Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Syl & Flor - Barátság egy baleset közepén?
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sylvia Juel Today at 1:20 am

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Drake Adams Yesterday at 10:39 pm

River of no return ~ R&L
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Raina Robbins Yesterday at 3:25 pm

Ben és Flor
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Flor Sanchez Moreno Yesterday at 12:49 pm

Sylvia & Ben
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sylvia Juel Csüt. Jún. 21, 2018 10:53 pm

Flor & Ben & Lyn
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Benjamin Henson Csüt. Jún. 21, 2018 9:35 pm

Hiányzásnapló
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Nora Weston Csüt. Jún. 21, 2018 9:14 pm

Adriana&Viktor - One Week Of Danger
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Viktor Serenov Csüt. Jún. 21, 2018 3:23 pm

You call it madness but I call it love
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
R. Chris Devereaux Csüt. Jún. 21, 2018 2:18 am

Ki van itt?

Nincs

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Emma & Liam || Spooky Scary Skeletons
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Üzlet
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Nikolaj Coster-Waldau
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
39
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
építész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
15

Emma & Liam || Spooky Scary Skeletons
Vas. Okt. 15, 2017 9:01 pm
New York bűvös varázsa abban rejlik, hogy mindent megtalálsz benne – mindent. Nagyot és kicsit, újat és ódont, kínait vagy épp olaszt, és az is meglehet, hogy még a szomszédságodból sem kell kitenned a lábad. A legtöbb ősgyökeres New York-i nem is tette, és a középiskolás tanulmányi kirándulások célpontjain, például a nem túl messzi Washington D.C.-n kívül nem is jutottak távolabb. Én sem voltam túl nagy világjáró, egy kezemen meg tudnám számolni, hány országban jártam, mégis éreztem valamiféle kukacoskodó bölcsességet, mikor azt hallottam valakitől, Párizs Európa fővárosa, vagy ha megkérdezték, Ausztrália melyik kontinensen is van. A világ többől állt, mint az a néhány utca, amit megtettünk a szülőházunk és az iskolánk között, többől egy városnál, egy országnál; annyi megtapasztalandó érzés, megismerendő kultúra és látnivaló hevert előttünk, hogy a legtöbben azt sem tudták, mihez fogjanak először. Én sem; ezért a végén oda jutottam, hogy nem nyúltam semmihez. Ez a tehetetlenség volt az, ami elűzte mellőlem Eve-et? Valamit bizonyára rosszul csináltam;csak nem tudtam rájönni, mit.
Ekkor  Dalton pattant mellém, őszülő borostával meghintett arcán néhány rúzsfoltos csóknyom, Indiana Jones kalapja elferdül, a nyakában pedig egy ismeretlen, csinos hölgy lóg. –Ha nem vered ki azonnal a fejedből, belefojtalak a puncsba! Vagy valamelyik szexi nővérke keblei közé. – Pont olyan kellemetlenül szókimondó, mint máskor, és ehhez még csak köze sincs a fekete írészeit tompító részeges fénynek. Nem, ő józanul is épp ekkora paraszt; ezért nem engedjük túl sokszor az ügyfelek közelébe.
Nem is tudom, melyik volna borzasztóbb – felelem mosolyogva, a kijelentésem viszont komoly. Dalton és legalább húsz évvel fiatalabb társnője viszont kifejezetten mulatságosnak gondolhatja a megjegyzést, vagy még inkább egyszerűen elérték az alkoholmámor azon szintjét, mikor az ábécé is felér a Jerry Springer showval. Bár a gondolataim kissé keserűnek hatnak, jó érzés tudni, hogy legalább a barátom jól mulat. Beleiszom az üveges sörbe, és a zöld üveg fölött figyelem őket. – Ne haragudj, valahogy nem jut eszembe… Hogy is hívják a barátnődet?
Az’ nemtom – von vállat, de az is lehet, hogy csuklott, a gyér, lámpások által megvilágított tetőn nehéz megállapítani. Elvtársnője még mindig buzgón kapaszkodik belé, annál is inkább, ugyanis a nagy nevetésben úgy tűnt, kicsúszott a lába alól a talaj; Dalton teljes értetlenséggel néz le rá. – Te, baba, hogy is hívnak?
