"Ki vagyok én? Vágyaid kiapadhatatlan forrása. Egy nő, akinek a szemében, tökéletesnek láthatod magad. Egy kislány, akinek a kékjeiben csodálat honol. De legfőképp, egy kurva, aki mindezt csak megjátssza. Így láttok Ti, akik majdnem minden este belém temetkeztek, annak reményében, hogy szánalmas életetek ettől talán jobb lesz. De nem így van, hisz az egész csak egy pillanat. Egyeseknél. Akár 2 perc.  Szánalmasan kevés. Nem vagyok mindenható, de számotokra közel állok hozzá. Mert mindent megadok, amit esetleg, az otthon unatkozó feleségeiket nem hajlandóak. Mert egy tisztességes feleség, tökéletes ajkait, nem szopásra tervezték. Az a szép manikűrözött köröm nem fog soha kéjtől átitatva végig szántani a hátadon. De legfőképp, nem fog úgy hálni veled, akár egy utolsó szajha. Persze abban a hitben tértek be hozzám, hogy nálatok van a "kormány". Ez persze mind hazugság, mert itt csak egyetlen egy valaki, ragadhatja meg a kormányt. Én. Te csak egy áldozati bárány vagy, akivel újfent elhitetem, hogy mekkora egy seggfej...álompasi vagy. Hogyne hinnéd el, hisz minden mozdulatom olyan simulékony, akár egy hálás cicáé. Minden nyögésemet átjárja, az epekedés, míg combjaim éhesen szorítanak magukhoz?! Elhitted igaz? El fogod hinni, mert én így játszom! Így akarod, hogy játsszak, de hogy valójában ki vagyok én? Soha nem fogod megtudni!"

Klisé, amivel még néha napján a legjobb írok is élnek. Miért jó? Mert mindenki érti, ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek szól. Ahogy egy ember jelleme sem érinthet meg, mindenkit. Kislány koromban szerettem mások bőrébe bújni, olyan életet teremteni magamnak a fejemben, amilyen soha nem lesz. Még jobban szerettem őket papírra vetni, és néhanapján elolvasni, mostanra pedig már azokat a görbe betűket, el sem tudom olvasni, de tudom, mit is akart az a kislány. Valahova tartozni. Megfelelni az elvárásoknak, olyan ember lenni, akit nem vet meg a társadalom, és akit nem rossz szájízzel vesznek a szájukra. Idővel megtanultam, hogy ez nem így működik, akarattal nem fog változni semmi.  Én sem, sem pedig a környezetem, így olyan emberré váltam, aki elfogadta azt ami körülvette. Nem nyafogtam, nem éreztem magamon a világ súlyát, és még csak nem is gyűlöltem senkit a helyzetem miatt. Ha egy valamit megtanultam Maureentól, az  az volt, hogy mindenből a legjobbat hozzam ki. Habár furcsa nevelési szokásai révén, én magam is furcsán kezelem az életembe kerülő meglepetéseket, de legalább nem vagyok elveszett. Az előbbi leírás, pedig csak maradjon meg azoknak, akik a felszínt akarják látni.

A hangos szóváltásra, megállt a kezében az ecset. Érezte, ahogy minden izma megfeszül, és ahogy a vászonnak kényszeríti erővel a sörtéket, azok egyre inkább terpeszkednek szét a sima felületen. Szerette volna, ha a szülei hamar kibékülnének, de nem mehetett ki. Az anyukája azt mondta neki legutóbb, hogy jobb ha ilyenkor bent marad. Visszahangzott a fejében, anyja tanácsa, és igyekezett inkább a mozdulataira figyelni, amik nem voltak könnyedek, és ismeretlen vonásokat hintett a vászonra amik könnyedén magába itták a színeket. Nem is illetek egymáshoz, még csak nem is voltak tükörsima vonalak benne. Annyira nehezen tudta megmozdítani a kezét, de nem tudta miért. Most bent volt a szobájában, biztonságban, de mégis olyan üres barátságtalanság áradt mindenhonnan, hogy legszívesebben összehúzta volna magát, az egyik sarokban. Minden rózsaszín volt, szerette a rózsaszínt, de a masnikat annyira nem, szerette a plüss állatokat, de az őzikéket annyira nem. Egyetlen tárgy állt a szobában, amiben önmagát látta, a festőállvány. Pedig annyi minden körül vette, rosszul érezte magát, amiért nem értékelte eléggé. Hat éves volt, sok minden más kellett volna, hogy érdekelje, mégis inkább a színek tudták lekötni igazán a figyelmét. Csodálattal nézte, ahogy egy két szín egymásba olvadva, mennyire összeillenek, és ahogy valami újat alkotnak. De volt olyan is, hogy nagyon ronda színeket kavart ki a vödörben, és olyan színe volt, mint a sárnak, vagy éppen mint a romlott mustárnak. Az ecset hegyét rágcsálta, amikor meghallotta az ajtó nyitódását, Jax dugta be rajta a fejét, és olyan óvatosan lépett be hozzá, mintha attól félne, hogy felébred.
- Minden rendben?- kérdezett a bátyja, nem sokkal volt idősebb mint ő, de valahogy mindig megérezte, ha szüksége van valakire.
- Szerinted mikor hagyják abba?- kérdezett rápillantva nagy kék szemeivel, majd Jax közelebb jött és hozva magának egy széket mellé ült.
- Nem tudom, de mindig kibékülnek.- mosolyodott el, de Fable látta a szemein a szomorúságot, az érzés pedig még mélyebb lehetett, mint az övé. Miért próbálja mégis őt vigasztalni?
-Mitől vagy ilyen biztos benne?- kérdezett újabbat, Jax pedig megvonta a vállát, ami azt sugalta, hogy egyáltalán nem biztos, csak reménykedett benne.
- Mégis mi ez? Esetleg egy morcos tehén?- bökött a fejével a vászon felé, mire követte a bátyja pillantását, és pislognia kellett párszor. Mert hogy egy nagy hurrikánszerű szürke pacán kívül semmit nem ábrázolt a kép. Összevissza satírozta a színeket leginkább, festeni még kimondottan nem tudott, a tanárnő azt mondta neki, csak azt fesse amihez éppen kedve van..ehhez volt kedve, ami Jax szerint egy morcos tehén volt.
- Ez nem morcos tehén.- kuncogott pirosló arccal, ahogy vissza nézett a bátyjára.
- Dehogynem, nézd csak meg.- ragadta ki az ecsetet a keze közül, és a fekete festékbe mártva a sörtéket, két pontot rajzolt, majd egy félkör ívet, és egy kerek orrocskát. Így már valóban morcos bocinak tűnt, amitől újra rájött a nevethetnék
- Na jó lehet mégis morcos tehén.- aznap már nem volt annyira feszült, és nem érezte magát egyedül, mert ott volt vele a bátyja, aki bármikor rajzol neki egy morcos tehenet a festményeiből.

*****

- Jaj hát bűbájos, bűbájos..- Mrs. Thorton bókjai csak még jobban növelte benne az ellenkezést. A hajtöve olyan módon feszült meg, az anyja által készített kontytól, hogy már belesajdult a feje az érzéstől.  Mrs. Hart, az az anyja,- törekedett mindenben a lejobbat nyújtani, még akkor is ha a lánya megzabolázhatatlan szőke fürtjeiről volt szó. Nem lett  volna különösebb problémája vele Fable-nek sem, ha közben nem kellett volna eltűrnie az anyja barátnőjének állandó sápítozását, ami az idegeire ment. Mindennek érezte magát jelenleg, csak bűbájosnak nem, de igyekezett az arcára mosolyt erőltetni, és nem úgy néznie a nőre, mintha esküdt ellenségek lett volna.
- Én szerintem, még egy  masnit elbírna.- tévedett, a nő halálos ellensége volt.
