Volt már olyan érzésed, hogy megláttál egy iszonyatosan dögös ember és amikor megakartad ölelni, neki mentél a tükörnek? Ez az ember éppenséggel Vic is lehetne azzal a különbséggel, neki nincs szüksége motivációra a véletlen katasztrófák megéléséhez. Nem hiszel nekem? Oké, valóban egy 180 centis, izmos thai csávóról beszélünk, aki öltönyt visel és az üzleti szférában dolgozik. Mi több, saját kis részlege van menedzserként a vállalaton belül. Jól hangzik? Elhiszem, de ne hagyd megtéveszteni magad. A látszat csal. Nagyon. Mi több, mire a bemutatás végére érek jó eséllyel elgondolkozol a szemüveg vásárláson vagy egyszerűen vallást váltasz. No de. Hol is tartottam? Oh, igen. A két lábon járó istencsapása.

Látod magad előtt azt az embert, aki minden alkalommal bele rúg a szekrény lábába és még el is töri a kis lábujját? Aki az öt centis emelvényről képes úgy félre lépni, hogy a szó szoros értelémében lerepül róla és bokaficammal meg egy repedt bordával végezi? Aki a féltve istenített buborékos teáját a saját nyakába borítja? Elalszik a vezetők által tartott meeting közben, amire a horkolása hívja fel a figyelmet? Összekeveri a határidőket és a leadás előtt három órával jut eszébe 150 oldalas riportot írni? Igen? Nagyszerű. Ez a totálszerencsétlenség nem más, mint Vic valódi arca. Jogosan merül fel benned, ha ennyire alkalmatlan úgy... mindenhez, akkor mégis hogy a viharba maradhatott eddig életben?! A válasz pedig nagyon egyszerű. A mérhetetlen balszerencséjéhez annál is nagyobb igyekezet társul. Bizonyítási, megfelelőségi vágy amit igazából saját magának mesélt be. Vagyis nem teljesen csak ő tehet róla, köze van az egyetemi bulikon tartott részeg-nemrészeg beszélgetésekhez, de nem a lényeg.
Ez az egyetemet végzett, jó állású és még jobb kiállású harminc éves pali mindössze látszatra a család büszkesége. Ha nem tudna mindent helyre hozni, mi több, a vezetőket és ügyfeleket is meglepő módon kiemelt hatékonysággal és kreativitással lenyűgözni valószínűleg már szárnyakat növesztve repült volna ki az emeleti ablakból új állásért kuncsorogni. Oké, jó eséllyel nem sikerült volna szárnyakat növesztenie és részecske sebességgel csapódott volna be az aszfaltba, de na.

Szóval, ez az egyetlen oka, hogy eme lyukas kezű, két ballábas bohóc ott tart ahol. No de, lássuk még mi lakozik a felszín alatt:
Vic egy mosolygós, végtelenül család centrikus és segítőkész srác. Legalábbis amikor a családi fészekben van. Testvérei és szülei szentek számára, akiket meg kell védeni így vagy úgy. Emellett egy igazi zaba gép, aki képes bármit megenni méghozzá végtelen mennyiségben. Ami másnak kávé és cigi, az neki tea a létező összes permutációban. Mindig van nála valamilyen rágcsálni való, általában csokoládé. Csak tudnám hova a fenébe teszi azt a sok kalóriát, mert hogy nem látszik rajta az hét szentség. Feneketlen gyomrú lustaság. Igen, lusta bár próbálja ezt leplezni a napi feladatai elvégzésével.

Amikor koncentrál, dolgozik mindig be van dugva a fülébe az airpods-a amiből zene szól. Utazás közben podcast-et hallgat. Szabad idejében alszik. Aztán alszik. Majd az ebédszünetben is alszik. És amikor nem? Olyan nincs. Oké, talán akad más is. Olykor sorozatokat és filmeket néz, de azaz igazság, hogy sose ér egyiknek se a végére, mert bealszik mindenen. Szó szerint mindenen. Őt nem zavarja, ha max hangerőn sikoltozik valami p*csa a tévében mert meg akarja gyilkolni valami maszkos fazon. Az egyetlen, azaz két kivételt képzelnek az anime-k és manga-k. Egyszerűen imádja őket, majdnem olyannyira mint a teát, a csokit meg a párnát. Persze ezeket mind a családtól távol űzi, ugyanis amikor nagy ritkán haza jár akkor két dolgot csinál: játszik a tesóival vagy eszik. De a kettőt sose egyszerre. Vagy ez, vagy az. Tipik pasi módjára nem tud egynél több dologra figyelni és persze rendetlen is. Ha nem lenne az irodában takarító szolgálat valószínüleg Vic-et már megette volna a kosz. Apropó takarító szolgálat. Szerinted ki kevert el, majd dobott ki egy fontos dossziét, amit aztán úgy kellett kiverekedni az iratmegsemmisítő fogai közül az esti takarítás alatt, hogy aztán másnap be lehessen mutatni a főnökasszonynak. Yep. Pontosan.

