Egy hét telt el azóta, hogy megtörtént maga a csoda. Aaron vendégszobájában alszom nap, mint nap, amit nem tudom, meddig fogok bírni. Nem arról van szó, hogy bármi problémám lenne Aaronnel, sőt... a helyzettel van bajom. Mindketten nagyon jól tudjuk, hogy ez az egész nem normális, sem az ő sem az én részemről. Mérhetetlenül hálás vagyok Aaronnek, amiért eltudott tekinteni a sérelmektől és befogadott egy időre. Konkrétan nem mondta meddig, én pedig annyit mondtam, hogy amíg össze nem szedem magam annyira, amíg megállok a saját lábamon. Ami számomra nagy csoda, hogy amióta itt vagyok nála, nem nyúltam droghoz. A cigitől ugyan nem tudtam eltekinteni, mert egyszerre minden káros szenvedélyt nem tudok letenni, de az már önmagában nagy teljesítmény, hogy megtudtam állni, hogy felhívjam bármelyik dílert is... Volt néhány gyenge pillanatom, amikor Aaron nem volt itthon és unatkoztam egyedül, de végül lecsillapítottam magam két felessel, amit szinte meg sem éreztem, de elég volt arra, hogy csökkenjenek az elvonási tüneteim. Azt nem tudom, meddig fogom bírni cucc nélkül, de ebben a házban nem drogozhatok, és Aaron ezt a tudtomra is adta teljesen jogosan. A baleset téma most pihen egy ideig, de száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem sokáig, és hamarosan felfogja hozni témaként. Nem bánom, csak pihentessük még egy kicsit, bár szívem szerint soha többet nem beszélnék róla. Még mindig nem jutottam el a temetőbe, azt hiszem, kell egy kis erőt gyűjtenem még ahhoz, hogy szembesüljek Wyatt sírjával. Az egészségemet illetve már sokkal magabiztosabban mozgom, és már nem érzek olyan iszonyatos fájdalmat minden egyes lépésnél. Néha még bele-beleszúr a bordámhoz, de meglehetősen sokat pihentem az elmúlt pár napban, így sikerült összeforrnia a csontjaimnak rendesen... legalábbis gondolom.  
Felállok a laptop mellől, ahol az imént éppen a facebook profilomat aktualizáltam és nézegettem a rengeteg fotót, amin még boldog voltam és nem olyan, mint most. Nem tudok túllépni a történteken, azon, hogy terhes voltam és hogy Wyatt nincs többé. A lelkiismeretem sem tiszta és kezd idegesíteni, hogy nem voltam őszinte Aaronnel...  
Lefelé megyek a lépcsőn, és megpillantom Aaront, aki a kanapén ücsörög.  
- Szia. – mosolygok rá halványan. – Nem hallottam, mikor hazajöttél. Milyen napod volt? – szegezem neki a kérdést. Nem tudom, hogy merre járt, én reggel sokáig aludtam, mikor felkeltem pedig sehol sem volt már. Nyilván nincs is hozzá közöm, hol jár, de az biztos, hogy nem a munkahelyén, mert fel van függesztve, miattam... Azt nem tudom, hogy az is titokban van-e tartva, hogy nála lakom, de gondolom, hisz nem hinném, hogy jó fényt vetne a karrierjére az info. Megvárom a válaszát és az erkély felé igyekszem.  
- A mai utolsó. – nézek rá kislányos mosollyal, miközben kihalászok egy cigit a dobozból, mielőtt még szúrós tekintetekkel illetne. Kislisszanok a balkonra és meggyújtom a  végét. Mélyet szippantok belőle, mire látom, hogy a macska kiszökött mellém. Ah. De utálom. Toporgok a hidegben és megpróbálom visszatuszkolni az ajtón, de az istenért nem akar visszamenni. A következő pillanatban az erkély korlátján egyensúlyozik, és én lassan közelítem meg.  
- Jó macska... maradj. Az istenit. – elhúzom a szám, amikor odakapnék és az ijedtségtől megugrik, s már csak azt látom, ahogy eltűnik a semmiben. Jó ég. Neeee. Ezt nem hiszem el. Kihajolok a korláton, és körbenézek. Hallom, hogy nyávog valahol, de egy ideig sehol sem látom őt. A fejemet fogom és elnyomom a cigit, majd újra kinézek lefelé, mikor megpillantom az alsó szomszéd erkélyén a macskát.  
- Rohadt dög. Ne nyávogj. Pszt. – Mintha érdekelné, amúgy mit mondok neki, úgy teszek, de az állat csak eszeveszetten nyávog és felfelé tekintget. Hát ez kurva jó. Mindegy, ott biztonságban van, még az a mázli, hogy nem esett le a földig, mert hiába esik talpra, azt nem biztos, hogy túlélte volna. Bemegyek a lakásba és megborzongok, mert most már elég hideg van kint, áldom az eget, hogy nem kell az utcákat rónom ilyenkor este a dermesztő időben.  
- Mi a terved estére? – érdeklődöm Aaronnél, mert ha nincs semmi terve, akkor csinálhatnánk valamit közösen, mert én már napközben is eluntam az agyam. Az erkélyajtót becsukom magam mögött és azon gondolkodom, hogy kellene lesurrannom a szomszédhoz anélkül, hogy azok, vagy Aaron gyanút fogjanak. Ördögi kör...  

