『 therefore i am 』Holly & Sky

**Holly Chai** · Re: 『 therefore i am 』Holly & Sky Szer. Júl. 06, 2022 10:02 pm

Skyler & Holly

Más gyerekekkel ellentétben én mindig vártam az iskolakezdést és azt, hogy újra találkozhassak az évfolyamtársaimmal, de legfőképpen, hogy új jegyzetfüzeteket és tollakat tömhessek a táskámba, amik pillanatok alatt hozták meg a kedvemet az órákon való részvételhez. Nem arról van szó, hogy utálnám a nyarakat, hiszen a születésnapom is augusztusban van, aminek a megünneplése évek óta a nyári szünet egyik legfontosabb dátuma. Egyáltalán nem vágytam olyan dolgokra, amelyek miatt rám lehetett volna fogni, hogy nem úgy viselkedem, mint mindig. Az éltanulók csapatát erősítettem világ életemben és őszintén szólva nem vonzott, hogy néhány hónapra, vagy egy fél évre másképp tegyek. Büszke voltam a jegyeimre, még ha nem is akartam velük különösebben semmit kezdeni. Azt hiszem ha teljesen őszinte akarok lenni magammal, akkor belefáradtam kicsit abba, hogy mindig minden körülmények között a toppon legyek és egy hétre előre tudjam, hogy milyen anyagot veszünk adott órákon. A probléma ott kezdődik, hogy anyukám ezt nagyon nem így látta. Szerinte minden tanulásba fektetett percem akkor érne bármi is, ha felvennének az egyetemre és olyan hivatásom lenne, ahol nemtől függetlenül is megszerezhetem az emberek tiszteletét. Mondjuk ügyvédként. Engem viszont a hideg rázott minden alkalommal, amikor arra gondoltam, hogy a kilenctől ötig tartó munkaidőn túl is egy irodában kell robotolnom, papírokért rohangálni és precedenseket keresgélni.
Szívesen bele láttam volna mások fejébe, hogy ők hogyan képzelik el a jövőjüket és vajon ők is annyira bizonytalanok-e a döntést illetően, mint én vagyok. Lehet, hogy bizonyos helyzetekben úgy tűnik, hogy nagyon is a sarkamra tudok állni és ha van egy kitűzött cél, akkor mindig igyekszem maximalista módon elvégezni azt... De egyre inkább kezdtem rájönni bizonyos dolgokkal kapcsolatban, hogy nem is akarom őket csinálni.
Amikor valaki kezei a vállamon landoltam, teljesen úgy éreztem magamat, mint akit valami rossz dolgon kaptak rajta - pontosabban azon, hogy olyan gondolatokat forgatok a fejemben, amelyeket nem szabadna. Elvégre büszkévé akarom tenni anyát, azt pedig nem azzal fogom, hogy nem megyek egyetemre... Amikor viszont megpillantottam Skylert, megnyugodtam és még egy mosolyra is futotta. A lábaimon talán nem terveztem átesni, legalábbis Sky derekam felé csúsztatott keze megakadályozott volna ebben. Az utolsó dolog amire vágytam, hogy mindenkinek megmutassam a bugyimat a folyosó közepén, mert elseggelek.
- Nekem tényleg van még vagy ezer... - Már épp kezdtem belejönni a magyarázkodásba, amikor hirtelen meggondoltam magamat, mert rá pillantottam a tollra és realizáltam, hogy egy irtó pink darabról van szó, amit talán a fiú nem szívesen hurcolna egyik teremből a másikba. Finoman a homlokomra csaptam a tenyeremet, aztán elnevettem magamat. - Ahogy gondolod. Te vagy az egyik legrendesebb, de tényleg. - Finoman oldalba böktem őt a könyökömmel, miközben megemeltem az államat, hogy a szemeibe tudjak pillantani. - Volt már olyan, hogy valakinek kölcsön adtam a kedvenc tollamat és meg sem próbálta visszaadni. Utólag meg nem akartam behajtani rajta... - Megrángattam a vállamat, miközben próbáltam nem túl sértett arcot vágni.
