Hamar elalszok és arra sem ébredek fel, mikor Ada édesanyja belép a kórterembe és kishíján leszedi a lánya fejét. Nem győzte meg a lány érvelése, hogy kockáztatná-e az állását, hogy egy pár órára jól érezze magát.
- A vágy nagyon sok mindenre ráveszi az embert. Köztetek meg nagyon is izzik a levegő. – Halvány mosoly jelent meg a szája sarkában, ahogy a lányára nézett. A tegnap esti kis civakodásunkból erre következtet és az, hogy egy ágyban talált minket nagyon is érti, hogy mi folyik köztünk, még akkor is ha mi tagadjuk az érzéseinket. Mikor kisétál, csak arra leszek figyelmes, hogy valaki kelteget. Épp a reggeli nyújtózkodásomban vagyok, mikor érzem, hogy nem mozdul a bal karom és nem is érzem.
- Elaludtad a karom… - Panaszkodok, mert alig birom felemelni a karomat és nem is érzem. Az biztos, hogy ennyire még nem aludtam szarul és a cél, hogy majd itt kipihenem magam, az nem jött össze. Most komolyan alig várom, hogy hazamenjek és bebújjak az ágyamba. Bár remélhetőleg nem egyedül fogom élvezni azt. Kimászok a kórházi ágyból, majd lekapom a felsőmet, hogy átvegyem a rendes pólómat. Egy percnél sem akarok több időt itt tölteni, amint megkapom a zárójelentésem. Viszont félmeztelenül állva pásztázom a szobát, hogy hova is kerültek a cuccaim. Úgy emlékszem, hogy a székre tettem őket, de nincsenek ott. Kicsit frusztráló, hogy valaki elpakolta a cuccaim, amíg aludtam. A mellettem lévő ágy melletti szekrényre esik a tekintetem, aminek kihúzom a fiókját, de a telefonomon és az irataimon kivül nincs más ott. Ada felé fordulok, de nem szólok semmit, csak elindulok felé, hogy megkerüljem az ágyat. Elsétálok előtte, egészen a fal melletti akasztós szekrényhez, amit mikor kinyitok meg is találom a ruháimat. Felkapom a pólómat, majd magamra veszem. A nadrágomat kiszedem a szekrényből és odasétálok az ágyhoz, ahova lerakom, majd a nadrágomat is lehúzom. Amint ez megvan, felhúzom a farmeromat és becsatolom az övet. Az, hogy mindezt Ada előtt tettem meg, engem egyáltalán nem zavar, és igazából észre se vettem, hogy esetleg a szemeivel fürkészik vagy, hogy nem kéne előtte öltözködnöm. Most már csak arra várok, hogy megkapjam a papírjaimat és Ada visszavigyen a kocsimhoz. Amíg várom az orvosokat, addig a szemeimet dörzsölöm, hogy a csipáimat kiszedjem és kicsit magamhoz térjek. Majd beletúrok a hajamba, hogy valahogy álljon, ha már fésű vagy hajzselé nem áll a rendelkezésemre. Ekkor lép be az a rengeteg orvos. Meghallgatom, hogy mit mondanak rólam, majd azt is, hogy a zárójelentésem a vizit után kapom meg, pár óra múlva. Sóhajtok egyet, nem hiszem, hogy kibírok pár órát kávé nélkül, de megígérték, hogy sietnek a papírokkal.
- Mindjárt jövök. – Pattanok fel az ágyról, majd kisétálok a kórteremből. Remélem, hogy addigra nem lép le, bár fontos információim vannak neki. Elsétálok az autómatához és kérek két kávét, egyet tejjel, a másikat pedig feketén. A két kávéval a kezemben sétálok vissza a kórterembe és a tejes kávét a kezébe nyomom. Nem a legjobb kávé, sőt semmit sem ér, de valamennyire placeboként használ, amíg nem tudok magamnak rendes kávét szerezni.

Finoman puszilgatom a füle mögött és szivesen tovább mennék, de nem akar felém fordulni, pedig a wc-ben történtek után azt hittem, hogy azért csókolózni fogunk még ma. A kezem még mindig a hasán van és úgy próbálok arra koncentrálni, amit mond, de nem megy. Ahogy hallom neki se megy a beszélgetés. Kicsit szomorú vagyok, mikor kihúzza a kezemet a pólója alól.
- Pedig a szex izgalmas olyan helyen, ahol lebukhatsz. - Suttogom a fülébe, de teljesen letör azzal, hogy a karomat a takaró fölé akarja, hogy tegyem. Na azt már biztos, hogy nem teszem meg.
- Nem teszem ki a karom a takaró fölé, mert akkor fázni fogok és akkor nem tudok aludni. - Mondok egy okot, amiért nem teljesítem a kérését, viszont a kezemet a ruhája felett tartom. Úgyis kicsi az ágy, így könnyebben elférünk és legalább melegít a teste hője. Hiába van fűtés, én fázok jelenleg, azért nálam ennél melegebb szokott lenni a lakásban és nem vagyok hozzá szokva ehhez a hőmérséklethez. Viszont én elég hamar elalszok, hosszú volt a mai nap, így hamarosan hallhatja az egyenletes szuszogásom, már ha nem beszél hozzám, mert akkor figyelek és válaszolok, de ha csendben van, akkor hamar az álmok mezőjére tévedek.

** Másnap Reggel **

Kora reggel Ada anyukája lép be a kórtermembe, amolyan ellenőrzésképp és teljesen ledöbbenve látja, hogy a lánya az ágyamban alszok, sőt nem csak ott, de rajtam. Ebből én semmit sem érzékeltem, majd ha felkelek talán érezni fogom a zsibbadást a karomban. A nő odalép mérgesen az ágy mellé és hiába lenne meghitt a látvány másesetben, ahogy a mellkasomon alszik a lánya, most mégsem örül ennek. Mégis csak a munkahelyén vagyunk és végig futott a fejében az is, hogy azért maradt itt, mert több volt köztünk az éjszaka. Megrázza Ada karját, hogy felkeljen, engem szerencsére ilyenkor csak atombombával lehet felkelteni. Hát igen, nem tévedett tegnap a nő, hogy napok óta nem aludtam, most viszont jól ki fogom magam pihenni. Addig keltegeti a lányát, amíg fel nem kel.
- Elment az eszed kislányom?! Nekem ez a munkahelyem, nem szexelhettek itt, mert engem kirúghatnak! - Dühösen förmed rá Ada-ra. Félti az állását, mert szeret itt dolgozni és tényleg más esetben már a vérét szivná, hogy mennyire tudta, hogy nem vagyunk közömbösek egymáshoz, de most itt nem az jár a fejében. Még az a szerencséje, hogy hamarabb körbe járta a kórtermeket, mint ahogy a vizit ideért. Elég kellemetlen lett volna, ha a főnöke kelti Ada-t az egyik beteg ágyában.
- Mindjárt kezdődik a reggeli vizit, azonnal kelj fel! Mégcsak az kéne, hogy a főnököm itt találjon titeket így. - Toporzékol és hangja elég dacosan hangzik. Gyakran pillantgat az ajtó felé, hogy mikor jönnek a többiek és, hogy addigra Ada hagyja el az ágyamat és szedje össze magát, mint aki most érkezett és nem pedig kelt fel.
- Öltözz fel, szedd rendbe magad majd keltsd fel Zach-et. Hamár ennyire összemelegedtetek. - Azért sunyin mosolyog rá, el tudna engem a lánya mellett képzelni. Amúgy is úgy gondolja, hogy ráférne Ada-ra már egy normális kapcsolat. Amint Ada kiszállt az ágyból, már el is indult az ajtó felé, hogy kimenjen és csatlakozzon a vizithez.

Akarom hallani, hogy honnan szerezte a ruhát, de erre még várnom kell. Csak egy apró mosoly jelenik meg az ajkaimon, ahogy megint bepróbálkozik. Miért hiszi, hogy ennyire egyszerű lesz tőlem megszabadulni?
- Az enyém nem egészen esti mese. De megkapod a sztoridat holnap kávé mellett. – Nem hagyom magam, tudom, hogyha most elmondanám, akkor elmenne. De nem adom meg neki ezt az örömet. Amúgy is egy kávé mellett akartam ezt megbeszélni vele, de hamarabb összejött a találkozó, mint gondoltam. Az ágyban fészkelődve, kezdem úgy érezni, hogy elfogy alólam az ágy, így rászólok. Sokkal egyszerűbb ha hátat fordít nekem, úgy valamennyivel “több” helyünk van.
- Nem is... – Horkantok fel, egyáltalán nem sugalltam, hogy dagadt lenne. Attól, hogy túl sokat mocorog, az még nem azt jelenti. Mellesleg nagyon nem is tudunk kényelmesen elfeküdni ezen az ágyon. Jobban örülnék a saját ágyamnak, az kényelmesebb és nagyobb erre a célra. Viszont a hely nagyon is felizgat. Jó tilosban járni, növeli az adrenalint bennem. Nem értem, hogy miért kérdez ilyeneket. Taxival is visszamehetnék ez igaz, de miért szabaditsam meg őt a remek társaságomtól ilyen hamar?
