Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Ella & Owen - 2011 Hálaadás
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Owen Cavanaugh Today at 1:17 am

Pixie & Sarah - No man is useless until it's got a friend
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sarah Adler Today at 12:09 am

Játékpartner kereső
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Eleanor Trent Yesterday at 11:26 pm

Egy first lady élete
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Lola Torres Yesterday at 11:04 pm

Olivia & Sera || Little Fairy Garden
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Seraphina E. Hawkins Yesterday at 10:56 pm

Seraphina && Carson
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Seraphina E. Hawkins Yesterday at 10:20 pm

Long journey... ~ Lotte&Shane
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Charlotte Green Yesterday at 10:20 pm

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Eleanor Trent Yesterday at 10:14 pm

Ki van itt?

Aimee Riddle, Christabel Edwards, Erik Lindström, Owen Cavanaugh, Sarah Adler, Seraphina E. Hawkins

Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 1 rejtett és 11 vendég
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Baby, give it up! | Liza & Hayden
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gabriel Macht
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Fül orr gégész főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
50

Baby, give it up! | Liza & Hayden
Hétf. Szept. 25, 2017 3:55 pm

Liza & Hayden


Sokszor elhangzik az a mondat a munkám során, hogy ma te ügyelsz! A megfázások időszakát éljük, és rengetegen jönnek, hogy torok és mandulagyulladások van. Nekem annyiban jobb, hogy nem kell otthon lennem és figyelnem, hogy Liza éppen mivel akarja tönkre tenni a mindennapjaimat. De két ügyelet után vágytam az ágyunkra és arra, hogy pihenjek. Szerencsére nem volt forgalmas, tudtam pihenni. De egy kórházi ágy, nem épp az igazi, mint a saját hálószobátok. Bár az is már inkább hűvös. Nem csak az időjárás miatt, hanem a hangulat miatt is. Tudtam, hogy szombat miatt biztosan otthon lesz a feleségem, ha csak nem szerveztek nekik valami kirándulást, vagy a papírmunka miatt bent kell maradnia. Ezért a lehető leggyorsabban kerültem ki. Fáradtságomban nem akartam veszekedni vele, jelen pillanatban semmiért. Felsóhajtva konstalláltam, hogy ő sem esik a torkomnak, hanem hagyta, hogy elsétáljak a fürdőszobába és letusoljak. A víz melegsége felpezsdített és a tusfürdő is kellően jó hatást ért el, hogy ellazuljak. Aztán még nedves hajjal indultam a hálóba, ahol még ott leltem őt. Kócosan épp a ruháit válogatta. Mindig óriási gonddal válogatja, hogy mit vesz fel. Az alsógatyáért nyúlva mellette a vállához érve éreztem az illatát. Kellemes, mint minden áldott reggel.
- Jó reggelt. – mormoltam a fülébe, ahogy hátrálva elkezdtem felöltözni, de le sem vettem róla a szemem. Sosem értettem, hogy miért kell mindig veszekednünk, de aztán rájövök, hogy legtöbbször az én hibám. Fiatal és gyönyörű, csak az enyém. Még is a félelem bennem van, hogy mi történik, ha van valakije? Az életünk már inkább arról szól, hogy megpróbáljuk elviselni egymást. Fáradtan ülök le az ágyszélére és a kezeimbe temetem az arcom, ahogy elgondolkozok, hogy mit is mondhatnék. De semmi értelmes nem jut eszembe. Szánalmas nem? Egyedül alszik az éjszaka, én haza érek, és nem tudom, mit mondjak neki. Akarom a házasságunkat, de miért félek tőle ennyire még is?
- Benyomtam a kávégépet felfelé jövet, meg az újságot az asztalra tettem. – végül a szavak önkényesen megindulnak, ahogy figyelem továbbra is.
Nem tudtam mit mondani, vagy tenni. Csak bedőltem az ágyba és a plafont bámultam, miért olyan nehéz velem? A fájdalom ismét átjárt, így azzal a lendülettel, amivel lefeküdtem visszaültem, majd kipattanva az ágyból kihúztam magam. Franc essen bele ebbe az egészbe! Legalább most ne fájjon. Egy halk szitokáradat elhagyta a számat és megingattam a fejem. Majd pár lélegzettel később elillant a fájdalom. A lányra néztem és a félelem ott bujkált a szemébe.
- Mondd csak. – szűröm a fogaim közül, ahogy a vízért nyúlok és az éjjeliszekrényből előkeresem a fájdalomcsillapítókat, hogy legalább ár órára elfeledkezhessek a problémámról.


Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Emmy Rossum
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Irodalom és történelem tanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Hétf. Szept. 25, 2017 5:28 pm
to hayden

A napsugarak halványan világították  be a szobát, mikor ébredezni kezdtem és ezzel egyidejűleg a szemeimet is kinyitottam. Automatikusan oldalra döntöttem a fejem, de amint megláttam az ágy üres s érintetlen felét, rögtön újra, fájdalmasan lehunytam a szemeim. Elmerengtem azokon az időkön, mikor még minden más volt. Mikor alig vártam, hogy Hayden az éjszaka közepén hazaérjen a műszakjából és végre hozzá bújhassak. Amikor reggel csókkal köszöntöttük egymást, amikor ténylegesen jobbá vált a napom azzal, hogy magam mellett tudhattam Őt. Tagadhattam, de akkor is borzasztóan hiányoztak azok az idők. S főleg azért sírtam vissza őket, mert nem tudtam volna megmondani, mikor és hol romlott el minden. De mielőtt a valóságban is patakokban ömleni kezdtek volna a könnyeim, kikászálódtam az ágyból, majd azonnal a fürdő felé vettem az irányt, hogy a frissítő zuhany jó hatással legyen rám. Éppen befejeztem a tusolást s a köntösömet magamra terítve visszasétáltam a hálóba, amikor Hayden is hazaérkezett. Egymáshoz se szóltunk, csak némán tettük a dolgunkat. Én még mindig álmos voltam, Ő épp abban a pillanatban esett haza, így hát nem lett volna értelme se beszélgetésbe bonyolódni. Meg aztán a beszélgetéseink általában veszekedésbe torkolltak, amihez szintén nem volt energiája látszólag egyikünknek sem. Míg Ő zuhanyzott, addig magamra kaptam némi öltözéket, hogy legalább fehérnemű legyen rajtam a köntösöm alatt, ha már a mai ruhámat még nem sikerült kiválasztanom.
Megdermedtem, mikor besétált a hálószobánkba, s titkon azért fohászkodtam, hogy elkerüljük a veszekedést. A ruháimat válogattam, mikor elnyúlt mellettem, hangját hallva némileg azonban megkönnyebbültem. Nem volt benne semmi neheztelés, rossz indulat és ezt én már egy jó kezdésnek vettem. Talán ez a mai nap más lesz. Talán veszekedésmentes, ki tudja. Csodák mindig történhetnek.
- Jó reggelt. - suttogtam vissza én is, kedvességgel telt hangon egy apró mosoly kíséretében. Egy kék-fekete ruhán állapodik meg a kezem, s mivel nem tudok továbbhaladni rajta, eldöntöm, azt veszem fel a mai napra. Nem mintha mennék bárhová is, hiszen csak itthoni dolgozatjavítás szerepel a terveimben, de szeretnék kicsit csinosabban felöltözni. Még akkor is, ha Hayden-t nem érdeklem. Azt szeretném, ha elhaladok a tükör előtt, ne egy slampos, meggyötört nőt lássak, ehhez pedig hatalmas segítségemre lesz ez a ruha is.
- Remek, alig várom, hogy hozzá juthassak a reggeli kávéadagomhoz. - feleltem felé fordulva, lágyan mosolyogva, különös gondot fordítva arra, hogy ugyanilyen higgadt maradjak a továbbiakban is. Ennek egy jó napnak kell lennie és kész. - Köszönöm. - megköszöntem, hogy gondoskodott a kávéról és, hogy az újságot is behozta, majd visszafordultam a szekrény felé, hogy kikössem a köntösöm és felöltözzek. A művelet feléig jutottam csak, amikor meghallottam a halk szitokáradatot, ami elhagyta a száját, így rögtön felé fordultam és félelemmel telve néztem, ahogy tett pár lépést.
Zavaromban összehúztam magamon a köntöst - csak tudnám, miért is vagyok zavarban a saját férjem előtt... - és aggódva közelebb léptem hozzá.
- Most már tényleg el kellene menned egy orvoshoz. Ennek így nagyon nem lesz jó vége... - az én tanácsaimra volt a legkevésbé szüksége, tudtam jól, de akkor is aggódtam érte és nekem is rosszul esett, mikor láttam összerezzenni az arcizmait a fájdalomtól. - Megemelted magad? Vagy becsípődhetett valami? Hol fáj? - kettőnk közül Ő az orvos, biztos tudatában van annak, hogy mitől vannak fájdalmai. Én pedig gondolom nem segítek neki semmiben, ha még körbe is aggódom és érdeklődöm. De nem tudtam ölbe tett kézzel nézni, ahogy szenvedett. - Van itt fájdalomcsillapítód vagy hozzak? - nem láttam, talált-e az éjjeli szekrényében gyógyszert, de ha nem, akkor kifuthatok értük a konyhába, hisz ott is tartunk egy gyógyszeres dobozt.
Habár az utóbbi időben nem voltunk éppen a boldog házasok mintapéldányai, de mindentől függetlenül féltettem Őt. Nem akartam, hogy bármi baja is essék, a fájdalmai viszont nem hogy elmúltak volna, hanem majdnem csak sűrűsödtek. Még ha idegesítettem is a kérdéseimmel, muszáj volt tennem valamit.

