Elmondhatatlanul vártam már ezt a találkát Remy-vel, tekintve, hogy eddig vagy mindig másokkal együtt találkoztunk, vagy kettesben olyan programjaink voltak, mint a vezetésórák, a kajálás a munkahelyén. Amik amúgy tényleg tök jók voltak, és mindig szívesen voltam vele, vagy velük, de így egészen másképp álltam hozzá az egészhez. Más az, amikor csak simán jól akarsz kinézni, mint egy funkcionális ember, meg amikor... szándékosan szeretnél tetszeni valakinek. Nem mondom, hogy nem volt bennem a para, hogy mi van, ha tényleg tönkrecsesszük ezzel a barátságunkat, de... végtelenül örültem annak, hogy már nem csak barátokként találkoztunk egymással. Annyival... jobb érzés volt. Fárasztó volt azt játszani, hogy nem akarok rá úgy nézni, ahogy, nem szeretnék hozzáérni, vagy egy egyszerű öleléssel köszönni, mint a többieknek. Már-már nevetségesen ügyeltem arra, hogy a lehető legkevésbé érjek hozzá úgy általánosságban.
Miután megnéztük a kiválasztott filmet, specifikusan egy olyan éttermet választottam, ahol tutira lehet kapni valami finom tészta kaját is. Tudtam Remy-ről, hogy imádja a spagettit, és amúgy tőlem sem áll távol.
-Igen, szerintem is. Az előzőek túlságosan... formabontók akartak lenni, többet kihozni ebből, mint ami. -pedig teljesen felesleges. Ez egyébként anélkül is elgondolkoztató tudott lenni, hogy komolyabb sztorit akartak volna köríteni neki. Úgy, hogy egyébként volt neki, és nem is gyenge. De sose értettem ezt a "mindenbe erőszakoljuk bele a mély gondolatokat" hozzáállást.
-Szerintem ez az a film, aminek jól áll, ha nem akar több lenni, mint ami. Ez egy kínzásokkal, embertpróbáló feladatokkal teli, amúgy szerintem mondanivalóval rendelkező, de végtelenül egyszerű film, illetve franchise. Nem kell tőle elvárni ennél többet. Nekem rossz szokásom az, hogy ha belebotlok egy kritikába, akkor elolvasom, de én egyáltalán nem értem, hogy miért sérelmezték azt, hogy hőst csináltak John-ból. Ő eddig is ezek alapján a sémák alapján szedte az áldozatait, szóval valahogy számomra ez olyan érthetetlen. -ráztam meg a fejemet egy értetlen, orrfelhúzós grimasszal.
-De Amandának én is nagyon örültem!! Én valamiért az eleje óta bírtam azt a nőt, már ha ennek van bárminemű értelme. Szerintem ő egy jól kitalált karaktere ennek az egésznek. -és szerintem egy ilyen végtelenül egyszerűen felépített film is indíthat tök jó beszélgetéseket.

-Jajj, ne is mond. -néztem rá egy elborzadt fintorral.
-Nekem ez ilyen berögzült félelmem. Mármint nem az, hogy jön Kirakós és levágja a lábam, hanem az, hogy balesetet szenvedek, lezuhanok valahonnan, és megnyomorodom. Sosem szeretnék a saját testem rabja lenni, akkor inkább a halál. Meg olyan mimóza lelki világom van, hogy szerintem képtelen lennék levágni mondjuk a beszorult lábam, kezem, kislábbujjam... -szóval ott halnék meg.
-Mondjuk tegyük hozzá, hogy én egy horrorfilmet se biztos, hogy túlélnék. Tök jól tudnék kiabálni, de final girl-nek nem biztos, hogy eladható lennék. -meg amilyen naiv tudok lenni, valaki becsönget, ketchup-pel a fején, hogy ő megsérült, simán beengedném.