- Miért ne vinnél? – Ráncolom össze a homlokomat, bár aligha lát belőle valamit, mivel háttal van nekem. Belegondolva, nagyon is tehet arról, hogy itt vagyok.
- Hát végtére is de. A te hibád, mert emlékezeteim szerint te kérted a mentőst, hogy idehozzon és ne a helyi kórházba. – Rántom meg a vállaimat, szóval tartozik azzal, hogy visszavigyen a kocsimhoz. Amúgy is együtt töltünk egy kis időt, mert az információmat meg kell hallgatnia. Akkor nem mindegy már? Viszont nem bírom ki, hogy ne próbálkozzak be. Arról nem volt szó, hogy nem is tölthetnénk kellemesen az estét és így legalább gyorsabban is fog telni. Hallom a “szenvedést” a hangjában, ahogy puszilgatom, akarja ő is ez nem kétség. Az már más, hogy a hely neki nem a legjobb, viszont nem értem milyen alkuról beszél.
- Milyen alku? – Suttogok a fülébe, ajkaimmal alig hozzáérve, miközben beszélek, majd amíg várom a választ, addig tovább folytatom, viszont most már egyre lejjebb megyek a nyakára. Közben kezemmel betérek a pólója alá, hogy csupasz bőrén tartsam a meleg kezem. Igazából csak rajta múlik, ha zöldet kapok, akkor egész kellemes este lehet, viszont ha nem akarja, akkor leállok.

Kicsit sajnálom és meg is lep, hogy nem vág vissza arra, hogy majd kipróbálom az ágyát. Be tudom annak, hogy fáradt, bár lett volna frappáns válaszom arra is. Az mondjuk jobban tetszik, mikor csipkelődik, de nem lehet mindig a topon. Őszintén szólva nem akarok elfordulni, mikor átöltözik, amúgy is láttuk már egymást, most ez a kis formalitást, de ha akarja, akkor nem erőszakoskodok, csak elfordulok.
- De majd pár nap múlva elárulhatnád. – Halvány mosoly jelenik meg az arcom szegletében, nem hiszem, hogy a talált tárgyak osztályáról szedte össze a ruhát, valahogy nem tudom belőle kinézni. Az igaz, hogy imponálna, ha tudnám mit csinált érte. Az is lehet, hogy szimplán elkérte az anyjától, ha már itt dolgozik. Azért az ablak visszaverődésében nézem, hogy mit csinál a hátam mögött. Imádom ezt a show-t, bár jobb lenne, ha nem így kéne néznem. Mikor bemászik az ágyba, csak azt veszem észre, hogy folyamat fészkelődik. Nem hiába, ez az ágy nem két emberre lett tervezve.
- Én ilyet nem mondtam… Au. – Ráncolom össze a homlokomat, mert én ilyet nem mondtam. Mondjuk az se tetszik, hogy lök rajtam egyet, már így is eléggé a szélén voltam. Amúgy magamnak se vallanám be, de tetszik a teste úgy, ahogy van. Gonosz mosoly jelenik meg a számon, hogy azt feltételezi rólam, hogy majd elárulom neki, mit is tudok. Ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy akkor felkelne és elmenne.
- Majd reggel. Csak, hogy biztos legyek benne, hogy itt éjszakázol velem, ezen a cseppett sem kényelmes valamin. Meghivlak egy kávéra, miután visszavittél a kocsimhoz. – Mosolygok, bár nem hiszem, hogy látja ha a háta mögött fekszek, de biztos vagyok benne, hogy a hangomból kihallotta, hogy mennyire is önelégült vagyok, hogy ezzel itt tudom tartani. Azért ő sem mondta azt, hogy benn kell töltenem az éjszakát. Amitől jobban aggódok, hogy nem hiszem, hogy a banda nagyon is örülni fog ennek a kórházi kitérőnek. Bár, mellettem szóljon, hogy nem terveztem ezt be tényleg. Ki gondolta volna, hogy rosszkor rossz helyen leszek. Viszont az sem kerülte el a figyelmemet, hogy a mosdóban nagyon is benne lett volna többen is, mint beszélgetés. Elsöpröm a haját az arcából, majd az orrommal végig simítok a füle hátsó részénél és meg is puszilom a füle mögött. Persze, ha nem akarja kipróbálni milyen a kórházban, nem fogom erőltetni, de talán más is lehet köztünk. Mindenesetre ha nem állít le, akkor adok még pár puszit a füle mögé.

