One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Raelyn&Dorian - Show me how to live

Dorian J. Lester
Today at 1:35 am



Dave & Lena § some cuts

Dave Connor
Today at 1:35 am



Dave&&Joy-Paranoid

Dave Connor
Today at 1:33 am



Lyn & Rosie & Ben | It wasn't me, I swear

Rose Kaminski
Today at 1:28 am



Lily & Nora | new directions

Nora Weston
Today at 1:23 am



Rae y Flor - Csajos hétvége

Raelyn J. Winters
Today at 1:19 am



Jules & Nick | everyday is a second chance

Mateo Domenico Rossi
Today at 1:14 am



Nico & Charlie

Mateo Domenico Rossi
Today at 1:12 am



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Pandora Vandekamp
Today at 12:49 am
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 11 5
Törvényszegõk 7 12
Bûnüldözés 8 8
Hivatal 1 4
Üzlet 4 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 4
Összesen 52 44
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help   Csüt. Dec. 14, 2017 9:38 am

A nagynéniségben az a legjobb, hogy még mielőtt valaha lehetne saját gyerekem, már jó előre megtapasztalhatok egy csomó mindent. Milyen együtt rajzolgatni, mini autókkal, brümmögő hangot kiadva bohóckodni, beteg gyerek hisztijét elviselni vagy épp játszótérre menni, ahol rend szerint elbambulva ücsörgök távol a többi anyukától és azon töprengek, vajon mikor fogok a saját gyerekem miatt azon a padon trónolni. Imádom Danielt, vagány kis kölyök és amikor csak tehetem, átvállalom az öcsémtől, hogy vele tölthessek egy napot, hogy ne tűnjön olyan laposnak az életem és a tesóm is el tudja intézni az ügyeit. Hiszen lássuk be, előbb utóbb találnia kell egy normális nőt, aki róla és persze a kiskrapekről is tud majd gondoskodni.
Ez az oka annak, hogy ma én viszem dokihoz Danielt. Meglehetősen gyanús, hogy asztmája van, mivel elég sokszor kell éjszaka figyelni rá, mert furcsán veszi a levegőt. A legelső vizsgálat persze azt hivatott majd kideríteni, hogy nem e orrsövény ferdülése van, ami szintén okozhat ilyesmit, szóval ma nincs ovi -amit nagyon élvezni szokott a kiscsávó, azaz jobban hasonlít az apjára, mert a lógást már most nagyon élvezi-, hanem helyette a kórházba megyünk, akiről Mattie úgy hallotta, hogy remek szakember.
Daniel, kérlek vegyük fel a cipődet. El fogunk késni és akkor dühös lesz a doktor bácsi!- próbálok valamivel hatni a gyerkőcre, aki kacagva fut el előlem újra és újra, én pedig röhögve követem. Végül, mikor utolérem még alaposan meg is csiklandozom.
-Te kis rosszcsont. Gondoskodsz nekem a helyes testmozgásról, mi?- kuncogok, ahogy a gyerek visítva röhög és próbálja az oldalát a karjaival elrejteni, de persze én vagyok az erősebb. Végül, mikor mind a ketten kifáradunk, nagyot sóhajtok és ráadom a cipőt.
-De ude nem fog bántani a dottor bácsi?- motyogja az ölemben, majd ahogy a cipőfűzőért nyúlok eltolja a kezem és közli, hogy majd ő beköti, mert már nagy fiú, szóval nem kell segíteni. Én persze jót vigyorgok ezen és figyelem, ahogy az ügyes kis kezeivel lassan, gondosan masnit köt.
-Dehogyis. Csak megvizsgál, miért veszel néha olyan nehezen levegőt. Nincs mitől félned.-mosolygok rá bíztatóan, mire bólint egyet és nyom egy puszit az arcomra. Imádom a kiscsávót, nincs mit tenni.
Röpke fél óra alatt sikerül kocsival a kórházig gördülni, ahol pár bátorító szó után Daniel végül hajlandó kiszállni a kocsiból, és a kezemet szorongatva, hozzám simulva betotyogni a főbejáraton.
-Jó napot. Dr. Raffertyhez jöttünk. Daniel Stevenson névre van időpont.- támaszkodok a recepciós pultra, mire a nő kíváncsian kihajol és lepillant a mellettem ácsorgó riadt, de kíváncsi kisgyerekre. Látva a félelmét mosolyogva integet, majd elmondja melyik emelet melyik folyosójára kell mennünk.
Megköszönve a segítségét a lifthez sétálunk és célirányosan megindulunk fölfelé. Daniel egyre jobban szorongatja a kezem, én pedig megsimogatom a sapkáját, mert ugye a haját nem tudom összekócolni, pedig az a mániám, azon mindig jót nevet, végül kiszállunk a liftből és a megfelelő ajtón kopogunk. Furcsa, de még én is izgulok. Leginkább azért, mert rühellem a kórházakat, ráadásul aggódok, mit fog mondani a doki. Nem örülnék, ha Daniel asztmás lenne, hiszen az nem egy kellemes dolog, viszont kicsi még, szóval akár ki is nőheti.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help   Szer. Dec. 20, 2017 11:52 am


Jo & Hayden


Mióta Liza kórházban van, kicsit szétcsúszott az életem, és bár próbálom Shane tanácsait megfogadni, sajnos nem mindig megy. Mert nem olyan könnyű 10 évet kidobni az ablakon, ő tudhatná a legjobban, hogy is mennek ezek a dolgok. Mert mondjon, bárki bármit próbálom a legjobban fogadni a dolgokat. Viszont egy gerinctelen ember lennék, ha ilyen állapotban magára hagynám. Bár az anyósomékkal így sem olyan jó a kapcsolatom, az után már biztosan, hogy megutálnának.
Nehezen indul reggelemet, a betegek próbálják csodásra fordítani. Amit meg kell, hogy valljak, egészen könnyen megy, mivel mára olyan könnyű betegeket kaptam, amiket kívánni se mertem volna. Hiszen mindenki betartja az utasításaimat és mindenki gyógyulóban van.
Mikor van egy csepp levegővételnyi időm egy kávét magamhoz véve az ablakon bámulok kifelé és nézem, ahogy a nyüzsgő város készülődik arra a nagyra becsült ünnepre, amitől mi egészségügyi dolgozók annyira félnek. Ilyenkor a depressziósok, és a magányosak megjelennek és mindenféle beképzelt betegséggel próbálják elérni, hogy bent fogják őket a kórházba. A legutolsó mentsváruk az, hogy ne töltsék egyedül az ünnepeket. Minket, meg az ápoló személyzet a pokolba kíván, hiszen velük több a munkájuk. Viszont attól, hogy mi tudjuk csak pszichésen betegek, nem dobhatjuk ki az utcára. Mi is emberből vagyunk, és a sok harc minket is megvisel.
Ekkor belép az asszisztensem és a még forró kávéból kortyolok, mikor közli, hogy kint várnak rám. Bólintva leteszem az asztalomra a papírpoharat és elindulok a vizsgáló felé, hogy behívja őket.
Az asztalon pakolok, mikor beljebb lépnek és egy pöttöm srác bújkál egy fiatal nő lábainál és felpillantva látom a félelmet az arcán.
- Üdv, dr. Rafferty vagyok. Önök lennének a fulladásos betegek? – kérdezem, ahogy kezet nyújtok és azonnal a törpére vetülnek a szemeim.
- Szia, Hayden vagyok, hogy hívnak? – guggolok le mellé és beletúrva a hajamba próbálok kevésbé rémisztően hatni. Már ha ez lehetséges. Én is be lennék parázva, ha egy fehér köpenyes alak minden féle eszközt akarna az orromba dugni.
- Mit szólnál, ha ma te lennél az orvos, anyukád pedig a beteg? Mit szólsz, adok neked fonendoszkópot és meghallgathatod, anya szívét? – amitől persze a mosoly olyan széles lett, hogy körbe érte volna a fejét, ha a fülei éppen nem akadályozták volna meg. De beszélni még nem mert.
- Egy kicsit bemelegítünk, hogy ne féljen és akkor nem lesz sírás. – magyarázom a szülőnek és a kezemet nyújtom a srác felé, hogy kiegyenesedve elkísérjem az asztalomig és a hóna alá nyúlva felrakom őt.
- Figyelj, ezzel óvatosan, mert ezzel hallani fogod a szívdobbanást. – akasztom a nyakába az eszközt, majd a füléhez illesztve oda tartom a saját mellkasához, és ezzel csak jobb kedvre derítem őt.
- Na szóval, meghallgathatlak én is téged? – kérdezem, amire csak szégyellős bólogatásra futja.
Lesegítem róla a felsőjét és gondosan lerakom mellé. Majd a fonendoszkópot visszaszerezve hallgatom a tüdejét. Minden rendben van vele. Majd a hátán is meghallgatom a tüdeét, minden utasítást pontosan végig visz.
- Ügyes voltál. – nyújtok át egy nyalókát neki és a nőre pillantok.
- A tüdejével semmi probléma, az orrát is meg kell vizsgálnom. De úgy érzem ehhez még nem túlnyitott. Esetleg van valami, amivel ellehet vonni a figyelmét? Bármi? – vizslatom azokat az igézően barna szemeket, amik velem szemben voltak.


Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help   Csüt. Dec. 21, 2017 7:19 pm


Jo & Hayden



Mikor szólítanak minket, lepillantok Danielre és egy bátorító mosolyt küldök felé. Egy pillanatig sem szeretném azt éreztetni vele, hogy ez egy olyan hely lenne, ahol félnie kell az embernek, már pedig sokan így vannak vele. Csúnya, rozzant, öreg dokik és doktornők, nagy injekciók, minden fehér na és ez a fertőtlenítő szag mindenhol... nem csoda, hogy az ember frászt kap, amint be kell ide tennie a lábát.
-Mehetünk?- kérdezem halkan, mire elmosolyodik és bólint egyet, mint valami kis hős, aki leküzdötte a félelmét, összegyűjtötte a bátorságát és készen áll a nagy csatára.
Ahogy benyitok az ajtón, egy pillanatig még én is lélegzetvisszafojtva várok, hogy most mi fog történni. Egek, az öcsém ezért még kapni fog! Tudja jól, hogy rühellem az ilyen helyeket. Ha már valami fehér, az inkább konyha legyen, mint kórház. Viszont a dokit illetően vissza kell szívnom a korábbi gondolataimat, hiszen se nem csúnya, se nem rozzant és nem is öreg. Sőt. Meglehetősen fiatal és jó képű orvos ücsörög az asztalnál, minek eredményeképp megfordul a fejemben, hogy az öcsém talán direkt szervezte így, hogy nekem kelljen ide jönni.
-Üdvözlöm. Igen, mi lennénk. Vagyis pontosabban a kis krapek.- pillantok le Danielre, akihez idő közben leguggol Dr. Rafferty és mosolyogva figyelem, ahogy mozdulatlanul ácsorog az orvossal szemben. Azt viszont érzem, hogy a keze egyre jobban szorongatja az enyémet.
-Mutatkozz be szépen a bácsinak.- rázom meg picit összefogott kezünket és továbbra is mosolyogva figyelem a kissrácot. Elképzelni nem tudom, szegénynek mennyire furcsa lehet most ez az egész, hiszen itt egy idegen felnőtt ember meg én, az apja sehol és amúgy is tök durva ez a hely... szóval nem irigylem.
-Jó napot kívánok! Daniel Stevenson vagyok.- nyújt kezet az orvosnak szépen, férfiasan és tisztelettudóan, ahogy az apja tanította. Bármennyire is be van tojva szegénykém, jó tudni, hogy az illemre még ilyenkor is figyel.
Aztán a doki neki lát a haverkodásnak, ami lássuk be, igen kedves tőle. Nem sok orvos szokott ennek figyelmet szentelni, a legtöbb inkább ajtóstul ront a házba. Viszont az anya szó hallatán egy pillanatra kikerekednek a szemeim és épp visszakozásba kezdenék, de Daniel megelőz.
-Ő nem az anyukám, te butus. Ő Joanne nagynéni.- jegyzi meg széles vigyorral a képén, miközben még a fejét is csóválja párszor. Már kezdek aggódni, hogy mindjárt még le is cseszi talán, amiért volt képe ezt feltételezni, így még időben közbe lépek.
-Daniel édesem, nem szabad senkinek se mondani, hogy butus.- dorgálom meg picit lehajolva hozzá, majd Dr. Raffertyre pillantok mosolyogva, lányos zavaromban. -Az öcsém kisfia, én csupán felvigyázó vagyok ma.- pislogok a dokira, közben újfent szemügyre veszem és eltöprengek azon, miért nem voltak az én időmben is ilyen helyes dokik. Bezzeg az enyémek tényleg vén trottyok voltak 60 és a halál közötti életkorral.
-Bocsánat. Azért még meghallgathatom Jo néni szívét, Hayden bácsi?- pislog fel az elárvult kiskutya pillantásával, aminek én személy szerint sose tudok ellenállni. Az viszont meglehetősen zavarba ejt, hogy most konkrétan az én szívemről beszélnek. Azt hiszem, úgy zakatolhat, mint egy IC járat, de Daniel ebből nem sok mindent tud majd kikövetkeztetni... remélem.
-Azt hiszem, már egészen kezd feloldódni, de csak nyugodtan, doktor úr.- mosolyodok el, majd elengedem Daniel kezét és biccentek a fejemmel a doki felé, hogy menjen csak vele nyugodtan. Látom rajta, hogy még mindig van benne némi félelem, de azt hiszem, az iménti incidens segített picit a hangulatán. Nem beszélve arról, amilyen remekül kezeli a doki is, hiszen úgy csillog a kis krapek szeme, mintha valami cukorka boltban lenne, ahogy meghallja a pici szíve dobogását. Mosolyogva sétálok közelebb és állok oda mellé, mire széles vigyorral az arcán felém nyomja a fonendoszkópot és legalább öt mondaton keresztül áradozik arról, hogy ez milyen tuti és kafa és vagány. Mondani fogom az apjának, hogy nagy eséllyel a mai nap következménye az lesz, hogy orvos lesz a gyerekből, úgyhogy már most neki állhat gyűjteni az egyetemre.
A nagy vagánysága persze azonnal eltűnik, amint szóba kerül, hogy a doktor úr szeretné az ő szívét meghallgatni, de azért ügyesen vissza adja a fonendoszkópot és Hayden segítségével leveszi a pólót.
Lágy mosollyal az arcomon figyelem, ahogy ügyesen, igazi nagyfiúhoz illően veszi a nagy levegőt, mikor épp erre kéri az orvos, végül mikor végeznek, segítek neki visszaöltözni és a nyalókája miatt is megdicsérem, mikor büszkén felém emeli.
Aztán a dokira figyelek inkább, aki felvilágosít arról, mi is fog most következni, viszont úgy érzi, hogy még bajban van, nem elég nyitott a kölyök. Figyelem elterelést kér.
-Még szép, hogy van.- vigyorodok el Hayden kérdésére és neki látok kotorászni a táskámban, ami tekintve, hogy egy nő táskája, nem egyszerű feladat. Minden a kezembe akar akadni, csak épp az nem, amit szeretnék, így aztán kutakodás közben vágok pár "bocs, csak épp egy picikét vagyok idióta" fejet a dokira, végül elő rántom a készüléket.
-Okostelefon. Csak oda kell adni egy gyereknek és pár óráig megszűnik számára a külvilág. Megjegyzem, én kellőképp utálom is ezeket, de az öcsém mesét szokott nézni vele.- nyomkodom is a kütyüt, hogy keressek valami Danielnek való rajzfilmet, majd várakozón Dr. Raffertyre pillantok.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help   Csüt. Dec. 28, 2017 1:28 pm