-Igen, szerintem is!!! Ennek pont az a különlegessége, hogy kellően durvák a csapdák, és sokszor vannak benne gusztustalan részek, mármint... relatíve gusztustalan részek, de amúgy tényleg elviszi valahogy az egészet az, hogy ennek mindig van valamiféle... mondandója. -azt hiszem, így lehetne a legjobban megfogalmazni. Bár amúgy lehet már én nem vagyok a régi, vagy a mozivászon nagy felbontása volt az ok, de esküszöm voltak benne embert próbálóan "mindjártkidobomataccsotarohadtéletbe" részek.
-Igen, ez jó volt, hogy figyeltek erre. Nem rohangált hirtelen mindenki okostelefonnal és hasonlókkal, ami szerintem hozzátett a nosztalgia érzéshez. -fura lett volna az előzők után. Főleg, hogy ez behatárolható volt időben.
-Ne is mondd. A nagyi mesélte mindig, hogy milyen naiv emberekkel találkozott az idősek otthonában, amikor beköltözött egybe. Nem értette sose, miért hiszik el azt, hogy meggyógyulnak, meg ilyen baromságok. -kemény nő volt, én nagyon imádtam.
Csendben, bólogatva hallgattam végig Remy mondandóját azt illetően, hogy szerinte sem csináltak hőst az öreg Kirakósból, mivel eddig is ilyen volt.
-Igen, pontosan. Ő felméri a helyzetet, és azt mérlegeli, hogy kinek van nagyobb esélye a hosszú távú túlélésre, és az nyilván egy ártatlan, egészséges kisfiú, nem pedig ő. Meg ne felejtsük el amúgy, hogy ő apuka akart lenni, szóval valahol örültem, hogy megmutatták, milyen egy gyerekkel a viselkedése. -eddig se szúrt le random embereket az utcán, meg egy haldokló embernek pl. minek kellene olyan, mint a pénz és hasonlók?! Ez már tényleg a szőrszálhasogató, rosszmájú buziskodás.
-Igen!!! Meg amúgy szerintem jó, ahogy bemutatják, hogy mennyire örlődik bizonyos helyzetekben, hogy a kegyetlen hozzáállása amúgy képes meginogni sok esetben és hasonlók. Ő egy nagyon... fura nő, és ő tényleg a példája annak, hogy valaki képes megváltozni bizonyos körülmények hatására és élni a második eséllyel.

-Igen, ugyanígy gondolom én is. Nem szeretnék sem testileg, sem szellemileg leépülni, mert mindkét esetben a tested rabja vagy, csak... másképp. És én sem bírnám elviselni, ha az arcom sérülne meg. Utálnám, ha mondjuk hiányozna két ujjam, vagy szétégne valamelyik végtagom, de... inkább az, mintsem egész hátralévő életemben egy torz alak legyek. Úgy, hogy amúgy tudom, hogy előtte nem ilyen voltam. Nem tartom magam a legszebb embernek a világon, de csúnyának sem, és nem szeretném, ha elvennék tőlem azt, ami az enyém. -bármilyen hülyén is hangzik ez.
-Igen, pontosan. Bár tény, ha a csont összeforr, és jól, akkor azzal lehet tovább élni, láttunk már ilyet. De ettől még én sem szeretnék lejjebb adni az életminőségemből. Aktív vagyok, szeretek kirándulni, menni ide-oda, táncolni és pörögni. Nem bírnám elviselni, ha ezt többé nem lehetne. -ráztam meg a fejemet határozottan.
-Ez nagyon édes tőled. Máris kevésbé félek attól, hogy jön valami és megesz. A mumustól is sikeresen megvédtél, szóval hiszek neked. -húztam egy hitetlen, de azért hálás mosolyra a szám. Mellette tényleg jól és biztonságban érzem magam.
-Akkor már ketten öregszünk, mert nálam is volt olyan rész, ami már a merdek, nagyon tűréshatáros kategória volt. Sok dolgot befogad a gyomrom, de most volt, aminél rendesen összeszorítottam a fogaimat. -na persze nem akartam odahányni meg semmi, csak... nem volt piskóta, na.
