Minden úgy kezdődött, hogy egy apró termetű vékony szőke hajú lány betoppant a füstös bárba és közölte, hogy ő itt és most akar dolgozni. Táncolni akar és ő a legjobb. Olyan önbizalommal állt előttem, hogy nem hittem el, hogy fér el ebben a kis termetben ennyi önbizalom. Nem hittem neki, nem is akartam felvenni, ide züllőt nők kellenek és nem kislányok, hamvas arcú kislányok. Ránézésre alig volt huszonhárom, huszonnégy éves. Felháborítónak tartottam, és inkább felmentem az irodámba és egy üveg borbont megbontva ültem és néztem a régi képeket, hogy ez a kiscsalád mennyire kicsi volt és évről évre mennyit, nőt, milyen furcsa nők jelentek meg, milyen színes lett a társaság. Elképesztő, hogy az ember végig tudja követni a változásokat egy ócska képen, ami pár éve készült. Most pedig az egész épületben dübörög a zene a lányok alatt elégedetten nyikorog a padló, ahogy a ritmusra rázzák a popójukat. Mindig is szerettem az éjszakákat, ahol a megfáradt férfiak és a tanulni vágyó nők jönnek, akik ledobják magukról az erkölcsöt és nem zavarja, hogy a lányokon alig van egy csöpp bugyi és egy feszes fűző, ami a melleket a nyakukba tornázza, hogy az ember a szemeiket legeltesse minden szemérmes megjegyzés nélkül.
De még se tudtam kiverni a szőkeséget a fejemből. Olyan volt, mintha egyszerűen egy rossz vírus lenne, aki megtámadta az agyamat, hogy beférkőzzön és minden bugyuta gondolatom ő körülötte forogjon. Volt egy olyan kis gondolatom, hogy ő nem más, mint egy kis fruska, akinek megtetszett a zene és a lányok lenge öltözete és ki akarja magát próbálni egy ilyen helyen. De miért?! Miért akar egy ilyen lány, mint ő, egy ilyen helyen dolgozni.
Nem tudtam felfogni, hogy lehet valaki ennyire önbizalommal teli. De nem is akartam ezzel foglalkozni, inkább csak a számlákba temetkeztem, lassan elutaltam a lányok fizetését, megrendeltem a régen vágyott új jelmezeket, ki fizettem természetesen az italszállítókat és még maradt is valamennyi a kasszába, hátha valamiért sürgősen hozzá kell nyúlni. Bármi megtörténhet ezt megtanultam.
Apropó minden megtörténhet. Hirtelen valami megütötte a fülem, régen hallott vastaps és nem a megszokott kopogás, majd egy érdekes hang csendült fel, de nem a hangszórókból. Pár lány a függöny előtt toporgott ahogy leszáguldottam a lépcsőn és hirtelen szét is rebbentek.
- Dam, őt miért rejtegetted? – lépett mellém a jelmezes, én pedig értetlenül néztem rá, és ekkor egy szőke hajzuhatag villant előttem, ahogy rázta az egésztestét, ahogy teli torokból énekelt, a lányok soha nem látott mosollyal táncoltak és az, az energia, amit belevitt a bárba valami lenyűgöző volt. Hirtelen özönleni kezdett a nép és én csak kapkodtam a fejem a fiúk a pultban alig bírták a kiszolgálást a lányok vigyorogva festegették magukat a tükör előtt a következő előadásra készülődve.
Ekkor jöttem rá, hogy a lány most virágoztatta fel az életemet, ami az a bár volt, aminek a színpadán éppen a formás fenekét rázta.
- Te adtad neki a ruhát? – böktem a lány felé, miközben az államat vakargatva nem tudtam levenni róla a szemem. Mire csak megveregette a vállam.
- Szívesen. – tudtam mire céloz, régóta vagyunk barátok és ő most mentette meg a seggem, egy hatalmas hibától. A lány már akkor a szívembe lopta magát, mire kettőt pisloghattam volna.
A következő évben már szinte sikítva rohant fel hozzám és egy ultrahangos képet lebegtet a kezébe és közölte, hogy ennél nem volt boldogabb és meg akarja tartani a babát. Nem tudtam milyen lesz egy családban élni, hiszen eddig nem volt senkim, most meg jött ő és mint egy hurrikán felforgatta az életemet. Választási lehetőségem sem volt, már csak azt vettem észre, hogy gyűrű van az ujjamon és a feleségem már ismét a színpadon van és ugyan azzal az energiával tombol, mint mikor elsőre lépett be az életembe. A fiam Parker még alig volt hat hetes, mikor az anyja visszament. Na, igen, a szülés utáni depressziótól nem kellet tartanunk, mert az önbizalmát visszaszerezte, hogy a férfiak állva tapsolták és biztatták, ahogy a legkevesebbet takaró ruhákban rázta a testét. Régen élveztem nézni és felizgatott, hogy látom. Most viszont a fiamnak nagyobb szűksége volt rá. Anyai feladatát megszegte és nem is tartotta a kapcsolatot vele. Én pedig ott maradtam a fiammal, és egy csapat nővel, éppen a válásunk megy végbe, de nem fogom kitenni Sophie-t a csapatból, mert azért mert tönkre ment a házasságunk nem jelenti, hogy nem akarom látni. És Parkernek is szüksége van rá, vagy így vagy úgy. De csapjunk a lovak közé! Mindenki a színpadra! Indul a műsör, ne maradjon le senki.