Jo & Hayden


Próbálom kiiktatni az éltem azon részét, ami most valószínűleg a legtalálóbb kifejezése az, hogy romokban hever. Viszont úgy nehéz, hogy az ápolók nagy része azon csámcsog, hogy a feleségem kórházban van, én pedig ugyan úgy dolgozom, mint előtte és csak egy hetet voltam vele. Nem tudtam tovább nézni őt. Nem csak azért, ami történt vele magamat okolom, hanem azért mert az a nő, aki ott feküdt, élet és halál között olyan volt számomra, mint egy idegen. Nem az volt, akibe még gyerek fejjel belezúgtam, menthetetlenül. De most a lényeg az, hogy a betegeimre tudjak figyelni. Hiszen a szakmánk nem épp olyan izgalmas, mint a traumásoké, vagy a sebészeké. De attól még igen csak hosszú sorok ácsorognak oda kint.
Az első betegeim meg is jelennek és a kisrác olyan erősen szorongatta a kezét, hogy már megsajnáltam. Ennyire azért nem vagyok ijesztő. Bár megvallom nem értek úgy a gyerekekhez, ahogy szeretném. De most az a lényeg, hogy feloldódjon és hagyja, hogy megvizsgáljam.
A kölyök igen csak jól nevelt és mosolyt csalt az arcomra, hogy mennyire bátor és próbálja leküzdeni a félelmét. Egy pillanatra végig fut a szemem a nőn és elismerően hümmentek, bár inkább magamnak. Bárki is az, akinek gyereket szült nagyon is szerencsés fickó.
Aztán a kis srác elárulja a titkot, amiben kiderül, hogy a nő csak a boldog nagynéni szerepét tölti be az életébe és ettől csak jobban tetszik a helyzet. Majd szélesen elvigyorodom és megszorítom a kezét.
- Hát, Daniel, ha ilyen szerencsés flótás lennék, tuti valami menő pólóban reklámoznám a nénikémet. – kacsintok a srácra, aki csak felkuncogva néz fel az említettre és végül neki látok a vizsgálatnak, de a kis srác megakasztja a teendőimet és végül mosolygok.
- Tudod mit, Hívj csak Haydennek, oké? – mosolyogva a nyakába akasztom a fonendoszkópomat és az asztalhoz sétálva kiveszek egy spatulát a tartóból, majd a kezébe adva egy kis lámpával társulva bólintok.
- Ha megvizsgálod, utána én is belelesnék a torkodba és az orrodba. Mit szólsz? Én megvizsgállak téged, te pedig ugyan olyan ügyesen a nénikédet? – kínálok alkut, mivel úgy tűnik, hogy a srác annyira érett és jól nevelt, hogy nem kell félnem, hogy valamit rosszul teszek vagy mondok. Aztán megkerülöm minden zokszó nélkül az asztalt és a fiókból előveszem a másik eszközeimet, hogy a gyerek tudjon játszadozni közben. Megvárom, hogy meghallgassa a szívverését és addig leülök mellé, hogy végig vizslassam a nőt, aki úgy tűnik, élvezi a szerepét. Legszívesebben én is megvizsgálnám, de ez most nem az a helyzet.
- Befejezted? – érdeklődöm, mire csak bólint és leszállva a vizsgálóasztalról elé állva megtapogatom a nyakát, de szerencsére semmilyen kóros eltérést nem találok.
- Daniel, most pedig olyan nagyra kell nyitnod a szádat, amilyenre csak tudod, és ki kell dugnod a nyelved. Aztán pedig csak tartsd nyitva és én bedugom a spatulát, hogy a nyelvedet lenyomva belenézzek a torkodba. Utána pedig te is megnézheted Jo néniét, hogy lásd, én mit látok nálad. – magyarázom lelkesen, és a kölyök felfogva minden, már csinálja is az utasításokat. A mandulákat, amik kicsit pirosak és duzzadtak, a torkán pár apró fekélyt látok és mikor végzünk, elmosolyodom.
- Készen vagyunk, fájt bármelyik mozdulat? – kérdezem, miközben eldobom az eszközt és a lámpát kikapcsolva a felső zsebembe dugva ülök az asztalra mellé.
- Daniel, ezekre a kérdésekre válaszolj őszintén, jó? – kérdezem, mire szégyellősen néz rám.
- Közben vizsgálhatod a nénikédet persze. De fáj, ha iszol valamit? – érdeklődve nézem, ahogy próbál felállni, így a kezét megfogva segítem, hogy talpra kecmeregjen és a nénikéje előtt áll a lámpával a kezében.


Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help   Kedd Jan. 02, 2018 5:02 pm