- Valóban, drágám nézz oldalra.- Az anyja művészien tudta ötvözni, hogyan utasítson, és kérjen egyszerre. Fogalma sem volt, hogy csinálta, de irigyelte amiért képes volt rá. Gyűlölte az ehhez hasonló eseményeket, azt pedig még jobban, hogy semmi sem kötötte le. Többnyire ezek az események, a felnőttekről szóltak, ő pedig tizenhat volt, szívesebben dolgozott volna a festményén. Értéktelennek találta azt a sok fecsegést, amivel a felnőttek elütik az időt. Főleg hogy többnyire egymás háta mögött, egészen másról sutyorogtak, míg szemtől szembe inkább negédesen egymásra mosolyogtak. Ő is közéjük tartozott, hisz mosolygott, de néha kicsúszott belőle egy-két őszinte reakció is, ami után nem győzött az anyja szabadkozni. Kétségei voltak, hogy tényleg ebbe a családba tartozik vér szerint, de a nyomozásai alapján,  a DNS mindenképpen összekötötte őket. De kételyei azért még lehetnek.  Mintha a megmentésére váró lovag lépett be volna a bátyja személyben, akinek az arcán a meglepettségtől kezdve egészen, sok érzelmi skálán végig vezethető grimaszba hajlott az arca. Az állát dörzsölgetve lépett közelebb és csippentett egy szatén masni anyagot az ujjai közé. Elemezte a látottakat, és míg az anyja ki akarta csikarni belőle a pozitív választ, addig Jax összemosolygott vele a tükörben.
-Szemet gyönyörködtetően, borzalmasan nézel ki. A hajad akár..- méri végig, eközben a feszültéget a levegőben tartotta.- Akár egy kibontásra váró bonbon.
-Ez ízléstelen meg nyilvánulás.- rázta meg az anyja a fejét
- Valóban, de ez a sok masni is az.- mutat rá Jax
- Így van.- nem győzött sietni bátyja véleményét erősíteni. Ebben a pár percben míg a haját már feszesen húzta a konty súlya, és amíg anyja kérlelhetetlen vitatkozásba bonyolódott Jaxszel, aki inkább csak mosolygott, ez volt az amikor eldöntötte, hogy kell, hogy legyenek saját döntései. Hozzá simulhat anélkül is a szülei akaratához, hogy feladja teljesen amiért ő jól érezheti magát a bőrében. Persze ez nem az jelentetté, hogy  mindenáron szembe megy a szüleivel, de azt sem, hogy mindent megenged. Jax rámutatott, mennyire nem önazonos magával, elég sokszor. Így meg kellett találnia önmagát, messzebb, sokkal messzebb ahol az elvárások nem érik utol, és nem nyomasztják, ha nem úgy lépett ahogy azt mindenki elvárná,. Meg kellett tanulnia, hogy önmaga legyen…

****

„Nem fog menni.” Felült az ágyban, és megkereste cigarettásdobozát az éjjeliszekrényen. Szokása ellenére úgy döntött, hogy elszív egy cigit éhgyomorra. Már csak a koffeinlöket hiányzott, amitől feldübörögne az ereiben a vér, de továbbra sem akart szabadulni ettől az érzéstől. Amikor az ágyban feküdt, és a hajtincsei a hátának érzékeny ívét csiklandozták, pont olyan érzés volt, mintha azokat a sörtéket érezte volna a hátán. A bőrén díszelgő festmény, amit Ewan a hátára festett, még mindig rajta volt. Őszintén elgondolkodott, hogy soha többé nem áll víz sugár alá, és mindentől megakarja óvni. Két napja a tükörből szemléli a hátát, legalábbis igyekszik minden ecsetvonást megnézni alaposan. Ami elég nagy kihívás volt, hisz a hátán volt. A bőre alatt zakatoló érzés sem hagyta gondolkodni, nem igazán tudta mit tegyen. Azzal is tisztában volt, mit vállalt azzal, hogy visszajött New Yorkba, és elhagyta a párizsi tetőtéri lakását. Elhagyta Párizst, ahol minden nyugodt volt, és csupán a szemei szeretkeztek Ewan Patrick Brooks tökéletes festményeivel, és képzelte el, hogy milyen érzés lenghette körbe amikor  festett. Olyasmi esélyesen, amihez ő soha nem érhetett fel, és olyan álmot kergetett, amit nem érhet utol. Igazából szeretett fogócskázni, most mégis bújócskázik.  