* Kitartó
* Művelt
*Makacs
*Önfeláldozó
*Álmodozó
* Rettegésben él
* Szorgalmas

- Van egy közös tetoválása a legjobb barátnőjével, akit évek óta nem látott
- Szeret sétálni a naplementében
- Allergiás a macska és kutya szőrére
- Legnagyobb félelme, hogy a férje megtalálja és elveszi tőle a kislányát
- Utálja a munkáját
- Utálja a főbérlőjét
- Kedvenc könyve: Háború és Béke
- Kedvens sorozata: Outlander
- Kedvenc étele: mogyoróvaj
- Nagyon erős akcentussal beszél, néha összekeveri a szavakat
- Csak franciául káromkodik

Másfél éve, Párizs
Párizs minden embernek mást jelent. Van akinek a szerelem fővárosa, mások szimplán kalandot keresni utaznak ide, megint mások a Eifell torony csodálatos mivoltát szeretnék felfedezni. Számomra Párizs nem más, mint egy börtön. Itt születtem, itt nevelkedtem és úgy terveztem, hogy itt is fogom leélni az életem. Ember tervez, Isten végez, ahogyan mondani szokás. Gyors léptekkel haladok végig a macskaköves, félig kivilágított utcákon. Fejemen a szalmakalap teljesen behúzva a szemembe, éjszaka van, csak a csillagok világítanak az égen, de biztosnak kell lennem abban, hogy sem a férjem, sem pedig a családom nem szerez tudomást a tervemről. Csak cipőm koppanásának hangja töri meg a némaságot, sehol egy autó, vagy ember aki éppen erre kószálna. A hatalmas, ódon, gót stílusú épület előtt megállok. Körbenézek, napszemüvegem a táskámba rejtem és minden gondolkodás nélkül lépek be az áporodott szagú épületbe. Néhány másodpercig elgondolkodom mielőtt ujjaim az iroda csengőjére tévednek. Életem legnagyobb és legmeghatározóbb döntését szándékozom meghozni éppen, azt hiszen elfogadható, ha egy kis kétely merül fel bennem. Monsieur Mathias mosolyogva nyitja ki az ajtót és invitál be a poros, kissé szűkös, és ebben a nyári éjszakában túl meleg lakásba.
- Madame DuPont, egy órával ezelőtt beszéltük meg a találkozót, már azt hittem el sem jön. Tessék csak, fáradjon be! mutat a kényelmesnek egyáltalán nem mondható fotel irányába.
- Nagyon sajnálom Monsieur Mathias, sajnos nem tudtam hamarabb jönni, a férjem szemmel tart, nem tudom, szerintem sejti, hogy valamire készülök. Dobom le a kalapom a mellettünk álló üres kisasztal lapjára.
- Semmi gond, megértem, sejtettem, hogy valami ilyesmi lehet a dologban. Biztos, hogy végig akarja csinálni? A családja nagyon befolyásos, könnyen lehet, hogy az egész tervünk megsemmisül és még az országot sem tudja elhagyni...tudja... felemelem jobb kezem és csendre intem őt. Néhány percig csak bámul a férfit, majd az időközben elém tolt ásványvízbe kortyolok.
- Értékelem, hogy aggódik Monsieur, de nincs más választásom, mennem kell. Tizenhét évesen hozzá kényszerítettek egy nálam majdnem húsz évvel idősebb férfihez, mondván, hogy az jót tesz majd az üzleti kapcsolatainak. Tűrtem és hozzá mentem ahhoz az elviselhetetlen alakhoz, mert ez volt apám akarata. De most már elegem van, nem akarom, hogy a születendő gyermekem ugyanerre a sorsra jusson. Az apját gyűlölöm, de őt szeretni fogom és óvni, ha ennek nincs más módja, akkor megszököm. A férfi türelmesen hallgat végig, majd az íróasztala fiókjából elővesz egy vastag borítékot.
- Röstellem, de rendezhetnénk egyszer az anyagiakat? Bólintok, és én is előveszem táskámból a fehér borítékot, amiben pontosan annyi készpénz rejlik, amennyiben megegyeztünk. Minden további gondolkodás nélkül nyújtom át neki, és türelmesen megvárom, amíg megszámolja.
- Rendben van. Minden itt van a borítékban amire szüksége van. Útlevél, vízum, személy azonossági, anyakönyvi kivonat. Tolja felém a sárga borítékot.