A lány (nehezen hiszem el, hogy olyan rég tölthette be a legális korhatárt) hasonlóan érzelem- és ingergazdag módon néz vissza rá, Csodanő jelmezének fekete parókája ferdén fedi fel szőke tincseit. – Asszem mindjárt jön a kisróka.
Bizonyára a kora lehetett az oka, hogy végignézvén, amint Dalton elvezeti tőlem és a tömeggel ellentétes irányba indul, a házba vezető lépcső felé (hogy egy fürdőszoba vagy taxi-e a cél, azt nem tudom), egészen aggódni kezdek. Apai módon. Legszívesebben utána futnék, és jól megráznám a vállát, hogy térjen észhez, de nem csak, hogy komplett hülyét csinálnék magamból, valószínűleg a nem túl elegáns, piros-fehér flanelingem is újabb folttal gazdagodna. Megdörzsölöm az orrnyergem, és inkább megfordulok, hogy a tető szélét övező korlátnak dőljek. Október közepén a fém jegesen hideg, és a hűvös őszi szellő is bemászik az ember bőre alá, már ha nem fűti épp az alkohol melege. Valahol ostobán érzem magam, ahogy a külvárosi négyemeletes ingatlan tetejéről figyelem a várost. A vetett téglás burkolatú, mélyvörös épület egyike azon számtalan, brooklyni sorháznak, melyekben semmi különleges nincs, mégis alapvetően határozzák meg a város hangulatát, a felhőkarcolók és robosztus kormányépületek mellett. Metró zúg el a néhány utcával arrébb lévő magasvasúti síneken, ahogy a sör kesernyés ízét forgatom a nyelvem hegyén; mögöttem három tucat műkedvelő ismerős és ismeretlen adja át magát a felnőtt halloween érzésének; a házigazdát azóta nem is láttam, hogy fogadott a bejáratnál, és igazából nem is hiányolom. Eve ismerőse volt, aki aztán végül a mi irodánkkal újítatta fel a stúdiólakását, ne messze a Metropolitantől. Egyike volt az első nagy munkáinknak, ami megalapozta a sikerünket, mégis vegyül az ismertségünkbe valami keserű és lehangoló, amit csak én érzek. Néha még mindig azon kapom magam, hogy a gyűrűsujjamhoz nyúlok, hogy megforgassam az aranykarikát, ami már rég nincs ott. Épp Dalton volt az, aki fogta, és egy McKinleynél töltött, átivott este után egyszerűen a Hudsonba dobta.
A távolban esti ködbe burkolózik Manhattan, mégsem lehet nem észrevenni; bizonyos helyekről még Queensből is látni lehetett a Times Square fényeit. A város pulzáló erei, az élet és pezsgés és folytonos változás cseppet sem vesztett térdre kényszerítő erejéből, hiába húsz éve annak, hogy én is itt lakom. A nagy dolgokkal mindig együtt kell működni, tisztelni, és akkor befogad. Szerettem volna hinni, hogy befogadott; ám azt is szerettem volna hinni, hogy ez a parti, amire Dalton unszolására jöttem el, nekem való. Ahogy elnéztem a nagyrészt részeg társaságot, akik lassanként ellentétes nemű (vagy mégsem) párokra rendeződtek, kezdtem mégis úgy érezni, hogy nincs itt a helyem. Elfelejtettem, hogyan kell randizni, hogy hogyan kell egyedülállónak lenni. Tizenévesen valahogy minden sokkal egyszerűbbnek és letisztultabbnak tűnt.
Valamiféle újabb sláger váltja fel a korábbi retrohangulatot idéző dallamokat, erőteljes és lüktető, szinte ösztönös. Nincs kifejezetten ínyemre, hiányolom a bravúros gitárszólókat és a pezsdítő dobot, így egy húzásra döntöm le a söröm maradékát, gondosan leteszem a korlát mellé az üveget. Ideje új adag után nézni. Még mielőtt azonban célba vehetném a privatizált, lampionokkal és faragott tökökkel díszített tető másik felén álló italos pultot, valaki épp előttem kiválik a tömegből, sőt, szinte kiszakad, olyan lendülettel (vagy talán csak megbotlott?), hogy kis híján orra esik. Bár fogalmam sincs, hogy férfi-e vagy nő (nemrég kellemetlen félreértésbe bonyolódtam egy Chernek öltözött fickóval), gondolkodás nélkül kapom el, mielőtt elvesztené az egyensúlyát.
Szőke haj, szürke szem, arisztokratikus arccsont, és semmi ádámcsutka. Hál’ Istennek. – Sokan mondták már, hogy térdrogyasztó hatásom van, de még senki sem bizonyította – jegyzem meg széles mosollyal. Nem vagyok benne igazán biztos, mit kellett volna mondanom. nem készültem találkozásra, így a hangomba vegyül némi ideges zönge, bár talán csak én fedezem fel. Álló helyzetbe segítem, a tekintetem akaratlanul is elidőzik arcának szögletes, elegáns vonásain. – A farkas kergeti, vagy csak hatásos kilépőt szeretett volna?