Credit

Kurva macska. Fogalmam sincs, hogy mégis hogyan fogom felhozni a szomszédtól... Csupa bajt hoz rám, a múltkor például ártatlanul vettem neki bevásárlásnál egy csirkés alutasakot, mire kiderült, hogy allergiás a csirkehúsra. Mégis milyen macska az, amelyik nem ehet tyúkot? Erre most kiesik az erkélyen.
- Kösz, egyedül mindegyik rohadt izgalmas. – reagálok a felvetett játékötleteire szájhúzással. – A karaoke jól hangzik, imádok énekelni. Bár lehet, hogy neked annyira nem tetszene a dolog, de... énekeljünk. – mosolyodok el, és ezzel együtt invitálom egy párbajra. – Úgyis leverlek. – nevetek fel, hisz a képzeletem már továbbgondolta a szituációt és az agyamban megjelenik a kép, ahogy Aaron valami kemény rockot üvölt. – Gyere, ha mersz. – Nem ismerem még annyira, de férfiból van, akik általában a bizonyítási vágyuk miatt nem szoktak nemet mondani a felkérésre. A tévé fele igyekszem és a játékokat futom át, amik a karaokehoz tartoznak. Régen jártunk sokat a barátnőimmel, de aztán az is abba maradt, mint minden más is. Hiányoznak azok az idők, az emberek, de azok után, hogy nem voltak képesek kiállni mellettem, amikor szükségem lett volna rájuk, most már nekem sincs rájuk. Igaz, kiállhatatlan voltam néha, főleg amikor nem voltam józan, de ez akkor sem jogosítja fel egy barátnőt, hogy szarba hagyja azt, akit addig szinte a testvéreként szeretett.
- Köszi, majd később. Most nem vagyok éhes. – mondom, miközben még mindig a CD-ket böngészem. Mostanában annyit eszek, mint egy veréb, pedig régen nagy tálakkal ettem, húst hússal. Tipikus esete voltam annak, aki elé eléraktak egy nagy tállal, és fogadni mertek volna, hogy ennyi nem fér el egy ilyen törékeny lányban. Persze mindig rácáfoltam.
Kérdése kizökkent a válogatásból és anélkül, hogy odafordulnék válaszolok neki.
- Nem tudom, nem láttam. – mondom nemes egyszerűséggel az ajkamba harapva. Lerakom a lemezeket és a szekrénynek támaszkodva fordulok a keresgélő Aaronhöz.
- Öhm. Lemegyek, megnézem a postát. – rugaszkodom el, és nyugodtan indulok a bejárati ajtó fele. Persze a postaláda kulcs nélkül indulok ki, de a lépcső tetején visszafordulok. Aaron kérdő tekintetére csak mosolygok és elkapom az előszoba szekrényen logó kis kulcscsomót.
- A kulcs. – nevetek fel halkan és aztán már be is csuktam magam mögött az ajtót. Lemegyek a lépcsőn, és egy pillanatra megállok az alsó szomszéd bejárati ajtaja előtt. Mély levegőt veszek és aztán három határozott kopogással jelzem az érkezésem, s azon agyalok, hogy azt sem tusom, ki lakik itt. Mikor az álmos arcú öregasszony nyitja ki az ajtót résnyire, rám néz, de nem nyitja ki jobban.
- Jó estét Mrs... Dubtfire. – olvasom le a nevét mosolyogva az ajtón lévő bilétáról. – Elnézést, hogy ilyenkor zavarok, csak... – belekezdek, de a nő morcos tekintettel vágja az orromra az ajtót. Halkan beszélek, hogy Aaron még véletlenül se fogjon gyanút. Basszus. Ha ez a nő nem adja vissza a a macskát, akkor engem tuti kinyírnak.
- Nem veszek semmit. – kiabál ki, mikot újra kopogok, de aztán a hadakozásomra, miszerint eszem ágában sincs semmit árusítani, végre kitárja azt.
- Nem, nem. Csak Aaron Bennett, tudja, a felső szomszédja. A macska... szóval leesett az erkélyről, és éppen az ön balkonján dekkol. Esetleg visszakaphatnám? – érdeklődöm. A nő olyan félelmetesen morcos, hogy attól tartok, eszében sincs visszaszolgáltatni azt a rohadt állatot. Eltűnik az ajtó mögött egy szó nélkül, persze becsukva azt előttem, én pedig kérdőn állok ott, hogy most vajon a macskáért ment vagy leszarja, mit akarok. Malmozom egy percig a folyosón, és már újra kopognék, mikor megjelenik az öreglány kezében a döggel, és mosolyogva simogatja.
- Lehet, hogy megtartom. – mondja, én pedig álcázva az idegességem mosolyodok el.
- Aaron nem lenne boldog. – mondom és fintorogva veszem át a „kedvencem", majd felfelé baktatok vele. Na, de most hogy vigyem be úgy, hogy ne vegye észre? Magam előtt egy méterrel tartom a macskát, és az ajtó előtt egy kezembe fogom meg, majd résnyire nyitva az ajtót hajítom be, én pedig utána robbanok be, mintha mi sem történt volna.
- Nem volt posta! – kiáltom mosolyogva és megkönnyebbülve, mert nem tudom, hogy észrevett-e bármit az akciómból.
- Itt a macska. – mutatok a nyávogó dög felé a lábam előtt és az ajtónak vetem a hátam, majd alig láthatóan fújom ki a bent rekedt levegőt az idegességtől. Rohadt dög...

Credit

Mindent egybevetve már az eleve furcsa, hogy a halott barátom bátyjánál lakom, és azt sem értem, hogy mi az oka annak, hogy törődik velem. Nem lepődnék meg, ha valami hátsószándék vezérelné, hiszen még mindig nem zárta le magában a baleset estéjét, még ha a nyomozók lezártnak is tekintették az ügyet. Már várom, mikor veti fel újra a témát, mert hogy ennyiben nem hagyja, az száz százalék. Nem ismerem eléggé még Wyatt bátyját, és nem tudom mekkora nőcsábász, de az elmúlt egy hétben nem sokat járt el itthonról, nőt pedig magamon kívül nem láttam a lakásban, pedig engem egyáltalán nem zavarna, ha ez lenne a kifogása, hogy ezért nem hoz fel senkit. Mármint gondolom barátnője nincs, mert az nem létezik, hogy nem verte ki a hisztit eddig azért, mert egy másik nő a lakótársa, vagy mije.
- Én úgy nézek ki szerinted, mint aki tud énekelni? – elmosolyodom, mert addig jobb, ha nem nyilatkozik semmiről, amíg nem hallotta a csodálatos hangomat. – Igazi bár hang, tudod... bár ne hallanám. – elsütöm ezt a csodálatos poént, majd mikor belemegy vállat vonok.
- Kész vagyok kompromisszumot kötni, Mr. Bennett. – mondom. Képes vagyok enni valamennyit, szóval bebukta a dolgot. Ha ez az ára, hogy ne kelljen a szobában egyedül unatkoznom, akkor eszek egy keveset és kész.

A macskamizéria lefuttatása után kisebb megkönnyebbülés ül ki az arcomra az ajtónál. Nem vagyok biztos benne, hogy Aaron nem fogott gyanút a kis akciómról, de az már pozitív, hogy nem tartózkodott a nappaliban, amikor behajítottam a macskát a lakásba. Ha azt észreveszi, akkor valószínűleg kő kövön nem marad. Aaron pár pillanaton belül ott terem az ajtónál és a macskát kezdi tutujgatni. Visszaakasztom a kulcsot a helyére, és aztán ellenállást nem mutatva indulok meg a szék felé, de az ivást említve megtorpanok.
- Iszunk is? Végre valami jó ötlet, Aaron. – kacsintok rá és már a gondolattól is összefut a nyál a számban, ahogy az alkoholra gondolok. Szerintem egy jó estének nézünk elébe, és ami azt illeti, Aaronre is ráfér egy kis ital a történtek után. Nem is tudom, hogy hogy tudja így tartani magát, amikor r meghalt az öccse. Katasztrófa történt, de neki mégis sikerült megállnia, hogy ne omoljon össze. Nagyon erős jellem és tartás kell ahhoz, hogy ne törjön teljesen össze, vagy legalábbis ne mutassa ezt a külvilág felé. Nálam is valami ilyesmi a helyzet, csak én a káros szenvedélyekbe folytottam a gyászt, ezzel egyetemben körülbelül négy napba telt, mire felszívtam magam és legalább megszólaltam a kórházban. Addig teljesen magamba roskadtam és nem voltam hajlandó senkivel beszélni. Borzalmas volt.
Leülök a pult túloldalára, és a megterített asztalra pillantok. Nem bírom ezeket a párolt zöldségeket, de talán most letolom a torkomon, ha törik, ha szakad. A villáért nyúlnék, amikor a pohár tartalmának fele a mellemnél landol, átáztatva a felsőm, és Aaron sűrű bocsánatkérések mellett kezdi el törölgetni a mellkasom. Első pillanatban fel sem fogom, mi történik, de aztán elkapom Aaron kezét.
- Nem probléma, de inkább átveszem, ha nem baj. – mondom egy apró mosoly kíséretében, és felállok a székről, majd menet közben, nem zavartatva magam kapom le a felsőm, és indulok a lépcső felé, s lassan felérek rajta. Szinte érzem a derekamon Aaron tekintetét, de nem fordulok meg, beérve a szobába egy másik blúz után nyúlok , és felkapom azt. Valahogy sikerül mindig valami ilyesmi helyzetbe keverednünk, bár a legutóbbi a zuhanyzós eset volt, amit azóta még mindig nem tudok megfejteni. Előtte meg ugyebár amikor leesett rólam a törölköző. Az se volt semmi, meg kell hagyni. Kifele menet még egyszer belenézek a tükörbe, hogy jól nézek-e ki, de megnyugodva veszem észre, hogy a külsőm most abszolút rendben van. Hamar vissza is érek, és az előbb történt kellemetlen helyzetre még egy mosolyt villantok Aaron felé, majd leülök vele szemben.
- Figyi, tudom, hogy ez neked nem túl jó helyzet, hogy itt vagyok nálad, és igyekezi fogok hamar elhúzni innen, de tudnod kell, hogy ne érezd feszélyezve magad emiatt. Ha például nőt hoznál fel, nehogy amiatt ne tedd, mert itt vagyok. Nem akarlak megfosztani semmilyen élményforrástól. Majd bedugom a fülesem. – mosolyogva nézek rá, miközben bekapom az első falat húst. Tuti, hogy döglenek utána a csajok, bár ezt már tapasztaltam is, amikor abban a kuplerájban voltunk. Értékelem, hogy segítettek, persze, de aza. hely akkor is egy... nem is tudom, minek nevezzem.
- Tényleg egyébként, nincs senkid? Mármint komoly? - érdeklődöm felőle, mert komolyan kíváncsi vagyok rá. Ő nem akar komoly kapcsolatot vagy valami más az oka, hogy nincs barátnője?! Turkálom a kaját, finom-finom, de ha egyszer nem vagyok éhes, akkor nem könnyű bármit is letolni a torkomon. Azért egy-két falat lecsúszik, de ismét nem nevezném olyan hatalmas adagnak, amit az imént elfogyasztottam.
- Nos, akkor? Mit énekeljünk? - nézek rá hatalmas vigyorral, és le is szállok a bárszékről, hogy az elkövetkezendő órányi szórakozásunk céljához menjek. El kell lazulnia kicsit, és ha akar, ha nem, ma elfog. Majd én teszek róla.

Credit

Az egész sztori megmagyarázhatatlan kettőnk között, és néha nem tudom hova rakni a történteket, és sokszor úgy is kelek fel, hogy azt sem tudom, hol vagyok. Feleszmélek pár perc alatt, de egyik reggel már volt, hogy konkrétan bepánikoltam, még jó, hogy Aaron nem volt pont itthon, mert szerintem a frászt hoztam volna rá.
- Jól van, eszem. – mondom félvállról és igyekezni fogok, hogy letoljak legalább pár villányival a torkomon. Fogytam pár kilót az elmúlt időszakban, de annyira nem feltűnő, mint a rohadt hegek és foltok a testemen, amik sokkal jobban idegesítenek, mint bármi más. Naponta többször nézek a tükörbe, és veszem szemügyre elöl, hátul a varas hegeket, hátha javul az állapotuk, de sajnos kezdem sejteni, hogy nagy részük örökre díszíteni fognak. Maximum halványodnak kicsit, de nem fognak eltűnni.
A leöntős mutatvány után, nem azért kapom le menet közben a felsőm, mert imponálni akarok Aaronnek, vagy... lehet, hogy egy kicsit, de sosem voltam szégyenlős a férfiak előtt, főleg, ha normálisan néztem épp ki. A múltkori eset, mikor az utca szélről szedett fel, az más volt, nyilván olyan állapotban egy nő sem szívesen mutogatná magát senkinek. A nevem elengedem a fülem mellett, és szinte meg sem hallom, aztán visszamegyek, és úgy teszek, mintha mi sem történt volna és olyan témával hozakodok elő, ami Aaront láthatólag meghökkenti.
- Ne fulladj meg azért, kérlek. – mondom mosolyogva ó, miközben rágcsálom az ételt.
- Komolyan, miért nem?! – meredek rá nagy szemekkel és komoly tekintettel nézek rá. Láttam én már sok mindent a földi létem eddigi évei alatt, és az tuti, hogy engem nem zavarna, ha egy nővel állítana be. – Na mindegy, igazából nekem nyolc, csak gondoltam szólok, hogy nehogy emiatt ne csajozz. – Iszom egy fél pohár vizet és a könyökömre támaszkodva, mosolyogva meredek rá.
- Hát, általában igen. Néha már idegesítő tud lenni. – nevetek fel halkan, és eszembe jut, hogy Wyattet is hogy kiidegeltem néha a túlzott kíváncsiságommal, így a mosoly gyorsan lehervad az arcomról. Gyorsan hessegetem el a gondolataimat Wyattről, mikor Aaron megtöri a csendet.
- Nehogy már nem ismered például a... – gondolkodni kezdek egy kicsit - ... Sia? Vagy Imagine Dragons? – sorolok fel egy-kettőt azok közül, akiket szeretek, és figyelem a reakcióját. Kétlem, hogy nem hallgatna rádiót kocsikázás közben, és ha azt hallgatja, akkor pedig legalább felismeri az adott zenét. Tudat alatt szerintem betudna csatlakozni, csak azt gondolja, hogy fogalma sincs a mai zenei világról. – Thunder? Az összes rádió azt nyomja. Tudod. – Elkezdem dúdolni neki kicsit, de nem tudom, hogy sikerül-e ebből rájönnie, melyik is az a dal.
Madonnát mindenki ismeri, úgyhogy ezzel nem lőtt mellé.
- Most viccelsz? Like a virgin, hey! Touched for the very first time. Like a virgin, when your heart beats next to mine. – éneklem el a refrén elejét, és széles mosolyra húzódik a szám. – Ez nem jött be. – mondom nevetve, és visszaülök a székre, miután lenyomtam csettintéssel a csodás énekem. Belapátolom a kaját, amíg összeszereli a a tévével a szerkezetet, és baromi büszke vagyok arra, hogy nem tudott megfogni a Madonna számmal. Ha valami mást mond az énekesnőtől, akkor valószínű nem tudtam volna felidézni a dalszöveget, de így, hogy az egyik legismertebb számot dobta be, nem volt nehéz dolgom.
- Kidurranok. Megehetted volna még az én adagom felét. – állok fel lassan, és a kanapé felé igyekszem, hogy kényelembe helyezzem magam kicsit. – Kell öt perc, míg beskálázok. – nevetek fel, és a hasamat fogom, mert degeszre ettem magam.
- Na mond, miket ismersz, és csak találunk valami közöset, amit mindketten tudunk. A like a virgin-nél találhatnál valami kicsit férfiasabbat magadnak, mert érdekes lenne a szádból hallani. – Mondjuk az enyémből sem annyira hiteles a dalszöveg, de ha ő elkezdené ezt a számot énekelni, szerintem meghalnék a röhögéstől.
- Te is iszol? – érdeklődöm a kanapén hátra vetve magam, és a lábaimat is feldobom, mert tényleg megülte a hasam a kaja, így szükségem van pár percre. Nézem Aaront, ahogy a dallistát nézi, és mikro felnéz, kérdőn pillantok rá, hogy mit talált.
- Na?! – kérdezem, és felülök a kanapén, majd lassan sétálok oda hozzá és állok közel, hogy én is lássam a listát, és rábökök az AC/DC-re. – Thunderstruck? Vagy valami könnyedebbet szeretnél? – mosolyodom el, aztán a hűtő felé sandítok, és vissza Aaronre.
- Szerintem igyunk előtte egy pohárral, hogy már eleve jobbnak halljuk a másik hangját, mint amilyen. – ajánlom fel neki, akkor talán ő is jobban el tud lazulni, és simán belemegy a karaoke partyba, mert egyedül nem szívesen énekelgetnék itt, az a helyzet.