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gabriel Macht
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Fül orr gégész főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
50

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Hétf. Szept. 25, 2017 6:26 pm

Liza & Hayden


Mint mindenkinek nekem is vannak jobb, illetve rosszabb napjaim. Viszont az utolsó kísérlet óta úgy döntöttem feladom, és nem fogok görcsösen erre gondolni. Talán jót tenne nekünk is egy kicsit nyugodt élet. Bár azért nem temettem el örökre magamban az érzést, hogy mennyire sok fájdalommal jár ez számomra. Viszont a reggeli kínos pillanatokat fokozza, hogy látom mennyire feszült. Egy normális házasságban nem úgy mozognak, mint a robotok. Itt már régen elveszett a varázs és kezdem úgy érezni, hogy minden más is.
Aztán csak egy apró hiba, egy rossz mozdulat, meggondolatlan levegővétel és a fájdalom olyan erővel rántja össze a testemet, hogy azt hittem beleőrülök. Ahogy felálltam Liza is mozdult, úgy tűnik, hogy valami még megmaradt a régi vonzásból. Ha nem akarna megölni a fájdalom ezen elmosolyodnék, de most nincs hozzá érzékem.
- Akasztják a hóhért. – jegyzem meg gúnyosan, hiszen minden orvos rémálma másik orvoshoz elmenni a problémájával. Én pedig bármennyire is szeretném, hogy elmúljon a fájdalom, rohadtul nem akarok kollégához menni. Ezért is nem értem, hogy miért nem érti meg Liza, hogy nekem ez leginkább olyan, mintha neki kellene elmenni egy másik tanár órájára, mert mondjuk valamit eddig nem tudott. Vagy fogalmam sincs, hogyan működik a szakmája. Talán ezért is tartunk itt, eddig többet beszélgettünk, tudtam, hogy milyen órái voltak, hogy bír a gyerekekkel. De most már ez sem kerül pódiumra. Amitől csak elhúzom a számat és kétkedve pillantok a lányra.
- Nem csináltam semmit, egyszerűen fáj. – simítom a kezem végig a derekam vonalán, de nem hiszem, hogy ezzel bármit elérnék. Ezért kiegyenesedve nézek a szemeibe. Pontosan azokba az őzike szemekbe, amikbe réges régen szerelmes lettem.
- Maradj, van ott. – mutatok mögém és figyelem a zavarát, most tényleg attól fél, hogy meglátom fehérneműben? Elnevettem magam, mert pontosan úgy néz ki, mikor az első éjszakáját töltötte férfival. Az emlékek megrohamoztak, majd az ujjamat a köntöse zsebébe akasztottam és közelebb húztam magamhoz.
- Itt fáj. – a kezét megfogva húztam végig a kezét a csupasz bőrömön és nem eresztettem a szemeit. Látni akarom, hogy miért ilyen félős, a sok veszekedés vagy attól, hogy már nem szeret. Fél vagy megutált. Annyi kérdés zsongott a fejemben, de nem eresztettem a kezét, csak a tenyere melegét élveztem, amit a bőrömre sugárzott és kíváncsian firtattam.
- Mi van itt? Mit tanultál biológiából? – oldalra döntve a fejemet néztem végig. Volt benne valami furcsa, nem tudtam hova tenni, de persze nem fogom a fejét venni. Lassan elengedve a kezét léptem végül vissza az éjjelimhez, hogy kivegyem a gyógyszert, amiből kettőt ki is véve vettem be, hogy mielőbb hasson. Nem szeretnék fájdalmak között elaludni. A vizet lassan kortyolva hunyom le a szememet. Annyira megfáradtam és kezdem beadni a derekamat, hogy elmegyek orvoshoz, de a félelem nagyobb nálam. Hiszen mondjon bárki bármit, a vesebajok nem mindig olyan könnyen gyógyíthatók. Én csak reménykedem, hogy egy kis felfázás, vagy vesemedence gyulladásom van. Bármit jobban elmondok, mint sem én halljam a rossz hírt. Aztán a nagy gondolkodásom közepette nem is figyelem, hogy Liza mit csinál, vagy mit sem.


Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Emmy Rossum
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Irodalom és történelem tanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Hétf. Szept. 25, 2017 7:15 pm
to hayden

Ha egy külső szemlélő látott volna minket, könnyedén azt hihette volna, hogy valamiféle elrendezett házasság szereplői vagyunk, akik soha, semmilyen körülmények között nem vonzódtak egymáshoz. Hiszen egy bizonyos távolságot mindig tartottunk, s kínos hallgatásokból se voltunk híján. Bezzeg, ha évekkel ezelőtt, még az egyetemen láttak volna minket... el se hinnék, hogy ugyanaz a pár vagyunk.
Megjegyzésére szúrós pillantásokkal feleltem. - Akasszák! De az egészséged mindennél fontosabb. - de ezt sem egy orvosnak kellene mondanom. Persze abba már nem mentem bele, hogy valószínűleg beleőrülnék, ha történne vele valami, azért a szemeim jócskán árulkodtak hasonló érzésekről. Még akkor is, ha nem épp a legjobb időszakunkat éltük. A férjem volt, aggódtam érte, ezen pedig nem sok minden tudott volna változtatni.
Nagyra nyílt, értetlenkedő szemekkel konstatáltam, ahogy hirtelen közelebb húzott magához. Ilyenre se mostanában volt példa... S habár nem engedtem elkalandozni a gondolataimat, ez a cselekvése valahogy mégis megmelengette a szívemet. Óvatosan oldalra döntöttem a fejemet és az én szememben is fájdalom csillogott, ahogy megmutatta, hol fáj neki. Az viszont már meglepett, hogy a kezemet elhúzva a derekára vezette azt. Az egész szituáció felettébb abszurdnak hatott. Nem kellett volna ennyire megilletődnöm ettől, mégis ez történt. Régen ezek az apró érintések, annyira hétköznapi dolgoknak számítottak, szinte automatikusan jöttek maguktól, mostanában meg... jóformán csak a babaprojekt miatt értünk egymáshoz, aminek aztán soha nem lett jó végkifejlete. Igaz, ez az én hazudozásomból adódott, de rettegtem attól, hogy nem tudná megérteni az indokaimat. Nem tartottam magamat túl fiatalnak a gyerekvállaláshoz, de legyünk őszinték... Borzalmas anya lennék. És ki tudja mi történne szerencsétlen gyerekkel, ha Hayden akkor is minden másnap éjszaka ügyelne a kórházban? Biztos nem élné túl mellettem, ha pedig el kellene egy csöppséget is veszítenem... Na nem. Ebbe még csak bele sem gondolhatok. Ezért nem szabad teherbe esnem.
- A veséid. - feleltem halkan, enyhén bosszús ábrázattal. Talán nem vagyok orvos, de azért az alapvető belső szerveink elhelyezkedésével tisztában vagyok. Rosszul esett, ahogy elengedte a kezemet, ám ezen nem kellene fennakadnom. Ő bevette a gyógyszert, én meg néztem, ahogy fájdalmakkal telve lehunyta a szemeit. Mivel nagyon elgondolkodott, sarkon fordulva visszasétáltam a szekrényhez és megszabadultam a köntösömtől, hogy aztán felvehessem az előbb kiválasztott kékes fekete ruhámat. Ez után a gyors mozdulatsor után visszafordultam hozzá, szemeimben továbbra is aggodalom csillogott.
- Tudok segíteni valahogy? - érdeklődtem, mert még mindig ez tűnt a legjobb ötletnek, minthogy valami konkrétumot ajánljak fel neki. - Kérsz esetleg reggelit? - szívesen készítek neki, ha szeretné, feltéve, ha még nem evett a kórházban.
Mivel korábban megfogadtam, hogy a mai nap jobb lesz, próbáltam kerülni minden olyan témát, ami veszekedést szíthatna kettőnk között. Bár lehetséges, hogy egyszerűen csak be kellene fognom a számat és eltűnnöm a szobából, hogy végre pihenhessen. De közben maradni is szerettem volna, csupán nem tudtam, hogy miért.

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gabriel Macht
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Fül orr gégész főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
50

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Hétf. Szept. 25, 2017 7:53 pm