Nem ezért jött vissza New Yorkba, hogy a szobájában ülve füst karikákat formáljon a szájával, és merengjen a férfin, aki megérintette. Többet akart. A lehetőség pedig itt volt, mégis viszakozott, hogy éljen vele. A félelem nem kerülte el őt sem, az évek alatt hozott olyan döntéseket, amikhez  minden erejét össze kellett szednie, de Ewan mellett kevésnek bizonyult. Hirtelen minden megtett határ átlépés, túl kicsinek tűnt ahhoz, amit most érzett. Nagyot nyelt, és kifejezéstelenül az ablaka felé nézett. Figyelte a  felkelő napot, amit mindig szépnek látott, de soha nem festette le. Úgy gondolta nincs az a szín árnyalat ami meg tudná ragadni igazán, ezt a pillantott. Most viszont az ujjai bizseregtek az ecset vége után. Színeket akart vetni a vászonra, de olyan színeket, amiket még ő sem látott, olyat amit még talán a férfi sem látott. Meg akarta neki mutatni, hogy mit érzett. Úgy gondolta, a felkelő nap pont olyan lehet mint amit érzett, egy elcsépelt szimbolika. Ami ténylegesen klisés lehet, de ha olyan célokról és érzésekről volt szó, amiket eddig még nem ismert, és a forrása, hogy még  jobban megismerhesse elérhető közelségbe kerül, nem létezik olyan, hogy elcsépelt. A férfi az az ember volt, aki eddig tudtán kívül, de egy olyan világ felé vezette, amit mindig meg akart ismerni. Az erotika megismerése, roppantúl foglalkoztatta, de nem tudta senki igazán megragadni kivéve Ewant. De egy pár éve  lélekvesztőbe került, amióta Ewan nem alkotott. Nem értette miért nem, és nem titkoltan azért volt itt, mert ki akarta deríteni. Meg akarta ismerni azt az embert, aki inspirálta, és egyben elvette tőle a térképet is. Megannyi óráka töltött a képei elemzésével, mindig talált valami újat, most is tudna…de mi lesz ha egyszer, elfogynak a részletek. Azzal viszont nem számolt, hogy azzal hogy hátra hagyta, azt az életet amely csak festményeken keresztül ismerkedik a férfival, teljesen felforgat benne mindent. Határozott jellem volt, most mégis bizonytalanul ücsörgött, és kétellyel szívta tele a tüdőjét, a füst hirtelen szorongatni kezdte a torkát és köhögni kezdett. Megforgatva a kezei közt a nikotinszálat figyelte ujjainak mozgását, és lehunyta a szemét elképzelte ahogy Ewan ujjai szorulnak meg  az ecset végén. Kíváncsi volt, mi lett volna ha nem állt volna a bőr, és a keze közt az ecset. De mégis ott volt, ő pedig most is, mint mindig. Többet akart…
Elszántan kapta ölébe a laptopját, és ütötte fel a közelgő filmbemutató vendégeinek sorát. Ujjai a laptop peremén kopogtak, nem kellene még csak meg sem forduljon a fejében, hogy elmegy. De tudta, hogy nem sétálhat be csak olyan egyszerűen a férfi óráira megint, mintha mi sem történt volna.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Gyerekként a leginkább a családunk szeretetére van szükségünk. Arra a biztonságra, ami nem engedi, hogy a világ idő előtt megtörjön minket. Számodra ez nem adatott meg és amikor mégis adódott egy esély a változásra, attól nem sokkal később meg is fosztottak. Ilyenkor a kezdeti remény is elveszik és önmagunkba keressük a hibát addig, amíg találunk is. Egyet, majd még egyet, aztán azt vesszük észre, hogy a saját szemünkben is értéktelenné válunk, miközben csak a környezeted volt az, ami nem adta meg neked azt a törődést, amit megérdemeltél volna. Szépen sikerült érzékeltetned milyen egyre elveszettebbnek lenni ennek terhe alatt. Az pedig közel sem volt segítőkész fejezete az életednek, amikor olyan személyhez kerültél aki bár nem vált meg tőled az első nehézség után, de a saját elvárásaira formált és kényszerített, miközben egyre inkább megfosztott attól, hogy önmagad legyél.
Az életed eddig nehézségek mentén alakult, de kívánom, hogy a jövőben megkapd az esélyt arra, hogy a kezed között legyen egy kicsit az irányítás. Megérdemelsz egy boldog fejezetet.
Tetszik a fogalmazásod, ahogyan a történeted is. Örülök, hogy olvashattalak.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!