Eléggé fel volt pörögve ez a kiscsaj, abban biztos voltam. Érezni lehetett a vehemenciáján, a lendületén, a csókjain, minden apró mozdulatán. Az biztos volt, hogy fogyasztott ma ő is alkoholt (meg ki tudja még mit) és ez valamennyire indokolta is a hirtelen közvetlenséget, de ez az attitűd azért mégis többre próbált rámutatni. Olyan érzésem volt, mintha csak valamiféle űr lenne benne, amit hirtelen szinte kétségbeesetten próbál betölteni, most, hogy talált valamit, ami erre alkalmasnak látszik. Vagy lehet teljesen tévútra visznek ezek a csapongó gondolatok, mert valami olyasmire rímelnek, ami az én fejemben is kergetőzik olykor. Hogy van magány, van üresség, van valami, amit nehéz betölteni s ami ott sajog mindig az emberben és amit talán sosem értünk igazán. Fura gondolatok ezek, miközben egy csinos leányzót csókol az ember, de testem tevékenysége mellett az elmém igen is el tud kalandozni olykor. Hogyan is képes az ember egyszerre gitározni és énekelni? Mozogni? Amikor az agyad két kéz szinkronmunkáját hangolja össze, úgy, hogy az a két kéz ritmusban igen, viszont mozgásban teljesen eltérőt csinál, már önmagában feladat s ha ezen felül még minden másra is koncentrálni kell, más dolgokat is csinálsz, az óhatatlanul úgy fejleszti az elmédet, hogy több irányba is képes legyen működni, bizonyos keretek között. Vagyis talán az a jobb megfogalmazás, hogy aki ilyesmit művelt, az születésétől fogva alkalmas is volt erre, a képességeket csak ki kellett bontakoztatni. "Csak", mert ez elég sok munka volt, rengeteg gyakorlás. Szóval így van az, hogy a gondolataim is csaponganak és a pillanatot is élvezem, a csókokat, simításokat, érintéseket. Mert ebből is van bőven, szinte viharos gyorsasággal. És ez olyasmi, amiből szinte sosincs olyan, hogy elég, szóval csak többet és többet akarunk mindketten. Tetteim is ezt szolgálják, már nem is gondolkodva azon, hogy pontosan merre tartunk, nem, ilyen tekintetben az ösztönökhöz került a kormány. - Ó, nem te vagy a zálog, téged csak simán akarlak. - jelentem ki egyszerűen, mégis határozottan, mintha arról lenne szó, hogy a fű kék, az ég zöld, a sajt meg medve. Vagy valami ilyesmi. Mégis őszinte, zsigeri dolog volt ez és miért is ne mondtam volna? helyzet jól mutatta ezt, a folytatás pedig talán még ennél is jobban. Újabb, tényleges zálogot szerzek s ki tudja mi történne még, ha nem csilingelne a lift. Így csak még egy gyors csókocskára marad idő, és arra, hogy ujjaim a bugyi távozása okán egy gyengéd, huncut sétát tegyenek, már villámgyorsan húzódom is hátra, a folytatásnak más irányt adva. Úgy állok meg, hogy Adriana-nak legyen ideje és fedezéke összeszedni magát, bármi is történik. Nem akarok vele kitolni, hagyok neki lehetőséget rendezni magát. Ha kamu riadó lenne, akkor meg ez úgysem számít. Csakhogy nem az, mert egy szintén ittas csajszi érkezik, biztos az emlegetett barátnő. Elsőre elnézve ittas agyam ellát néhány gonosz gondolattal, de elnézve a másik eléggé támolygó állapotát, ez talán mégsem az az este, amin nekiállnék mind a kettőt fűzni. Adriana más tészta volt, ő jobban magánál volt. A tollra csak megrázom a fejem, majd egy pengetőt bányászok elő az egyik zsebből, azt adom a lány kezébe. - Ezt nehezebb lemosni, leizzadni, ezt csak elhagyni tudod. Szia.- mondom, majd búcsúként nyomok még egy puszit a homlokára. Aztán lazán fordulok tova s fogom meg az érkezett liftet, amivel le tudok menni a földszintre. Mos kell majd egy utcai séta, valahogy még nincs kedvem visszamenni a többiekhez. A részeg hisztis csaj miatt meg több időt nem gondoltam ott tölteni és értelmét se láttam, semmi értelmes nem lett volna belőle.
A z őrületnek is vannak fokozatai, és bár azt mondjuk megőrülönk valakiért, a másikért, egymásért, ez mégis csak átvitt értelem, mint a megőrülök tőled is, bár ez még mindig lehet magában a szó jelentésében pozitív és negatív, oly sokszor használjuk a kifejezést, megőrülni, és mégsem helyesen, vagyis nem teljesen helyesen, mert még mi pozitív és negatív szóképként is alkalmazzuk, addig a valóságban csak az az egy jelentése kellene, hogy legyen, az ami zárt osztályra juttatja az embert, és abban semmi jó és szép nincs, mi mégis képesek vagyunk egy adott szituációban, mint amilyen a mostani is azt mondani, hogy megőrülök érte, és bár nem az, hogy alig ismerem, hanem egyáltalán nem, mégis épp az ölében vonaglom és csak is csókjaira vágyom, vajon akkor ezt a fajta túl nagy megelőlegezett bizalmat nevezhetjük már őrületnek? Vagy ez még mindig szimplán a mértéktelen szeretethiány jele? Minden pillanatáért el tudnék égni, minden csókjáért szomjan tudnék halni, olyan, mint eső a sivatagban, annyira ritka, hogy szinte már lehetetlen, sok pasi tudott már felhevíteni, de ennyire gyorsan ekkora lánggal talán még egyik sem, foghatnám a tequilára, a latin zenére, vagy a táncra és a jó társaságra, de egyik sincs most itt, az alkoholt leszámítva, az meg ennyit nem változtatott még soha rajtam. - Arról nem volt szó, hogy én vagyok a zálog... Bár ebben a pillanatban talán még abba is belemennék ha érezhetem még egy kicsit csókjainak ízét, bőrének melegségét, ujjainak simogatását, azt az erőt ahogy belém mar és magának követel. Szinte észre sem vettem ahogy ujját a bugyimba akasztva fordított a hátamra és szerezte meg magának az aprócska ruhadarabot. - Hé, az az én... Ki se tudtam mondani, mert a lift csilingelése szakította meg eddigi forró mámorunk, gyorsan ültem, fel, megigazítva félre csúszó pántjaim és eléggé illetlen helyen lévő szoknyám, beletúrtam a hajamba és egy ismerős hang csapta meg a fülem. - Cora? Cora te még nem alszol? Öhm, mit keresel itt? - Semmit Tini, igazad van, mennünk kellene. Pattantam fel, remélve, hogy mindenem a helyén van, majd a táskámból előhúztam egy tollat. - A zálogaimra szükségem van, add meg hol tudom elérni őket. Nyújtottam a karom, hogy gyorsan még rá tudja firkantani a számot amin elérhetem, mielőtt a részeg és toporzékoló Tini-nek elfogy a türelme.