Liza & Hayden


Sokszor volt már veszekedés főbb témája a fájdalom, amit eddig igyekeztem tehetségesen eltitkolni, de valahogy sosem sikerült. Persze ezt is most kell eljátszani és nem tudott volna váratni, míg legalább kikerül a látókörből Liza. Csak mormogok valamit válaszul, hiszen eszembe sincs ismét veszekedni, elég volt látnom éjszaka, ahogy egy nő jajveszékelve dőlt a falnak, ahogy közölték, hogy a férje meghalt. Szakmánk nem épp kellemesebb része, mikor ezt kell közölni. Persze az életkörforgása nem csak az hogy megszületünk. Sajnos a halál is a mindennapjainkhoz tartozik.
Azok a rémült szemek, amikkel ő rám nézet emlékeztettek arra, hogy baromira haragudnék magamra, ha esetleg történne valami velem és az lenne a legutolsó emlékünk, hogy összekaptunk valami szarságon. Felsóhajtva bólintok a szavaira. Hiszen majd egyszer ráveszem magam valamire, de még nem jött el az idő.
Az érzés, ahogy nézet, a teste megfeszült, és ahogy megfogtam, minden más volt. Nevetnem kellet, persze nem gonoszan, vagy sértően, hanem úgy, mint régen. Mikor még furcsa volt számára, ha hozzá kellet érnie valakihez. De már régóta házasok vagyunk, ne akadjon már ki, hogy hozzám kell érnie. Az arcom megrándul egy pillanatra, ahogy a keze a bőrömhöz ér, de nem a fájdalomtól, hanem a különös érzéstől, amit éreztem. Végül elharaptam mindenféle megjegyzést.
Elégedetten bólintottam a fájdalom tökéletes lokalizációjára. Attól, hogy ő tanár lett, én pedig orvos semmivel sem nézem le, hiszen a tudása óriási és irigylésre méltó. Nem mindenki mondhatja el, hogy esténként, már amikor otthon van - egy tanárnővel bújik ágyba. De én elmondhattam, hogy eddig örömmel tettem. Most meg már csak megszokásból. Mint az öreg házaspárok, akik már csak a megszokásrabjai. Ahogy kézen fogva sétálnak, vagy, hogy marják egymást. De mi még fiatalok vagyunk, de úgy tűnik, hogy a házasságunk elérte ezt a kort. Mikor a feleségem nem mer megszólalni a közelembe. Mindenki ment a saját dolgára, mármint megvolt a napi öt perc veszekedésünk nélkül töltött pillanatunk.
Viszont meglepődtem, mikor a hangja ismét betöltötte a teret és megfordulva néztem ismét rá. Mintha nem hittem volna, hogy ő szólalt meg. Egyszerűen megszoktam, hogy némán élünk egymás mellet. A mai reggel pedig úgy tűnik, hogy más. Nem csak nekem, neki is.
Hallottam a kérdéseit, felfogtam, hogy mit akar, de annyira.. Furcsán jól esett egy olyan gesztus, ami mindenapjainkban megszokás volt. Megráztam a fejem, hogy nem kell semmi. Csak néztem őt. Mikor lett olyan, mint egy törékeny kisgyerek? Olyan aprónak tűnt, és rémültnek.
- Liza. – szólalok meg halkan és az összezavarodottság úrrá lesz rajtam, majd felé lépek egyet, nem túl erőszakosan, csak éppen meglepettségemben nem tudom, talán túl nagy a lendület, mert szinte a fele távolságot letudom.
- Félsz tőlem? – nem ismertem a lányra, aki velem szemben állt. Mikor lettünk idegenek egymás számára? Persze, már évek óta megy köztünk a huza-vona. De attól még nem kellene félnie tőlem. Ugyan az a Hayden vagyok, aki beszökött hozzá a kollégiumba, hogy csókot lopjon tőle az éjszaka közepén.


Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Emmy Rossum
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Irodalom és történelem tanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Hétf. Szept. 25, 2017 9:48 pm
to hayden

Az az igazság, hogy már belefáradtam ebbe a házasságba. Kilépni nem akartam belőle, de visszasírtam a régi szép időket. Talán tényleg várnunk kellett volna a házassággal. Talán tényleg a barátainknak volt igaza...
Aztán történt valami furcsa dolog. Elnevette magát, ami engem is mosolygásra késztetett. - Nem hiszem el, hogy kinevetsz. - én is nevettem halkan, pont úgy, mint régen és ez igazán felüdítő volt. Hosszú idő óta nem nevettem úgy igazából, de most úgy éreztem, talán nem is olyan távoli ábránd már ez. De hamar újra visszarázódtunk a sajnos már megszokottá vált kerékvágásba. Az apró, rövid, vidám pillanatok hirtelen szertefoszlottak és visszatértünk a valóságba.
Mindketten szótlanná váltunk, miután egy sima fejrázással válaszolt a kérdéseimre. Már éppen indultam volna a konyhába a korábban említett kávéért, mikor újra megszólalt. Amikor a nevemet ejtette ki a száján, kérdő tekintettel néztem rá. Hamar átszelte a közöttünk lévő távolság nagy részét, ezt viszont nem tudtam mire vélni. Második kérdését hallva még inkább meglepődtem. - Mi? Nem, dehogy! - ellenkeztem rögtön, aztán, hogy bizonyítsam az igazam, odaléptem elé és óvatosan végigsimítottam az arcán. Pont úgy, mint régen volt szokásom. - Én csak attól félek, hogy komolyabb bajod esik. Ennyi. - nem mintha ezért nem értem volna hozzá többször. A legutóbbi negatív terhességi teszt után érthetően a tudtomra adta, mennyire nem kíván engem. Ráadásul az elmúlt években ezek az együttlétek inkább kötelező elfoglaltságként szerepeltek a naptárunkban, mintsem romantikázásképp. De még szenvedélyesnek se mondtam volna őket. Ráadásul ott volt annak is a ténye, hogy Hayden annyira megszállottan vágyott már egy kisbabára, hogy jóformán az nem is érdekelte, hogy én leszek-e a gyerekének az anyja vagy sem.
Óvatosan elvettem az arcáról a kezem és összefontam karjaimat a mellkasom előtt. - Tudom, hogy nem lehet minden ugyanolyan, mint régen, főleg nem egyik pillanatról a másikra, de nem szeretném többé ezt így csinálni. - lassan ráztam a fejemet, míg beszéltem, mintha ezzel is nyomatékosítani akarnám, hogy nem tudom tovább így folytatni. - Nem akarok veszekedni, nem akarok idegenként élni a férjem mellett... - folytattam a korábbi gondolatmenetemet, mire bepárásodott a tekintetem.
- Nem tőled félek, hanem attól, hogy nem lesz közös jövőnk. - elhallgattam és kénytelen voltam ellépni tőle pár métert, megindulva az ajtó felé, hogy mihamarabb kikerüljek a hálószobából. Nem azért, mert nem lettem volna kíváncsi a válaszára vagy arra, hogy mit gondol kettőnkről, a jövőről, de nem akartam ezzel fárasztani. Így is hosszú éjszaka után volt túl, ráadásul fájdalmai is voltak. Talán mindezeket nem most kellett volna megbeszélnünk.

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gabriel Macht
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Fül orr gégész főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
50

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Hétf. Szept. 25, 2017 10:45 pm

Liza & Hayden


Sokszor megkaptam, hogy csodás párom van, hogy hihetetlen mázlim volt vele. Viszont nem tudják, hogy mennyire nem vagyunk jelenleg még beszélő viszonyba. Mélyes sóhajtok, ahogy a törékeny pillanat el is illan, majd marad a rideg valóság. Ami percről percre hatalmas pofonokkal illet. Nesze barom, volt egy jó nőd, most meg szinte azt se tudod ki ő.
De persze még sem hagyhatom őt így, itt. Ki is térek a tárgyra, ekkor tűnik fel, hogy a gyomromba furcsa érzés kavarog. Félek a választól. Mi van, ha nem szeret? A lelkem remeg, és nem akarom bevallani, hogy félek. Meredten bámulok előre, ahogy felém lép és a hangja fáradtan cseng. Van benne valami, amitől megrémülök, és nem tudom hova tenni. Mert a válasz logikusan kellemesnek kellet volna hatnia. Bólintok arra, hogy nem fél. A kezét hagyom, hogy hozzám érjen, de nem mutatok reakciót, pedig örömmel tenném. Várom a továbbiakat, mert ha a szja nem is mond el semmit, de a szemei beszédesek és szomjazom az igazságra. Főleg arra, amit nem mond ki.
De megérte a várakozást, mert végül megindul a nyelve és meglepetten állok ugyan ott, ahol hagyott és távolodó alakját nézem, ahogy eltűnik az ajtó mögött.
Nem hisz abban, hogy lesz jövőnk? Meg szólalni sem volt időm, egyszerűen leforrázva álltam ott. Oldalra pillantottam az óra még csak nyolc órát mutat és kevés alvással a hátam mögött eltűnődőm, hogy érdemes-e folytatni, vagy sem.
- Liza. – indulok meg utána, most már teljesen mindegy, hogy van értelme vagy sincs. Úgy tépem fel a szobánk ajtaját, mintha a lakás lángolna és félnék attól, hogy elpusztulok a lángokba. Épp csak elkapom a csuklóját a lépcső előtt és magamhoz húzva megcsókolom. Akarom az ajkait, a törékeny testét érezni. Ahogy karomba fonom, nem eresztem.
- Nem akarom, hogy azt hidd, hogy nincs jövőnk. – suttogom a szájába, nem eresztve ajkait és érezni akarom a leheletét. Minden porcikáját. Én azt akarom, legyen jövőnk, én vele akarok megöregedni és belepusztulnék, ha nem lenne velem.
- Engedd meg. – a hangom elhal, ahogy kezem lejjebb csúszik a derekán és épp csak annyira hátrálok tőle, hogy ne érezze kötelességének. Sok rosszat és büntetésre méltó dolgot vágtam a fejéhez. Most pedig ez mind valósággá vált.
- Csak gyere vissza a szobába és maradj velem, míg elalszom. – elengedem a kezét és a szobaajtóra utatok, hogy komolyan gondoltam. Mert úgy tűnik, hogy ő teljes mértékbe elkönyvelte a dolgokat és nem akar velem lenni. Mert lehet a száját nem ezek a szavak hagyták el, de fejben biztos vagyok benne, hogy már átgondolta minden lépését.
- Mint régen. – mikor még rezidens voltam és sok ügyeletet lenyomva fáradtan haza estem a hasára tettem a fejem és abban a pillanatban elaludtam, ahogy az ujjai a hajamba fúródtak. Erre az emlékre azonnal a nedves hajamba mártottam az ujjaimat. Most úgy érzem magam, mint akinek kicsúszott az irányítás a kezéből és várja, hogy mi lesz a következő döntése. Most minden Liza kezében van.


Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Emmy Rossum
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Irodalom és történelem tanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Kedd Szept. 26, 2017 12:27 am
to hayden

Gyűlöltem magam azért, amiért nem mondtam el neki a teljes igazságot arról, miért nem sikerül teherbe esnem. A szűrővizsgálatokat hosszú hónapokon, éveken keresztül elutasítottam, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb fény derül majd a titkomra. Tudtam, hogy azzal végérvényesen elrontok majd mindent és hogy azután már veszekedni se fog velem. Minden bizonnyal, ha rájönne, mit tettem, hogy titokban szedem a fogamzásgátló tablettáimat, akkor nemes egyszerűséggel kisétálna az ajtón s egyúttal az életemből is. S nem számított, mennyire rossz időket éltünk meg, nem akartam, hogy véget érjen a házasságunk. Hiszen fiatalon valósággal házasság ellenes is voltam, egészen addig, amíg Hayden be nem toppant az életembe és fel nem forgatta a világomat.
Rázúdítottam mindent, ami a fejemben járt és ez korántsem volt fair vele szemben. Gratulálok, Liza, remek érzéked van az időzítéshez. Csoda, hogy a férjed eddig kibírta melletted...
Gombóc alakult a torkomban, a gyomrom görcsbe rándult, a lábam alig akart előre vinni, mégis valósággal szabadulni próbáltam a hálószobából. Egy apró könnycseppnek sikerül végiggördülnie az arcomon, amit sietősen letörlök, mielőtt még lefutnék a lépcsőn, egyenesen a konyhába.
A következő pillanatok olyannyira felgyorsultak, hogy hirtelen azt sem tudtam, mi történik. Mikor megéreztem ujjait a csuklóm körül, azt hittem, rosszul érzi magát. Más okból nem is képzeltem volna, hogy ilyen lendülettel utánam rohan. De amint megfordultam, nem egyszerűen közel húzott magához. Megcsókolt. Ennek pedig nem kellett volna annyira meglepnie, mint amennyire mégis meglepett.
Amint a csókunk abbamaradt, lihegve kapkodtam a levegő után. Mindenféle reakciót elképzeltem, de ezt nem. Viszont hosszú idő után boldognak éreztem magam, ez pedig már-már hihetetlennek tűnt.
- Hayden, nem... félreértettél. - végigsimítok a nyakán, éppen hogy beletúrva a tarkójánál a hajába. - Nem mondtam le kettőnkről, esküszöm. Csak borzasztóak voltak az utóbbi éveink és azt hittem, ez így is marad. - nem akartam, hogy azt higgye, én már mindent eldöntöttem, mert nem. Én vele képzeltem el a jövőmet, de nem mertem ilyenekben reménykedni, amikor már ki tudja mióta szenvedtünk egymás mellett. Némán, mint két idegen.
A kérése meglepett, de őszinte mosolyt csalt vele az arcomra. Mindez alig egy órája még lehetetlen dolognak tűnt. Mosolyogva bólintottam válaszul és rögtön el is indultam vissza a szobánkba. Ujjaimmal időközben gyorsan végigszántottam a hajamon és felültem az ágyra, hátamat a támlának vetve. Ott vártam Hayden-re, s habár kívülről rendkívül nyugodtnak tűntem, belül kész romhalmaz voltam, már ami az idegeimet illette. Ha Hayden is csatlakozott hozzám, örömmel fogadtam, hogyha az ölembe hajtotta a fejét. Lassan végigsimítottam a haján, s még egy apró csókra le is hajoltam hozzá, pont, mint régen.
Hiányzott, rettentően hiányzott minden. Az, hogy hozzám bújik, az, hogy megölel, egyszerűen minden. Meg akartam köszönni neki, hogy így bánik velem, még akkor is, ha megannyi alkalommal elviselhetetlen voltam. De helyette csendben figyeltem. Nem akartam megzavarni, szüksége volt végre egy kis pihenésre, ám még mindig nem fért a fejembe, hogyan sikerült egy röpke reggel alatt így visszakanyarodnunk.
Ha rám nézett, rá mosolyogtam és tovább simogattam a haját, néha óvatosan az arcán is végighúztam az ujjaimat. Habár tudtam volna elfoglaltságot találni magamnak, nem volt az a pénz a világon, amiért most képes lettem volna kikelni az ágyból. Még az után sem, ha Hayden elaludt. Inkább akkor is kiélveztem ezeket a mámorító pillanatokat.

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gabriel Macht
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Fül orr gégész főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
50

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Kedd Szept. 26, 2017 11:49 am

Liza & Hayden


Tisztában voltam, hogy nem csak az én érzéseim vannak ebben a házasságban, de nem hittem volna, hogy valaha is eszébe jutott volna, hogy a jövőnk a tét. Mindig is fülig szerelmes voltam az előttem állóba, de az érzéseiről annyira nem akartam tudomást venni, hogy félelemmel töltöttek el a pillanatok, ahogy a szája mozgott és minden egyes hang szó legszorosabb értemével pofon vágott. A csókja kétségbeesett volt és követelőző, mintha ismét az iskolában lennénk, és valami piti dolgon vesztünk volna össze. De a fáradtságom másik oldala mutatkozott ma ki. Hiszen vágytam jelenpillanatban a közelségére. Pedig eddig egy szobába sem voltam hajlandó megmaradni. Úgy érzem, hogy jelenleg nekem kell megmenteni a házasságomat.
Ahogy bevonult a szobába követtem őt és a takaróba burkolva dőltem az ölébe és a térdén pihentetve a kezemet vártam a kellemes alvást. Viszont a közelsége olyan impulzusokat küldött felém, amitől csak jobban éberebb lettem. Pár percig csak csendben feküdtem és próbáltam a lehető leghamarabb elaludni, de úgy tűnik, hogy nem jön az a bizonyos álom. Pedig bassza meg aludni kéne. Bár szabad lesz három kerek napom, attól még a szervezetem üvölt az alvásért. Tenyerem végig csúszik a combján egészen az arcomig, majd feltornázva magam szembe kerülök vele.
A fájdalom tompul, úgy tűnik, hogy a gyógyszerek hatni kezdtek, csak pár órára is, de elfeledkezhetek arról a dologról, ami az életemben a másik sztressz faktort jelenti.
- Nem bírok aludni. – jelentem ki nemes egyszerűséggel és a hátamra dőlve nézem a plafont. Nem tudok napirendre térni felette. Leginkább azon, amit a jövőnkről mondott. Kicsit felzaklatott, még ha hangosan nem mondom ki.
- Miért húztad össze a köntöst? – nézek rá oldalról és várom a válaszát, hiszen láttam már minden féle állapotban, és tudom, hogy van egy keskeny heg az oldalán, amit minden alkalommal, örömmel nézek végig, hiszen épp olyan tökéletes, mint a lány maga. De még is, meglepett, hogy ennyire szégyellős lett.
Karomat a fejem alá húzva nézem a mellettem lévőt és a szabad kezemmel megérintem a combját, hogy feljebb húzzam a szoknyát figyelve a reakcióját.
- Tegnap éjjel láttam egy nőt, aki a fájdalomtól részegülten követelte, hogy a férjét élesszék újra. – szólalok meg, megállítva a kezemet és a szemeibe lesek fel.
- Nem akarom, hogy ha történik, velem valami az legyen az utolsó, hogy borzalmas veszekedésünk volt és nem érezted a jövőnket. – húzom el a kezem és magam mellé temetve a paplan alá helyezem, majd lezárva a beszélgetést-hátat fordítva neki lehunyom a szemeimet és igyekszem aludni. HA ez kell ahhoz, hogy nyíltabb és elfogadóbb legyen. Hát akkor megteszem. De még mindig bennem van az a furcsa érzés, hogy talán már csak azért is van velem, mert a válás hosszú procedúra, hogy azért takarja el magát, mert van valaki. Akinek örömmel mutogatja a testét. Érzem, hogy ismét ideges leszek de nem akarok veszekedni. Ha megcsal, ő fog ráfázni. Én pedig egyedül maradok ebben a házban. Mert ide nem fogja hozni a szeretőjét az is biztos. Menjenek oda, ahova akarnak.


Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Emmy Rossum
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Irodalom és történelem tanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Kedd Szept. 26, 2017 12:49 pm
to hayden

Rosszul éreztem magam, amiért a gondolataim szavakká váltak és így beavattam Hayden-t az érzéseimbe. Pedig házastársak között ennek nem kellene ennyire nehezen mennie. Közénk viszont mérföldnyi távolság ékelődött, éppen ezért a mindennapi beszélgetés kimerült a legfontosabb kérdések tisztázásában. Munkáról, kettőnkről, az érzéseinkről egy szót se váltottunk. Talán ezért is hidegültünk el egymástól, hiszen jóformán már nem volt semmi mondanivalónk a másik számára.
Ahogy viszont fejét az ölembe hajtotta, megrohantak a régi emlékek. Mire észbe kaptam, már újra mosolyogtam, ahogy ujjaim a hajába szántottak. Habár egyenletes volt a légzésem, mégis egyre jobban felgyorsult, tekintve, hogy mennyire ideges is voltam az adott pillanatban. De most az a jól eső idegesség lett úrrá rajtam, amit akkor is érzel, mielőtt valakivel elcsattanna köztetek az első csók. Meghitt volt az együttlétünk, olyan, amiben valószínűleg már évek óta nem volt részünk. Ahol megérintett, ott a bőröm is kellemesen megbizsergett és örömmel nyugtáztam, hogy ezen mozdulatai automatikusan jöttek.
Elvontam a kezem, mikor forgolódni kezdett és addig nem is értem hozzá újra, míg kényelembe nem helyezte magát. Aggodalmaskodnék, amiért nem tud elaludni, de a következő kérdése olyannyira meglepett, hogy hirtelen egy szó sem jött ki a torkomon. Hiába nézett engem, én kerültem a pillantását, szemeimet inkább lesütöttem zavaromban. Nem akartam felhánytorgatni a pár héttel ezelőtti eseményeket, de hazudni sem akartam. Főleg most nem, hogy végre újból beszélgettünk.
- Legutóbb azt mondtad, hogy még a kedvedet is elveszem, hogy rám nézz úgy, hogy megdugj... - nem szemrehányóan mondtam, inkább szomorúan, fájdalmasan. Mert tudtam, hogy az én akaratom gátolja meg a teherbe esésemet, így azért nem tudtam és nem is akartam őt hibáztatni, de mégis... azt hallani, hogy a férjem már rám sem bír nézni, aligha esett jól. Tulajdonképpen a paranoiás elméletem, miszerint ő neki már csak egy gyerek kell, én pedig kevésbé, az is innen gyökeredzik.
- Szóval nem akartam, hogy azt hidd, valamiféle női praktikával próbálkozom, hogy felhívjam a figyelmed, ami mellesleg nem is sikerült volna, hiszen nem nézel rám már úgy. Nem mintha hibáztatnálak érte egyébként. - furcsa volt kimondani ezeket. Mindig azt hittem, nem tudunk majd higgadtan beszélni erről, hogy csak üvöltözések közepette fogunk megint ehhez hasonló csodás dolgokat egymás fejéhez vágni. Igazából most is ettől féltem... hogy ez fog következni.
Csak akkor néztem rá, mikor egy kicsivel feljebb húzta a szoknyámat és nem bírtam mosolygás nélkül elmenni e mellett. A mosoly viszont túl hamar újra eltűnt az arcomról, amint megemlítette a feleséget, aki éjjel a kórházban jajveszékelt a férje miatt. Össze is rezzentem ezt hallva, mert rögtön kettőnkre vetítettem rá és valószínűleg én is ugyanúgy őrjöngtem volna a nő helyében. De ezt sohasem akarom átélni.
- Inkább ne történjen veled semmi! A veszekedéseket túléljük. - hangom aggodalommal teli és reméltem, érti, miként értettem az előbbit. Ha kell minden napra bevállalok egy borzalmas veszekedést, ha cserébe Hayden-nek soha, semmilyen komolyabb baja nem lesz. - De miért gondolod, hogy történne veled valami? Ennyire rosszul vagy? - már-már én is jajveszékelni kezdtem, csak épp halkan, de közben már a takaró alá nyúltam, hogy megfogassam a kezét.
Kérdeztem volna még, beszéltem volna tovább, de inkább csendben maradtam. Hiszen nem hiába fordított hátat. Talán tényleg jobb lenne, ha hagynám pihenni és megtartanám magamnak a hülyeségeimet.

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gabriel Macht
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Fül orr gégész főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
50

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Kedd Szept. 26, 2017 8:12 pm

Liza & Hayden


Mindig is nehéz volt velem. De azt hiszem kiskori trauma, elhagyott apánk minket, mikor öt éves voltam. Pont annyi, hogy emlékezzek rá, de ne értsem az okát, hogy miért kell elmennie. Legrosszabb kor volt, aztán persze a tanulással ösztönzött anyám, hogy ha jó jegyeket szerzek, akkor apa visszajön. Aztán nem hittem már neki, de sose mondtam ki. Inkább csak az ő kedvébe akartam járni. Ide vezethető vissza a mostani frusztráltságom. Évek óta elnyüvő veszekedésünk, a sikeretlen kísérletek.
De a hangulat most kellemes, már nem is emlékszem mikor tudtunk utoljára emberi hangnemben beszélni, sőt egy ágyban megmaradni. De most más, mintha a feszültség és múlna a testéből, látom az apró pihéket, ahogy az érintésemre reagál. A szavai megtörik a csendet és bólintok. Igaza van, én mondtam ezt. De az a napom borzalmas volt, aztán mikor haza jöttem folytatódott. Sokszor mondok olyat, amit talán meg kellene gondolnom. Vagy előtte elszámolnom legalább százig.
- Tudom mit mondtam. – válaszolom halkan, mert ha nem is beszélek róla, attól még visszhangzik a fejemben, hogy mekkora barom vagyok és egy fiatal nő érzéseivel játszom. Talán akkor éreztem az első pofont, mikor közölte, hogy nem látja a jövőnket. Akkor jobban bepánikoltam, mint valaha bármitől. Nem mondom, hogy nem gondoltam rá, de az előttem álló sokkal nyugodtabb és félénkebb, erre olyan szavak hagyták el a száját, amit azt hiszem soha nem is hittem volna, hogy kifog mondani. Főleg nem hangosan.
- Női praktika? – nevetek fel, aztán megrázom a fejem, még hogy nem. Olyan kis butuskák és naivok a lányok, hogy öröm velük a játék. Persze, hogy lehet nem észrevenni őt?
- Tudod, nehéz rád nézni, nem úgy. – megforgatom a szemeimet, mert, hogy hiheti, hogy azokat a szavakat, amiket üvöltve mondok, azok a valóságot takarják? Van benne igazság, de nem hiszem el, hogy most ezt kell bizonygatnom.
Amint eltérünk a tárgytól valami nyomasztóbb témába persze azonnal visszavált őzike üzemmódba és az aggódás kiül a szemébe. Az érintések abba maradnak, én pedig csak tovább gyanakodok. Miért csinálhatja ezt. De persze nem tudhatom, hogy mit csinál akkor, mikor nem mellettem van. Megrázom a fejem a kérdésére, viszont meglepetésemre a kezét érzem meg. Finoman végig simítok az alkarján és visszafordulok. Látom a bizonytalanságot.
- Nincs semmi bajom, nem fáj semmim. – mormogom, ahogy visszafordulok, de magamnál tartom a kezét és közelebb húzom magamhoz. Ahogy a haja az arcomhoz hullik egy apróbb mosoly jelenik meg a számszélén és finoman tapogatom ki a gerince vonalát, amin végig simítok, közben a szemébe nézek.
- Ha nem félsz tőlem miért nem közeledsz? – kezem megáll a csípőjén és belemarkolva tartom magamnál és felvillanva a szemeimet kérdezek végül rá.
- Van más férfi az életedbe? – a kérdésem egyben gúnyos és szemrehányó, de nem emelem meg a hangom, nem fogok kiabálni, de ha már ágyban vagyunk, jobb helyen nem is beszélhetnénk ezt meg. Tekintve, hogy nem igen törte magát, hogy a közelembe jusson. De ha más ágyában ugrál, meg fogja bánni. Úgy tartom, hogy ne tudjon elmenekülni, most fogjuk megbeszélni, nem hagyhat faképnél.


Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Emmy Rossum
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Irodalom és történelem tanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Kedd Szept. 26, 2017 9:25 pm
to hayden

Nem akartam felhánytorgatni a múltat és a szívem mélyén hittem abban, hogy egyáltalán nem gondolta komolyan, amit mondott, mégis szüntelen az visszhangzott a fejemben. Holott az én hazugságom az antibébi tablettákról ezerszer rosszabb volt. Nem akartam elrontani a pillanatot, hisz már rég nem voltak ilyen nyugodt perceink. És ez valóságos felüdülésnek tűnt a sok évi őrület után.
Amikor bevallotta, hogy nehéz rám nem "úgy" nézni, csak mosolyogni tudtam rá. Egyszerűen boldog voltam, hogy tetszettem neki, még ennyi évnyi házasság után is.
- Persze, mert leküldtél már pár fájdalomcsillapítót... - őszintén aggódtam érte és tudtam, hogy ez is veszekedés forrás lehetett, de nem érdekelt. Az egészsége többet jelentett és idegesített, hogy nem tudtam, mi baja van pontosan. Engedtem, hogy magához húzzon és mosolyogtam, amint az ő ajkai is mosolyra görbültek. Egy rövid pillanatra lehunytam a szemeimet, ahogy végigsimított a hátamon, majd határozottan megfogta a csípőmet, míg én a halántékát simítottam az ujjammal.
- Épp az előbb mondtam. Azt hittem, komolyan nem akarsz már engem. Hogyha majd közeledek, akkor jön az elutasítás. - ezt pedig nem akartam. Igenis tetszeni akartam neki. Nem csak különleges alkalmakkor, hanem minden egyes nap. Arra vártam, hogy egy nap majd újra olyan szerelmesen nézzem rám, mint ahogyan például azt az esküvőnk napján is tette. Folytattam volna tovább, egy halk hang a fejemben azt súgta, mondjam el neki az igazságot a tablettákról. Még levegőt is vettem hozzá, de megelőzött. A kérdésére viszont hirtelen nem tudtam mit reagálni. Szétnyíló ajkakkal, könnybe lábadt szemekkel, ledöbbentem néztem rá.
- Komolyan kérdezed? - hátrébb húztam a fejemet, hogy mélyebben a szemeibe tudjak nézni. - Képzeld, nincs senki más az életemben. És nem is értem, miből gondoltad ezt... De ha már felmerült... Van más nő az életedben rajtam kívül? - nem volt semmi okom ezt feltételezni, de annyira rosszul érintett a nem mellesleg alaptalan kérdése, hogy azt hittem, beleszakad a szívem.
- Képzeld nem más miatt költöttem vagyonokat fehérneműre, meg testhez simuló ruhákra, hanem miattad. Nem másnak akartam tetszeni, hanem neked! Mert arra vágytam, hogy egy nap, mikor hazaérsz a munkából, ne szó nélkül sétálj el mellettem... - elcsuklott a hangom és pár könnycsepp is végiggördült az arcomon. El akartam húzódni, de olyan erősen szorított magához, hogy nem tudtam, ha csak nem engedte mégis. Pillantásomat elemeltem róla és a szoba egy távolabbi pontjába néztem, ha épp nem lefele az ágyneműre.
- Vagy azért hitted azt, hogy van valakim, mert nem közeledtem feléd? Mégis miért csábítsalak el, ha pontosan tudom, hogy mi lesz a vége? Az utóbbi időben egyszer sem feküdtünk le egymással pusztán szórakozásból. Csak azért, hogy teherbe essek. Ami persze nem sikerült, így jött a csalódás, az üvöltözés... Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy csak egy gyerek kell neked, feleség viszont már nem. Legalábbis nem én. - mégis kibuktak belőlem a szavak, bár az ő korábbi gúnyos modorát én nem használtam fel. Higgadtan beszéltem, végig a szemeibe nézve, visszafojtva a sírást. A hangom ugyan néha megremegett, de végül egészen jól tudtam tartani magam. A hogyan tovább viszont az ő kezében volt. De kezdtem azt hinni, hogy veszekedés nélkül megúszni ezt a reggelt, naiv álom volt csupán, semmi több.