Csak bólintottam arra, hogy szereti az okos részleteket. Ebben egyetértünk.
-Persze, nem is azt mondom, hogy nem vernek át fiatalokat, sőőőt. Manapság olyan technológia van, hogy lazán elhiszed, tényleg a bankod, az anyád, a nem tudom ki keres. -durva.
Ezek alapján abban is egyetértettünk, hogy ez a kölyök lehetett utalás arra, hogy John gyereket szeretett volna és valahol ott indult el ez az egész igazán.
-Jól kitalált karakter, fura dolgokkal. -szerintem ez írja le a leginkább.
-Komolyan???!!! Remy, ez nagyon klassz hír!! Gratulálok!!!! Tök jó, hogy közös nevezőre jutottatok és nem szeretne befolyásolni benneteket olyan irányba, ami nem fekszik nektek. Egy olyan tapasztalt személlyel, mint Daisy, simán befuthattok. Mindenetek megvan hozzá. -néztem rá egy lelkes, elismerő, széles mosollyal.
-És tudjátok már, hogy mikor költöztök be a stúdióba? -néztem rá kérdőn, belekortyolva az italomba.

Érdeklődve hallgattam a beszámolóját a zenéről és arról, hogy ha nem is jönne össze nekik a nagy áttörés, attól még lehetne ez akár egy komolyabb együttműködés közte és Daisy között. Ez tényleg nagyon jól hangzott, és mindig is ezt szerette volna csinálni, imádja a zenét, ahogy ő is fogalmazott, az az élete, csak...
-Ez amúgy tök jó terv! Mármint az, hogy akár hosszabb távon is együtt tudnátok dolgozni Daisy-vel. Ha tényleg jól megértitek egymást, ha nincs semmi, ami hátráltatná a közös munkát, akkor amúgy ez egy tök gyümölcsöző dolog lehet. A kezdetektől együtt dolgoztok, ambíciózusak és tettre készek, határozottak vagytok, ami nagyon-nagyon jó! De azért... túlzásba se vidd ezt az egészet, kérlek. Nem szeretném, ha ugyanolyan mókuskerék hatású lenne számodra, mint amilyen egy idő után az Aunt Marie's lett. Csak... vigyázz magadra, légyszi. -néztem rá bizonytalanul az alsó ajkamat rágcsálva, egy hasonló, halvány mosollyal fűszerezve, finoman simogatva az asztalon lévő kezét az enyémmel. Nem szeretném, ha a zenében látná a következő dolgot, amire totálisan rákattanhat és nem lenne egy perc szabadideje sem. Nem csak rám, hanem első sorban saját magára. Az a legfontosabb.
-Oh, de még mennyire. Majd felveszem a Batgirl jelmezem és a segítségedre sietek, ha már az agyadra mennek, és fellövöd a jelet az égre. -ráztam meg a fejemet egy vigyorral.
-Hát... igazság szerint már eszembe jutott, hogy lehet, hogy kellene. Abból kiindulva, hogy Charlotte szeretné, ha figyelnék a dekorosaira, lehet, hogy fel kellene vennem a repertoáromba ezt is, mint partik szervezése, de ehhez gondolom megint kell valami papír. Illetve... eszembe jutott, hogy esetleg a tetoválós dolgaimat is csinálhatnám a Melange stúdiójában. Le kellene választani egy részt, de talán nem megoldhatatlan. Amanda nagyon cuki és jófej, de egyre furábban érzem magam, amikor az öccse, Colin bemászkál. Mármint... én azt gondoltam, hogy a szakításunk amúgy tök normálisan történt, és minden ilyesmi, de valahogy mostanság elkezdett nagyon furán viselkedni, szóval... szeretnék eljönni onnan. Úgyhogy ha van valami külsős tipped, akkor ne tartsd magadban, légyszi. -néztem rá egy bizakodó, kissé fáradt mosollyal.