Jo & Hayden



Azt hiszem, Dr Raffertynek köszönhetően Daniel végül nem csak ellazul, de talán egyenesen élvezi is ezt a doki látogatást. Nem tudom, hogy van-e már sajátja vagy, csak ennyire jól ért a gyerekekhez, netán Daniel ennyire vagány kis fickó, de tény, hogy percek alatt eléri, hogy a gyerek szimpatizáljon vele. Igazán lenyűgöző. Annyira, hogy csak akkor térek vissza a valóságba gondolataimból, mikor én kerülök szóba. Vagyis konkrétan a doki nekem bókol, amit persze Daniel nem érthet, de én azért elmosolyodok és talán egy kis pír is szökik az arcomra. Még szerencse, hogy Daniel ilyen kicsi, másképp lehet, hogy tényleg pólón reklámozna.
-Nem is rossz ötlet!-- kuncog a kis rosszcsont és természetesen én is elmosolyodok. Jó így látni, annak pedig végképp örülök, hogy a félénkségét ilyen gyorsan le tudja küzdeni. Az életben nagy segítségére lesz, ha megmarad a magabiztossága meg egyébként is vagányabb kiskölyök így, mintha még mindig mögém lenne bújva.
-Majd szólunk apának, hogy csináltasson neked egy pólót. Amilyen humorérzéke van biztos kitalál valami jó szöveget.-sandítok Danielre, majd inkább a dokira pillantok. Alaposan szemügyre veszem, míg a gyerekkel foglalkozik és meglepetten veszem tudomásul, hogy nincs gyűrű az ujján, ami vagy azt jelenti, hogy nem szereti hordani -sokakat zavar a munkában bármilyen gyűrű-, vagy azért, mert még nem házasodott meg, hiszen ahoz elég fiatalnak tűnik, hogy máris elvált legyen. Bér tekintve én hogy jártam, igazából ez sem kizárt. Minden esetre amilyen édes a gyerekkel, csodálkoznék, ha nem lenne senkije, mert az ilyen férfiakra le szoktak csapni a nők. Nem egy kollégám van, aki igazán rendes és már mind vagy komoly párkapcsolatban van vagy házasok. Esetleg annyira a munkájukra figyelnek, hogy másra nincs idejük.
-Rendben Hayden.- bólogat ujjongva Daniel, majd ügyesen megvizsgál , miután ő is átesik az egészen. Próbálok komoly maradni, mintha tényleg egy orvos vizsgálna, de Daniel komoly arcát látva akaratlanul is elmosolyodok és összeborzolom a haját.
-Szerintem te még azt se élvezted ennyire, mikor bevittelek az étterembe. A végén még orvos lesz belőled.- vigyorgok, miután végez a vizsgálattal, majd újra a doktor úr kezébe kerül a vezetés. Azaz folytatja a vizsgálatot én pedig elmélyülten figyelem.
Hayden szavaira úgy figyel, hogy szinte issza őket, majd ügyesen meg is teszi, amire kérte, azaz nagyra nyitja a száját míg Hayden megnézi a torkát, utána alig várja, hogy ő is megnézze az enyémet. Az öcsém biztos jót fog röhögni, ha elmesélem, hogy én se úsztam meg a vizsgálatokat, mert a kisfia dokisat játszott.
-Nem, nem fáj... - von vállat Daniel tanácstalanul, mintha nem is értené, miért kellett ide jönnünk, holott nem rég nagyon is megijedt, mikor éjjel levegő után kapkodott. Én is megijedtem volna a helyében és persze az öcsém helyében még inkább. Ez a kissrác a mindene, ami természetes épp ezért volt számára annyira ijesztő az egész.
-Igazság szerint mi asztmára gyanakodtunk, mivel fulladt szegény, csak elküldtek ide is, allergia vizsgálatra is és persze a tüdejét is meg kell nézetni. Látott valamit a torkában?- hajolok kicsit közelebb a pároshoz, hogy aztán Daniel torkát lesegessem, mintha értenék hozzá. Szegénykém készségesen nyitja a száját, pedig, ha tudná, hogy nem értek ehez... az én asztalom a főzés, nem a betegségek és társaik, így aztán muszáj vagyok a doktor úr szavaira támaszkodni.
-Te jó ég, ne haragudjon. Nem akarok beledumálni a munkájába. Elnézést. Maradok a saját szakmámnál inkább.-nevetem el magam zavaromban, mikor eszembe jut, mennyire utálom, mikor valaki beleokoskodik a dolgomba. Szóval, nekem se kellene Haydennek tanácsot vagy ötletet adnom, mintha valami orvosi kamara tagja lennék.
-Jo néni. Megéheztem.- rángatja óvatosan a pulcsim ujját Daniel, mire lepillantok rá és tanácstalanul lesek. Nem úgy készültem, hogy majd enni is akarhat, hiszen reggeliztünk mielőtt elindultunk, de végül eszembe jut, hogy a táskámban talán van egy csoki.
-Csak egy csoki van nálam de ígérem, ha végeztünk bemegyünk az étterembe és csinálok valami finomat, jó?-  guggolok le hozzá mosolyogva, majd elő kutatom a csokit és mielőtt oda adnám Danielnek, Haydenre pillantok kérdőn, hiszen nem tudhatom, hogy ehet-e a gyerek vagy van-e még valami vizsgálat.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help   Pént. Jan. 12, 2018 6:19 pm


Jo & Hayden


Mindig is vágytam gyerekre, de ugye Liza árulásával letettem erről a tényről, hogy nekem valaha lesz. Sőt, most a nőkkel sem éppen jó a viszonyom. De próbálok azért nem teljes letargiába esni a dolgoktól. Viszont a kis fickó nagyon is ügyesen állta ki a próbákat. Mondjuk azért megküzdöttem a sárkánnyal, hogy ne féljen és ott volt az aduász a kezembe, az pedig nem más, mint a most már számomra is világossá vált, hogy nagynénje.
Akit meg kell vallani, igen csak jobban szemügyre vettem, mint sem illet volna, etikailag. De esküszöm nem bírtam levenni a szemem róla.
- Tessék mondani, féltékeny, hogy ennyire jól szórakozik velem a kölyök? – nevetek rá és persze ezen az ifjú pajtásom is jót mulat. Hiszen már ott tartottunk, hogy vége a vizsgálatoknak, és a konzíliumba még nem tudom, mit írjak le, hiszen a mandulák normál nagyságúak, nincs begyulladva sem. Nem értem az egész panaszt. A torka kicsit duzzadt és kezd pirosodni, de talán az időjárás miatt fázott meg.
Kicsit tanácstalanul állok és meredek a semmibe, míg lebeszélik a továbbiakat. Csípőre tett kézzel szórakozom a lámpával az ujjaim között és arra eszmélek fel, hogy a kissrác rángatja a köpenyemet.
- Ja, igen. Egyed meg a csokit persze. – riadok fel a gondolataimból és indulnék meg az asztalom felé, mikor a nő aggódó szavai felkeltik a figyelmem és mosolyra húzódik a szám. Úgy kezeli őt, mintha a sajátja lenne és látom rajta, hogy tényleg nagyon aggódik érte.
- Asztma, nem találtam rá utaló nyomokat, de az is lehet, hogy meg kell műteni, mert az orrmanduláit sajnos most nem tudtam megvizsgálni, annyira nem voltam bevágódva nála. Esetleg adok egy időpontot, hogy akkor jöjjenek el, ismét. – pillantok a nőre és a szemeim végig siklanak a testén. Gyönyörű és volt valami furcsa érzésem tőle. De ő akkor is a páciensemnek a hozzátartozója. Viszont most is meg tudtam volna a vizsgálatot csinálni, de látni akarom őt. Még többet. Nem tudom miért, vagy hogyan. De annyira elragadó, ahogy a barna tincsek ugrálnak a vállán, ahogy a kisfiúval viselkedik. Teljesen más, mint Liza.
- Nem baj, megszoktam az okos embereket, ilyenkor csak annyit mondok, hogy kifelé menet a diplomámat dobja már be a kukába. Hiszen a Google okosabb, mint én. – nevetek fel és legyintek, hogy rá se rántson. Teljesen jogosan aggódik, én is rettegnék, ha ilyen tünetei lennének a unokaöcsémnek.
- Szóval, akkor holnap után tíz óra? – nézek fel a naptáramból, amit gondosan átpakoltam az egyik oldalról a másikra, hogy jobban hozzá férjek és el tudjam olvasni szabadidőpontokat. Ma ügyelek, szóval holnap pihenek, de utána frissen és üdén tudom fogadni a srácot meg persze a nagynénit.
A háttérből megszólal ismételten a hang, hogy még mindig éhes és már kezd nyüglődni. Én pedig felnevetek.
- Mit szólsz hozzá, ha elviszlek ebédelni? Meg persze Jo nénit is. – pislogok a nőre, hiszen eszembe sincs kihagyni, sőt, leginkább a kölyköt akarom felhasználni, hogy közelebb kerüljek hozzá. Mellesleg a nő arcán elmosolyodom, hiszen kihitte volna, hogy megjegyzem a nevét, nem de? Én pedig megtettem. Meg akarom szerezni őt. Most, ma. HA csak egy éjszakára is. Kezdjünk apró lépésekkel..


Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help   Pént. Jan. 12, 2018 9:35 pm


Jo & Hayden



Életemben nem vigyorogtam még orvosi rendelőben annyit, mint most, ami azt hiszem, részben annak köszönhető, hogy Daniellel jöttem, részben pedig annak, hogy a doki igen vonzó és még humorérzéke is van. Miért is rettegnék? Nem engem vizsgál éppen, bár őszintén szólva el tudnám viselni, ha az én szívemet hallgatná, csak attól tartok, akkor ki is ugrana a helyéről, mivel egyre szimpatikusabba a pasi. Ezek szerint kénytelen leszek vagy eltöretni valakivel az orromat, vagy borsót dugdosni a fülembe, ha valami okot akarnék, hogy láthassam.
-Még szép, hogy féltékeny vagyok. Azt szeretem, ha engem imád a kis krapek, de most trón fosztott lettem.- vigyorgok, miközben összeszűkült szemekkel, játékosan Danielre pislogok, aki erre hangos röhögésbe kezd. Ez az az arc, amit akkor szoktam vágni, mielőtt neki állnánk fogócskázni a lakásban. Imádom, amikor velem van, mert bár elég sok borsot tud törni az orrom alá, mégis élvezem, hogy a ház megtelik élettel. Nem olyan néma és kísérteties, mint amikor csak egyedül flangálok otthon.
-Ó, persze. Az remek lenne. Szerintem, már egyenesen várni fogja, hogy mikor jöhet legközelebb.- mosolygok a dokira, ahogy felajánlja, hogy ad egy másik időpontot és egy pillanatra majd, hogy nem kétségbeesek, hogy mi lesz, ha épp dolgozok majd? Persze, az öcsém is el tudja hozni a fiát de ehhez a dokihoz én akarok jönni! Jó hatással van a fehér köpeny szindrómámra, mert ettől a pasitól például cseppet sem félek. Mondjuk, ha épp azt közölné, hogy meg kell műtenie és egy szikét tartana a kezében, akkor már lehet más lenne a helyzet, de itt most Danielről van szó.
-Ne haragudjon. Nem akartam én is beállni az "okos emberek" csoportba, csak szimplán a gyerekorvos ezt hajtogatta folyamatosan. Minden esetre, én bízom az ön tudásában, hiszen valószínűleg nem véletlenül van itt és a diplomáját sem a Google-n keresztül szerezte.- szabadkozok egy kicsit, mert, ha jobban belegondolok, tényleg elég sértő lehet, hogy én leálltam itt osztani neki az észt, mi is van, ha asztmája van Danielnek. Szóval, kellőképp zavarba jövök, de aztán a humorának köszönhetően én is, csak vigyorogva reagálok. Egek. Borzasztóan kellemes csalódást okozott nekem ez a Dr. Rafferty.
-Remek lesz, köszönöm, hogy ilyen közeli időpontot kapunk.- mosolygok meglepetten, mert már vártam, hogy majd egy-két hét vagy hónap múlva kell visszajönnünk, de úgy tűnik, hogy Hayden is a végére szeretne minél előbb járni az ügynek, ami érthető, hiszen Daniel egy kisgyerek. Én pedig örömujjongok magamban, amiért szabad is leszek aznap és ráadásul még ilyen közeli is a dátum.
Mikor aztán Daniel ismét a kaja miatt érdeklődik, már épp szóra nyitnám a számat, de a doki megelőz. Meglepetten pillantok rá és érzem, hogy egy röpke pillanatra ismét zavarba jövök. Feltűnt már, mióta itt vagyunk, hogy jó párszor végig mért, nem beszélve arról a bókról, amit Danielnek mondott, hogyan kellene reklámoznia a nagynénijét, de nem gondoltam volna, hogy még kajálni is elhív majd minket.
-Minden betegével ilyen gondoskodó, vagy csak nekünk jár ez a kitüntetett figyelem?- kérdezem vigyorogva, miközben Danielre pillantok, aki már most be van zsongva és azt hajtja, hogy "menjünk, menjünk, menjünk". Nem tudom hogyan lopta be magát Hayden ilyen gyorsan a szívébe, de odáig van érte Daniel. Na meg a nagynéni is.
-Azt hiszem, ez már el is dőlt. Megvárjuk esetleg odakint vagy...?- mutatok az ajtó felé, hiszen nem tudhatom, nem-e van még azért valami dolga, mielőtt elmennénk kajálni vagy esetleg indulhatunk máris? Nem igazán értem, mi folyik körülöttem, de őszintén szólva, amíg ilyen kellemes társaságom van, nem bánok semmit. Ha egy pasas ilyen jól ért a gyerekek nyelvén, alapból felkelti az érdeklődésem, de Hayden ráadásul még jóképű is. Remek nap ez a mai, érzem!
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help   Vas. Jan. 21, 2018 3:03 pm


Jo & Hayden


Fura volt ismét dolgozni, de azt hiszem a sok öreg muksó után felüdülés volt egy gyerekkel tölteni pár percet. Bár rendelleneséget nem találtam az nem azt jelenti, hogy nincs semmi baja, de jelenleg épp csak megvizsgáltam, mert nem akarom, hogy féljen tőlem és előbb inkább a bizalmába férkőzőm, aztán jöhetnek a komolyabb vizsgálatok. Összeráncolom a homlokomat, mikor közli velem, hogy trónfosztott lett, amin jót mosolygok, ahogy ifjú barátom is jót mulat. A kölyökre kacsintottam és hagytam, hogy eljátszadozzon minden féle orvosi kütyüvel míg n a papírmunkával és az időpontokba merülök. A nő jelenléte lehetne számomra zavaró, de valahogy jól esik a társasága és egyáltalán nem zavaró.
Megköszörülve a torkomat figyelek fel rá, mert úgy tűnik, hogy zavarba jött, pedig én csak szimplán beszélgetést indítottam. Viszont ő már védekezésbe kezd, amin n jót derülök magamba. Mindig is érdekelt, hogy tényleg ennyire félelmetes lennék, vagy csak ő van zavarba. Ebből Daniel egy mukkot sem hall, mert épp a fonendoszkóppal vizsgálja saját magát.
- Visszatérve, várhatja is a vizsgálatot, mert sokkal menőbb dolgokkal foglak megismertetni, egy újabb kalandozásra hívlak. – nézek a kölyökre, akinek a szeme felcsillan. Hiszen egy orvos élete sokkalta izgisebb, mint egyesek gondolnák. De hát a traumások azok akik viszik a prímet. Mert ők az igazi hősök, meg persze a sürgösségisek. A szavai egyre jobban mulattatnak és megrázom a fejem, hogy feleslegesen mentegetőzik, én imádom, hogy ennyire szabadon mozog és kimondja a gondolatait. Na, most ezt így nem fogom az orrára kötni, inkább megvárom, hogy meddig bírja szusszal. Aztán csak várok, mire végez, felállok a székből, hogy minden munkámat elvégezve kikísérhessem őket.
- Én aztán nem sértődők meg, mondja csak. Hátha én is tanulok valamit. – nevetek fel, mert én aztán nem vagyok az a fejletépős ember. Inkább csak csendben hallgatok, és ha elment az egyén rájövök, hogy soha többé nem akarom látni. Sokkalta kényelmesebb amúgy is.
- Hát egy gyerek mindenképp prioritást élvez, főleg, hogy komolyak a tünetek. – válaszolok egy aprót füllentve. Mert azért adhattam volna pár nappal későbbit is, de most már mindegy. A gyerek ne miattam kapjon asztmás rohamot, mert éppen a nénikéje jobban érdekelt, mint az ő betegsége.
- Minden betegem, de a kis srác nagyon emlékeztett magamra, mikor ekkora voltam. – sandítok rá és figyelem, ahogy ugrál és menne már. Én az órára pillantok, az igazat megmondva már épp ebédidő van, tehát mehetünk.
Az asztalhoz lépve elteszem a telefont és a csipogómat, majd a köpenyt letéve a kabátomat veszem a kezembe a kulcsokat előhalászva nyitom ki nekik az ajtót.
- Mehetünk? – kérdezek rá, mire csak széles mosoly és rohanó léptek a válaszok. Mosolyogva engedem, hogy menjen útjára, míg én az ajtóval bíbelődők, hogy bezárjam a rendelőt. Majd az asszisztensemnek még oda szólok, hogy elmentem ebédelni és gyors léptekkel érem őket utol.
- Szóval, hova akarsz menni? – nézek a kölyökre, aki közli, hogy valami gyorsétterembe. Én kevésbe preferálom, de mindent ki kell próbálni, nem? Itt az ideje, hogy én is megkóstoljam milyen a sültkrumpli és a hamburger.


Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help   Kedd Jan. 23, 2018 9:04 pm


Jo & Hayden



Nem csodálom, hogy Danielnek kisgyerekként egészen megtetszett ez a helyzet. Hiszen, egyrészt olyan számára ez az orvosi rendelő, mintha legalábbis épp Disneylandben lenne vagy nem is tudom hol. Másrészt pedig, Hayden sem az ijesztő dokik közé tartozik, tekintve, hogy kedvesen elbeszélget és elszórakozik a gyerekkel, amivel nem csak Danielt de engem is lenyűgöz. Valahogy alapból szexi, ha egy jóképű pasi fehér köpenyben futkos, hát még, ha aranyos is. Hiszen a legtöbb pasit a frász kerülgeti, ha gyereket lát, de Haydent nem. Szót ért vele és röpke fél óra alatt elérte, hogy a tenyeréből egyen. Elképesztő és vonzó dolog ez, nem tehetek róla.
-Jajj, az nagyon jó lesz. Hányat kell addig aludni, Jo?- pillant rám Daniel széles vigyorral az arcán, én pedig csak nevetve fejet csóválok, majd leguggolok hozzá.
-Kettőt. És, ha jó leszel, akkor talán holnapután is én hozlak majd. Örülni fogsz?- mosolygok rá, mire még inkább felcsillan a szeme és heves bólogatásba kezd. Sokszor próbáltam már elképzelni, hogy milyen lenne, ha Daniel az én fiam lenne és azt hiszem, ennél jobban akkor se szerethetném, mint most. Hiszen bármit megtennék érte és sajátomként tekintek rá. Nem is értem, hogy a lökött öcsém meg a még lököttebb nőcskéje, hogy tudtak egy ilyen kis imádnivaló cukipofát összehozni?
-Nem tehetem. Cseppet sem a szakterületem a fül-orr-gégészet, de még az orvoslás sem.- egyenesedek fel ismét, ahogy Hayden közli, hogy akár oszthatom is neki az észt, ha gondolom, de inkább nem teszek ilyet. Nem akarom, hogy a végén felhúzzam az okoskodásommal, meg amúgy is csak azt ismételgettem az előbb is, amit a gyerekorvos mondott. Ha engem kérdeznének, halvány lilám sincs, hogy mi baja lehet Danielnek.
-Nagyon köszönjük még egyszer.- mosolygok a dokira, mikor válaszol, hogy mi bizony elsőbbséget élvezünk időpontok szempontjából, mivel Daniel még gyerek, ezért pedig nagyon hálás vagyok. Nem mindenki szokta így gondolni, mert nem minden orvos van tekintettel arra, hogy ki a beteg. Gyerek, felnőtt, nő vagy férfi? Egyre megy.
-Maga is ilyen eleven és cuki volt?- vigyorgok, mert igazság szerint nem igazán tudom elképzelni, milyen is lehetett a kis Hayden, mivel nem ismerem még annyira, hogy ilyesmiket egyáltalán megpróbáljak elképzelni. Rendes pasinak tűnik, így gondolom gyerekként se volt egy állatokat szadizó pszichopata, viszont el tudom képzelni, hogy legalább annyira ügyelt arra, hogy a szüleit minden nap megmozgassa alaposan, mint Daniel. Hiszen mellette sem lehet unatkozni. Hol fogócskázni kell, hol legózni, hol bármi mást csinálni, a lényeg, hogy ő sosem unatkozik és így én sem, ha velem van. Ezt pedig imádom benne. Igazi élénk kis krapek.
-Mehetünk!- kiált fel diadalittasan a gyerkőc, mikor Hayden megkérdezi, majd szinte azonnal vágja rá következő kérdésére a választ, de azt hiszem, legfőképp a torok köszörülésem és a csúnya pillantásom ösztönzi végül arra, hogy meggondolja magát.
-Ööö, ja. Jo néni szerint a McDonald's egészségtelen és amúgy is mindenféle bigyókból áll a kaja.- pislog ide-oda szende mosollyal a képén, én pedig elnevetem magam. Meglehetősen jól nevelt, legalábbis mellettem mindig az. Valamiért úgy érzem, hogy velem sokkal jobban viselkedik, mint az apjával, pedig már nálam is kitapasztalta, hogy mi az amit lehet és mi az, amit nem.
-Mit szólnál, ha hamburgert ennénk, de olyan helyen, ahol tudom, hogy tényleg fincsi husi van benne és úgy általában nagyon finom az egész?- biccentem kissé félre a fejem, miközben alkudozni kezdek, de mindezt persze menet közben, hiszen nem akarom én Hayden ebédidejét azzal rabolni, hogy még most találgatjuk, hova is menjünk.
-Már, ha a doktor úrnak sincs ellenére egy finom hamburger sült krumplival? Persze, van több változat is. Csirkés hamburger, halas szendvics meg csomó más finomság.- pillantok Haydenre, mert hát nem akarok én most az aljas, gonosz mostohának tűnni, de nem szeretem, mikor mekizni jár az öcsém a gyerekkel. Nem egyszer mondtam már neki, hogy, ha nincs ideje vagy kedve főzni, csörögjön rám és viszek nekik valami vacsit. Ehelyett Daniel kerül-fordul elkottyogja, hogy a mekiben voltak apuval.
-Nagyon finom ott a hamburger, Hayden.- pislog fel Daniel a férfira, én pedig jót nevetek azon, hogy milyen kis vagány tud lenni, mert a mondata végén még kacsint is egyet, mintha cinkostársra lelt volna. Tényleg nagyon megkedvelte a dokit.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help   Hétf. Feb. 05, 2018 8:56 am