A jelek szerint tényleg nem hazudott Adriana, amikor arról beszélt, hogy ő szeret égni. Valóban, most is igencsak lángolt s az ajkaiban, érintéseiben ott volt az a lángoló éhség, amit a tűz tudhat magáénak, amivel a vöröses-narancssárgás lenge táncos fodrok szokták körbenyaldosni és elemészteni mindazt, amit érnek s ami éghető. Ami pedig nem, az megreped, meggyengül a hatásukra sokszor. - De akkor miért korholnál, ha nem tenném? Azt is élvezed szerintem! - cukkolom picit, esélyesen rámutatva valami lényegesre az ittasok hirtelen bölcs tisztánlátásnál fogva. Vagy simán lehet, hogy ezt benézem, de nagyon akkor sincs semmi. Nem igazán következik ebből bármi komoly is, de eddig is szerette köszörülni rajtam a nyelvét, szóval szerintem nem fogok mellé. Adriana amúgy elég karcsú, kellemes kis teremtés, de én se fogok mellé rajta, hanem pont oda, ahova kell. És ajkainknak is akad tényleg jobb dolga azért, például csókcsatákat folytatni egymással, incselkedő táncba hívni egymás nyelvét, mindezt kellemes érintésekkel fűszerezve. Közelebb húzom a leányzót, de ő még túl is teljesít, mert nem elégszik meg azzal, hogy két lábát combjaimra húzzam, távolról sem... ő tovább lendül és még többet ad, mint amit a kezem indítványozott. Nekem így is jó. Nagyon is jó! Ennek hála persze kezem már a ruha alatt siklik fenekére és markol a formás, feszes halomba, míg ajkaim nyakát, vagy éppen nyakának tövét érik csókokkal, vagy egy finom kis harapással. Az utóbbival egyelőre még takarékosan bánok, jól beosztom, bár rezdülésein azt érzem, hogy nagyon is jó pontra találtam vele. - Téged? Még nem... - mormolom ajkaira, majd megcsókolom újra, most rövidebben, mert aztán ismét nyakán vetem be ajkaim, ezúttal a másik oldalon s picit több kis kéjes harapást keverek a csókok közé immár, míg fel-fel is mordulok arra, amit ujjaival, körmeivel művel, s ahogy az egyébként szűk és ilyen tekintetben árulkodó bőrnadrág takarta felületen ringatózik. A cicus alaposan fel tud piszkálni, ez tény, és ennek a hatását érezheti is. De most ő beszél sokat nem? Mindegy, ez engem nem zavar, annyira meg végképp nem, hogy szóvá is tegyem. Beszéljen csak, amennyit akar! Csókját viszonzom, s harapására ismét felmordulok, kezem pedig, ami fenekét markolta most rácsap ismét, hogy utána újra markolja és gyúrja picit. Az én ajkaim se tétlenek, mert édes kis fülecskéjéhez kerülnek ismét, hogy fülcimpáját ajkaim közé zárva csókoljam, aztán vessem be nyelveim és fogam, kipiszkálva a fülbevalója kis tűjét és azt kiszedve húzódom el tőle, az ékszerrel ajkaim között. Adriana pedig már effektíve vetkőzte közben, így másik kezem, ami eddig hajába markolt, most combjára simul, a pici hasítékra a selyem ruhán, majd alá, hogy egy picit két kézzel markoljam fenekét, aztán előre siklik a ruha alatt csípője felé és közben én is fordulok lassan magunkkal. Ujjaim tangája peremébe akadnak s bizony, ahogy fordulunk és ő a hátán köt ki a kanapén, én már újabb zsákmányra markolok, mert bizony lehúzom róla, pofátlanul és ellentmondást nem igazán tűrve, egy csibészes mosollyal szakállam rejtekében. - Igen, gazember vagyok! - kacsintok rá, miután ajkaim közül a fülbevalóját már zsebre vágtam. - És te egy gazember prédája! - teszem még hozzá, csakhogy ekkor csilingel a lift, én pedig megállok a megkezdett mozdulatban. Hirtelen igazítok a félrecsúszott mellényemen, a bugyit pedig ösztönösen süllyesztem a bőrnadrág zsebébe, a fülbevaló után. Úgy állok meg egy kicsit, hogy Adriana-t eléggé takarjam és legyen ideje normálisba rendeződni, ha valaki tényleg jönne és pont felénk. Így sok gyanúsat nem is láthat, csak egy embert egy kanapé előtt, egy másikat meg ott ülni.
F orró, akaratos, mindent elsöprő, ezek az érzések kavarognak bennem ahogy egyre hevesebben követeli ajkam magáének, pimasz fráter, csak csináld még, érezhessem minden vágytól fűtött csókját, szenvedélyes kérlelését a maradásomra, és már miért is mennék el? Egy eszméletlen dögös pasi, aki még jól is csókol engem akar, mondjuk a helyszín nem a legideálisabb, de végtére is én mondtam, hogy nem jöhet be a szobámba, bár mondjuk így még van lehetőségem elmenni, ha akarok, de most még nem, minden porcikám arra vágyik, hogy érintse, ujjaival, ajkaival, hogy arra kérje ma csak az övé legyen, francba, azt hiszem feltámadt a rég hamunak hitt Főnixem. - Szerintem meg túl sokat. Forrtam újra ajkaira, egyre kérlelőbben, követelőzőbben, mintha csak a pillanat létezne, amennyire csak tud húz közelebb, én pedig átvetve lábaim, ölébe huppanva fordultam vele szembe. Ujjai nyomán ég a bőröm, csípőm húzza közelebb az övéhez ahogy a fenekembe markolva érinti csupasz bőröm, halk sóhajok szakadnak ki a torkomból, ahogy ajkait húzzam végig a bőrömön, tűzként éget fel minden apró kis puszi, hajába markolok ahogy beleharap a nyakamba, kínzóan teli vággyal, ajkaim elválnak egymástól, és csak próbálok nem elfelejteni lélegezni, mert most ehhez is komoly erőfeszítések kellenek, teljesen elvesztettem minden kontrollom, és csak akarom érezni azt a tüzet amit lángra lobbantott bennem. - Azt hittem már megkaptad amit akartál. Suttogtam a levegőbe, majd ajkamba haraptam ahogy lehelete fut végig a nyakamon, ölem mozdul felette, érzem mélyen lüktető vágyát ami irántam lobbant most fel. Szabad kezem húzom végig a mellkasán és feszes hasfalán, majd körmömet bele mélyesztve húztam vissza, benyúlva a mellény alá és finoman lecsúsztatva válláról. Ujjaim fürtjeibe markolva húzom el a nyakamtól, és nézek mélyen kék szemébe. - Egy piszok gazember vagy. Lopok magamnak újabb édes csókokat, majd apró csókokat egy erősebb harapás követte a nyakán, upsz, ennek lehet, hogy nyoma marad, vágytól fűtött testem préselem izzó bőréhez, csak a csípőm mozdul kínzó vágya felett.
Édes, tüzes kis teremtés volt ez az Adriana, meg kell hagyni. Kedvet is kap az ember természetesen, hogy belekóstoljon. S ehhez én szépen "el is raboltam", hogy ezt az ittas, de kellemes játékot folytassuk. Felfelé az after party-ra szúrtam ki ezt a lift melletti kis sarkot, ami egészen megtetszett s egy erkélyre vezetett, ahol lehet jobb lett volna bagózni, de az nem lett volna elég szabályszegés. És végső soron nem is vezetett volna oda, ahol most vagyunk. Azért pedig igazán nagy kár lett volna! Mert akkor nem futunk össze s nem alakul ki ez a kellemes esti kis csípős eszmecserével fűszerezett volna móka. Az after-en se volt rossz a társaság, ott is voltak vonzó nők, de azt a társaságot már jobban ismertem és egyébként is, ez így kalandosabb volt, ittas elmém fogaskerekeit jobban megmozgatta! Csókban forrnak össze ajkaink, hosszan, édesen követelőzően, közben finoman cirógatom is Adriana-t, mert ha a csókkal el is vettem, a simogatással azért még plusz kedvességet adtam mellé. - Szerintem meg épp eleget! - kacsintok rá, hogy aztán újabb csók csattanjon el. Ezúttal mélyebben, hevesebben és a szenvedély is jobban fellángol. Nyelveink egymásra találva kezdenek virtuóz táncba, kezeim pedig ismét életre kelnek: válláról tarkójára csúszik a kezem, hajába túr, míg a másik, ami eddig a másik oldalról fogta tarkóját lefelé indul, ujjaim külső oldalát húzva végig nyakán, kulcscsontján, majd le az oldalán, hogy picit csípőjére markoljak. Közelebb húzom még picit, ami azt jelenti, hogy combjait kénytelen átvetni az enyémeken, már-már ölemben ül így. Kezem pedig tovább siklik, le a ruha szélén, a rövid selymet odahagyva forrón bársonyos kissé spanyolosan sötétebb bőrére. Combjának külső oldalát kezdem simogatni erős tenyeremmel finoman, de határozottan, míg ajkaink és nyelveink tovább csatáznak. Majd ha elfogy a szussz, ajkaim tovább vándorolnak szája sarkába, egy puszi, majd több le az arcocskáján az álla alá, végigszaladnak a kis csókok a nyakán egészen nyaka tövéig, ahová egy harapást is elhelyezek kéjes lassúsággal. Kezem közben tovább siklik és a fenekére markolok picit, míg csókjaim felfelé tartanak már, füle mögé, majd játékosan fülcimpájára harapok. - Lehet nem is akarsz zálogot adni, és inkább maradsz fogságban... vagy... talán mégis adnál valamit? - kérdezem finoman duruzsolva karcos hangon a fülébe, majd csókot nyomok fülcimpájára is. Hajától eddig észre se vettem a fülbevalóját, de most éreztem ajkaimon. Hmmm lehet kezd alakulni egy ötlet!
A driana Corazon Castillo! Te még is mi a fenét művelsz? Jó, jó ne részletezd, tudom, nagy lány vagyok már, pontosan tudom, nehogy részletezni kezd, azt hiszem sikerült a belső angyalkám alaposan megbotránkoztatni, igen, van belül egy gonosz kis ördög és egy édes angyalka, ezek tartanak engem egyensúlyban, tudom, közhely, de anyám mélyen vallásos asszony, bár nem tudom hol volt az a mélyen gyökerező hite amikor félre lépett a bácsikámmal, és megfogantam én, de inkább nem akarok tudni részleteket, Azt se tudom él e még az öregem, vagy, hogy Ő tudja e az igazat rólam, de már lerágott csont, simán csak kerülöm anyát és addig jó, még nem kell vele beszélnem, bár már Hugohoz is kezd átjárni, új menedék után kellene néznem... Bár annál nagyobb biztonságban nem akarok lenni, mint amit most érzek karjai között, mintha nem létezhetne más, csak az a pillanat amiben ketten, egy kihalt folyosón egymás csókjait ízlelve elveszünk az időben. Egyetlen másodpercig nem tiltakoztam ajkai ellen, bármennyire is meglepő volt ez a fordulat számomra, oly forró és lüktető az a vágy, amit továbbítanak csókjai, szinte el is felejtettem levegőt venni. Lassan nyitom ki parázsló, zöld szemem, ahogy elválik ajkaimtól és tekintetem kutatja, majd újra kéri, hogy övé lehessenek csókjaim, szenvedélyesebben, követelőbben, nyelvem húzom végig az övén, követve minden heves és kíméletlen ritmusát, érzem ahogy egyre szorosabban fog és húz magához és az én karom is nyakába zárva kérleli maradásra. - Te pedig elvenni. Szinte suttogom magunk közé ahogy elszakította édes ajkait, orrom húzom végig az övén, érzem ahogy zubog a vér az ereimben, forrón és lüktetően. - Mondták már, hogy túl sokat beszélsz? Zártam rövidre eszmecseréjét, és húztam újra őt vissza szenvedélyes kis játékunkba, amihez már nem kellenek szavak, itt teljesen felesleges minden fajta verbális kommunikáció, már csak egymás rezdüléseire kell hallgatnunk és én most érezni akarom kíméletlen csókjait.