- Akkor jó. - Mivel Skyler viszonylag újnak számított a suliban - oké, nem ő volt a legújabb -, viszonylag könnyű lehetett neki ahhoz a társasághoz csapódni, amelyikre csak vágyott. - Ha van időd órák után, elmehetnénk fagyizni. - Kíváncsian pillantottam rá, miközben próbáltam semmi komolyat belegondolni ebbe a meghívásba, amit tulajdonképpen én kezdtem el. Viszont Sky olyan fiúnak tűnt, aki függetlenül attól, hogy ahogy maga is bevallotta, nem tud a tanulásra koncentrálni, még rettentő kedves és jól lehet vele beszélgetni. Ez pedig szerintem az emberek egyik legjobb tulajdonsága tud lenni.
- Neem... Szerintem én egy felet sem tudok megenni, ha olyan nagy, mint a... hm, nem is tudom. - Először azzal akartam példálózni, hogy ha akkora egy pizzaszelet, mint a tenyerem, de valljuk be, elég kicsi kezekkel áldottak meg, így ez nem volt jó alap az összehasonlításra.
- Mi lenne, ha megfűznénk a menzás néniket és kétféléből kérnénk egy-egy felet? Az kitesz egy pizzát, de nem kell csak egyet választanunk. Na? - Nem állítom, hogy nekem vannak a legjobb ötleteim, de ez most kifejezetten jól hangzott. - Az ananászosat nem - határozottan ráztam meg a fejemet, habár nem voltam benne biztos, hogy Sky ezt látta is, mert a tempó miatt fél lépéssel le voltam maradva mögötte. Csak azért tudtam tartani az ütemet, mert fogta a csuklómat. - A sonkás-kukoricás a kedvencem. Neked? Te bírod rajta a csípőset? - Az én gyomrom nehezen tudta feldolgozni a nagyon csípős ételeket. Anyukám meg egyébként is nagyon figyelt arra, hogy még csak túlsózva se legyen, amit ő tett elém otthon.
- Ahaa, tudod amit már ki is plakátoltak. - Bólogatva magyaráztam, közben pedig talán kicsit meg is mosolyogtam a fiú reakcióját. Lehet, hogy csak nekünk lányoknak annyira fontos ez az egész, és azért van minden barátnőm bezsongva a bál miatt. - Biztos? Akkor is jó buli lenne, ha csak baráti társasággal jönnél. Nem szeretnél csatlakozni hozzánk? - Jellemzően én sem kértem meg senkit kifejezetten arra, hogy együtt menjünk, mert anya nem nézte volna jó szemmel, ha egy fiú állított volna be értem a bál estéjén, másrészt meg volt, hogy a dekorálásban és szervezésben is részt vettem és az eseményen is szükség lehetett a segítségemre, ha valami félrement, ami miatt ott kellett volna hagynom a páromat.
- Akkor te nem hívnál senkit, aki nem ide jár? - Kíváncsian pislogtam felé, talán kicsit a engedve is a saját kíváncsiságomnak, elvégre nem sűrűn beszélgettünk Skylerrel arról, hogy vannak-e külsős barátai, vagy épp egész konkrétan párja, aki nem a mi sulinkba jár. Mivel eddig nem hozzánk járt, akár még így is lehetett volna. De direktben rákérdezni nem lett volna illendő. Főleg nem a fél ebédlő előtt, ami most valahogy tömöttebbnek tűnt az eddigieknél.
- Ó... - Kissé csalódott volt a hangom, amikor realizáltam, hogy óráról is ki kellett volna jönnünk, ha a sor elejére szerettünk volna kerülni. - A sonkás-kukoricásat. Látsz olyat? - Újra megemeltem az államat, hogy Sky arcára pillanthassak. - Oké, akkor meglátjuk, mire odaérünk. - Bólintva egyeztem bele az ötletébe. Egy fokkal biztosan menőbbnek éreztem volna magamat, ha nem az itteni pizzával nyomultunk volna.
- Sky.. neked mi a kedvenc desszerted? - Kicsit talán véletlenszerűnek tűnt a kérdés, én mégis mosolyogva vártam a válaszát. Ha már szóba jött, hogy milyen pizzát ennénk szívesen, miért ne beszélgethetnénk a kedvenc édességünkről is? Így viszont azon gondolkoztam, hogy órák után nem is fagyizni kellett volna hívnom, hanem cukrászdába.

