Mivel az életének nem voltak részei ismerős arcok, mióta eljött a szülővárosából, és maga mögött hagyta ezzel a családjának a távozása kisebb botrányát, nem is nagyon volt lehetősége őszintén elgondolkozni az ott töltött évein. Sosem gyűlölettel gondolt azonban rá, hiába az apja, és a családjuk helyzete, mert sohasem hagyta, hogy az örege határozza meg azt, hogy ki is ő valójában. Reméli, hogy ezt sikerült lezárnia magában akkor, amikor eljött, azonban most, hogy nem szinte újraélheti a kosárral és ezzel a beszélgetéssel az ott eltöltött idejének egy szeletét, feltöltődik egy nagyon különös energiával, amit hirtelen talán nem is tud hová tenni.
Egyszerre biztosítja arról ez az érzés, hogy nem csak most halad jó úton, de a szíve régebben is a helyén volt, illetve erősíti meg őt abban, hogy nem volt értelmetlen az első tizennyolc éve, és az élete nem akkor kezdődött el, amikor elkezdte az egyetemet elvégezni, hogy megvalósítsa az álmait.
Bólintással fogadja a szavakat, és mélyebben nem is megy bele a témába, mert bár nem ismeri annyira a mai fiatalokat, neki annak idején ciki lett volna, ha a szülei végeláthatatlanul akarták volna a tini fejének romantikusan elmesélni a találkozásukat, vagy a szerelmüket. Esélye sem lett volna ilyesmire, lévén az alkoholista apja mellett az anyját a félelem és a szégyenérzet minden árú elkerülése tartotta, de ciki lett volna, az biztos.
- Szép volt. - Kapja magához a felé pattanó labdát, miután kettő-kettőre módosul az állás, és kicsit belekényelmesedik a lelke abba, hogy beszélgetnek, és még van három kosár addig, hogy végül elinduljanak enni. Mostanra maga sem érti, hogy lehet férfiként nem akarni megélni olyasmit, amit most ők ketten is megélnek, és ha nem is egy tökéletes, éveken keresztül felépített pillanat ez, akkor sem fogja elfelejteni sosem.
- Néhány akkord szerintem nem okozna gondot, de ebben úgy gondolom, te tudnál tanítani engem. - A következő kosár kegyetlen, mert most ő használja ki, hogy a fia a zenére koncentrál, nem pedig feltétlenül arra, merre mozdul. Nem zavarja, ha végül a kosarak száma, a "bőr" érintése, vagy a nyerés fontossága háttérbe szorul, amennyiben megtudhat még dolgokat a másikról.
Nem siet szerencsére sehová, és nem is akar úgy tenni, mintha majdnem tizennyolc évet vesszőfutással be lehetne hozni. De ez nem jelenti azt, hogy nem fog kérdezni.
- De a kreativitás nagyon fontos az építészetben is, így nem meglepő, hogy a zene is feltölthet úgy, mint egy jól sikerül tervrajz. - Passzolja vissza a labdát a fiának vigyorogva, hiszen megeshet, hogy az ő elméje annyira elborult, hogy feltöltse egy kész terv látványa, de letagadja sohasem fogja, hogy így van. Ez az élete, és csak most kerülnek változások egy olyan rendszerbe, amiről úgy gondolta, tökélyre fejlesztette az évek során.
De ezt egyáltalán nem bánja.
- Szoktatok játszani valahol? - Ha közben Eddie mozdul, finoman cselez vagy hárít, de már nem olyan fontos a folytonosan benne tengő versenyszellem, sokkal jobban összpontosít a fiára, mint bármi másra. És persze nem meghívatja magát, csak a komolyságát vizsgálná a zenélésnek, aminek egyébként kifejezetten örül.  

Lelkes vigyorral az arcán válaszol a fia által feltett, szinte költői, vagy inkább provokáló kérdésre, és bár próbálja, nem sikerül ezúttal kicseleznie a másikat, mielőtt egy-egy lesz az állás. Elismerően bólint, ahogy visszakapja magához a labdát, és átgondolja a mozdulatait, mielőtt megindul ismét, hogy kosarat szerezzen. Eddie nem tudja még róla, de amikor Gabriel annyira koncentrál, mint ahogyan most is teszi, képtelen két felé figyelni; ilyen az is, amikor éjszakába nyúlóan ül a tervezőprogram előtt, és ráfókuszál minden vonalra, minden centire, és teszi ezt olyan mélységekben, hogy néha a telefonja csörgését sem hallja meg. Az ő elméje így működik, de nem bánja, hiszen így egyértelmű, hol jár éppen, és soha senkinek nem kellett még megkérdeznie tőle, mi jár a fejében.
Az egyik lépésnél a kezével tereli arrébb a másikat, a következőnél a hátával taszít annyira finoman Eddie-n, hogy azért hátra ne essen, de szabad legyen előtte az út egy következő kosárra. Nem fog olyan mértékig belelendülni, hogy veszekedés kerekedhessen belőle, de ahol ő felnőtt, ennél durvább dolgokat is alkalmaztak a nyerésre, és sohasem volt köztük emiatt semmiféle ellentét. Lehet innen a versengés, amit most úgy él újra, mintha fiatal lenne, mert hát hiába is érzi magát annak, tudja jól, hogy öregszik. És azt is tökéletesen látja, mennyire fontos szerepet játszik ebben az állandó munka, amit képtelen egyelőre elengedni.
Visszapasszolja a labdát, és ő is blokkoló testtartást vesz fel, mielőtt válaszolna.
- Mennyit mesélt édesanyád a környékről, ahol felnőttünk? - Kérdezi ugyanazzal a halványabb vigyorral az arcán, mert eszébe jut, mennyit játszotta a fejét azokon a meccseken, amikor Perla is ott volt a nézőtéren, és ő attól a pillanattól imponálni akart neki, hogy először meglátta az iskolájukban. Ez sokkal több nosztalgiával tölti most fel, mintha csak a haverjaira és barátaira gondolna, akikkel együtt dobálták a bőrt annak idején.
- Nekünk ez volt az egyetlen szórakozásunk. Telefonunk nem volt, az internetet felejtsd el, a könyvekhez meg túl hormonálisak voltunk. Így vezettük le a sok feszültséget, úgyhogy egy időben napi szinten, ahogy emlékszem. De mióta eljöttem, szinte alig. - Ha közben kihasználja Eddie, hogy sokat beszél, nyugodtan megteheti, igyekszik hárítani, de mivel most a beszédre koncentrál, könnyen cselezhetővé válik. Amíg egyenlő az állás ez nem zavarja majd, ha esetleg a fia oldalára billen a mérleg, majd belehúz kicsit jobban.
- Divat még ez? Vagy mivel ütitek el az időt? - Rá kell jönnie, hogy semmit sem tud a mai fiatalokról, pedig rengeteg unokaöccse és unokahúga van. Őket viszont nem tudja olyan jól megismerni, mint ahogy szeretné, hiszen kevés rokon tartja vele a kapcsolatot azóta, hogy eljött otthonról, hátrahagyva mindenkit.

Emlékszik, volt egy professzora az egyetemen, aki annyira imádta a részleteket kidolgozni, mint most maga Gabriel is; ő azt mondta, kis lépésekkel, türelmesen lehet csak építkezni, mert ha valakinek csak és kizárólag a nagy végeredmény lebeg a szeme előtt, akkor elengedi maga mellett az összes lehetőséget, amitől a project kiemelkedő lehetett volna, és így középszerű marad majd csak.
Ő ráhúzta az egész szemléletet azután az előadás után az életére, és maga is a megfontoltság híve lett. Így sokkal türelmesebben tudja kezelni, bármilyen akadály lebegjen a szemei előtt, és ráfókuszálva a lényegre általában meg is oldja őket gyorsan és effektíven.
Persze mindez remekül működik, ha élettelen épületek és elméleti problémák várják a segítéségét, mindjárt más terep az érzelmek területén építő jelleggel alkotni, és figyelni a részletekre, mert ezen a terepen annyira nem mozog biztonságosan. Igyekszik persze mást mutatni, mindig határozottan a kezébe venni az irányítást, és mindenkit a megoldások felé terelni, de megküzdeni a saját lelkével olyan folyamat, amivel nem törődött szinte sosem. Feldolgozatlan akadályok lehetnek az útjában, most viszont, ahogy a saját fia pattintja felé a labdáját, szinte lényegtelennek tűnik a múlt összes részlete, és csak a jövő lebeg már Gabriel szemei előtt.
Megértette, még mielőtt idejött volna, hogy sem rossz, sem jó mondat nem lehet kettejük között, ezért nem fél önmagát adni; attól, ha jobbnak akar tűnni, vagy másabb gondolatokat akar megfogalmazni, mint ami ő maga, csak azért, hogy szimpatikusabb legyen, nem ér el hosszútávon semmit. Eddie azt fogja látni tőle, aki, és az a Gabriel egyetlen játékban sem hagyná őt győzni, akkor sem, ha a saját fia, hiszen elég nagy már hozzá, hogy ha nyerni akar, tegyen érte. Kisfiúként pedig, hogy ezt hogyan kezelte volna, nem tudhatja senki, abban viszont szinte egészen biztos, hogy akkoriban hagyta volna nyerni őt, hogy lássa őt őszintén örülni a saját sikerének.
Úgyhogy nem várja meg, amíg Eddie kicsit magához tér a furcsa helyzetből, mert attól nem mozdulnak előrébb, és a helyzet sem lesz kevésbé furcsa. A bemelegítő mozdulatai után kicselezi a még bizonytalan fia kezei közül a labdát, és mivel ez olyan, mint a biciklizés, hamar zsákol is egyet, hagyva a földre esni és pattogni a labdát.
Mielőtt megszólalnja, széttárja a karját.
- Ez így sima lesz, Eddie. - Minimálisan lehet, hogy hergelni akarja őt, hátha nekilendül majd ő is, és vagy legyőzi a zsákolásban, vagy megered a nyelve. Gabrielnek mindkettő szimpatikus lenne, mondjuk veszíteni alapvetően nem szeret.