-Igen, persze, ebben mind igazad van. Egyszerűen csak nem szeretném, ha túlhajtanád magad, ennyi az egész. –néztem rá bizonytalanul, az alsó ajkamat rágcsálva. Nagyon örülök, hogy mert váltani, de nem szeretném, ha most meg teljesen rápörögne erre a közös bizniszre Daisy-vel, akivel aztán teljesen betábláznák magukat ilyen-olyan dolgokkal, meg ott lennének emellé a próbák, a fellépések, a stúdió. Remy nagyon maximalista, ráadásul ebben még több elismerést és bíztató szót kaphatna, mint mondjuk a munkájában. Ráadásul a szülei még nem is tudják, hogy váltani szeretne. Már felnőtt ember, és van önálló akarata és hasonlók, de nagyon nem szeretném, ha az esetleges negatív hozzáállást a részükről kompenzálni szeretné majd még több munkával, amit ebbe fektetne.
-De abban biztos lehetsz, hogy vigyázni fogok rád. Fontos vagy nekem, szóval ez a minimum. –felelősnek érzem magam érte, ha már egyszer adtunk esélyt magunknak, hogy megpróbálhassuk a dolgokat párként. A barátjaként is iszonyatosan féltettem őt és szerettem volna a lehető legjobbat neki, nem még így.
-Rám bármikor számíthatsz. –villantottam rá egy, stílszerűen, elszánt mosolyt. Majd megmentem, ha már sok az összezártság a srácokkal.
-Édes vagy. –hogy szerinte meg kellene becsülnie olyasvalakit, mint én.
-De igazából nem lenne ezzel semmi baj, ha nem mondta volna azt, hogy persze, tök oké mindennel, semmi gáz, neki ez így király. Ha előbb közli, hogy neki ez így nem jó, akkor kerestem volna más helyet, ahol dolgozhatok. Imádom a helyet és a kollégákat is, de mérgező, feszkós légkörben nem akarok maradni. –főleg, ha lenne olyan, hogy ő jönne el értem munka után, Colin meg még ott lenne. Az indokolatlan drámázást, a hisztizést és hasonlókat nem szeretem. Nőktől sem, nem még férfiaktól.
Nagyokat pislogva néztem Remy-re, amikor közölte, hogy csinálhatnék művész közvetítőt a Melange of Art-ból. Megvannak azok a mémek, amiken az a rengeteg egyenlet fut egy nő feje előtt?! Na, én körülbelül pont úgy nézhettem rá, még a fejemet is félrebillentettem egy kicsit, hátha ettől majd megszűnnek a kérdőjelek felette, deeeee nem. Mármint tudom, mit jelent közvetíteni valakiket, és értékeltem, hogy referált arra, honnan jött a vállalkozásom neve, legalábbis a melange része a dolognak, de nem tudtam elképzelni, ez a gyakorlatban mit jelenthet a számára.
Viszont amint beszélni kezdett, kifejteni, hogy pontosan miképp is gondolta ezt az egészet, vagy pontosan mit takarna szerinte a gyakorlatban, úgy néztem rá, mint aki fokozatosan világosodott meg, és már egyre kevésbé igaz rá, hogy lehet, hogy szőke, de belül sötét. Nekem ezek…
-Aaaaaaw, de okos vagy!!!!!! –néztem rá csészealátéteket megszégyenítően hatalmas, csillogó szemekkel, elvarázsolt tekintettel fürkészve az arcát.
-Nekem ez eszembe sem jutott, pedig amúgy nagyon logikus!!! Így teljesen a művészetekre, a művészekre, a kreatív dolgokra koncentrálhatnék, szerezhetnék ismerősöket, tapasztalatot, és rengeteg visszatérő ügyfelet is. Mindenkinek előnyös együttműködések születhetnének, de nem kellene feladnom azt, hogy a könyv és CD borítókat én csináljam. –húztam egy végtelenül lelkes, boldog, hálás mosolyra az ajkaimat.
-De öhm… –kezdtem el bizonytalanul az alsó ajkamat rágcsálni, egy szőke tincset csavargatva az ujjaim között.
-A marketinges cuccokban majd lehet, vagyis… biztos, hogy tőled kell segítséget kérnem. Sokkal nagyobb és szerteágazóbb a tapasztalatod ebben, mint nekem, hiába nyomtam ilyesmit én is magammal kapcsolatban. Persze nem kell rá igent mondanod most azonnal, meg nem erőszak, és végképp nem kihasználás, csak… benned megbízom, hogy segítséget kérjek és belátást engedjek a vállalkozásom komolyabb dolgaiba is.

-Na igen, én sem örülnék, ha buknám ezeket. Egész szép vendégköröm van már, és annyira azért nem lennék boldog, ha fel kéne adnom ezt az egészet valami gyökér agymenései miatt. -forgattam meg a szemeimet. Nem szoktam ilyeneket mondani másokra, de aki gyerekes mód besértődik azon, hogy az exének esetleg van új párja, az egy gyökér, sajnálom.
-Viszont ha még nincs ilyen, akkor feltaláltál valami tök újat!!! Majd ha nagy leszek, meghálálom valahogy. -néztem rá hatalmas, lelkes, csillogó szemekkel. Nekem ez tényleg még csak eszembe sem jutott. És most, hogy Remy mindenki helyett okos volt, nekem is sokkal-sokkal több időm lehet, mint az elmúlt időszakban. Persze eddig sem hajtottam magam kimerülésig, és vannak ketten is, akik segítenek nekem, de azért így egészen más lesz.
Zavartan pislogtam rá, kissé elpirulva, az alsó ajkamat rágcsálva, ahogy kijelentette, a szokásos, komoly nézésével, hogy nem kell magyarázkodnom. Ezt már mondta máskor is, és teljesen igaza volt benne, elvégre úgysem segítene, ha nem akarna, vagy valami, csak...
-Megszoktam, hogy általában én oldom meg mások problémáját, vagy ők kérnek tőlem segítséget, szóval ez még olyan... fura nekem. Kicsit olyan vagy, mint aki nem is igazi. -néztem rá egy bizonytalan, zavart mosollyal. Nem mondom, hogy olyan, mint valami fura lázálom, de... mégis. Remy-ben megvan minden, amit csak kívánhatnék magamnak. Okos, intelligens, nagyon jó beszélgetőpartner, vicces, kedves, normális. Racionális, de van egy érzelmesebb, empatikus része is, így tökéletesen kiegészítik egymást a tulajdonságai. Megvan benne a művészi vonal is, hogy ne nézzen teljesen hülyének a saját rajongásaim miatt. Ami nálam a festészet, a fényképészet és rajz, az nála a zene. És mindezek tetejébe még jól is néz ki. Magas, helyes, izmos. Egyszerűen csak... mintha tényleg nekem találták volna ki.
Érdeklődve fürkésztem az arcát, a vonásait, ahogy mesélni kezdett. Az italomat kortyolgatva, néha bólogatva hallgattam azt, hogy lesz valami tehetségkutató, ami pár hét múlva indul, és úgy szerzett róla tudomást, hogy találkozott egy fura, de normális festő sráccal, aki majd zsűri lesz.
-Ez nagyon klasszul hangzik!!! Biztos, hogy van esélyetek! Nagyon-nagyon jól nyomjátok, szóval semmi para, meg semmi "talán." De még ha esetleg nem is nyernétek meg, sokszor nem az nyer, aki aztán majd híres lesz. De ha leadja a TV, akkor már több emberhez eljuthattok!!!!! Majd nagyon fogok szurkolni!! -címeztem neki egy ragyogó, bátorító mosolyt.