- Persze, hogy lehetséges! De a kárörömöd nem valami kedves! Még a végén azt fogom hinni, hogy nem kedvelsz! - cukkolom tovább a leányzót felvont szemöldökkel. Láthatóan mind a kettőnk fogyasztott már ma eleget, csak rajtam ez annyira nem látszik. Én jobban hozzá vagyok szokva a terheléshez és hát a nagyobb test több alkoholt is bír el. Ő meg karcsú, formás, de azért kisebb, mint én, szóval esélyesen kevesebb is elég. Aztán ki tudja, láttam én már meglepő dolgokat! Nem vennék rá mérget, hogy ne lenne képes az asztal alá inni, ilyen formán meglepni. Amíg nem próbáltuk, nem tudhatom. De most nem akarom ivóversenyre kihívni, elvégre a foglyokat nem szokás! Merthogy fogságba ejtettem és egykönnyen nem is fogom elengedni. Persze ez csak játék, de jól esik belesimulni ebbe a játékba, jobb, mint magamban bagózva mélán merengeni. Nem, attól sokkal kellemesebb most egy kanapén ücsörögni Adriana-val, cirógatni, átkarolni, érezni a közelségét, a zöld cicás szemekbe pillantani mélyen. Aztán zárom a távolságot, és megcsókolom. Lassan, de szenvedélyesen. Hosszú csók lesz ez, ahogy fokozatosan találunk rá egymás ritmusára, ahogy összesimuló ajkaink megismerkednek és a találkozásból valamiféle összhang tud kialakulni. Amikor elfogy a levegő, elválnak ajkaink és ismét Adriana szemébe nézek, mélyen. Egy pillanat, egy kis szusszanás, majd másodszor is megcsókolom. Most mélyebben, még több tűzzel hívom párbajra ajkait, utat is követelek közöttük, hogy végül táncos, fürge nyelvecskéjét hívjam párbajra. Újra csak addig, amíg bírjuk lendülettel. - Hmmm látod, tudsz te azért adni! - kacsintok rá egy ragadozó mosolyával a szakállam árnyékában, kékségeimet ismét zöld szemeibe mélyesztve. Egyik kezem tovább simogatja haját, a fürtök közé simulva, a másik lazán játszadozik ujjbegyeimmel vállán.
A hhoz képest, hogy én ma el sem akartam jönni egész jól szórakozom, a tequila és a latin zene kellően ellazított és felpörgetett, pont annyira, hogy oldjam magamban a mostanában felgyűlt feszültséget, a minannapok stresszeit, Tinivel mindig is jót lehet bulizni, nagyon érzi a ritmust, és pont olyan jól bírja velem együtt a tequilát, bár néha úgy érzem, hogy kihasználom Őt, hisz ilyenkor én nem fizetek semmiért, nyugodtan berúghatok és luxus lepedőkön alhatom ki magam, olyan, mintha nem dolgoznék meg valamiért és az csak úgy az ölembe pottyanna, nem ismerem ezt az érzést, mindig is keményen dolgoztunk, odahaza is, drog kartell ide vagy oda, abban is keményen megkövetelik a dolgos kezeket, még akkor is ha a kis feketebárányt sosem tekintették egyenrangú csapattagként. Most meg egy szőke, kék szemű langaléta csapja itt nekem a szelet, nem mondom iszonyat helyes, és jó a humora is, bár meglepően jól csűri - csavarja a szavakat. - Ó, nekem bőven elég az ahogy fülön csípnek, egyáltalán lehetséges ez? Mármint elérni a füled. Tuti az alkohol beszél belőlem, ennyire rossz poénokat még én sem vagyok képes kinyögni, és lássuk csak, de még is, az én szám hagyta el, és bár én jót kuncogok rajta, az örömöm röpke amint elhurcol és leültet egy kanapéra, egy szintre kerültünk, értem, szóval lehetséges... Légzésem lelassul közelsége miatt, tudod, az a pillanat amikor érzed, hogy most meg fog csókolni, és csak izgatottan várod a pillanatot, hogy végre megtörténhessen és ezerszer jobb, mint amilyennek eltudnád valaha is képzelni. Minden apró szőrszálam égnek áll, ahogy forró ajkai érintik az enyémet és bele - bele kóstolnak, kezem siklik végig arcán, megállapodva tarkóján ajkaimon tartva Őt, nem tudom mi üthetett belém, hogy mivel varázsolt el ennyire, és lehet, sőt biztos, hogy ez most bűn, de nem akarom, hogy véget érjen, érezni akarom ahogy birtokba vesz és megsemmisít, igaza volt, sosem késő újra lángolni.
Már-már morcosan néz rám a csinoska, ahogy elsorolom a magam állaspontját snem teljesen tudom, hogy ezt minek is vegyem.Lehet csak az, hogy mint sok nő, nem szereti az ellentmondást. Bár ebben az esetben sajnos az a rossz hírem, hogy megvan a magam szilárd egyénisége és engem nem igazán lehet a szőnyegrojtok közül kikandikáló, lapos kúszásban közlekedő papuccsá aljasítani. - De az ember lehet elővigyázatos is! Csak vigyázz a műsorral, mert könnyen be lehet vonódni ebbe a színházba! - kacsintok rá. - Amúgy meg a szabályok azért jók, mert meg lehet őket szegni. - vonom meg a vállam picit. Hülyén nézne ki, ha nem lázadnék, ha lehajtott fejjel állnék a sorban. És nem is vagyok alkalmas erre. Mondhatom, hogy vadnak születtem s ezt bizony Adriana is megtapasztalja hamarosan, ahogy az "elrablása" mellett döntök. Formás kis jószág, meg kell hagyni, így még külön öröm is elcipelni s legfeljebb azt sajnálom, hogy nem látom mi villan ki olykor a nagy kapálózásában, meg ahogy azért próbál rugdalni. Csak nagyon nem hagyom. És még a fenekére is rácsapok, hogy jobb belátásra bírjam, ami azért minden bizonnyal olaj a tűzre. - Tudom, ha másé lenne, nem is csapnék rá! - jelentem ki elégedettséggel és játékosan ismét rálegyintek a fekete selyem takarta finoman domborodó felületre, mert miért ne? Amúgy is jól esik. Ő meg igencsak jól elnevetgél ezen, szóval nincs belőle harag. Lehet az alkohol hatása ez nála, én megkockáztatom, hogy józanul se teljesen viselkednék máshogy. Jó, azért valamivel visszafogottabban, de nem vagyok az a feszengős alkat, a lazaság, közvetlenség józanul is menne. - Először lássuk, mit ajánlasz önként a szabadságodért! - kacsintok rá, ahogy a kanapéra ülve elhelyezkedünk, meglehetősen közel egymáshoz, erről teszek. Átkarolom, másik kezemmel pedig simogatni kezdem a tüzes kis latin leányt, a pofikáját, hogy aztán selymes barna fürtjei közé túrjak. Ujjbegyeim bizsergetően cirógatják tarkóját, ahogy gyengéden, de határozottan hajtöveire markolok. Nem nagy a távolság, így könnyedén tudom zárni lassan, de határozottan. Mégiscsak egy hódító vagyok, aki éppen elvesz. Ha hagyja, akkor bizony ajkaink egymásra fognak simulni és megcsókolom Adriana-t. Lassan, finoman, mégis szenvedélyesen hívva ölelésbe puha, tequilától ízes, puha rózsaszín ajkait, kihasználva és megélve a pillanatot, amíg tart, amíg levegővel bírjuk.