első lépések
Erinnek
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Elizabeth Olsen
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Pszichológus
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
4

Re: Emma & Liam || Spooky Scary Skeletons
Szer. Dec. 13, 2017 6:57 pm

Mindig is szerettem volna Disney hercegnő lenni. Belebújni egy szép abroncsos ruhába és várni a tökéletes férfira, de sajnos ez az álmom sohasem valósulhatott meg. Mindig valami másnak kellett öltöznöm farsangon, olyannak aminek semmi köze a hercegnőkhöz, valami eredeti kellett, amivel meg lehetett nyerni az iskolai farsangot vagy a halloweeni jelmezversenyt. Anyám mániája volt ez, folyton túltengett benne a versenyszellem és legnagyobb bánatára ezt nem igazán örököltem tőle. Nem öltözhettem egyszer sem Hamupipőkének, sem pedig Belle-nek, helyette én voltam a tükörtojás általános iskola harmadik osztályában. Ma is szörnyű érzés vissza gondolni rá, míg a többi lány szépséges hercegnő ruhában parádézott, én csak egy egyszerű reggeli voltam. Igaz, nyertem, de nekem akkor ez egyáltalán nem számított… csak a szoknyára vágytam. Akkor elhatároztam, hogy egyszer majd beöltözök egy buli alkalmával hercegnőnek, de ez a mai napig nem történt meg… Most sem egy Disney mesekönyv lapjairól ismerős ruha van rajtam, inkább egy Grimm mese szereplőt választottam… mert csak ezt tudtam otthon fél óra alatt össze dobni.
A szoba egyik félreeső pontján álldogálok, pár ember körülöttem, de nem igazán érdekel, hogy mit is mondanak, sokkal kényelmesebb a gondolataimba merülni és csak figyelni a környezetemet. Szeretem különböző szituációkban megnézni ki, mit is csinál, különösen azokat, akiket már régebb óta ismerek. Ott van például Joel… velem egy idős és már két éve csodás barátnő várja odahaza, most mégis, ahogy egyre inkább nő a véralkoholszintje annál jobban fordul ki magából és kezdi nézegetni azt, hogy kivel is tölthetne el egy kellemes pásztorórát. Joelben csak az az érdekes, hogy nem a hölgyeket veszi szemügyre, hanem inkább a férfiakat méri végig kíváncsi és már-már túlságosan is szemtelenül. Számos tanulmány van arról, hogy hogyan is hat az emberek szervezetére az alkohol, de egy ilyen típusú kutatásba szívesen belemennék, párterápia alkalmával igen csak hasznos lenne.
Folyamatosan a munkán jár az eszem, hogyan tudnék előre lépni, hogyan lehetnék a legjobb, bár tudom, hogy olyan nem létezik, de szeretném megközelíteni azt a szintet. Talán mániákusnak lehetne mondani ezért, de nem szeretem ezt a szót, olyan durva és rossz sugallata van. Inkább az elszánt illene rám… hmm talán mégis jobban hasonlítok anyámra, mint azt elsőre gondoltam volna.