-Szívesen találkoznék vele! Ő már a második festő, akivel kell. Mallory, az asszisztensem féltestvére, Pierre is festő, és elvileg a szívén viseli a tehetségek sorsát, vagy mi. Bár ő úgy fogalmazott, hogy szeret okoskodni. -jelent meg egy hitetlen, halvány mosoly az arcomon.
-Ha más miatt nem is, tanácsok kapcsán szívesen megismerkednék vele, már ha... ő is szeretné. Köszönöm szépen, hogy gondoltál rám, ez hiper édes tőled. -simítottam végig finoman a kezén az ujjaim végével, egy hálás mosollyal harapva be az alsó ajkamat.

-Köszönöm. Imádlak is érte. –néztem rá egy elvarázsolt, lágy, hálás mosollyal. Sokat jelent nekem, hogy itt van, mellettem, nekem, amiben csak szeretném. És tudom, hogy ez nem csak egy figyelmességi duma a részéről, hanem figyel is rám.
-Igen, szerintem is. ez egy tök jó lehetőség, több szempontból is. –és minden esélyük megvan arra, hogy ne csak szélesebb körben legyenek ismertek, hanem nyerjenek is. Az aztán tényleg egy hatalmas lehetőség lenne, főleg, ha a nyeremény valami lemezszerződés, vagy felvétel, vagy ilyesmi lenne. Nagyon-nagyon megérdemelnék, hogy a mindenség is az ő pártjukon álljon.
Értetlenül néztem rá, amikor a szemeit forgatta, majd végül én is így tettem, hitetlenül nevetve a dolgon egy kicsit. Tényleg kezdem azt érezni, hogy baromi kicsi a világ, vagy csak mi kapcsolódunk túlságosan sok helyen is. Ugyanaz a lány dolgozik nekünk, akinek a bátyja az a festő, akivel találkoznom kellene. Aztán ott volt Rafe, aki a dobosuk és Eden… mindenegybenje is. Plusz ott van Daisy, akinek a barátját ismerem. Furcsa dolgok ezek.
-Azta! Akkor tényleg érdekes egy ember lehet ez a Pierre. Most már mindenképp találkozni szeretnék vele. Imádom azt, amikor valaki képes megélni a pillanatokat, belevágni ismeretlen helyzetekbe, és nyitni mások felé. Hihetetlenül inspiráló tud lenni. Örülök, ha ennyire nagy hatással volt rád. –néztem rá egy széles, elismerő mosollyal.
Viszonylag hamar meg is kaptuk a megrendelt ételeket, amik jól néztek ki, és az illatuk is nagyon finom volt. Ezer meg egy éve nem ettem étteremben, sem magamtól, sem másokkal. Ha nem én főzök, akkor rendelünk valamit valamelyik barátnőmmel, és ezer meg egy éve nem hívott el senki sem értelmes randira, szóval ez egy fura, kellemes régi-új élmény volt.
-Ugyanerre gondoltam én is! Mármint, hogy ezer éve nem ettem étteremben, tésztát meg aztán pláne nem. Örülök, ha bejött a választás. –tudtam, hogy ő nagyon szereti a tésztaféléket, szóval ezzel nem lőhettem mellé. Plusz nem akartam valami tipikus pizza, hamburger vagy hasonló mellett letenni a voksom. Még jövő héten is futhatnék, hogy ledolgozzam.
-Oksa, számíthatsz rám. Szerintem sokkal jobb lenne neki, ha itt próbálná meg ezt a szépségszalon dolgot. Lehet, hogy először ijesztőnek tűnhet a semmiből idejönni, de neki itt vagy te, illetve… én is bármiben szívesen segítek neki, ha szüksége van rá. Tudom milyen, amikor a szüleid nem igazán támogatnak benne, de a semmiből akarod felépíteni magad. –húztam egy elszánt mosolyra az ajkaimat.
-Meeeeg így önző mód lenne egy fix ember, akihez bátran mehetnék minden női hóbortomnak hódolni. –pislogtam rá ártatlanul.