～～～

ruha ＊

＊ 1018 szóban

**Skyler Kade Yang** · Re: 『 therefore i am 』Holly & Sky Vas. Márc. 13, 2022 8:56 am

Holly & Skyler

Az utóbbi időben nem igazán értettem, hogy mi folyik körülöttem. Szerettem volna kézben tartani egy-egy dolgot és talán kijelenthetem azt, hogy az életemnek rengeteg aspektusa kezdett rendbe jönni, azonban ennek ellenére is újabb problémák tűntek fel. Nem lehet azt mondani, hogy ezek egyenértékűek lennének azzal a helyzettel, amiből lényegében az apám kiemelt engem, vagy amikor képtelen voltam szót érteni azokkal az emberekkel, akikkel egy házba kényszerültem. Magam sem tudom, hogy az egész életemet befolyásoló szorongás miatt – vagy csak szimplán azért, mert ezek szerint én egy ilyen típusú személy vagyok – voltam képtelen helyén kezelni egy olyan osztálytársam, akit lényegében kedveltem. Azokat az embereket nem értettem, akik rosszban voltak vele.
Mindig vonzott azoknak a személyeknek a kedvessége, akikből ez egyszerűen csak természetesen áradt. Szerettem olyan társaságban lenni, ahol alap volt a másik iránti tisztelet és rendesen bántak egymással az emberek. Emiatt talán mondhatom azt, hogy Joel jellemvonása nem szimplán szimpatikussá tette a fiút a számomra, hanem egyenesen lenyűgözött. Magam sem tudtam, hogy hova kellene tennem az egész helyzetet, de ez volt a helyzet. Rajta felejtettem a pillantásom, szerettem volna egészen a lelkébe látni. Amikor belépett a terembe és elmosolyodott, minden ki eltörpült mellette, én pedig csak őt tudtam nézni.
Egy ideje már tisztában vagyok azzal, hogy nem csak a lányok iránt vagyok képes romantikus érzéseket táplálni. Az pedig már teljes mértékben egyértelmű volt, hogy Joel elmosolyodott, én pedig teljesen elvesztem… Szerelmes lennék? Nem vagyok benne biztos, de az tuti, hogy rajta kívül nem nagyon érdekel senki a suliból. Most, hogy Braylennel rendben vagyunk, nem akarom neki ezt elmondani, mivel túl jó volt a kapcsolatunk ahhoz, hogy valami ilyesmivel próbáljam meg tönkre tenni. Szóval egyelőre egyedül próbáltam megküzdeni az egész helyzettel, ami lényegében azt takarta, hogy amikor éppen úgy éreztem, hogy a szívem el tudja viselni a fiú társaságát, akkor szívesen voltam vele. Néha talán túl sokszor értem „véletlenül” a kezéhez, de valószínűleg elég jól sikerült ezt előadnom, mivel úgy tűnt, hogy ő sem érzékeli, hogy ez direkt volt. Máskor pedig – hiába láttam a szomorúságot az arcán – egyszerűen elkerültem. Mivel nem tudtam, hogy ő érez-e valamit irántam, egyszerűbb volt így. Talán tényleg túlságosan kedveltem őt ahhoz, hogy megkockáztassam az elveszítését.
Talán ma olyan napom volt, amikor távol akartam lenni Joeltől. Mikor megpillantottam, csak azért imádkoztam magamban, hogy ne mosolyogjon rám. Mivel megtette, nekem gyorsan menekülnöm kellett, Holly pedig jókor volt jó helyen. Nem voltam felkészülve arra, hogy tényleg megijedhet, szóval finoman a dereka közelébe csúsztattam a tenyerem, hátha rosszabbul sülne el az egész akcióm, mint gondoltam. Amikor hátrapillantott rám, csak egy halvány mosoly volt az arcomon. Egy kicsit ezzel próbáltam meg bocsánatot kérni, amiért rá hoztam a frászt.
- Az a helyzet… - nem igazán tudtam, hogy miként kellene elmondanom a lánynak, hogy az órán sok mindent szoktam csinálni, de jegyzetelni nem – Biztos észrevetted már. Nem koncentrálok túl jól. Csak a tintát pazarolnám a tolladból.
Újabban több animét is elkezdtem nézni, szóval a füzetem széle nem szimplán szamárfüles volt, hanem konkrétan akár egy japán verziós Bosszúállók is lehetett volna az, amit odafirkáltam. Az ember nem gondolná, hogy negyvenöt perc mennyire hosszú tud lenni, amíg nem látja a füzetem. Levi Ackermantól kezdve, Rin Akamurán át, Yagami Lightig konkrétan ott volt mindenki. Nyilvánvalóan ez pont nem fog felkészíteni az érettségire, de mit tehettem volna? Majdnem az összes órán be akartam aludni, annyira unalmasak voltak.
- Nem, nem. Dehogy. Véletlenül se. Én csak veled szeretnék ebédelni – magam sem tudom, hogy miért hangsúlyoztam ezt ennyire, viszont már eldöntöttem, hogy Joel mentes napom lesz. Nem mondom, hogy ennek örültem, de kellett némi távolság közénk, hogy lehetőség szerint ne őrüljek meg. Más kérdés volt, hogy ugyanolyan nehéz volt a szomorú arcát nézni és arról bizonygatni, hogy egyáltalán, sőt véletlenül sem haragszom rá, hiszen barátok vagyunk. Még akkor is, ha utáltam ezt a szót vele egy univerzumban használni. Gyakorlatilag ő vette át az életemben Tiffany helyét, ha akartam, ha nem. Most, hogy a lány elutazott és nem is beszéltünk túl gyakran, keveset gondoltam rá. Megmaradtak a gondolataim valaki másra…
- Siessünk akkor – finoman fogtam rá a csuklójára és úgy kezdtem el navigálni az ebédlő felé – Milyet szeretsz? Egyszerűbb lenne vennünk közösen egyet és megosztani. Vagy te képes vagy egyedül elfogyasztani egy egészet?
Bray szerintem egy családit is képes lett volna teljesen egyedül megenni. Én épphogy legyűrtem a 23 centis kistestvérét, a 32-esbe már határozottan beletörött a bicskám. Az összes nagybátyám, meg talán a testvéreim is aggasztónak találták, hogy egyáltalán nem sikerült híznom, vagy izmosodnom az elmúlt időszakban. Ellenben nőttem, ami miatt még vékonyabbnak tűnök, tehát… Valamerre fejlődök, nem? Nem éreztem magam betegnek, meg semmi egyéb, szóval talán annyira nem volt gáz a helyzet.
- Tavaszi bál? – fogalmam sincs, hogy milyen univerzumban léteztem, hogy erről most hallottam először, de aztán eszembe jutott a végzős bál, amin részt vettem Tiffanyval. A lányoknak ezek az események fontos dolgok, szóval igyekeztem némi érzelmet sűríteni a hangomba – Ja az. Nem hívott senki, szóval szerintem nem megyek el.
Amúgy sem voltam túl társasági lény, könnyen lefoglaltam magam egyedül. Nem tudok táncolni és nem élvezem azt, hogy egy asztal mellett ücsörögjek végig. Ráadásul meg kell majd valahogy tanulnom a végzős bálunkon a táncot, ami épp elég kínszenvedés lesz. Hiába volt a bátyámnak ehhez is tehetsége, kötve hiszem, hogy majd korrepetálna. Főleg annak tudatában, hogy meg is taposhatom a lábát.
- Biztos hasznos azoknak, akiknek mondjuk külsős a barátjuk vagy barátnőjük. Szóval én személy szerint támogatom az ötletet – nyilván nekem az a jó, ami másnak is. Időközben megérkeztünk az ebédlőbe, viszont a sor kifejezetten hosszú volt.
- Mit is mondtál, melyiket szereted? – az államat felszegve próbáltam megnézni, hogy mi a választék – Elég sokan vannak előttünk. Ha nem marad, akkor rendelhetünk is.