- Megy ez jobban is. - Mondja vigyorogva, felvéve a labdát a földről, átpasszolva a másiknak, hogy mutassa meg, mennyivel jobban megy. És igazából, amit az egésszel el akar érni az az, hogy koncentráljanak a játékra, aztán, ha már van egy nyertesük, beszélhetnek bármiről, ami csak az eszükbe jut.

A napjának átszervezése kicsit tovább tart, mint gondolta volna, de végül sikerül időben elindulnia haza, hogy átöltözhessen, aztán elinduljon a pályára, amit a google térkép segítségével percek alatt megtalált még a délelőtt. Arra nem nagyon számít, hogy hazaérve lesz egy minimális szóváltása emiatt Sierrával, akinek nem feltétlenül tetszik, hogy az egész napját kosárlabdázás miatt átalakítja, amibe ő is beletartozik, hiszen vacsorázni mentek volna. Hiába ígéri, hogy megejtik máskor, és ez most egy szinte soha vissza nem térő alkalom, vacsorázni pedig bármikor lehet, a menyasszonya nem feltétlenül ért vele egyet.
A lelke valahol már ácsingózna némi megértés után, minden oldalról és minden résztvevőtől, de ahogy mindig, most sem látszik rajta semmi, ahogy végül kocsiba ül, és a régi kosárlabdájával, amit fiatalkorában hozott fel a városba megindul a pályára, hogy legalább az életüknek az egyik, ha nem a legfontosabb aspektusát megpróbálja rendbehozni, és biztosítani Eddie-t arról, hogy nincs minden veszve a tizenhét év kihagyás miatt. Gabriel nem tudná megmagyarázni, hogy miért, de nincsenek rossz érzései a jövőre nézve, már ami a családjukat illeti, azt viszont tudja, hogy sok kitartás és türelem kell majd mindenki részéről a következő néhány hónapban. Ezzel viszont nincsen semmi problémája.
A pálya mellett parkol, mert nem akarja húzni az időt azzal, hogy odébb keres parkolóhelyet, nehogy véletlenül kifusson az időből - mindig attól tart, hogy elkésik valahonnan, pedig nála pontosabb ember nem biztos, hogy létezik -, így viszont hamarabb is érkezik, ahogy általában. Ezért dobálni kezd párat az üres pályán, várva Eddie-t, élvezve, hogy egy tíz percre maga lehet, és rendezhet néhány gondolatot a fejében.
Rengeteg kérdése van jelenleg, amiket úgy érzi, nem tud kivel megbeszélni, hiszen Sierra nem feltétlenül vevő a témára az elmúlt napokban, mióta a Perlával való kapcsolata szóba került, illetve az éles váltást sem tudja hová tenni, miszerint Gabriel sosem akart apa lenni, most pedig mindenáron az akarna lenni. Ezeket esetleg Perlával megvitathatná, de vele sem egyszerű most a telefonbeszélgetés miatt a történet, így nem akarja elmélyíteni a továbbiakban addig, amíg nem tudja, mit szeretne pontosan.. ami így, hogy az esküvője rohamosan közeledik, nem a legszerencsésebb helyzet.
Annyira elmerül a gondolataiban, hogy néhány tempós zsákolás után veszi észre, hogy Eddie már ott áll és őt nézi, ő pedig elmosolyodik, ahogy hagyja leesni néhány dobbannással a labdát a földre.
- Szia. - Köszön, miközben a labdáért indul, és ahogy a kezébe veszi igyekszik néhány lépést lopni a köztük lévő távolságba.
- Ez egy őskövület, de gondoltam kipróbálom, mit tudhat még. - Mondja, aztán pattogtatni kezdi a labdát, ami még nem puffad egyik irányba se, úgyhogy nem kell sokat korrigálni a mozdulat közben.
- De talán a tiéddel jobban járunk. - Eddie-hez is ezer meg egy kérdése lenne, de nem érzi úgy jelenleg, hogy azonnal a nyakába kellene zúdítania mindent. Szeretné, ha ő is akarna kérdezni tőle, ahhoz pedig idő kell most is, meg majd később is, hogy fel tudjon oldódni a környezetében, ehhez pedig most tökéletes eszköz lesz a játék. Ezért ő erre koncentrál, nem arra, hogy azonnal megoldást találjanak ketten arra, hogyan tovább. Nem titkolt célja, hogy hazavigye Eddie-t majd az aggódó édesanyjához, de semmit nem fog erőltetni, nem csak azért, hogy a fia jó oldalára kerüljön, hanem azért sem, mert nem gondolja egyáltalán megoldásnak hosszútávon.
Szeretné látni most, hogy mi jön kettejükből természetesen.
- Öt kosár. Aki nyer az választ kaját. - Mutatja is az ujjaival, pontosan hány kosarat kell bevinnie a győztesnek, és ebből például rögtön kivehető, hogy Gabriel versengő típus, és szeret is nyerni, illetve előre vetíti, hogy ha végeztek, szívesen állna egy vacsorát a fiának, akár együtt, akár elvitelre, ha már a menyasszonyával nem sikerült megbeszélni, hogy tegyék későbbre, vagy másik időpontra.