Ide jön a jellem, ami lehet novellaszerű, avagy jellemzés, de írhatod pontokba szedve is, halszálkásan, képekkel illusztrálva, ábécé sorrendbe rendezve vagy ahogy szeretnéd. Utóbbi alatt értjük mondjuk azt, hogy minden egyes betűhöz írsz egy szót és elmondod, hogy miért éppen azt, de ezt a neved betűivel elkészítheted. A pontokba szedéshez csupán ötletadónak néhány szempont: pozitív illetve negatív tulajdonságok; hobbi; dolgok, amiket szeret/nem szeret; meghatározó pillanatok az életéből; példakép; kedvenc helyszíne; dolgok, amik mindig nála vannak; bakancslista; becenevek; elvei; mottó; ami zavar; amire büszke; mások véleménye stb stb stb. Viszont igyekezzetek minél jobban bemutatni a karaktert, és ne csupán egy rövid felsorolással letudni ezt a részt.

Megkértem apát, hogy jöjjön el velem még egy sétára a városban. Kell a lelkemnek, kell a szívemnek mindez. Sokat jelentett nekem a város, de újdonság vár reám a tengerentúlon...
Ugyanis egy régi, amerikai mentorom keresett meg azzal, hogy lennék -e a tanársegédje, valamint az Államokban kezdhetném el a PhD-met, ő újra ott lesz velem. Peter két évig a mentorom volt, Portsmouthba tanított, de ő visszatért New Yorkba, mert nem tudott 'britté' válni, ahogy mondta.
Sokat gondolkodtam az egészen, mennyi mindennel jár a külföldre költözés, mégis vonzott, hogy ott még jobban kiélhetem a rendőrséggel, szövetségiekkel való közös munkát, valamint az egyetemen oktathatom a diákokat.
Azt hiszem, hamar eldőlt a válaszom. Rossz azért itt hagyni azt az várost, országot, ahol huszonhét évet éltem. Tudom, hazatérek néha majd, mert a honvágy az honvágy...
-  Úgy örülök, kincsem! Jól választottál. Nem vagy ideragasztva hozzánk, meg szerintem anyád is lenyugszik, ha azt látja, jól fogod ott érezni magad. Hidd el nekem, nem fog morcoskodni sokáig - apa hamarabb elfogadta ezt, mint anya, de majd ő is el fogja, vagy nem.
- Köszönöm - öleltem meg szorosan, némi könny is kicsordult belőlem, de ő is szipogott kissé.
- Mit szólnál... Ha beülnénk valahova enni egy jó kis steaket? Tudom, tudom, nem rajongsz a medium rare-féléhez, mint én... Viszont a kedvenc séfünk vár minket. Tudod, elárultam neki, hogy elmész, ezért megvagyunk hívva oda - oh, ezt nagyon eltervezte, az meg, hogy valahogy sikerült rávennie Willie-t, hogy ingyen készítse el, na ott már belógott apa ügyvéd énje is.
- Apa, te mindig tudod, hogy okoz kellemes csalódást, igaz? - nevettem el magam, ő sem fogta vissza magát.
Egy 'utolsó' napnak tökéletes. Persze, örültem volna anya meg öcsi társaságának is, de míg előbbi azóta nem beszél velem, mióta tudja, elmegyek innen... Az utóbbi pedig cserediákként Sydneyben van, de ő visszajelzése az volt: alig várom, hogy meglátogassalak.



Az asztalon alig maradt valami épen. Ami törékeny volt, az minden a földön landolt. Széttörve.
- Nem a te hibád, Leah. Ne ostorozd magad, kérlek! - fogta le kezeimet gyengéden, próbált nyugtatni engem az a rendőrnyomozó, aki még mindig bízik bennem, pedig hatalmas csalódást okozott nekem is az, hogy elengedtem azt a fickót.
Ott ült velem szemben a kihallgatóban. Mindvégig gyanúsított volt, de egy ponton túlzottan jól kezdett játszani a szavakkal, az egész lénye megváltozott. Én pedig besétáltam a csapdájába. Nem tudtam túljutni még azon, hogy ezt elcsesztem. Tévedtem, de senkitől sem hallottam vissza azt, hogy bűnös vagyok. Én viszont annak érzem magam.
- Szabadon mászkál egy gyilkos. Lehet már a következő áldozatára vadászik. Megfigyeli, aztán lecsap rá, mint egy oroszlán a mit sem sejtő gazellára. Tudod, hogy így megy ez - huppanok le a székre, majd a hajamba túrok. - Én... én... nem hiszem, hogy újra bele tudnék vágni egy nyomozásba - alig vettem levegőt az utóbbi néhány pillanatban, kissé fáradt is vagyok, pihennie kell agyamnak.
- Emlékszel hány ügyben segítettél már nekünk? Elkapjuk ezt a mocskot is, ugyanúgy kell játszanunk vele, mint ő velünk. Nekünk kell oroszlánnak lennünk - szavai reményteliek voltak, de háttérben megbújt benne a reménytelenség, a hiú ábránd.
Összepakoltam, amit tudtam. Iratok, dokumentumok, egyebek belekerültek abba a dobozba, ami azóta itt van, hogy itt dolgozom.
Hat éve. El kell mennem innen. Egy csomó ügy van, amiben segítségem kérik, de vissza kell utasítsam őket. Az egyetemi munkámra kell összpontosítsak. Ott nem kell szembesülnöm újabb és újabb hibával.
Némaságba borultam. Egyetlen szót nem ejtettem ki számon, míg pakoltam, rendet tettem, összesöpörtem az irodai asztal körül.
Mindvégig ott volt, segített. Pillantásunk többször is egybeforrt. A vállán végigsimítottam, ezzel megköszönve mindent. A közös múltunkat. Sok mindent átéltünk együtt. Másfél évig egy pár voltunk pár éve, de rájöttünk, jobbak vagyunk kollégákként és barátként.
- Még találkozunk. Ha előbb nem is, de a testvéred esküvőjén biztosan a jövő hónapban - mégsem tudtam csendben lenni, de igazából ő az egyik olyan ember, akit örökre szívembe zártam, így szerintem hamarabb is látni fog engem.