Zachary & Adaline

M
ondtam már, hogy ezt a ruhát nem a finom lopakodásra tervezték? Kissé nehezemre esik a balett mozdulatok tömkelege amit ebben a göncben kellene tennem a folyosókon, hogy senki se vegyen észre, valahogy kissé, nagyon kilógok a képből. Mindig is én voltam a jó kislány, így az, hogy épp lopni akarok anyám szekrényéből tartalék ruhát eléggé felkavar, a fülemben hallom a szívem dobogását, minden alkalommal, amikor hallom, hogy nővérek beszélgetnek a folyosón, türelmetlen családtagok járkálnak fel és alá, én pedig ebben a kicsit sem könnyű cuccban próbálok eljutni oda és vissza. Fejben már tudom az utat, csak van pár nehezítő körülmény, ami miatt kicsit tovább tart az expedícióm, mint szerettem volna, mondjuk egyáltalán nem állt szándékomban maradni, de Zack aduásza meggyőzött, nagyon alapos érvei vannak...
Szerintem szikrát szórhattak a szemeim, ahogy vissza pillantottam rá, igen, tudom, egy bolond éjszaka volt és egy még bolondabb döntés, amitől azóta sem tudok szabadulni, az emlékek minden alkalommal forrósággal öntenek el, és mielőtt hőhullámaim lesznek, ideje lenne lehűtenem magam, mondjuk úgy, hogy tévedés volt, még akkor is ha nem szép ezt mondani, de nem akarom tovább pörgetni az agyamban a gondolatokat, mert még a szám is kiszáradt. Komolyan próbálkozom nem seggre esni és nem fellökni semmit, amíg egyáltalán nem nőiesen lerángatom a cseppet sem pehely súlyú ruházatom.
- Mindenkinek vannak titkai, ez hadd legyen az enyém.
Bár bizonyára imponálna neki ha elárulnám, hogy loptam, ez erős szó, kölcsön vettem, bár azt még nem tudom, hogy fogom vissza tenni, vagy reggel kijutni, ezen még nem is gondolkoztam... Talán jobb lenne hajnalban kilógni...
- Problémád van az alkatommal vagy a súlyommal?
Vontam fel a szemöldököm ahogy próbáltam bemászni és direkt löktem is egyet rajta, ha már sok hely kell nekem...
Arra nem voltam felkészülve, hogy át is ölel. Éreztem ahogy elönti az arcom a forróság, basszus, a fülemig vörösödtem, még szerencse, hogy takar annyit a hajam, s nem veszi észre.
- Nem arról volt szó, hogy te dalolsz nekem?
Próbálom elterelni a témát, végül is ígért valamit, amiért itt maradtam...

[/quote]

Sejtelmes mosollyal az arcán csak némán áll Ada mellett és megforgatja a szemeit. Látja, hogy a lánya kínosan érzi magát, de nem érti, hogy miért. Amint elkezdtem a duzzogásomat, már le is lépett és Ada-nak is azért felhivta a figyelmét arra, hogy ne maradjon sokáig.
Amint kilépett, már szóltam is a lányhoz, hogy mik a terveim vele. Azt látom, hogy nem tetszik neki egyáltalán, se az ötletem, se a beszólásom, de folytatom.
- Jól van akkor játszadozz csak rendőrösdit… De kényelmetlen lesz ebben a cuccban aludni. – Rántom meg a vállaimat, mert még mindig nehezen hiszem el, hogy FBI-os annak ellenére, hogy látom teljes felszereltségben. Viszont nem hagyom, hogy elmenjen, mert ha én szenvedek, akkor ő is. Elvégre ő miatta kerültünk ide. Én még mindig ott vagyok, hogy semmi rosszat nem tettem, így bent sem tarthattak volna. De mivel nyertem itt egy éjszakát, ezért ő is kihagyja a kényelmes ágyát ma.
- Majd kipróbálom. – Kacsintok rá egyet, hogy húzzam az agyát. Élvezem mikor megbotránkozva tiltakozik. De ahogy hallom, nagyon nem akar itt maradni, szóval bedobom az aduászom. Az arcát elnézve, nyert ügyem van és hajlik arra, hogy itt maradjon. Addig nem kap infót. Igaz, hogy neki is van valami a kezében rólam, de sokkal jobban izgatja a barátnője biztonsága, minthogy ezzel visszavágjon. Igaz ebben már nem vagyok annyira biztos, mert bár biztosított róla, hogy marad mégis ahogy kimegy a szobából, valahogy olyan érzésem van, hogy a kijárat felé vette az irányt. Talán mégsem sikerült annyira felkeltenem az érdeklődését, hogy itt maradjon. Felülök az ágyra, a párnát úgy igazítom, hogy a kényelmesen neki tudjak dőlni. Attól próbálok eltekinteni, hogy ahol a hátam érintkezik a jéghideg csempével ott szabályosan kiráz a hideg. Azaz érzésem, hogy nem jön vissza így a kezembe veszem a telefont. Kicsit megdöbbent, hogy mégis csak visszajött, így halvány mosollyal az arcomon kiszállok az ágyból és felé fordulok. Összeráncolom a homlokom, mikor arra kér, hogy forduljak el. Ugyan mégis minek? Nincs rajta semmi új, amit ne láttam volna.
- De hát láttalak már meztelenül… - Vonom fel az egyik szemöldököm, de ahogy ezt kimondtam és ránéztem, lehet, hogy nem kellett volna. - Nem szóltam. – Tartom fel a kezeimet, nehogy megöljön a szemeivel, majd megfordulok. Tényleg nem leskelődök, pedig az ablakból visszatükröződik, hogy mit csinál mögöttem. Szeretem mikor odakint sötét van és ég a lámpa. Apró mosoly jelenik meg az arcomon, bár tényleg nem értem, hogy miért szégyenlősködik, mikor voltunk már meztelenek egymás mellett.
- Honnan van ez a ruha? – Teszem fel az első kérdésem, mikor felé fordulok. Azt hittem, hogy ő is valami hasonlót csen el, mint ami rajtam van. De az övét sokkal lehet kényelmesebb pizsomának mondani, mint az enyémet. Bebújok a takaró alá, majd várom, hogy csatlakozzon ő is. Kicsit oldalra fordulok és hátrébb csúszok, hogy legyen neki is hely, de nem tudok túl “messzire” menni, viszont úgy gondolom, hogy elég lesz nekünk.
- Mennyi hely kell neked? Csak fordulj az oldaladra. – Ahogy fészkelődik, szinte lelök az ágyról, bár szerencse, hogy van korlátja mögöttem. Ha végre oldalra fekszik, akkor átölelem hátulról, így már mindjárt több helyünk van. Fura számomra, de tetszik ez a szituáció.
- Szóval utánam néztél? – Kérdezem, bár még mindig idegesít, hogy annak ellenére, hogy azt mondta nem néz utánam, mégis olyan információval jött elő, amit nem mondtam.

Már most elegem van és olyan hülyeségeket magyaráznak. Legalább Ada elmondhatta volna az igazat az anyjának. Hátha akkor ki tudott volna találni valamit, amiért nem kell bent lennem. Csak magamban forrok, szinte már érzem ahogy az agyvizem gőze kiszáll a füleimből. Még is fogat csikorgatva tűrök. Még a pizsit is elveszem némán a nővértől, és eltűnök az ajtó mögött.
Addig amíg nem vagyok a szobában, Ada anyja jól meg tudott engem nézni, így természetesen a lányával is megosztja a gondolatait. Elégedett mosoly jelenik meg az arcán, mert neki ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy tudja én vagyok az, akivel töltötte az éjszakát. Az is megfordult a fejében, hogy összeboronáljon minket, mert Ada elmondása szerint először érezte magát nagyon jól valakivel és ennek őszintén örül.
- Most mi az? Látom rajtad, hogy tetszik neked. Ééés, neki sem vagy közömbös, ahogy elnéztem. – Finoman meglökdösi a mellette álló lányt. Ő külső szemmel jobban érzékeli a kettőnk közt lévő szikrát. Az éjszaka óta, amit együtt töltöttünk, én sem tudom kiverni a fejemből. Ez pedig bosszant, hiszen zsaru. Mielőtt visszamennék hozzájuk végig nézek magamon. Hát ez tök gáz. Akkor már inkább aludnék az alsó gatyámban… Bosszankodok és ki is fújom a levegőt, mielőtt az ajtót kinyitom. Csendben sétálok vissza hozzájuk és úgy ülök le az ágyra. Nem is figyelek arra, amit Ada anyja mond nekem, csak megvárom mig kilép a szobából. Nem tetszik az, ahogy visszakérdez, mert ezzel tartozik nekem, ha már itt kell töltenem az éjszakát. Mellesleg azt sem fogom tudni megmagyarázni a bandának, hogy megint miért hagytam ki egy esti fuvart.
- Vetkőzől, mert itt alszol. Amúgy sem illik hozzád ez a ruha. – Kötekedek, mert azt észrevettem, hogy ezzel fel tudom idegesíteni. Az pedig tetszik. Végig nézek rajta, azért azt sajnálom, hogy nem az én ágyamban kötöttünk ki, de talán itt sem lesz annyira rossz. Az izgalom, ami abból jön, hogy lebukhatsz, még jobbá teszi. Viszont nem tetszik az, amit mond és össze is szűkítem a szemeimet, hogy majd egy frappáns válasszal leszereljem. Viszont semmi sem jut eszembe és az sem segít, hogy pontosan tudom, hogy mi van rajtam. Már épp szólásra nyitottam a számat, mikor letekintettem magam. Az a helyzet, hogy igaza van. Elég gáz ez a cucc rajtam. Csak kifújom a levegőt, hogy ne szóljak neki vissza.
