Nagyon nehéz volt az egyetemi életet összehangolni a színházival. Mindezt persze sosem mondtam volna el Aurorának, mert ő biztosan azt mondta volna, hogy mind a kettőt én választottam magamnak, és soha senki nem mondta azt, hogy könnyű lesz bármelyiket elvégezni. A mi családunkra nem az a jellemző, hogy tökéletes időbeosztás szerint élnénk az életünket. Mivel túl forrófejűek és spontánok vagyunk – én vagyok a legkevésbé ilyen, de sokakhoz képest én is annak számítok – korábban sosem vezettem határidőnaplót, vagy csináltam időbeosztást. Nyilvánvaló volt, hogy mindezt nekem Aurora találta ki, akit a rendszeretés királynőjeként is lehetne emlegetni. Az ő tanácsait megfogadva rendeztem a kisebb káoszt magam körül, ami annyit jelentett, hogy külön mappákba tettem a színházhoz tartozó szövegkönyveimet és az egyetemi órákra kapott házi feladathoz szolgálókat. Egy harmadikat az ottani színjátszó kör miatt tartottam fenn, mert minden létező diáknapon felléptünk és készülnöm kellett. Mivel még újnak számítok a suliban, ott csak kisebb szerepekre volt esélyem, és talán ezért is lepett meg nagyon, amikor a társulatban kiválasztottak Júliának. Éreztem, ahogy a torkomba ettől gombóc nőtt és nem igazán tudtam, hogy mivel vehetném rá magam a szorongás leküzdésére. Némiképp segített rajtam, hogy meghívtam a családomat, akik látni fognak, ezáltal nem hibázhatok, mivel meg kell mutatnom a szüleimnek azt, hogy van jövőm színésznőként. Ugyanakkor pont ez a dolog volt az, ami valahol egyszerre gúsba is kötött. Egy picit hajlottam afelé, hogy Calebnek átadjam a jegyet, ami azóta is a táskámban pihent, hogy utoljára találkoztam vele. Ugyanakkor nem tudtam mit kezdeni azzal, amikor megláttam azzal a csinos lánnyal együtt, aki pont a nővéremre emlékeztetett. És képes voltam Isával azért összeveszni, mert ő sokkal szebb nálam és képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy a fiú, aki tetszik nekem, sosem választana engem egy olyan lánnyal szemben, mint az, akivel nevetgélni láttam pár napja.
- Te tuti, hogy szívrohamba fogsz belehalni – nem volt szép tőlem, hogy ezt mondtam neki, de nem tehettem róla, hogy Joel ennyire ijedős volt. Emlékszem a megismerkedésünkre, amikor Aurorának hitt… Mindenesetre az sokkal valóságosabb fenyegetés lett volna nálam. El tudom képzelni, hogy még mindig fél attól az apró nőtől és egyszerre voltam ezen egy kicsit fennakadva és nem tudtam okolni érte őt. A mi helyzetünk más volt, mert már megszoktuk egymást. Valójában kedveltem, amiért nem volt mézesmázas. Én nem vagyok olyan, mint ő, de sokszor tudok ridegen viselkedni az emberekkel. Pont ez az oka annak, hogy talán jobb is, hogy mi ketten együtt dolgozunk és ezért tudjuk jól kezelni egymást. Joelnek pedig valószínűleg egy olyan mentorra van szüksége, mint amilyen Kian.
- Nem hiszem, hogy bárkit lefizetett volna – talán ezen a ponton túlságosan pletykás vagyok, végig se gondoltam, hogy pontosan mit mondok ki – Úgy tudom, hogy nincsen túl sok pénze.
Nyilvánvalóan nem vagyok a megszállottja, csak olykor elkapok egy-egy beszélgetésmorzsát az ebédlőben, vagy készülődés közben. Mivel ők Rorával elég közel állnak egymáshoz, feltűnt, hogy a nő – és amúgy mások is – aggódik érte, és sokszor elkaptam a pénz meg az ünnepek kifejezéseket is. Mondjuk jó ideje nem merültek már fel ezek a dolgok, én pedig nem kérdeztem rá, mert tartottam tőle, hogy az lenne az utolsó napom a színházban, amikor kotnyeleskedni kezdek gyakornokként. Ennek ellenére érdekelt volna a dolog, ugyanakkor utólag esett le az, hogy mennyire arrogáns volt tőlem ez a megjegyzés tekintve, hogy az én családom jómódú volt.
- Mármint – innentől kezdve pedig baromi idiótán fog hangzani minden magyarázkodásom – Nem lenézem őt, csak tavaly karácsonykor hallottam, ahogy róla beszélnek és akkor mondtak valami hasonlót. Talán nem is igaz. Egyébként gratulálok a szerephez, szerintem egyszerűen csak azért kaptad meg, mert megérdemelted.
Ha nem állt volna készen rá, akkor Kian valószínűleg más szerepet javasol neki, vagy nem is engedi rögtön játszani a darabban. Joel nem tűnik túl magabiztosnak, de összességében nagyon tehetségesnek gondoltam. Valószínűleg nem mennek mindenki után, aki kisétál a casting során az ajtón. Ez már önmagában elmond valamit róla és a teljesítményéről.
- Ha még mindig úgy gondolod, hogy Kian lefizetett valakit – ezen a ponton felé nyújtottam a kezem – Akkor összebeszéltek Rorával. Én leszek az első szerelmed. Örülök, hogy megismerhetlek, Rómeó.
Finoman mosolyodtam el, ezen a ponton már kevésbé izgultam azon, hogy Joellel kell együtt játszanom. Vele komfortosabban éreztem magam, mint azzal a nálam idősebb fiúval, akivel a castingon kellett teljesítenem. Talán a kémia hiánya volt az, amiért minket együtt nem választottak ki.
- Lehetséges, hogy csak ketten leszünk, de szerintem még várjunk egy kicsit – nem mintha nagyon tudtunk volna mást tenni – Kaptál már szöveget?
Mondjuk nem tudtam elképzelni, hogy Roránál valaki előbb megszerezné a szöveget. Bár az is lehet, hogy most éppen a tökéletesre csiszolt Júliához készít nekem jegyzeteket, ami miatt késik a paksaméta.
- Egyébként minden rendben van veled? – úgy éreztem, hogy ezen a ponton már ismerjük egymást annyira, hogy megkérdezzem ezt tőle. Általában feltűnt az, hogy mennyire feszült és ha valamiben a segítségére lehettem volna, akkor azt mindig jó tudni.

outfit ✗ help mee    ✗ 797

¦ 730 ¦ öltözék ¦ TM

Elsőre nem fordult meg a fejemben az, hogy mondjuk érdemes lenne egyáltalán jelentkezni egy főszerepre. Magam sem tudom, hogy pontosan mi történt a szüleimmel, de valószínűleg maga a tény, hogy felvettek színművésznek, és már egy ideje erősítem a színház csapatát is, elegendő volt arra, hogy mellém álljanak. Most már sokszor ők kérdezik azt, hogy milyenek az óráim, tetszenek-e a darabok, és mennyire szívesen dolgozok a színháznál szabadidőmben. Nyilván anya megjegyezte, hogy ha így folytatom, akkor sosem fogok bemutatni neki egy fiút se, mivel túlságosan elfoglalom magam. Más kérdés volt, hogy jelenleg még nekem sem tetszett senki, ebből kifolyólag pedig természetesen arra gondoltam, hogy én sem fogok másnak. Mindenesetre a szüleim és Rora közös biztatására elindultam végül Júlia szerepéért, és egészen megdöbbentett a tény, amikor közölték velem, hogy meg is kaptam azt. Nem fogok azzal felvágni, hogy egyáltalán nem volt benne sok munkám, mivel az óráim mellett igyekeztem teljesíteni a casting követelményeit, ez pedig azt eredményezte, hogy az elmúlt héten nem aludtam sokat. Annyira izgultam lényegében, hogy képes voltam megtanulni az egész szövegkönyvet csak azért, hogy arra az eshetőségre készüljek, ha esetleg nem jutna eszembe az a sor, amit kérnek tőlem, tudjak menteni egy másikkal… Gyakorlatilag bármivel.
Isával a kis mosolyszünetünk ellenére tudtuk rendezni a kettőnk között kialakult ellentétet. Soha nem fogom ezt neki elmondani, de valószínűleg pont az a tény, hogy elkísért és kint  várt eredményezte, hogy jó eredményt hoztam. Hiába derült ki, hogy vér szerint csak unokatestvérek vagyunk, én még mindig az ikertestvéremnek gondoltam őt. Gyakorlatilag úgy nőttünk fel, hogy fogtuk egymás kezét, vállvetve próbáltunk érvényesülni a világban - ami valljuk be, lehetett volna sokkal nehezebb is, ha nem abban a családban növünk fel, ahol végül sikerült - emiatt többet jelentett nekem az ő támogatása bárki másénál. Szerettem a barátaimat, a szüleimet, a nagyszüleimet, de egyikük sem volt a másik felem.
Izgatott léptekkel szeltem át a folyosót, miközben a próbaterem felé haladtam, majdnem sikerült elsodorni az egyik kellékest. Egy halk sikítás kíséretében kapaszkodtam meg először az alkarjában, majd fogtam rá a dobozra, amit majdnem sikerült a földre juttatni a lendületem miatt.
- Elnézést kérek. Nem akartam… - ahelyett, hogy további szavakra pazarolni a szám, inkább összeszedtem azokat a boákat, amik az ütközésünk során estek a földre, aztán ugyanúgy elsiettem a férfi mellett. Magam sem tudom pontosan, hogyan történtek a dolgok, mivel pont én vagyok teljes mértékben alkalmatlan arra, hogy embereket lökdössek fel, de ezek szerint Aurora edzése tényleg beválhat.
Amikor megérkeztem a teremben senki mást nem találtam, pusztán egy papírt az ajtóra ragasztva, ami arra hívta fel a figyelmet, hogy most önállóan fogunk próbálni, majd két további ilyen alkalom után mutatjuk meg magunkat a mentoroknak, ők pedig elbírálják a teljesítményünket. Nyilvánvalóan emiatt egy kicsit ideges voltam, de éreztem magamban az erőt és a felkészültséget a sikeres teljesítményem után. Emiatt mosolyogva léptem oda az egyik székhez, elővettem a táskámból a szövegkönyvet és abban kezdtem el újra Júlia részeit tanulmányozni. Egyszerre voltam nagyon izgatott és izgultam baromira is, mivel nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de próbáltam moderálni magam. Mikor az ajtó nyílását hallottam, magam sem tudom pontosan miért álltam fel és mentem oda megölelni a fiút, aki belépett. Túlságosan boldog voltam most és remélem, hogy ezt ő nem vette tolakodásnak.
- Szia - miután elhúzódtam tőle, finoman fogtam rá a kezeire, így tettem fel neki a kérdést - Ki leszel?
Nem volt egyértelmű, gondolom ez lesz az első találkozásunk. Egyelőre fogalmam sem volt arról, hogy pontosan ki milyen szerepeket kapott meg. Kíváncsi lettem volna arra, hogy pontosan kik kapják az idősebb szerepeket majd, de egyelőre nem mertem érdeklődni Auroránál erről. Arra a feladatra akartam koncentrálni, ami rám vált.

outfit ✗ help mee    ✗ 591