Credit

Talán kicsit túlmentem a dolgokon, amikor felhoztam ezt a nő témát. Nincs hozzá sok közöm, hogy kivel és mikor szexel, de jobbnak láttam tisztázni, hogyha azt gondolná, zavar, ha felhoz valakit, ne tegye. Ennek ellenére a tudtomra adja, hogy amíg itt vagyok, nem lesz semmiféle kalandja. Akkor… marad a jobb keze.
- Nem arról van szó, hogy érdekel, nyilván a magánügyed, csak gondoltam, szólok, mert annyira még nem ismersz… na, szóval, jobb, ha nyílt lapokkal játszunk. – Nyögöm ki a lényeget, mert a szavakba már teljesen belegabalyodom én is miközben úgy néz, hogy a végére zavarba jövök. Lezárom a témát, és inkább eszem, mert tudom, ebből jól már nem jövök ki, és még ő is azt mondja, hogy jobb, ha csendben maradok. Abban már egész biztos vagyok, hogy a lepcses számmal hamar kitudom készíteni. Párszor már csendre intett, de én általában akkor sem tudom befogni a szám, most azonban az étellel foglalkozom.
A felvetéseimre reagál, és felkapom a fejem, elhúzza előttem  a mézesmadzagot.
- Most újra kíváncsi vagyok, és érdekelnének a részletek, de inkább csendben maradok. – húzom a szám apró vigyorra, és lerakom a villát. – Látod? Tanulok. Nem vagyok reménytelen eset. – a szemeimet forgatom, és cinikusan szólok neki. Szerintem idő kérdése és kiidegelem, szóval tényleg jobb lesz néha kicsit visszább fogni a kíváncsiságom.
- Nem tudsz megfogni. – húzom széles mosolyra  a szám, de Madonnával végképp belenyúlt a közepébe. Nyilvánvaló, hogy tudna olyat mondani, amiről fogalmam sincs, de azért a zenéket illetőleg tájékozott vagyok… nagyjából. A kanapéra vetve magam próbálok magamhoz térni a torkomon lenyomott nagy adag kaja után és megvárom, míg összeszereli a szerkezetet.
- Nem, csak adj egy percet, és jól leszek. – Kiterülök és mély levegőket veszek, majd kis idő múlva lassan tápászkodom fel az ülőhelyemről.
- Lebuktam. Szólóztam is. De szerintem az énektanárom félrehallott egy hangyányit. – nevetek fel. Kisiskolásként tényleg énekkaros voltam, és volt egy dal, amit egyedül kellett elkezdenem, de… hát én nem is tudom, mit kerestem ott. – Van is róla felvétel. Persze ezt sosem fogod látni. – mosolyodok el, de amúgy sem lenne rá lehetősége, hiszen a kazetta az anyáméknál van, és oda vissza valószínűleg sosem megyek már. Felélénkülnek bennem a képkockák a videóról, ahol annyira büszkén tapsolt mindkettő. Komolyan azt gondolták, hogy majd mindig olyan szófogadó gyerek leszek, és nem fogok merni ellenük szegülni? Hát, ha Wyatt nem jön, akkor lehet, hogy még mindig a saját ágyamban aludnék és mentesebb lennék egy-két traumától, de… nem is tudom, hogy megérte-e.
- Lehet, hogy te fogsz engem leénekelni?! Ha mindkettőnknek szörnyű hangja van, annak nem fognak örülni a szomszédjaid. Bár engem nem nagyon érdekel, az a nő is, aki alattad lakik… hát, valami borzalom. – mondom, de aztán félúton ráeszmélek, hogy ezt nem kellett volna kiejtenem a számon, hiszen még a végén rájön, hogy a macskáért mentem az előbb ki. Máskor nem igazán mozdultam ki a lakásból az elmúlt hétben, szóval nem is találkozhattam az öreglánnyal.
A kérdésem hallatán habozik kicsit.
- Na… Aaron, ne legyél kislány. Egy-két pohár csak belefér. – győzködöm kicsit, mire beadja a derekát.
- Legyen kettő?! – mosolyodom el, emelem a tétet, de nem fogok erőszakoskodni, viszont a megérzésem valamiért azt súgja, hogy nem kell majd sokat győzködnöm. Neki sem volt egyszerű az elmúlt időszak, és ami azt illeti, ha tetszik neki, ha nem, igenis ráfér egy pár pohárral.
- Jó lesz a vodka. Nem kérek hozzá kísérőt. Tudod, kicsit gyengíteni kell az elvonási tüneteimet, mert azt nem mondhatod, hogy az elmúlt napokban nem viselkedtem jól. Jutalmat érdemelnék. – Megint többet beszélek, mint kéne, így nem is mondok többet, csak figyelem, ahogy kitölti a poharakba az átlátszó folyadékot, és a nyál máris összefut a számban. A játék felvetése tetszik, és beleegyezőleg bólintok, miközben a szemeit fürkészem, és elveszem az egyik poharat tőle, hogy aztán a számolása végére nyeljem az életet jelentő nedűt.
- De hát én nőből vagyok, nem egyenlők az esélyek, hé! – mondom fintorogva, miután lenyeltem az adag vodkát, és elvigyorodok, mert egy pillanat alatt olyan lelkes lesz, mint egy gyerek. Utána igyekszem, elveszem tőle a mikrofont, és hamar meg is szólal az első dal, Aaron pedig mint akit kicseréltek fordul ki magából, és éppen észbe kapok, mikor rám néz, és be kellene szállnom a szövegbe. A meglepettségtől egy pillanatra nem tudok megszólalni se, és habár ismerem a Highway to hell szövegét, inkább csak a refrént, így megvárom, amíg elérünk addig, igaz, addig csak kapkodom a fejem és röhögök.
- Mekkora álszent vagy. – nevetek fel, és megcsóválom a fejem. – I’m on the highway to hell, highway to hell. Még jó, hogy a refrén mindenki fejében ott van. – Még éneklés közben sem fogom be a számat, de a zene megőrjít, így én is léggitározni kezdek és közelebb megyek Aaronhöz, hogy aztán gitárpárbajt toljunk a nappali közepén. Ha valaki látna minket, valószínűleg azt gondolná, elment az eszünk. Becsatlakozom a dal hátralévő részére énekben, s közben a gép számolja a pontokat, de tuti, nem a hang tisztasága alapján, mert egyikünk sem egy pacsirta, ebben már biztos vagyok. Az utolsó ütemeknél egy fejrázással zárok, aztán indulok is a konyhapult felé, hogy töltsem a következő felest.
- Nem nyerhetsz mindenben. – mondom, és kicsivel kevesebbet töltök magamnak, mint neki, persze mindezt stikában. Most az én köröm jön. Odalököm a poharat neki, és nem tűrök ellenkezést az ivásban, így ha akarja, ha nem, már számolok is, és lehajtom a vodkát, ezúttal az előnyöm miatt, kicsit hamarabb, mint ő.
- Rajtam a sor. A te korosztályod éveiből válasszak, vagy az enyémből? – heccelem, és halkan nevetek fel, miközben a dallista felé igyekszem. Nem tudom pontosan, hány éves, de azt sejtem, hogy harminc környékén van. Persze nem gondolom komolyan a  kérdést, mert nem olyan nagy a korkülönbség, mégis piszkálom kicsit. A listából hamar választom ki az egyik Britney Spears számot.
- Ha már Madonna, akkor még Britney talán megy? – mosolygok rá széles vigyorral, és a mikrofon után nyúlok. – Baby can’t you see I’m calling a guy like you. Should I wear a warning, it’s dangerous I’m falling… - Britney hangját és a buta szőke álarcot veszem magamra, közelebb megyek hozzá, hogy a mellkasára bökhessek a „guy like you” résznél.  Nem engedem a pillantását, hiszen ennek a szövege abszolút megy, így nem szükséges a képernyőre néznem, de félúton zavarba jövök tőle és a tekintetétől, és inkább a tévére pillantok. Nem tudom, mi ütött belém, de az előbb, mintha flörtöltem volna Aaronnel?!