→ 933 szó → outfit → félek →

**Holly Chai** · Re: 『 therefore i am 』Holly & Sky Szomb. Jún. 26, 2021 9:31 pm

Skyler & Holly

Anya meg én az utóbbi időben valahogy soha nem voltunk egy hullámhosszon. Neki rengeteg munkája volt, ami miatt általában fáradt és stresszes volt esténként amikor hazaért, vagy délután, amikor sikerült úgy elszabadulnia, hogy értem tudjon jönni, amikor én végeztem az órák utáni elfoglaltságaimmal. Mindig ellenőrizte, hogy meglegyen minden házim és még előre is készüljek, hogy jó jegyeket szerezzek, amelyek elengedhetetlenek lesznek az egyetemi felvételinél. Kellemetlen volt, amikor folyamatosan hívogatott és ellenőrizte, hogy a barátaimmal való lógás helyett hazafelé indulok, hogy mindennel elkészüljek - legyen szó iskolai feladatról, vagy házimunkáról, amibe a lehetőségeimhez mérten igyekeztem besegíteni. Nyilvánvalóan képtelen lettem volna egy teljes padlótól plafonig tartó takarítást egymagam elvégezni, de a mosogatógép ki- és bepakolása, valamint a szobám és a teljes lakás átporszívózása is mind olyasmi voltak, amelyekben egyébként is be kellett segítenem. Mostanában csak gyakrabban jutott rám ez a feladat, mint korábban.
Én sem feltétlenül könnyítettem meg a kettőnk dolgát, mert nem voltam a legjobb gyerek mostanában. Nem a házi megírásáról volt szó, sokkal inkább a viselkedésemmel, ezt pedig utólag egy-egy helyzetet követően én is beláttam. Többször feleseltem anyával az elmúlt egy-két hónapban, mint korábban valaha. Egyszer még azt is meg találtam mondani neki, hogy halálosan cikinek tartom, hogy állandóan hívogat, ellenőriz, vagy egyenesen értem jön, különösen a barátaim előtt. Utána két hétig kénytelen voltam tömegközlekedéssel hazajárni és csak azért szoktunk vissza ugyanarra a fojtogató rendszerre, mert egyik este elhagytam - anya szerint ellopták - a telefonomat a buszon.
Igazából az is bántott, hogy az olyan dolgokban, amelyekben igényeltem volna anya figyelmét, egyszerűen nem tette azt meg. Hiába magyaráztam neki arról, ha valaki új mellett ültem egy órán, vagy új barátnőt szereztem, hála a közös tesi órán való leltárazásnak, csak az érdekelte, amit ő maga hasznosnak tartott.
Mindettől függetlenül nem éreztem úgy, hogy eljött volna a világ vége. Tisztában voltam vele, hogy a tanulmányi kiránduláson történtek után csak feszegetem a határokat, ráadásul épp nem jókor, de egyszerűen azt is éreztem, hogy otthon megfulladok. Igyekeztem minél több alkalommal keresni a barátaim társaságát az iskolán belül, de az órák adta keretek mégiscsak megnehezítették a dolgunkat. Fogalmam sem volt kivel fogok összefutni az ebédszünetben, de az óra után előbb csak szedni akartam a lábamat, hogy ne kelljen túl sokáig sorban állnom az ebédlőben.
