont ettől érdekes nem?-Pillantásom ártatlan holott ez már rég nem aktuális. Szinte már vágni lehet a feszültséget ahogyan a tekintetünk egymásba kapaszkodik és minden porcikám sikoltja, hogy bárcsak kettesben lehetnénk.
-Csak addig hideg amíg át nem melegítem... de valóban jobban esne egy meleg test hideg éjszakákon.-Úgyis a tél felé tartunk szóval nem ártana betárazni valakit, akivel eltölthetem az első telemet New Yorkban. Nem vagyok egy feltétlenül romantikus alkat, de ez még nekem is tetszene.
-És nem is fogsz, szóval élvezd ki.-Nagyképűség? Mindenképp. De legalább nem játszom a szende kis virágot... nem.. én az a fajta vagyok aki szereti felperzselni maga körül egy kicsit a környezetét, ami a tekintete és a lopott érintések alapján kifejezetten jól megy.
-Vigyázz mert szavadon foglak.-Jegyzem meg miközben lassan emelem el a testéről a kezemet és indulok kifelé.
-Káros, mint sok minden más mégis csináljuk.-pillantok rá hátra és nem is csalódok benne, hogy szorosan a nyomomban van. Egyébként is csak olyankor dohányzom amikor iszok, akkor sem túl sokat, csak ha megjön hozzá a kedvem bár most talán az utca gyér fényére jobban vágyok, mint a nikotinra.
Ahogy a falhoz terel az enyémnél jóval magasabb alakjával egyre szélesebb lesz a mosolyom és a dereka két oldalára simítom a kezeimet éppen mielőtt a hátam a hideg felülethez ér. Készségesen nyitom az ajkaimat hogy közéjük helyezhesse a cigarettát és le sem veszem róla a tekintetem miközben egy másodpercre az öngyújtó lángja megvilágítja a vonásait. Két ujjal megtámasztom a szálat, amíg az övét az enyémhez illeszti és megszívva a sajátomat indítom meg az égését.
-Miből gondolod, hogy elbizonytalanodtam?-Kérdezem pimasz mosolyra húzva az ajkaimat miután lassan kifújtam a füstöt.
-Az jobb kérdés lenne, hogy te mit vagy hajlandó kockára tenni értem.-Közelebb húzom a csípőjét az enyémhez azzal a kezemmel, ami még mindig rajta pihen. A tekintetem a szemeiről az ajkaira vándorol.
-Nos Aziel? Becsület... vagy kárhozat?-Suttogom már szinte az ajkaira.

-Na legalább te válaszolsz.-Bólintok elismerően. A legtöbb srác akivel jártam addig tartogatta magában a bosszúját, hogy egyszer csak a legindokolatlanabb apróságon elpattant az agyuk abból pedig persze akkor balhé és ajtócsapkodás lett, hogy zengett a környék. Persze csak egy ideig, hiszen ha úgy érzem, hogy a vita nem érvekből áll és a másik nem nyitott a másik mondanivalójára, akkor rövidesen olajra lépek. Öreg vagyok ahhoz, hogy bármiért leszidjanak és túl fiatal ahhoz, hogy gyereket neveljek.
Jól mondod. Fellowes-ból szín jeles az ismereted.-Nevetek egyet bólogatva. Furán mások lettünk mind annak ellenére, hogy a szüleink négy próbát is tettek arra, hogy megcsinálják a jó gyereket. Remy és én mindig kilógtunk a sorból, de legalább nem voltunk egyedül. A bátyámnak olyan szempontból nehezebb volt, hogy neki kellett kitaposnia ezt az utat én csak szökdécselve követtem. Bár nem mintha nekem nem lett volna kihívás kiharcolni a magam igazát a családdal szemben.
Már csak zsigerből jönnek az ártatlan gesztusok annak ellenére, hogy neki már tényleg kár előadnom, hogy bármilyen szinten kis szende virágszál lennék. Lebuktam, de még csak nem is igazán próbáltam rejtegetni... ugyan már... két lábbal taposom az idegeit, mert mérhetetlenül szórakoztat és még annál is vonzóbbnak találom a kialakult helyzetet, holott tudom, hogy gyakorlatilag bármit megtehetnék ebben a városban csak ezt a pár srácot kellene békén hagynom.