Egyébként Vic nem egy buta srác, sőt, igazából okos és az egyetemi éveinek köszönhetően tud egyet s mást pár dologról, de mérhetetlenül figyelmetlen tud lenni vagy egész egyszerűen szétesett, szerencsétlen. Hogy ez a leterheltség miatt van vagy szimplán ilyen a személye azt nehéz lenne megfogni. De nem ez az egyedüli oka, hogy nem jár már haza annyit bármennyire is hiányoznak neki a testvérei meg a szülei. Azaz igazság, a titulusa inkább csak egyfajta kirakat. A közvetlen alkalmazottai körében ő a főnök, aki meg teszi amit kell és kreativitásának hála kezeli a nehezebb helyzeteket is. A valóságban viszont, a felettesei szemében egy csicskás. Szó szerint. Ő fut el mindenért: plusz dosszié, másolás, telefonálás, szervezkedés, ruha tisztítás, kávé, minden amit egyébként egy titkárnővel is meg lehetne oldani, de mennyivel egyszerűbb, hogy van ez a Vic gyerek, nem? Ezek után a fenének lenne bájosan mosolyogni otthon, megmutatni mennyi mindenre vitte, amikor az üzleti rendezvényekre is csak azért hívják meg, mert kell valaki aki emlékszik mindenki nevére és arcára. Tisztára mint Emily abban a divattervezős filmben. Mi is volt a címe? Áh, mindegy, úgy is bealudt rajta ez a nyomorult.

Ezek után azt mondod nem tudom tovább tetézni a dolgokat? Nem-e? Na, nézd csak meg jobban ezt a szépséges hím példányt! Igen. Jól fest. Deee... Yes. A plusz fűszer ezen a trágyadombon nem más, mint a szerelmi élet. Ami igazából nincs. Ha lenne valószínűleg már sikítva menekült volna a párnájába. Nemhogy ideje nincs rá, de hidegen is hagyja a dolog, ami csak plusz stressz a vállán. Mi? Nem, nem aszexuális, bár még mindig jobb lenne, mint a család “egyetlen sikeres, valamire való férfi tagjaként akinek tovább kéne adni a géneket” egyszer csak úgy állítana haza, hogy: meleg vagyok!
Látod. Mondtam, hogy vallást fogsz váltani.

Az iroda. Üveg falak, világos szobák, precíz rend, munkacsend és... Az a faszi most jól látom, hogy egy tábla csokoládét majszol miközben az előtte lévő monitort bámulja? Eskü még csak nem is pislog. Ha egy másik alkalmazott nem nyitott volna be miután háromszori kopogásra sem kapott választ, holott tisztán látja az üvegen keresztül mit csinál a menedzser én tökre beparáztam volna, hogy az illető egy pszichopata. A “hirtelen” jött plusz zajra Vic olyan sebességgel ült fel székében, hogy a csokit kiejtette kezéből. A lehető legtöbb önuralmára szüksége volt a komoly és felelősségtudatos arckifejezésének felöltésére miközben érezte a csokija lassan combjai közé csúszik.
- Elkészültem a kért jelentéssel. Az összesítőt excel-be szedtem, kinyomtattam és csatoltam. - nyújtotta át a dokumentumot a fiatal srác.
- Nagyszerű. - nyúlt a dosszié felé Vic, felcsapta azt és belenézett az iratokba. Lapozott párat, majd hatalmas mosollyal dicsérte meg a fiatalembert – Remek munka. Máris hozzáteszem a többihez és továbbítom a főnökasszony felé. - vigyorgott barátságosan, megnyerően és biztatóan egészen addig amíg az alkalmazott nemhogy elhagyta az irodát de már a láthatáron se volt.
- Hogy mi?! - torzult el Vic arca, csúszott feljebb felső alja miközben félre dobta a dossziét - Mi ez a szar....?! - őszintén motyogta magában ugyanis fogalma, halvány lila gőze se volt arról miféle jelentésről van szó. A betűket se látta mikor bele lesett nemhogy tudná a sok feladat közül ez éppen most melyik. Megrázta fejét és ismét hátra dőlt a monitorja felé, amin a képernyőkímélő folytatta amit eddig is. Igen. Egész végig ezt nézte amihez most szépen visszatért.
Tikk-takk. Tikk-takk.
- Oh bazd meg! - esett le a tantusz körülbelül három perccel később. Vic kirúgva maga alól a széket, amin ha nem lettek volna görgők valószínűleg felborul és nem odébb gurul, egyszerűen felkapta az asztala sarkán lévő dosszié csomagot és kiviharzott a szobából. Az olvadozó tábla pedig szépen leesett a padlószőnyegre.
A thai férfi űrhajókat megszégyenítő sebességgel suhant végig az emeleten mellkasához egy kupac rendbe szedett dokumentumot nyomva. A liftnél szerencséjére bevárták, de a nő pillantásai nem voltak épp... kellemesek. Vic értetlenül nézett rá a nőnek mi nem tetszik odalenn. Ezt persze a másik észrevette és csak annyit mondott: előbb nézz be a mosdóba.
Nem érti. Ez valami furcsa flörtölési szokás lenne, amit nem ért? A párzási szokásokhoz, kacérkodásokhoz mit sem értő pali figyelmen kívül hagyta a dolgot és sietett a főnökasszonyhoz, a közvetlen feletteséhez, aki egyébként már több, mint 15 perce arra várt, hogy Vic aki totálisan megfeledkezett az egészről végre valahára megérkezzen.
3 dossziét nem hozott el, kettőt elkevert a magával hozott halomban és négy nem is erre a megbeszélésre kellett. Ezt leszámítva minden jól ment, a prezentáció tetszett a nőnek, ám valahogy újra meg újra egy pontra terelődött a tekintete bármennyire is igyekezett figyelmét a másik arcán meg annak mondanivalóján tartani. Már-már azon járt Vic esze biztos elfelejtett nadrágot venni, nem az első alkalom lenne, amikor a dolog végén a nagysasszony ugyanazt mondja neki mint az a másik nő a liftben: talán be kéne menned a mosdóba. Lélekben hebegett, habogott, hüledezett míg kívülről csak professzionális arcot vágva bólintott. A nő tudta, hogy kamu az egész, de már megszokta és elengedte a dolgot. Túlságosan is kedvelte Vic igyekezetét és ötleteit ahhoz, hogy az ilyenek kiborítsák. Noha, előszeretettel szívta emiatt a beosztottja vérét.
- Nem értem. - nyitott be a mellékhelyiségbe, támaszkodott rá a mosdó két szélére amikor... Igen. Szarosnak tűnő nadrággal, de mérhetetlen határozottsággal és komolysággal álltál ki a főnököd elé. A felismerést követően Vic sosem látott iramban próbálta kimosni a csokoládét az anyagból, majd megszárítani azt. Egy férfi kolléga kikerekedett szemekkel lassan fordult sarkon mikor belépve meglátta az alsónadrágban álló férfit aki épp a kézszárítónál melegíti a nadrágját.
Egy mély sóhaj keretében lépett be az irodába. Számítógépén a céges levelezőrendszer pityegett, hogy új üzenete érkezett. Elindult felé, hogy elolvassa ám amint odalépett az íróasztalhoz... bumm. Lábak a levegőbe, fej a padlóra és... immáron az egész feneke és a háta is megtapasztalhatta milyen a csokifürdő. A padlószőnyegben való széttrancsírozódásról már nem is beszélve. A fene se gondolta volna, hogy az olvadt csoki ennyire tud csúszni.
Egy mély levegőt egy még nagyobb sóhaj követett.
De jó, hogy van benn tartalék ruhám.

(Ez már a tartalék ruhád!)




Az óra latin táncosokat és diszkópatkányokat megszégyenítő hévvel kezdett ugrálni az éjjeli szekrény tetején. A lendületből érkező meztelen kar egyetlen ütéssel KO-val a falhoz verte szerencsétlent, ami csak a dolgát próbálta végezni. Egy morgás kíséretében az óragyilkos másik oldalára fordulva egyszerűen lezúgott az ágyról. A takaró által felfogott halk puffanást egy újabb morgás nyugtázta, majd csend. A napsugarai betörtek a sötétítő mögül miközben a lenyugodott hálószobára rá telepedett a vihar előtti némaság.
- Jaj ne! - pattantak ki szemei a földön fekvő Vic-nek, aki még csak most realizálta: szerda van. Egy újabb hétköznap, egy újabb munkával és rohanással töltött 16 óra. Igen, tizenhat.
Zuhany, öltözés, válltáska, telefon, kulcs... mi kellhet még?! A lakásból kiviharzó férfi végig száguldott az utcán egészen az aluljáróig ahol metróra szállt, ment három megállót a tömött járaton, felsietett és egy jó kétszáz méter után betért a konditerembe. Egy óra edzés, amit igazából szívből gyűlölt, de egyszerűen muszájnak érezte a dolgot. Nem is. Az évek alatt olyannyira a hétköznapi rutinja része lett, hogy igazából már észre sem vette. Újabb gyors zuhany, még száz méter és a már előkészített összeggel esett be a kávézó ajtaján. Sorban állás, tea, csoki és irány az iroda.
Kilenc előtt nem sokkal már benn van, ahol a többieknek kiosztja az aktuális feladatot, ellenőrzi az előző napiakat és... oh. Te. Jó. Ég. Ez a srác fizuemelést szeretne holnap kérni és a mutatóba készült pályázati munkája... nos, enyhén szólva csapnivaló. Ő nem ilyen. Miért kellett így összecsapnia? Ne mááár. Nem. Erre most nincs idő. Jön a délelőtti meeting.
Meeting. Ebéd. Kaja baleset. Krízis elhárítása. A főni alá bedolgozni, jegyzetelni, átfutni három másik részlegre miután a sürgős email-re nem válaszoltak, megszerezni mindent. Upsz, a belsőposta már elment. A másik főnök kérésére elvinni a sofőrjét és az autójával elmenni a szalonba az új öltönyért, közben postássá alakulva leszállítani az SOS dossziét a másik vállalat igazgatójának kezébe nyomva a határidő előtt három, azaz 3 perccel még épp időben ahhoz, hogy átolvashassa a többi igazgatóval való ülését megelőzően. Bájos mosoly, a vészhelyzet megoldva.
Telefon. Még három időpont egyeztetése, a másik főnöknek étterem foglalása a feleségével való évforduló alkalmával amit ő maga elfelejtett. Akkor már szerezni neki egy kis virágot is, természetesen a szóban forgó nő kedvenc összeállításában és mire visszaér az irodába három előtt pár perccel sikerül mindenki megelégedésére tökéletesen leszállítani a kért dolgokat. Öltöny, virág, időpontok, plusz tippek és a nagysasszony titkárnőjével való egyeztetés követően irány vissza a saját szoba. Még két meeting, újabb beszélgetés az alkalmazottakkal, a nap lezárása és... kész.
Vic egy hatalmas sóhaj keretében dőlhet hátra székében. Ujjait összekulcsolva a tarkójára teszi, ám a megelégedés nem jön el. Valami hiányzik. Valamit elfelejtett. De mégis mit? Elgondolkozva ereszti le kezeit. Tekintete az íróasztalt pásztázza mintha azon lenne valamiféle rejtett utalás arra, mégis mi a fenét felejthetett el. A nap végére kissé kupis bútoron ugyan konkrét megfejtés nem szerepel, de tudjátok mit mondanak: a káosz növeli a kreativitást. Nem. Vic-en ez nem segített. Ellenben a műszak vége előtt tíz perccel érkező üzenet a számítógépre sokkal hasznosabbnak bizonyul.
- Oh bazd meg! - szinte a homlokára csap. Hogy is felejthette el a fizetésemeléses csávót?! Hova is tette a pályázatát? Heves kutakodás az asztalon. Teljes kétségbeesés. Nincs meg! Újabb keresés és... ah. Meg van. Leesett az asztal mögé. Oké, most már egy szürke lábnyom ékeskedik a barna dosszié előlapján, de nem baj. Úgy sem ezt adja le. Gyorsan végig fut rajta még egyszer. Nem. Ez így nem lesz jó. Kell valami frissítő.
Az újabb harminc perc elteltével mire visszaért kedvenc buborékos teájával az irodába, a többiek már mind haza mentek. Igazából kész csoda volt látni azt a pár kóborló szellem-szerű lelket akik ilyenkor még itt voltak és szorgos hangyák módjára csinálták a túlórákat. Legalább heti kétszer Vic is benn szokott maradni. Néha a lemaradását pótolja a friss, könnyedebb másnap reményében. Olykor mások után szedi rendbe a dolgokat vagy tesz meg valamit ami nem is az ő dolga lenne, de ha a vezetők valamelyikének randija lesz amiről az asszony nem tudhat, esetleg évfordulója van, családi szülinap, másik igazgatót kell lenyűgözni, céges rendezvényt kell szervezni akkor valahogy mindig előkerül ennek a jómadárnak a telefonszáma holott általában azt se tudják ő meg ki a fene mikor belép a meeting-re.
A frissen szerzett teával elégedetten tette fülébe a megfelelő kütyüt, hogy zenével zárja ki a világot. Előkereste az alkalmazott korábbi munkáit, nyitott egy új doksit és azok alapján kijavította azt a trágyát amit azért adott le menedzserének, hogy azt példa mutatva tudjon szentbeszédet tartani a fizetésemelés mellett. Mire pár órával később a dolog végére ért Vic-nek végre eszébe jutott az ok. Hát persze! Most született gyerekük és azért kell a plusz pénz, mert a kiadásaikat csak szűkösen tudják fedezni. Valószínűleg a pici miatt nem alszik eleget az újdonsült szülő, akinek nem elég az otthoni hétpróbás kihívás, de még itt is teljesítenie kell. Így már teljesen érthető miért sikerült ez a pályázat úgy ahogyan. Vic egy mosollyal nyugtázta gondolatát, majd kinyomtatta és mappába szedte a javított példányt, a másikat az iratmegsemmisítőnek adta. Holnap lehet prezentálni. Most viszont, irány a műszaki bolt egy új ébresztő óráért.
Este fél nyolc körül haza érve zuhany, vacsi, anime, csoki, még több anime és még annál is több csokoládé, majd a hűségesen rá váró ágy következett tíz magasságában.
Másnap a szokásos rutinban kelt, ám ahogy beért az irodába meghűlve pillantotta meg a cipőnyomos aktát. Neeem. Ugye nem?! De. A saját munkáját zúzta be. Újabb rohanás. Nyomtató, nincs patron, nincs papír, másik gép, nem üzemel, harmadik, meg van.  Új dosszié, rendbe szedés, lift, nem arra megy, másik lift, nincs hely. DE VAN HA MONDOM! Két perc. Azon a százhúsz másodpercen múlott, hogy megérkezzen a főnöknő irodájába a reggeli első beszélgetésükre amin az alkalmazottjának fizetési igényéről diskurálhatnak. Vic érezte amint oldalába belenyilall a fájdalom és kissé nehezen vesz levegőt, ám ez nem akadályozhatta meg a beszédben. Összepréselt, tömött liftes utazása az egész napra kiterjedő kellemetlenséget okozott neki, de ő úgy látta teljesen megérte. Főnöke elfogadta az igényt és még aznap délután aláírathatta beosztottjával a szükséges dokumentumokat a menedzser.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Hát hello, te szerencse-csomag!
Őszintén jókat mosolyogtam a történeted olvasása során, közben meg sajnáltam is szegény fejed amiatt a káosz miatt mely nap mint nap körülvesz téged. Nem elég a munkahelyi ide-oda rohangálás, mintha kilométerhiányba szenvednél, de még a külső tényezők is úgy döntenek, hogy hozzádobnak egy kis nehézséget még. Mert valljuk be, az embernek vannak szerencsétlen napjai amikor a mindenen is bosszankodik, de úgy látszik neked sokszor csak azok vannak és néha bekúszik egy-kettő szerencsés helyzet is. Az meg gondolom már rendkívül gyanús is tud lenni.
Mindent összevetve igazán szimpatikus srácot mutattál be nekünk, aki megállíthatatlanul hajt előre, hogy megfeleljen és valamilyen csodálatos módon a végén össze is jön minden. Lehet kétszer nyakadat töröd, de ez nem tart vissza, mert ha négykézláb kúszol is, rajtad egyáltalán nem fog kifogni a rád bízott feladat. Szinte már komolyan mondom irigylésre méltó hogyan egyensúlyozol a kettő között.
Tetszett a történeted, szóval tovább is engedlek. Közben meg csomagoltam itt neked párnákat, amik úton vannak feléd, hogy magadra díszíthesd őket mielőtt utcára lépsz. Legalább következő alkalommal puhára esel.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!