Összerezzentem, amikor megéreztem a határozott kezet a vállamon és riadt pillantással fordultam hátra, mert simán benne volt a pakliban, hogy mondjuk ráléptem egy felsőbb éves vadonatúj cipőjére és most le akarja rajtam verni, vagy mondjuk szimplán nem tetszik valakinek a jelenlétem és ezért akar belém kötni. Nem sűrűn fordult elő velem ilyesmi, mert mindig a megfelelő társaságot kerestem és most is megenyhül a pillantásom, amikor ismerős arcra pillantok fel.
- Hé, szia Sky! - Mosolyogva köszöntem neki, magam sem tudom miért, hiszen alig pár perce volt, hogy vége lett a közös óránknak. Viszont ha így utánam jött, minden bizonnyal mondani akar nekem valamit. - Ó! - felragyogott az arcom, amikor megláttam, hogy mit nyújt felém. - De jó! Észre sem vettem, hogy leesett. Köszönöm szépen! A toll nem olyan fontos, mert nekem van egy csomó, és ha vannak még óráid, akkor azokon mivel fogsz írni? - Persze tisztában voltam vele, hogy egy fiú számára minden bizonnyal nem egy kívül-belül rózsaszín toll lesz az, amit majd egész nap magával akar hurcolni, de csak meg akartam könnyíteni a dolgát, hogy ne kelljen mástól kérnie.
- Jól va...? - Már épp rá akarok kérdezni a kipirosodott arcára, amikor ő is megszólal és a vállamnál fogva tolni kezd. Előbb csak szimplán meglepődöm és próbálok előbb az egyik, majd a másik vállam fölött felnézni rá, végül azonban inkább a kérdésére koncentrálok. - Még nem beszéltem meg senkivel. Ehetünk együtt, ha szeretnéd. - Elvégre nem volt okunk rá, hogy ne tegyük. Vagyis... - Te sem beszélted meg mással? - Nem is feltétlenül azért tettem fel a kérdést, hogy puhatolózzak, hiszen semmi közöm nem volt ahhoz, hogy Skynak esetleg tetszik-e valaki, mégis amikor fejben magyarázatot próbáltam találni arra, hogy elvörösödött, nem tudtam másra gondolni.
- Nem muszáj ám rám költened a pénzt. Én is kaptam anyukámtól. - Mosolyogva fordítottam oldalra a fejemet és vetettem a srácra egy oldalpillantást. - Viszont ma pizza is van, azért jobb is, ha sietünk. - Egyszerre próbáltam ezzel jelezni, hogy az én lábaimnak túl gyors ez a tempó, és éreztetni azt is vele, hogy szívesen töltöm vele ezt a szünetet. Legalább többet tudok meg róla, mint az órák kezdete előtti pár perces beszélgetés során, ami egyébként is csak arról szól, hogy csináltunk-e házit, vagy hogyan telt a hétvége.
- Tudod már kivel mész a tavaszi bálra? - teszem fel rögtön a kérdést, amikor valamelyest moderálódik a tanulók száma a folyosón, amire befordulunk, és ahol már tudunk egymás mellett sétálni, nem kell maga előtt tolnia. - Az igazgató még nem döntött, hogy csak belsősökkel legyen-e szervezve, te mit gondolsz erről? - Kicsi hiányzott, hogy egyúttal azt is megkérdezzem tőle, hogy ki tetszik neki a suliból és ismerem-e az illetőt, de azt mégsem tehettem meg. A célomat viszont talán így is elérem és megtudom ki miatt vörösödött el annyira.