Az ajkamba harapva figyelem az arcára is néha kiülő belső konfliktusát.
-Gondolom nem csak a tél lenne kemény.-Jegyzem meg csak úgy hanyagul, félvállról miközben kifelé veszem az irányt magam után édesgetve őt is, bár nem mintha különösebb noszogatásra lenne szüksége. Túrázott már így is az agya bőven eleget, hogy ne tudjon nemet mondani holott talán most kerülünk majd a lehető legveszélyesebb terepre... távol a figyelő szemektől.
A füst lassan kacskaringózik ki pirosra rúzsozott ajkaim közül miközben a tekintetem le sem veszem róla. Szabad kezem a testén pihen tovább húzva ezzel talán mindkettőnk agyát, ami már így is szinte pattanásig feszült. A cigarettát tartó kezemet félreemelem, hogy még véletlen se érjen hozzá, amikor magamhoz vonom, de talán egy pillanatra megszeppenek amikor az ő fogása is határozottabb lesz rajtam.
Ahogy az állam alá nyúl felcsillannak a szemeim és akármennyire is játszom, hogy nyugodt vagyok a szívem már hevesebben kalapál a mellkasomban. Amint közelebb hajol a cigarettát elejtem, hogy a kezem az államat támasztó karjára simulhasson.
-Csók a lakat a számon.-Suttogom mielőtt megérzem nyelve gyengéd kopogtatását. Elkárhozunk. Legyen így.
Teret adok neki, hogy ajkaink találkozásakor a nyelve az enyémet érinthesse. A csókba sóhajtok miközben a kezem a karjáról a tarkójára simul és szőke tincsei közé túr ezzel is közelebb vonva magamhoz miközben cipőm sarkáról még lábujjhegyre is emelkedek, hogy könnyebben elérjük egymást.

Én tényleg nem szerettem volna sarokba szorítani semmivel Azi-t, de nem is érzem azt, hogy bármi olyan történt volna eddig, amiben ne lett volna benne teljes mértékig. Mindig megadtam neki a választás lehetőségét és a válaszaival sosem okozott csalódást. Legalábbis nekem. Azt azért elismerem, hogy aljas húzás volt tőlem pont ma este kicsábítani őt ide az utcára, miközben a barátai, a banda, a bátyám konkrétan egyetlen ajtónyi távolságra vannak, de igazából úgy voltam vele, hogy jó buli a sok kis lopott apró érintés, de derítsük ki, hogy ezen kívül is működik-e a kémia, hiszen az sok kérdést megoldhatott volna.. mármint főleg akkor ha nem a válasz, de azt hiszem, hogy a csók után talán nagyobb bajban vagyunk, mint korábban.
Hirtelen rebben el tőlem és az ajtónyitás hangjára és valószínűleg én is hasonlóan tennék, ha bárhova el tudnék lépni, de szerencsére ő is gyorsan kapcsolt, hiszen akárki is kijöhetett volna az utcára dohányozni az ismerősei közül.
-Hát lenne pár ötletem, de nem akarlak még ennél is rosszabb helyzetbe hozni bevallom őszintén.-vonom meg a vállaimat miközben felé fordítom a fejemet amint a falnak támaszkodik. Félő, hogy ezután a csók után rosszabb leszek, mint korábban, pedig szegény már eddig is tisztességgel izzadt a közelemben, hogy viselkedni tudjon.
-Nem mintha rád akarnám kenni a dolgot, de főleg te fogsz kikapni.-vigyorgok rá szemtelenül, hiszen velem Remy maximum kiabálni tud egy kört, azt amit Azi kapna azt is inkább nem is részletezném.
-Még kihátrálhatsz, tudod?-azért dobok neki egy mentőövet, bár szerintem a kíváncsisága erősebb annál mint, hogy élne vele.
-Vagy kideríthetjük, hogy mi is ez aztán Remy elé állhatunk... VAGY ma feljössz a hotelszobámba és kimozgatjuk magunkból ezt a fellángolást és elfelejtjük az egészet.-a kezébe adom a döntést.