- Emma figyelsz? - simít végig a felkaromon a mellettem álló nő, azt hiszem asszisztensként dolgozik, de nem tudnám beazonosítani azt, hogy pontosan kinél is. Gondolataimból kizökkentett és újra a társaság beszélgetésére koncentrálok, bár amilyen ütemben emelgetik a poharaikat úgy esik le a beszélgetés színvonala. Az érdekes szakmai beszélgetésből mostanra egy átlagos partira jellemző témákat feszegetnek, ki kivel van jelenleg, ki milyen pletykát hallott… Meglehetősen fárasztó és érdektelen a számomra, ugyanis nem szeretem a pletykákat, csak a baj származik belőlük, ezért illene keresnem egy új társaságot magamnak. Gyorsan megiszom a poharamban lévő utolsó korty pezsgőt, majd megyek is azzal az indokkal, hogy új pohár után kell néznem. Távozásom nem igen tűnik fel, beszélgetnek tovább, a hangos zene miatt pedig még közelebb állnak egymáshoz, hogy ne kelljen annyira kiabálniuk. Nem ismerem ezt a zenét, de jó páran úgy tűnik, hogy igen, mert lelkesen táncolnak egymásba kapaszkodva. A szoba túlsó felén észreveszek egy ismerőst, és boldogan mennék hozzá közelebb, de két lépés után megfordulok és határozottan elindulok az erkély felé. Dr. Thomas volt az, aki az ismerőssel beszélgetett, vele pedig nem áll szándékomban találkozni a mai este folyamán, hiába az ő unszolására jöttem csak el. Látni akart, hogy minden rendben van-e velem, mert már legalább három hónapja nem hallott felőlem semmit sem. Nem szeretem, hogy még mindig úgy kezel, mintha kisgyermek lennék, akire folyamatosan felügyelni kell. Ahogy kifelé igyekszem folyamatosan hátrafelé nézek, azt kémlelve, vajon észre vettek-e vagy tölthetem az este további felét is meglehetősen nyugodtan, már már unalmasan.
Sajnálatos módon hátul nincsen szemem, ezért nem látom, mikor valaki elém teszi a lábát, amitől az egyensúlyomat elvesztve majdnem elestem. A becsapódást csak azért úsztam meg, mert egy erős kar elkap és megakadályoz abban, hogy elessek.
Hálásan mosolyodom el, majd a szavai hallatán fel is nevetek egy kicsit.
- Még nem kergetnek, de ha nem vigyázok lehet, hogy fognak, bár az illető nem farkasnak öltözött, hanem csak egyszerű orvosnak. - felelem és igaza van, akár a farkas is üldözhetett volna, tekintve, hogy a fehér blúzomat leszámítva tetőtől talpig pirosban vagyok. Az emlegetett Grimm mese a piroska és a farkas. Nem igazán passzol a halloweenhez a jelmez, de úgy hallottam már van egy horror változata is a mesének. Majd azt mondom mindenkinek, hogy az inspirálta az öltözékem, azonban ez egyáltalán nincs így. Ki nem állhatom a horror filmeket.
- Köszönöm a segítséget, ha Ön nincs, akkor most úton lennék egy klinikára. - Emelem meg egy kicsit a kezemben tartott üres poharat. Ha elestem volna automatikusan a kezemmel akartam volna tompítani a zuhanást, mely során az üvegpohár széttört volna a kezemet pedig csak sorára tudnám újra száz százalékosan használni.
- Nem tudja, hogy merre szerezhetnék ehelyett valami mást? Mikor megjöttem csak a kezembe nyomták a poharat és nem volt még szerencsém felfedezni a bárt. -
Vissza az elejére Go down
 
Emma & Liam || Spooky Scary Skeletons
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Emma Frost
» Liam Briantov
» Összesítés [Bestiárium]
» Liam O'Keeffe
» Sura & Emma

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: