Damien, a gyermek

Szülei egyetlen utódja, az örökös. Saját magukat akarták látni benne, önmaguk képére igyekeztek formálni, figyelmen kívül hagyva, mennyire más volt, mint ők. Rideg és számító helyett gyengéd volt, kedves és csöndes. Szülei nem törődtek egyéni igényeivel, szeretetet, elismerést nem mutatva hajtották, míg végül teljesen el nem vágták kötődésük hajszálvékony fonalát is.
Az egykor figyelmes fiúból lázadó kamasz lett, aki ott tett keresztbe szülei terveinek, ahol csak tudott. Olyan hobbit, olyan barátokat keresett, ami miatt ősei a világból is kiszaladtak volna legszívesebben. Éjszakáit távol töltötte a hűvös családi háztól, ivott és szórakozott, egyvalamit azonban soha nem engedett meg magának. A tanulmányait, bármennyire szerette volna is, sose hanyagolta el, jól tudva, ha a jogiegyetemről kiesik, azt se fejezheti be, ami valóban érdekelte. Ez volt talán az oka annak, hogy a szülei ráhagyták az ellenállásra tett kísérleteit, hiszen tudták, végül mégis megteszi, amiben megegyeztek.

Mr. Sterling, az ügyvéd

A gyermek, akit szülei mindig is akartak. Karrierista, számító és rideg. Mindig tökéletes formában van, mindig naprakész, mindig a saját igényeit helyezi előtérbe. Élete a munkája körül forog, azzal kel és azzal fekszik. Senkit nem enged közel magához, ellöki, bárki próbáljon is közeledni. A munkahelyén nem beszél a magánéletéről és magánéletében se beszél a munkahelyéről. Igyekszik minél jobban elkülöníteni a kettőt, mert csak így van esélye arra, hogy megtartsa józaneszét. Hiszen ezáltal az a férfi lett, aki soha nem akart, akit elítél, aki miatt alig tud a tükörbe nézni. De az egyezség, az egyezség, bármennyire gyűlölje is ezen életének minden mozzanatát, nem fordíthat hátat neki, nem hagyhatja abba.

King, a művész

Az alteregó, aki mindig is lenni akart. Kreatív, lelkes, barátságos. Könnyen megtalálja a hangot a hozzá érkező modellekkel és fotósokkal. Figyel a környezetére, ügyel arra, haladjon a munka, de közben jól is érezze magát mindenki.
King a valódi énje, akit minden igyekezet ellenére nem sikerült kiirtani belőle, s akit titkolnia kell, talán egészen a sírig.
Ügyel arra, sose találkozzon ezen alakjában olyannal, akinek bármi köze van a szüleihez vagy ügyvédi munkájához. Soha nem árulja el a valódi nevét, soha nem alakít ki a szükségesnél szorosabb kapcsolatot senkivel.
Stúdióját New York azon részében hozta létre, ahova másik énjének ismerősei soha nem tennék be a lábukat és kizárólag olyan helyen hirdeti, amit egyikük se vesz a kezébe. Mindenhova, amihez valódi személyiség kell, egyik munkatársa és barátja nevét használja, aki ennek ellenére szintén nem tud róla többet, mint bárki más.



- Asszonyom, Uram – karjának egyetlen finom rándulásával vágja frissen megkapott diplomáját a világéletében nevetségesen és indokolatlanul hosszúnak gondolt étkezőasztalra, szülei közvetlen közelébe. – Elvégeztem, ahogy abban megegyeztünk – soha nem akart ügyvéd lenni, nem érdekli a jog, a bürokrácia, s bár nincs ellenére, hogy másoknak segítsen, pontosan tudja, apja munkatársaként erre esélye se lenne. A férfi nem azt nézi, ki ártatlan és ki nem, sokkal inkább azt, mennyit tud a zsebébe tömni, mennyire éri meg neki anyagilag. – Köszöntem a lehetőséget, gyűlöltem minden percét – teszi még hozzá, arcán azzal a jellegzetes fintorral, mit akkor visel, ha olyasmivel kell foglalkoznia, amit a háta közepére se kíván.
- A minimum, Fiam, hogy elvégezted. Szabadon hagyok egy pozíciót neked, hamarosan úgyis megunod ezt az őrült hobbidat és megjön az eszed – bármennyire küzdjön is ellene, képtelen megakadályozni, hogy beleborzongjon a túlzottan mézesmázos, megjátszottan kedves hangnembe, mely nem is állhatna távolabb a szavak szúrós durvaságától. Utóbbit nem szívja mellre. Ismeri már az apját, pontosan tudja, az érzelmesség sose volt az erőssége, sőt, nem is biztos benne teljesen, képes egyáltalán bármilyen érzelem produkálására. Egyetlen pillanatot se tud felidézni, mikor ölelést, mosolyt vagy legalább egy kedves vállveregetést kapott volna igyekezeteiért cserébe, igen hamar le is szokott arról, hogy megpróbáljon a kedvére tenni. Talán épp ezért nézett ki olyan foglalkozást magának kezdetben, amiről pontosan tudta, Cornwald miniatűr agyvérzést kap majd minden alkalommal, ha felhozza. Talán nem is számított rá, idővel valóban meg fogja szeretni, eléggé ahhoz, hogy mindent sutbavágva ezzel akarjon foglalkozni. S mégis.
Pillantása szinte segélykérőn siklik tovább édesanyjára, annak ellenére, tőle még kevesebb figyelmet kapott, mint a férfitól. A nőnek politikai karriere a mindene, az igazi gyermeke, azon kívül nem is igen foglalkozott soha mással. Folyton utazott, s ha mégis otthon volt se vette a fáradtságot olyan felesleges dolgokra, minthogy megkérdezze, hogy is van a fia.
- Nos, köszöntem a semmit – értelmetlen lenne tovább maradni, megpróbálni kicsikarni valamiféle támogatást vagy legalább egy mosolyt, sarkon is fordul hát ezzel a végszóval, azzal a tervvel, hogy többé be se teszi a lábát a szülői házba.