- Céline Rosalinde DuPont nem létezik többé. Az ön neve Dominique Léah Chevaliér, özvegy. A férje egy évvel ezelőtt hunyt el egy közúti balesetben, ön pedig új életet kezdeni utazik Amerikába. Családja, testvérei nincsenek, árvaházban nevelkedett, nem tudja pontosan, hogy honnan származik. A tanulmányait nem módosítottam, pusztán a nevet. Ne feledje, bárhová is megy, Céline már nem létezik. Sikerült önnek munkavállalói vízumot biztosítani, de amint lehet munkába is kell állnia. Tart egy kis szünetet amíg tölt magának a szekrényében őrzött Whiskey-ből.
- Minden világos?
Bólintok, miközben az új nevemre szóló útlevelet tanulmányozom.
- Madame DuPont, pontosan egy hét múlva  indul a gép New Yorkba, a fiam fogja kivinni a reptérre. Javaslom, hogy addig szedjen össze annyi pénzt, vagy értéktárgyat amennyit csak bír. Szüksége lesz rá. Nem akarom hiú ábrándokkal éltetni, nagyon nehéz lesz, de nem lehetetlen. Kívánom a legjobbakat, Madame Chevaliér. Mosolyt erőltetve az arcomra rázok vele kezet. Ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem félek, akkor hazudnék. Rettegek, mert nem tudom mi vár rám, hogyan fogok egyedül boldogulni egy ismeretlen országban, egy kisbabával, de tudom, hogy meg kell tennem, mert jobb jövőt szeretnék biztosítani neki. Ugyanolyan csendesen, saját gondolataimba merülve hagytam magam mögött Monsieur Mathias kopaszodó alakját, mint ahogyan jöttem.

Napjaink:
Amerika. Az álmok és lehetőségek otthona. Én is hatalmas tervekkel és elhatározással jöttem ide, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem lesz az életem fenékig tejfel, és bizony sok mindenről le kell majd mondanom, ami azelőtt az életem része volt. Új szokásokat felvenni, megismerni a várost, elsajátítani a nyelvet és helytállni, mint anya. Fáradtan keresem a kulcsomat a kabátom zsebében, alig várom már, hogy magamhoz öleljem a kislányomat és magam mögött hagyva a szállodai munka fáradalmait, estére végre tartalmas időt töltsek vele. Assia lett életem egyetlen értelme, miatta tartok ki még mindig, az ő mosolya segít abban, hogy ne adjam fel. Szükségem van rá, talán sokkal jobban, mint amennyire neki van szüksége rám. Mrs White pufók arca fogad a konyhában.
- Jó estét asszonyom, a kislány odabent alszik. Köszön vidáman amikor megpillant. Hozzá szoktam már az idős nő jelenlétéhez, amióta itt élek tulajdonképpen ő az egyetlen ember, aki segítségemre siet minden alkalommal amikor szükségem van rá. Megszoktam émelyítően édes illatát a lakásban, és nem elhanyagolható dolog, hogy Assia lányom is kedveli őt. Fogalmam sincs, hogy az idős hölgy nélkül hogyan boldogulnék egyedül.
- Tudom, hogy kelleni ma fizetni, de sajnos nem tehetem. Sajnálom Rose, tudna várni néhány nap? lesütöm tekintetem. A pénz amit elloptam a férjemtől viszonylag gyorsan elfogyott, túl gyorsan ami azt illeti, és azóta valójában egyik napról a másikra élünk.
- Semmi gond, Miss Chevaliér. Tudja, én már régóta nem a pénz miatt jövök, nekem soha nem volt gyermekem és örömmel segítek önnek. Talán soha nem leszek képes meghálálni neki azt a rengeteg mennyiségű segítséget, amit kaptam tőle.
- Most viszont mennem kell. Két nap múlva találkozunk. mosolyogva simít végig a vállamon és a következő pillanatban már hallom ahogyan becsukja maga mögött az ajtót. Néhány percig még tanácstalanul álldogálok a picike konyha közepén, majd óvatosan sétálok be a kislányom szobájába. Csak állok a kiságy mellett és figyelem ahogyan alszik. Olyan békés, annyira gyönyörű és én annyira szeretnék jobb életet biztosítani neki. Csődöt mondtam, mint anya. Azért jöttem idáig, azért élek még mindig rettegésben, mert azt szerettem volna, hogy neki egészséges és boldog élete legyen, és egyre inkább azt érzem, hogy nem tudom teljesíteni a magamnak tett ígéretet.
- Tudom, hogy itthon vagy Husika. Nyisd ki az ajtót jó? Nem szeretném kétszer kérni. A főbérlő mennydörgő hangját hallva összerezzenek. Gyors léptekkel hagyom magára a kislányom, hogy kitárjam az apró lakás kopott ajtaját az udvariasnak egyáltalán nem nevezhető férfi előtt.