～～～

ruha ＊

＊ 826 szóban

**Skyler Kade Yang** · 『 therefore i am 』Holly & Sky Hétf. Jún. 14, 2021 10:09 am

Holly & Skyler

Furcsa számomra az, hogy amióta a bátyámmal rendeződni kezdett a kapcsolatom, hirtelen az életemben több darab is a helyére került. Bár ott voltak azok a bizonyos sebek, amik minden alkalommal emlékeztettek arra, hogy mennyire meggondolatlan és fiatal vagyok még, ennek ellenére talán először érzem azt, hogy valahova tényleg tartozom. Morbid belegondolni abba, hogy konkrétan elvérezhettem volna a fürdőszobakövön, de valamilyen oknál fogva ez mégsem történt meg, azóta pedig már nem egyedül néztem szembe az egész helyzettel.
Hiába volt ott a nagybátyám, akinek nagyon hálás voltam a segítsége miatt, végül is nem védhetett meg sajnos mindentől, emiatt pedig elég sok szenvedésen kellett keresztülmennem, mire elértük a mostani állapotot. Nem mondom, hogy nem vert ki a frász, amikor Braylen valósággal berúgta az ajtót, és lecseszett, amiért „nem vártam meg az öltözködéssel”. Én már ezer meg egy alkalommal megígértem neki, hogy nem kell majd többet vesződnie velem, amikor igyekszik befáslizni az alkarjaimat, amiket lényegében a tenyerével teljesen körbeér. Jólétben élek már majdnem egy éve, de szerintem egyetlen plusz kiló sem szaladt fel rám, talán csak nőttem egy kicsit. Viszont annyira vékony vagyok, hogy inkább nézek ki alacsonyabbnak, mint magasnak, bár engem kifejezetten nem érdekelt ez a dolog.
- Inget kell felvennem ma, tudod megyek interjúzni… - szimplán csak még mindig kerülgettem a forró kását, és nem akartam gondot okozni neki, de még mielőtt folytathattam volna a dolgot, egyetlen pillantást vetett rám, ami miatt a torkomra forrott a szó. Azt hiszem, hogy a világ legijesztőbb szövetségesét sikerült kifognom a testvérem személyében.
- És fehér ingben kívánsz részt venni a tesi órádon is? – a megjegyzése egészen epésre sikerült, miközben csóválta a fejét és arról mormogott valamit, hogy elkeserítő a tény, hogy mennyire hülyének nézem, amikor ő segíteni akar nekem. Én pedig mindezt nem tudtam magamra venni, mert tudtam, hogy nem gondolja teljesen komolyan. Hiszen minden reggel suliba vitt, és hajlandó volt sokszor pénzt is adni a kajára. Ma kifejezetten megnyugtatott a jelenléte, de sosem raktam volna annak a terhét a nyakába, hogy ezt közöljem is vele. Egy szimpla ebédlőbe fognak felvenni – ha minden jól megy persze – nem pedig vezérigazgatói állásra megyek, mégis izgultam. Ez pedig megint egy ok volt amellett, hogy ne tudjak figyelni az órára, szimplán a padtársamtól kapott, rózsaszín toll mintáit tanulmányoztam. Néhány címszavas jegyzetet sikerült készítenem, és csak ekkor vettem észre, hogy maga a toll is hasonló árnyalatban fog. Ezt pedig ebben a pillanatban egészen aranyosnak tartottam. Alig vártam, hogy kicsengessenek. Nem szerettem ebbe a suliba járni, mert a tanárok minden alkalommal felszólítottak, vagy felhívták a figyelmemet arra, hogy bele lóg a hajam a szemembe. Tudtam róla, de kifejezetten nem zavart a dolog, mert növesztettem már egy ideje.
Annak ellenére, hogy mennyire vártam már a csengőszót, egészen megijedtem, amikor ténylegesen megszólalt az. Határozottan ugrottam fel a helyemről és kezdtem el pakolászni, lényegében, ekkor pillantottam meg a kis plüss anyagból készült kulcstartót, ami minden bizonnyal Holly táskájáról eshetett le. Pont ezért is vettem egy mély levegőt, aztán amint összeszedtem a saját cuccaimat, a vállamra vetettem én is a hátizsákom, és utána siettem a folyosón. Szerencsére jóval magasabb voltam nála, és a hosszú lábaimmal hamar utolértem őt. Talán túlságosan is határozottan csaptam a tenyeremet a vállára.
- Megvagy! – már majdhogynem lihegtem, nehéz volt tartani a lánnyal a tempót – Ezt elejtetted. És a tollad is nálam maradt. Nem akarom ellopni, mert ha most nem adom vissza, legközelebb el fogom felejteni.
Állandó problémaként áll fenn ez az iskolában. Szerintem otthon már volt egy életre való készletem és nem azért, mert annyira bevásároltunk volna szeptemberben. Egyszerűen átnyújtottam a lánynak a kulcstartót, de közben elkalandozott az arcáról a tekintetem, a tömegben pedig egy olyan valakit szúrtam ki, akitől rögtön túl vörös lett a fejem. Legnagyobb pechemre Joel is észrevett, emiatt pedig még idegesebbé váltam.
- Kivel ebédelsz? – tettem fel végül a kérdést a lánynak – Nem szeretnél velem? Meghívlak valamire, a bátyámtól kaptam pénzt.
Magam sem értettem, hogy ezt miért volt fontos közölni vele, de inkább megkerültem a lányt, a vállára tettem a kezem és úgy kezdtem el magam előtt tolni. Hátha ez az idő elég volt ahhoz, hogy a fiú, akitől elvörösödtem azt higgye, hogy nem engem vett észre.

→ 681 szó → outfit → félek →

Ajánlott tartalom

» Blake & Holly
» Dragan & Holly
» why stop now ~ Holly & Jayden
» Holly Chai
» do it like this. - Holly & Natie