Finoman, törődőn simít végig a jegygyűrűn, mi nem is olyan rég még az egész világot jelentette számára, de már nem több, mint ékes bizonyítéka egy újabb árulásnak. Nem tudja, hol siklott félre minden, már ha a helyes kerékvágásban ment valaha. Nem tudja, mit követett el, hogy ezt érdemelte, hogy még az a férfi is hátat fordított, akinek az egész életét odaadta, akinek majdnem egy évvel ezelőtt kimondta az Igent.
Hátat fordított? A gondolatra felszínre törő nevetése rideg és éles, mentes az öröm leghalványabb morzsájától is. Hiszen még ha csak ennyi lenne, egyszerű eltávolodás, megcsalás, elhagyás, de ennél sokkal több, amit elvesztett. Nem maradt más, csak az élete és ha a szülei nem segítették volna ki, most az is veszélyben lenne.
Mindig azt hitte, lehetetlen, hogy ne tudj valamit az élettársadról. Vele töltöd a napjaid, hozzá mész haza, mellette alszol, a része vagy. Észre kell, hogy vedd a jeleket, a gyanús szavakat, mozzanatokat, de tévedett. Nem tudott semmit egészen az utolsó utáni percig, azt hitte akkor is, ez csak valami tévedés, mikor az őrsre cipelték. Meglepett, értetlen pislogással töltötte a kihallgatás első óráját, csak lassan kezdett körvonalazódni benne az igazság, s akkor se akarta elhinni, még akkor is foggal-körömmel ragaszkodott saját, napos elképzeléseihez, egészen addig a percig, míg már nem volt menekvés. El kellett fogadnia végül, minden, amiben hitt, hazugság, minden, amit átélt színjáték volt csupán. S mégis, valahol mélyen még mindig abban reménykedik, mégse volt átverés az egész, hogy valahol a felszín alatt valós érzelmek lapultak.
- Tudod, mit kell tenned – unott fásultságában a minden együttérzést nélkülöző hang se tudja már felbosszantani. Miért is idegeskedne miatta? Igaza van, többel tartozik az apjának, mint valaha, s ha ehhez fel kell áldoznia önmagát, legyen.
- Mikor kezdek?  - éveket kapott a sorstól, hogy azt tegye, amit szeret, ami boldoggá teszi, úgy tűnik, ennyivel kell megelégednie. Mostantól kezdve azzá kell válnia, akinek mindig is akarták, számító, rideg, sikeres ügyvéddé, aki tárt karokkal fogadja a gazdagokat, s gondolkodás nélkül fordít hátat bárkinek, aki nem képes megfizetni a szolgálatait, akkor is, ha neki valóban segítségre van szüksége. Mostantól egyike lesz apja bábjainak, egy napon pedig átveszi a helyét, annak minden velejárójával együtt és ő fogja vezetni a Sterling Ügyvédi Irodát. Azért, amit a férfi érte tett, még ha nem is volt több üzleti fogásnál, tartozik ennyivel.



- King! Elkészültek a képek – szinte vibrálva izgatottságában fordul sarkon, hogy mihamarabb találkozhasson a kiáltóval. Kezei azonnal a boríték után kapnak, s gondolkodás nélkül tépik fel, ügyelve arra, hogy tartalmában ne tegyen kárt. Érdeklődve lapoz végig a fotók között, meg-meg torpanva, ha olyasmit talál, ami különösen elnyeri a tetszését. Mind tökéletes, épp, ahogy arra számított, mióta felfedezte Őt azon az állarcos bulin. Tudja, hogy számára nem komoly az érdeklődés, hogy csak unalmát elűzendő hajlandó részt venni a fotózáson, de egyelőre ennyivel is meg van elégedve, különösen a sokszoros elutasítást követően. Egyszer biztosan többre vágyik majd ennél a néhány lopott óránál, komolyabban szeretne belevágni a munkába, de ezt biztosan nem teheti meg addig, míg kínos óvatosággal kell elrejtenie a nevét és az arcát is. S addig is, mi lehetne jobb szórakozás és feszültséglevezetés annál, amit mindig is csinálni akart, amit szeret? Itt, olyanok között, akik Kingként ismerik, akik nem tudják a valódi nevét, nem kell szerepet játszania, önmaga lehet. Teret engedhet kreativitásának, nem kell visszafognia lelkesedését, feszegetheti a határokat. S bár tudja, örökké nem maradhat minden így, kész élvezni, amíg csak lehet.