Jo & Hayden


Furcsa volt ez az egész, hiszen itt volt Lizával a balhé és úgy éreztem, hogy nem fogok tudni tovább lépni. Az akarat, hogy mindenképp gyereket akarok talán a félelemmel volt teli, hiszen a fájdalom egyre erősebb volt és talán a végnek a csalogató jeleit is élveztem.
Ahogy sétáltunk nem is figyeltem a két másik kommunikációját, leginkább azon agyaltam, hogy fogom beadagolni Shanek, hogy beteg vagyok. Elég nagy szarban van amúgy is, hogy feltűnt a ribanc exe. Úgy hiszem, most rá fordít minden erőt és ha akarom, ha nem úgy is visszafog hozzá menni, láttam a szemében a vágyódást, mikor csak beszélt róla. Felkavarta és azt hiszem meg is értem, engem is felkavarna a dolog, ha feltűnne valaki az életemből.
Aztán a kérdés kiszakít a gondolataimból az a merengés kicsit elvonta a figyelmemet. Mert az én bajom eltörpül a haverom nagyobb bánatából.
- Ugyan már, mindenki megtudja állapítani, ha valaki megfázik. – kacsintok a lányra, mert azért nem egy ördöngösség, még is nekem ez volt a kihívás, az összetett rendszer, amit mindig megkell oldani. Amúgy is én családot akartam alakítani, ahhoz pedig kevésbé illet volna egy menő orvosi rész, ami felőröli minden percemet és nem tudok jelen lenni. Bár most így, hogy szingli életem mindennapjait tengetem már mindegy.
- Nincs mit köszönni rajta! – mosolyodom el, mert úgy tűnik, hogy ő jobban zavarban van a korai időpontért, mint bárki más tenné. Mások örömmel és büszkeséggel menne mellettem, nem pedig meghunyászkodva és félve néz rám.
- Leginkább eleven, a cukiságról nem tudok nyilatkozni. Talán anyám inkább. Egyszem fiaként biztos ódákat zengene, hogy miket működtem össze. – nevetek fel, bár mondhattam volna, hogy Liza is tudna mesélni, de nem hiszem, hogy most ide belekéne fúrni az ex feleségemet. A papírokat kiküldtem neki és én már lezártam az életem azon szakaszát.
- Hát az ebédidőm sajnos korlátolt és várni fognak a betegek, ha gyorsak lesznek, akkor megegyezhetünk, viszont tényleg az időm véges. – megvonom a vállam, mert aztán nekem jelenleg mindegy, hol fogunk enni. A lényeg, hogy valami kaját juttassak a szervezettembe, mert eléggé éhes vagyok és percek múlva a hasam hangosan is követelni fogja a bele valót. Így járnak az orvosok, nincs idejük enni csak is kapkodva.
Letekintek a fiatalságra és elmosolyodom, ahogy a nevemet ejti ki és széles mosoly kerekedik az arcomon, mert tényleg hihetetlenül eleven a kölyök és a maga módján nagyon is aranyos. Mindig valami hasonlót képzeltem el, és Liza is lehetett volna ilyen anya, mit Jo néni, ha akart volna. Ha nem a félelem keríti hatalmába és nem köp szembe azzal, hogy mindvégig magamba kerestem a hibát.
- Tényleg? Hát akkor nincs, más csak mutassátok az utat. – terelem ki végre a kórházon kívülre őket, a friss levegő és a napsütés kicsit megzabolázza az arcvonásaimat, majd a nőre pillantok.
- Lehetne, hogy ne magázódjunk? Nagyon utálom. Mellesleg nem hiszem, hogy ezen ismeretség miatt annyira fontos az illem. – tekintek oldalra és közben azért szemmel tartom a fiatalúrat is, aki körülöttünk zsong.


Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help   Kedd Feb. 06, 2018 11:38 am


Jo & Hayden



A doktor úr meglehetősen szimpatikus. Főleg, miután nem szedte le a fejem, amiért próbáltam beleokoskodni a dolgába. Vannak orvosok, akik erre nagyon harapnak, szóval örülök, hogy nem csesztem el Danielnek a lehetőséget, hogy egy jó doki foglalkozzon vele. Ki tudja, máshol milyen fül-orr-gégészt találtunk volna?
-Azt meg tudom állapítani persze, de a többi kérdésre önnek kell majd megadni a választ.- mosolyodok el, és tényleg nagyon bízok benne, hogy Hayden majd ki tudja bogozni, mi is van a háttérben. Nem szeretném, ha minden este aggódnom kellene nekem vagy az öcsémnek amiatt, hogy Daniel rendben van-e. Ha ne adj' Isten baja esne, nem tudom, mihez kezdenék. Jelenleg Daniel az, akin kiélhetem az anyaság iránti vágyamat és szerintem még jó darabig így lesz ez, tehát igenis figyelni fogok rá, törődni fogok vele és mindent meg akarok neki adni, amit csak tudok.
-Akkor biztos ön volt a szeme fénye.- mosolyodok el és egy pillanatra megpróbálom elképzelni, milyen lehetett neki tesók nélkül felnőni, bár bevallom, nem megy. Tekintve, hogy nekem két testvérem is van, el se tudom képzelni, milyen lett volna a gyerekkorom, ha ők nincsenek. Szerintem így is tökéletes volt minden, még akkor is, ha afféle anya szerepet kellett magamra öltenem, miután a szüleink egyre kevesebbet tudtak otthon lenni.
-Nincs messzebb, mint a McDonald's és tekintve, hogy ismernek, szerintem gyorsan meg kapjuk majd az ebédünket. Isten őrizz, hogy miattunk éhes maradjon a műszak végégi.- vigyorgok és, hogy még inkább felgyorsítsam a dolgot, eszembe jut, hogy talán kocsival kellene inkább mennünk. Haydené biztos másik parkolóba van, ha már orvos, az enyém viszont közel van a kijárathoz.
-Akkor irány a hamburgeres. Viszont, ha gondolja, mehetünk kocsival is. Az enyém itt van rögtön jobbra a parkolóban.- mutatok is a verdám felé ami nem épp egy több milliós luxus autó, de én imádom. A célnak megfelel, ráadásul kombi autó, így, amikor Daniel nálam alszik, az összes játéka meg minden más kütyüje kényelmesen elfér benne.
-Rendben. Én is fel akartam már ajánlani.- pillantok fel mosolyogva Haydenre, ahogy felajánlja, hogy tegeződjünk majd kézen fogom Danielt, még mielőtt elfutkározna nekem  ide-oda. Bár alapvetően nem szokása, mert elég jól nevelt, azért mégis csak jobb, ha megelőzzük a bajt.
Végül, Hayden döntésétől függően -hogy gyalog vagy kocsival menjünk inkább- elindulunk az úti célunk felé, ahol a megszokott arcok üdvözölnek. Brodyval, a tulajdonossal valamikor együtt dolgoztunk, még mielőtt megnyitotta volna ezt a kis kocsit, ahol finomabbnál finomabb ételeket készítenek, a felesége pedig, Claire, szintén kedves ismerős. Ennek köszönhető, hogy amikor megpillantanak minket ezer wattos vigyor jelenik meg az arcukon és Claire már pislog is ránk kíváncsian, hogy mit szeretnénk rendelni.
-Akkor halljuk a fiúkat, mit kérnek?- lesek érdeklődve hol Danielre, hol pedig Haydenre, miközben én már pontosan tudom, hogy a szokásos sajtos hamburgeremet fogom rendelni sült krumplival, természetesen marha hússal, ahogy azt is nagyon jól tudom már előre, hogy Daniel mit fog rendelni.
-Én szeretnék sok-sok sült krumplit meeeeeeg... csirkehúsos hamburgert, de nem kérek bele mustárt, mert fúj... azt utálom.- motyogja édesen Daniel, miközben lábujjhegyen állva próbálja felérni a kocsi oldalán lévő pultot, én pedig jót mosolygok rajta, milyen kis édes. Imádom ezt a gyereket, nem tehetek róla.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help   Hétf. Feb. 12, 2018 11:41 am


Jo & Hayden


Fura, hogy ennyire fél tőlem. Mármint persze Liza is félt, mert azt hitte van valakim. Most már joggal félhet tőlem. Mert nem fogok monogámiában élni, tekintve, hogy aláírtam a válást. Nehéz volt, de nem bírtam tovább így élni. Mármint úgy, hogy a szememben hazudott és még képes volt lefeküdni, miközben reményekkel teli voltam, hogy lesz lehetőségem gyereket csinálni.
- A többi már az én dolgom, azzal nem lesz baj. – kacsintok a nő felé, hogy fölöslegesen ne aggódjon. Aztán a járdára bökök a fejemmel, mármint imádok autózni, de ilyenkor bedugul a város és gyorsabban haladunk, ha gyalog megyünk. Mellesleg végig hallgathatom, hogy a kissrác hogyan veszi a levegőt. Van benne turpisság, de közben azért a nőre is figyelek. Bájos teremtés és elvonja azért a figyelmemet néha napján.
- Gyaloglást jobban preferálom, imádom, ha kicsit a levegőn lehetek. – bólintok és hagyom, hogy a kissrác mutassa az utat. Bár azért figyelem a légzését, meg azt is hogy ne menjen messzire vagy épp a kocsi elé ne vesse magát. Mert azért kicsit túlpörög a kissrác és vigyázni kell rá, bármennyire is szép a nagynéni, a szívemre venném, ha baja esne.
- A munkám során annyira beleégett a fejembe a magázódás, hogy ritkán veszem észre az adandó alkalmakat. – mosolyodom el, aztán továbbiakban követem őket és végül meglepetten pillantok arra a bódénak is csúfolható valamire, ahol lelkesen néznek ránk. Azonnal belevágunk a rendelésbe, a kölyköt végig hallgatva bólintok. Jó ízlése van.
- Én egy dupla sajtosat kérek és sült krumplit. – bólintok rá, hogy most már én is teljes mértékben elégedett vagyok a rendelésemmel csípőre teszem a kezeimet és úgy pillantok fel a lányra.
- Ha valami salátát kérsz, kitagadlak. – vigyorgok rá, mert annál jobban nem tudják fel cseszni az agyam, ha megjátsszák előttem magukat és salátát esznek, otthon meg farkas éhesen feltépik az ajtót és rohannak a hűtőhöz, hogy kifosszák. Ha éhes egyen, ha nem nem kell. Viszont hogy bízzon meg bennük bárki is, ha már ott ütközünk, hogy nem mernek az ember előtt enni?
Mikor kiadják Daniel rendelését segítek neki, hogy felemelem, hogy eltudja venni és talpra állítva segítek, hogy minél praktikusabban tudjon enni és a lányt figyelem.
- Nincs gyereked? – bukik ki belőlem a kérdés, mert azt tisztáztuk, hogy a nagyfiú nem az övé, de attól még megeshet, hogy van sajátja. Vagy csak én nem figyeltem eléggé. Megköszörülöm a torkom, mert azért ez egy elég kérdés volt tőlem. Nem szoktam ennyire célirányos lenni.
- De nem kell válaszolnod, megértem, ha tapló voltam a kérdéssel. – elhúzom a számat, ahogy kezembe veszem a forró hamburgert és kíváncsian beleharapva közel állok, hogy felnyögjek a gyönyörtől. Lenyelve az ételt nézek a lányra.
- Hát ez isteni finom! – mondom, bár ez egyben a szakácsok érdeme is. De külön hála jár annak, aki ide csábított és megmutatta nekem a picinyke menyországot.


Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help   Hétf. Feb. 19, 2018 10:31 pm


Jo & Hayden



Ritkán van szerencsém dokikkal sétálgatni a városban, vagy épp együtt ebédelni velük, így most eléggé idegen számomra a helyzet. Még akkor is, ha kellemesen csalódtam Haydenben, ugyanis eddig mindig azt hittem, hogy egy orvos csak a munkájáról tud beszélni. Legalábbis, úgy sejtettem, hogy ez így lehet, de tévedtem. Hayden természetesen viselkedik és a köpenye nélkül meg se mondaná róla az ember, hogy amúgy orvos. Főleg, miután rám kacsint vigyorogva, amitől egy lazább helyzetben már talán el is olvadnék.
-Rendben, akkor sétáljunk.- bólintok egyet mosolyogva, miután letisztázzuk, mivel is szeretne eljutni a kajáldáig, közben persze igyekszek Danielt is szemmel tartani és meglepetten veszem észre, hogy Hayden is így tesz. Édes, ahogy figyelemmel kíséri a kis csöppem minden egyes mozdulatát és azt hiszem, ettől minden nő szemében vonzóbb és vonzóbb lenne egy férfi. Velem sincs ez másképp. Az én koromban már a nők ezt figyelik, nem a vagányságot, a csili-vili autót vagy a belőtt sérót.
-Na igen. Alapból az a fehér köpeny szinte megköveteli, hogy magázódjon az ember de így, hogy levetted, már sokkal könnyebb tegeződni.- vigyorgok séta közben, majd a kezem nyújtom Danielnek, aki rögtön meg is fogja a kis praclijával az enyémet. Őrülten imádom a kiskölyköt. Komolyan, mintha a sajátom lenne, sőt. Néha irigy is vagyok az öcsémre, amiért össze tudott hozni egy ilyen vagány kis krapekot azzal a szerencsétlen nőszeméllyel.
Mikor aztán az áhított helyszínhez érkezünk, elengedem a kezét, ő pedig már rohan is az ismerős arcokhoz. Szégyen vagy sem, elég sűrűn szoktunk ide jönni, mert itt legalább tudom, hogy nem mű kaja van. A húspogácsa is saját recepttel készül, a zöldségek is frissek és minden nagyon finom.
-Én? Salátát? Isten őrizz.- nevetem el magam Hayden arca láttán és jót mulatok azon, mennyire nem ismer. Ha valami számomra szent, az a kaja. Soha nem aggódtam a kalóriák miatt és nem is vonok meg magamtól egy-egy finom falatot. Ha valamit megkívánok, azt megeszem és kész.
-Főszakács-helyettes vagyok, ráadásul vidéki leányzó, szóval szeretek enni és azt vallom, hogy nem azért vagyunk a Földön, hogy mindenért csak csorgassuk a nyálunkat.- vonok vállat vigyorogva, majd Claire-re pillantok és pár pillanatig -tényleg csak egy-két pislogásnyi idő- gondolkodó ábrázattal lesem a menüt.
-Kérnék szépen egy dupla sajtos hamburgert sült krumplival és mellé egy pohár kólát.- villantom meg végül a legangyalibb mosolyomat, amivel aztán Haydenre pillantok és örvendezek, amiért ezek szerint nem kell kitagadnia sehonnan. Értem én, hogy ő már előre félt, hogy majd én is salátázok, mint a legtöbb nőszemély, de teszek én az ilyen dolgokra. Szeretek enni és kész.
-Köszönjük.- lesem mosolyogva, ahogy Daniel nyújtózkodik a hamburgerért Hyaden pedig készségesen segít neki. Komolyan ritkán látok ilyesmit, így most teljesen ámulok a jeleneten. Annyira, hogy szinte fel se fogom először, hogy mit kérdez tőlem a legújabb kedvenc dokim.
-Dehogyis, semmi baj.- legyintek egyet, mikor szabadkozni kezd, majd előbb elveszem én is a saját kis kajámat, megvárom, míg Hayden is így tesz és, csak utána sétálok odébb az ablaktól.
-Nem. Sajnos még nincs. Nem úgy alakultak a dolgok szóval el kellett napolni a dolgot, de nem bánom, hiszen itt van Daniel.- pillantok az említett kis krapekomra, aki idő közben helyet foglalt az egyik üres sörpadnál és lábát lóbálva eszegeti az ebédjét.
-Tudtam, hogy ízleni fog.- vigyorgok diadalittasan Haydenre, miközben én is harapok a sajátomból és alapos megrágás után kíváncsian rápillantok.
-Na és neked?- próbálok nem túlzottan mosolyogni a kérdés mellé, hiszen ki tudja, hogy milyen pontra tapintok ezzel, de ha már bele kérdezett a gyerek témába, azt hiszem, ez se kényelmetlenebb számára.
-Feltűnt, hogy elég jól bánsz a gyerekekkel, szóval arra tippelnék, hogy talán van...- hagyom függőben a kérdést, hiszen ez csak találgatás és gyanítom, mindjárt úgyis kiderül, hogy jól sejtettem-e vagy sem, de tény, hogy kinézném Haydenből, hogy esetleg már apa. Annyira édes Daniellel is, hogy meg kell zabálni őket. Már, csak azt nem tudom, hogy melyikkel kellene kezdenem?
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Jo & Hayden ~ Hey Doc, we need your help

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Hayden G. Evans

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