A próra szűkül össze a szemem, ahogy a kifogásait löki csuklóból, vajon ez mindig ilyen jól megy neki, hm, ez nem feltétlenül jelent túl jót rám nézve, mármint ha bármikor rezzenéstelenül tudja ezt produkálni akkor sose tudnám mi az ami igaz és mi az amit csak a saját maga mentésére hadobál össze, hogy elterelhesse a figyelmem és megússzon valamit ami, jelen esetben tényleg nem tartozik rám, a kis vészcsengő a fejemben kalapál, hogy ez túl egyszerű, ennyire senkinek sem menne jól a magyarázkodás, túl ésszerű, átgondolt, ahhoz képest, hogy egy gines üveg lóg a kezében, aminek alig az alján lötyög már, belezavarodok a saját gondolataimba, túlpörög az agyam, megint, pedig annyi alkoholba van pácolva, hogy simán megadhatná már végre magát, vagy ez már a delírium első jelei? - Hm, kivéve ha nem tudsz róla, hogy bejelentettek és csak feljönnek és jöhet is a cirkusz. Popcorn-t hol lehet kapni? Úgy érzem egyszer a mocskos nagy szám miatt fogok komoly bajba kerülni. Például most, amikor simán feldob a vállára, mintha súlyom se lenne, hiába dörömbölök aprócska ökleimmel a hátán, szerintem szórakoztatónak találja, tudja, hogy tartsa a lábam, hogy ne tudjak kárt tenni benne, valahogy úgy érzem ez már egy megszokott védekezési stratégiája, hogy akit nem tud legyőzni elcipeli. - Hékás, az az én hátsóm volt. Vihogtam egy sort, nem mondom, hogy nem lepődtem meg, és sikerült is kizökkentenie vele a mérgelődésemből, és már csak lógtam és nevettem, hagytam hadd vigyen, úgysincs értelme hadjárataimnak. Töményen érzem az alkohol és a cigaretta illatát, de teljesen leköt szeme kéksége, és egy cseppet sem zavar vagy érdekel. - És, mit? Nem tudom nem nézni, mondjuk nehéz is lenne ekkora távolságból, szinte hallom ahogy az agyam énekli a Lamambát, szóval megadta magát, és majd holnap rám néz, hogy élek e még, úgy van vele, hogy eleget ittam majd később foglalkozik velem. Végig bizsereg a nyakam és a karom, ahogy ujjai futnak tincseim között, a lélegzetem is elakad, kiszárad a szám és csak pislogás nélkül figyelem minden rezdülését, azt hiszem ezt hívják a pillanatok előtti dobpergésnek.
Percek alatt kapcsolok filozofikus mélységekbe, majd vissza, mintha semmi se történt volna. Ez még józanul is meg-megjelenik nálam, mert szeretem hagyni az embereket, hogy a sztereotípiák alapján gondolkodjanak s én magam is megélni ezeket a sztereotípiákat. De akkor is meghúzódik alatta valami más, valami több. Csak ezt akkor engedem ki, ha látom értelmét. - Miért ne tehetném? Sőt, ez a logikus... innen jelentik be az esetet, aztán mire feljönnek, én már itt sem vagyok és ott keresik a bagóst, ahol valójában nincs is! - vigyorogva adom meg a válaszom, szépen csapva le ezt a labdát, amit olyan lelkesen pattintott fel a hölgyike, mintha a csalhatatlan igazság megkérdőjelezhetetlen birtokosa lenne. Tetszik az önbizalma, mókás, hogy mennyire beleéli magát ebbe a dologba, hát én sem maradok ki különösebben a játékból. Eddig azt hangoztatta, hogy nem köpne be, most meg mégis felcsapna zsarunak! Hát jó, tegye, de ennek azért lesz ára! - Csendesen nyuszikám, vagy be kell fognom a szádat! - cukkolom tovább nevetve, ahogy elkezdem elhurcolni a kis barnát. Tiltakozik, de inkább játékosan, mintsem komolyan, ami azt illeti. Ha nagyon durván beleállt volna a dologba, lehet másként viselkednék, de mégsem érzem azt, hogy nagy gondja lenne valójában a történésekkel. Azért egyik kezem szilárdan öleli térdeit, hogy nagyon ne rugdosson, a másik derekán volt, de annyi belefér, hogy egy picit a fenekére paskoljak, aztán fogjak vissza derekára. Ezzel is nyomatékosítom "fenyegető" szavaimat, hogy maradjon csak szépen veszteg. Nem mondom, jó lenne, ha nem a fejem oldalánál domborodna hátsója és máshonnan látnám az eseményeket, mert a ruhája elég rövid, de cserébe meg érezhetem közelségét, illatát, ami meg kárpótol. És ez akkor is így marad amikor a kanapén kötünk ki és már képes felével nézhetek farkasszemet. - Hát, valamit csak kitalálunk! - szabad kezemmel végigsimítottam ismét álla alatt, majd pofiján is. - Mondjuk sok minden nincsen nálad, ez tény... de egy ilyen gazember azért megtalálja a módját, hogy elvegyen valamit. - mondom, ahogy kezem tovább siklik arcocskáján hátra, tarkójára, finoman túrva a barna fürtök közé.
M iért érzem úgy, hogy fölényem elég röpke és ingatag lábakon áll, pont, mint én magam most ebben a helyzetben, egy részem szabadulna, hozzá vágná a cipőjét és futna, az a részem aki már kapart össze eleget, és már unja, hogy az a parányi kis hang legbelül azt suttogja, hogy talán más, már az intellektusa és a gondolkodás módja, az, hogy mindenre gyorsan vág az esze, különlegesebbé tette bárkinél aki eddig megpróbált behálózni, és pont ezért érdekel annyira minden amit mond, még ha csipkelődés is, ha tehetném most jó alaposan fenékbe billenteném magam, hogy komolyan megint megfordult a fejemben a gondolat, hogy engedek egy újabb férfinak, de úgy érzem az sem hatna, csak olaj lenne a tűzre, Adriannát kezdjük elveszíteni... - Azt nagyon kétlem, hogy csak úgy random megálltál volna rágyújtani egy vadidegen szoba ablakánál, kockáztatva, hogy bárki, hangsúlyozom bárki beköp a lentieknek, hogy valaki, jelzem, te, dohányzik a folyosón. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy az a szobátok és csak kiléptél elé békében elszívni azt a pipát, amíg meg nem jelentem és bele nem kötöttem. Igazam van, ugye? Cora lő és góóólll, na azt hiszem ezt most jól végig futtattam, ügyes kislány, már is látom csikorogva forogni azokat a kerekeket, hogyan is vágja ki magát, hát sok mindre számítottam, csak erre nem. Felsikítottam ahogy felkapott a vállára, a lábaim elég stabilan fogta ahhoz, hogyne tudjam mellkason rúgni, így az ökleim maradtak, Hugo tanított ütni, így minden erőmet bevetve kezdtem el püfölni a hátát. - Tegyél le te mamlasz! Végig futott az agyamon a gondolat, hogy a rövidke ruhámból már rég kikandikál a fenekem, és el se érem, hogy lehúzzam, már egy újabb adag támadást akartam indítani, amikor végre letett, igaz, egy kanapéra, ami meglepett, ahogy az is, ahogy átölelte a vállam és tapintható közelségbe került szúrós bőre, és hatalmas kékjei. Ennek így nagyon nem lesz jó vége. - Nem tudom, nem sok minden van nálam, amivel beérheted. Legalább is valamiért úgy vélem...
- Az ember csak a hiábavalóságban tud diadalmaskodni. Az élet abszurd, minden pillanat abszurd és csak akkor nyersz, ha felismered ezt, és mégis kitartasz. Siszifusz nyer végül minden pillanatban, mert mégis felgörgeti a követ, ha tudja is, hogy aztán kezdheti elölről. - vonom meg a vállam egy picit, mert ha már ilyen elvontabb húrokat penget meg mesebeli hasonlatokkal, hát akkor én sem maradok adósa. Ittas elmém varázsa, hogy minden mindennel összefügg benne s könnyen kapcsolok innen oda, váltok, ráállok egyik sínpárról a másikra, majd vissza, mert neki a nyomtáv sem számít. Helyette meglovagolja a mámorító hullámokat és bele-belekap egy-egy eszme hullámzó habjaiba. Adriana ránézésre elég fiatal s elhiszem, hogy csalódott már párszor, de... ezt a fajta szenvelgést és tragikus hozzáállást mindig is kicsit nevetségesnek tartottam, amikor már itt kiégettséget akar valaki prezentálni, akinek inkább előrefelé van több az életből, mint hátra. Igen, én is gyorsan élek, sok tapasztalatot halmoztam fel, de nem gondolom, hogy ezért mindent láttam, hogy ne lenne még valami meglepetés, vagy éppenséggel ne érhetnék el nagyobb mélypontokat az eddigieknél. Szóval valahogy nem tudom komolyan venni ezt a nagy csalódás szónoklatot, mert nem látszik különösebben a fedezete. Egy kétszer ennyi idős embernél már inkább. - És ha nem abban a szobában vagyunk, csak ehhez az ablakhoz jöttem? - vonom fel a szemöldököm. - És ezek után ne is reméld, hogy megmondom a számot! - nevetem még el magam, de ahogy elkezdi kis puffancs módjára felszívni magát magabiztossággal az vicces is számomra. És meggondolatlan. Mert most már tényleg inkább arra felé tereli a dolgokat, hogy ne akarjam csak úgy elengedni. Vagy nem gondolja végig, hogy az az alkat vagyok, akit a fenyegetés, a kockázat csak provokál. Vagy nagyon is végig gondolja és pontosan ez a szándéka. Akárhogy is, a következményeit hamarosan érezni fogja! Ahogy én is érzem kis, meleg tenyereit a mellkasomon, amit ugye nem nagyon fed a szétgombolt bőrmellény, így ő is hevült bőrt és alatta izmokat, keménységet tapinthat. Derekán elvan még picit kezem, ahogy szemeim is az ő zöldjeibe mélyedve. - Mindjárt meglátjuk! De előbb... - előbb gondoskodom az önvédelemről, mert derekán erősödik a fogásom, sőt a másik kezem is oda kerül. Felkapom, mint egy tollpárnát, a vállamra emelem és így kezdem elhurcolni. Tiltakozik? Nem hat meg... kapálózhat meg minden, most gátlástalanul kihasználom az erőm és elhurcolom szépen a folyosón visszább, a lift melletti kis kanapés társalgó részre. Itt rakom le a kanapéra, én pedig mellé ülök, átkarolva a vállát. - Előbb gondoskodom róla, hogy ne jelents akkora fenyegetést ránk és ne láss olyat, amit nem kell! - magyarázom kuncogva. - Szóval... lássuk, mit is tudsz adni nekem! - kacsintok rá.
V an egy olyan sanda gyanúm, hogy nem fogok oly egyszerűen és könnyen eljutni a közkedvelt ágyig, mármint, nem úgy, vagy mi, na jó kezdek belezavarodni, szóval elölről, simán, csak fáradt vagyok, minden kacifánt és szép megfogalmazás nélkül, csak egyszerűen hulla fáradt, jó jó, a társaság kárpótol, ez tény, csípem a humorát, főleg, hogy elég erősen ötvözi a pimaszsággal, ami alap esetben imponálna is, de akarom is, hogy imponáljon? Akarom hát... Jó, téged nem kérdezett ott senki, most a felnőttek beszélnek, bár teljesen bolond vagyok így is, saját magammal beszélgetek, és még össze is veszünk azon, hogy kinek van vagy legyen igaza, szerintem jobb szegénynek ha ezt nem hallja és nem tudja. - Tény, de a Főnix is korlátozott számban tud csak feltámadni, az sem örök életű, és mi van ha az én Főnixem már túl sokszor nyúlt mellé és feleslegesen égett el? Akkor már csak hamu marad, nem? Többször kellene spiccesre innom magam, egész bölcs lennék a végére, vajon a nagy gondolkodók is felöntöttek a garatra mielőtt papírra vetették gondolataikat? Egészen biztosan... - Ó, igaz, végül is, honnan is tudnád, hogy a szobámból nem első dolgom lenne a recepciót hívni és bemártani, hogy a... Gyorsan oldalra pillantok, hogy a szobára függesztett számot leolvashassam. - ... oké, már a szoba is megvan, szóval, hogy ott épp rendetlenséget csinálnak és még ki tudja mi egy s mást. Hm, most ahogy mondod kedvem is támadt hozzá. Húzódott cinkos mosoly az arcomra, van egy adum, és tetszik, szerintem vigyorom is elárulja, hogy végre lett egy kis magabiztosság is abba a nyusziba aki oroszlán akar lenni, mert van egy aduuum, hihi, ez de jó. - Zálog? Vontam fel a szemöldököm, akaratlanul is közel kerültem hozzá, ahogy derekamra csúsztatja a kezét, érzem testéből áradó meleget, tenyerem pihentetem mellkasán, nem tudnám megmagyarázni, hogy hozzá akartam érni, vagy csak védekező reflex, de érzem ahogy emelkedik és süllyed minden egyes levegővételnél, és akaratlanul is átveszem ritmusát. - Miféle zálogra gondolsz? Kezdi már nagyon fúrni az oldalam, mert ilyet még nem kért senki.
- Nem kiégni kell, hanem elégni! Az a tűz jó, ami elemészt. - jegyzem meg, továbbra is mosolyogva. Hát persze, hogy megvan a hülye válaszom erre is! De rock and roll életet élek, ha azt veszem. Élj gyorsan, halj meg fiatalon! Ez sokak sorsa és őszintén, nem tudom, hogy az enyém mi lesz. Hogy mi a jó. De nem is érdekel igazán. Ha magamban lennék, biztos megint ezen filóznék, de most nem vagyok. Ez a fajta társaság pont az, amikor nem akarok mást, csak még egy napot az élettől. - Hmmm ezt el kéne hinnem? Lehet ahhoz még győzködnöd kell picit! - cukkolom tovább a kis barnát, aki olyan szép nagy zöld szemekkel pillog fel rám csodálkozóan, mintha azt fejtegetném éppenséggel, hogy mégis van Mikulás és bizony idén fog neki valami nagyon príma kis ajándékot hozni azért kárpótlásul, mert eddig rohadék volt és csak szenet hozott legfeljebb. A fenyegetés amúgy valódi is lehet, mert ha nem blöffölt és tényleg ismeri a tulajt, az nekünk még gáz is lehet, bár az ökörködés okozta problémák levét a szervezők úgy is meg fogják inni. Csak most így már az én nevem is tudja pl. a kis barna és rám is tud panaszkodni, aztán esélyesen kitiltanak innen, pedig a konyhájukat meg rohadtul szeretem és ha interjút szervezett valami újság velem, akkor azt általában ide szerveztem, vagy a legutóbbi lemezcéges megbeszélést is. És a producer válogatást is az albumhoz. Oké, mondhatjuk, hogy tényleg sokat járok ide, szóval alapból nem bánnám, ha nem csesznének ki innen, mint macskát szarni. Akkor meg nem kéne állatnak lenni, de van, aminek tartozom magamnak és van, ami természetesen fakad belőlem. Például az, ahogy a kis barnával viselkedem most is. Mert rohadtul tetszik: csinos, szórakoztató, szóval nincs kedvem elengedni. Érzem, hogy egy része húzná a csíkot az ötszázharmincasba, vagy hova. De én nem akarom elengedni. Szóval csak szabadjára engedem az ösztöneim, az alkoholba pácolt elmém, és teszem, ami jön. - Egyszerű: fogságba vetlek és csak zálog ellenében szabadulhatsz! - nevetem el magam, míg msik kezem a derekára fog, jelezve, hogy mostantól a fogjom, a zsákmányom. Nem is rossz zsákmány, ami azt illeti! Ha már belekezdtem az állatságba, hát akkor legyen kerek a dolog, bár egy részem azért sajnálja szegényt, hogy mindezt el kell viselnie. De azért ez inkább valamiféle ittas játékosság csupán.
Ö hm, bátor vagyok én, mint egy esőben ázó kisnyuszi egy lapulevél alatt, neeem, mondom bátor, mint egy kiscica aki új helyre került, neeem, még annál is bátrabb, mint egy oroszlán aki reggel vadászni, indul, na, igen, ez már tetszik, már csak be kell magyaráznom magamnak, hogy erős vagyok és bátor, neeem, nem mint a kisnyuszi és nem, mint a kiscica, hanem, mint a nagy loboncos oroszlán, elszánt, kitartó, meg nem hátráló, de ebből a félmosolyból úgy érzem kívülről ez egy cseppet sem így látszik, hm, nos akkor azt hiszem ezt még gyakorolnom kell, mondjuk a tükör előtt, és mondjuk pont most. Kicsit elgondolkoztat amit mond, mert eddig még senki nem szerette azt aki vagyok, még a saját bátyám is csak a szemét forgatta, ha egy újabb pasi rázott át és én kisírt szemekkel szaladtam hozzá vigasztalásért, de nem pont ez lenne a lényeg? Nem pont ez lenne egy testvér dolga? Hogy ha ezredszerre is hibázol, újra ott lesz és felsegít? Mert egyre inkább azt érzem, hogy jobb lenne ha nem neki mondanám el, ha egy újabb seggfej sebezte meg toldott, foldott szívem, de akkor kinek? Tininek, aki azt sem érti mi a szerelem, és bolondnak néz minden fellángolásnál? Mondjuk August... Bár Ő is a seggfejek közé tartozik, de Őt csípem, ha nem kezd ki a bátyámmal. Azt hiszem nagyon elkalandoztam, miközben egy cseppet sem visszafogott pasi, hatalmas, gyönyörű kék szemekkel itt áll előttem, és próbál meggyőzni, hogy ez nekem miért lesz jó, hm, ez már valahonnan ismerős... - Nem, valóban nem, csak talán egy idő és túl sok lángolónak hitt tévedés után kiégünk. Vontam vállat és fanyar mosoly kíséretében. - Nem, nyugi, nem vagyok az az árulkodós típus, épp ezért mondtam, hogy én most nem hallottam semmit, hogy letudjam tagadni ha balhé lesz, már pedig lesz. Kuncogtam kicsit, mert azért mélyen belül furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mi elvetemült sz@rságot csinálhattak. Ámítani magam? Én? Ijedt? Én? Na jó, az utóbbi talán, de ezt most betudom annak, hogy egy égimeszelő állja el az utam, és én kicsi vagyok és egyedül, na, nem mintha khm nem lenne a szemnek elég vonzó, sőt... Várjunk, akkor mitől is félek? Ja, megvan, hogy nem tudok leállni, és megint túl hamar kezd el a szívem szikrákat gyújtani. Teljesen lemerevedtem, ahogy az államnál fogva emeli döbbent tekintetem az övé felé. -És akkor mégis mi a terv? Ha már nem engedhet el, mert Ő egy gazember...
Társaságban többnyire jobban feloldódtam. Olyankor a másikra is figyeltem, elkezdődött valamiféle játék és nem kötött le az a belső örvény, ami a fejemben forgott és a mélybe rántott sokszor dolgokat. Nem mondanám, hogy senki se látta úgy a világot, ahogy én, de esélyesen sokan elsőre nem arra tippeltek volna láttomra, mint ami a valóság volt. Alapvetően kritikai attitűddel viszonyultam a világhoz, de lázadni is akartam. Amikor nem voltam egyedül, mindez vidámságba fordult át, amikor pedig magamban alkottam, akkor a zenébe tudtam csatornázni a dolgokat. Most az első eset forgott fenn, ráadásul abból is minősített, mert csinos lányok közelében ez még inkább igazzá vált. Egy csipkelődős, laza hangnem végighúzódott a beszélgetésen, de mellé járt bőven kedvesség is, mert amúgy nem akartam bántani a másikat, csak... egyszerűen volt benne valami olyan tüzesség, ami inkább ezt hozta ki belőlem s aminek végső soron hangot is adtam. - Az vagy, aki. És ez így helyes, aki arra akar rávenni, hogy változtass ezen, az gyökér és végső soron nem becsül. - legyintek egyet. - Igen, van olyan, amikor az embernek valami sok és az is igaz, hogy nem lehet mindent mindig arcba tolni azzal a jelszóval, hogy fogadj el. - ismét egy kis váltás és most talán az kerül felszínre egy pillanatra, ami magamban bagózós pillanataimat is körbe lengte. - Én bírom a tüzes teremtéseket, nem unalmasak! - emelem meg picit a szemöldököm, tovább incselkedve a leányzóval, amit azért tudok fokozni, a pimaszság felé masszívan elmozdulva. De engem nem igazán érdekelnek a konvenciók. Most sem. Mégis mi az ördög értelme van rockzenész létnek, ha az ember beáll a sorba és betartja a szabályokat? - Hát, akkor kicsit rácseszett! - nevetem el magam. - De ugye nem mondasz meg minket apucinak? - cukkolom kicsit, mintha amúgy ennek lenne bármilyen valós jelentősége. Nincs, azon túl, hogy a mi gombolyagunkat görgeti tovább kicsit. - Valóban nem akartál? - szalad fel a szemöldököm. - Ha nem akartál volna, akkor simán tovább tipegsz, aztán ennyi. Szóval Adriana, te lángolni szerető kis latina... - ejtem dallamosan a szavakat karcos baritonomon. - Miért jó ámítani magad? Vagy csak egy kis ijedtség? Ami talán jogos. Hiszen, ha megzavartál, nem engedhetlek csak úgy el! Pláne, ha még majd aztán kellemetlen dolgokat is mondasz rólunk! - ha megkezdtem a játszmát, hát folytatom is és alkohoban ázott elmém dobálja is a kirakós elemeit felém, amiket sorban összeillesztek, nem is mindig nézve, inkább csak megérzésre hagyatkozva, hogy mi hogy tartozik össze. Kezét elengedve simítok végig a karján, majd a vállán, hogy végül ujjaim álla alatt húzzam végig és állcsúcsán pihentessem meg ujjbegyeim, ahogy felnéz rám. - Sajnos, én egy gazember vagyok!
É n ezt már tényleg nem értem, előbújik néhol az úriember, csak előtte mocskosul szétszívat, megcsókolja a kezem, csak előtte úgy leolt, hogy füstölök, kezdek belezavarodni, nem tudom, hogy nevessek vagy kínosan pislogjak vörös fejjel, persze engem sem kell félteni, a szám nagyobb, mint én magam, szerintem kétszer is, most még is lassan kezd kifogyni a saját maga mentségeiből, vagy túl sok volt a pia vagy túl kevés, de megakadt az agyam és nem pörög tovább... Hm... Négy éves korom óta nem volt szülinapi zsúrom, valahol ott jöhetett rá az öreg Castillo, hogy valójában nem is vagyok a lánya, többé nem volt szeretet a szívében irántam, többé már nem fértem bele az életébe, talán ezért, sőt biztos, hogy ezért is hajszolom oly vágyottan a szerelmet, tudnom kell, éreznem kell, hogy szeretnek, de mindig olyan kaliberű pasikat szedek össze, mint az apám, egy disznó, egy seggfej disznó, de Ő másnak tűnik, akkor most még is miért is érdekel? Talán a finom kis sértések, amik viccbe burkolva jönnek, a csipkelődések az ami miatt visszaüt oda ami mindenkiben megvolt. - Hm, köszönöm. Azt hiszem. Eddig még senki sem örült annak, hogy temperamentumos latin vagyok, bár szerintem ez velünk jár. Vontam vállat, kicsit célzott flört volt, ez még nekem is átjött, de én kezdtem, bármennyire is nem akartam kimondani. Olyan mélységes zavarba jöttem, hogy kezdett már minden más háttérzajnak tűnni, azt hiszem a nemi életemhez senkinek sincs rajtam kívül senkinek semmi köze, persze, értem én, hogy vicc volt, haha, csak annak egy kicsit erős. Ahogy elkapta a kezem, akaratlanul is felnéztem rá, és sikerült elvarázsolnia azoknak a ragyogó kékeknek, szedd össze magad kislány, ideje lefeküdnöd és egyedül! - Ezt most nem hallottam, a barátnőm apjáé az egész hotel. Nevettem el magam, nem akarom tudni mit tesznek tönkre én itt se voltam. - Nem, arra semmi szükség, az ötszázharmincasat még egyedül is megtalálom, és még egyszer elnézést, nem akartalak megzavarni a magányodban. Egy halvány mosoly kíséretében emeltem meg a kezemben lévő kulcskártyát.
- És a tizedik szülinapi zsúrodon tervezed megcsinálni a kreatív sarokban? - nevetem el magam, cukkolva egy kicsit a másikat. - Szóval szerintem elég, ha csini magassarkúban parádézol, még ha olykor fel is kell nézned! - folytatom tovább a könnyed viccelődést. A félig világvége hangulatom gyorsan csapott át humorba, de ez nem meglepő. Sokszor az emberek társasága ilyen hatással van rám. Magamban sokkal búskomorabb vagyok, mintha vannak körülöttem, akár józan vagyok, akár nem. Márpedig bizonyos szempontból ritkán vagyok józan. Vagy az ital, vagy a belső művészi ritmusom bódít el. Vagy egy szép nő. - Hmmm az valahogy lejött, hogy szenvedélyes teremtés vagy. Benne van a kisugárzásodban. - nem rökönyödöm meg, főleg, hogy ő megteszi helyettem is. Na meg én amúgy is az a rohadék vagyok, aki nem türtőzteti magát, csak elveszi, ami kell. Most is szépen a közelébe kerülök és játékból megmotozom, ha már fegyver rejtegetésről beszélt. Bár van még itt magas labda, meglátjuk mennyit csapok le belőle. - Nem-nem! Meg kell győződnöm róla, hogy nincs nálad fegyver! - kuncogok, míg kedvtelve szépen áttapogatom-simogatom az oldalát fentről le, majd lentről fel és ismét le, hogy aztán ujjaim picit megcirógassák a magas kivágás tövét bal combján. - Amúgy meg... tudod ki nagyon csikis? Aki nem szexel eleget! - nevetve jön az újabb cukkolás, ami nettó hülyeség, de így a szemkontaktussal körítve, ahogy elbrummogom karcos basszusomon, azért mégis más a dolog kicsit. Pláne a kezeimmel a karcsú kis csinoskán... de azért minden jónak vége szakad és most egy picit én is hátrébb húzódom, mert eléggé határozott tudok lenni, de attól még tudni kell teret hagyni olykor. - Oda talán nem, bár a bíróságon érdekes magyarázkodás lenne belőle. - kuncogok, ahogy tovább göngyölítjük a sztorit. Aztán bemutatkozunk egymásnak s mosolygásra késztet, hogy mennyire zavarba jön. Olyan édes volt így! - Hé-hé... nyugi. Ahogy itt hadonászol, még baj lesz! - nevetve megfogom a kacsóját (ismét) egy pillanatra, majd elengedem. - Nem látszol túl fáradtnak, de talán a csúcson kell abbahagyni. És ami engem illet... én csak el akartam szívni nyugiban egyedül egy cigit, amíg a drága zenésztársaim valahol valamit szétbarmolnak a hotel területén. De ha nem tudod, hogy merre a szobád, akár meg is kereshetjük! Ha jó leszel, még gin-t is kapsz! - kacagok fel ismét, míg a zöld szemeket figyelem. Nincs kedvem elengedni ezt a lányt csak úgy, az a helyzet.