Credit

Meg kell hagyni, hogy Aaron határozottan tud jófej is lenni, ha akar. Az itt tartózkodásom óta megpróbált szigorú lenni velem szemben, én pedig mint egy jó gyerek, engedelmeskedtem neki, hiszen mégis csak befogadott, és ez nem kis szó. Mellesleg arról nem is beszélek, ha ellenszegültem volna, egy perc alatt kipenderít a lakásából, ha úgy van., azt meg nem igazán szeretném. Furcsa az egész, és mikor lejöttem az emeletről, még nem gondoltam, hogy ma este vele fogok szórakozni a nappaliban, de kellemes csalódást okozott.
- Nem, templomban nem. A családom nem vallásos, így nem volt rá sok esélyem, de az tényleg meredek lett volna. Elég volt ezt a csodás hangot hallani. – Figyelem, ahogy a kábelekkel szórakozik, le sem veszem róla a tekintetem. Mikor véletlenül hozza szóba Wyattet, mindketten elkomorodunk, és beáll köztünk a pár perces csend, amit végül én török meg, mert ez az este nem a gyászról szól. Annak nem lenne jó vége, ha most szóba kerülne az öccse, mert mindketten igazi lelki söpredékek vagyunk most belülről. Egyikünknek sem sikerült feldolgozni még a halálát, habár én kevésbé mutatom a külvilág felé a fájdalmat, belül tombolnak a viharok…
- Öhm, épp az előbb… amikor a postaládát néztem meg. – nevetek és nem bírom abba hagyni egy kis ideig, mert szerintem ő is tudja, hogy most kamuzok. Nem vallom be neki, hogy a macskáért voltam, nem szeretnék veszekedni, de szerintem kicsit komolyabban veszi azt a dögöt, mint kéne. A pakolásra hála a jó égnek most elbújt valahova, és remélem, elő sem jön még úgy… soha többet.
A felvetésére nem reagálok semmit, nem állok le érvelni most. A helyzet az, hogy a napokban többször kapartam a falat az elvonási tünetektől, de ebből megpróbáltam a lehető legkevesebbet mutatni az irányába. Több, kevesebb sikerrel.
- Hát, ha jobbat nem tudsz kitalálni… - vonok vállat, amiért kigúnyol. Lehajtom a poharat, de már elkések vele, mert elképedek kicsit azon, hogy mit össze trükközik.
- Haha, majd meglátjuk, ki nevet a végén. – mosolyodok el, és követem a kanapé irányába, ahol már indul is a választott dal. Annyira nem vészes a hangja, de szerintem versenyezhetnénk azon, hogy kié a szarabb kettőnk közül. Az arcomról nem lehet letörölni a vigyort, ami főleg azért ül ott, mert Aaron végre kicsit feloldódott, és most nem ugyanaz, mint szokott.
Újabb kört töltök ki, és tudom, hogy most rajtam lesz a sor a választásra, így már töröm az agyam a megfelelő dalon. A vodka elég ütős anyag, és igazából nem tartozik a kedvenceim közé, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy válogassak.
- Csak hogy lásd, kivel állsz szemben. – Mondom, de nem várok választ, így rögtön az egyik Britney számra nyomok, és már éneklem is, kicsit bevállalósabban is, mint azt kellene. Félúton kapcsolok, hogy jobb, ha ezt most befejezem, és nem csinálok magamból igazi nagy ribancot, de mikor visszanéznék a képernyőre, és arrébb lépnék, Aaron erős keze siklik a derekam köré és magához ránt. A dalszöveg bennem reked, és egy szót sem tudok kinyögni. Elveszek a kék szemeiben, amik a francba is, ugyanazok, mint Wyatté voltak… Amivel anno simán levett a lábamról, és lám, most ugyanazt csinálja a tulajdon bátyja is. Nagyot nyelek, amikor az ajkamhoz ér, és úgy állok ott, mint egy megbabonázott lány. Meg sem bírok szólalni, és mikor ellép, kell pár másodperc, hogy magamhoz térjek.
- Azt hiszem, szükségem van egy italra. – mondom, és a pulthoz igyekszem, hátra sem nézve. Dupla adagra van szükségem. Vagy triplára. Kitöltök két felest, és lehúzom az egyiket, a másikat pedig a kezembe fogom.
- Tessék? – kapom fel a fejem, mikor hümmög, és rám néz. Fogalmam sincs, mit kérdezett, mert az előbbi cselekedetei süketté tettek. – Nem. Áá, biztos nem. Béna vagyok. Jobban, mint az énekben. – válaszolok a következő kérdésére, és meghallom a Dirty Dancing betétdalát, aminek a filmbeli lépései élénken élnek az agyamban, de nyilván nem tudnám megismételni, de még csak a közelébe sem érni.
- Mi lenne, ha megosztanánk a dolgot és én énekelnék, te pedig táncolsz?! – nevetek fel kissé zavartan, de itt a hangsúly nem azon van, hogy annyira borzalmasan táncolnék, hanem hogy ha újra közelebb megyek hozzá, megint úgy görcsbe rándul a gyomrom, mint az előbb, és két vodka után már nem tudok annyira józanul gondolkodni. Ha nem Wyatt testvéréről lenne szó, kérdés nélkül mennék bele a játszmába, sőt, valószínűleg én lennék, aki kezdeményezi, mert Aaron bitang jó pasi, és nem valószínű, hogy ellenállni tudnék neki. A lelkiismeretem mostanában a helyére került, és nem biztos, hogy el kellene rontani a dolgot. Tekintetem a kezére siklik, amit felém nyújt, és mélyet sóhajtva csúsztatom a kezem az övébe, de a másikban ott figyel a shot.
- Az emelést kihagyjuk. – mosolyodok el, de nem nézek rá, mert még mindig az előbbi kis incidens hatása alatt vagyok, és szerintem az arcom is kivirult. – Ezt pedig idd meg, ha nem szeretnéd, hogy én húzzam le. – mondom, és a kezébe nyomom a poharat, megvárom, míg megissza, ha egyáltalán megteszi, és aztán belekezdek a táncba vele együtt. Hála az égnek a lassú rész az elején már lement, így a gyorsabba csatlakozunk be, de mivel ez is elég csípőrázós és egymáshoz simulós, már rég halott ügy az egész. Egy ideig megpróbálom megtartani a kellő távolságot tőle, de aztán a harmadik pohár vodka kezdi megtenni a hatását, és már látom, hogy ennek jó vége nem lesz. Nem ismer, és a baj az, hogy ha még egyet megiszom, akkor tényleg elszállnak a gátlásaim, és nem fog érdekelni még az sem, hogy kicsoda is Aaron. Engedem, hogy vezessen, de mikor megfordít háttal magának és újra közelebb kerülünk egymáshoz a kelleténél, már elengedem a dolgot, és csak sodródom az árral. A gyomromban pillangók repkednek, a jobb kezem felcsúszik a nyakához, úgy fordulok vele szembe, és ezúttal én nem engedem az ő tekintetét.
- Szexi, ahogy táncolsz. – harapok az ajkamba és elmosolyodom. Határozottan kijelenthetem, hogy az idei év legnagyobb kurvája címre hamarosan jogosult leszek, hacsak Aaron nem állít le idejében…

Credit

A helyzet az, hogy nagyon nincs rendben ez az egész. Már nem tudom, hogy én vagy ő kezdte, de ami itt történik ebben a szobában, az már több, mint karaoke két ismerős között. A probléma az, hogy mire feleszmélek az egészből, meg sem tudok szólalni és csak nézem, ahogy a szájával formálja a szavakat, és egyre közelebb jön. Nem tudom, hogy az egész megrémiszt vagy vonz, de az tuti, hogy kibaszottul nem cselekszünk helyesen. Áldom az eget, hogy az utolsó pillanatban ellép, pedig lélegzetvisszafojtva vártam a pillanatot, hogy az ajkai az enyémekhez érjenek. Mikor ellép, akkor fújom ki a levegőt, és rögtön a piáért igyekszem.
- Az előbb nem úgy tűntél, mint aki nem szeret énekelni. – mosolyodok el, és közelebb megyek, miután lehúztam a felest, és odanyújtom végül a kezem. Tényleg kamuztam, amikor azt mondtam, nem tudok táncolni, de egy átlagos tudásom van benne, és mivel nem tudom, kivel állok szemben, jobb felkészíteni a legrosszabbra.
- Külön órára? Na jó, hát akkor jobb, ha elmegyek aludni. – nevetek fel, és már megint nem vagyok benne biztos, hogy bele kellene mennünk ebbe az egész táncolósdiba, mellesleg pont a Dirty Dancingre?!
- Reméltem. – nevetek vele, és átnyújtom a vodkát neki. Nem kell erősködnöm, és tetszik, hogy végre elengedte magát, mert már látszik, hogy kezdi levetkőzni a szigorú Aaront, és én szívesen üdvözlöm őt a köreimben. Mikor elkezdünk táncolni, hagyom, hogy vezessen, és úgy forgasson, ahogy ő szeretne, s mikor mögém kerül, a köldököm környékén újra jelentkezik az érzés, és a bizsergés egyre lejjebb és lejjebb sugárzik. Nem engedi a tekintetem és a vesémig lát, és ahogy a csípőnk egyszerre mozog, lesütöm a szemeimet, a szám pedig széles mosolyra húzódik. Aaron mellett nem nehéz követni a lépéseket, mert ha akarnék sem tudnék máshogy mozogni, annyira határozottan vezet. Nem is vártam mást, végülis… Közel vagyunk egymáshoz, akik napokkal ezelőtt még csak intettek a szoba két sarkából a másiknak, és nem is tudom, hogy ez milyen érzéseket kelt bennem.
- Ugyan már, nem kell szabadkozni. – mosolygok, és aztán azt teszem, amit mond. Kezdek fáradni, az egészségem még mindig nincs a topon, de jól érzem magam, így elhessegetem a gondolatot, amikor a levegő félúton bent reked, de aztán újra rendesen oxigénhez tudok jutni. Megpördülök úgy, ahogy mondja, és aztán olyan gyorsan történnek az események, hogy már követni sem tudom, és csak azt veszem észre, ahogy Aaron bedönt, és a dalszöveget énekli, én pedig le sem veszem róla a szemem. Az arcát fürkészem, és újra mosolygok, hiszen a gátlásaim már ahogy mondta is, rég a kukába landoltak. Nem tart sokáig a pillanat, de a közelsége megbabonáz, és szerintem ő is észrevette, hogy a levegő kissé felforrósodott körülöttünk. Egyszerre lépünk el egymástól a zene végén.
- Köszönöm a táncot. – mondom és futtában egy puszit nyomok az arcára, és már a kérdése előtt újra a pultnál termek.
- Mehet, de turbózzuk fel kicsit. Mit szólnál az… „Én még sosem…” nevezetű játékhoz?! – mosolygok rá kacéran és felülök a bárszékre a pult másik oldalára, míg odajön. Szerintem benne lesz a játékban, mert már eleget ivott ahhoz, hogy ne mondjon nemet. Remélhetőleg ő sem gondol a másnapra, mert ha azt tennénk, akkor mindketten jobbnak látnánk, ha már most aludni mennénk, én pedig nem szeretnék még aludni… A helyzet az, hogy sokkal inkább csinálnék mást. Vele együtt. Vajon milyen lehet az ágyban? Gyengéd vagy vad, ellenállást nem tűrő?!
A gondolataim már kissé máshol járnak, mikor csak nézem a kezét, és ahogy kitölti a két pohárba a következő kört. Visszatérek hirtelen a jelenbe és megköszörülöm a torkomat. Mégis mi a francról fantáziálok én itt?
- Kezdek. Ismered a szabályokat ugye? Én még sosem szegtem szabályt a munkahelyemen. – Vállat vonok, és ártatlanul mosolygok, mivel ez most az ő köre lesz… Rám igaz az állítás, ugyanis egy munkahelyem volt eddig, az is rövid ideig, és nem szegtem szabályt valamilyen csoda folytán. Abban viszont biztos vagyok, hogy neki innia kell, ugyanis mindketten jól tudjuk, hogy nem véletlen van felfüggesztve. Az már más kérdés, hogy arról nincs tudomásom, hogy máskor lett volna bármiféle hasonló eset, egy is elég bőven arra, hogy felhajtsa a piát.
- Te jössz. De csak ésszel, Bennett. – mondom és már megint azon kapom magam, hogy a száját figyelem, ahogy lenyalja a vodka utolsó cseppjét is róla. Nyilván az alkohol tesz arról, hogy ennyire felerősödjenek a dolgok jelen helyzetben, hiszen a mindennapokban nem figyeltem fel arra, hogy ennyire szexi lenne. Jó pasi, meg kell hagyni, de józanon eszembe sem jutna, hogy bármi legyen közöttünk, most azonban nem vagyok benne biztos, hogy az este nem tartogat meglepetést. Mi lenne, ha egyszer az életben lenne tartásod, Cherry Sullivan? Csak most az egyszer.

Credit

Már van bennem elég alkohol ahhoz, hogy ne tudjam, mi helyes és mi nem. Aaronnel azt hiszem ugyanez a helyzet, azt tuti, hogy már nem gondolkodik józanul, de azt nem tudom, hogy mit hoz ki belőle, ha többet iszik, mint kellene. Eddig kedvelem a részegebb énjét, de sosem lehet tudni, mit tartogat az este hátralévő része. Amióta ráfogta a fegyvert Lenára és aztán majdhogynem rám is, az... kicsit illesztő volt. Bármennyire próbálom elhessegetni azt a képet a fejemből, nem sikerül, pedig a másik oldalon sokkal több dolog van, ami pozitív volt. A levegő izzik, és úgy érzem, jól fog esni még pár pohár vodka, mert az előbbi jelenetet nem tudom hova tenni, és a helyzet az, hogy az utóbbi időben több ilyen megmozdulása volt. Nem bánnám, mert tudom kezelni a férfiak közeledését, de ahogy elnézem, nem az övét. Furcsa, mert mindig eltudtam különíteni az érzelmeket és az alkalmi kapcsolatokat, az egyetlen kivétel volt, aki összezavart, Wyatt volt. Az együtt töltött időt élveztük, de mindketten túl büszkék voltunk ahhoz, hogy azt mondjuk, elég az összes többi nőből és férfiból, csak egymásra koncentrálunk. Még ha mindketten tudtuk is, hogy a végén már csak egymáséi voltunk, megtudom számolni két kezemen, hányszor hangzott el a szeretlek szó kettőnk között. Bánom, de sajnos ezzel már nem tudok mit csinálni, sosem mondhatom el neki, hogy igazából szerelmet éreztem. A baj az, hogy ezzel már semmit nem tudok kezdeni. És ez a tüske örökké ott lesz bennem...  
Aaron ugyanannyira vonz most, mint anno ő, és ez rémisztő. Már eleve az sem normális, hogy a halott exem bátyjával vodkázom a lakásában, nemhogy azon gondolkodjak, mit tudnánk tenni egymással. Szerintem az ő fejében is hasonló gondolatok cikázhatnak, és ez méginkább durván hangzik, mert a hülye is tudja, hogy ha ez így van, akkor elkerülhetetlen, hogy történjen valami...  
Az ötlet, miszerint játszanunk kellene egy piálós játékot, hirtelen jön, de feloldja a hangulatot, és szerintem jó ötlet. Bedőlök vele szemben a pultra és magamhoz húzom a saját shotos poharam, amíg kiötlöm az első állítást. Elmosolyodom, ahogy lehúzza a pohár tartalmát.  
- Aljas? Ez még csak a kezdet. – vonok vállat. Nem tudja még, hogy jó vagyok ebben a játékban és könnyen leizzasztom majd. Várom, amíg újratölt és kíváncsian fürkészem az arcát, miközben kimondja a rám abszolút hamis állítást.  
- Miket tudsz te rólam? – kérdezem és lehörpintem a tartalmat egy fintor kíséretében.  
- Várj, de te még sosem fürödtél meztelenül tóban? Tudod te, mekkora buli az? – nézek rá gyanakodva, és nem vagyok teljesen biztos benne, hogy nem kamuzott. – Nem ér füllenteni. – meredek rá és szugerálom egy kicsit. Kérdésére megrázom a fejem.  
- Nem baj, vedd csak le. Nem zavar. – mondom és felvonom az egyik szemöldököm, mert a fantáziám már újra beindul. Nem láttam még Aaront félmeztelenül, de a pólója sokszor engedte a has és mellizmait láttatni, az pedig felér egy... hát nem is tudom, adoniszi látvánnyal. Figyelem, ahogy kibújik a pulcsiból, és az atlétája is felcsúszik, ahol a tekintetem rögtön az oldalán lévő tetoválásra siklik. Megszédülök egy pillanatra, mert a jelen újra lecsap, és azon is meglepődöm, hogy Aaronön egy viszonylag friss tetoválás díszeleg, ami gondolom, hogy az öccséhez köti.  
- Nekem is van egy. – Célzok a tetoválásra, de igazéból nem egy díszíti a testem, én most olyanra célzok, ami Wyatthez kötött. Az egyik féljózan esténken tértünk be az egyik tetoválószalonba, és varrattunk magunkra egy közös védjegyet. A végtelen jel, ami átvált infinity feliratba, a másik fele Wyatt testén volt, to beyond and kezdettel. Nagyot nyelek, és megpróbálom elterelni a témát, mert tudom, hogy ha ebbe jobban belemegyünk, lőttek a jó hangulatnak, azért pedig most kár volna.  
- Most inkább folytassuk, amit elkezdtünk. – mondom egy apró mosoly kíséretében és zavartan pillantok a poharam aljába, ahol tényleg ott figyel még egy kis része a vodkának. Lehajtom azt is a fairség érdekében, és a pultra csapom a poharat, ami újratöltődik hamar.  
- Hm... várj, ki kell ötlenem valami frappánsat. – mosolyodok el, és újra közel hajolok hozzá úgy, hogy az arcunkat csak pár centiméter választja el. Mélyen fúrom a tekintetem a kék szempárba.  
- Én még sosem fantáziáltam a... lakótársamról. – Most lehull a lepel, és az arcát fürkészem.
- Nincs helye hazugságnak, csak az igazat akarom hallani. – kérdőn tekintek rá, és kíváncsian várom, hogy felhajtja-e a poharát, de az a gubanc, hogy ezzel most én sem mondtam igazat, és elmosolyodok.  
- Koccintunk? – harapok az ajkamba és a szívem a fülemben dobog, nagyot nyelek és a szám is kiszárad. Itt az igazság pillanata Aaron Bennett.  

Credit

Meglepően jól érzem magam Aaron társaságában a mai este folyamán, de ehhez persze a vodka is nagy részben hozzájárul. Nem mondom, én anélkül is ellennék vele, ha ő nem lenne annyira merev néha, de ahogy elnézem, majd máskor belecsempészek az italába egy kis alkoholt és akkor máris egyenlő helyzetről indulunk.
- Kíváncsian várom azokat a kártyákat, de ki tudja, lehet nekem is van pár dolog, amiről nem is gondolnád, hogy tudok róla. – vonok vállat mosolyogva, bár mélyre kellene ásnom a gondolataimban ahhoz, hogy előkerítsek egy-egy Wyatt által elhintett apró információt a bátyjáról. Néha beszélt róla, de akkor is csak általános dolgokat, na meg szidta is párszor, amiért ő a mintagyerek a családban.
- Hát, majd akkor talán egyszer beavatlak a meztelenül fürdőzés rejtelmeibe, mit szólsz? – húzom a szám széles vigyorra, de ez a mondatom ismét túlmegy az átlagos esti karaokeból kiindult szórakozásnál, bár nem igazán érdekel. Nem gondolkodhatok mindig azon, hogy minek milyen következménye lesz. Ez az este nem arról szól, hogy kínosan érezzük magunkat a másik mellett, sokkal inkább egy laza nap zárásának felel meg.
Mikor leveszi a pulcsit, elnézném pár pillanatig a kidudorodó izmait, ha a tetoválásra nem vándorolna a tekintetem, amit gyorsan elolvasva és értelmezve, na meg hogy elég friss, elég hamar összeáll a kép, de elkapom onnan a pillantásom. Nem hagyom ugyan megjegyzés nélkül, mert ledöbbent a felismerés, hogy az öccse emlékére varratott magára egy tetkót. Az enyém a csípőcsontomnál van, de elég apró, csak jelképes. Wyatté az alkarján helyezkedett el, és tulajdonképp azon még nem is agyaltam, hogy az a pár centi tinta még hányszor fog fájdalmat okozni, ha ránézek. Levetetni mégsem lenne szívem, hiszen most már csak ez maradt nekem, ami az öccséhez köt, semmi más. Csak bólintok a kérdésére, de nem akarom ezzel elrontani a hangulatot, és ez nem az a pillanat, amikor arról kellene diskurálnunk, hogy kinek milyen emlékei maradtam meg róla...
Az újabb feles már végképp a fejembe száll, és figyelem, ahogy kitölti az utolsó cseppig az üveg tartalmát.
- Látod, milyen hamar fogy az az... egy, maximum két shot vodka? – nyalom meg a számat, és lassan nézek fel rá. Nem gondolom át, amit pillanatok múlva kimondok, mert már nem a józanság, hanem az alkohol beszél belőlem, és lehet, hogy holnapra már bánni fogom, de kit érdekel a holnap? Sosem azt néztem, hanem a jelent.
- Ez amolyan lebuktunk állapot. – Cinkos mosoly jelenik meg a szám szélén, mikor koccan a két pohár és egyszerre hajtom fel a pohár tartalmát. A megérzéseim nem csaltak, és értékelem, hogy nem kamuzott, mert megtehette volna azt is. Mondjuk akkor elég kínos szituban találtam volna magam, de ez már szinte megszokott lett volna, meg sem lepett volna... Mire lerakom a poharat már előttem áll, én pedig oldalra fordulok a széken, hogy szembe helyezkedjek el vele. Olyan közel merészkedik, hogy a leheletét érzem az arcomon, és már épp válaszra nyitnám a számat, hogy feleljek a kérdésére, de folytatja, és nem enged szóhoz jutni. Pedig én határozottan nyílt lapokkal játszottam volna. Csak hallgatom amit mond, és hol a szemét, hol a mozgó száját figyelem, de a szavai kezdenek összemosódni. Megnyalom a számat, mert teljesen kiszáradt, és a pulzusom is az egekben van, arról nem is beszélve, hogy lüktet mindenem odalent. Olyan közel van, hogy a csók gondolata már lejátszódik a fejemben, és már épphogy lehunynám a szemem is, de az utolsó pillanatban elhúzódik. Zavaromban halkan nevetek fel, és megcsóválom a fejemet, lecsusszanok a székről, és figyelem, ahogy a mosogatóba pakol. Lassú léptekkel környékezem meg, és elé állok, így ottragad a pult és köztem.
- Ahogy látom, szereted húzni a nők idegeit. Miért nem csókolsz már meg? Félsz a következménytől? Attól, hogy ér majd a holnap? Vagy hogy azután majd józanul is vágyni fogsz rá? – felnézek rá, és az ujjaimmal a mellkasán játszadozom, s hamar siklik le a kezem a hasára, ahol pár másodpercet elidőzöm a hasizmain, majd az ujjam beakasztom a farmerjába.
- Most már annyira mindegy, hogy lesznek-e következményei, Aaron. Nem tanultad meg, hogy a mának érdemes élni? Ki tudja, lesz-e erre máskor lehetőséged... megízlelni a tiltott gyümölcsöt. – A levegő úgy forr, hogy már nekem is kezd melegem lenni, de elfordulok tőle, és elsétálok a kanapé felé. 

- Tényleg meleg van itt. Nem bánod? – ülök le a kanapé karfájára, és elkezdem kigombolni a blúzom. A pokolra jutsz, Cherry.

Credit

Nem mondom, hogy nem tartok a holnaptól, mert ha bármi történne köztünk, nem biztos, hogy kellemes lenne másnap összetalálkozni a lépcsőn és egymás szemébe nézni, miközben mindketten tudjuk, hogy undorító dolgot tettünk. A baj az, hogy az én döntéseimet most nem a józanság, sokkal inkább a vodka uralja, és nem érdekelnek a következmények. Azt nem tudom, hogy ő még észnél van-e annyira, hogy megálljt parancsoljon, de kéreti magát, az száz százalék.
- De húzod... akkor minek neveznéd az előbbit? És én sem fekszem le akárkivel... – mondom, mert az akárki azért merő túlzás lenne, de azt nem tagadom, hogy volt idő, amikor nem nagyon válogattam meg a partnereimet. Persze akkor sem feküdtem le minden jött-menttel, de... maradjunk annyiban, hogy túl sok fiú barátom volt. Csakis ez lehetett a bökkenő. Elmosolyodom a kijelentésére, és hátat fordítok neki. Parancsoljon megálljt, hogyha tud. Ha meg nem tud, akkor én szíves örömest vétkezem vele ezen az éjszakán. Aljas vagyok és játszom vele, pedig jól látható, hogy küzd a vágyakkal. Lassan kezdem el kigombolni a blúzom és két gomb között felpillantok rá, mikor észreveszem, hogy több nem is kell neki. Olyan gyorsasággal présel neki a szoba egyik falának, hogy a levegőt kapkodom és a mellkasának támaszkodva gyűröm meg az atlétáját. A kérdése csak még jobban kíváncsivá tesz, de válaszra esélyem sincs, olyan hirtelen tapad az ajkamra. Gyengédségről szó sincs, sokkal inkább mondanám erőszakosnak és birtoklónak. A tempót alig bírom tartani vele, de ugyanolyan szenvedéllyel csókolom, ahogy ő engem, mígnem a keze az orromra tapad és kipattannak a szemeim. Részemről a csók abbamarad, és felnyögök, mert levegő híján vagyok. Olyan erővel présel a falnak, hogy megmozdulni esélyem sincs és teljesen ledöbbenek mikor elenged végre. Ő szólal meg hamarabb, és mérges tekintettel meredek rá.
- Ez meg mi a faszom volt? – meredek rá és a mellkasom hullámzik, hogy újra elég oxigénhez jusson a szervezetem. Hallom, ahogy sípol a tüdőm, még mindig nem tértem magamhoz, de teljesen kiakadok.
- Te normális vagy? Jó hogy nem elkábítasz rögtön. Most azt akarod mondani, hogy én vagyok a hibás? – eszeveszetten gesztikulálok és még a hangom is megemelem kicsit, nem térek magamhoz az előbbi jelenet után. Összegombolom a felsőm, mielőtt még szó érné a ház elejét.
- Nem fog többet előfordulni, arra mérget vehetsz! – elfordulok és a dzsekim után indulok, mert szükségem van némi levegőre és cigire. Mielőtt felmegy, elhint egy mondatot kettőnk között, amitől megfagy a levegő. Hirtelen józanodok ki és nagyokat pislogok, mert rájövök, hogy mekkora hülyeséget csináltunk, így miután elrobogott az emeletre, az erkélyre megyek. Ezúttal becsukom magam mögött az ajtót tanulva a korábbi macskás mutatványból.
- A kurva életbe. – motyogom, és meggyújtom a cigim, az ujjaim pedig az ajkaimon pihennek. Hirtelen támad bűntudatom, amiért egyáltalán megfordult a fejemben, hogy elcsábítsam. Az öccsét csak másfél hónapja temették el, nem lehetek ekkora ribanc, hogy úgy teszek, mintha már el is felejtettem volna. Ezzel ellentétben Aaron csókja, és ahogy a falhoz préselt nem megy ki a fejemből, és bánom, hogy elrontotta az egészet. Mégis mit akart? Elkábítani? Ez beteges volt, és magyarázatra szorul...
Hideg van kint, ezért gyorsan szívom el a dohányt és már igyekszem is befelé. Leveszem a kiskabátot, és a hűtőhöz megyek, mert szomjazom egy kis vízre. Az ajtóban azonban ott figyel egy egész üveg tequila és annyira ideges vagyok, hogy úgy érzem, megengedhetek magamnak egy keveset még belőle. Kikapom, és lecsavarom a kupakot, maf nem törődve holmi pohárral, az üveget húzom meg. A kezem remeg és tudom, hogy újra elő fog jönni az elvonási tünetem, mert a szervezetem szinte már együtt kéri a drogot az alkohollal. Nagyokat nyelek az átlátszó nedűből majd a pultnak dőlve forgatom meg a szemem előtt és oldalra billentett fejjel nézem, mennyit nyakaltam be belőle. Még egy utolsó slukknak nem tudok ellenállni, így nagyot nyelek, majd rácsavarom a kupakot. Nem tudom kiverni a fejemből az előbbi jelenetet, de visszateszem a félig teli üveget a hűtőbe. Csak állok ott és azon agyalok, hogy egyáltalán mért kellett még csak rágondolnom is arra, hogy bármi történhet Aaron és köztem. Igaza van, Wyatt miatt ezt most, még csírájában el kell fojtani, mert nem lesz jó vége. Szédelegve indulok felfelé a lépcsőn és félúton megbotlok, négykézláb folytatom az utat és olyan röhögő görcs jön rám, hogy nem bírom abbahagyni. A lépcső tetején ülve maradok és a fájdalomtól már a hasamat fogom, annyira nevetek. Megpróbálom elfojtani, de nem megy, viszont mikor nyílik a fürdőszoba ajtaja mögöttem, lassan hagyom abba.
- Bocs. Nem azon röhögök. – mondom, de annyira faszul érzem magam, amiért így lát, hogy felállok és befordulok a szobámba. Nem tudok neki mit mondani azok után, ami a nappaliban történt, pedig igencsak meg kellene magyaráznia. Nyitva hagyom az ajtót magam után és nagy puffanással landolok az ágyon. Ruhástól terülök el és bámulom a plafont.
- Még hogy kisértésbe vinni... én? Mintha én kezdtem volna ezt az egészet. – magamban beszélek és újra röhögni kezdek. Nem vagyok normális, az már száz, de legalább újra részeg vagyok, és ez... megnyugtat.

Credit