Az első pillanatban tudtam, hogy baj lesz kettőnkkel. Talán ez így nem teljesen volt igaz, de maga a tény, hogy képes volt fejbe dobni egy labdával akár tönkre is vághatta volna a kettőnk között elinduló dolgokat. Vagy éppen ezzel indított el valamit? Magam sem tudom, leszámítva azt, hogy amikor a fejemhez pattant a labda és térdre rogytam, akkor mérges voltam. Meg tudtam volna ölni azt, aki ezt csinálta velem. Pontosan öt másodpercem volt arra, hogy kitaláljam azt, hogy miként fogok elküldeni egy középiskolást a fenébe, ami talán nem lett volna a leghelyesebb döntés tőlem. Annak ellenére, hogy Amerikában vagyunk, azért bizonyos dolgokat megtanítottak nekem a szüleim. Ilyen volt az, hogy a kisebb meg fiatalabb embereket alapvetően nem kezdjük el csesztetni. Jelenleg viszont nekem jó okom volt rá. Nem tudom, hogy mennyire volt véletlen a dolog, hogy szólt-e az illető, mert éppen vonalban voltam. Ha valakivel telefonálok, vagy együtt vagyok, akkor arra a személyre figyelek, nem pedig a környezetemre. Ez jelenleg pedig nem egyenlő azzal, hogy beismerem a hibáim. Ha már a pályán vannak, akkor dobálózhatnának óvatosabban, meg alapvetően én nem értek annyira a kosárlabdához – leszámítva azt az időszakot, amikor az éppen aktuális szerelmem kosarazott, én meg mindig a lelátó környezetében találtam meg a dolgomat – de azt még én is tudom, hogy a játék lényege az, hogy a labdát a pályán tartsuk… Nem pedig az, hogy idegen lányokat dobáljunk meg vele.
Összességében nem tudtam, hogy milyen minőségű fiúk voltak a pályán most, ennek pedig az volt az oka, hogy határozottan azt éreztem, hogy azért én sem szerethetek bele mindenkibe. Az öcsém osztálytársai például kifejezetten tabunak számítottak, de összességében nagyon meglepődtem akkor, amikor először a kellemes hangot hallottam meg, aztán pedig felpillantottam a fiúra. Megvolt a lehetőségem arra, hogy elkezdjem mondani neki a magamét, mégsem tudtam kinyögni egy szót sem. A fejemben folyamatosan az járt, hogy miért ennyire kifejlett egy középiskolás, amikor az én testvérem aranyos volt és nem ilyen magas. Még mérgesebb voltam rá, amiért helyes volt és ezt én is láttam. Tudtam, hogy hamarosan valamit reagálnom kell neki, mert komplett idiótának fogok tűnni azért, hogy itt térdepelek a földön, amikor idefutott hozzám. Viszont amint jobb kilátást nyertem az arcára, már sok forgatókönyv volt a fejemben, leszámítva egyet: véletlenül se akartam elküldeni a fenébe őt.
- Mi van akkor, ha nagyon megütöttem magam? – először csak néztem a felém nyújtott kezét, mintha azon gondolkoznék, hogy azt elfogadom-e, holott pontosan tudtam, hogy meg fogom tenni – Biztos nagyon kemény haverjaid vannak.
Nem indokoltam meg a megjegyzésem, egyszerűen az ujjai közé csúsztattam a kezem és hagytam, hogy segítsen felállni. Talán egy kicsit megszédülhettem a fejemre mért ütéstől, mert meg kellett kapaszkodnom egy pillanatig a vállában azért, hogy ne pottyanjak vissza a földre. Mikor megkerestem a tekintetét, akkor kicsit sem éreztem azt, hogy jobban lennék, mégis erővel szakítottam el magam tőle.
- Elhiszem – csak egy halvány mosoly jelent meg az arcomon – De attól még haragudhatok rád miatta.
Mindezt képes voltam vele a lehető legkedvesebb hangomon közölni. Valójában arra voltam kíváncsi, hogy hogyan reagál az egész helyzetre, de ha már meghívott volna valamire, akkor azzal igazából beérem.
- Hogy hívnak? – nem tudom mennyire volt szemérmetlen erre ennyire nyíltan rákérdezni – Csak, hogy tudjam kit kell majd magammal vinnem a másvilágra, ha maradandó károsodást szenvednék el.
Flörtöltem volna vele? Talán így van. Hogy mennyire volt ez jó technika, az már egy teljesen más kérdés. Ha barátnője van, akkor rá fogok szívni, mert a hajam is bánhatja azt, hogy ezt csinálom vele. Viszont mivel senkire sincs ráírva az, hogy ha foglalt, én sem éreztem magam túl rosszul a dolgok alakulása miatt.
- Valójában az öcsémet vártam – ez pedig számára teljességgel felesleges és érdektelen információ volt. Viszont legalább tudtam vele tesztelni őt – De ha jól értelmeztem, ma mégsem ér rá velem lenni, én pedig már éhes vagyok. További jó edzést! Ha még egyszer megdobsz valamivel, akkor talán nem menekülsz a haragom elől ennyire könnyen.
Mindezt egy édes mosollyal mondtam neki, aztán egyszerűen sarkon fordultam. Tényleg arra készültem, hogy lelépek, de egyrészt késleltetni akartam a dolgot, hogy utánam tudjon jönni, másrészt pedig eszembe jutott valami, amit még mindenképpen el akartam neki mondani.
- Ha a barátaid meglátták a bugyimat, akkor viszont örökké haragudni fogok rád! – a mondat végét elnevettem, nyilvánvalóan nem gondoltam komolyan mindezt. Ezen a ponton már el tudtam indulni úgy, hogy ne akarjak vetni rá egy utolsó pillantást.

öltözék ✿ miért dobálsz?       ✿ 713  ✿

Voltak az egyetemen teljesen felesleges napok, amikor összesen egy vagy két órára kellett bemennem. Én is tisztában vagyok azzal, hogy valószínűleg a tanároknak nem egyszerű összerendezni az életüket, emiatt nem is tudnám őket azzal vádolni, hogy nem próbálkoznak eléggé. Mégis okozott bőven kellemetlenséget a dolog, mivel nekem ettől függetlenül plusz idő volt felkelni, elkészülődni, gondosan ruhát választani. Ezeken a napokon általában igyekeztem olyan stílust képviselni, amik mindenhol megállták a helyüket. Viszont mivel ma nem volt kedvem azzal szórakozni, hogy többet tanuljak Javiertől, a jó időre való tekintettel elhagytam a kabátot és valami olyat vettem fel, ami anyában instant megállította az ütőt. Nagyon nehéz volt visszafogni az arcomra kúszó mosolyom, amikor pár egyenes, szőkére festett tincset kisimítottam az arcomból reggeli közben.
Mivel csak az öcsémmel fogok találkozni a délután, egyáltalán nem értettem a felháborodást, ugyanakkor valahol hozzá voltam szokva. A kapcsolatom anyával komoly generációs különbségektől szenvedett, mivel amit általában én csinosnak találtam, azt ő képes volt kurvásnak titulálni, ami meg neki tetszett, az nekem volt túl vénasszonyos, vagy annyira steril, hogy képtelen lettem volna viselni. Emellett meg kellett emlékeznem mondjuk arról is, hogy mennyire tartottam szánalmasnak azt, hogy bizonyos eseményeken pedig direkt kivágott, vagy nagyon rövid ruhákat válogatott nekem. A kedvencem a kettő ötvözete volt, és valamelyik Kim, akit rám akart tukmálni. Nem tudom miért mindig ezeket a családokat néz ki nekem, de már kezdett idegesíteni, hogy mindenképpen rám akar a sózni valakit ezzel a vezetéknévvel.
A kezdeti kellemetlenségek ellenére is gyorsan telt el a nap, emiatt pedig boldogan indultam meg a középiskola felé, ahova az öcsém járt. Mivel én is éveket lehúztam itt, pontosan ismertem a legfontosabb helyszíneket annak ellenére is, hogy olykor bővítették a területet. Mivel a testvéremnek biológia órája volt, a legegyszerűbb volt azt megbeszélni, hogy találkozzunk a kosárpálya mellett, mivel onnan könnyen át tudtunk sétálni a főépület kapujához és az épület, amiben órája van is ahhoz van a legközelebb.
Túl jó idő volt ahhoz, hogy be akarjak menni, emiatt a tekintetemet olykor az éppen edző csapaton legeltettem. Amikor én idejártam, határozottan úgy emlékeztem, hogy nem voltak ennyire helyes kosarasaink, de talán normális csapat sem. Nem érdekelt annyira a sport, hogy egyáltalán elgondolkozzak azon a tényen, hogy ez mennyire jó lehet az iskolának. Szerettem ide járni, de abszolút nem volt bennem elkötelezettség a hely iránt, teljesen mindegy volt, hogy miként mennek a dolgok, mivel az öcsém is hamarosan érettségizni fog és elballag. A volt osztálytársaimmal abszolút nem tartottam a kapcsolatot, sőt az egyetemen sem kötöttem életre szóló barátságokat. Túlságosan lefoglalt másokat az, hogy nekem mennyire szerencsés a helyzetem és hogy nem teljesítek úgy az órákon, mint ők, mégis rendelkezem fix munkalehetőséggel, ráadásul vezetői pozícióban. Szar ügy.
- Igen? – nagyon meglepett, amikor a testvérem nevét pillantottam meg a mobilom kijelzőjén. Már hívott többször is, csak nem tudtam felvenni egészen mostanáig. A pályának hátat fordítottam, úgy hallgattam Ye Bin hangját a telefonban, közben pedig összeráncolt szemöldökkel dolgoztam fel az információkat – Mi dolgod akadt? Már itt vagyok. Mondd meg anyának, hogy nem fog menni…
Egyrészt tudtam, hogy ez nem egészen így működik, mivel, ha behívták a mai nap a MINWIRE-höz, akkor mennie kell. Viszont a mondatot ennek ellenére sem sikerült befejezni. Hallottam valami kiáltást a pálya felől, de túlságosan a telefonbeszélgetésre koncentráltam, éppen ezért már csak azt éreztem meg, amikor a kosárlabda meglepő erővel pattant a fejemnek. Annyira nem számítottam ilyesmi fordulatra, hogy hirtelen meg is szédültem a túl keményre pumpált labda pattanásától és összecsuklottak a lábaim.
- Jaj – ennél többet egyszerűen képtelen voltam kinyögni, a tenyeremet szimplán a fejemhez szorítottam. A térdembe nyilalló fájdalom miatt egyelőre nem tudtam felkelni, szóval gyorsan rövidre zártam az öcsémmel a telefonbeszélgetést – Figyelj, menj csak be akkor Otthon majd találkozunk.
Amint kinyomtam a készüléket, egy halk sóhajt elengedtem és első körben a labdától felborzolódott tincseimet simítottam a helyére, aztán azon kezdtem el gondolkozni, hogy egyáltalán miként kellene felállnom a földről anélkül, hogy a rövid szoknyám miatt még villantsak is a kosaras fiúknak. Azok után, hogy fejbe dobtak a labdával, határozottan nem érdemelték meg azt, hogy láthassák a bugyimat.

öltözék ✿ miért dobálsz?       ✿ 870  ✿