K Kicsit meglepődtem ahogy simán tovább gördíti a fonalat. - Tudod lehet venni strasszokat, meg ragasztót és akkor már bármelyik szereléshez menne az a sámli. Bólogattam elégedetten és erővel próbáltam vissza tartani egy mosolyt, de szerintem az arcom nemigazán engedelmeskedik nekem, már miért is tenné, a szám is ellenem van a mimikám miért is tenne másként. Lehet, hogy ennek nem jelentőségteljes alkohol mennyiség hatására kellett volna nekiesni, mármint a témának, vagy úgy bárminek is, főleg egy elég kihalt folyosón, bohóckodik a két ittas, felettébb vonzó ember, legalább is, erővel próbálom nem mustrálni, mert hát lenne mit, és nem is titkolja igencsak tekintélyes és vonzó alkatát. - Hát például ami egy erős és határozott férfi karjaiban lobban fel. Mondtam már, hogy nagyon lakatot kéne tennem arra a fránya lepénylesőmre? Kezeim kaptam ajkaim elé és nem kicsit kerekedtek ki szemeim ahogy megindult felém, hülyeségeket beszélek, de ahogy motozni kezdett muszáj volt ficánkolnom. - Hagyd abba, ez csikis. Hangosan nevettem, mindaddig még kékjei meg nem akadtak zöld szemem mélységében, ó jaj, ennek csúnya vége lesz, ismerem magam, sose jó ha nekem megtetszik egy pasi, azzal valami gáz van, vagy inkább velem, de hatalmas... - Nem pont úgy gondoltam, és komolyan se, hogy magyarázom meg a mentősnek, hogy hát a hátára másztam, hogy kiterüljön, mert, mert... Nos erre nincs magyarázatom, egyből engem utalna a pszichiátriára. Nem gondolod? Vihogtam vele egy sort ezen, nem is tudom hogy fogok én ebből valaha is jól kijönni, hátha reggel nem fogok emlékezni erre a sok zagyvaságra ami elhagyta ajkaim. Egy pillanatra megálltam és elképzeltem, mint egy rajzfilm jelenet, ahogy neki futok és a folyosó végig pattogok a seggemen. Enyhe pír szalad végig az arcomon, ahogy megcsókolja a kézfejem, szerintem éltemben senki nem tette még ezt, megköszörülöm a torkom és próbálom gyorsan össze szedni magam. - Öhm, itt van valahol a szobám, elég volt mára a tánc és a tequila. És te? Mármint a cigit és a gin-t leszámítva. Mutogattam magam előtt zavaromban.
- Mókásan néznél ki a hónod alatt egy sámlival. Meg nem tudom mennyi olyan sámlit gyártanak, ami ilyen csinos megjelenéshez illik. - nevetem el magam, mondjuk figyelve a kis barna arcát, mintha meglepte volna, hogy erről kezdünk beszélgetni, de az legalább gyorsan lejön a csicsergéséből, hogy ő sem szomjas. Könnyen rájövök, mert én sem. - Pedig ha megjegyzed, az ember azt gondolná, hogy azért teszed mert zavar. Vaaagy egy sajátos mód, hogy kérj te is egy szálat. - vonom meg a vállam. - De elmesélheted, hogy te milyen tüzet is szeretsz! - kacsintok rá könnyedén, majd még visszafordulok az ablak felé, hogy szívjak egy utolsó slukkot, majd lepöcköljem a mélybe a hamvadó cigaretta véget. Aztán egy korty gin leöblíteni. Így jobb. S közben persze figyelem a hölgyikét, aki amúgy rohadt csinos, bőven megérne pár ajtócsapkodást és miután ő is elég nagy zöld szemeket meresztett rám, újabb megszólalásával vihorászni kezd. Én pedig a párkányra teszem az üveget, majd elrugaszkodom a faltól és az ablaktól. - Ezt csak egy módon deríthetjük ki! - karcosan felnevetek, ahogy közelebb lépek hozzá határozottan és elszántan. A bőrnek hála egész jól látszik, hogy nem vagyok rossz kondiban, sőt, pláne ezzel a mellénnyel, ami nem takarja a karjaimat semennyire és még nincs is összegombolva elől, így a mellkasom is fel-felvillan mozgás közben. De a cicamica hamarosan meg is érezheti az erőt, már abban a tekintetben, hogy nem véletlenül léptem hozzá közelebb, mert tenyerem finom határozottsággal tapogatják végig két oldalát játékból, mintha megmotoznám. Miután ittam, még kevéssé zavartatom magam és valahol ösztönösen is azt érzem, hogy ez most azért nem lesz akkora gond. Mellesleg ő provokálta a dolgot! - Egyelőre semmi, de azért nem altattad el tejesen a gyanakvásom csinipofi! - kacsintok rá, most sokkal közelebbről nézve a zöld szemekbe, mint eddig. Igazság szerint sokáig elnézegetném még csendben is. Szép a vágásuk, tetszik a csillogásuk, meg ez a világos zöld árnyalat. Jó, azért a fekete selyem simasága is jó a tenyereim alatt, meg a karcsú formás kis test, a közelsége miatt erősebb illata. Az alkohol valahogy élénkebbé teszi mindezt. - Pláne ezek után! Micsoda tervek! Figyelni fogok rád! - nevetve jegyzem meg, ahogy becsatlakozom kacagásába. Alapvetően a képzet nagyon komikus és hát én elég vizuális vagyok ahhoz, hogy megjelenjen lelki szemeim előtt. A nevetés is ragadós, mert hát nem vagyok én pszichopata, hogy ne működnének a tükörneuronjaim és empatikusan ne reagálnék a másik viselkedésére. Közben persze azért már elengedtem, mert jópofa volt a motozás, de nem akarom túltolni. - Eric. Eric Lindström. És én örülök, hogy azért nem futottál teljesen belém, mert félek lepattantál volna és megütötted volna a popsid! - nevetem el magam ismét. Majd a felém nyújtott kecses kacsó után nyúlok, de sima kézfogás helyett kézcsókot kap a leányzó a kézfejére, majd rákacsintok, ahogy felegyenesedem. - És mit csinálsz itt fent egyedül szépségem? Ahelyett, hogy buliznál, vagy férfiakat szédítenél.
K islány izomlázas lesz a szemed mire felérsz, ritkán érzem magam alacsonynak, főleg magassarkúban, de ez most határozottan összejött, nem mondom, hogy nem helyes, csak a nyakam törik ki, hogy tudjam tartani a szemkontaktust. - Valaki szóljon már, hogy legközelebb hozzak egy kissámlit is. U, és ezt most komolyan ki is mondtam? Nem, mintha zavarná, szerintem pont annyira lehet fura lenézni egy alacsony emberre, mint nekem felnézni valakire aki létra nélkül tudná festeni itt a plafont, pedig nem alacsony a mennyezet. Tök helyes kis vigyora van, szerintem nem rám számított, bár mivel életében először lát így, hogy is számíthatna rám, Cora, megint hülyeségeket beszélsz, és ha nem fogom abbahagyni sürgősen ezt a belső kis monológot, önmagammal folytatott vitámat, hát olyan zavarba fogok jönni, hogy a nevem nem tudom kinyögni, bár minek is kellene, ó, már is kezdődik... - Öhm, engem nem zavar, csak úgy mondtam. Csak kérlek ne gyújtsd fel az emeletet. Nem így szeretek tűzben égni. Cora fogd be a szád, Istenem te lány, ennyit nem ihattál, vagy mégis? Számoljunk csak gyorsan fejben utána, egy, kettő, három, sok, ó jaj. Bár továbbra is vigyorog és erősen végig mért, mondjuk én is, szóval egy szavam sem lehet, talán egy kezemen meg tudom számolni hányszor láttam férfin bőrt. - Most komolyan, nézz már rám, szerinted hol rejtegetném a jelvényem és a fegyverem? Mutattam magamra vihogva. - És különben sem sok esélyem lenne, maximum tényleg hozom azt a sámlit és a hátadra ugrok és orra esel. Na akkor lenne bármilyen sanszom leteríteni. Ezt már én sem bírtam ki hangos nevetés nélkül, nem hiszem, hogy józanul lenne ebben bármi vicces is, és az üvegből kifolyólag ami a kezében fityeg nem én vagyok az egyetlen aki jól érezte magát az este folyamán. - Adriana. Örülök, hogy beléd futhattam. Nyújtottam felé a kezem, fő az udvariasság vagy mi a szösz, nem?
Amikor ilyen hangulatban vagyok, olyankor érdemes azon elgondolkodnom, hogy hangszer közelébe vonuljak, mert pár érdekes dallamot össze szoktam hozni és azokból később, józanul már lehet dalokat gyúrni. Lehet nem is ártana, mert minél több dalból tudunk válogatni, az annál jobb. A digitális korszakban már bármennyi szerzeményt kinyomhat az ember, de én régimódi vagyok és nem tettem le az album formátumról. Válogatott számok kerülhetnek csak ki. És a válogatáshoz alapanyag kell. Mondjuk akkor nem kéne K.O.-ra inni magam és ezt az üveg gin-t ennek jegyében le kéne passzolni, de ahhoz sincs kedvem. Rutinból már jól bírom a piát és kifelé kevésbé is látszik, hogy mennyit ittam, befelé én érzem még jobban olykor. Ha végére érnék az üvegnek, az se lenne még tragikusan apokaliptikus delírium, de a zeneírásban már gátolna például. Akárhogy is, Most nagyon messzire nem jutok ezzel a dilemmával miközben elégedetten fújom a füstöt a benti időhöz képest hűvösebb éjszakába, mert egy női hangot hallok magam mellől. A szavak tartalma az ügyeletes pedellusra vallanak, így arra számítok, hogy egy szállodai szobacicust fogok majd látni s ez a kilátás erős késztetést kelt bennem, hogy majd az arcába fújjak egy adag füstöt. Attól mondjuk elindulhatna a füstjelző akár és egy ázott egyenruhás szállodai szobalány egész mókásan hangzik. A szekrényben lévő halakhoz képest mindenképp jobb alternatíva. Ehhez képest eléggé meg is lep, hogy egy fekete miniruhás csajszira kell lefelé pillognom. Picit fel is szalad a szemöldököm éppen ezért. - És? - kérdem karcos hangomon, míg egyik kezemmel az ablakban támaszkodom könyökkel s kifelé leütögetem még a hamut. Testem pedig már a leányzó felé fordult. Nincs kedvem nagyon bunkózni vele, így nem kapott füstöt, bár ahogy elnézem átkozott jó lenne az a tűzjelző amúgy... pofátlanság, hogy így megnézem? Igen. Érdekel? Nem. Egyrészt marhára tudja szerintem, hogy jó nő, másrészt ő öltözött így fel. Ha mutatni akar, hát én ugyan nem fogok félrenézni. - Te vagy a helyi sheriff kis segítője, aztán bemószerolsz és hajnalra lógni fogok? - nevetem el magam, ahogy kicsit hátam a kinyitott, falnak feszülő ablaktámlának támasztom, akárcsak jobb lábam motoroscsizmás sarkát. - Csak mert én nem hagyom ám magam élve elfogni! Szóval a helyedben vigyáznék... még felkaplak, és elrabollak! - alkoholtól kábult elmém szépen löki a hülyeséget felszínre, ehhez józanul biztos gratulálnék magamnak, de most csak bajszom és szakállam alatt somolygok mint egy komisz kölyök, ahogy kékes tekintetem tovább vizslatja a leányzót. Leginkább az arcát. Van mit nézni rajta, de azok a szemek fogtak most meg leginkább.
A mennyire nem akartam ma este eljönni, annyira sikerült jól éreznem magam, már rég nem volt időm kikapcsolódni, és csak úgy táncolni, ringani a zene ritmusára, és egy latin zenének aztán van ritmusa, Tini ezt most nagyon eltalálta, hiányzott már a barátnőm, az őrült barátnőm és némi forgatag az életünkbe, sok minden zajlott le mostanában, ami miatt nos joggal érezhetem magam mocskos szarul, elhagyatva, elárulva, megbántva, sebezve, és kínozva mindazok általál akiket a legjobban szerettem a világon, és most ott csövezek Hugo-nál, aki erővel ki akar békíteni anyánkkal akkor is ha én ezt nem akarom, végül is hamarabb is rájöhettem volna, hogy más az apánk, hisz tűz és víz vagyunk a bátyámmal, Ő mindig olyan nyugodt és kimért, én meg robbanok mindenért, sokkal inkább hasonlítok a saját apámra, lehet, hogy az öreg Castillo ezt látta meg akkor amikor gyerekként DNS tesztet kért, csak épp nekem nem szólt senki, hogy hahó, ne is próbálj beilleszkedni, mert nem fogsz. Zsong a fejem, meleg van, fülledt meleg, ahogy mindenki önfeledten táncol, kezdek egyre nehezebb levegőt kapni, úgy érzem ki kell mennem. - Tini, kérem a szoba kulcsot, kicsit levegőznöm kell. Üvöltöttem át a tömegen még mindig tomboló barátnőm felé. Megtámasztva magam belül a lift tükrén figyeltem ahogy becsukódik előttem az ajtó, aránylag csend van, túl nagy csend, ahhoz képest, hogy folyik egy táncos esemény alig pár méterre a halltól. Veszek pár mély lélegzetet, kicsit forog minden, nem tudom hány tequilát döntöttünk magunkba, a végén már csak kértük, hogy ne vigye el az üveget és csak hagyja nekünk a pulton. Kint jobb, a folyosókon is, pár nyitott ablak miatt hűvösebb minden, kezd lehűlni felhevült testem, de öhm, nem is tudom hol van az a szoba, csak az emeltet mondták meg a recepción, de, hogy ezen a labirintuson hol van az a szoba? Erősen koncentráltam, hogy kinézzem a számot, de azt hiszem az ötszázharmincas, ó, ott egy tábla, az első értelmes dolog eddig, ezek szerint az én szobám a folyosón balra lesz valahol. Nagyobb lendülettel indultam meg, hisz végre megtalálhatom a mai szállásom és kialhatom végre magam, túl szűken vettem a kanyart, nem számítottam rá, hogy bárki is áll ott. - Ó, bocsánat. Öhm, csak úgy szólok, hogy itt tilos dohányozni. Az alkoholra mindent rá lehet fogni, de esküszöm muszáj volt végig mérnem, nem sűrűn lát az ember lánya bőrruhás pasit.
A régi New York java része már menthetetlenül eltűnt. Amit még tinédzserként ismertem, azok az utolsó rúgásai voltak s én abban tanultam meg a bulizást, ismertem meg az éjszakai életet. Az utolsó mocsokban fetrengő pillanatait a 42. utca környékének, az "Állatkert"-nek. Egy jó klubkoncert után hasonló környezetben lenne jó mulatni s ahelyett most egy szállodába szerveztek after party-t, ami végül is nem rossz, de... azért nem ugyan az. Az elmúlt évek turnéin is az volt az igazi buli, ha felfedeztük a környéket, most pedig otthon vagyunk végső soron. De nincs mit tenni, ha így alakult, hát ezt kell kiélvezni. Ez pedig sosem okozott gondot nekünk, amit most a szálloda bán. Legalábbis az italkészletük bizonyosan. Bár azt hiszem a takarítók se fognak annak örülni, hogy az egyik szobában a szekrényben vállfára tűzött nyers halakat fognak találni. Kicsi John "leleményes tréfája" volt, hogy megszerezte őket egy konyhán dolgozó csajszitól, akit megpróbált fűzni is, bár azzal nem tudom meddig jutott... mindazonáltal egy csapat részeg férfi, még több alkohol és pár döglött nyers hal egész érdekes eredményeket szül, például ilyeneket. És ez volt a pont, ahol inkább kimentem ebből a szobából, súlyos léptekkel cammogva végig a folyosón kezemben egy üveg gin-el. Végül egy ablaknál álltam meg, amit kinyitottam s meztelen vállam a falnak támasztottam kicsit, ahogy beáradt a friss levegő. Felül ugyanis egy fekete bőrmellényt viseltem, mást nem. Ez volt rajtam a színpadon is és hát itt sem volt hideg, így kényelmesen szellős viseletnek bizonyult. Lecsavartam a kupakot, majd kortyoltam egyet a ginből, ahogy kinéztem a sosem alvó város éjszakai nyüzsgő fénypontjaira. Megannyi szentjános bogárként táncoltak alkoholtól olykor kissé fókuszálatlanná váló tekintetem előtt. Majd kiköptem az ablakon s a bőrnadrág zsebe felé nyúltam, hogy öngyújtót és cigit halásszak elő. Kicseszett steril volt ez az egész. Irritálóan tiszta, fényesre nyalt, arrogáns, puccos. Azt hiszem kezdem megérteni, a nagy, legendás elődök miért baszták szét a szállodákat a bulijaik részeként. Mert őket is feszítette ez a beképzelt élethazugság. Az utcáról jöttek, gyárakból, telepekről, idegen volt nekik ez az egész. Nekem nem volt rossz életem, nehéz sorsom, csak átlagos, de azért szerettem lázadni, szerettem bulizni, szerettem a zenét. És ez vitt mindig a zűrbe. Megvan a cigi, felpattintom a Zippo-t, majd meggyújtom. Soha nem leszünk akkorák, mint ők. Lehetünk sikeresek, de azt már nem lehet elérni, nem lehet megismételni, amit Ők elértek. Kibaszott elkeserítő ez is. Szívok egyet, majd kifújom a füstöt a városi éjszkába. Ennyi kátránnyal kevert halálos lehelet már igazán nem számít az alant pöfögő mérgező förgetegben, ami szállóporból, benzin és gázolaj kipufogásából és még ki tudja miből állt össze szmoggá. Valamivé, ami csendesen és halkan, de biztosan ölt. Akár a cigi az ajkaim között. Akár a pia a másik kezemben, amiből húztam egyet a cigit félretéve s a párkányon túl leveregetve egy kis hamut. Jól is esett ez az egész meg nem is. Ahogy jó is volt most magamban itt és nem is: értékeltem a csendet, de fájt is a magány és az az ittas bölcsesség, ami olykor a világot váltja meg, olykor pedig csak kinyitja az ember szívét minden fájdalma felé. S olykor a delírium ködén át az elmúlás örök, állandó voltát mutatja meg. A kicseszett magányt.
Kezdőlap