-Igen, naná!!! Már készítem a lelkivilágomat a pókokra, a pénztárcám meg az axolotl tartásra. Nem mondtam le róla. Túlságosan jól mutatna a lakásomon lévő őserdőben. –még mindig imádom őket, olyan vidám, jópofa állatok.
-Oh, de ha már testvérek! Ronnie, a bátyám idecuccol LA-ből, hogy… -fújtam ki a levegőt egy szemforgatással.
-Autós-motoros kaszkadőr legyen. Ha eddig nem akarták megölni a szüleink, akkor majd most. Ha csak ki nem töri a nyakát addig valami hülyeségben… -én komolyan mondtam neki, hogy a menő trükkökön túl a kaszkadőrök sok esetben a meghalást csinálják.
-Nagyon adom, hogy az álmának akar élni, és jó lenne, ha valaki elérhető távolságban lenne az otthoniak közül, de… nagyon féltem. Ha én vagyok a pörgés és a spontaneitás, akkor ő nem tudom mi, de sokszorosan túl tesz rajtam…

-Komolyan így gondolod?! -néztem rá lelkes mosollyal, majd csak bólogattam.
-Igen-igen, mindenképp!!! Ha már egyszer ott vagyunk, és van rá lehetőségem, akkor szeretnék beszerezni egyet! Olyan jó lenne, ha végre a magaménak tudhatnék egy kis drágát. Még sosem volt háziállatom, tök izgatott vagyok miatta!!! -pislogtam rá hatalmas szemekkel.
-Persze, bőven. Csoda, hogy eddig a seggén maradt és nem állt be... nem tudom, sportolónak, vagy modellnek, vagy ilyesminek. -amilyen hiú egy ember tud lenni, simán kinéztem volna belőle, hogy a pincérkedős monotonitás helyett inkább a külsőjéből keressen pénzt, akár csak átmenetileg is.
Érdeklődve figyeltem őt, a szemeit, a vonásait fürkészve, ahogy beszélni kezdett. Teljesen jogos volt minden, amit mondott, és én is tudtam valahol, hogy inkább így kellene hozzáállánom, hisz legalább elérhető távolságban lesz, és tényleg csinálhatok vele olyanokat, amiket nélküle nehezen tudtam volna kivitelezni, de Remytől hallani mégis más volt. Egyébként is adtam a véleményére, és ha valaki, ő biztosan nem szeretne nekem rosszat, vagy nem akarná megmondani, hogyan gondolkodjak.
-Majd néha azért emlékeztess, hogy pontosan mivel is érdemeltem ki, hogy találkozhattunk, jó? -néztem rá egy hitetlen, elvarázsolt mosoly kíséretében, finoman húzva végig a kezemet az övén.
-Én... tudom, hogy így kellene hozzáállnom, de most, hogy tőled hallottam, annyival... nem is tudom, logikusabbnak és egyszerűbbnek tűnik, mint amikor fejben végig futtattam ezeket. Nem szeretném, ha bármi baja esne. Tudom, hogy ellentmondásos, hisz én is elmentem vele anno ilyen-olyan versenyekre, és az sem kevésbé veszélytelen, mint kaszkadőrnek lenni, csak... Mattie beszámolója óta, hogy mi történt a hegymászással foglalkozó bátyjával, aki élet-halál között van... sokkal jobban félek ezektől. -kezdtem el bizonytalanul az alsó ajkamat rágcsálni.
-De... tökéletesen igazad van. Inkább a pozitív oldalát kellene néznem, mint befeszülnöm ezeken. Majd... igyekszem nem az agyatokra menni a paranoid gondolataimmal. -fújtam ki a levegőt.
-De ha már kocsi!! Lassan megvan az összeg, és elkezdhetünk nézelődni, aztán akkor nem kell többet cipelgetned engem, ha mondjuk nálad vagyok és valahogy haza kell jutnom, vagy valami. -jelent meg egy lelkes mosoly az ajkaimon.