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gabriel Macht
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Fül orr gégész főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
50

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Szer. Szept. 27, 2017 12:10 pm

Liza & Hayden


A házasságom romokban, és fel sem fogtam, hogy ez a helyzet. Mindenki, aki megkérdezte mi van velünk, azt mondtam jól megvagyunk. Persze ez hazugság volt, én is tudom. De attól még nem mondhattam el, hogy mi a valóság. Nem azért mert nem láttam, hanem mert nem akartam, hogy erről menjen a pletyka, hiszen a munkahelyem. Mellesleg kitudja, kinél indulna be a hormon, hogy rám mozduljon. Én nem akarok mást.
- Mert fáj a fejem is. – egészítem ki, hogy nem csak azért vettem be, mert a hátam fáj. Isten ments, hogy azt higgye, nagyobb bajom van. Nem akarom, hogy idegeskedjen. Mert ha aggódik, akkor ismét veszekedés lesz. Bár, ahogy elnézem, a mai reggel sem megy másképp. Már most érződik a levegőben, hogy ebből veszekedés lesz. Bármennyire nem akarjuk.
Az elutasításra már nem is reagáltam, mert tényleg van mikor az embernek nincs kedve, vagy fáradt. De attól még egy férfinak szüksége van a játékra. Azért már lassan két éve úgy élünk egymás mellett, mint az idegenek. Leginkább hasonlítunk lakótársakra, mint sem házasokra. Viszont nem értem mindegyik megjegyzését, ennyire azért nem volt minden veszekedésünk durva. Bár inkább úgy tűnik, hogy őt megviselték, belefáradt ebbe az egészbe. A házasságunkról már szinte kívülállóként beszél, mint sem, mint aki benne él. Ez azért eléggé elszomorít.
A válasza meglepett, mert valami féle kiakadást vártam, hogy a képembe vágja, hogy már régen van valakije, de úgy tűnik, hogy ez a meglepetések reggele. Minden másképp alakul, mint képzeltem, a könnyei a mellkasomra csöppenve jelzik, hogy mekkora barom vagyok és érdeklődve pillantok a szemébe.
- Van. – bólintok és fürkészem minden mozdulatát, erősen tartva, hogy ne akarjon elrohanni, hiszen nem fejeztem be a mondani valómat.
- Az anyám, aki minden reggel epekedve várja, hogy megkérdezzem tőle, hogy van. – zárom le végül a mondatot és egyik kezemmel elengedve őt megsimítom az arcát, hogy a könnyeit letörölve túrjak a hajába.
- Ne legyél bolond, nem kell nekem más. Elég vagy nekem te. Még egy és szerintem a zárt osztályra vinnének. – kacsintok rá, de persze nem akarom el poénkodni a veszekedésünket. Viszont nem is akarok veszekedni, szóval próbálom megnyugtatni őt.
De persze ennyire még nem láttam kiakadni, mint most, a szavak dőltek belőle és éreztem, hogy mehetnéke van, de nem engedem. Azt hiszem túl régóta nem beszéltünk ennyire őszintén egymással és ez tetszett. Hogy nem csak egy csalódott nőt látok, hanem egy igazán mérges érzelmekkel telit. Fordítva a helyzetünkön magam alá gyűrve támaszkodom meg a feje mellet és kezeit fogva megcsókoltam. Nem válaszoltam egyik kirohanására sem, csak a takaróba préselve akartam érezni a szenvedélyét más iránt is. Eddig csak egy fadarab volt, most viszont egészen életre kelt. Lehet, előbb kellet volna előhozakodnom a témával. Elengedve a kezeit túrtam a hosszú hajkoronába és most semmi nem érdekelt, csak a sós ízű csókja, amit a könnyei fűszereztek meg.


Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Emmy Rossum
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Irodalom és történelem tanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Szer. Szept. 27, 2017 2:49 pm
to hayden

Minden vágyam volt, hogy végre visszatérhessünk a normális kerékvágásba és ne kezdődjön vagy éppen fejeződjön be a napunk veszekedéssel. Már nem akartam veszekedni, nem akartam szomorúan, mérgesen, csalódottan, boldogtalanul álomra hajtani a fejemet. Habár néha örültem, mikor megtudtam, hogy Hayden bevállalta az éjszakai műszakot, akárhányszor eljutottam este az ágyig, mégis hiányzott, hogy nem aludt mellettem. Mikor pedig általában hazaért, akkor én már pont készülődtem munkába, tehát tényleg úgy éltünk egymás mellett, mint két idegen. És én ezt roppant mód utáltam. Főleg akkor, mikor bevillant egy-egy régebbi emlék. Mondjuk mikor az egész vasárnapot az ágyban töltöttük vagy mikor reggeli közben se voltunk képesek elszakadni egymástól. Akkor nem az asztal két végén ültünk és némán ettünk, á dehogy. Hayden ült egy széken, én az ölében és úgy fogyasztottuk el a reggelinket, a lehető legnagyobb hangzavarban, hisz akkor nevetésekből se szenvedtünk hiányt. Most viszont... árnyékai vagy inkább szellemei voltunk egykori önmagunknak. És talán ezt volt a legnehezebb elviselni. Látni, hogy honnan, hova jutottunk. A fényből egyenesen a sötétségbe.
Nem is értettem, honnan jött hirtelen a kérdése, a stílust, amiben kérdezte, azt meg végképp nem tudtam hova tenni. Mintha csak azt várta volna, hogy kiderüljön, van valakim... De vajon miért hitte ezt? A visszakérdezésemnél már csak a válasza döbbentett meg még inkább.
Lefagytam, mozdulatlanná váltam, ő erősen tartva továbbra is, hogy még menekülni se tudjak. Megkönnyebbült, hangos sóhaj szakadt fel a tüdőmből, mikor megtudtam mégis milyen másik nő szerepel az életében rajtam kívül. S hirtelen nem tudtam máshogy lereagálni a helyzetet, mint egy vállon csapással. - Ezzel ne is viccelj többet! Tényleg azt hittem, hogy van valakid! - a kacsintására csak kinyújtottam a nyelvem. Lehet meg is érdemelné a zárt osztályt - persze ezt viccből gondolom így, éppen ezért nem is mondtam ki hangosan. Mindig is szerettem magamon érezni a kezeit, így elégedetten hunytam le a szemeimet, mikor újfent a hajamba túrt. Hagytam, hogy hanyatt döntsön az ágyon és fölém magasodjon. Tetszett, hogy ilyen módon a kezébe vette az irányítást, hogy újra közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. Szavakkal nem is reagált a korábbi kirohanásomra, helyette viszont megállás nélkül csókolt, de nem panaszkodtam emiatt. Az előbbi helyzetváltoztatásnak köszönhetően még feljebb csúszott a szoknyám, ami jelenleg jó dolognak bizonyult, hisz így nem volt annyira "összepréselve" a lábam. Tehát viszonylag egyszerűen és könnyedén tudtam felhúzni az egyik lábam, hogy azt aztán óvatosan átvessen a derekán, külön ügyelve arra, hogy véletlenül se sértsem meg ott a derekát, ahol korábban fájlalta. Kezeimet összefontam a nyaka körül és úgy húztam közelebb, hogy magamon érezhessem a súlyát. További kezdeményezéseket nem tettem, hogy beszélgetés helyett másfelé tereljük a reggelünket, mert féltem attól, hogyha jobban belelendülünk, akkor annak rossz vége lesz. Már nem most reggel, nem is a mai nap folyamán, de akkor igen, ha a terhességi teszt újra negatív eredményt mutat. Már pedig jól tudtam, hogy azt fog mutatni, hisz tettem érte...
Megszakítva a csókot, komolyan tekintettem fel rá. - Ugye tudod, hogy az előbb majdnem szívrohamot kaptam, amikor azt mondtad, van más nő az életedben? - halovány mosollyal az arcomon kérdeztem ezt, miközben egyik kezemmel végigsimítottam a tarkóján és a nyakán. Nyelnem kellett, hogy leplezzem a pillanatnyi aggodalmamat, amit a korábbi "lehetséges végkimenetele a reggelnek" túlgondolása okozott.
- Annyira hiányzott már ez. - ajkaiba suttogtam, ahogy feljebb emelkedtem, hogy újra elérjem őt, hiába fogadtam meg az imént magamnak, hogy veszteg maradok. Hiányzott, hogy beszéljünk, hogy viccelődjünk egymással. Hiányoztak ezek az igazi csókok. A csókok, amik merőben másabbak voltak azoknál, amiket az időzített együttléteink alatt osztogattunk egymásnak. Azok úgymond rutinszerűen jöttek. Ezek viszont... tele voltak szenvedéllyel, s talán szerelemmel is. Éppen ezért nem tudtam tovább hiányolni ezeket a mézédes ajkakat, amiket jelen percben is úgy faltam, mintha csak az életem, az életünk, a jövőnk múlna rajta. S talán így is volt.