- Pedig itt maradsz. Te tehetsz róla, hogy itt kell éjszakáznom, szóval te sem fogsz kényelmes ágyban aludni. – Szögezem le ezt neki. Azért ennyivel tartozik, de ha még mindig húzná a fogát, van egy aduászom, amiben 100%-ig biztos vagyok, hogy hatni fog rá. Azért megvárom, hogy mit felel rá és ha még mindig ellenkezik, akkor közelebb lépkedek hozzá.
- Tudod, miért voltam abban a bárban? Mert épp a kávé után akartalak hivni. Az egyik haveromnak volt pár infója a barátnőd legújabb barátjáról… - Lépkedek közelebb hozzá, titokzatosság van a hangomban. Direkt mondom így, hogy felizgassam és akarja tudni azt, amit megtudtam. Biztos vagyok benne, hogy bármit megtenne érte. Ezért is vagyok magabiztos, mikor újból megszólalok.
- És ezt csak akkor tudod meg, ha itt éjszakázol. Szóval vetkőzz. – Önelégült vigyor jelenik meg az arcomon, mert arra rájöttem, hogy aggódik annyira a barátnőjéért, hogy ilyet bevállaljon az infóért.
- Ha akarod, odaadhatom a pizsi felsőm alvásra. – Mosolygok, mert élvezem a helyzetet. Viszont ha tényleg nagyon akarja a felsőm, akkor odaadom neki, ezen ne múljon, úgyis láttuk már egymást meztelenül.

Vonom fel kérdőn a szemöldökömet, nem értem, hogy mire érti. Egyetlen egy kérdést tettem fel neki, de most rengeteg merült fel bennem. Ezeket nem is rejtem véka alá, akarom tudni, hogy mi a tervem amikor kimegyek innen, mert azt nem fogadom el, hogy oldjam meg magam.
- Egy kérdést tettem fel, hogy miért idejöttünk? Én Queens-ben lakok, a kocsim meg ott maradt Brooklyn-ban. Vagy visszafuvarozol? Mert nem hiszem. – Dühös vagyok rá, mert nem ez volt a terv. Ha ezt veti fel, biztos, hogy nemet mondok és inkább bemegyek az őrsre. Elvégre nem csináltam semmit, csak egy kávét ittam meg. Pechemre épp a rossz bárba mentem, hogy a fekete ébresztőm megigyam. Bosszankodok magamban és kíváncsi vagyok a válaszára, miközben egy nővér is bejön, de hamar megtudom, hogy ki is valóban.
- Anya?! – Szinte tátva marad a szám. Szóval akkor ez az oka, hogy idejöttünk. Akkor remélem, hogy pár perc múlva ki is engednek. Legalább legyen már valami haszna, hogy az anyja itt dolgozik. Viszont, amit hallok tőle az nagyon nem tetszik és ennek hangot is adok.
- Mi?! Én biztos nem maradok éjszakára! – Csattanok fel, mert biztos, hogy nem maradok itt. Nekem még rengeteg dolgom van és a banda is ki fog nyírni, ha megint kihagyok egy napot. Így is állandóan a fejemen ugrálnak, hogy úgy viselkedek mint egy főnök és különben sem veszem ki a részem a melóból. Csak azt nagyon sokszor elfelejtik, hogy nekem van rendes munkám is, amivel próbálom a bevételem fedni a családom előtt. Ada anyjának a hangja térít vissza, így felé nézek.
- Zach… - Hallom a nevem, de mielőtt bármit is tudna mondani, megszólalok.
- Zachary-nek hívnak. – Csak ennyit motyogok dühösen, kezd elegem lenni, hogy mindenki lehagyja a fél nevem. Nem vagyok jó passzban, szerintem ez érezhető is rajtam.
- Bocsánat… Zachary, nem mehetsz haza, a füstmérgezés nem játék. – Kedves hangon kér tőlem elnézést, majd kijavítva magát folytatja. De megint mire bármit is mondhatna, felcsattanok.
- Nincs is füstmérgezésem! Mondd meg neki! – Mondom az anyjának dühösen az első mondatom, majd Ada-hoz fordulok. Ő pontosan tudja, hogy ez az egész csak megvan játszva. Legalább lenne valami hasznom abból, hogy ide jöttünk. De mielőtt a lány meg tudott volna szólalni, megint az anyja vette át a szót. Sóhajtva kezd bele, én pedig ráemelem a tekintetem.
- Nézd, tudom, hogy nem akarsz itt maradni. De néhány évvel ezelőtt volt egy betegünk, akit ugyanúgy füstmérgezéssel hoztak be. Állította, hogy jól van. Haza ment. Reggel pedig nem ébredt fel többé. A családja perelni akart. – Továbbra is kedvesen mesél nekem, ha nem lennék ennyire ideges, akkor hozzábújnék. Annyira kellemesen nyugtató a hangja, hogy annak ellenére, hogy nem ismerem, tényleg megölelném. A fene, mi van velem? A saját anyámnál nem gondolok ilyenekre. Amúgy is, hol érdekel engem ez a történet? Én nem is kaptam füstmérgezést.
- Nekem nincs füstmérgezésem és ezt Ada is tudja. – Tovább duzzogok, mert nem akarok itt maradni. Dühös vagyok, mert erről nem volt szó. Össze is fonom a karomat a mellkasom előtt és amint meghallom, hogy Ada távozni készül, ráemelem a tekintetemet. Látom, hogy nem néz rám, én viszont összeszükített szemekkel végig kísérem, ahogy kilép a szobából. Ebben a percben meg a doctor lép be, pont helyet cserélve.
- Mr. Price. Dr. Hemming vagyok. Elvégzünk néhány vizsgálatot, addig a nővér előkészíti magának a szobát. Ha minden rendben, holnap reggel mehet is haza! – Sóhajtok egyet, erre a kijelentésére és megpróbálom neki is elmondani, hogy nincs kedvem itt maradni. Amúgy sem lenne időm, várnak rám és még a kocsimért is valahogy vissza kell jutnom Brooklyn-ba.
- Nem akarok itt maradni. – Mondom kicsit nyugodtabb, de annál határozottabb hangon. Valahogy éreztem, hogy nem fog még saját felelősségre se elengedni, pedig igazán megtehetné.
- Megértem. Senki se szeret kórházban éjszakázni, de megígérem, hogy a vizit után egyből megkapja a zárójelentését és mehet is haza. – Egy mosoly villan fel az arcán és már el is tűnt a szobából. Pont ekkor lép vissza Ada anyja a szobába, remélhetőleg a lánya is ott van mögötte, mert a vizsgálat alatt vagy 20 millió féleképp öltem meg. A nővér odaadja a kórházi pizsomát és a mosdó felé mutat, hogy ott átvehetem. Én odafordulok és csak egy beletörődő sóhaj kíséretében, csendben elvonulok átöltözni. Dühöngök magamban, hogy itt kell maradnom éjszakára. A kocsim nem épp a legjobb környéken maradt, szóval nagyon ajánlom, hogy egyben legyen, mikor érte megyek.
Eközben Ada anyja megbökdösi a lányát, sejtelmes vigyorral az arcán.
- Ő az, akiről beszéltél? – Nagyon is sejti, hogy rólam beszélt, mikor elmondta, hogy együtt töltöttük az éjszakát. Elvégre mindkettőnkön látja, hogy nem vagyunk közömbösek, hiába próbáljuk tagadni.
- Nagyon helyes srác. – Folytatja, kicsit közelebb hajolva Ada-hoz, mint aki nem bánná, ha mi összejönnénk. Miután felöltöztem, csak sóhajtok egyet dühösen a mosdóban mielőtt kilépnék. A kezeimben fogom a ruhát és úgy sétálok vissza az ágyhoz csendben.
- Zachary… Tudom, hogy nem akarsz itt lenni, de nézd a jó oldalát. Amilyen táskák vannak a szemeid alatt, le merem fogadni, hogy napok óta csak pár órát alszol, ami nem egészséges. Itt legalább végre kipihenheted magad, és holnap reggel frissen és üdén kezdheted a napot. – Hangja még mindig kedves és nyugodt, de én nem nézek rá. Meg se szólalok, csak őrlődök magamban. Igazából van igazság abban, amit mond, de akkor is bosszantó, hogy rosszul sült el ez a játszd el, hogy fuldokolsz a füsttől. Mivel érdemi reakciót nem kap tőlem, így csak odalép Ada-hoz és a fejére ad egy puszit.
- Ne maradj sokáig, kérlek. – Mondja Ada-nak, majd elhagyja a szobát. Hallom, ahogy becsukja maga mögött az ajtót, én pedig ekkor emelem fel a fejem, hogy lássam a lány arcát.
- Vetkőzz, mert te is itt alszol! – Csak ennyit mondok neki. Majd azt hiszi, hogy ő a kényelmes ágyában alszik, amíg én itt szenvedek a semmiért.

Már épp meg akartam csókolni, amikor a kollégái berontottak és a falhoz nyomtak. Meglepődésemben még sikerült is félrenyelnem, így nem kamu köhögések hagyják el a számat. Viszont az egyre szorító érzés, ahogy a falhoz préselnek, azt váltja ki belőlem, hogy sípoló hangot adok ki köhögéssel. Azt hittem az örökké valóságig fog ez tartani, de szerencsére hallgattak Ada-ra és elengedtek. Viszont csak jobban kell köhögnöm, ahogy kapkodok levegő után is. Ez még rosszabb, mintha szimplán kisétáltunk volna. Odamegyek a nő mellé és kimegyek vele az ajtón, miközben hallgatom, amit mond.
- Eddig is azt csináltam. – Köhögök még mindig, utálok félrenyelni, de ilyen heves letámadásra nem számítottam. – Félrenyeltem… - Próbálok jobban lenni, de ez a fuldokolva köhögés legalább nem fog lebuktatni minket. Tényleg nagyon rossz. Próbálom a pulcsim ujját a szám elé tűrni és bár nem füllödt hozzá a fogam, mégis csak átkaroltam, ahogy mondta. Így botorkálok ki, de egyáltalán nem nehezedek rá, mégis külső szemek úgy láthatják.
Amint kiérünk a mentőhöz, beszállok és leülök. A maszk nem kell, de minden tiltakozásom ellenére a fejemre nyomja, mielőtt meg tudtam volna szólalni, hogy miért pont a Manhattan-i kórházba megyünk. Azért ha szemmel lehetne ölni, Ada már halott lenne. Miután elindultunk, azért próbáltam magamról leoperálni a maszkot. Elég fura érzés úgy tiszta oxigént kapni, hogy gyakorlatilag semmi bajom. Hála az égnek, hogy nem ellenkeznek és hagyják, hogy leszedjem. Azért még belemásznak a képembe, hogy biztosan azért szedtem le, mert jól vagyok és nem azért, mert épp hányni készülök vagy mert rosszul vagyok.
- Már jobban vagyok. – Mondom kicsit rekedtes hangon, azért rájátszok erre. Egy-két köhintés még, csak a játék miatt, majd azt is abbahagyom. Kedvem lenne rászólni Ada-ra, de az furán venné ki magát. De az a lényeg, hogy meggyőztem a mentősöket, hogy jól vagyok, így nem próbálják meg visszarakni azt a szart a fejemre. Azért elég sok minden megfordul a fejemben, hogy mit is fogok Ada-nak mondani, amint kettesben leszünk. Kezdve azzal, hogy miért pont ez a kórház és miért nem maradtunk Brooklyn-ban. A kocsimért fogalmam sincs, hogy hogyan fogok visszamenni. Már ha ott lesz és nem szedik szét. Bosszús leszek erre a gondolatra és próbálom minél hamarabb elhesegetni ezeket.
Amint megérkezünk a kórház bejáratához és megálltunk, már állnék fel az ágyról, de a mentős a vállamra helyezi a kezét és az ágyban tart. Sóhajtok egyet, már mennék. Ekkor nyílik az ajtó és meglátok egy tolószéket.
- Na nem! Nincs semmi szükség erre! Már jól vagyok! – Morgom és felállok az ágyról, kiszállva a mentőből. A tolószékbe biztos, hogy nem ültetnek le. Sétálva megyek be a kórházba és követem az ápolót, aki egészen egy szobáig kísér. Elég nagy felhajtás, hogy egy doki azt mondja jól vagyok és mehessek. Amint egyedül maradtunk Ada-val a szobában, feléfordulok.
- Miért idejöttünk? Van közelebbi kórház is. – Ripakodok rá dühösen és felé is lépek egyet. Utálom ezt az egész tervet, amit kitalált. Nem csináltam semmit, ami miatt bent tarthattak volna a kihallgatóban. Már nyilna a szám egy újabb kérdésre, amikor egy bájos női hangot hallok magam mögül. Oda is fordulok.
- Üdvözlöm Mr. Price. Hamarosan jön egy orvos és megvizsgálja. – Kedvesen mosolyog rám és olyan nyugtató hangja van. Mire bármit is mondhatnék már mellettünk is termett és Ada-hoz lép közelebb.
- Szia Kicsim! – Ad egy puszit Ada arcára, én meg teljesen le vagyok döbbenve. Ki ez a nő? Az anyja lenne?