- Tegnap kellett volna kifizetni a bérleti díjat! Most már kezd elfogyni a türelmem, ezzel együtt négy havival lógsz nekem. Kérem a pénzem! Nem kiabál, de mégis van a hangjában valamiféle él, amitől teljesen kiráz a hideg. Átlépi a küszöböt, kellemetlenül érint a jelenléte, mégis hátrálok néhány lépést, hogy bejöhessen a lakásba. Orromat szinte azonnal megcsapja a dohány keserű szaga, ahogyan közelebb lép hozzám. Fiatal. Fogalmam sincs, hogy mennyi idős lehet pontosan, talán még nálam is fiatalabb. Kellemesnek mondanám a megjelenését, ha nem lenne ennyire nyugtalanító személyisége. A régi életemben a hozzá hasonló alakokat messziről elkerültem és most is megtenném, ha nem függnék tőle, ha nem lenne szükségem erre a lakásra.. Nyelek egy hatalmasat és néhány lépést hátrálok, attól félek, hogy dühében bármelyik pillanatban hozzám vág valamit.
- Nincs pénz Mr...
- Nincs pénz, nincs pénz, ezt hallom már hónapok óta, kezd elegem lenni a nyafogásodból Husi. Mit sem törődve azzal, hogy szemtelenül beletapos a magánszférámba egyre beljebb sétál a lakásban, tekintetét a falakon és rajtam cikáztatja. - Amikor beköltöztél, a nagybátyámmal kötöttél szerződést igaz? Biztosan azt is elmondta, hogy nem szeretjük, ha megváratnak minket. Ez itt Amerika kislány, itt mindennek ára van és én szabom meg azokat.
- ígérem, hogy fogom...
Mutatóujját finomat az ajkaimra nyomja, ezzel is jelezve, hogy ebben a percben egyáltalán nem kíváncsi arra amit mondani akarok. Hatalmas gombócot gyűr torkomba a félelem, tekintetem egy másodpercre sem vagyok képes levenni róla, mert attól félek, hogy ha félre pillantok bármire képes lenne.
- Shh... Úriember vagyok Dominique, ezért van számodra egy üzleti ajánlatom. - Végre leveszi ujjait az ajkamról, de a távolságot továbbra sem szünteti meg kettőnk között. - Lassan már négy havi lakbérrel lógsz nekem, ami nagyon-nagyon csúnya dolog. - megcsóválja a fejét- Két lehetőséget adok most a kezedbe! Tudod mit? Legyen három! - még közelebb araszol hozzám, mellkasa már hozzám simul, miközben beszél, érzem leheletét a bőrömön, de mozdulni képtelen vagyok.- Az első opció...holnap éjfélig kifizeted nekem az elmaradt időszakot és egy havi bért előre. Hidd el husika, én sem szeretném, hogy azzal a bájos gügyögővel együtt az utcára kerülj.
- Nekem nincs ennyi pénzem...nyelek egy hatalmasat. Ilyen rövid idő alatt teljesen kizárt, hogy össze tudnám vakarni a kért összeget.
- Tudom csillagom, tudom... Itt érkeztünk el a második lehetőségig: Szintén holnap estig elhagyod a lakásom, az elmúlt négy hónap elmaradását pedig részletekben kifizetheted fél éven belül, kamatostól ugyebár. - szólásra nyitnám a szám, de mozdulatával megelőz. Ujjai gyengéden de mégis határozottan simítanak végig arcomon. - A harmadik opció pedig… ugyan már, tudod, hogy megy ez ilyen csini lányoknál - ujjai végigcsúsznak nyakam vonalán, egészen a vállgödrömig, ahol néhány arasznyit lejjebb tolja a pólómat. Pontosan tudom, hogy mire gondol, és hirtelen késztetést érzek arra, hogy elküldjem a francba.
- Nos? - elhátrál tőlem, de sajnos nem annyira távol, amennyire szeretném. Biztos vagyok abban, hogy most a maradék büszkeségem is félre kell tennem, gondolnom kell a lányomra, arra az életre aminek reményében ide jöttem és amiről még nem mondtam le.  
- Holnap este...jöjjön vissza...motyogom csendesen szavaimat, és kerülöm a tekintetét.
- Okos döntés morogja maga elé a szavakat, majd mintha mi sem történt volna tovább áll. Egyedül maradtam a gondolataimmal és könnyeimmel.