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gabriel Macht
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Fül orr gégész főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
50

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Csüt. Szept. 28, 2017 9:21 am

Liza & Hayden


Az igazat megvallva tényleg van másik nő az letemben, de persze nem olyan értelemben. Hiszen annyian vannak. Megfájdul a fejem, ha csak arra gondolok, hogy jönnek utánam, mert nem tudják elolvasni mit írtam. De könyörgöm, miért olyan nehéz elolvasni, hogy antibiotikumot kell adni a betegnek, ha magasak a gyulladásos paraméterei. De ők nem olyan rész tulajdonosai az életemben, mint a feleségem. Csak napi szinten látom őket és kommunikálok velük. Hiszen egy csapat vagyunk. Még ha néha a hátam közepére sem kívánom őket. Főleg, ha egy olyan napon vagyunk túl, vagy új nővér érkezik a kórházba és mindentől megijed. Nem vicces az már biztos.
A reggel, szinte hullámvasúthoz hasonlít, egyszer pityergünk, aztán nevetünk. Nem értem a nőket, hogy minek ez a sok dráma. Persze az embernek van egy vágya, amit szeretne minél hamarabb a magáénak tudni, de gyanús, hogy csak nekem van ilyen álmom, ő mintha még beszélni sem óhajtana. Bűzlik a dolog, viszont mára elég a veszekedésből, negyven nyolc óra ügyelet nekem betette a kaput. Csak élvezem a történéseket, el is felejtettem, hogy Liza néha mennyire bele tud merülni a dolgokba. Felsóhajtva hagyom, hogy azt tegye, amit akar. Ne szabjunk gátat a hirtelen jött jó kedvének. Mert még azért is én leszek a hibás. Azt pedig a jelen esetben nem szeretném. Kell egy kis nyugalom a saját életembe is.
- Édesem nem ijesztgetés volt, én csak válaszoltam a kérdésedre. – megvonom a vállam teljesen komolyan gondolva a mondatomat, hiszen istenre esküszöm, hogy csak az anyám van, ő pedig igen csak feszült mostanában. Amire nem most kell, gondoljak, míg Liza ilyen kis hevesen és követelőzően nyúlik el alattam. Addig, míg jó kedve van, nem akarok az anyámra gondolni.
Minden csókja édes és mámoros volt, mint régen. Miért nem töltjük így minden reggelünket? Finoman húztam végig a kezem a combján, míg bele nem gabalyodtam a szoknyájába. Francnak kellet felvennie. Morgolódva szabadítom ki a kezem és feltérdelve nézek rá.
- Te kérdezted. Mondtam volna, hogy nincs? – tettet felháborodással néztem rá és mutattam, hogy forduljon hasra, mert megőrülök ettől a ruhától. Mikor végre meg is teszi a kérteket akkor abban a pillanatban lehúzom a cipzárt, hogy megszabaduljunk ettől a förtelemtől és kibújtatva belőle ledobom a földre. Soha nem akarom ezt a ruhát látni, csak az jut róla eszembe, hogy anyám emlékével akartam bármit is csinálni a feleségemmel. A lehetőségen kapva végig csókoltam a gerincét egészen a nyakáig. Nagyon szeretem, mikor a háta ívbe hajlik, olyankor a legszebb és végül a nyakába mélyesztve a fogaimat kezdek el matatni az éjjeliszekrénybe.
- Szeretlek te buta. – súgom a fülébe megszerezve azt, amit akarok, és mellénk dobva kicsatolom a feleslegessé vált melltartót és ismételten egy ruha nemű landol a földön.
Majd az óvszert a kezébe adom. Hogy érezze a mai nap nem arról fog szólni, egyszerűen csak vezessük le a felgyűlt feszültséget, ami közöttünk tombol.


Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Emmy Rossum
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Irodalom és történelem tanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Pént. Szept. 29, 2017 12:50 am
18+
to hayden

Tényleg úgy éreztem, hogy ezen a szombat reggelen minden megváltozhat. Ahhoz képest, hogy mennyire nehézkesen indult, egészen jól belejöttünk a beszélgetésbe, de legalább ugyanennyire sikerült egymásra is hangolódnunk. Régen voltak olyan idők, mikor ilyen fajta egymásba gabalyodások nem napi szinten, hanem szinte napszakonként előfordultak, mikor még gőzerővel tomboltak bennünk a hormonok és nem nyomta a vállunkat a vizsgaidőszak sem. Azóta viszont eltelt jó néhány év, bár a szenvedélyünknek egyáltalán nem a korunk szabott határt. Sokkal inkább a teherbe esés viszontagságai miatt hűlt ki a dolog, pláne mikor már amolyan napirendi kötelező pontként szerepelt az összebújás. A legrosszabb az volt, mikor már időpontot is választottunk hozzá és mindenféle jókedv vagy inkább vágyakozás nélkül szabadultunk meg a ruháinktól. Akkor a csókok, a mozdulatok, minden már-már erőltetettnek hatott és ezt gyűlöltem. Most viszont mindennek pont az ellenkezője történt, ennek következtében pedig boldogabb nem is lehettem volna.
- Oké, de én se hoztam szóba az apámat. - ebben a pillanatban megbántam, hogy ezt kimondtam. - Inkább sőt, ne beszéljünk, ne is gondoljunk most a szüleinkre, jó? - abszolút nem illettek a témához, a helyszínhez, azt pedig nem akartam, hogy esetlegesen még ki is oltsák a pattogzani kezdő tüzet Hayden és köztem.
Belemosolyogtam a csókba, mikor megéreztem meleg tenyerét a combomon és boldogsággal töltött el, amikor mérgelődni kezdett a szoknyám miatt. Igen, boldogsággal, mert ebből is csak azt éreztem, hogy akart engem és valóban nem gondolta komolyan azt, amit múltkorában a fejemhez vágott.
A következő kérdésére direkt nem reagáltam. Elég volt már ebből a témából, mert a végén még tényleg el fogják venni a kedvünket, ezt pedig egyáltalán nem akartam. Most, mikor végre igazi szenvedéllyel közelítettünk egymáshoz, nem kellett, hogy elterelje más a gondolatainkat. Most csak egymással kellett foglalkoznunk. Ahogy mindig is kellett volna, a sok veszekedés és őrület helyett. Hasra fordultam és a párnába mosolyogtam, ahogy rögtön lehúzta a ruhám cipzárját, aztán nemes egyszerűséggel meg is szabadított tőle, s talán pár métert arrébb is reptette a ruhadarabot. Épp fordultam volna vissza, de megéreztem puha és forró csókjait a gerincem mentén, így próbáltam nyugodt maradni, hiszen jól tudtam, a nyakamig is el fog érni, amit meg külön imádtam, ha csókokkal árasztott el. És így is lett. Jólesően sóhajtottam fel, amint elért a nyakamhoz, csípőmet lágyan megemelve óvatosan odanyomtam a fenekemet az ágyékához. Vallomását hallva még nagyobb mosoly húzódik az ajkaimra, majd miután nagy gonddal a melltartómat is elhajította a szoba másik végébe, megfordulok, hogy a szemeibe nézhessek. Épp megszólaltam volna, de akkor a kezembe adta az óvszert, ami egy csapásra felülírta, hogy viccelődve én is butának nevezzem őt. Boldogan mosolyogva néztem fel rá, majd felemelkedtem, hogy nagyjából egy magasságba kerüljünk és amint értem, rögtön megcsókoltam. Szenvedélyesen, hosszan, egyfajta mögöttes köszönetnyilvánításként, hisz a mostani együttlétünk valóban csak kettőnkről és a vágyainkról fog szólni. Egyik kezemmel a tarkóját simogattam, miközben teljesen hozzásimultam és szüntelenül faltam az ajkait, másik kezem viszont megindult lefelé, hogy a csókjaiban érződő vágyakozását máshol is életre keltse. - Én is szeretlek. - megszakítottam a csókot, hogy az ajkaiba suttoghassam, amit már elég régen adtam a tudtára, pedig az érzéseim nem változtak az irányába. Fogságban tartottam a tekintetét, vele együtt lélegeztem, amíg letoltam róla az alsónadrágot és simogatni kezdtem a férfiasságát. Majd újra birtokba vettem az ajkait, de a lenti kényeztetését továbbra sem hagytam abba.
Az óvszer az előbb ugyan még nem kellett és hagytam, had essen a lábam mellé az ágyra, de igen csak gyors tempóban haladtunk afelé, hogy pillanatokon belül szükségessé váljon és hasznát vegyük. Vagyis... nem volt rá szükségünk, de a fogamzásgátló tablettát semmiképpen se most állt szándékomban bevallani, különben annyi is lett volna ennek a csodálatos összegabalyodásnak.
Kifejezetten tetszett és örömömet leltem ebben a reggeli egymásra találásban, s míg volt egy röpke másodpercem, el is mormoltam egy imát azért, hogy innentől kezdve a reggeleink színvonala a maival egyenértékű lehessen.

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gabriel Macht
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Fül orr gégész főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
50

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Pént. Szept. 29, 2017 7:36 pm

Liza & Hayden


Furcsa így egymásra találni. Viszont meguntam a sok éves viaskodást, hogy elmagyarázzam mi a bajom. Úgy tűnik, hogy Elizabethnek sincs ellenre az ilyes fajtaszórakozás, hiszen úgy simul, idomul, hogy férfi maradjon a talpán, aki ezt ne értékelné. Nem tudom hova lett az a nő, és most hírtelenjébe, hogy került ide, de azt tudom, hogy most aztán én nem engedem. Sok a stressz és a félelem a házasságunkban. Viszont ehhez értünk így nem hiszem, hogy csalódást fog kiváltani a történtek.
Minden a lehető legjobban történik, a beszédet rövidre fogjuk, mert tényleg borzalmas látvány lenne anyám és az apját elképzelni jelen helyzetbe. Örüljünk, hogy Maxi még nem ugrott közénk, hogy ő is csatlakozik a játékhoz. Mert amúgy örömmel veszi, ha játszanak vele, de mintha ajtón kívül láttam volna reggel, így szerencsénkre a nagy husky nem fog ránk vetődni.
Amint a kezembe veszem, a kis zacskót látom Liza arcán átszaladó boldogságot és ez valami féle képp megnyugtat, de van bennem valami fura érzés. Mintha nem hagyna nyugton, hiszen mintha felszabadult volna, ez valami vészjóslóan hatott és kezdtem úgy érezni, hogy nem stimmel valami. Viszont csókja és kezei kalandozása pontosan elűztök a gondolataimat és a következő órában annyiszor tettük meg, ahányszor szerettük volna, a hevesség olyan nagy volt, hogy dolgunk végeztével láttam csak meg, hogy az egyik párnát sikerült kiszakítani és az ágyunkban mindenhol tollak voltak. Elmerengve dőlök a hátamra, kifújva magam és oldalra pillantva a kipirult lányt látom, hogy egy toll gabalyodott fürtjei közé, majd a takarót magunkra dobva kihúzom azt.
- Azt hiszem megöregedtem. – nevetek fel, ahogy a kezemet a fejem alá húzom, és a plafont bámulom, ahogy mellkasom erősen mozdul fel s le. Nem vagyok én hozzá szokva, egy ilyen intenzív dologhoz. Nem mondom, hogy nem tetszett, mert igen csak oda voltam érte, hogy ismét egymásra találtunk, de azért két ügyelet után ez kicsit jobban kifárasztott, mint szokott és csak remélem, hogy nem ment a minőség kárára. Mert azért szerintem nem volt olyan rossz. De a nők úgy is tovább kombinálják.
- Szerintem kihűlt a kávéd. – pillantok az órára. Nekem már rég aludnom kéne. Neki meg a mindennapos dolgait, amit szokott csinálni, mikor én alszom.
Azt hiszem ezekbe sose szoktunk belebonyolódni, pedig régen tényleg érdekelt a munkája, most viszont úgy érzem, hogy nagyon eltávolodtunk egymástól. A kezén végig simítva nézek a lány szemeibe.
- Nem akarok gyereket. Azt akarom, hogy akkor és ott ahol épp vagyunk így viselkedj. – teljesen őszintén mondom a gondolataimat, ahogy kezem a csuklójához és ujjainkat összefűzöm. Ki akarom deríteni, hogy miért volt olyan más az arca mikor meglátta az óvszert, mint előtte. A félelem magas bennem, de akarom tudni, hogy ugyan azokat akarjuk a házasságunk folytatásában, vagy sem. Bár most jelenleg a fájdalom jobban átjárja a testem, mint más gondok. Viszont úgy érzem, hogy Liza nem azt akarja, amit én. Talán ez volt, ami rádöbbentet arra, hogy külön kellene töltenünk pár napot.


Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Emmy Rossum
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Irodalom és történelem tanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Pént. Szept. 29, 2017 9:38 pm
to hayden

Boldogan feledkeztem bele ebbe az egy, aggodalommentes órába, míg újra egymásra találtunk. Szinte már tényleg azt a látszatot keltette, hogy végre minden visszatalál majd a régi kerékvágásba. De hiába kívánta ezt a szívem, az eszem óvatosságra intett és kérlelt, hogy ne kergessek naiv ábrándokat. Mert egy lopott óra, legyen bármennyire élvezetes és szenvedéllyel túlfűtött, nem változtat meg semmit sem.
Egészen addig, míg kimerülve el nem feküdtünk az ágyon, észre se vettem mennyire intenzív és heves volt a mostani együttlétünk. Ugyanolyan szaporán vettem a levegőt, mint Hayden és ez megmosolyogtatott. Főleg mikor még egy, a párnából származó tollat kihúzott a hajamból. Majd a megszólalását hallva vele együtt nevettem fel. Öreg... ugyan már! - Egyszerűen csak fáradt vagy, nem öreg! Negyvennyolc órát lehúztál a kórházban, nem csoda, hogy elfáradtál. Legközelebb majd várunk ezzel, míg ki nem aludtad magad. - oldalra fordultam, hogy láthassam Hayden-t és elég kényelmesen elhelyezkedtem. Ha nagyon akarnám, bőven vissza tudnék én is aludni, ami egyébként túlságosan is kecsegtető cselekvés volna. De a következő megszólalása enyhén szíven ütött. Hm, szóval alvásra vagy pihenésre már nincs is maradásom az ágyunkban, ezt jó tudni.
- Jó, majd megvár. - a legkevésbé sem érdekelt, hogy kihűlt a kávém és zavart is, amiért szóba hozta. Tényleg kár volt abban reménykednem, hogy ezután a reggel után mennyivel jobbra fordul majd minden. Mert persze, ideig-óráig jó lesz a kapcsolatunk, aztán úgyis belekerül valami homokszem a gépezetbe és már őrjöngeni fogunk. Amit egyébként már a pokolba kívántam.
Érdeklődve figyeltem, ahogy végigsimított a kezemen, de a kijelentése őszintén meglepett. Nem akartam, hogy lemondjon a vágyairól miattam és ezt minél előbb a tudtára akartam hozni. - Ne, Hayden... A viselkedésem nincs összefüggésben a gyerekvállalással. Vagyis... Én most csak azért voltam felszabadultabb, mert tudtam, hogy nem egy pozitív terhességi tesztet vársz a végén. És tudtam, hogy így nem okozok ezredjére is csalódást. - lesütöttem a szemeimet, de még egy röpke pillantást vetettem az összefont ujjainkra. Tudtam, hogy tiszta vizet kell öntenem a pohárba és folytatnom kell a mondandómat. - De lehet, hogy a döntés, miszerint nem akarsz tőlem gyereket, életed legjobb döntése lenne. - vettem egy mély levegőt, mert tulajdonképpen nem ezt vagyis nem így akartam mondani, a szavak mégis ilyen formában törtek utat maguknak. - Borzalmas anya lennék, Hayden. Kész csoda lenne, ha a gyerek túlélné mellettem az első évét... Én nem vagyok jó háziasszony, nem vagyok jó feleség, a munkahelyemen a kutyát se érdekli, hogy jól tanítok-e vagy sem. Semmi garancia nincs arra, hogy valaha is jó anya lennék. Úgy pedig, hogy állandóan téged tesznek be éjszakai ügyeletbe... úgy végképp nem bírnám. Nélküled nem bírnám, én túl kevés vagyok ehhez. - a hangom ismételten megremegett, de most minden erőmmel visszatartottam a sírást. A lelkem viszont valahogy felszabadult. Habár még így se mondtam el neki minden apró részletet, miért is nem fogant eddig gyermekünk, de legalább a titkom egyik felével már tisztában van. Újabb mély levegőt veszek, mielőtt kihúznám a kezemet a kezéből.
- Ne haragudj, nem akarlak most ezzel kínozni. Aludj egyet és majd délután visszatérünk erre... - adtam egy puszit a kézfejére és sietősen kikeltem az ágyból, ha hagyta. Összeszedtem a földön heverő ruhadarabjaimat és gyorsan kiviharzottam a szobából, miközben magamra rángattam az öltözékemet. Nem hittem volna, hogy valami ennyire el tud romlani ilyen hamar, de úgy tűnik tévedtem. Úgy tűnik az előbbi egy óra jóformán semmit sem jelentett, csak éppen visszahúzott minket egy pillanatra a szikla széléről. Hogy legalább nagyobbat tudjunk zuhanni később...

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gabriel Macht
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Fül orr gégész főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
50

Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Kedd Okt. 03, 2017 10:04 am

Liza & Hayden


Meglepnek Liza szavai, mert úgy éreztem, hogy eddig attól tart, hogy nem lehet gyereke, viszont a szavaiból másra következtetek. Nem akarom elhinni, hogy ilyen szinten becsapott. Elhúzódom tőle és hagyom, hogy útnak induljon. egyetlen szavát sem hiszem el. Olyan volt, mintha az a nő, akit megismertem egészen más lenne velem szemben. Mintha kifordult volna önmagából ezért rohamosan ajánlottam neki, hogy lehagyja a szobánkat. Nem akartam veszekedni a gyógyszer elkezdte hatását és éreztem, hogy a fáradtság átveszi az uralmat, és szó nélkül hagyom, hogy elmenjen. Nem akarok, én azt hiszem jelenleg semmit, csak feldolgozni a hallottakat és elmenni a fenébe.
Persze nem szó szerint, mert én aztán nem megyek sehova, max futni a kutyával, de nem áll szándékomba lelépni a házasságunkból meg főleg nem. Bár belegondolok, minek legyek házas, ha így vélekedik.
Mikor egyedül maradok, felcsapva a telefont megkeresem az első ügyvéd telefonszámát, amit kiad a kereső, hogy érdeklődjek a dolgok felől. Elültette a bogarat a fülembe és úgy döntöttem, hogy jó lesz kicsit utána járni a dolgoknak. Ha már így állunk. Sajnálom ezt a közel tíz évet, de azt hiszem most már én is egyre rövidebben látom a közös utunkat.
Elmentve a telefonszámot még elgondolkodom rajta, de most erősen hatnak a gyógyszereim és alig bírom nyitva tartani a szemem. Most már nem érdekel, mit csinál Liza, a lényeg az, hogy aludjak egyet. Tiszta fejjel kell meghoznom a döntésemet.
Így hamar el is nyom az álom, és belemerülök a gondatlan édes pihenésbe.

//bocsi, hogy ennyi lett, de majd a következőben Razz Öröm volt a játék szívecske


Vissza az elejére Go down
Re: Baby, give it up! | Liza & Hayden
Vissza az elejére Go down
 
Baby, give it up! | Liza & Hayden
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Hayden G. Evans
» Run, baby, run - October, Ville & Birdie
» Ice, ice baby!

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: