Vasárnap este van. Szinte egész nap semmit nem csináltam, pihentem az elmúlt hét fáradalmait. Hét elején vettük fel az új lemezhez a hanganyagot, csütörtökön, pénteken és szombaton pedig minden este volt valami. Egyik este fellépés, másik este interjú, tegnap pedig egy kötelező partin voltam. Rengeteg sztár, illetve sztárpalánta is, mint én meg volt hívva és így nem hagyhattam ki. Nem volt életem legjobb bulija, de azért egynek elment. Nem igazán szeretem az ilyen jellegű megjelenéseket, mindenkivel bájologni kell, ha felkérnek táncolni illik elfogadni, mert ha nem akkor mindjárt kiforgatják a dolgot, hogy te milyen magadnak való vagy, stb. Azt hinné az ember, hogy a hírességek élete könnyű, hát én még fele annyira sem vagyok ismert, mint amire vágyom, de mégis meg kell küzdenem különböző nehézségekkel. Azt gondoltam, buli az élet, de be kell látnom, hogy a sok kötelező elfoglaltság már közel sem az. Ezért is örültem annyira, hogy mára semmi ilyesmi nincs betervezve. Végre azt csináltam amit akartam, így hát egész délelőtt aludtam, aztán felkeltem, vettem egy forró fürdőt, persze előtte megrendeltem az ebédnek szánt pizzát, szóval mire kimásztam a kádból már szinte ott is volt a mai menü. A kanapémon fetrengve fogyasztottam el tévénézés közben, majd órákig játszottam a gitáromon, énekkel kísérve. Aztán rájöttem, hogy itt az ideje kimozdulnom, csak úgy, saját elképzeléssel, szóval elkezdtem készülődni. "Hála" az utóbbi pár napnak hajmosással és szárítással kellet indítanom, majd jöhetett a ruha és a smink. Nálam ez több órás procedúrát jelent, úgyhogy már besötétedett mire sikerült teljesen elkészülnöm. Egy eléggé kivágott,fekete, rövid testhezálló ruhára esett a választásom, gyöngyházfényű harisnyával, fekete magassarkúval és mivel már elég hűvösek az esték egy fekete, vékony bőr hatású kabáttal. Igazi bőrt sosem vennék fel, ha fizetnének érte akkor sem. Nálam ez alap.
Kisétáltam a nem túl messze lévő megállóba, felszálltam az első buszra és utaztam majdnem fél órát, mire jött az érzés, hogy le kell szállnom. Besétáltam a megállóhoz közel lévő klubba, ami elég menőn nézett ki már kívülről is. Belépve tapasztaltam, hogy elég sokan vannak, de a pultnál akadt még 1-2 szabad bárszék, így meg is céloztam az egyiket.
- Helló! Egy Tequila Sunriset szeretnék. - Szólalok meg amikor végre rámkerül a sor. Szerencsére nem kell sokat várnom, körülbelül tíz eprcet, ami elfogadható egy ilyen úgymond teltházas estén. Amíg tovább várakozom az italra körbenézek. Elég sokan vannak, persze mindenki ismerősökkel, barátokkal, én meg itt ülök egyedül. Sajnos még nem nagyon sikerült szert tennem olyanokra akikkel szívesen lógnék, amióta itt vagyok. Igaz, még csak pár hete érkeztem, így minden elég új és ismeretlen a városban.

A klubokban sosem épp a legélvezetesebb dolgozni. Egyáltalán pultosnak lenni sokszor nem az. Nekem azonban van már annyi gyakorlatom a szakmában, hogy gond nélkül kezeljem a sok címeres, részeg barmot, aki néhány ital után meg van győződve arról, hogy ő majd elvisz egy körre, közben sokszor még egy értelmes mondatot összerakni sem megy már nekik. Valahol szórakoztatóak. Néha egy-egy, de a huszadik már inkább irritáló. A kocsmában a törzsvendégeket viszont már megszoktam. Ott legalább azon sem akadnak le, ha én is lehúzok egy-egy sört vagy töményet. Nem mintha itt visszafognám magam. Már ha épp van rá szabad kezem. Ami ha beindul az esti hajtás, úgysem lesz.
Egyelőre azonban még relatíve korán van, a nagy hajtás annyira nem indult be. Legalábbis a nagyüzemi szeszkazánok, mértéket tartani nem tudó tizenévesek, egyetemisták még nem álltak be a sorba. A mi klubunk egyébként is relatíve eldugottabb helyen van Manhattanben, de így is szép forgalmat bonyolítunk. Ha nekem nem is, a tulajnak tuti megéri ez a dolog, annyi bizonyos.
- Szia! - köszönök vissza a pultnál sorra kerülő szőke lányra, miközben bólintok a rendelésére és már neki is állok kitölteni, amiket kér.
- Valami mást adhatok még ezen kívül? - udvarias mosolyt villantok felé, miközben a tequila sunrise-t kezdem kitölteni. Most, mivel nem kell a nővérem szerepét eljátszanom, az igen erőteljes brit akcentusomat sem fogom vissza. Van, aki szerint szexi amúgy. De ha idegesít valakit, hát teszek rá. Alex Drake így beszél és pont. Londonban nőttem fel, ez a természetes. Na meg, ha valaki, aki ismeri Juliette-et, találkozna velem, soha nem gondolná, hogy képes vagyok úgyis beszélni, mint ő. Ez is az álcám része mondhatni, hogy önmagamat adom.

Bad bitch | Bocsi a késésért! | Clothes